Hľadanie: Crucified Again EN
zobraziť:
Az én szeretenaplóm (biciklis borító)
Számodra mit jelent a szeretet? Fogalmazd meg bátran! Naplónk olyan, mint egy csendes, megértő barát, aki mindig és minden körülmények között meghallgat.
Amellett, hogy egy érzésről beszélünk, a szeretet egy képesség is. Tehát tanulni lehet. Fejleszteni. Tökéletesíteni. És átadni.
Naplónk segít megtanulni szeretni, szeretetet adni, és szeretetet elfogadni.
Hiszen akárhol jársz, akárhová nézel, bármit tapasztalsz a világban, minden szeretetért kiált. Fedezd fel a szeretet erejét önmagadban, és adj szeretetet te is, hogy minél több szeretet áradjon vissza rád!
Na sklade 1Ks
7,63 €
8,03 €
Én meg az Ének – behúzott szárnyú felfelé zuhanás
már átlátok rajtam de nem látok belém
én egy univerzális gondolkodóval élek aki folyton
boldogabb akar lenni, és nem érti meg,
hogy ez nem így működik nem ilyen egyszerű
és folytatnám még tovább is van de félbeszakít
és azt mondja hogy ez az élet szerinte annyira egyszerű
(hiperkarma: ?)
A hiperkarma zenekar énekesének-frontemberének-szövegírójának pályája igen tanulságos: az idén negyvenhárom éves Bérczesi Róbert élete egy poklokat megjárt, erősen magának való fiatalember sajátságos küzdelmeinek története. Nem csupán a kábítószerekkel démoni csatát vívó tehetséges művész élettörténete bontakozik ki, de korrajzot is kapunk. Egy alföldi kis tanyától a Mecsekig, majd a pezsgő Budapestig utazunk, háttérnek pedig ott a kései Kádár-kor, majd a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország. Rengeteg szórakoztató, sokszor meghökkentő anekdotát olvashatunk filmekről, zenékről, zenészekről, miközben bepillantást nyerhetünk egy nagyra hivatott zseni alkotóműhelyébe.
Nem csak rajongóknak!
Na sklade 1Ks
12,26 €
12,90 €
Lacná kniha Les Gens d´en Face (-90%)
- Comment! vous avez du pain blanc ! Les deux Persans entraient dans le salon, le consul et sa femme, et c'était celle-ci qui s'extasiait devant la table couverte de sandwiches joliment arrangés. Or, il n'y avait pas une minute qu'on disait Adil bey : - II n'existe que trois consulats Batum : le vôtre, celui de Perse et le nôtre. Mais les Persans sont infréquentables. C'était Mme Pendelli qui parlait ainsi, la femme du consul d'Italie, et celui-ci, affalé dans un fauteuil, fumait une mince cigarette bout rose. Les deux femmes se rejoignirent en souriant au milieu du salon au moment précis o des sons, qui n'avaient été jusque-l qu'une rumeur vague dans la ville ensoleillée, s'amplifiaient et soudain, au coin de la rue, éclataient en fanfare. Alors tout le monde gagna la véranda pour regarder le cortge "
Na sklade 1Ks
0,90 €
9,00 €
dostupné aj ako:
EN FRANCAIS 4 MP
Livre du professeur
Schválilo Ministerstvo školstva Slovenskej republiky ako materiál pre vyučovanie francúzskeho jazyka pre základné školy, stredné školy, jazykové školy a jazykové kurzy
dostupné aj ako:
Censorship (EN)
Audiobook Censorship - Bringing Philosophy to Life #10 written by Albert A. Anderson. Can art and censorship coexist in a democracy? From recent book removals in Florida schools to historical book burnings, Albert A. Anderson explores the implications of censorship on free speech and democracy. Delving into the role of arts, this episode raises questions about the value of both intrinsic and extrinsic aspects of artistic expression.
Na stiahnutie
5,99 €
Lacná kniha Qu´elle Repose en Paix (-90%)
Pourquoi le célbre psychologue Alex Delaware reçoit-il un dossier contenant les photos de 43 crimes ? Son ami l'inspecteur Milo Sturgis reconnaît immédiatement les photos d'une affaire vieille de 20 ans, dont il avait été dessaisi. A cette époque, il revenait du Vietnam et faisait équipe avec un inspecteur chevronné sur-lequel enqutait la police des polices. Les deux amis rouvrent l'enqute. Mais vouloir faire la lumire sur cette affaire, mme aprs toutes ces années, apparaît vite trs dangereux... La série policire qui met en scne Alex Delaware et Milo Sturgis est traduite dans le monde entier et couronnée par de nombreux prix, dont l'Edgar du roman policier, et les prestigieux Goldwyn " et " Anthony " Awards..."
Na sklade 1Ks
1,46 €
14,64 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Deux Petites Filles en Bleu (-90%)
Goter d'anniversaire chez les Frawley : on fte les trois ans des jumelles, Kelly et Kathy. Mais, le soir mme, de retour d'un dîner, les parents sont accueillis par la police : les petites ont été kidnappées. Aprs avoir rassemblé les huit millions de dollars de la rançon, Steve et Margaret entrent en contact avec le ravisseur. Le jour de l'échange, cependant, seule Kelly est l. Qu'est-il advenu de Kathy ? Alors que tout espoir semble perdu, Kelly affirme que sa sur est bien vivante, comme si les enfants communiquaient par télépathie... Jamais, depuis Un cri dans la nuit, Mary Higgins Clark n'avait plongé le lecteur dans un tel cauchemar : celui des rapts d'enfants.
Na sklade 3Ks
1,31 €
13,10 €
dostupné aj ako:
Leszek én a hangod - egy autista kiskamasz hétköznapjai
A szerzőnek ez a második könyve 29 hiteles, átélhető történet
sok-sok humorral és másolható megoldásokkal szülőknek,
pedagógusoknak - mindenkinek, aki autistákkal él vagy
dolgozik.
Z. Kiss Adrienn pedagógus és édesanya, akinek nagyobbik fia
a kötet főszereplője: ő a Nagy Tanító, aki folymatosan feladatok
elé állítja a szülőket, akik mindig megtalálják a megoldásokat a
mindennapi problémákra.
A táskában, sőt zsebben is elférő, eredeti szituációs fotókkal
illusztrált könyvecske valóban könnyed olvasmány, mégis
tartalmas, didaktikus eszköztár. Formálja a gondolatainkat
és látásmódunkat, miközben ténylegesen, a szó fizikai
értelmében használható módszereket sorakoztat fel a minél
gördülékenyebb együttélés és fejlődés segítésére.
A könyvek árából a boncodföldei Autista Sérültekért Zalában
Alapítványt támogatjuk
Az anyu én vagyok! - A PetePite párja
Az izgalmas, humoros és érzelmes regény a többszörös díjnyertes PetePite című könyv párja. Abban a történetben apa és fia, ebben anya és lánya cserélnek személyiséget. és a világ most is a feje tetejére áll...
Amikor Mesi meglátja, hogy a macska felkergeti a kutyát a fára, rögtön tudja, hogy tudós nagyapja kísérlete sikerült: a kutya és a macska "helyet cseréltek". De a Tata igazi célja nem az, hogy állatokkal kísérletezzen. Ő sokkal többre vágyik. Szerinte két ember csak úgy ismerheti, értheti meg egymást igazán, ha személyiséget - lelket - cserélnek, legalább egy kis időre. De ki lesz az a két ember, aki ezt vállalja? Mesi anyukája, a komoly tanárnő hallani sem akar ilyen őrültségről. Mesi pedig, aki az ötödikes lányok csapatában focizik, inkább a híres futballsztár, David Beckham bőrébe szeretne bújni.
Na sklade 4Ks
7,66 €
8,06 €
Enchanted again - Ismét megigézve
Erotikus tündérmeséinek bestsellergyűjteménye már megigézte az olvasókat, készüljenek fel az újabb igézetre...
A Megigézve sikere után Nancy Madore e nagyszerű folytatással tesz eleget a rajongók kérésének. Az észveszejtően érzéki, remekbe szabottan romlott és kétségkívül komorabb történetek ezúttal klasszikus mondókák modern kori értelmezései.
We‘ll Never Get Parts Like That Again
Beatiful poetry of the genius from Czech Republic, one of the greatest poets of 20th century. Anthology from translations of Ewald Osers.
Na stiahnutie
5,20 €
1984 (EN)
Audiobook 1984. George Orwell's nineteen Eighty-Four is one of the most definitive texts of modern literature. Set in Oceania, one of the three inter-continental superstate that divided the world among themselves after a global war, Orwell's masterful critique of the political structures of the time, works itself out through the story of Winston Smith.
Na stiahnutie
3,99 €
Type O Negative - Dead Again 2LP
Tracklist:
A1 Dead Again
A2 Tripping A Blind Man
A3 The Profit Of Doom
B1 September Sun
B2 Halloween In Heaven
C1 These Three Things
C2 She Burned Me Down
D1 Some Stupid Tomorrow
D2 An Ode To Locksmiths
D3 Hail And Farewell To Britain
Az én nagy képes szótáram - Járművek
Ebből a színes képeskönyvből minden megtudnak a kicsik a járművek világáról. Legyen szó az építkezések részt vevő autótípusokról és munkagépekről, a sürgősségi járművekről, a mezőgazdasági munkagépekről vagy épp a személyautókról, csupa érdekes információ vár a mindenre kíváncsi gyerekekre. Rendkívül tartós, szinte elnyűhetetlen kivitelben!
Na sklade 1Ks
13,37 €
14,07 €
Swedish House Mafia - Paradise Again 2LP
Tracklist:
LP1:
1 Time ft. Mapei
2 Swedish House Mafia & Connie Constance - Heaven Takes You Home
3 Jacob’s Note ft. Jacob Mühlrad
4 Swedish House Mafia & The Weeknd - Moth To A Flame
5 Mafia
6 Swedish House Mafia & A$AP Rocky - Frankenstein
7 Don’t Go Mad ft. Seinabo Sey
8 Paradise Again
9 Lifetime ft. Ty Dolla $ign & 070 Shake
LP2:
1 Calling On
2 Home
3 It Gets Better
4 Swedish House Mafia & Sting - Redlight
5 Can U Feel It
6 19.30
7 Another Minute
8 For You
KK's Priest - The Sinner Rides Again CD
KK's Priest je anglická metalová skupina, ktorú založil v roku 2020 bývalý gitarista Judas Priest K. K. Downing. Ďalší členovia kapely sú spevák Tim ,,Ripper" Owens, basgitarista Tony Newton, gitarista A. J. Mills a bubeník Sean Elg. KK'S Priest nadväzujú na vysoko vychvaľovaný debut z roku 2021 Sermons Of The Sinner, ktorý sa dlho držal v Top 20 rebríčkoch v Spojených štátoch, Veľkej Británii, Nemecku, Švédsku, Fínsku, ... Nový album The Sinner Rides Again, na ktorého nahrávaní sa podieľali Downing (gitara), Tim Ripper Owens (spev), A.J. Mills (gitara), Tony Newton (basgitara) a Sean Elg (bicie) vyjde 29. septembra 2023Novinka o deviatich skladbách nesie opäť ikonickú stopu Judas Priest, ktorá je oproti debutu ešte znásobená strhujúcou melodickou silou.
Tracklist:
1. Sons Of The Sentinel
2. Strike Of The Viper
3. Reap The Whirlwind
4. One More Shot At Glory
5. Hymn 66
6. The Sinner Rides Again
7. Keeper Of The Graves
8. Pledge Your Souls
9. Wash Away Your Sins
KK's Priest - The Sinner Rides Again LP
KK's Priest je anglická metalová skupina, ktorú založil v roku 2020 bývalý gitarista Judas Priest K. K. Downing. Ďalší členovia kapely sú spevák Tim ,,Ripper" Owens, basgitarista Tony Newton, gitarista A. J. Mills a bubeník Sean Elg. KK'S Priest nadväzujú na vysoko vychvaľovaný debut z roku 2021 Sermons Of The Sinner, ktorý sa dlho držal v Top 20 rebríčkoch v Spojených štátoch, Veľkej Británii, Nemecku, Švédsku, Fínsku, ... Nový album The Sinner Rides Again, na ktorého nahrávaní sa podieľali Downing (gitara), Tim Ripper Owens (spev), A.J. Mills (gitara), Tony Newton (basgitara) a Sean Elg (bicie) vyjde 29. septembra 2023Novinka o deviatich skladbách nesie opäť ikonickú stopu Judas Priest, ktorá je oproti debutu ešte znásobená strhujúcou melodickou silou.
Tracklist:
A1. Sons Of The Sentinel
A2. Strike Of The Viper
A3. Reap The Whirlwind
A4. One More Shot At Glory
A5. Hymn 66
B1. The Sinner Rides Again
B2. Keeper Of The Graves
B3. Pledge Your Souls
B4. Wash Away Your Sins
Filosofie en noir
Myšlení, ať chce či nechce, odpovídá své době. Po tragické katastrofě holokaustu je platnost této skutečnosti ještě očividnější – a možná i proto jsou knihy poválečné filosofie obtížně srozumitelné. Odpovídají na traumatizující zkušenost, a to znamená: filosofie se ujímá odpovědnosti s vědomím, že má-li být filosofie možná i v druhé polovině 20. století a dále, musí přepsat svou tradici a radikální proměnou musí projít i její diskurs. Je to nezbytné, má-li být schopna vydat své svědectví o této době. Filosofie en noir je záznamem této proměny.
Dotisk prvního vydání.
Na stiahnutie
10,00 €
dostupné aj ako: