Hľadanie: Tohle nenos CZ
zobraziť:
Pereputty
Révay Géza, áttörve minden esztétikai, nyelvi, morális és stiláris korlátot, olyan őszinteséggel vall életéről, vállalkozásairól, szexuális kalandjainak sokaságáról, híres nagyapjáról, Révay József tudós, író-akadémikusról, s a korról, amelyben felnőtt, hogy az olvasó ámulva csak úgy habzsolja a könyv oldalait. Regény? Novellák? Történetek? Versek? Minden egyszerre, mint ő maga. Disszidálási kísérletért megjárta a szocializmus börtöneit, és a nyolcvanas évek második felében írók, színészek barátjaként, és sok-sok vendégló, szórakozóhely tulajdonosaként néhány év alatt az ország második leggazdagabb embere lett, egyaránt használva a nagy- és kiskapukat. Habzsolta az életet, szerette a családját, és vágyott a nyugalomra. A nagy vagyont a kor szele kifújta a talpa alól, és családostul, még a rendszerváltás előtt, Kanadában telepedett le. Nem volt könnyű egy másfajta világban mindent újrakezdeni, nem a padlóról, hanem egyenesen a földről felállnia. De neki ez is sikerült. És most megjelent könyvében minderről brutális őszinteséggel vall, olyan stílusban, amelyet megirigyelhetnének tőle az ifjú és a magyar nyelv határait kutató íróink. Csodálatos embereket bemutató, sok humorral megírt könyve sikerre van ítélve, miként az egykoron a róla és szédületes karrierjéről megjelent könyv, a Pénzt, de sokat című tényregény.
Vypredané
10,67 €
11,23 €
A sárkány küldetés - Beck Granger kalandjai
Beck a kimerítő tájfun kaland után pihenésre, kikapcsolódásra vágyik, ezért barátaival sétahajózásra indul Kína partjai mentén. Az élet azonban közbeszól, és egyszerre csak minden eddiginél nagyobb veszély fenyegeti...
Beck és Csü-lung hajótörést szenvednek a Dél-kínai-tengeren. A két jóbarát ismét a túlélésért küzd, miközben sérült társukról, Csienről is gondoskodniuk kell. Egy lakatlan szigeten érnek partot, ahol élelmet, vizet és menedéket kell találniuk, mielőtt leszállna az éj. Ám a szigeten nincsenek egyedül, kétméteres, húsevő sárkánygyíkok lesnek rájuk. Vajon Becknek sikerül megmentenie újdonsült barátja életét, vagy ezúttal elpártol tőle a szerencse?
Bear Grylls kalandregény-sorozatának tizedik részében Becknek minden ügyességét, szakértelmét latba kell vetnie, ha épségben akarja megúszni a halálos kalandot.
A könyvben különleges túlélési tippeket is találsz a legveszélyesebb helyzetekhez!
Vypredané
9,65 €
10,16 €
Éljen a család! 5. - Baba-kalamajka
Lola lelkesen készült anyukája születésnapjára, még tortát is akart sütni neki. Csakhogy Bella, a kishúga pont ezt a napot választotta, hogy világra jöjjön! Minden a feje tetejére áll, és Lola haragszik a babára, aki elrontotta a napját és elrabolta tőle az anyukáját...
Vypredané
4,41 €
4,64 €
Drága édesanyámnak
Ezzel a kedves könyvvel az édesanyánkat ajándékozhatjuk meg, aki egész életünkön át támogat bennünket, akihez boldog emlékek fűznek, aki mindig megbocsát, gondoskodik rólunk, és biztonságot nyújt. Ez a könyv köszönetet fejez ki mindenért, amit tőle kaptunk.
Idézetek Pam Brown tollából
Illusztrálta: Caroline Gardner
Vypredané
4,75 €
5,00 €
Romana különszám 96.
Cara Summers: Érzéki fantázia
Álnéven és feltűnésmentesen kellene Iannek kiderítenie az újonnan nyílt szállodában sorozatosan előforduló balesetek okát, ehelyett már első nap belefut a hotel egyik tulajdonosába, Jillianbe, akit legszívesebben azonnal a karjába kapna. Minél több időt tölt a lánnyal, annál jobban belehabarodik, és annál több merénylet irányul ellenük. De ki is az igazi célpont, és mi köze a ház szellemének egy évtizedekkel korábbi gyilkossághoz?
Alison Roberts: Herceg a parton
Amikor Mikára heves szédülésroham tör az Amalfi-part híres vándorútján, a jóképű Rafe menti meg a lezuhanástól. Mivel az akció során a férfi hátizsákja, benne a pénzével és irataival a szakadékba zuhan, később ő szorul megmentésre. Ahogy telnek-múlnak a napok, egyre erősödik a vonzalom közöttük, pedig kettejük számára nem létezhet közös jövő…
Michelle Major: Karácsony a hegyekben
Aprilre, a csinos, elvált jógaoktatóra mindig számíthatnak a barátai. A nyugodt felszín alatt azonban mélységes fájdalom rejtőzik, és amikor két elárvult kislányt bíznak a gondjaira, minden kétsége felszínre kerül. Karácsonyi csoda kell ahhoz, hogy elhiggye, képes felnevelni ezt a két gyereket, ahogy elhunyt barátnője a végakaratában kérte tőle. A csoda kiváltója pedig Connor, aki újra szerelemmel tölti meg a szívét…
Predaj skončil
4,79 €
Vaják - A tó úrnője
Cirilla, a cintrai trónörökös a Fecske-toronyban eltűnik saját világáról, és olyan útra indul, ahová sem védelmezője, a fehér hajú vaják, sem mentora, a fekete hajú varázslónő nem követheti. Olyan útra, amelynek a végén a végzet várja - az a végzet, amelyről már oly sok látomás kísértette. Minden a helyére kerül, a kígyó a saját farkába harap, valami véget ér, és valami elkezdődik...
A Vaják-saga befejező kötetében Sapkowski még magához képest is elképesztő bravúrral ábrázol nagyszabású háborút és ugyanakkor az egyes ember drámai sorsát. Képzeletének és érzékletes leírásainak hatására megelevenednek előttünk az országok, városok és falvak, a tőle megszokott nézőpontváltások pedig gondoskodnak róla, hogy a sorsszőtte történet végét a lehető legalaposabb, legmélyebb módon kapjuk meg.
Vypredané
10,70 €
11,26 €
Sokk (2. kiadás)
"A Harvard Egyetemen tanuló két barátnő, Deborah és Joanna csábító hirdetést talál az egyetemi lapban: egy exkluzív klinika busás összegért petesejtdonorokat keres. A talpraesett Deborah meggyőzi Joannát, hogy jelentkezzenek. Így két legyet ütnek egy csapásra: úgy segítenek a reménytelenül gyerek után vágyakozókon, hogy közben anyagi gondjaik is megoldódnak, és Olaszországba utazhatnak megírni diplomamunkájukat. Két évvel a sikeres beavatkozás után, a közgazdász Joannában feltámad a vágy, hogy megtudja, mi történt a tőle vett petesejtekkel. Biológus barátnőjében is felébreszti a kíváncsiságot, ám amikor érdeklődni próbálnak a klinikán, a hallgatás áttörhetetlen falába ütköznek...
""Ezzel a regényével Cook újabb ezreket vonz az orvosi krimit kedvelők már eddig is milliós táborába."" - Kirkus Reviews
Vypredané
11,19 €
11,78 €
Csillogó mesekönyv: A kis hableány
A tenger mélyén él a legbájosabb hableány. Ő a vízikirály legkedvesebb gyermeke, apja semmit sem tagad meg tőle. Ám a kis hableány annyira szeretné, ha halfarka helyett lába lenne, és az emberek világában élhetne!
Csillogó matricáiddal keltsd életre a kis hableány tündérvilágát.
Vypredané
3,65 €
3,84 €
Pixi és a Húsvét
Pixi újabb kalandokba keveredik, amikor véletlenül meghallja egy aprócska termetű húsvéti nyuszi sírását. Természetesen rögtön megkeresi a bömbölés forrását, és nagy igyekezettel, valamint a tőle megszokott furmányossággal segít az elkeseredett kis nyuszin. Pixi és barátai segítségével és leleményességével idén sem marad el a Húsvét.
Vypredané
0,91 €
0,96 €
Levelek a padlásról - Katicalányok 2.
A Katicalányok története folytatódik!
Betty Plum még sosem volt szerelmes. De mintha áramütés érné, amikor új fiú érkezik a suliba, Toby ráadásul meghívja az alakuló zenekarába énekelni. Betty kétségbe esik, hiszen Katnek már megígérte, hogy vele indul az iskolai fesztiválon. Kat megsértődik, és Betty Tobyn is egyre kevésbé tud kiigazodni, akire ráadásul Pearl is rástartolt. Bárcsak élne még az anyukája, hogy tanácsot kérhessen tőle!
Amikor megtudja, hogy anyja ráhagyott a padláson egy titkolt levélcsomót a saját szerelmi történeteivel, Betty a levélköteget olvasva még inkább összezavarodik. Segíthetnek-e neki édesanyja történetei, hogy kiigazodjon a saját életében? Amit érez, az valóban szerelem? Milyen lesz az első csók? És segít-e megoldani az ilyen helyzeteket egy réges-régi Bettye Swann-lemez?
Vypredané
6,78 €
7,14 €
dostupné aj ako:
Nincs mit veszítened
Két kisváros a semmi közepén Coloradóban. Hope - a reménység, és Despair - a kétségbeesés városa. Közöttük semmi, csak néhány kilométernyi üres út. Azt hinné az ember, hogy a két várost csak ez a pár kilométer választja el egymástól. De van még más is, ami megkülönbözteti őket.
Egy leszerelt katona, Jack Reacher, csak egy kávéra szeretne beugrani Despair városába. A helyiek ezt rossz néven veszik. Összeakad négy polgárőrrel, akik fizikai erőszakkal akarnak megszabadulni tőle. Kevés sikerrel. Bíróság elé állítják csavargás vádjával, és kiutasítják a városból. De nem a megfelelő emberbe kötnek bele. Reacher, az örök kíváncsi, nem hagyja annyiban a dolgot, és szövetségesével, a titokzatos Vaughan rendőrnővel nekiáll kideríteni, hogy mi is az a rejtély, amelyet Despairben mindenáron el akarnak titkolni a kívülállók elől.
Reacher szembeszáll Despair városával és annak urával, hogy a végén kiderüljön, ki bukik el: az, aki mindent megnyerhet, vagy az, aki semmit sem veszíthet?
Vypredané
11,31 €
11,90 €
Az utolsó boszorkány történetei - Második könyv
Fábián Janka új könyvében folytatódnak az utolsó bécsi boszorkány, Felícia történetei. Mária Terézia javasasszonya néhány évnyi kegyvesztettség után ismét visszatér a királynő szolgálatába, aki nemcsak testi, de szerelmi bajaira is gyógyírt vár tőle. Az olvasó felfedezheti a korabeli Bécs titkait, amelyekről az egyszerű városlakóknak sejtelmük sincsen. Majd elkísérheti a császári párt és Felíciáékat Gödöllőre, Grassalkovich Antal fényűző, legendás ünnepségére, végül megismerhetjük Hadik András generális balkezes selyemkesztyűinek történetét. A kötet utolsó novellájában Felícia unokája a férjével Párizsból először Bécsbe, majd Budára költözik, ám a távoli forradalom eseményei itt is utolérik őket, és minden leleményességükre szükségük lesz, hogy ép bőrrel megússzák a a kalandokat.
A kötet egyik novellája, A titkos ajtó már kapható e-könyvben!
Vypredané
10,73 €
11,29 €
A legjobb barátomnak
Ez a kis könyv olyan gondolatokat tartalmaz, amelyeket jó barátunknak érdemes elmondanunk: megköszönni vele a vidámságot, a meglepetéseket és a sok-sok nevetést. Megköszönni a tőle kapott erőt, a gondoskodást és az őszinte megértését. Azt, hogy mennyire fantasztikus ember!
Idézetek Pam Brown tollából
Illusztrálta: Caroline Gardner
Vypredané
4,75 €
5,00 €
Gyógyító szavak
Ebben a könyvecskében a szerző, az ismert német orvos, természetgyógyász, pszichoterapeuta -tőle újszerű módon- költői formában, ám mégis közérthető mondatokba sűrítve osztja meg olvasóival teljes tudását, bölcsességét.
Ezek a szavak úgy hatnak, mint a homeopatikus szerek: kis adagolásban is felettébb hatásos eredményt érnek a lélek mélyén.
Vypredané
5,11 €
5,38 €
Minden megoldható!
Az anyukám, aki makacs, mint egy bulldog és úgy káromkodik, mint egy kocsis, mindig azt mondta: „Az életben semmi sem bonyolult. Mindenre képes vagy, amire elszánod magad, ha feltűröd az ingujjaid, belevágsz és megcsinálod.” Fontos, hogy tudd, nem veled van a probléma, ha gondot okoz, hogy megvalósítsd az álmaid. Nem is arról van szó, hogy ne dolgoznál elég keményen, hogy ne lennél elég intelligens vagy arra érdemes. Akkor mi hiányzik? – kérdezel vissza. Valószínűleg még nem birtoklod azt a kulcsfontosságú meggyőződést, ami mindent megváltoztat majd az életedben. Az életfilozófiát, amit anyukám egyszerűen csak úgy fogalmazott meg: „Minden megoldható.” Ez a könyv megtanítja az agyadnak, hogy miként gondolkodhat kreatívabb és pozitívabb módon – különösen akkor, amikor akadályokkal találja szembe magát. A következőket fogod megtanulni ebből a könyvből: • Egy egyszerű gyakorlatot, amely segítségével 42 százalékkal nagyobb eséllyel valósíthatod meg a céljaid. • Miként kerekedhetsz felül a pénz és az idő hiányán. • Miként szabadíthatsz fel napi két órát. • Mihez kezdj, ha multiszenvedélyes vagy, és az összes álmod meg akarod valósítani. • Hogyan kezeld a kritikát, a rosszakarókat és az imposztorszindrómát. • Miként különböztesd meg a félelmet a megérzéstől. • És végül kapsz egy bombabiztos tesztet, amivel a legrizikósabb helyzetekben is jól fogsz dönteni. „Minden megoldható.” Több egy egyszerű kifejezésnél. A megingathatatlan optimizmus filozófiája. Egy látásmód. Egy mantra. Egy meggyőződés. De ami a legfontosabb, hogy megállíthatatlan leszel tőle. Marie Forleót Oprah a következő generáció szellemi vezetőjének nevezte. Marie ez idáig millióknak – köztük számos vállalkozónak, művésznek és az élet legkülönbözőbb területeiről érkező szenvedélyes törtetőnek – tanította meg, hogy hogyan kell nagyot álmodni és az eredmények érdekében napi tettekkel alátámasztani mindezt. Az elbűvölő nő című bestsellere az Édesvíz Kiadó gondozásában jelent meg. Tudj meg többet a www.MarieForleo.com oldalon. „Mi kell ahhoz, hogy az olvasó úgy érezze, hogy szeretik, inspirálják, de ugyanakkor kérdőre vonják a baromságait? Én nem tudom, de Marie Forleo már rájött! Ugyanannyira eszes, vicces és briliáns, mint amennyire lényegretörő. IMÁDTAM!” Brené Brown, PhD, a Tökéletlenség ajándéka c. könyv írója „Több millió fiatal nő fordul Marie Forleóhoz, ha inspirációra, útmutatásra vagy eredményekre van szüksége.” Oprah Winfrey
Vypredané
15,30 €
16,10 €
dostupné aj ako:
Még egyszer, kérlek
"Imádtam ezt a könyvet." - Aestas Book
Idővel igazán jó lettem abban, hogy mikor szálljak ki a játékból.
Először is: a férjem. Életem legjobb döntése volt, hogy elváltam tőle. De egyedülálló anyaként, miközben épp munkát keresek, nem könnyű kifújnom magam. Így amikor egy hírességekkel foglalkozó oldal blogger pozíciója az ölembe hullik, úgy érzem, megütöttem a főnyereményt.
Legalábbis az első megbízásig, amikor először találkoztam Noah Frazierrel, aki... gyakorlatilag meztelen volt és nedvesség csöpögött róla.
A szívem majd kiugrott a helyéről, és képtelen voltam egy épkézláb mondatot kinyögni. A szépen kidolgozott hasizma, az ellenállhatatlan vigyora és a kristálykék szeme túl tökéletes volt ahhoz, hogy igaz legyen. Úgyhogy mit tettem? Jól berúgtam és megaláztam magam, naná.
Én kész vagyok elfelejteni azt a kínos estét, miközben Noah nem szándékszik hagyni, hogy továbblépjek. Helyette inkább megszervezte, hogy egy jelentős tudósítást írjak róla, ezzel biztosítva, hogy még több időt töltsünk együtt. Egyik zavarba ejtő pillanat a másik után, egyik csók a másik után, és mielőtt megállíthattam volna magam, rájöttem, hogy belezúgtam.
De amikor bekövetkezik az elképzelhetetlen, vajon hibáztathatom-e őt, ha kiszáll a játékból?
Mit nem adnék még egy utolsó alkalomért...
Vypredané
12,04 €
12,67 €
dostupné aj ako:
A szeretet másik arca - a HARAG
Mikor jogos a harag? Miért éppolyan káros a harag elfojtása, mint szabadjára eresztése? Miként lehetünk úrrá indulatainkon? Hogyan taníthatjuk meg gyermekeinket haragjuk pozitív kifejezésére? A szerző a tőle megszokott gyakorlati megközelítéssel, valós esetek bemutatásán keresztül vezeti az olvasót ennek a sokak által félreértett érzésnek a helyes kezelése felé.
Vypredané
9,14 €
9,62 €
Lacná kniha A (túl)költekezés pszichológiája - Miért költünk többet, mint kellene? (-90%)
Bár a pénzről számokban, értékekben és mennyiségekben gondolkodunk, amikor arra kerül a sor, hogy használjuk is a pénzünket, sokkal inkább hallgatunk a szívünkre, mint az eszünkre. Az érzelmek meghatározó szerepet játszanak a pénzügyi viselkedésünk alakításában, és gyakran önmagunk legnagyobb ellenségeivé tesznek, amikor megpróbálunk spórolni, értéket teremteni vagy felelősen költekezni. Dan Ariely a tőle megszokott módon megkérdőjelezi a pénzzel kapcsolatos legalapvetőbb feltételezéseinket, legszentebb meggyőződéseinket, és elmagyarázza, hogyan tudjuk felülbírálni az ösztöneinket, hogy jobb pénzügyi döntéseket hozzunk.
A hétköznapi élet apró pillanatain (a fájdalommentes hitelkártyás költésektől a családi költségvetés csapdáin át a nyaralási költekezések csábításáig) mutatja be, hogyan ver át minket a saját fogyasztási szokásainkban való vak bizalom, és miért fizetünk erre többnyire rá. A kötet számtalan esettanulmányából és anekdotájából megtudhatjuk, miként dolgoznak ellenünk az érzelmeink, milyen illúziók rabjai vagyunk, és miként tudjuk legyőzni tudattalan félelmeinket, vágyainkat, hogy javítsunk a pénzügyi tudatosságunkon.
Az életünk fontos kérdéseit tárgyaló kötet egyszerre magával ragadó, probléma központú, praktikus, ugyanakkor szellemes és személyes is.
Vypredané
1,26 €
12,58 €
dostupné aj ako:
Kiskerti veteményes
Az 1x1 kertész sorozat füzeteinek elsődleges célja, hogy meghozzák a kedvet a kertészkedéshez még azoknak is, akik eddig esetleg tartottak tőle, és megmutassák, nem ördöngösség a szép, rendezett és jól termő kert. Könnyen alkalmazható ötleteket és gyakorlati tanácsokat ad mindenkinek, akit érdekelnek a növények, akár nagy kertben, akár csak néhány cserépben gazdálkodjon is. A sorozat egyes kötetei egy-egy témát ölelnek fel, így megismerhetjük egy növénycsoport termesztésének vagy éppen egy-egy kertészeti eljárásnak a csínját-bínját.
Vypredané
2,03 €
2,14 €