Hľadanie: Texty a rozhovory
zobraziť:
Lacná kniha Magyar feltalálók a számítástechnika történetében (-49%)
Az informatív, fényképekkel gazdagon illusztrált kötetben megismerkedhetünk a mechanikus számológépek fejlődésének történetével, a korai számítógépekkel, majd Juhász István, Nemes Tihamér, Kozma László, Kalmár László, Kemény János György, Neumann János, Jánosi Marcell, Ifj. Simonyi Károly, Roska Tamás érdemeivel a számítástechnika területén.
A világtörténelem számos forradalmat jegyzett fel, de közöttük egy sem volt annyira jelentékeny, mint a számítógép feltalálása, amely az egész civilizációt gyökeresen változtatta meg. Könyvünkben ennek a forradalomban fordulatokban bővelkedő történetét szeretnénk az olvasó elé tárni, bemutatva egyúttal szellemi vezéreit, tisztikarát és e nemes küzdelem kiemelkedő alakjait. Közöttük a szép számban szereplő magyarokat, akiknek megbecsült helyük van a tudományok panteonjában és nevüket tisztelettel emlegeti a világ.
Na sklade 4Ks
0,50 €
0,99 €
dostupné aj ako:
A szabadkőműves szimbolizmus - A szabadkőművesség történelmi eredete
Arthur Edward Waite kiváló ismerője az okkult-ezoterikus tanoknak és a titkos társaságoknak. Ő maga is beavatott volt, nem csak a szabadkőművességben, hanem hermetikus páholyokban is jelentős szerepet vállalt. Jelen írásai a szabadkőművesség lényegére, fokozataira, beavatási rítusaira, szimbolikájára és történeti eredetére világítanak rá.
Utazás a Balaton körül
Az "Utazás a Balaton körül" nem egyszerűen csak egy regény. Nem is az. Anekdotagyűjtemény, történelemkönyv, útikönyv is egyben. Olvasása olyan, mintha egy kedves, bőbeszédű, sokat látott öreg barátunkat hallgatnánk hajnalba nyúló borozgatás közben a lugas vagy borospince asztalánál. Az öt XIX. századi utazó balatoni élményei köré font történetekben egyaránt megelevenednek történelmi alakok - Széchenyi István, RanolderJános püspök, Kisfaludy Sándor, SobriJóska - és egyszerű parasztemberek, borosgazdák, halászok. A könyv régi kedvenc, többszöri idézet-források, felolvasások tárgya. Bár a XX. század elején igen sikeres és népszerű volt, igen sokszor kiadták, napjainkban kevésbé ismert.
Na sklade 1Ks
13,79 €
14,52 €
A legsötétebb hajnal - Megtörve 1.
"Bátor, szívszorító, gondolatébresztő és teljességgel más, mint a többi könyv. A legsötétebb hajnal érzelmileg kiszipolyoz, ugyanakkor feltölt reménnyel." - L.J. Shen, bestsellerszerző
"A legsötétebb hajnal felébresztett bennem minden lehetséges érzelmet." - Brittainy C. Cherry, Amazon #1 Bestsellerszerző
"Készülj fel valami különlegesre... valami elképesztőre... valami igazán szívszorítóra! Készülj fel egy olyan szerelmes történetre, amibe teljességgel belefeledkezhetsz. Készülj fel valami nagyszerűre!" - Shayna Renee's Spicy Reads
Porter Reese egyedül neveli két gyermekét. Mindent megtesz értük, számára az a legfontosabb, hogy boldogok és egészségesek legyenek. Csakhogy a kisfiáról egy nap kiderül, hogy súlyos beteg, szívátültetésre van szüksége. Porter megkeresi a legjobb szívspecialistát, Charlotte Mills doktornőt, ő azonban nem vállalja gyermekek kezelését...
Charlotte Mills évekkel ezelőtt elvesztette a kisbabáját, és azóta is képtelen túllépni a veszteségén. Életének minden percét a gyógyításnak szenteli, sokkal több időt tölt a kórházban, mint az otthonában. Szíve szerint haza sem járna, hogy ne kelljen egyedül maradnia a gondolataival, ne kelljen szembesülnie múltbéli fájdalmával. Soha nem kezel gyermekeket... Porter Reese harca azonban megérinti...
Na sklade 3Ks
13,38 €
14,08 €
A féltékenység-szakértő és más történetek
Egy fiatal nő az ablaknak fordulva zokog magában a repülőgép első osztályán. Egy író a színpad mellett várakozik, hogy kilépjen a reflektorfénybe. Egy kukás másnaposan indul dolgozni. Egy taxisofőr tűnődve nézi az autójában felejtett fél fülbevalót. Egy görög nyomozó megérkezik a tengertől elzárt kis szigetre, hogy felderítsen egy gyanús eltűnési ügyet. Hogy mi a közös bennük? Mindannyiuk történetének fonala az egyik legerősebb emberi érzelem, a féltékenység köré fonódik. Elszenvedik vagy okozzák, belehalnak vagy túlélik, ölnek miatta, vagy áldozatául esnek - mindez kiderül a kötet hét kriminovellájából, amelyek büszkén foglalhatják el helyüket a szerző életművében.
dostupné aj ako:
Templári a asasíni
Pred tisícročím bojovali kresťania s moslimami o vlastníctvo kúsku zeme, na ktorej vznikli obe náboženstvá. Križiacke výpravy zmenili beh dejín Západu. Menej známy je fakt, že v tomto súperení sa stretli dve legendárne tajné spoločnosti: templárski križiaci a ich moslimský náprotivok, asasíni.
V knihe Templári a asasíni: nebeskí bojovníci americký vedec a predstaviteľ moderného okultizmu James Wasserman argumentuje, že zásluhou interakcií medzi templárskymi križiakmi a asasínmi vo Svätej zemi transformovali sa templári z pápežovej osobnej armády na pravú okultnú spoločnosť, z ktorej vyklíčili renesancia a západná okultná tradícia. Oba rády boli zničené pred 700 rokmi ako kacírske, ale templári, ktorí prežili, pravdepodobne odniesli tajné učenie východu do okultného podzemia, z ktorého vznikli rozenkruciánstvo a slobodomurárstvo. Asasíni, známi ako nizárijskí izmaeliti, prekvitajú dodnes. Autor zbavil mýtov obe skupiny, prenikol do srdca ich viery a obradov a predložil doteraz najpresnejší obraz týchto bojovníkov.
Kniha Templári a asasíni: nebeskí bojovníci vyšla prvýkrát v roku 2001 a stala sa klasickou spisbou v danom odbore.
Plošné betonové konstrukce, nádrže a zásobní
4., přepracované vydání původního učebního textu z oblasti betonového stavitelství. V tomto vydání se autoři snažili více zohlednit nově platné evropské normy a aktuální poznatky vývoje betonových konstrukcí. Výpočetní postupy vycházejí z principů teorie pružnosti a pevnosti a stavební mechaniky, z výsledků podrobnějších numerických analýz, laboratorních zkoušek a také ze zásad platných normativních předpisů (EN, ČSN). Dostatečná pozornost je věnována přibližným metodám výpočtů. Publikace je určena odborníkům z praxe, zabývajícím se navrhováním výše uvedených konstrukcí podle platných Eurokódů, a také studentům stavebních fakult směrů Konstrukce a dopravní stavby a Pozemní stavby v bakalářském i navazujícím magisterském studijním programu.
Na sklade 1Ks
8,36 €
8,80 €
Magdalénka a škriatkovia
Dievčatko Magdalénka žije v malom modrom domčeku s červeným komínom. Dlho sa v ňom nedeje nič zvláštne. Až jedného dňa Magdalénka objaví malého škriatka a postupne ďalších trinástich škriatkov, ktorí bývajú v domčeku a zabezpečujú fungovanie tých najbežnejších vecí v domácnosti. Tak napríklad spoznáva škriatka Tiktaka v budíku, škriatka Halóhaló v telefónom slúchadle či Blombloma v rádiu.
Nezvyčajné stretnutia Magdalénky so škriatkami sú plné zábavy a prekvapení. Dočká sa nakoniec aj mladý škriatok Motkoško vysnívanej služby?
dostupné aj ako:
Dítě s ADHD a ADD doma i ve škole
Zase nemá domácí úkol? Zase nedává pozor a ruší? Rodiče a učitelé dětí s poruchami pozornosti a hyperaktivitou zkoušejí často první poslední, střídají odměny a tresty, ale máloco zabere. Jednou z cest je dovést děti s ADHD a ADD k tomu, aby se naučily samy si zorganizovat své věci i to, co dělají. Podle autorky na děti s ADHD a ADD platí zábava spojená a individuálním přístupem, pravidly, jednoduchostí a plánováním času. Všechno, co děti učíme, bychom jim podle ní měli nejprve předvést, pak na tom s nimi spolupracovat, poté dohlížet na to, jak to zkoušejí udělat samy, nechat je práci provést samostatně a nakonec zkontrolovat, jak se jim to povedlo. Kniha je plná praktických tipů, které pomohou zvládnout výzvu, již představuje ADHD a ADD. Cheryl R. Carter založila organizaci Organized Kidz, která pomáhá dětem se speciálními potřebami osvojit si organizační a studijní dovednosti. Působila jako speciální pedagožka se zaměřením na poruchy učení a dále jako poradkyně v oblasti time managementu. Založila také sdružení Organize Your Life na pomoc křesťanským matkám.
Ptáci, zvířata a moji příbuzní
Audiokniha Ptáci, zvířata a moji příbuzní, kterou napsal Gerald Durrell, je volným pokračováním audioknihy O mé rodině a jiné zvířeně. Magické, poučné a samozřejmě velmi humorné vyprávění. Gerald Durrell prožil pět let svého dětství na Korfu. Právě toto období, resp. vzpomínky na něj, ztvárnil zoolog a ochránce přírody ve slavné knize O mé rodině a jiné zvířeně.
Na stiahnutie
12,78 €
Lacná kniha Tajemné bratrstvo pana Benedikta (2) a nebezpečná výprava (-70%)
Tajemné bratrstvo pana Benedikta se vrací a čeká ho nová mise: zapeklitá bojová hra, při níž putují světem, plní zadané úkoly a osvědčují své individuální vlohy. Pátrání po všech stopách a řešení hádanek, které jim na skrytých místech připravil pan Benedikt, však dětem ztíží nečekaný problém, a tak Renkovi, Brčkovi, Katce a Konstanci nezbývá než znovu prokázat, proč je osud svedl dohromady. Musejí bojovat přímo o toho, jehož jméno nosí v názvu a jenž je stmelil.
Na sklade 1Ks
4,22 €
14,05 €
dostupné aj ako:
Alvin a Chipmunkové kolekce 1.-4. 4DVD
Kolekce obsahuje:
Alvin a Chipmunkové
(Alvin and the Chipmunks)
2007 / Hudební, Rodinný, Komedie, Animovaný / 87 minut / USA
Alvin a Chipmunkové 2
(Alvin and the Chipmunks: The Squeakquel)
2009 / Hudební, Rodinný, Komedie, Animovaný / 88 minut / USA
Alvin a Chipmunkové 3
(Alvin and the Chipmunks: Chipwrecked)
2011 / Hudební, Rodinný, Komedie, Animovaný / 84 minut / USA
Alvin a Chipmunkové: Čiperná jízda
(Alvin and the Chipmunks: The Road Chip)
2015 / Hudební, Dobrodružný, Rodinný, Komedie, Animovaný / 88 minut / USA
A cigányok mágiája és jövendőmondó módszere
Jelen mű a cigányok körében használt ceremóniák, és szokások gyűjteményét foglalja össze, melyek a jövendőmondással, a boszorkány gyógymódokkal, a szerelmi bájitalokkal és más boszorkányságokkal állnak kapcsolatban, olyan anekdoták és példák alapján, melyeket vagy nem ismernek igazán az olvasók, vagy személyes tapasztalatokból származnak. Ebben a néhány évben, mióta az Etnológia és az Archeológia hatalmas inspirációt kapott, és a folklóron keresztül kiszélesítette hatáskörét, minden egy olyan témához tartozik, melyet sokkal nagyobb érdeklődéssel, és még ennél is nagyobb haszonnal tanulmányoznak, mint akkor, mikor erőtlen, félig hívő, félig kételkedő szellemmel művelték, mely a valóságban inkább egy mese, mint indok volt. Határozottan azért kutatunk, hogy rátaláljunk a teljes igazságra, mely a materializmuson, a spiritualizmuson vagy azok identitásán alapszik, és csodálattal állunk azel?tt, hogy a csoda és a rejtély, valamint a költészet birodalma kapcsolatban áll azzal, amit mi bizonytalanul "mágiának” hívunk, melyet nem lehet kimagyarázni, vagy eltávolítani, és mely egyre nagyobb lesz, ahogy előre haladunk tanulmányainkban, mely nem csupán egy felhő ország, egy nagyszer? ország, hanem a valóság azon országa, ahol a tudomány embere, ki egykor csupán megvetette ezeket, a gondolatokat elhagyottá válik.
A hipnotizmus sokkal nagyobb csodákat mutatott meg nekünk annál, mint amiket a régi korok varázslói, vagy a modern világ hipnotizálói valaha is megállapíthattak. A memóriát, mely Platón szerint a gondolat alapja, egykor egy meghatározott mennyiség volt, de mostanra ezt a mennyiséget napjaink pszichológiája gyakorlatilag a végtelenségre szélesítette ki (ha ez a szó nem túl merész), és tökéletes fejlődése az intellektussal azonos, és így nyíltan látjuk magunk előtt azt az erőt, hogy olyan dolgokat mutassunk be, melyeket egykor csodának tartottak.
Nem kevésbé nyilvánvaló, hogy a tudósok és a praktikus feltalálók, mint például DARWIN, WALLACE, HUXLEY, TYNDALE, GALTON, JOULE, LOCKYER és EDISON mindannyian együtt dolgoztak, vagy dolgoznak a teozófusokkal, spiritualistákkal, a folkloristákkal, és még sok más személlyel, nem külön-külön, hanem mindannyian az Ismeretlen megfejtése felé haladnak.
Na sklade 2Ks
9,50 €
10,00 €
Beasts of Prey - Indul a vadászat
A sors veszélyes szövetségbe forraszt két tinédzsert, akik az otthonukat fenyegető halálos szörny levadászására készülnek - ám közben még a bestiánál is halálosabb titkokat fednek fel.
A Remény háborúja 1: Kibervér
A Kibervér új alapokat fektet le. Egy világét, ahol az emberek a technikának köszönhetik ugyan a jólétüket, de mégis visszavágynak a középkori állapotokba. Elterjedt nézet, hogy minden rossz dolog a modernizáció hozadéka. Ebben a világban ez nagyon is reális, mert a Kibervér bemutatja a katartikus pusztítást, amit egy virtuális, a való életben még csak nem is létező játékkarakter képes tenni az emberiséggel. A katasztrófa szinte felemészti a teljes világot, és csak egy tízéves gyerek józan megítélésén és döntésén múlik, hogy az emberiség a feledés homályába vész-e vagy sem. Milyen lenne, ha az ember nyakába szakadna a halhatatlanság? Vajon egy számítógépes vírus képes lehet a fizikai világban is pusztítani? Ha igen, milyen módon? Az elme győzedelmeskedhet a hit és a tudat fölött? A mesterséges intelligencia legyőzheti az emberi korlátokat? Ha egy szempillantás alatt minden kormány feloszlana, akkor milyen lehetne az ideális államforma? Könyvemben ezekre a kérdésekre keresem a választ.
Na sklade 1Ks
12,87 €
13,55 €
A ragadozó aranya
Anchorage a nagy jégmezőn menekül.
A magasból egy apró, viharvert léghajó közeleg. Utasai, Tom és Hester a már nem létező Londonból jutottak el idáig. Ellenségektől és a múlt árnyaitól üldözve, sötét titkokkal a szívükben kikötőt keresnek. Ám Anchorage nem a várva várt biztos menedék. A járvány sújtotta, szellemektől kísértett város a halott kontinens, Észak-Amerika felé tart, útját pedig tűzvihar és halálos veszély övezi.
A Ragadozó városok sorozat második része, A ragadozó aranya Philip Reeve lélegzetelállító világába viszi el újra az olvasót, ahol csak a legerősebb maradhat életben, miközben az emberi civilizáció felfalja önmagát.
Na sklade 1Ks
10,08 €
10,61 €
dostupné aj ako:
Detektív Kvik a mrazivá veštba
Detektív Kvik dostáva od svojho bývalého profesora pozvánku na narodeninovú oslavu. Po príchode do domu sa profesor Kvikovi zdôverí, že podľa veštby ho počas oslavy niekto pripraví o to najcennejšie. Spočiatku však tomu nič nenasvedčuje až do momentu, keď páchateľ naozaj udrie. Vyzerá to na jednoznačnú záležitosť, ale detektív Kvik príde na to, že na celej veci niečo nesedí. Razom sa stáva podozrivý každý. V horskom dome, uprostred nemilosrdnej snehovej víchrice, odrezaný od okolitého sveta musí čo najskôr dolapiť páchateľa, ktorý s ním rozohral nebezpečnú hru. Hru, ktorá môže mať len jedného víťaza a mnoho obetí. Zamknite za sebou dvere, skontrolujte okná a nechajte sa strhnúť detektívnym príbehom od Júliusa Belana.
Publikáciu z verejných zdrojov podporil Fond na podporu umenia.
dostupné aj ako:
Jak se naučit blogovat a vlogovat v 10 krocích
Chceš si založit vlastní blog? Jsi na to připraven? Víš vůbec, odkud začít? V této knize najdeš 10 snadných kroků, které tě provedou světem blogů a vlogů
Na sklade 3Ks
8,88 €
9,35 €