Hľadanie: Zámok
zobraziť:
Férfiak nő nélkül
A Férfiak nő nélkül című kötet történetei megidézik Ernest Hemingway-t, de, nem a nők utáni hajszolt vágyról szólnak, mint az amerikai klasszikus hasonló című korai elbeszélés-válogatása. Murakami novellahősei olyan férfiak, akiket elhagyott (vagy épp elhagyni készül) egy nő, érthetetlenséget, magányt, ürességet hagyva maga után. A szerző ezeknek a férfiaknak az érzéseit írja körül a maga jellegzetesen visszafogott, talányos stílusában. Aki szereti Murakamit és a novellákat, nem fog csalódni a hét virtuóz történetben, amelyek most is váratlan fordulatokat tartogatnak, miközben semmi sem hiányzik belőlük a már ismert motívumvilágból. Férfi szemszögből megírt sorsok és életek rajzolódnak ki Beatles-számok dallamára (Vezess helyettem, Tegnap), máskor az Ezeregy éjszaka meséinek (Seherezádé) vagy Kafka átváltozás-történetének (Samsa szerelmes) elemeiből merítve, hogy végül levonhassuk a következtetést: a nő nélküli férfiak számára a világ mardosó egyveleg, egy az egyben a hold túloldala.
"Kafuku nem tudta megérteni, miért kell a feleségének más férfiakkal lefeküdnie. Most sem érti. Ők ketten ugyanis, mióta csak összeházasodtak, mindig jó viszonyban voltak, házaspárként is, de a mindennapokat együtt görgető társakként is. Amikor idejük engedte, mindenről szenvedélyesen és őszintén beszélgettek, és igyekeztek megbízni a másikban. Kafuku úgy gondolta, lelkileg és szexuálisan is összepasszolnak. A környezetük is szerető, ideális párnak tartotta őket.
El kellett volna határoznia magát, és megkérdeznie a feleségét, amíg élt, hogy akkor meg miért kellett más férfiakkal lefeküdnie. Egyszer már ott készült az ajkán a kérdés. Hogy mégis mit kerestél bennük? Hogy mégis mi hiányzott belőlem?"
Vypredané
12,23 €
12,87 €
dostupné aj ako:
Játékos tanulás - Összeadás és kivonás (Tündérek) 7
A Disney Indul a sulibusz foglalkoztatókönyvek kiváló segédeszközök gyermekünk képességeinek fejlesztéséhez. A könyv olyan jól felépített feladatsorokat tartalmaz, melyek célja, hogy gyermekünk elsajátítsa a sikeres iskolai szereplés szempontjából rendkívül fontos alapkészségeket. A mese, az interaktív matricák és a társasjátékok élvezetessé teszik a tanulást, és segítenek abban, hogy a kicsi magabiztosan mozogjon a számok világában.
Miért fontos, hogy a gyerekek gyorsan és automatikusan tudjanak összeadni és kivonni? A kutatások azt bizonyítják, hogy a matematikai alapműveletek elsajátítása a gyermekek fejszámolási és becslési képességét is fejlesztik. A műveleti stratégiák megismerésével a gyermek könnyebben memorizálja a matematikai műveleteket, és képes lesz rendszerezni a tudását, amikor például felcserélhető vagy azonos tagokat kell összeadnia.
Ahogy a kicsi egyre ügyesebb az összeadásban és a kivonásban, a problémamegoldás is egyre hosszabb időre köti le a figyelmét. Nem kell állandóan megállnia, hogy számoljon. Ha gyermekünk sokat gyakorol, felkészültté válik a későbbi összetettebb matematikai műveletekre is.
Legyünk partnerei gyermekünknek, és segítsük a könyv feladatainak megoldása közben, hogy elérje azokat a fontos mérföldköveket, melyek teljesítésével magabiztos és önálló tanulóvá válhat az iskolában.
Ebben a kötetben Csingiling és barátai különleges ajándékkal szeretnék meglepni Clarion királynőt. A nagy készülődésben rólad sem feledkeztek meg: tündéri feladatokat gyűjtöttek össze, melyekkel az összeadást és a kivonást gyakorolhatod. A tündéri kaland csak rád vár!
Vypredané
6,57 €
6,92 €
Various - 50 Best Sacred Music 3CD
CD1
1. Mass in B minor BWV 232, Missa: Gloria in excelsis (Chorus) [7:02]
2. Mass in B Minor, BWV 232: IV. Sanctus, (a) Sanctus [Chorus] [6:02]
3. Magnificat in G Minor, RV 610b: Magnificat anima mea [1:01]
4. Magnificat in G Minor, RV 610b: Et exsultavit [2:15]
5. Magnificat in G Minor, RV 610b: III. Et misericordia ejus (Chorus). Andante molto [3:23]
6. Te Deum in D Major, H. 146: I. Prelude. Marche en rondeau [1:35]
7. Te Deum in D Major, H. 146: II. Te Deum laudamus [1:05]
8. St. Matthew Passion, BWV 244, Part 2: "Erbarme dich mein Gott" (Counter-Tenor) [6:14]
9. Mass in B Minor, BWV 232: XXV. Agnus Dei - Agnus Dei [4:47]
10. Messiah, HWV 56, Part 2: "Hallelujah" (Chorus) [3:44]
11. Stabat Mater, RV 621: IV. "Quis est homo" [3:22]
12. Stabat Mater, RV 621: IX. "Amen" [0:52]
13. Coronation Anthem No. 1, "Zadok the Priest", HWV 258 [6:07]
14. Gloria in D RV589: 1. Gloria in excelsis Deo [2:25]
15. Gloria in D, RV 589: III. Laudamus te SF, DN [2:27]
16. Christmas Oratorio, BWV 248, Pt. 1: Cantata for the First Day of Christmas, No. 1 Chorus "Jauchzet, frohlocket, auf, preiset die Tage" [7:46]
17. Stabat Mater in F Minor, P. 77: I. Stabat Mater dolorosa (Soprano, Alto) [4:43]
18. St. John Passion, BWV 245, Pt. 2: No. 39, Chorus "Ruht wohl, ihr heiligen Gebeine" [8:03]
CD2
1. Requiem in D Minor, K.626: I. Introitus - Requiem aeternam [4:28]
2. Requiem in D Minor, K.626: II. Kyrie [2:32]
3. Cantata No. 147, "Herz und Mund und Tat und Leben", BWV 147: X. Jesus bleibet meine Freude (Chorus) [2:39]
4. Magnificat in D BWV243: Magnificat [2:59]
5. Cantata No. 140 'Wachet auf, ruft uns die Stimme', BWV 140: IV. Zion hört die Wächter singen (Tenor) [3:59]
6. Mass in C Minor, K. 427: Laudamus te [4:53]
7. Mass in C Major, K. 317 "Coronation": V. Benedictus [3:12]
8. Messiah, HWV56, Part 1: For unto us a child is born (Chorus) [4:17]
9. Mass in B Minor, BWV 232: III. Credo, (d) Et incarnatus est (Chorus) [4:31]
10. Stabat Mater in F Minor, P. 77: VI. Vidit suum dulcem Natum (Soprano) [3:24]
11. Stabat Mater in F Minor, P. 77: VII. Eja Mater, fons amoris (Alto) [2:11]
12. Ave Maria, CG 89a (After J.S. Bach's Prelude in C Major, BWV 846) [3:15]
13. Missa in C Minor, K. 427 "Grosse Messe": III. Et incarnatus est [8:42]
14. 66 Choral-Improvisationen Op. 65: Nun danket alle Gott [3:33]
15. Orgel-Büchlein BWV599-644: O Mensch, bewein' dein' Sünde gross BWV622 [5:24]
16. Messiah, HWV 56, Part 3: I know that my Redeemer liveth (Soprano) [6:38]
17. Mass in B Minor, BWV 232: I. Kyrie, (a) Kyrie eleison (Chorus) [9:19]
CD3
1. Messa da Requiem: VIII. Recordare [4:20]
2. Messa da Requiem: II. Dies Irae - Ingemisco [3:46]
3. Messa di Gloria, Op.posth., Gloria: Gloria in excelsis Deo - In terra pax - Laudamus te [4:32]
4. Messa da Requiem, Libera me: Libera me Domine - soprano/chorus [12:06]
5. Panis angelicus [4:42]
6. Cantique de Jean Racine Op. 11 [4:27]
7. Psalm No. 42, 'Wie der Hirsch schreit', Op. 42: II. Meine Seele dürstet nach Gott [2:44]
8. Mass in C Major, Op. 86: I. Kyrie [5:31]
9. Requiem in D Minor, K. 626: III. Sequentia, (f) Lacrimosa (Chorus) [3:36]
10. Mass No. 6 in E-Flat Major, D. 950: VI. Agnus Dei (Andante con moto - Andante) [10:38]
11. Requiem (Messe des morts): I. Introit "Requiem aeternam" (Chorus, Basse-taille) [8:02]
12. Grande messe des morts, Op. 5, H. 75, "Requiem": I. Requiem et Kyrie, (b) Kyrie [2:42]
13. Deutsche Messe, D. 872: No. 7, Zum Agnus Dei, "Mein Heiland, Herr und Meister!" (Mässig) [2:20]
14. Requiem, Op.48: VI. Libera me [4:37]
15. Requiem, Op. 48: VII. In Paradisum [3:31]
Me and You at the Zoo - Gyerekjáték az angol! (DVD rajzfilmmel)
A könyv és a 12 perces rajzfilm óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól.
A nyelvtanulást nem lehet elég korán kezdeni. Az egészen kis korban elkezdett nyelvtanulás során a gyerekek hamar megtapasztalják, hogy egy fogalmat több szóval is ki lehet fejezni, így gondolkodásuk rugalmasabb, elvonatkoztató képességük jobb lesz, s ezáltal fejlődik az intelligenciájuk.
A rajzfilmek és a képeskönyvek két kisgyerek kalandjait mesélik el, akik megtalálják Ziggyt, a papagájt, és megtanítják beszélni. Sok-sok kalandjuk során a madár megismeri a betűket, számokat, színeket és egyéb hasznos szavakat. Az egyenként 12 perces rajzfilmekkel a gyerekek egyre jobban elsajátítják az angol nyelvet, ha pedig már tudnak olvasni, akkor a könyvben végigkövethetik az adott történetet, amiben egy kis szótár is segítségükre lesz.
A sorozat 10 kötetből áll. A könyvek és filmek egymástól függetlenül is élvezhetők, ugyanakkor a bennük lévő tudásanyag egymásra épül.
A rendszeres Time for English-mesefogyasztás a legjobbkor és a legjobb módon, ráadásul élményszámba menően kínál biztos angoltudást a kisgyerekeknek.
A korai nyelvtanulásnál a gyerekeknek még nem szükséges nyelvtant, kiejtést tanulniuk, az is elég, ha dalokat, verseket, szavakat ismételgetnek. A sok ismétlésnek köszönhetően egyre jobb lesz a kiejtésük, pontosabb a szóhasználatuk, ezáltal felszabadultabban használják majd a nyelvet a tudatos nyelvtanulás során, az iskolában is.
A rajzfilmhez angol és magyar felirat is választható.
4. rész:
- "Állatkerti séta" - Számok 10-20-ig - Állatkerti állatok: leírják, hogy néznek ki, és mit esznek - Összehasonlítás: méretek, formák, melléknevek
A gyerekek egy szafariparkban találják magukat, ahol szabadon mászkálnak az állatok. Sétára indulnak ezen a különös helyen, majd felülnek egy kisvonatra, és megtanulják az állatok nevét, leírják, hogy néznek ki, milyen szokásaik vannak, és mivel táplálkoznak. A mozdonyvezető vállán színes papagáj ül, aki mindent megismétel, amit a férfi mond, miközben az az állatkertben látható érdekességekről mesél. Lucy, Wiz és Ziggy látnak zsiráfokat, vízilómamát a kicsinyeivel, két tigrist, öt zebrát és egy baglyot.
Mindenütt keresik a Ziggyhez hasonló madarakat, de egyet sem találnak.
Angyali számok
"Az angyalaid egyrészt a gondolataidon, az érzéseiden, a szavaidon és a képzeleteden keresztül tudnak vezetni. Másrészt jeleken keresztül, így például nagyon kedvelik a számjegyeket és a számsorokat. Ezek sokszor egy-egy irányítószám, telefonszám, születési dátum vagy pontos idő formájában, esetleg máshogy jelennek meg előtted. Aki töprengett már az ilyesféle számsorok jelentősége fölött, az nincs egyedül. Angyalszemináriumaimon is rengetegen kérdezték tőlem, hogy mit jelentenek ezek a számok. Ez ösztönzött arra, hogy elmerüljek a Forrásban, és útmutatást kérjek a visszatérő számsorok értelmezéséhez. Két segítséget is kaptam : Püthagorasz számmisztikájának egyik képviselőjét (aki előző életében a Mester tanítványa volt) és egy angyali közvetítő által a szükséges ismereteket arról, hogy mit is üzennek az angyalok a számsorokkal.
Minden egyes szám sajátos rezgéssel bír, mely rezgés összefügg a jelentésével. Az angyalok arra emlékeztetnek bennünket, hogy mindannyian alkimisták vagyunk, és ezzel az mágiával képessé válunk álmaink megvalósítására. A szeminárium hallgatói örömmel vettek részt a számcsoportok megbeszélésében, és arra kértek, állítsak össze egy listát számukra. A kérésnek nem álltam ellen, s az eredmény most itt pihen a kezedben.
A szent számokból fakadó útmutatások kétségbevonhatatlan gyógyulásokat indítottak el klienseimben. Célom, hogy az Angyali számokon keresztül még több ember figyeljen föl a Mennyei üzenetek fontosságára, amelyek új lehetőségekre mutatnak rá, tanítanak, és minden körülmények között tanáccsal szolgálnak.
A számsorértelmezés könnyű út ahhoz, hogy angyali üzeneteket kapjunk, mert a világon mindenféle számokba botlunk. Ha találkozol egy számsorral - különösen, ha rövid időn belül többször -, csapd föl a könyvet! Vidd magaddal és használd bármikor, hogy befogadhasd e csodás lények útmutató, gyógyító energiáját!" (a Szerző)
Vypredané
8,45 €
8,89 €
dostupné aj ako:
Játékos tanulás: A nagy számok rejtélye
A Disney Indul a sulibusz foglalkoztatókönyvek kiváló segédeszközök gyermekünk képességeinek fejlesztéséhez. A könyv olyan jól felépített feladatsorokat tartalmaz, melyek célja, hogy gyermekünk elsajátítsa a sikeres iskolai szereplés szempontjából rendkívül fontos alapkészségeket. Az interaktív matricák, játékok, kirakók és más szórakoztató feladatok élvezetessé teszik a tanulást, és segítenek abban, hogy a kicsi megismerkedjen a helyi értékkel és a feladatmegoldási stratégiákkal.
Miért fontos a helyi értékek megismerése? Tízes számrendszerünkben egy számjegy értéke a számban elfoglalt helyétől függ. A gyermekeknek tisztában kell lenniük a helyi érték fogalmával, hogy az összeadás, kivonás, szorzás és osztás során át tudják csoportosítani a számokat. A 285 esetében például tudniuk kell, hogy a 2 a százasok helyén áll (azaz 2 százas van); a 8 a tízesek helyén áll (tehát 8 tízes van); és az 5 az egyesek helyén áll (tehát 5 egyes van). A helyi érték pontos megértése olyan készséggel ruházza fel gyermekünket, ami lehetővé teszi számára, hogy hatékonyan birkózzon meg a számok felismerésével, rendezésével és a matematikai műveletekkel.
A foglalkozások alatt tartsuk szem előtt gyermekünk tűrőképességét. Ne fárasszuk ki túlságosan, de ne is hagyjuk unatkozni. A tanulás legyen kihívás, ám ugyanakkor szórakozás is. Akkor fejezzük be a munkát, amikor gyermekünk még élvezi a tanulást, hogy később kedve legyen a folytatáshoz.
Legyünk partnerei gyermekünknek, és segítsük a könyv feladatainak megoldása közben, hogy elérje azokat a fontos mérföldköveket, melyek teljesítésével magabiztos és önálló tanulóvá válhat az iskolában.
Tündérrév lakói lázasan készülődnek a Tündérbálra. Csingiling és barátai a nagy munkában találnak időt arra is, hogy elmagyarázzák neked, hogyan bonthatod egyesekre, tízesekre és százasokra a nagy számokat. Tündérmatek haladóknak.
Vypredané
6,57 €
6,92 €
B története
Daniel Quinn írta meg az utóbbi idők két leginkább elbátortalanító és változtatásra késztető könyvét. Az első az Izmael volt; a másik a B története, egy izgalmas embermese, amely szétszed, átértelmez, megváltoztat és átrendez mindent, amit tanultun
k és elfogadunk a nyugati civilizációról és a jövőnkről.
Hosszú leírás:
Daniel Quinn Izmaelje elnyerte a Turner Tomorrow Ösztöndíjat, amely a világ globális problémáira építő és határozott megoldást kínáló regénynek jár. A rendkívüli mű bestsellerr
é és egy kibontakozó szellemi mozgalom testamentumává vált. Quinn a B történetében, az Izmael folytatásában, e figyelemre méltó és nyugtalanító, meglepő gondolatokkal teli új regényben továbbviszi az Izmael üzenetét.
Az Izmael megmutatta nekünk: ho
gyan lettek ilyenek a dolgok. A civilizációnkkal nem valami baj van, hanem alapjaiban, a lényegét tekintve hibás. A B története bebizonyítja, hogy a világot nem régi gondolkodásmódú emberek fogják megmenteni új programokkal ha a világ egyáltalán
megmenekül , hanem új gondolkodásmódú emberek programok nélkül. Röviden: van egy jó meg egy rossz hír. A rossz az, hogy az emberiség ezen az úton haladva szükségszerűen elpusztul. A jó hír az, hogy az útról való letéréshez nem emberi természetünket
kell megváltoztatni (ami lehetetlen), hanem csupán a kultúránkat, ami lehetséges. Nem egyszerű, nem garantált a siker a lehetőség azonban adott. Ha egyáltalán meg tud menekülni a világ, akkor az nem az egyes tüneteket csillapítani akaró egyes progr
amok eredménye lesz, hanem egy globális szemléletváltozás eredménye. A globális szemléletváltozás pedig az egyes emberek szemléletváltozásával kezdodik.
Vypredané
11,69 €
12,31 €
Haba konštrukčná sada Technika 66 ks od 8 rokov
Zbierajte, pílte, vŕtajte, spájajte. S konektormi Terra Kids môžu deti vyrábať rôzne fascinujúce vozidlá. Princíp je jednoduchý a dômyselný: drevo zbierajte vonku, aby ste s ním mohli pracovať doma. Vyvŕtajte otvory, vložte konektory a pripojte k ďalšiemu kusu dreva - vozidlá sa postupne začnú formovať. Návod obsahuje veľa návrhov na ďalšie projekty. Drevené vetvičky/konáre nie sú súčasťou. Obsah: 1 ručná vŕtačka (priemer 6 mm), 53 konektorov, 6 guľatých tyčí, 6 zátok, návod. Vhodné pre deti: od 8 rokov Materiál: oceľ, buk, ABS, korok.
Vypredané
22,25 €
Čechomor - Radosti života (Special Edition) 2CD
KDO: Skupina Čechomor vznikla v roce 1988. Své příznivce i respekt kritiků si získala především nápaditým aranžmá a osobitou interpretací hudby, jejímž základem byly a jsou lidové písničky. Přelomovým rokem byl pro Čechomor rok 2001, kdy získal tři ceny Anděl (jako skupina roku, za album Proměny i za stejnojmennou skladbu). Skupina za tu dobu koncertovala nejen doma a na Slovensku, ale i po celé Evropě, procestovala Severní Ameriku, Austrálii i Asii. Spolupracovala s několika výraznými hudebními producenty (např. Jaz Coleman, Gerry Leonard), vystupovala společně s několika symfonickými tělesy, japonským hudebníkem Joji Hirotou, s americkou písničkářkou Suzanne Vega a spoustou dalších. Hudebníci seskupení kolem lídrů skupiny Františka Černého a Karla Holase s hostující zpěvačkou Martinou Pártlovou v posledních letech výrazně pracovali na novém modernějším zvuku, výraznějším aranžmá a také na novém repertoáru.
CO: Poslední studiové album Čechomoru doplněné o bonusový disk s písněmi, které František Černý a Karel Holas nahráli v uplynulém roce - s jedinou výjimkou, písničkou Johančiny slzy, natočenou už v roce 2012. Na albu i bonusových nahrávkách se podílel také akordeonista Radek Pobořil. Jedná se tak o jedny z jeho posledních nahrávek.
CD
1. Hoja, hoja
2. Dva zbojníci
3. Husarská
4. Já mládence měla
5. Pašeráci
6. Napsala mi psaní
7. Synečku nedbalý
8. Pijácká
9. V širém poli
10. Trakač
11. A my dziady z Baranowa
12. Halaj buvaj
13. Hruštička
14. Chlumecký zámek
15. Flamendr
16. V našej obci
17. Johančiny slzy
18. Chuděje
Posledná aristokratka DVD
Rodilý Newyorčan Frank (Hynek Čermák) získá díky svým šlechtickým předkům dávné rodové sídlo - zámek Kostka. Potomek emigrantů se tak po více než čtyřiceti letech chystá s dcerou Marií (Yvona Stolařová) a temperamentní ženou Vivien (Tatiana Vilhelmová) na velký návrat do Čech. Čerství aristokraté jsou neznalí místních poměrů a nepolíbení českou realitou, někdejší vlast a zámecký život znají jen z prastarých vyprávění příbuzných. Záležitosti spojené s navrácením majetku pro ně řeší právní zástupce Benda (Vojtěch Kotek). Po příjezdu rodina zjišťuje, že se zámek nachází ve stavu pozvolného rozkladu, stranou veškerého společenského dění. Jedinými stálými obyvateli Kostky jsou zpátečnický kastelán Josef (Martin Pechlát), bodrá hospodyně paní Tichá (Eliška Balzerová) a hypochondrický údržbář Krása (Pavel Liška). Zatímco osazenstvo Kostky pozvolna procitá z mátožného spánku porevolučních devadesátých let, rodina Kostkových stojí před těžkou volbou, zda generacemi vybudované sídlo prodat a vrátit se do Ameriky, nebo se pokusit zámek Kostka zachránit. Film vznikl podle stejnojmenné knihy Evžena Bočka.
Česko, 2019, 110 min
Režie: Jiří Vejdělek
Hrají: Hynek Čermák, Tatiana Dyková, Yvona Stolařová, Eliška Balzerová, Martin Pechlát, Vojtěch Kotek, Pavel Liška, Zdeněk Piškula, Táňa Pauhofová, Zdenka Procházková, Petr Nárožný, Dana Syslová
Vypredané
7,59 €
7,99 €
Deadpool 2 (2xUHD+2xBD)
Režie: David Leitch
Hrají: Ryan Reynolds, Josh Brolin, Morena Baccarin, Julian Dennison, Zazie Beetz, T.J. Miller, Leslie Uggams, Karan Soni, Brianna Hildebrand, Jack Kesy, Eddie Marsan
Připravte se na druhý příchod Wade Wilsona alias Deadpoola (Ryan Reynolds). Možná s ním prožijeme okamžiky, kdy
jako kuchař přežívá skoro smrtící hovězí útok a hned poté prahne po splnění svého velkého snu: stát se nejvyhledávanějším barmanem v Mayberry. A zároveň se chce vyrovnat s tím, že zcela ztratil chuť a snaží se tedy znovuobjevit správné životní koření. Pátrá i po nějakém nestabilním kondenzátoru, bojuje s nindži i japonskou jakuzou a vzdoruje smečce sexuálně agresivních čoklů. Deadpool také vyráží do světa, aby objevil pro něj významné životní body: rodinu, přátelství, novou chuť prožívat dobrodružství a také, aby si zasloužil vytoužený hrneček s nápisem „Nejlepší milovník na světě“.
Nebo taky ne. Deadpool je zkrátka chlapík mnoha tváří, byť by ta jeho pravá, ukrytá pod maskou, je pěkně hnusná. Ale za to nemůže. Což ovšem neplatí o jeho hodně černém smyslu pro humor a netradičním přístupu k superhrdinským pravidlům fair play.
Délka: 119 min.
Dabing: český 5.1, anglický DOLBY ATMOS
Titulky: české, anglické (pro neslyšící)
Bonusy:
• Vynechané/Prodloužené scény
• Nepovedené záběry
• Deadpool – Rodinné hodnoty
• David Leitch není Lynch
• Pusa na zámek: Tajemství a překvapení
• Až to bude bolet: Alternativní záběry
• Uhýbací manévry: Akční scény a kaskadérské výkony
• Vězeňský experiment Deadpool
• Nejdůležitější člen X-Force
• Šachy s Omega Redem
• Svalnatý a sexy
• “Tříminutový monolog”
• Komentář: Ryan Reynolds, David Leitch, Rhett Reese a Paul Wernick
• Deadpool – Pytel zábavy 2
• Fotografie
Vypredané
35,14 €
36,99 €
Winchester: Sídlo démonov DVD
Věříte na duchy? Okna, za nimiž je zeď, dveře otevírající se do prázdna, schodiště, co nikam nevedou, tajné chodby, propadliště, sloupy postavené vzhůru nohama, labyrint místností. Obrovské sídlo Winchesterů tíží hrůzyplná atmosféra i historie. Jeho stavba probíhala nepřetržitě 38 let, 7 dní v týdnu, 24 hodin denně. Jakákoliv přestávka měla mít strašné následky. Chodbami domu se na přelomu století plíží tajemná postava celá v černém, nikdo nesmí vidět, co se skrývá pod černým závojem. Není to ovšem démon, je to lady Sarah Winchester. Vdova a dědic zbrojního impéria Winchesterů, jejichž opakovací pušky pomohly dobýt Ameriku a zabily tisíce lidí. Lidí, jejichž prokletí a duchové teď rodinu pronásledují na každém kroku. Duchové, které na našem světě drží jen jejich neukojitelná touha po pomstě. Jedinou šancí, jak je upokojit, je stavět pro ně sídlo. A tak vystrašená, posedlá a prokletá lady Winchester staví dům zasvěcený duchům. Staví zámek, vězení a bludiště v jednom, zatímco ti nejstrašnější z všudypřítomných démonů se stále snaží vyřídit si s Winchestery svoje hrozivé účty.
Réžia: Michael Spierig, Peter Spierig
Hrajú: Helen Mirren, Jason Clarke, Sarah Snook, Finn Scicluna-O'Prey, Emm Wiseman, Angus Sampson
Zvukové normy: 5.1
Dĺžka: 95 min
Jazykové verzie: česká, maďarská, anglická
Titulky: české, maďarské, anglické
Vypredané
3,79 €
3,99 €
Winchester: Sídlo démonov BD
Věříte na duchy? Okna, za nimiž je zeď, dveře otevírající se do prázdna, schodiště, co nikam nevedou, tajné chodby, propadliště, sloupy postavené vzhůru nohama, labyrint místností. Obrovské sídlo Winchesterů tíží hrůzyplná atmosféra i historie. Jeho stavba probíhala nepřetržitě 38 let, 7 dní v týdnu, 24 hodin denně. Jakákoliv přestávka měla mít strašné následky. Chodbami domu se na přelomu století plíží tajemná postava celá v černém, nikdo nesmí vidět, co se skrývá pod černým závojem. Není to ovšem démon, je to lady Sarah Winchester. Vdova a dědic zbrojního impéria Winchesterů, jejichž opakovací pušky pomohly dobýt Ameriku a zabily tisíce lidí. Lidí, jejichž prokletí a duchové teď rodinu pronásledují na každém kroku. Duchové, které na našem světě drží jen jejich neukojitelná touha po pomstě. Jedinou šancí, jak je upokojit, je stavět pro ně sídlo. A tak vystrašená, posedlá a prokletá lady Winchester staví dům zasvěcený duchům. Staví zámek, vězení a bludiště v jednom, zatímco ti nejstrašnější z všudypřítomných démonů se stále snaží vyřídit si s Winchestery svoje hrozivé účty.
Réžia: Michael Spierig, Peter Spierig
Hrajú: Helen Mirren, Jason Clarke, Sarah Snook, Finn Scicluna-O'Prey, Emm Wiseman, Angus Sampson
Zvukové normy: Dolby Digital 5.1
Dĺžka: 99 min
Jazykové verzie: česká, maďarská, anglická
Titulky: české, maďarské, anglické
Vypredané
18,04 €
18,99 €
Garfield 2 BIGFACE DVD
Režie: Tim Hill
Hrají: Bill Murray, Jennifer Love Hewitt, Breckin Meyer, Billy Connolly, Lucy Davis, Ian Abercrombie, Tim Curry, Bob Hoskins, Roscoe Lee Browne, JB Blanc, Sharon Osbourne, Robin Atkin Downes
Breckin Meyer, Jennifer Love Hewitt a Bill Murray se vrací v dalším dobrodružství nejoblíbenějšího kocoura, který si na návštěvě Anglie užije doslova královského zacházení! Garfielda s Jonem a Odiem čeká Británie na všechny způsoby. V Londýně potkávají věrnou Garfieldovu kopii – královského kocoura jménem Prince, který právě zdědil úžasný zámek. Obě kočky si nečekaně vymění role a Garfield si brzy užívá bohatství, jak to jen jde! Je tu jen jeden problém: podlý lord Dargis se ho chce zbavit. Garfield 2 – to je dvojitá porce smíchu a zábavy pro celou rodinu… Ono totiž není špatné být králem!
Délka: 82 minut
Zvuk: Dolby Digital 5.1 česky, slovensky, anglicky
Titulky: české, slovenské
Vypredané
5,69 €
5,99 €
Various - 100 Best Sacred Music 6CD
CD1
1. Ave verum corpus (Gradualia I, 1605) [4:39]
2. Tu es Petrus [3:57]
3. "O Ildephonse" [2:56]
4. Motets, Book 5: Salve Regina [5:53]
5. Jerúsalem : Responsorio Segundo de S S José [2:45]
6. O Nata Lux, Hymn for Lauds on the Feast of the Transfiguration, P. 209 (No. 8 from "Cantiones quae ab argumento sacrae vocantur", 1575) [1:54]
7. Symphoniae sacrae II: IV. Buccinate in neomenia a 19 [4:17]
8. Missa 'L'homme armé': Kyrie [4:07]
9. Missa 'Bell' Amfitrit' altera': II. Gloria [4:17]
10. Mass for four voices: V. Agnus Dei [3:51]
11. Miserere a 9 [13:20]
12. Selva morale e spirituale: Beatus vir ? 6, SV 268 [8:52]
13. Spem in alium nunquam habui ? 40 [10:22]
14. Vespro della Beata Vergine SV 206/1 : "Deus in Adiutorium" [2:03]
15. Funeral Music for Queen Mary: Man that is born of Woman Z27 [2:39]
16. Funeral Music for Queen Mary: Thou know'st Lord Z58B (verse 1) [3:43]
17. Funeral Music for Queen Mary: March Z860i [0:50]
CD2
1. Mass in B minor BWV 232, Missa: Gloria in excelsis (Chorus) [7:02]
2. Mass in B Minor, BWV 232: IV. Sanctus, (a) Sanctus [Chorus] [6:02]
3. Magnificat in G Minor, RV 610b: Magnificat anima mea [1:01]
4. Magnificat in G Minor, RV 610b: Et exsultavit [2:15]
5. Magnificat in G Minor, RV 610b: III. Et misericordia ejus (Chorus). Andante molto [3:23]
6. Te Deum in D Major, H. 146: I. Prelude. Marche en rondeau [1:35]
7. Te Deum in D Major, H. 146: II. Te Deum laudamus [1:05]
8. St. Matthew Passion, BWV 244, Part 2: "Erbarme dich mein Gott" (Counter-Tenor) [6:14]
9. Mass in B Minor, BWV 232: XXV. Agnus Dei - Agnus Dei [4:47]
10. Messiah, HWV 56, Part 2: "Hallelujah" (Chorus) [3:44]
11. Stabat Mater, RV 621: IV. "Quis est homo" [3:22]
12. Stabat Mater, RV 621: IX. "Amen" [0:52]
13. Coronation Anthem No. 1, "Zadok the Priest", HWV 258 [6:07]
14. Gloria in D RV589: 1. Gloria in excelsis Deo [2:25]
15. Gloria in D, RV 589: III. Laudamus te SF, DN [2:27]
16. Christmas Oratorio, BWV 248, Pt. 1: Cantata for the First Day of Christmas, No. 1 Chorus "Jauchzet, frohlocket, auf, preiset die Tage" [7:46]
17. Stabat Mater in F Minor, P. 77: I. Stabat Mater dolorosa (Soprano, Alto) [4:43]
18. St. John Passion, BWV 245, Pt. 2: No. 39, Chorus "Ruht wohl, ihr heiligen Gebeine" [8:03]
CD3
1. Requiem in D Minor, K.626: I. Introitus - Requiem aeternam [4:28]
2. Requiem in D Minor, K.626: II. Kyrie [2:32]
3. Cantata No. 147, "Herz und Mund und Tat und Leben", BWV 147: X. Jesus bleibet meine Freude (Chorus) [2:39]
4. Magnificat in D BWV243: Magnificat [2:59]
5. Cantata No. 140 'Wachet auf, ruft uns die Stimme', BWV 140: IV. Zion hört die Wächter singen (Tenor) [3:59]
6. Mass in C Minor, K. 427: Laudamus te [4:53]
7. Mass in C Major, K. 317 "Coronation": V. Benedictus [3:12]
8. Messiah, HWV56, Part 1: For unto us a child is born (Chorus) [4:17]
9. Mass in B Minor, BWV 232: III. Credo, (d) Et incarnatus est (Chorus) [4:31]
10. Stabat Mater in F Minor, P. 77: VI. Vidit suum dulcem Natum (Soprano) [3:24]
11. Stabat Mater in F Minor, P. 77: VII. Eja Mater, fons amoris (Alto) [2:11]
12. Ave Maria, CG 89a (After J.S. Bach's Prelude in C Major, BWV 846) [3:15]
13. Missa in C Minor, K. 427 "Grosse Messe": III. Et incarnatus est [8:42]
14. 66 Choral-Improvisationen Op. 65: Nun danket alle Gott [3:33]
15. Orgel-Büchlein BWV599-644: O Mensch, bewein' dein' Sünde gross BWV622 [5:24]
16. Messiah, HWV 56, Part 3: I know that my Redeemer liveth (Soprano) [6:38]
17. Mass in B Minor, BWV 232: I. Kyrie, (a) Kyrie eleison (Chorus) [9:19]
CD4
1. Tantum ergo in E-Flat Major, D. 962 [3:53]
2. Mass in C Major, K. 317 "Coronation": III. Credo [6:21]
3. Ave verum corpus, K. 618 [2:35]
4. Ellens Gesang III, Op. 52, No. 6: Ave Maria [4:23]
5. Hymnus an den Heiligen Geist, D. 964 [7:21]
6. Mass in D Minor, Hob. XXII/11, "Nelsonmesse": I. Kyrie (Chorus, Sopranos, Alto, Tenor, Bass). Allegro moderato [4:25]
7. Mass in D Minor, Hob. XXII/11, "Nelsonmesse": II. Gloria, 1. Gloria in excelsis Deo (Soprano, Alto, Tenor, Bass, Chorus). Allegro [3:27]
8. Sanctus from Mass in E flat Op. 80 (1988 Remastered Version) [1:30]
9. Psalm 42, Op. 42: No. 1 "Wie der Hirsch schraeit nach frischem Wasser" [5:51]
10. Ein Deutsches Requiem Op. 45: V. Ihr habt nun Traurigkeit (Langsam) [6:30]
11. L' Enfance du Christ - Trilogie sacrée Op. 25, II. The Flight into Egypt: L'Adieu des Bergers ? la Sainte Famille (Choeur de Bergers) [4:14]
12. Elijah, Op. 70, Pt. 2: No. 31, "O rest in the Lord" (The Angel) [3:42]
13. Stabat mater: Cujus animam gementem [6:57]
14. Stabat Mater: Inflammatus et accensus [4:17]
15. Te Deum: I. Te Deum laudamus [6:03]
16. Messa Da Requiem - Sequence (Dies Irae) : Dies Irae [2:14]
17. Messa da Requiem: Lux Aeterna [6:22]
CD5
1. Messa da Requiem: VIII. Recordare [4:20]
2. Messa da Requiem: II. Dies Irae - Ingemisco [3:46]
3. Messa di Gloria, Op.posth., Gloria: Gloria in excelsis Deo - In terra pax - Laudamus te [4:32]
4. Messa da Requiem, Libera me: Libera me Domine - soprano/chorus [12:06]
5. Panis angelicus [4:42]
6. Cantique de Jean Racine Op. 11 [4:27]
7. Psalm No. 42, 'Wie der Hirsch schreit', Op. 42: II. Meine Seele dürstet nach Gott [2:44]
8. Mass in C Major, Op. 86: I. Kyrie [5:31]
9. Requiem in D Minor, K. 626: III. Sequentia, (f) Lacrimosa (Chorus) [3:36]
10. Mass No. 6 in E-Flat Major, D. 950: VI. Agnus Dei (Andante con moto - Andante) [10:38]
11. Requiem (Messe des morts): I. Introit "Requiem aeternam" (Chorus, Basse-taille) [8:02]
12. Grande messe des morts, Op. 5, H. 75, "Requiem": I. Requiem et Kyrie, (b) Kyrie [2:42]
13. Deutsche Messe, D. 872: No. 7, Zum Agnus Dei, "Mein Heiland, Herr und Meister!" (Mässig) [2:20]
14. Requiem, Op.48: VI. Libera me [4:37]
15. Requiem, Op. 48: VII. In Paradisum [3:31]
CD6
1. Requiem in D Minor, Op. 48: I. Intro?t et Kyrie (Largo - Andante moderato) [7:14]
2. Motets: Ave Maria [3:07]
3. Ein deutsches Requiem, Op. 45: II. Denn alles Fleisch, es ist wie Gras (Langsam und marschmässig) [15:17]
4. Stabat Mater: O quam tristis [2:50]
5. Messe solennelle de Sainte-Cécile, CG 56: V. Benedictus (Adagio) [3:10]
6. Bist du bei mir [4:04]
7. Messa di Gloria a quattro voci: V. Agnus Dei, "Agnus Dei qui tollis peccata mundi" (Tenor, Bass, Chorus) [2:35]
8. Stabat Mater, FP 148: I. Stabat mater dolorosa (Chorus). Tr?s calme [4:09]
9. Requiem, Op.48: IV. Pie Jesu [3:29]
10. 4 Motets pour le temps de Noël, FP 152: I. O magnum mysterium (Tr?s calme et doux) [3:23]
11. 4 Motets pour le temps de Noël, FP 152: II. Quem vidistis pastores dicite (Allegretto) [2:39]
12. Requiem, Op.9: Pie Jesu [3:27]
13. De profundis [5:23]
14. The Armed Man (A Mass for Peace): X. Agnus Dei [3:37]
15. Requiem: VII. Pie Jesu (Soprano, Boy Soprano, Chorus) [2:49]
16. The Armed Man (A Mass for Peace): Benedictus [7:36]
Vypredané
16,14 €
16,99 €
Zich Karel - Zlatá kolekce: Paráda 3CD
Tracklist:
CD 1.
1. Ten zámek je náš (A Big Hunk O´ Love)
2. Sůl do očí (A Fool Such As I)
3. Nešlap mi na sandály (Blue Suede Shoes)
4. Trying To Get To You 2:39
5. Hound Dog 3:25
6. Můj sok (Jailhouse Rock)
7. Je to fajn, mámo (That´s All Right)
8. Kudy? - Tudy! (Tutti - Frutti)
9. Žárlím na tvůj stín (Love Me)
10. Holka, já mám z tebe strach (Trying To Get To You) 11. Love Me Tender
12. Bůh nám přál (Good Luck Charm)
13. Ghetto (In The Ghetto)
14. Dým, jen dým (Mystery Train)
15. To se stává (Take It Easy)
16. Tím víc tě mám rád (If You Could Read My Mind)
17. Black And White
18. Vejdi (Mandy)
19. Já, ty a pes (Me And You And A Dog Named Boo)
20. Lásky nechoděj (More Than I Can Say)
21. Zánovní vůz (Singing The Blues)
22. R-O-C-K
Parády
CD 2.
1. Alenka v říši divů (Living Next Door To Alice)
2. Máš chuť majoránky
3. Rodinné album
4. Tvůj vlak
5. Penzión Blues
6. Dům č. 5
7. Kdybych byl malířem
8. Sám se svou kytarou
9. Měla na očích brýle
10. Na prvním programu
11. Chtěl bych umět napsat baladu
12. Životopis
13. Paráda
14. Být nad věcí
15. Není všechno paráda
16. Přiznávám
17. Kola pop-music se točí dál
18. Podnik ztrátový
19. Proč se směješ mým vráskám
20. Léto jak má být
21. Luxemburg nám hrál
22. Já ti zpívám
Ve dvou, ve třech...
CD 3.
1. První smích - první pláč
Karel Zich & Vlaďka Prachařová
2. Dám ti darem déšť
Karel Zich & Vlaďka Prachařová
3. Mosty (Lost In Love)
Karel Zich & Lenka Filipová
4. Takový nejsi (Ginny Come Lately)
Karel Zich & Jitka Zelenková
5. Tři jsou někdy víc
Karel Zich & Petra Zámečníková & Jiří Strnad
6. Nejde zapomenout
Karel Zich & Jitka Zelenková
7. Vtipnější vyhrává
Karel Zich & Petr Vondráček
8. K mikrofonu čelem
Karel Zich & Pavel Bobek
9. Kalamitní typ
Karel Zich & Petra Janů
10. My dva tu budem čekat dál
Karel Zich & Jiří Vondráček
11. Kolik je lodí
Karel Zich & Jarka Koudelková
12. Honem, honem (Oh, Pretty Woman)
Karel Zich & Lenka Filipová
13. Long-Legged Gui
Vypredané
18,23 €
19,19 €
Kafka - Protses / Zamok / Novelly i pritchi
Kafka - Protses / Zamok / Novelly i pritchi
Vypredané
15,82 €
16,65 €
Lacná kniha Kafka - Protses / Zamok / Novelly i pritchi (-90%)
Kafka - Protses / Zamok / Novelly i pritchi
Vypredané
1,67 €
16,65 €
dostupné aj ako:
Čo je moje
Školská taška a kytica podbeľov ležiacich na zemi – to sú jediné stopy po zmiznutí deväťročnej Emilie. Šesť dní po tejto udalosti zas z postele v noci unesú malého Kima. Zakrátko ho však nájdu. Mŕtveho, ale bez známok násilia. Na kuse papiera pri ňom sa nájde odkaz napísaný červeným atramentom: Teraz máš, čo si zaslúžiš. Inger Johanne Vikovú, psychologičku a zároveň matku malého dieťaťa únosy vystrašia, rovnako ako ľudí v celej krajine. Detektív Yngvar Stubo ju presviedča, aby mu pomohla odhaliť páchateľa, Viková je ale zaneprázdnená štúdiom prípadu vraždy a znásilnenia malého dievčatka z minulosti, preto ponuku odmieta. Keď však zmizne ďalšie dieťa v autobuse plnom ľudí uprostred poobednej špičky a nikto si nevšimne nič podozrivé, Inger Johanne sa rozhodne prijať ponuku a pustí sa do vyšetrovania zložitého prípadu. Ak chce Viková a Stubo vypátrať, kto unáša a vraždí deti, najprv musia zistiť, prečo a komu sa chce páchateľ pomstiť…
Vypredané
10,36 €
10,90 €
dostupné aj ako: