Gyula Krúdy

"...azt hittük, hogy most következik a nagyszerű, mulatságos, nagyvilági élet. Én legalább titkon mindig azt hittem, hogy valami rendkívüli dolog fog történni..." Kiadónk Könyvkincsek sorozatának nem titkolt célja az, hogy friss nézőpontot kínáljon a magyar irodalom klasszikusainak újraolvasásához. Krúdy Gyula A vörös postakocsi című remekműve az az olvasmány, amelyet elsősorban a sorok közt megbújó, gondolkodásra, önvizsgálatra ösztönző inspirációk, a rácsodálkozás élménye miatt olvasunk. Aszereplők történetét megismerve mélyre világíthat a szöveg, olyan összefüggéseket felkínálva, amelyek a saját történetünk kibogozásában is a segítségünkre lehetnek. Milyen nyelven szól a szeretet? Hogyan tanultuk ezt gyermekként? A szülők egymás iránti ridegsége milyen hatással lehet a családban növekedő gyermekre? Hogyan és milyen szeretetpótlékokat keresünk a bizonytalan kötődésminták gyermekkori tapasztalata nyomán? A szeretet hiánya vagy a viszonzatlan szerelem, az elhagyás vajon milyen válaszokat vált ki az elárult, elhagyott, hiányt szenvedő félből? Mitől függ az, hogy egyesek elgyászolják, feldolgozzák, megerősödve maguk mögött hagyják, mások egész életükben hurcolják a sebeiket, és megint mások önmaguk elleni agresszióba fordítják a szégyent, bánatot, haragot? - Néhány azok közül a kérdések közül, melyeket a regény felkínál a mindenkori olvasó számára.

„mintha csak azt akarta volna elérni, hogy barátai sohase felejtsék el a vele töltött éjszakákat” „Az Ady Endre éjszakáinak írásai úgy állítják a költőt a középpontba, hogy körülötte egy már szertefoszlott, de valaha nagyon is valóságos világot rajzolnak föl. Füstös, bor- és heringillatú kocsmák ajtait tárják ki az elbeszélések, hogy az olvasó szemügyre vehesse a század első évtizedének bohémvilágát, a „kocsmás-csárdás időket”, amelyekben Ady volt a „legdíszesb karácsonyfa a magyar irodalom ligetjében”. Ekkorra már nemcsak a nevezetes Három Holló tűnt el az Andrássy útról és a Somossy Orfeum a Nagymező utcából – minden megváltozott. Már csak a legendateremtő emlékezet képes feleleveníteni a tizenöt–húsz év előtti, nemcsak orfeumi hangzavartól, cigánymuzsikától zengő, hanem irodalmi törzsasztalok pártharcaitól, értéktisztázó vitáitól is pezsgő pesti éjszakai életet. Különös éjjeli színjátékok leírását diktálja ez az emlékezet, miközben éles, színpadias fényt villant a szereplőkre: neves és kevésbé neves írókra, szerkesztőkre és zenészekre csakúgy, mint az orfeumi hölgyekre, elaggott életművészekre és hivatásos korhelyekre.” Fábri Anna

Az 1882. év húsvétján eltűnt tiszaelszári cselédlány Solymosi Eszter halálában vált hősnővé – alakja torz szimbólummá, neve az antiszemita mozgalom jelszavává lett. Solymosi Eszternek vérét vették a zsidók, és húsvéti pászkájukba keverték – röppent fel a képtelen középkori babonákat felelevenítő vád. Krúdynak az eszlári vérvádról a „nagy perről” szóló máig kiadatlan regénye nemcsak az 1880-as évek dühödt és ostoba antiszemitizmusát jeleníti meg, hanem az önmagát túlélő 19. század hervadását, a hajdani „dicső eszmék” elszürkülését, a táblabírák világának porba hullását is. A „boldog békeidők” korát, amelyben a magyar vidék provinciális kedélyessége mögül groteszk démonikusság sejlik elő: omladozó kúriákban hamis ügyek kótyagos fejű lovagjai, kifordult lelkületű Don Quijoték tanyáznak, a csendbiztosok vadszőlős házaiban az ugrásra kész erőszak lapul, a kvaterkázó úri társaságokba fojtott hisztéria lappang…

„Pesti regény! Mit lehet írni Pestről? Ordináré passzió, mint az állatkínzás” – írta Krúdy egy levelében A vörös postakocsi-val kapcsolatban. Azóta – 1913 óta – hetven év hozott cáfolatot a kételyre új és új kiadásokkal, a meghódított olvasók ezreivel. A két fiatalka vidéki színésznő fővárosi időzése, mint vadászoké leshelyen, hogy elejtsék az örök zsákmányt, a szerelmet, boldogulásuk és boldogtalanságuk „sztorija” – kit ne érintene? Kivált hogy nem is az ő csacska beszélgetésüket kell hallgatni, hanem egy szikrázó iróniával és busongó öniróniával ékes, bölcs férfihangot, Krúdyét, aki nemcsak csipkéikhez és szépítőszereikhez ért náluk is jobban, hanem hozzájuk, a szerelemhez és ahhoz is, hogy milyen egy irodalmi szalon, és milyen egy bácskai földbirtokos asszony; egyáltalán: ért mindenhez. 

A szép magyar próza nagy mesterének egyik utolsó regényét kapja itt kézhez az olvasó, talán legérettebb és mindenképp legegyénibb alkotását, amelyben Krúdy páratlan stílusművészete, lírája, sajátos emberábrázolása és hasonlíthatatlan fantáziája a maga teljességében, minden varázslatával bontakozik ki.

A hajdani alföldi betyár neve még ma is fogalom. Alakja köré a nép képzelete mondákat kerekített, tetteit kiszínezte, s hol a hőstetteit, hol a gonoszságait túlozta el olyannyira, hogy a híres rablóvezér valóságos képe már-már elhomályosult. De hát milyen is volt az igazi Rózsa Sándor? Bizonyára nem olyan gáncs nélküli lovag, amilyennek a régi ponyvafüzetek rajzolták, nem is olyan emberbőrbe bújt vadállat, ahogyan a régi tárgyalások iratai állítják! Akkor hát? Kalandos, izgalmas, páratlanul veszélyes élete során olyan volt ő (olyan lehetett), amilyennek nagy írónk, Krúdy Gyula e regényében megrajzolta: hol postarabló, hol Kossuth katonája, hol csendes paraszt, hol véres bosszúálló. Egy elnyomott nép szertelen hőse.

SZINDBÁD, A HAJÓS ELSŐ UTAZÁSA - ŐSZI VERSENYEK - A HÍRLAPÍRÓ ÉS A HALÁL - UTOLSÓ SZIVAR AZ ARABS SZÜRKÉNÉL

Krúdy Gyula a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akinek meseszövése elvarázsol kicsit és nagyot. Különösen akkor van elemében, amikor a régi századok levegőjét őrző Szepesség ódon városaiba viszi az olvasót. Iskolás éveinek egy részét ugyanis a szepességi Podolinban töltötte. Podolin egyike annak a „tizenhat városnak”, amelyet Zsigmond királyunk 1412-ben elzálogosított a lengyel királynak. Az értékes történelmi eset köré lélegzetelállítóan izgalmas történetet sző a régmúlt időkbe felejtkező író.

Semmi sem aktuálisabb (és hitelesebb) – amennyiben hajlandók vagyunk Ady Endre életében élni –, mint Krúdy Gyula Ady Endre éjszakái című legendáriuma.

Tizenhat történelmi tárgyú elbeszélést és regényrészletet tartalmaz a kötet. A főszereplők egytől egyig magyar királyok, Szent Istvántól IV. Károlyig. Krúdy pályája különböző szakaszaiban eleven érdeklődéssel fordult a koronás fők nagyon is emberinek megrajzolt alakjai felé. Különösen szívesen idézte föl a tatárjárás éveit, a dicsőséges Anjou-kort, majd a Mohács utáni kettős királyválasztás országvesztő korszakát. Ferenc József uralkodásának idejéről temérdek írása született, kortársként személyes tapasztalatok vezették tollát az emlékezésben.

Valaha, mikor Napóleon katonái gázoltak át Európán, egy fiatal hajadon bújt meg Szent Margit szigetén. A betegeskedő Máriási Ilona itt próbált erőre kapni ezen a különös klímájú, buja növényzetű szigeten. Itt várja édesanyjával, hogy Máriási Gábor, az apa végre visszatérjen az életét veszélyeztető háborúról. E rendkívüli fiatal nő sorsát beszéli el Krúdy kisregénye, amit a szerző egyszerűen "mese-mondásnak" nevez. A cselekményen túl az olvasó ízelítőt kap a Margit-sziget múltjából, érdekfeszítő történelméből, a pazar leírásokon keresztül szinte életre kel előtte a sziget csodás növény- és állatvilága.

E rendkívül népszerű, ifjúkori regényét 1900-ban írta Krúdy Gyula. Podolin, melynek sajátos levegője Wart Erzsébet és Prihoda Ancsurka, Kavaczky György és Riminszky Kázmér meg az öreg vak trombitás sorsát meghatározza, nagy szerepet játszott Krúdy Gyula életében és műveiben. E szepességi kisvároska nevét ő rajzolta be a magyar irodalom térképére, bár Krúdy Podolinjának kevés köze van a valóságos kisvároshoz, de annál több az álmokhoz, a csodákhoz, elködlő kísértetekhez és tenyeres-talpas cselédlányokhoz, a Krakkói kalaphoz címzett fogadó rejtélyeihez és szépasszonyok őz-bokájához.Podolin Krúdy tollán a múlt, a csodák városa.

Az Álmoskönyv Krúdynak talán legnépszerűbb, legelterjedtebb munkája. Tulajdonképpen üzleti okokból fogott hozzá megírásához, ám nemcsak nagyanyja, a híres álomfejtő történeteit, álomfejtéseit használta fel hozzá, hanem a „szakirodalomban” is kutakodott, főként azonban saját íróí zsenialitásából kölcsönzött sokat az újabb és újabb kiadásokban egyre bővebb munkához. Egészen sajátos munka kerekedett ki végül is: a legszebb, leghitelesebb magyar álomfejtő tanácsadó könyv és az egyik legérdekesebb Krúdy-mű, amely vetekedik a nagy szépirodalmi opuszokkal. Első megjelenése idején főként gyakorlati tanácsadó volt, sokáig szépirodalomnak számított, napjainkban nyilván kettős funkcióban használatos mű lesz.

„Kimentem az életből, mintha valaki otthagyja a játéktermet vagy a piacot, ahol az életért játszanak, alkudnak” – mondatja Krúdy hősével, a szép életébe belefásult Rezeda Kázmérral.

Krúdy életművének egyik központi figurája Szindbád, ez a különös hős, ez az álmodozó, fáradt magyar, aki többnyire az álmok vizén hajózik, ifjúsága tájaira tér vissza, hajdani szeretőit, barátnőit látogatja meg. Százhét nő szerette, de nem győzött mélabúsan epekedni a többi után. Lírai önfeledtség, de irónia és malícia is belengi a Szindbád-történeteket, az érzelmességnek és kiábrándult keserűségnek, álmodozásnak és csontig ható tisztánlátásnak ezt az utánozhatatlan vegyületét. Szindbád folyton úton van és mindig szerelmi kalandok hőse Pesten, Tabánban és Óbudán, a vidéki kisvárosokban, az álmokban és a valóságban.

Egy részeg ember elalszik az utcán, s találkozik az Álommal, aki fura, fantasztikus álmokat varázsol elé.