Hľadanie: Ponpia a Piapon: (bláznivá kniha o duchoch a dušíkoch)
zobraziť:
A hódító királyné
Flandriai Matilda a legkevésbé sem boldog, amikor az apja bemutatja neki a leendő vőlegényét. A fiatal lány szíve egy angolszász ifjúért, Brihtricért dobog, Balduin grófnak azonban egészen más tervei vannak; legidősebb lányát Vilmos normandiai hercegnek szánja. A férfi hírhedt durva modoráról, miután azonban Matilda egy kicsit jobban megismeri, rádöbben, több bennük a közös vonás, mint sejtette. Ambícióikban méltó társak, mindketten uralkodásra termettek. Ifjú párként először Edward angol király meghívásának tesznek eleget, akinek az ígérete - hogy Vilmost az örökösévé teszi - sajnos hamar feledésbe merül. Vilmost azonban nem olyan fából faragták, hogy a céljait ilyen könnyen veszni hagyja. A férje oldalán a trónért folytatott küzdelemben Matilda nemcsak újdonsült családja ellenfeleivel kerül szembe, de a hatalmi harcok viharában a legerősebb barátságok is megmérettetnek.
A Hódítók asszonyai-trilógia befejező kötete az egykori Normandia vidékeire kíséri az olvasót, az angol koronáért folytatott küzdelem pedig immár végjátékához érkezik. A kor talán legromantikusabb uralkodóházasságának mindennapjaiból bebizonyosodik, hogy nem a trón teszi a királyt, hanem a királynéja.
Na sklade 1Ks
11,31 €
11,90 €
A csillaghegyi lovak
Írisz végre kipróbálhatja a lovaglást! Megvalósul a legnagyobb álma. A kislány izgatottan ácsorgott a csillaghegyi Istálló udvarán. Mintha kiscsikók vágtáztak volna a hasában. A Csillaghegyi Istállóban vidám az élet! A póniszakkör tagjai gyakorolják a lovaglást, kiveszik a részüket az istálló körüli teendőkből, és megtanulják, hogyan kell gondoskodni a lovakról. Írisznek új barátja is akad: Délceg, a kis fakó póni. A mű írónője, Reetta Niemelä, és illusztrátora, Salla Savolainen, elismert gyermekirodalmi alkotók Finnországban. Mindketten imádják a lovakat és a lovaglást.
A csillaghegyi lovak hasznos és szórakoztató kézikönyv minden kis lóbarátnak és lovasnak.
Na sklade 1Ks
9,13 €
9,61 €
Logico Piccolo - Bezpečnosť a orientácia v cestnej premávke
Súbor 16 kariet s edukačnými cvičeniami pre deti od 9 rokov. Kombinujte s univerzálnym rámikom pre LOGICO Piccolo.
A Bridgerton család 1: A herceg és én
A regény alapján készült sorozat 2020 decemberétől látható a Netflixen. Létezik-e nagyobb kihívás a londoni előkelő társaság ambiciózus anyái számára, mint egy nőtlen herceg, akihez lányukat örömest feleségül adnák? Minden jel arra mutat, hogy Simon Basset meg fogja kérni legjobb barátja húga, a bájos és okos Daphne Bridgerton kezét. Ami csak kettejük titka: házasságról szó sincs, csak így kívánják Simontól távol tartani a lányaikat férjhez adni kívánó, igen aktív társasági hölgyeket. Daphne pedig, mivel hercegi udvarló találta kívánatosnak, később alkalmas kérőket kaphat. Ám miközben Daphne sorra keringőzi Simonnal a bálokat, igen nehéz arra gondolnia, hogy az egész csak színlelés. A férfi ravaszkás mosolya talán, de tekintete felragyogása bizonyosan azt a hatást éri el, hogy Daphne beleszeret a szép hercegbe. Ez már egyáltalán nem színlelés. A lány a lehetetlennel próbálkozik: megpróbálja meggyőzni a gyönyörű szoknyavadászt, hogy okos kis tervüket…
Soudobá sociologie II. Teorie sociálního jednání a sociální struktury
Série učebních textů je zaměřena na aktuální otázky soudobé sociologie; druhý díl se tematicky orientuje na problematiku sociálního jednání a sociální struktury. Komplikovaný a nejednoznačný vztah mezi těmito dvěma klíčovými pojmy představuje už po mnoho desítek let pro teoreticky orientovanou sociologii intelektuální výzvu. Publikace zahrnuje rozmanité, v celku dosud nezpracované spektrum přístupů (od neopozitivismu, přes mikro- a makrosociologii až po diskurzivní analýzu či teorii her), reprezentované též různorodým autorským kolektivem zkušených specialistů i nadějných autorů mladší generace. Kvalitní texty jsou určeny jak studentům, kteří již mají základní znalosti oboru a chtějí se seznámit s novými tématy, tak sociologům a dalším odborníkům, kteří si chtějí udržovat kontakt s aktuální teoretickou sociologií, jejími problémy, polemikami a vývojem.
Na stiahnutie
8,00 €
Enola Holmes: A különös krinolin esete
Enola Holmes újabb halálos rejtélybe keveredik: a tét ezúttal szeretett házinénije, egyben pótanyja élete. Enola Holmesnak manapság nem túl sok jut családjából; anyja eltűnt, kedvenc bátyja, Sherlock elől pedig bujkálnia kell. Nem csoda, hogy a már majdnem teljesen süket, a konyhaművészet terén komoly kihívásokkal küzdő, ám aranyszívű házinénijét, Mrs. Tuppert tekinti egyfajta pótanyának. Ám egy nap legnagyobb rémületére arra ér haza, hogy Mrs. Tuppert elrabolták. Ki tehetett ilyet, és miért? És mi köze van ehhez a krími háború zavaros históriájának, illetve a legendás ápolónőnek, Florence Nightingale-nek?
Na sklade 1Ks
9,19 €
9,67 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Bouře mečů 2 - Píseň ledu a ohně - kniha třetí - část 2. - 2. vydanie (-50%)
Druhé vydání 3. dílu monumentální Martinovy fantasy ságy.
Na sklade 1Ks
7,75 €
15,50 €
dostupné aj ako:
Tárajko a Popletajka - Pomáhame prírode CD
Tárajko a Popletajka sú plody kúzelného stromu. Vykvitli, dozreli a spadli zo stromu na Zem, aby pomohli prírode a zvieratkám. Pre detičky naspievali 13 pesničiek o tom ako by sa mali správať malí Ekohrdinovia. Tak čo vy na to milé deti? Pomôžete aj vy nám všetkým, prírode a zvieratkám?
Tracklist:
1. To sme my Tárajko a Popletajka
2. Eko Hrdinovia
3. Planéta Zem
4. Vzduch
5. Teč vodička
6. Hámroš z Pekného lesa
7. Cigánska pieseň
8. Folklórna pieseň
9. Zákaz vždy najviac láka
10. My sme deti dúhy
11. Lesana
12. Indiánska pieseň, Kolo stromu
13. Z malého semienka vyrastie vysoký mohutný strom
A varázslatos virágbolt 4: Az ellopott barátnő
Minden virág mögött van egy varázslat… Üdvözlünk a varázslatos virágboltban! Abigél néni egy virágbolt tulajdonosa. Mindenki tudja, hogy a háza mögött varázsvirágok nőnek, mert Abigél néni egy virágvarázsló. A virágoskönyv egy ősrégi varázskönyv. Ha az olvasója varázslatos képességekkel rendelkezik, akkor megmutatkozik előtte az a varázsvirág, amelyre az adott helyzetben éppen szüksége van. Viola varázslatos képességekkel rendelkezik, de még nem használhatja a virágoskönyvet, mert túl kicsi hozzá. Madonna kisasszony Abigél néni törpepapagája. Tud beszélni, és be nem áll a szája. Nelson úr Abigél néni kandúrja. Sok varázslatos titkot ismer, és néha segít Violának. Viola és Lotti legjobb barátnők. Elvileg! Mostanában azonban Lotti egyre többet van Hannával, aki addig trükközik, míg Lotti csak vele játszik. Viola nagyon szomorú. Vajon segít a virágvarázslat?
Na sklade 1Ks
7,58 €
7,98 €
Kövesd a pillangót!
Lebilincselő pszichológiai thriller Gillian Flynn szellemében. A húszéves Ira sorozatgyilkos. Tetteinek gyökerei a múltjába nyúlnak vissza - a gyermekkorába, amelytől kegyetlenül megfosztották. Az sem véletlen, hogy a szülei az Ira nevet adták neki, ami latinul annyit tesz: gyűlölet. Clarissa középkorú pszichoterapeuta, a neve Finnországban a szakma csúcsát jelenti. A tévéből és a női magazinokból mindenki ismeri őt, a szerencsésebbek pedig elegáns rendelőjébe is bebocsátást nyernek. Amikor Ira Clarissa kliense lesz, kezdetét veszi a macska-egér játék, amelynek szabályai egyikőjük számára sem világosak. Egy ilyen játszma szinte sosem végződik jól.
Apollón próbái 2: A sötét prófécia
Apollón, az egykor ünnepelt isten különféle okokból szánalmas halandóvá silányult.
Most félvér barátai társaságában beutazza Észak-Amerikát, hogy teljesítse küldetését, és visszaférkőzzön Zeusz kegyeibe.
Zeusz azzal büntette fiát, hogy egy Lester nevű esetlen, pattanásos, halandó kamasz alakjában a földre taszította. Csak úgy kerülhet vissza olimposzi trónjára, ha feléleszti a sötétbe borult orákulumokat.
Apollón a Félvér Táborban kiállt sok veszélyes – és enyhén szólva is megalázó – próbatétel után most hajmeresztő küldetésre indul. Ő és társai azt a feladatot kapják, hogy keressék meg az ókor legveszélyesebb orákulumát, egy kísértetjárta barlangot, ahol Apollón megtudhatja, miként változhat vissza istenné – már amennyiben sikerül elkerülnie a halált vagy a tébolyt.
A csapatot a gonosz Triumvirátus második tagja, egy római császár hátráltatja küldetésében, akinek vérszomja és nagyzolása mellett még Nero is eltörpül.
Apollón csak úgy élheti túl a kalandot, ha egyesíti erejét a váratlanul felbukkanó szövetségesekkel, akik a félistenek világából sietnek a segítségére.
Tarts velünk ezen a viszontagságokban, vidámságban és haikukban bővelkedő utazáson!
Na sklade 1Ks
14,10 €
14,84 €
A gazdagság benned van
Akár a napi megélhetésért küzdesz, akár a már meglévő vagyonodat szeretnéd megsokszorozni, Dr. Joseph Murphy elismert gazdagságszemlélete megmutatja, milyen egyszerű is teljes irányítást nyerni a pénzügyi siker fölött. A mindennapi életbe könnyedén beépíthető, egyszerű lépések sorozatán keresztül megtanulod:
Hogyan gyakorold a teljes, boldog és sikeres élethez való természetes jogodat;
Hogy a gazdagság a tudásból és a megértésből ered, nem pedig tehetség, szakma és szerencse függvénye;
Miként vezérel Téged a vonzás törvénye a gazdagsághoz és a boldogsághoz;
Hogy a háládatos szív miért vonzza a gazdagságot;
Hogyan teremtenek gazdagságot a szavaid és a csend ereje.
A kötet számos praktikus, időtlen tanáccsal szolgál, melyek Dr. Joseph Murphy azon több évtizedes kutatásain alapulnak, melyeket a tudatalatti elme hatalmának területén folytatott. Lépésről lépésre fogod megtanulni, hogy a pénzügyi szabadság kulcsa Benned rejlik, és semmi sem akadályozhatja meg, hogy elérd a megérdemelt gazdagságot és boldogságot.
Joseph Murphy, Ph.D., D.D. a miszticizmus és az elme működésének egyik világhírű szaktekintélye. Számos bestseller szerzője, köztük a Tudatalattid csodálatos hatalma című könyvé. Világszerte hűséges követők millióit nyerte meg azzal, hogy olyan gyakorlati technikákat biztosított, amelyeket bárki alkalmazhat a fizikai, szociális, gazdasági és szellemi önfejlesztés eszközeként.
A borítón a valaha megszületett legnagyobb értékű magyar pénzérme szerepel, ezzel is utalva a könyvben szereplő elvek hatalmas erejére. Az 1908-as száz koronáson kivételesen a magyar címer szerepel, és egy uncia színaranyat tartalmaz.
A Vadonjáró tanítványa 6: Macindaw ostroma
Ha el tudod képzelni, el is éred?
Vajon sikerül Willnek szövetségesre találnia a királyság legészakibb zugában, hogy legyőzze az áruló Sir Kerent és bűnbandáját? A határon túl vérszomjas skotti harcosok várják a jelet, hogy Macindaw vára Sir Keren kezére került, és minden adott, hogy támadást indítsanak.
Fogytán az idő. Csak Will ravaszsága és bátorsága – és egy régi barát érkezése – mentheti meg a helyzetet. Will eltökélte, hogy megmenti Alizt – még ha ezért ostrom alá kell is vennie egy ellenséges kastélyt!
12 éves kortól ajánljuk!
Na sklade 1Ks
12,26 €
12,90 €
A párizsi maszkkészítő
Valérie Párizsban szeretne művészetet tanulni, ezért elhagyja szülővárosát és nagy szerelmét, Gabrielt. Aztán kitör az első világháború, és Gabrielt eltűntnek nyilvánítják, ami súlyos teherként nehezedik Valérie-re. Találkozik Anna Coleman Ladd szobrászművésszel, aki rézből készít maszkokat háborús sérülteknek, így változtatva meg több száz veterán életét. Valérie beleveti magát a munkába, és közben beleszeret Louisba. Amikor véget ér a háború, Valérie-t utoléri múltja - megérti, hogy legfőbb ideje, hogy elárulja legnagyobb titkát.
Svetlo a iné zdroje
Zbierka meditatívnej poézie od jedného z najvýraznejších zjavov súčasnej slovenskej poézie - Jána Tazberíka - je ponorom do hlbokého sveta básnikových úvah. Prináša filozoifické a meditatívne reflexie. Ján Tazberík je nositeľom viacerých ocenení za svoje básnické dielo, preto sa aj od tejto zbierky očakáva, že donesie rovnakú kvalitu. A čitateľ, ktorý knihu Svetlo a iné stroje zoberie do rúk, sa v tomto očakávaní nesklame.
Supervízia v kognitívno behaviorálnej terapii a poradenstve
Supervízia v kognitívno behaviorálnej terapii a poradenstve