Hľadanie: L'art de la Simplicité EN
zobraziť:
A próféta és a hülye
Svédország, nyárutó, 2011. Petra, a botcsinálta asztrofizikus kiszámolja, hogy a Föld atmoszférája még abban az évben, szeptember 21-én, pontosan 21:20-kor összeomlik.
A végítélet napjának prófétája most együtt utazik egy lakókocsiban az élet dolgaiban kissé járatlan, de mesterien főző Johannal és Agnesszel, a lila hajú öreglánnyal, aki magas fokon kitanulta, hogyan lehet a neten pénzt keresni. Sietniük kell. Még a földi élet pusztulása előtt fel kell kutatniuk és felelősségre kell vonniuk azokat, akik az életüket megkeserítették. Útjuk Svédországból Dánián és Svájcon át Olaszországba vezet, ahol Johan bátyja beosztott diplomataként dolgozik. Közben összefutnak a világpolitika nagy alakítóival, és alaposan felforgatják a nemzetközi diplomáciai életet. Az utazás nem ér véget Rómában, és természetesen semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezik...
Új könyvében Jonas Jonasson ismét elemében van: elképesztő kalandokba sodorja szeretnivaló hőseit, és gondoskodik róla, hogy olvasói a nevetéstől könnyes szemmel szembesüljenek jelenkorunk történelmével.
Magányos cédrus
„Megható és gyakran nagyon drámai.” – Könyvmoly.hu
Bárki válhat hajléktalanná, de kevesen tudnak kijönni belőle.
Ernő egy kisközség cigánytelepén született, és megváltás volt számára, amikor csecsemőként egy gyermekotthonba került. Az intézetben szerették, igaz értékeket ültettek el benne, ám a család anyagi előnyt keresve visszakövetelte magának a fiút.
Apja embertelenül és kegyetlenül bánt vele, ezért Ernőt viharos örvényként szippantotta magába a hajléktalanság. A fiú egy ideig átengedte magát ennek a sodrásnak, de aztán minden erejével küzdött azért, hogy felszínre jöjjön. Csakhogy szembesülnie kellett azzal, hogy az elé tornyosuló akadályok meghaladják az erejét...
Vajon sikerülhet egészséges emberként talpra állnia egy hajléktalannak? És ha igen, milyen áron?
Lontai Léna regénye egy mély és elgondolkodtató történet, amit ismét a valóság formált olyan igazzá. Egy olyan világba csöppenhetünk bele, amelyről oly keveset tudunk, és sokszor inkább tudomást sem veszünk róla.
„Lontai Léna engem teljesen lenyűgözött.” – Wandamaci könyvkuckója
„Keserédes, szomorú, de mégis gyönyörű!” – DontForgetToSmileAndRead
Na stiahnutie
12,95 €
The Ravenhood - Exodus
„Azt ?tettem, amit a tolvajok: elloptalak”
Cecilia Horner unalmas évre számított, de ez lett élete legizgalmasabb nyara, miután megismerte a helyi rosszfiúkat, Seant és Dominicot, és a kapcsolatuk sokkal veszélyesebb fordulatot vett…
De elkábul a felismerésre, hogy a két fiú a Ravenhood titkos társaság tagja, amelynek élén egy Franciának nevezett férfi áll, aki nem szeretné, ha Cecilia az emberei vagy a küldetése közelébe férkőzne…
Ceciliának minden oka megvan rá, hogy gyűlölje, de a szerelmet csak egy hajszál választja el a gyűlölettől. És ha a Triple Fallsban eltöltött idő megtanította Ceciliát valamire, akkor az az, hogy nagyon is hajlandó ezt a vékony határvonalat átlépni..
Kate Stewart „Ravenhood” trilógiája elvarázsolta a TikTok közönségét világszerte.
A merész, szexi, romantikus, korunkba átültetett Robin Hood-történet lélegzetelállító fordulatai és elsöprő érzelmei magával ragadnak, és nem eresztenek.
Ez a szokatlan, és tabudöntögető szerelmi történet mindvégig töretlen izgalmat ígér, rejtélyekkel, szexiséggel, függőséget okozó rosszfiúkkal, akcióval és ÉRZELMEK SOKASÁGÁVAL.
Na stiahnutie
12,65 €
Júlia 783 –784.
Pippa Roscoe: Nem hamisítványSia apja hírhedt műkincshamisító volt, ő viszont szakértő lett egy neves aukciósháznál. Az első komolyabb feladat véletlenül hullik az ölébe: egy festmény származását kell igazolnia, amelyet náluk fognak elárverezni. Sia eredetinek nyilvánítja a képet, de még az árverés előtt kiderül, hogy hamis. Azonnal felfüggesztik az állásából, ám titokban nyomozni kezd, mert biztos benne, hogy a festményt azután cserélték ki, hogy ő megvizsgálta. Egy Sebastian Rohan de Luen nevű spanyol nemesre kezd gyanakodni…
Anne Mather: Maradj minden éjszakára!Elveszettnek hitt húgát keresi Rosa, így jut el egy távoli skót szigetre. Itt él visszavonultan a horrortörténetek híres írója, Liam, aki a hatalmas vihar kitörésekor menedéket ajánl neki a kastélyában. A lány érzi, hogy a férfit valami régi tragédia tehette mogorva emberkerülővé, de nem tud ellenállni neki. Három gyönyörű nap után elválnak egymástól, és Liam csak ekkor ébred rá, hogy talán a boldogságra való utolsó esélyét szalasztotta el…
Na stiahnutie
8,45 €
Életrecept a Nightingale térről
Egy regény tele étellel, napsütéssel, barátsággal és szerelemmel. (Amazon)
Poppynak nem mindig mentek zökkenőmentesen a dolgai, de most végre karnyújtásnyira van az álmaitól.
Beköltözik egy kis házba a gyönyörű Nightingale téren, pár perc sétányira a közösségi kerttől, úgyhogy kiélheti magát a hobbijával: savanyúságokat és befőtteket tehet el.
Családjával nem a legjobb a kapcsolata, de kárpótolja baráti köre, sőt, még az is kétségtelen, hogy új, morcos szomszédja is jobban kedveli, mint azt a férfi felszíni zsörtölődése látni engedi.
Váratlanul megérkezik Poppy hányattatott életű öccse, aki igencsak megnehezíti a nő dolgát. A kertben dolgozó team elnyeri „az év közösségi tere” címet, de Poppynak döntenie kell, mi a fontosabb a számára. Ahhoz, hogy boldogan éljen, meg kell választania a harcait.
„Elragadóan bájos olvasmány” – Milly Johnson
„Szívmelengető, bölcs és varázslatos” – heat
„Egy ragyogó napsugár!” – Laura Kemp, az A Year of Surprising Acts of Kindness című mű szerzője
„Sziporkázó és romantikus” – My Weekly
Na stiahnutie
8,42 €
Az elfeledett lány
EGY LÁNY, AKI ŐRZI A TITKÁTLongbill Beach, 1982. Emily Vaughn az érettségi bálra készülődik. Okos, szép és közkedvelt lány, ezért ennek az estének kellene megkoronáznia a gimnáziumban töltött éveit. De Emily borzalmas titkot őriz, amelyet a nap végén örökre magába zár…
EGY MEGOLDATLAN GYILKOSSÁGNegyven évvel később sem derült fény a rejtélyre, ki gyilkolta meg Emilyt. Szűk baráti társasága elutasítóan viselkedik az idegenekkel szemben. Jómódú és köztiszteletnek örvendő családjának tagjai visszavonultan élnek. A kisváros lakói számára a kegyetlen gyilkosság már a múlt része. De ez hamarosan megváltozik…
UTOLSÓ ESÉLY ARRA, HOGY A GYILKOS MEGBŰNHÖDJÖNAndrea Oliver rendőrbíró az első megbízása kapcsán érkezik Longbill Beachbe. Az a feladata, hogy megvédjen egy bírónőt, akit halálos fenyegetés ért. De Andrea valójában azért van itt, hogy igazságot szolgáltasson Emily Vaughnnak. A gyilkos még mindig szabadlábon van, és Andreának ki kell derítenie, mi történt évtizedekkel korábban, mielőtt még őt is elhallgattatnák…
Na stiahnutie
16,00 €
Various - 50 Best Classics 3CD
CD1
1. Sinfonie Nr. 5 c-moll op. 67 (Auszug)
2. 1. Allegro con brio
3. Bolero (Ausschnitt)
4. Solomon (Salomo) HWV 67 (Oratorium) (Auszug)
5. Sinfonia (3. Akt)
6. Die vier Jahreszeiten (Konzerte für Violine, Streicher und Basso continuo op. 8 Nr. 1-4) (Auszug)
7. Der Frühling (Konzert E-Dur op. 8 Nr. 1 RV 269): 1. Allegro
8. Sinfonie Nr. 9 e-moll op. 95 "Aus der Neuen Welt" (Auszug)
9. 4. Allegro con fuoco
10. Konzert für Horn und Orchester Nr. 4 Es-Dur KV 495 (Auszug)
11. 3. Rondo: Allegro vivace
12. Sinfonie Nr. 9 d-moll op. 125 (Auszug)
13. 4. Ode to joy
14. Ouvertüre 1812 op. 49 "Ouvertüre solennelle"
15. Konzert für Klavier und Orchester Nr. 3 d-moll op. 30 (Auszug)
16. 1. Allegro ma non tanto (Ausschnitt)
17. Carmina Burana (Szenisches Spiel) (für Soli, Chor und Orchester) (Auszug)
18. Fortuna imperatrix mundi: O Fortuna
19. Finlandia op. 26 Nr. 7 (Sinfonische Dichtung)
20. The Planets (Die Planeten) op. 32 (Auszug)
21. Jupiter, the bringer of jollity (Ausschnitt)
22. Romeo und Julia (Ballett): Suite Nr. 2 op. 64c (Auszug)
23. Dance of the knights (Ausschnitt)
24. Pomp and Circumstance (5 Militärmärsche) op. 39 (Auszug)
25. Nr. 1 Land of hope and glory (Ausschnitt)
26. Suite D-Dur (Trumpet Voluntaries) (Auszug)
27. The Prince of Denmark's march
28. Aida (Oper in 4 Akten) (Auszug)
29. Gloria all'Egitto
30. Radetzky-Marsch op. 228
CD2
1. Sonate für Klavier Nr. 14 cis-moll op. 27 Nr. 2 "Mondscheinsonate" (Auszug)
2. 1. Adagio sostenuto
3. Konzert für Flöte, Harfe und Orchester C-Dur KV 299 (Auszug)
4. 2. Andantino
5. Peer Gynt op. 23 (Bühnenmusik zum Schauspiel von Henrik Ibsen) (Auszug)
6. Morning mood
7. Adagio für Streicher op. 11 Nr. 2
8. Concierto de Aranjuez (für Gitarre und Orchester) (Auszug)
9. 2. Adagio (Ausschnitt)
10. Sinfonie Nr. 6 F-Dur op. 68 "Pastorale" (Auszug)
11. 1. Awakening of happy feelings on arriving in the country: Allegro non troppo
12. Konzert für Klavier und Orchester Nr. 21 C-Dur KV 467 (Auszug)
13. 2. Andante
14. Suite (Ouvertüre) für Orchester Nr. 3 D-Dur BWV 1068 (Auszug)
15. 2. Air
16. Suite für Cembalo II Nr. 4 d-moll HWV 437 (Auszug)
17. 4. Sarabande
18. Kanon und Gigue für Streicher und Basso continuo D-Dur (Auszug)
19. Kanon
20. Adagio g-moll
21. Konzert für Violine, Streicher und Basso continuo Nr. 3 d-moll BWV 1043 (für 2 Violinen) (Auszug)
22. 2. Largo, ma non tanto
23. Konzert für Klarinette und Orchester A-Dur KV 622 (Auszug)
24. 2. Adagio
25. Sinfonie Nr. 7 A-Dur op. 92 (Auszug)
26. 2. Allegretto (Ausschnitt)
27. Enigma (Variationen über ein eigenes Thema) op. 36 (Auszug)
28. 9. Nimrod
29. Sinfonie Nr. 5 cis-moll (Auszug)
30. 4. Adagietto (Ausschnitt)
CD3
1. Herz und Mund und Tat und Leben BWV 147 (Kantate) (Auszug)
2. Jesus bleibet meine Freude (arr. von Neville Marriner)
3. Zadok the priest HWV 258
4. Wachet auf, ruft uns die Stimme BWV 140 (Kantate) (Auszug)
5. Wachet auf, ruft uns die Stimme
6. Miserere mei Deus (Psalm 51) (Ausschnitt)
7. Deutsche Messe F-Dur D 872 (Auszug)
8. Zum Sanctus: Heilig! heilig! heilig!
9. Requiem op. 48 (Auszug)
10. Pie Jesu
11. Requiem in D Minor, Op. 48: VII. In Paradisum
12. In Paradisum
13. Messe h-moll BWV 232 (Auszug)
14. Sanctus
15. Vesperae solennes de confessore KV 339 (Auszug)
16. Laudate Dominum
17. Cantique de Jean Racine op. 11
18. Ave verum corpus D-Dur KV 618 (Motette)
19. Requiem (Messa da Requiem) (Auszug)
20. Ingemisco
21. Der Messias HWV 56 (Oratorium) (Auszug)
22. I know that my Redeemer liveth
23. L'Enfance du Christ op. 25 (Oratorium) (Auszug)
24. The shepherds' farewell
25. Die Schöpfung Hob. XXI:2 (Oratorium) (Auszug)
26. The heavens are telling
27. Requiem d-moll KV 626 (Auszug)
28. Lacrimosa
29. Der Messias HWV 56 (Oratorium) (Auszug)
30. Hallelujah
Total [231.54]
A játszma
"A szerző ebben a regényben túlszárnyalta önmagát." - Romance. Movies. Books.
Átlagos keddnek indult, de örökre megpecsételődött a jövőm.
Tizenkét órán át írtam algoritmusokat a világ egyik legnagyobb vállalatának, majd hazamentem, hogy dolgozzak egy szívemnek kedves projekten - az általam ismert férfiak adataiból kikalkuláltam egy képletet, amelynek segítségével a húszas éveim végéig megtalálom a tökéletes partneremet.
Aztán egyszer csak egy férfi kopogtatott be hozzám, átadott pár papírlapot, és az egész világ a feje tetejére állt.
Kiderült, hogy a számomra eddig ismeretlen apám rám hagyott valamit a végakaratában. Az a "valami" egy profi focicsapat tulajdonjoga volt.
Most pedig egy olyan sporttal ismerkedem, amiről korábban még felületes tudásom sem volt - a csapat hátvédjének segítségével, aki épp egy sérülés miatt nem játszhat.
Christian Knox eszméletlenül jóképű és magabiztos, bármelyik nőt megkaphatja. Viszont úgy fest, hogy csupán egyetlen nőt akar, és az én vagyok. A képletem szerint azonban ez a férfi egyáltalán nem illik hozzám. Valamint én vagyok a főnöke. Szóval semmiképpen nem kezdhetek ki vele. Helytelen lenne, nem igaz?
Valószínűleg igen. De mindenki ismeri a mondást... a tiltott gyümölcs mindig édesebb.
Vi Keeland New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző könyvei több millió példányban keltek el világszerte. Az írónő most egy olyan történetet mesél el, amelyben a vágy mindent letarol és touchdownnal lopja be magát a szívekbe.
"A történet életre kel már a legelső oldalon." - Booktastic Blog
"Tökéletes arányban van jelen benne megannyi szívmelengető pillanat, bánat, romantika és testi szenvedély." - The Lushy Reader
"Bella és Christian között elképesztő a kémia!" - A Brunette and Her Books Blog
"Magával ragadott ez a letehetetlen könyv." - Red Cheeks Reads
Na stiahnutie
15,49 €
Egy polgár sorsa
A Polgársors című önéletrajzi regény bővített kiadása képekkel
A Polgársors második, bővített kiadásában Polgár Árpád újra elmeséli a történetét, egészen napjainkig.
Szerelmeken, házasságokon, gyerekeken és barátságokon keresztül bontakoznak elénk a békéscsabai színészi élet, majd később a budapesti vállalkozások fentjei és lentjei, egészen az amerikai áloméletig. Egy kalandos, de olykor fájdalmas döntésekkel teli út Zalaszentgróttól Floridáig. Árpád életében fontos szerepet játszanak a sors által adott lehetőségek, ugyanakkor ő az amerikai self-made man megtestesítője, aki megragadta ezeket a lehetőségeket, küzdött értük, és élt velük. Majd eldob és borít mindent, mert rájön, hogy az igazi siker és boldogság titka nem a pénzhalmozásban rejlik.
A könyv egy a "jég hátán is megél" ember életén keresztül az elmúlt évtizedek változásait mutatja meg, hogy hogyan hatottak azok egy ember sorsára. Hogy hogyan lavírozhat végig zsigerből valaki több rendszert, és találja meg benne mindig a fel- és kivezető utat. Hogy mi az emberi oldala annak, amit mások kívülről csak sikeresnek látnak, és sokszor irigyelnek. Hogy hogyan hajszolja, és találja meg egy polgár mindig az újabb motivációt még az akadályokban is. Hogy hogyan tud belevágni, sikerre vinni, vagy kiszállni egy az életet minden áron szerető és teljességében megélni akaró férfi. Hogy hogyan sikerül pont ennek az egynek kitörnie. Hogy mi a siker ára, és Árpád mennyit hajlandó ezért megfizetni és feláldozni.
Bátran mondhatjuk, hogy Polgár Árpád története több gazdasági és politikai korszak ironikus és önironikus lenyomata, amelyben a túlélésért sokszor meg kellett tanulni lavírozni. A csengőfrász, az ügyeskedések korától egészen napjaink influenszer-világáig. A nyitott végű életrajz a szerző útja a boldogulástól a boldogságig úgy, hogy mer őszinte és tökéletlen ember maradni.
Various - Hot Summer Hits 2018 2CD
Tracklist:
CD1
1 ROBIN SCHULZ & MARK SCIBILIA - Unforgettable
2 AVICII ft. Sandro Cavazza - Without You
3 ALVARO SOLER - La Cintura
4 LUIS FONSI ft. Demi Lovato - Échame La Culpa
5 OFENBACH & NICK WATERHOUSE - Katchi
6 IMAGINE DRAGONS - Whatever It Takes
7 TIËSTO ft. Sevenn, Gucci Mane - Boom
8 AXWELL /\ INGROSSO - Dreamer
9 DADA LIFE - Higher Than The Sun
10 NICO SANTOS - Rooftop
11 VIGILAND - Take This Ride
12 JUNGE JUNGE ft. Valentine - Catch 22
13 DUKE DUMONT ft. Gordon City, Naations - Real Life
14 FELIX JAEHN ft. Marc E. Bassy, Gucci Mane - Cool
15 BRUNO MARTINI, TIMBALAND ft. Johnny Franco - Road
16 ARIANA GRANDE - No Tears Left To Cry
17 NAUGHTY BOY ft. RAY BLK, Wyclef Jean - All Or Nothing
18 ZEDD ft. Maren Morris, Grey - The Middle
19 JONAS BLUE ft. Moelogo - We Could Go Back
20 RUDIMENTAL ft. Jess Glynne, Macklemore, Dan Caplen - These Days
CD2
1 MARTIN JENSEN ft. Loote - Wait
2 Mc. FIOTI ft. J.Balvin, Stefflon Don, Juan Magan - Bum Bum Tam Tam
3 SEEB ft. Dagny - Drink About
4 MERK & KREMONT, DNCE - Hands Up
5 NOTD, Bea Miller - I Wanna Know
6 AURORA - Queendom
7 DAKOTA, Not3s - Sober
8 HONOR - Sweater Weather
9 JULIA MICHAELS, Trippie Redd - Jump
10 SEINABO SEY - Breathe
11 NICK TALOS, Mitchl - Hey Gorgeous
12 JAMES HYPE, Kelli-Leigh - More Than Friends
13 MILOW - Don't Turn Around
14 FEDER - Breathe
15 J.BALVIN ft. Jeon, Anitta - Machika
16 VATO GONZALEZ ft. Scrufizzer - Bump & Grind
17 MICAR - Secrets
18 PHANTOMS ft. Vérité - Just A Feeling
20 TROYE SILVAN - My My My!
Kooks, The - Inside In, Inside Out 2LP
Tracklist:
Side A:
1 The Kooks Seaside
2 See The World
3 Sofa Song
4 Eddie's Gun
5 Ooh La
6 You Don't Love Me
7 She Moves In Her Own Way
Side B:
1 Match Box
2 Naive
3 I Want You
4 If Only
5 Jackie Big Tits
6 Time Awaits
7 Got No Love
Side C:
1 Seaside (Alternative take)
2 Ooh La (Alternative take)
3 Tell Them From Me
4 Sofa Song (Original Studio demo)
5 My Thoughts Are My Own
6 You Don't Love Me (Acoustic Demo)
7 Constantine's Love (Early studio Demo)
Side D:
1 Matchbox (Original studio demo)
2 She Moves In Her Own Way (Alternative take)
3 In My Opinion
4 Theory Of A Pop Star (Cassette demo)
5 Na?ve (Alternative take)
6 Inaudible Melodies
7 Something To Say (Original studio demo)
Coracias Garrulus I.
Nem minden költő, író kezdte karrierjét a csúcson. De meg volt a tehetségük, hogy odakerülhessenek. A kulcs ehhez az emberek. Hogy észrevegyék. S onnantól új szintre lép minden. Az ember, a lelke, s maga az irodalom, hisz új taggal bővült a köre. A Coracius Garrulus első rész új versekkel bővítik az olvasni, művelődni vágyók elméjét. A Weisz-versek több témával is foglalkoznak, de fő az ember. Az ember kis világa, hogy mit tett, mi fog tenni, hogyan érez. S ezekben talán magára ismerhetnek páran.
Na stiahnutie
3,72 €
Exit
Létezik vajon bármi, ami képes pótolni a hiányzó szeretet okozta űrt?Brigitta egy barátságtalan kórteremben tér magához. Sokként éri a felismerés, hogy a szárnyalás és delírium most nem tudja megvédeni gyermekkora traumáitól. Az addiktológia a válaszút, ami az új élet esélye és a megszokott, ismerős menekülést jelentő függőség között húzódik. A terápia a fonal a labirintusban, ami nem csupán a kórházból kivezető utat mutatja, de igazi vészkijárat is lehet egy teljesebb életbe. Csak egy lökés hiányzik a döntéshez, de vajon melyik irányba fordítja majd?
Na stiahnutie
1,38 €
Ne keress - Ne érints trilógia 2.
AJKUNK ÖSSZEÉR,
és úgy érzem, mindjárt széthasadok. Úgy csókol, mintha elveszített és megtalált volna, mintha elsodródnék tőle, de ő soha nem lenne hajlandó elengedni engem.
Juliette elmenekült a Regenerációtól. Már nem vihetik véghez vele a tervüket, már nem használhatják fegyvernek. Most már szabadon szeretheti Adamet. Ám Juliette sosem szabadul meg attól, hogy érintése halálos. És Warnertől sem szabadult meg, aki ádázul keresi őt. Juliette-et a múltja kísérti, a jövőjétől retteg; tudja, hogy olyan döntéseket kell hoznia, amelyek megváltoztatják az egész életét. Olyan döntéseket, amelyekkel választania kell szíve, és Adam élete között.
„Rémisztő és egyedi ennek a könyvnek a világa; karaktereiben izzik a szenvedély. Tahereh Mafi bátor, újszerű stílusában nyers érzelmek sziporkáznak. Borzongatóan izgalmas, nagyon jól megírt történet az önmegismerésről és a tiltott szerelemről. A sorozat kötelező olvasmány a rossz világok témájú ifjúsági irodalom kedvelőinek... illetve az irodalomkedvelőknek általában.”
– Ransom Riggs, New York Times bestseller szerző, a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című könyv írója
„Veszélyes, szexi, romantikus és nagyon izgalmas. Fogadjunk, hogy nem tudjátok letenni!”
– Kami Garcia, New York Times bestseller író, a Lenyűgöző teremtmények sorozat szerzője
A Ne érints folytatása.
Ivanhoe
Die Geschichte thematisiert die Rivalitäten in England zwischen Angelsachsen und Normannen nach dem Sieg Wilhelms des Eroberers sowie die Spätfolgen der Kreuzzüge mit der Geiselnahme des englischen Königs Richard Löwenherz in Österreich. Ebenso sind die zur Zeit der Handlung existierenden Vorurteile gegenüber Juden dargestellt. Robin Hood tritt unter dem Namen „Locksley“ in Erscheinung. Die normannischen Gegenspieler von Ivanhoe haben alle wohlklingende Namen, die verdeutlichen, dass der Adel Englands damals noch Französisch sprach (Brian de Bois-Guilbert, Maurice de Bracy, Philippe de Malvoisin, Ralph de Vipont, Reginald Front-de-Boeuf Herr von Torquilstone). In Abwesenheit König Richards stützt sich dessen jüngerer Bruder Johann Ohneland auf die Macht dieser normannischen Ritter und Barone. Ein interessanter Gegensatz zu der düsteren Gestalt des normannischen Tempelritters (Brian de Bois-Guilbert) findet sich einerseits in dem Helden Ivanhoe und andererseits in der tragischen Rolle der Rebekka.
Na stiahnutie
0,88 €
Není čas zemřít 2BD (BD+BD bonus disk)
2021 / Akční, Thriller / 163 minut / USA, Velká Británie
Ve filmu Není čas zemřít se spolu s oscarovým®* Rami Malekem naposledy vrací Daniel Craig jako agent 007. James Bond skončil aktivní službu a užívá si zasloužený odpočinek na Jamajce. Klid však nemá dlouhého trvání – objeví se totiž jeho starý přítel Felix Leiter ze CIA a požádá ho o pomoc. Mise na záchranu uneseného vědce se ukáže být zrádnější, než se na začátku zdálo. Bond se během vyšetřování dostane na stopu nevyzpytatelného zločince, který disponuje nebezpečnou a velmi ničivou novou technologií.
Hrají: Daniel Craig, Rami Malek, Ana de Armas, Christoph Waltz, Léa Seydoux, Lashana Lynch
Režie: Cary Joji Fukunaga
Kamera: Linus Sandgren
Hudba: Hans Zimmer
Scénář: Neal Purvis, Robert Wade, Cary Joji Fukunaga, Phoebe Waller-Bridge
Zvukové formáty: česky Dolby Digital Plus 7.1 / anglicky Dolby Atmos / maďarsky Dolby Digital 5.1 / polský komentář Dolby Digital Plus 7.1
Titulky: české, anglické pro neslyšící, estonské, chorvatské, litevské, lotyšské, maďarské, polské, rumunské, slovinské
Obrazové formáty: 16:9 / 1080p / 2,39:1
Bonusy:
• Anatomie scény: Matera
• Skutečná akce ve filmu Není čas zemřít
• Světové lokace
• Navrhování Bonda
Na sklade 1Ks
18,04 €
18,99 €
Rizsporos hétköznapok 3: A női szexualitás története
A mai nő szexualitásának megértéséhez ismernünk kell annak múltját is.
A női szexualitást illetően évezredeken át születtek különféle, általában férfiak tollából származó elméletek és tudományos munkák. A női orgazmus mibenlétéről például Hippokratész is megalkotta a maga elméletét, és őt még számtalan másik gondolkodó követte a történelem során, olykor bizarr, máskor – a mai nő számára – nevettető vagy épp elborzasztó következtetésekre jutva. Ezek az elméletek a nők szexualitását keretek közé szorították, emellett előtérbe helyezték a férfiak kielégítését, a nőt pedig a társadalomban elfoglalt helyére szögezték. Azaz alulra.
Ennek a hozzáállásnak ma is megvannak a maradványai. Ezen maradványok mentén mutatja be e kötet a nőiség történetét a 17. századi pornográf regények világán, az első éjszaka jogán, Freud péniszirigységről szóló elméletén, a viktoriánus hisztérián és a vibrátorral gyógyító 19. századi doktorok vagy épp az erényöv mítoszán keresztül.
A fent említett elméletek nemcsak korlátozták, de tabusították is a női nemiséget és a női testet. Ezért számos tabutéma is bemutatásra kerül, mint például a menstruáció, a szüzesség, a fogamzásgátlás,
a szőrtelenítés vagy épp a prostitúció története.
A cél pedig nem más, mint hogy férfiak és nők egyaránt közelebb kerülhessenek a női szexualitáshoz, valamint hogy annak történetén keresztül megérthessék: miért élik meg ma a nők saját testiségüket úgy, ahogy.
Budai Lotti hat éve elindított Rizsporos hétköznapok elnevezésű blogját és Facebook- oldalát tízezrek olvassák nap mint nap. Az ott megjelenő tartalmak újragondolása ez az impozáns, szemet gyönyörködtető kiadvány, amely már a sorozat harmadik kötete. A szerző korábban megjelent romantikus történelmi kalandregényei jelentik a garanciát arra, hogy ezt a komolyabb témát is szórakoztató formában tárja az olvasók elé.
Elnökök, kormányfők, vezérek
1946-ban születtem Budapesten. Ötven éve foglalkozom újságírással. Rádióműsorok százait, tévéadások tucatjait készítettem, s tizenhét évig voltam a HVG főszerkesztője. De könyvet, harminchárom év után, most írtam újra először." (Lipovecz Iván)
"Az elmúlt négy évtized híreiben gyakran főszereplő politikusokról és bankárokról hol mulatságosan gonoszkodó, hol hideglelősen igazságos beszámolókat írt Lipovecz Iván. Mind bonni tudósítói, mind HVG főszerkesztői minőségében páratlan személyes tapasztalatokra tett szert, hőseinek káderlapját behatóan, egészen az apró részletekig ismeri. Történt ebben a kaotikus nagyvilágban és összevissza Magyarországon ez idő alatt sok minden, és beláthatjuk: semmi sem úgy volt, ahogy mondták és ahogy sejtettük a nagy átmenet alatt, amelynek még ma is a részesei vagyunk. A világpolitikai szereplőkről és a magyar vezetőkről szóló esszéket Helmut Schmidttől Alan Greenspanig, Kádár Jánostól Orbán Istvánig, Orbán Viktorig és Gyurcsány Ferencig egyenként és figyelmesen érdemes olvasni, mert tartalmasak és tömények, közgazdasági és politológiai tudásunkat fejlesztik, és ami a legfontosabb: tárgyilagosságra nevelnek." (Spiró György)
"Lipovecz Iván újságírónak álcázott történész, szemtanú s az elmúlt évtizedek ragyogó tollú krónikása. Politikai és gazdasági szereplők józan és tényszerű megjelenítésével élvezetes kortárs históriát írt. Könyvet, melyet lélegzetvisszafojtva olvastam. Minden elismerésem a bámulatos emlékezőtehetségű szerzőé." (Ungvári Tamás)
"Jordán zenekar, amerikai zsidó karmester, brazil író, palesztin költő, izraeli hegedűművész: ők mind-mind szereplői voltak annak a legalább ezerfős hallgatóság előtt tartott békekoncertnek, amelyet a Fórum résztvevői számára rendeztek. A görög amfiteátrumok mintájára megépített nézőtéren ott ült a jordán királyi pár, az afgán elnök, a lett elnök asszony, a bolgár miniszterelnök és jó pár közel-keleti előkelőség között a térség emblematikus alakja, Simon Peresz. Igazi királyi tűzijáték világította meg az eget. Viszont innen maximum egy órányira valódi éleslövészet folyt ugyanebben az időben: a Holt-tenger túlpartján emelkedő hegyek mögött, a ciszjordániai Hebronban az izraeli biztonsági erők megölték Abdullah Kavaszmét, a Hamasz katonai vezetőjét. "Én félek tőle, és ő fél tőlem" - hangzott a palesztin Mahmud Dervis önmaga előadta versének utolsó két sora a véget nem érő erőszak magyarázataként." (részlet a könyvből)
Na sklade 1Ks
10,15 €
10,68 €
Evropanka
Spojení hluboké venkovské moudrosti, která už vymírá, a obrazů z ukrajinských dějin viděných zdola.
Román od autora s ukrajinskými i českými kořeny zachycuje tříštivý, mihotavý a nejednoznačný obraz ukrajinské provincie, konkrétně regionu Polesí, ve vzpomínkách staré ženy. Vyprávěčka románu Marie je dcerou ukrajinské venkovanky a českého válečného zajatce. Rodinná kronika (složená ze silných obrazů a vzájemně provázaných příběhů) zpracovává nejen osudy ústřední rodiny, ale také širokou paletu dalších postav a figurek, které dohromady skládají pestrou románovou mozaiku života v (zejména) Volyňské oblasti Ukrajiny od dvacátých let dvacátého století de facto do současnosti. Plátno vyprávění je místy potrhané, popálené a tedy fragmentární, tříští se do menších příběhů osobnějšího rázu, do kterých někdy až brutálně pronikají dramatické „velké“ příběhy východní Evropy. Sugestivní a místy velmi tíživý román má potenciál čtenáře strhnout svou divokostí a bezprostředností.
Na stiahnutie
11,91 €