Gyula Krúdy strana 2 z 8

„Nem ismerek írót, aki olyan csalhatatlan biztonsággal érzékelte volna a valóságot, mint ő, s ugyanakkor olyan öntudatosan megtagadta volna a valóság törvényeinek érvényét az élet mélyebb térfogata, az emlék, a vágy és a képzelet birodalma fölött. Hősei állandóan úton vannak két életcél, két város, néha csak két vendéglő vagy fogadó között. Ez a kóborlási hajlam életük és regényességük egyetlen, igaz tartalma. Két világ között vonulnak, s szívesen bámulják rokonhajlamú égi társaik, a vadludak vándorútját az őszi égen. Két emlék között vándorolnak, postakocsin, gyalog vagy az álmok ködfogatján.” (Márai Sándor)

Az Álmoskönyv Krúdynak talán legnépszerűbb, legelterjedtebb munkája. Tulajdonképpen üzleti okokból fogott hozzá megírásához, ám nemcsak nagyanyja, a híres álomfejtő történeteit, álomfejtéseit használta fel hozzá, hanem a „szakirodalomban” is kutakodott, főként azonban saját íróí zsenialitásából kölcsönzött sokat az újabb és újabb kiadásokban egyre bővebb munkához. Egészen sajátos munka kerekedett ki végül is: a legszebb, leghitelesebb magyar álomfejtő tanácsadó könyv és az egyik legérdekesebb Krúdy-mű, amely vetekedik a nagy szépirodalmi opuszokkal. Első megjelenése idején főként gyakorlati tanácsadó volt, sokáig szépirodalomnak számított, napjainkban nyilván kettős funkcióban használatos mű lesz.

Részlet egy 1927-ben Krúdy Gyulával készült interjúból: "Nem volna teljes, ha csak így mondanám: Bródy Sándor életrajzát a magam örömére írom# hanem így kell mondanom: a magam bíztatására is. Mert engem manapság éppen az a Bródy vonz, akit ötvenéves korában legjobb korúnak láttam és legünnepeltebb írónak ismertem. (...) Még ma sem ismerik Bródy Sándor alakját, pedig már nem ismerhetik. (...) Századvégi gavallér volt, aki tulajdonképpen sohasem tudott korában elhelyezkedni. Rettentoen és meglepoen intelligens volt, bár muveletlennek szerette magát feltüntetni. (...) Bohémes, cigányos, nyugtalan életet élt, ezt outána nem csinálta többet senki végig..."

Ezt válaszolta bölcs, ifjú barátom, a haditudósító, aki a pesti korzón járatos# így válaszolt az ötvenéves, sokat tapasztalt hölgy, aki legjobban ismeri a dámákat és kócsagtollaiknak ere­detét# ugyanezt mondta a szentéletu asszony, akit még tisztelettel megkérdeztem a templom környékén, honnan gyászruhájában, suru, fekete fátyol alatt kilépett. Tán meghalt férje, testvére vagy fia - hisz manapság oly surun halnak a férfiak? Még csak egy távoli atyafia fekszik a galíciai hó alatt, hogy tavaszra megmutassa sarkantyús lábát. Ám az úrno korábban készült el tavaszi ruhájával, mint kellett volna. O szegény, azt hitte, hogy az idén a gyászruha lesz divatos hölgyeinknél. Pedig, lám, a hármasszoknya diadalmaskodik. (részlet)

Krúdy Gyuláról sokszor és sokat írtam. Új kötetét új szavakkal jellemezni nem lehet, de nem is szükséges. Elbeszélései mögött gyönyöru és boldog monotonitással vonul a lírája, hegedukkel, színes zászlókkal, egy ünnepi processzió apró csengettyuivel. Ezúttal fel vagyunk mentve a jellemzés kötelessége alól, nem is kiáltunk fel a meglepetéstol, csak csendesen és örülve konstatálunk valamit. Azt, hogy egy író egyszínusége és egyhúrúsága mindig gazdagság és becsület, s az olvasónak (ez paradoxonnak hangzik) változatosság? Ez a felfedezés, hogy régi mesék új és friss gyönyört hoztak, a kötet szenzációja. Minden sornál elénk tolakodik egy érzés: az, hogy aki írta, költo. Kosztolányi Dezso

Az útitársnak a témája szintén a szerelem, szereplői a kisváros kispolgári erkölcseinek normáit látszólag betartó, de belülről és a gyakorlatban azt folyvást áthágó szépasszonyok, és a közéjük csapodó férfi, akinek a magányosságát, jellegzetes életérzését az író szinte burjánzó képözönnel, hasonlatokkal, impresszionista „foltokkal” ábrázolja. Krúdy kisregényében a századeleji kispolgári, nemesi erkölcsök bomlását, sajátos elbeszélő módszerével, áttetszően lírai írásművészettel mutatja be.

„Mindenki álmodik. Csak az a különbség az álmodók között, hogy egyik ember sokáig magában hordja álmát, amíg a másik nyomban elfelejti: elfújta a hajnali szellő, mint a viráglevelet. Legtöbbet persze a nők álmodják. A nők között ritka az olyan, aki álmát nyomban felébredés után elfelejtené. Nyitott szemmel is utánanéz az álom tovaszálldosó lepkéjének, amely néha igénytelen, mint egy káposztalepke, máskor pedig nyugtalanító, mint akár a nők hajába akadt halálfejes pillangó.” (Krúdy Gyula)

Krúdy Gyula, a ?nagy álmodozó? nemcsak feledhetetlen regényalakokkal írta be nevét az irodalomba, hiszen a századforduló Magyarországának legfontosabb közlési eszközének a sajtó, az újságírás nyilvánossága tetszett. Megszámlálhatatlanul sok, hírlapokban megjelent írásából gyujtöttek egybe Magyar tükör címmel már korábban is összeállítást. Az az 1919. évi földosztással bezárólag tartalmazta publicisztikáit. E kötetben a háború végét követo drámai változások kapják a fo hangsúlyt. Közvetlenül Trianon fájó traumája nyomja rá minden írásra a bélyegét. A nosztalgia az elveszített ? holott akkor még nem is a végleges elvesztés tudatával ? tájak, hegyek, fenyvesek, folyókanyarulatok csodái után. Föl-fölrémlik publicisztikájában a novellista-szépíró lebego hangulatú képalkotása a régi Pest nyugdíjas öregurai kényelmes óráinak átszellemítésében# de ugyanolyan szépséges-borzongató az égbe nyúló Kárpátok falvai faúsztató tutajosainak hétköznapjaiba bepillantani. Helyzetjelentés van ? tanulság nincs!  

  Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. ? Budapest, 1933. május 12.) író, hírlapíró.

Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. ? Budapest, 1933. május 12.) író, hírlapíró

Szindbád Krúdy szívéhez nott s nagyon úgy tudja csinálni, hogy mi is kedveljük. Vele tartsunk, mikor tengerentúli útjairól megérkezik, s a szárazföldön tovább álmodja álmait. ?Semmit nem írtam csak színhazugságot?, vallja egy helyütt. De hát ki keresi az o írásaiban a színigazságot, vagy akár valamely befejezett kikerekített történetet? Azt az elandalító hangulatot kapja meg, melyet az íróban a múltak ólomöntésszeruen elovarázsolt eseményei keltenek. Fenyo Miksa

?Nyolcesztendos gyermek volt Kossuth Ferenc, amikor Ruttkaynéval és ötesztendos Tivadar öccsével egy gyékényes dunai hajón Orsovánál elhagyta Magyarország határát. Ötvenhárom esztendos volt, amikor kilencvenkét esztendeig élt atyja koporsója mögött visszatért hazájába.Mennyi minden történt ez ido alatt!Ifjúvá nott a gyermek, megöregedett a férfi, az élet végéhez érkezett az aggastyán, a magyar nemzet ?édesapja?. Nemzedékek jöttek, mentek, a temetok háromszor is megteltek# kis bokrokból százesztendos fák lettek. Régi házak összeomlottak, és az idok avarjából mindig újabb és újabb magyarok születtek, akiknek mind egyetlen ember volt az atyjuk: Kossuth Lajos.Amíg Kossuth Lajos élt: apja volt minden régi és új magyarnak, vénembernek és ma született csecsemonek. Szinte csodálatos volt, hogy akadt két férfi, Ferenc és Tivadar, akik a magyarok apjánál is valódibb atyjuknak, vér szerint való atyjuknak mondhatták Kossuth Lajost, akinek annyi gyermeke volt, mint a fuszál."A temetés után a fiatalabb Kossuth fiú visszautazott Nápolyba, s csak az idosebb, Ferenc maradt Magyarországon, s a magyarul rosszul beszélo, álmodozó, politikai cikkeit házi újságírójával írató, szokásaiban és szemléletében hazájától eltávolodott, öregedo hídépíto mérnök miniszteri bársonyszékig ívelo politikai karriert fut be. E karrier történetét hiteles adatok, hírlapi cikkek, korabeli anekdoták felelevenítésével mondja el mindmáig kiadatlan regényében Krúdy. Az irónia, amellyel hosét s a körülötte nyüzsgo társadalmi, politikai életet, a millenáris Magyarország teátrális világát megrajzolja, elsosorban a kornak - ifjúsága korának - szól, amelyben a magyar függetlenségért haláláig következetesen harcoló Kossuth Lajos fia kiegyezett Ferenc Józseffel.

- Akkoriban történt ez, amikor egyszerre három királya volt Magyarországnak. András és két fia: Béla és Kálmán. András volt a két király apja, hát darab ideig az öreg házában húzódtam meg ott a Bivalok szigetén. De hát itt meglehetősen unalmas volt az élete.

Krúdy Gyula Szindbádja az a magános, melankolikus hajós, aki nem viharos tengereken hánykolódik, nem a csodák s borzalmak tartományai felé evez, hanem a múlt holt vizein kalandoz álomszigetek között, bárkája fehér vitorláját nem tépik a szelek, csak a sóhaj rezegteti, az egész messzirol, mint egy búcsút lebegteto patyolatzsebkendo? Szindbád, az emlékek vándora, völgyben legelo városka állomásán száll ki a vonatból, hajnalban recsego féderes kocsira ül, köpenyegébe burkolózva rázatja magát kanyargós utakon, az álmot dörzsölgeti szemébol és az élet fáradtságát homlokáról, jobbra-balra nézeget csendesen a huvös vidéken, ahol elmúlt ifjúságát látogatja, elfelejtett, elveszett házakat, arcokat keres. Szép Erno

Tizenhat történelmi tárgyú elbeszélést és regényrészletet tartalmaz a kötet. A foszereplok egytol egyig magyar királyok, Szent Istvántól IV. Károlyig. Krúdy pályája különbözo szakaszaiban eleven érdeklodéssel fordult a koronás fok nagyon is emberinek megrajzolt alakjai felé. Különösen szívesen idézte föl a tatárjárás éveit, a dicsoséges Anjou-kort, majd a Mohács utáni kettos királyválasztás országveszto korszakát. Ferenc József uralkodásának idejérol temérdek írása született, kortársként személyes tapasztalatok vezették tollát az emlékezésben. Prózája kerüli a népszeru történelmi regények sablonjait. Nem törekszik maximális hitelességre sem, de olykor jóval többet mond a régmúltba veszo idokrol, mint a szaktanulmányok serege, s ráadásul vonzó olvasmány.

A Gasztrohangulatok Krúdy Gyula műveiből készült válogatás. A piac illata, A mellékutcai vendéglő, az Előhang egy kispörkölthöz s még további harminc elbeszélés az ételkészítés és étkezés élvezetét, a vendéglátás művészetét tárja elénk. Krúdy gasztronómiai témájú írásai a múlt hagyományait és hangulatát idézik. Nem csupán élvezetes időutazást nyújtanak: kétséget sem hagynak afelőõl, hogy a jót s jól enni tudománya mai gasztrokultúránk egyik megalapozója is.