Hľadanie: Patr%C3%AD%C5%A1%20mne
zobraziť:
Izrael színei 2. kiadás
Nincs mindig második esély. A könyv írója izraeli kóborlásai során is megtapasztalta, hogy vannak az életben meg nem ismétlődő helyzetek, amikor utólagos javítási lehetőség nincs. Az is kiderül az igaz történetekből, hogy az olvasás néha életmentő lehet és a belső hangra oda kell figyelni, mert habár az emberek többsége nagyjából jó, a rosszak kíméletlenül gonoszok tudnak lenni.
A főszereplő nemcsak busszal és autóstoppal utazik, hanem a lét fontos kérdéseiről magában filozofálva, gyalog rója a Szentföld országútjait, sőt időnként gyanútlanul tévelyeg a "hóbortos" sivatagban is. Ezt abból a megfontolásból teszi, hogy ha van védőangyala, akkor az kösse fel a gatyáját. Magányos szemlélődőként emberi közelségbe hozza a csodálatos műemlékeket a körülöttük zajló élet apró epizódjain keresztül. Barátokra egy kutyafalka tagjaiban talál, akiknek akaratlanul a vezérük lesz. Általuk tanulja meg, hogy mit jelent a ragaszkodás, bajtársiasság és a felelősségvállalás. A helybeliekkel való beszélgetésekből pedig azt szűri le, hogy a szélsőségeseket és a bajkeverő politikusokat kivéve az ott élő egyszerű emberek ugyanazt akarják, mint bárhol másutt a normális többség: szabadon, békében élni és élni hagyni.
Morus Tamás
Bár az uralkodó kifejezetten távollétével tüntet, mégis királydrámát látunk – hiszen magyarul így nevezzük a korszak legnépszerűbb műfaját, a történelmi drámát, amely jelen esetben olyan súlyos és örökké érvényes kérdéseket vizsgál, mint például a törvénytisztelet, az állam és egyház viszonya vagy éppen az idegengyűlölet; Morus Tamás mártír szent életéből vett események füzérén keresztül.Noha rekordszámú, ötvenkilenc beszélő szereplőjével korának legnagyobb szabású színdarabjaként készült, sokáig elhanyagolták ezt az egyetlen, letisztázatlan, megrongálódott kéziratban fennmaradt művet, kapásból előadhatatlannak ítélve, ám azóta számos jelentős színtársulat, köztük a Royal Shakespeare Company bizonyította, hogy igenis előadható és előadásra érdemes darab (annál is inkább, mert így még a cenzúra által eredetileg törlésre ítélt részek is fennmaradtak), hiszen a kor öt legszellemesebb szerzőjének közös munkája.
Na stiahnutie
1,97 €
Pakisztán
Aki már járt Indiában, az megtapasztalhatta, hogy a szubkontinens szétválásának megvannak az árnyoldalai. A politikai és a vallási kérdések a közös történelmi múlt ellenére is India, Pakisztán és Banglades széthúzását eredményezik. Ezek az országok mégis hívogatóak a világ utazói számára.
Ez a könyv megmutatja, hogy a felszín alatt milyen csodák rejtőznek. Hogy az évezredek kultúráját a hétköznapokban őrző, ápoló kezek milyen értékessé teszik Pakisztánt, ahol a UNESCO világörökségi helyszínei ötvözik a hindu, a muzulmán és a törzsi kultúrát. Ahol egyedülálló irodalmi műveket és semmihez sem hasonlíthatóan csodás mauzóleumokat hagytak maguk után a szúfi szentek. Ahol a modern kor minden vívmánya biztosítja a gondtalan kényelmet az odalátogatók számára, ugyanakkor időutazást lehet tenni Mohendzsodáro és Harappa évezredeibe, valamint meg lehet csodálni Chaukhandi és más temetkezési helyek síremlékeinek csipkeszerű, faragott falait. Azután el lehet mélyedni Allah hívei és Mohamed próféta követői nyomában Iszlámábád óriás mecsetének az üzenetében, majd a vallási rajongásban az önkívületig elmerülő tömegek láttán Allahot meg a negyedik kalifát, Alit idézhetjük meg Sehwan Sharifban.
De a történelmi tényekkel is megismerkedhetünk a könyv segítségével. Az ókori Selyemút nyomán emelt óriáserődökkel, amelyek egyedülálló füzért alkotnak az Indus folyó mentén, és Bahawalpur maharadzsáinak életébe is betekintést nyerhetünk. Megtudhatjuk továbbá, hogyan oktattak a világ egyik első egyetemén, Takszilában. Azután találkozhatunk Kőrösi Csoma Sándorral és Stein Auréllal, valamint megcsodálhatjuk Lahorban Schöfft Ágoston monstre festményét abban a galériában, amely a szikh Bamba hercegnő tulajdonában állt. Az ő társalkodónője volt a neves magyar tudós, Baktay Ervin nővére, aki egyben édesanyja volt a Budapesten született Amrita Sérgil festőnőnek. Ezt a gazdag kulturális közeget pedig még felejthetetlenebbé teszi a pakisztáni emberek utunk során megtapasztalt kedvessége.
Na stiahnutie
11,24 €
A próteuszi Petőfi
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára jelenik meg e könyv, mely tudatosan kísérletező, gondolati és irodalmi irányzatokat (mint például a szerző identitásának azonosíthatatlanságát, a fin de siécle erotikus elátkozottságát, a naturalizmust, a parlando stílust) anticipáló szerzőként kívánja bemutatni e mindmáig nem igazán megértett magyar költőt.
Na stiahnutie
5,61 €
Enyém, tied, övé
„Éjszaka, elalvás előtt, végigfutott az agyán, hogy lám, az emberek képesek hajnalok hajnalán felkelni, hogy lássák a napfelkeltét, ami épp olyan, mint az élet kezdete. Aztán, amikor a nap a zenitre ér, akkor a legfényesebb, és akkor adja a legtöbb meleget. Mint ahogy az ember is élete delelőjén a leghasznosabb, a legerősebb, és talán a legboldogabb. Az est közeledtével ugyan hűvösebbé válik a levegő, de azért az alkonyat is szép. Ilyenkor mindenki visszaidézi a fiatalságát, a napfelkeltét, a déli napot, de végül eljut a naplementéhez.Neki most van a naplementéje. Utoljára van alkalma felidézni a fiatalságát, valamikori boldogságát, egy nő iránt érzett rajongást. Legalábbis, magát az érzést…”
Na stiahnutie
5,61 €
A háború árnyékában
2022. február 24-én arra ébredt Európa, hogy Oroszország újra megtámadta Ukrajnát. Akkor már hetek óta folytak erről a találgatások, azon a reggelen mégis arcul csapott bennünket a hír. A támadás lángra lobbantotta a Délkelet-Ukrajnában már 2014 óta tartó „alvó háború” szunnyadó parazsát, és emberek millióinak életét forgatta fel fenekestől. E riportkönyv olvasóit magammal hívom a háború sújtotta Belső-Ukrajnába, a menekültekkel elárasztott Kárpátaljára, illetve a határ innenső oldalán, a menekültáradat első vonalában lévő kistelepülésekre is. Találkozni, beszélgetni harcolókkal és menekülőkkel, családokkal és magányos útrakelőkkel, de ugyanúgy a befogadókkal is. Emberekkel, akiket, így vagy úgy, elért a háború forgataga.„Utazás” közben persze, avatott szakértők révén, e háború történeti, biztonságpolitikai, gazdasági és belpolitikai vonatkozásaival is megismerkedhetnek az olvasók. Így szólal meg a könyvben Anton Bendarzsevszkij, Tálas Péter, Pogátsa Zoltán és Ceglédi Zoltán.
Na stiahnutie
9,83 €
D&AD 2013
Latest and greatest. This is the prestigious annual for creative professionals. Here comes the 2013 edition of the highly coveted annual from D&AD featuring the year's best creative work. The D&AD awards panel judges over 20,000 works from design studios, advertising agencies, branding consultancies, film production and photographic agencies, digital media pioneers, and other creative firms from all over the globe. Winners receive the legendary D&AD Yellow Pencil Award-or, in the case of exceptional and outstanding work, the rare Black Pencil Award. This review of the winners serves as a one-stop shop for everything that's hot in the field. Anyone interested in creativity, communication, design, or advertising cannot possibly be without the D&AD Annual! It features the latest D&AD award-winning work in the fields of: Art Direction, Book Design, Branding, Digital Advertising, Digital Design, Direct, Film Advertising Crafts, Graphic Design, Illustration, Integrated & Earned Media, Magazine & Newspaper Design, Mobile Marketing, Music Videos, Outdoor Advertising, Packaging Design, Photography, Press Advertising, Product Design, Radio Advertising, Spatial Design, TV & Cinema Advertising, TV & Cinema Communications, Typography, Writing for Advertising, and Writing for Design.
Vypredané
52,20 €
54,95 €
D&AD 2012
Latest and greatest. This is the prestigious annual for creative professionals. Here comes the 2012 edition of the highly-coveted annual from D&AD featuring the year's best creative work. The D&AD awards panel judges over 20,000 works from design studios, advertising agencies, branding consultancies, film production and photographic agencies, digital media pioneers, and other creative firms from all over the globe. Winners receive the legendary D&AD Yellow Pencil Award - or in the case of exceptional and outstanding work, the rare Black Pencil Award. This review of the winners serves as a one-stop-shop for everything that's hot in the field. Anyone interested in creativity, communication, design, or advertising cannot possibly be without the D&AD Annual! It features the latest D&AD award-winning work in the fields of: Ambient, Art Direction, Book Design, Branding, Broadcast Innovations, Digital Installations, Direct, Environmental Design, Graphic Design, Illustration, Magazine & Newspaper Design, Mobile Marketing, Music Videos, Online Advertising, Packaging Design, Photography, Poster Advertising, Press Advertising, Product Design, Radio, TV & Cinema Advertising, TV & Cinema Crafts, Viral, Websites, Writing for Advertising, and Writing for Design.
Vypredané
41,75 €
43,95 €
D&AD 2010
The best professional's annual in the world Following the success ofD&AD 2009, the exclusive and highly-coveted annual from TASCHEN ndash; featuring the yearrsquo;s best creative work ndash; a new volume will be available again to the public at the end of 2010.The awards panel judges over 20,000 works from design studios, advertising agencies, branding consultancies, film production and photographic agencies, digital media pioneers, and other creative firms from all over the globe. Winners receive the legendary D&AD Yellow Pencil Award ndash; or in the case of exceptional and outstanding work, the rare Black Pencil Award. TheTASCHEN D&AD Annualis an absolute must-have reference work for anyone interested in creativity, communication, design, or advertising, with the previous volume for 2009 having been published worldwide by TASCHEN. Featuring the latest D&AD award-winning work in the fields of: Ambient, Art Direction, Book Design, Branding, Broadcast Innovations, Digital Installations, Direct, Environmental Design, Graphic Design, Illustration, Magazine & Newspaper Design, Mobile Marketing, Music Videos, Online Advertising, Packaging Design, Photography, Poster Advertising, Press Advertising, Product Design, Radio, TV & Cinema Advertising, TV & Cinema Crafts, Viral, Websites, Writing for Advertising, and Writing for Design.
Vypredané
41,75 €
43,95 €
Állati
A kötet ajánlható mindazoknak, akik szeretik a változatos témájú, rövid terjedelmű, humoros csattanóval végződő történeteket.
„A betegei szinte mindegyikét névről, a keresztnevéről ismeri. Szerencsére kitűnő a memóriája, így tudja, hogy Bözsihez a Rekettyésbe kell kigurulnia, ha gond van, a Riskát a Sáros lejtőn találja, a Marist és a Felleget a Lápos dűlőn keresheti fel.
Na, és a Józsi! Ez is egy fiatal üsző, de mivel a gazdának négy lánya van, na meg a felesége, nem engedett a negyvennyolcból. Lehet tőle a tehén nőnemű – mondta –, a neve náluk mégis Józsi lesz. Hangsúlyozottan abból a meggondolásból, hogy – legalább a nevében – legyen egy másik marha is, rajta kívül a háznál.
Gondolatait tovább szőve a Bogár jutott az eszébe. Ez nemsokára ellik, oda gyakrabban kell majd kiautóznia. Elég messze »lakik« ugyan, a Levendulásban.
Itt egy kicsit megint elpirult, mert eszébe jutottak a tanyához köthető szép, barna bociszemek. Szinte restelkedett, hogy negyvenéves korára, egy-egy pajzán gondolattól, még mindig képes elpirulni…”
Kedves Olvasó, ha igazán jól akarsz szórakozni, elsőként lapozz a kötet címét (is) adó Állati novellához.
Na stiahnutie
2,79 €
Algéria
A tiltott gyümölcs zamata tette kívánatossá Algériát azok alatt az évtizedek alatt, amíg a történelmi viharok átvonultak rajta. A ma Algériája azonban mentes mindentől, ami disszonáns. Nagyvárosai a maguk sajátos módján őrzik a múlt emlékeit, megfűszerezve azt a modern kor minden vívmányával. Gyönyörű paloták mutatják be, hogyan élt a beglerbég, a bej és egyéb hatalmasságok, és adnak ízelítőt abból a korból, amikor kalózok szelték a Földközi-tenger vizét, meg amikor Cervantes töltötte itt rabsága idejét.
És van az országban pálmaerdő és oázis, meg lágyan simogat a Szahara homokja, máshol pedig vad sziklák rajzolnak várakat a kék égre. És tetten lehet érni benne évezredek kultúráját a maguk római, bizánci, oszmán emlékeivel. És mivel nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a számtalan UNESCO világörökségi helyszínt karbantartsák, azokra kellőképpen vigyázzanak, az ott talált leleteket jól szervezett múzeumok termeiben mutassák be, így a látogató számára kézzelfoghatóvá válnak azok a városok, paloták, templomok, amelyeket az épen maradt mozaikképek díszítettek sok-sok évszázaddal ezelőtt.
Mindezeket a jól szervezett és tökéletes kiszolgálás koronázza meg, amely kellemessé teszi ezt a szellemiekben is gazdag országot a turista számára, gazdag hagyományaival, színes csempecsodáival, fényes sugárútjaival, ősrégi sikátoraival és barátságos lakóival.
Na stiahnutie
5,61 €
44
"A kötet kriminovellákat, illetve bűnügyi tárgyú írásokat tartalmaz. Szám szerint 44-et. Megalkotására az ösztönzött, hogy – az elbeszélések, novellák mellett – a krimiket olvasom legszívesebben. Kedvenceim a skandináv krimik, könyvben olvasva, vagy filmen nézve. A hobbim régi eredetű, és hozzátartozik, hogy egy időben bűnügyi területen, rendőrként dolgoztam. Hogy azért lettem-e rendőr, mert mindig is szerettem a bűnügyi történeteket, vagy azért kezdtem el krimiket írni, mert rendőr (is) voltam?! Ki tudja. Egyikből természetszerűleg következett a másik. Volt, hogy az ismerőseim a szememre vetették: hogy bírja a gyomrod azt a sok vért, szörnyűséget, ami a krimikben előfordul? Nem álmodsz velük? Nem, sohasem. És megnyugtathatok mindenkit: a bűnügyi történetekben nem a drasztikus események, a kegyetlenség, a sok kiontott vér fog meg, hanem maga a logikai láncolat érdekel, melynek során a bűnöst megtalálják, és végül jön az elkerülhetetlen igazságszolgáltatás, a bűn elkövetése miatti méltó büntetés, a társadalom jogos ítélete.A szerző"
Na stiahnutie
4,20 €
Két nemes rokon
"Mi fordíthat egymás ellen két nemes, szerető rokont? Mi tehet eszelőssé egy fiatal nőt, és kényszeríthet boldogtalan kapcsolatba egy másikat? Mi más, mint a szerelem! Amely változatlanul jelen van az emberiség életében nemcsak a görög mitológiai időktől a reneszánsz Angliáig, mint ezen darabban, hanem azóta is, egészen modern világunkig.Szeretetről, különböző barátságokról és szerelmekről, majdnem esküvőkről és majdnem párbajokról szól ez a tragikomédia. Mert ne várjunk szirupos szerelmi történetet; Shakespeare azért Shakespeare, hogy ezen utolsó ismert – és méltatlanul (kényes mondandója miatt) mellőzött – alkotásában, John Fletcherrel együtt, bemutassa e sokat magasztalt érzelem mindent elsöprő, legrombolóbb, legpusztítóbb arcát, a tőle megszokott drámaisággal, élénk szóképekkel és érdekes karakterekkel."
Na stiahnutie
1,97 €
Favershami Arden
Thomas Ardent – ezért vagy azért – mindenki meg akarja ölni és a legváltozatosabb módszerekkel kísérleteznek. Míg ő mit sem sejtve botorkál végig a csapdák közt, Alice, Arden erős, határozott felesége mesteri módon manipulálja az őt körülvevőket, a reneszánsz drámák első igazi női főszerepében.Tulajdonképpen erről, a férfi és nő között a másik feletti uralomért zajló örök játszmáról szól a színdarab, amely – ahogy mondani szokták – megtörtént eseményeken alapul. Az ügy – a kor "bulvárhíreként" – ugyanis olyan érdeklődést keltett az emberek körében, hogy a vidéki kereskedő esete bekerült a Brit szigetek teljes történelmét feljegyző Krónikákba királyok és hadvezérek mellé. Innen vették a történetet a szerzők, akik közül egyikük írói stílusában és szóhasználatában már régóta William Shakespeare-t vélték felismerni, amit a modern számítógépes elemzések megerősítettek.
Na stiahnutie
1,97 €
Sugi
Ebben a – vírustól, háborútól nyomasztó – viharos időszakban milyen nagy szükség van a kedves mesékre, amelyekkel a gyermekek megnyugtathatók, és biztonságérzetük növelhető.A csodák nem haltak ki, a világ élhető, élvezhető. Csupán annyi kell hozzá, hogy nyitottak legyünk, fogékonyak a természet szépségei iránt, és képesek legyünk elmerülni a bennünket körülvevő világ tényleges csodáiban.Jó szívvel ajánljuk minden szülőnek ezeket a meséket, amelyek révén gyermekükkel együtt beleélhetik magukat a történetkék fantáziadús, képzeletbeli világába, és ezáltal, ha csak kis időre is, függetleníthetik magukat a szürke hétköznapok riasztó egyhangúságától.
Na stiahnutie
5,61 €
Green Day - Insomniac (25th Anniversary) 2LP
Tracks:
A1: Armatage Shanks,
A2: Brat,
A3: Stuck With Me,
A4: Geek Stink Breath,
A5: No Pride,
A6: Bab’s Uvula Who?,
A7: 86,
B1: Panic Song,
B2: Stuart and the Ave,
B3: Brain Stew,
B4: Jaded,
B5: Westbound Sign,
B6: Tight Wad Hill,
B7: Walking Contradiction,
C1: Armatage Shanks,
C2: Brat,
C3: Geek Stink Breath,
C4: Stuck With Me,
C5: Brain Stew,
C6: Jaded,
C7: Walking Contradiction,
C8: 86
D&AD 50 Years
The annual D&AD Awards honor outstanding creativity, originality, technical excellence, and innovation in design and advertising. Every year, thousands of entrants submit a host of crazy, beautiful, thought-provoking, sublime and, occasionally, winning entries. Panels of rigorous judges debate, sometimes for days on end, to decide on the best work, which all appears in the annual book; the best of the best get nominations, favorites receive a Yellow Pencil, and sometimes but not always, there are entries that are so incredible that they receive the highest accolade: a Black Pencil.
For this special anniversary volume, each of the last 50 years is represented by a D&AD president or other key figure who shares his or her favorites from the year. Interspersed stories, biographies, and a timeline document the history of D&AD and the development of the industry, through the experiences of creative individuals who have been most involved with its evolution. From the birth of TV advertising in the sixties to the digital revolution of the 2000s, D&AD has lived through it all and helped to shape what it is today. This is the chance to explore the best from the world of creative communications over the past five decades.
Vypredané
41,75 €
43,95 €
D&AD Copy Book
The superstars and leading professionals in the business of writing ads In 1995, the D&AD published a book on the art of writing for advertising. Though now outdated, the best-selling book remains an important reference work today-a bible for creativ
e directors. D&AD and TASCHEN have joined forces to bring you an updated and redesigned edition of the publication, including works from the last 15 years. Regarded as the most challenging field in advertising, copywriting is usually left to the most
talented professionals-often agency leaders or owners themselves. The book features a work selection and essays by 48 leading professionals in the world, including copywriting superstars such as David Abbott, Lionel Hunt, Steve Hayden, Dan Wieden, N
eil French, Mike Lescarbeau, Adrian Holmes, and Barbara Nokes. Looking for the clues to well-written, effective, and compelling stories that make great advertising? Look no further.
Szudán
Az egyiptomi piramisokat mindenki ismeri. Akár név szerint is fel tudjuk sorolni őket. De vajon hányan hallottak arról, hogy a Szudáni Köztársaság területén, Núbiában, sokkal több hasonló építmény található? Pedig az ezeket létrehozó emberek, a piramisok alatt nyugvó uralkodók, ősi kultúrájuk éppúgy hozzátartozik az emberiség történetéhez, mint híresebb rokonaiké. A könyv az íj és a fekete arcok földjével ismerteti meg az olvasót, amelyről már az ókori utazók is beszámoltak. Megismerhetjük belőle Kermát, Egyiptom nagy riválisát, találkozhatunk a fekete fáraók háromezer éves történetével, ellátogathatunk Dzsebel Barkalra, a természet és az egyiptomi hitvilág találkozópontjára, és megcsodálhatjuk Nuri, El-Kurru, Meroé piramisait. Végül, de nem utolsósorban képzeletbeli kirándulást tehetünk Ó-Dongolába, ahol tetten érhetjük a bibliai jelenetet, amikor a núbiai királynő, Kandaké, küldötte kétezer évvel ezelőtt ellátogatott Jeruzsálembe, hogy elhozza onnan a kereszténységet erre a földre.
Egyszerre szórakoztató és ismeretterjesztő útikalauz az ókort képzeletben, a mai Szudánt pedig a valóságban is beutazni kívánók számára.• Egy vérbeli utazó saját fotóival is illusztrált, lebilincselően izgalmas úti beszámolója.• Különleges, személyes hangvételű olvasmányélmény a piramisok szerelmeseinek.
Na stiahnutie
7,01 €