Károly Eötvös

Az "Utazás a Balaton körül" nem egyszerűen csak egy regény. Nem is az. Anekdotagyűjtemény, történelemkönyv, útikönyv is egyben. Olvasása olyan, mintha egy kedves, bőbeszédű, sokat látott öreg barátunkat hallgatnánk hajnalba nyúló borozgatás közben a lugas vagy borospince asztalánál. Az öt XIX. századi utazó balatoni élményei köré font történetekben egyaránt megelevenednek történelmi alakok - Széchenyi István, RanolderJános püspök, Kisfaludy Sándor, SobriJóska - és egyszerű parasztemberek, borosgazdák, halászok. A könyv régi kedvenc, többszöri idézet-források, felolvasások tárgya. Bár a XX. század elején igen sikeres és népszerű volt, igen sokszor kiadták, napjainkban kevésbé ismert.

Eötvös Károly 1873-ban alapos kutatásai, levelezései, személyes beszélgetések és a róluk szerzett ismeretei alapján a Pesti Naplóban riportsorozatot írt a nazarénusokról, és ezt 1904-ben könyv alakban is megjelentette. Itt megjegyezhetjük, hogy a nazarénusokkal – vagy mondjuk így: a nazarénus jelenséggel – az irodalom több jeles alakja is foglalkozott, elég csupán Tömörkényre, Juhász Gyulára, Jókaira, Veres Péterre hivatkoznunk. Sőt az sem érdektelen, hogy Tolsztoj is behatóan tanulmányozta és naplójában megörökítette a hozzá hasonlóan pacifista nézeteket valló, a fegyverfogást elutasító magyarországi nazarénusokat.

Aki örökké bujdosott, az egy francia katona a napóleoni hadseregből. Többedmagával orosz fogságba került, végigszenvedte a cári börtönöket, megszökött, bujdosott, kirabolták, megverték, eladták rabszolgának, Törökországba került, ott háremőr lett, és harminc év múltán hosszas hánykódások után Magyarországon át került vissza hazájába. Aki mindezt lebilincselően érdekes módon megírta, a századvégi magyar irodalom egyik kiemelkedő, de máig méltatlanul mellőzött alakja, Eötvös Károly. Nyelve friss, erőteljes és szemléletes, mesebonyolítása mesteri, lendülete sodró és magával ragadó. Az érdekes, kalandos regényhez Albert Gábor írt értő és eligazító utószót. A rajzok Lipták György munkáját dícséri.

A ?„Balatoni utazás vége” az „Utazás a Balaton körül” folytatása és befejezése. Tehát ez sem regény, miként nem volt az az első rész sem, hanem anekdotagyűjtemény és történelmi útikönyv is egyben. E minőségében önállóan is élvezetes olvasmány, bár a két könyv együtt olvasva egészíti ki igazán egymást. Hőseit és tájait is ugyanabból a csodálatos forrásból emeli át a könyv lapjaira: a Balaton vidék históriájából és páratlan emlékezetéből. Továbbszövődik és befejeződik Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza románca. A sümegi kékfestő, Ramazetter Vince történetét megismerve megértjük, miért büszkesége ma is a városnak a hajdani iparos, aki rátermettségével példaképet állít bármely mai vállalkozás számára is. A vérkúti fürdőről talán páran még tudják; a Balaton mely táján volt, de a monoszlói visszhangról már a helyiek sem igen hallottak. Ilyen és hasonló ismert és kevésbé ismert tájak és emberek elevenednek meg előttünk ebben a könyvben is. Az elbeszélés kötetlen, ráérős, adomázós hangulata is az eötvösi hagyományt folytatja. Aki ennek már ismerőse, tudja, milyen varázslatra számíthat, és meg is kapja a csodát. Aki még nem ismeri, annak ez a könyv jó alkalom, hogy az „utolsó kávéházi mesemondó” elkötelezett hívévé váljon.

"Ezt ?a történetet el nem hiszi senki. Pedig nem is régen történt, s igazán úgy történt, ahogy elbeszélem. Még most is élnek, akik benne szerepeltek. Egyedül az asszony, a jó feleség halt meg pár év előtt, de annak is lehet még sírját látni, s fejfájának írását olvasni a kőbányai új temetőben.Toklyó Miska szegény legény volt itt Budapesten. Nem éppen fiatal legény, de azért mégis legény. Napszámos munkával kereste kenyerét. Valahonnan a vidékről vetődött a fővárosba. Hétköznapi ruhája kopott volt, szennyes volt, foltos is volt, de rongyos sohase volt. Ünneplő ruhája tisztességes posztóruha volt. Ruhatára négy öltözetből állott, ahogy illik józan, becsületes napszámoshoz. Téli-nyári hétköznapi, téli-nyári ünneplő: íme, a négy öltözet.Kávét, sört, pálinkát nem ivott. Furcsa elvet hozott a vidékről. Kávé a zsidónak, sör a németnek, pálinka a tótnak, jó bor a magyarnak: ezt szokta mondani. A bort hát ő is megitta, sőt amikor a viszontagságok már nagyon ránehezedtek, nagyon is megitta. De még erre nézve is megvolt a maga furcsa elve."

Közéleti arcképek - A kötetben többek között Szlávy Józsefről, Náray Imréről, Madarász Józsefről, Simonyi Ernőről, Táncsics Mihályról emlékezik meg a szerző. (A magyar képviselõház Nestora, Madarász József született 1814. augusztus 27-én. Birtokos és ügyvéd, de soha nem ügyvédkedett. Ifjonc korában egy kötet költeménye látott napvilágot. Megírta emlékiratait is. E kiscikket 1899. év márciusban írtuk róla. Istennek hála, még most is jó egészségnek örvend.) Szegről-végről rokonok is volnánk a ceczei rég kihalt vagy onnan elköltözött ősi atyafiság valamelyik ága révén, de annak a rokonságnak ágát-ízét, származását én bizony hamarosan bebizonyítani nem tudnám. De öreg barátom se tudná. (részlet Madarász Józsefről írt emlékezésből)

Csak a szemünket kell lehunynunk, hogy a mai balatoni hölgyeket elképzeljük a száz esztendő előtti szívhalászok helyére. A nő és a szerelem tulajdonképpen sohasem változik, mint ahogy az igazán nagy dolgok nem változnak a világon. Ugyanazok a hölgyek sétáltak száz év előtt a tópart platánjai alatt, akik manapság. Ott van közöttük a szívhalásznő, Fruzsinkának hívják, és szüleinek, valamint neki magának is az a feltevése, hogy nem tölti tétlenül a nyarat, szívet halász, ha még csak egyetlen szív van a Balatonban.

A nagy per, amely ezer éve folyik, s mégsincs vége című történeti munkáját a híres-hírhedt tiszaeszlári vérvád perről, amelyet a mai kor olvasójának Simoncsics Péter professzor – aki egyébként szerkesztője is a könyvnek – segít befogadni tudós, de élvezetesen közérthető tanulmányában.Tiszaeszláron 1882. április 1-én eltűnt egy 14 éves szolgálóleány, Solymosi Eszter. Egy faluban, ahol szinte mindenki ismeri egymást és ritkán történnek egetverő dolgok, ez bizony nagy hír, megmozgatja kicsinyek és nagyok fantáziáját. A helybéli zsidó hitközség metszőjének alig ötéves kisfia és a falusi bíró szomszédban lakó húga 12 éves leányának és pajtásainak gyermeki fantáziálásából kapott lábra a hír, hogy a Peszach-ünnepére készülődő zsidók vették vérét Solymosi Eszternek. A valóságmagva ennek a borzasztó vádnak annyi, hogy a kisfiú látta, amint hetekkel korábban elhalt csecsemőhúgának testét szülei megmosták, mielőtt koporsóba tették volna, (a csecsemőhalál, mondhatni, közönséges esemény volt még akkoriban), s ezt elcsacsogta a szomszéd leányoknak, akiknek szájáról kelt szárnyra szüleik gonosz befolyásolására a rituális gyilkosság vádja a faluban. Íme a vérvád genezise, amelyet a folklorisztikus felfogás nemzedékeket átfogó voltában szemlélhetünk.

A nagy per, amely ezer éve folyik, s mégsincs vége című történeti munkáját a híres-hírhedt tiszaeszlári vérvád perről, amelyet a mai kor olvasójának Simoncsics Péter professzor – aki egyébként szerkesztője is a könyvnek – segít befogadni tudós, de élvezetesen közérthető tanulmányában.Tiszaeszláron 1882. április 1-én eltűnt egy 14 éves szolgálóleány, Solymosi Eszter. Egy faluban, ahol szinte mindenki ismeri egymást és ritkán történnek egetverő dolgok, ez bizony nagy hír, megmozgatja kicsinyek és nagyok fantáziáját. A helybéli zsidó hitközség metszőjének alig ötéves kisfia és a falusi bíró szomszédban lakó húga 12 éves leányának és pajtásainak gyermeki fantáziálásából kapott lábra a hír, hogy a Peszach-ünnepére készülődő zsidók vették vérét Solymosi Eszternek. A valóságmagva ennek a borzasztó vádnak annyi, hogy a kisfiú látta, amint hetekkel korábban elhalt csecsemőhúgának testét szülei megmosták, mielőtt koporsóba tették volna, (a csecsemőhalál, mondhatni, közönséges esemény volt még akkoriban), s ezt elcsacsogta a szomszéd leányoknak, akiknek szájáról kelt szárnyra szüleik gonosz befolyásolására a rituális gyilkosság vádja a faluban. Íme a vérvád genezise, amelyet a folklorisztikus felfogás nemzedékeket átfogó voltában szemlélhetünk.

Eötvös Károly a 19. század második felének kiemelkedő alakja, politikus, író, ügyvéd. Több mint negyven éven keresztül közéleti személyiség, akinek körülbelül 500 beszéde került még életében nyomda alá, ezek többsége parlamenti felszólalás volt. Ezt a gyűjteményt képviselőházi naplók alapján szerkesztette egybe, a beszédek témája az önálló, de legalábbis nemzeti öntudatában kevéssé megalázott magyar hadsereg kérdése az Osztrák-Magyar Monarchiában, ahol az ellenzéki párt tagjaként azzal kellett szembesülnie, hogy a kormányzásban sokkal inkább politikai és hatalmi érdekek, mintsem nemzeti érzések játszanak szerepet.

?Mert bizony az ítélõbíró is ember. Az embernek pedig különös sajátsága, hogy tévedni tud. De semmiben se tud jobban tévedni, mint embertársai megítélésében. A magasabb rendû állatok ebben okosabbak. Õk jobban ismerik egymást. Õk az érdemest nem rágalmazzák, a hitványt nem dicsõítik, s ha találkoznak egymással, az elsõ pillanatra tisztában vannak azzal, hogy állatfelebarátjuk milyen erõs, milyen gyönge, milyen szelíd, milyen vad s miféle indulatot táplál szívében felebarátja iránt.?

Az Utazás a Balaton körül és A balatoni utazás végének több mint hatvan írása a Balaton körüli történelmi eseményeket, neves vagy hétköznapi emberek világát mutatja be. A hat férfi utazásainak felelevenítése adja az apropót ahhoz, hogy kötetté, gyûjteménnyé állhasson össze a szépirodalmi formát öltött visszaemlékezés. A történetek szépsége a szövege hangulatán túl, többek közt abban rejlik, hogy mintegy teljes panorámát nyújt a kor Balaton körüli világáról: helyt kapnak benne olyan, a magyar történelemben fontos szerepet játszó alakok, mint Széchenyi István, Ranolder János püspök, Kisfaludy Sándor, Sobri Jóska# de a mindennapi élet képviselõi és eseményei is. Megismerhetjük az elsõ balatonfüredi kõszínház létrehozását, a korabeli vendégszeretetet, az akkor még csak az ide érkezõ vendégek által élvezett fürdõéletet, a borospincék világát, a gyönyörû tájat, a gõzhajózás megindításának nem ismert körülményeit, és azt is, miféle jelentõsége volt valaha a balatonalmádi Határ csárda mestergerendájának. Kultúr-olvasókönyv lehet ez mindenki számára, aki kicsit is érdeklõdik a 19. századi utazók élményei iránt.

?Nesze neked, hetyke önérzet! Mi vagy te? Pápai tintásujjú diák vagy te. Semmi se vagy te. A dereglye ? az már valami. Az már érték, amit kímélni kell. Mert az a másé. A másét megõrizni pedig a becsület dolga. Hejh, Vas uram, kend se lesz az az ember, aki a más pénzével valaha Amerikába vitorlázzon át. Csak malomba menõk és násznépek használták a réveket. Nagy ritkán a pandúrok és komiszáriusok. Egyéb utas ember mit keresne a Balatonon? A vármegyék se sokat törõdtek egymással. Hatalmas árok volt a vármegyék közt. Csak a birtokosabb nemesség tudott az árkon keresztüljárni. Hatvan-hetven év elõtt még a pandúrnak se volt szabad túlmenni az árkon, ha orra elõtt volt is a bûnös ember. Almádiban van egy csárda. Vagy legalább volt hajdanán. Az almádi puszta a veszprémi káptalané, s két vármegyébenfekszik: Veszprémben és Zalában.?

Az "Utazás a Balaton körül" és a "Balatoni utazás vége" sikere indította el a szerzõt arra, hogy a Balaton-könyvekbõl már megismert élvezetes, adomázó stílusában bemutassa tágabb hazája, a XIX. századi Bakony-vidék ismert-ismeretlen történeteit, szereplõit, életét is. Betekintést nyerhetünk a híres bakonyi betyár, Sobri Jóska és legényei történetébe. Ráeszmélhetünk az indulatokkal-tettlegességgel kísért 1840-es vármegyei tisztújítást látva, hogy nem csak manapság használnak fel minden eszközt a politikai ellenfelek a választási gyõzelem érdekében. Megbizonyosodhatunk, hogy a kolera idején jobb a somlai bor, mint a herbatea. Elénk tárul a bakonyi kanász, fafaragó, taplószedõ élete, a cifraszûr története, Kossuth gyermekeinek bújtatása, a vármegyei nemes urak gondolkodása, és sok-sok derék magyarság. A Bakony vad rengetege minden idõben vonzotta a bujdosókat, szegénylegényeket, s mint ilyen, az idegen hatalommal szembenállónak menedéket nyújtó vidék volt a magyar köztudatban. Láthatjuk, e vidéken az egyszerû emberek, s a nemesek is még inkább nyakas magyarok, mint máshol. A történetekben, gesztusokban végig érezhetõ a nemzeti büszkeség, a ?labancokkal? szembeni megvetés, a jobbra érdemes magyar nemzet szabadság utáni vágya. Eötvös betartja a könyvben alábbi ígéretét: ?Fogadásom tartja, hogy gondolataimat megörökítem, melyeket bennem a Bakony támasztott. Nem természetét írom le, hanem népét, azt a jó, igaz magyar népet, amint tartja faját, nyelvét, hazáját és alkotmányát, s amint él és munkál vidáman és szabadon, s hódít jó kedvével, s lelkének magyar nemességével.?