Hľadanie: Pr%C3%AD%C5%A1erne%20nahlas%20neuverite%C4%BEne%20bl%C3%ADzko
zobraziť:
Algéria
A tiltott gyümölcs zamata tette kívánatossá Algériát azok alatt az évtizedek alatt, amíg a történelmi viharok átvonultak rajta. A ma Algériája azonban mentes mindentől, ami disszonáns. Nagyvárosai a maguk sajátos módján őrzik a múlt emlékeit, megfűszerezve azt a modern kor minden vívmányával. Gyönyörű paloták mutatják be, hogyan élt a beglerbég, a bej és egyéb hatalmasságok, és adnak ízelítőt abból a korból, amikor kalózok szelték a Földközi-tenger vizét, meg amikor Cervantes töltötte itt rabsága idejét.
És van az országban pálmaerdő és oázis, meg lágyan simogat a Szahara homokja, máshol pedig vad sziklák rajzolnak várakat a kék égre. És tetten lehet érni benne évezredek kultúráját a maguk római, bizánci, oszmán emlékeivel. És mivel nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a számtalan UNESCO világörökségi helyszínt karbantartsák, azokra kellőképpen vigyázzanak, az ott talált leleteket jól szervezett múzeumok termeiben mutassák be, így a látogató számára kézzelfoghatóvá válnak azok a városok, paloták, templomok, amelyeket az épen maradt mozaikképek díszítettek sok-sok évszázaddal ezelőtt.
Mindezeket a jól szervezett és tökéletes kiszolgálás koronázza meg, amely kellemessé teszi ezt a szellemiekben is gazdag országot a turista számára, gazdag hagyományaival, színes csempecsodáival, fényes sugárútjaival, ősrégi sikátoraival és barátságos lakóival.
Na stiahnutie
5,61 €
44
"A kötet kriminovellákat, illetve bűnügyi tárgyú írásokat tartalmaz. Szám szerint 44-et. Megalkotására az ösztönzött, hogy – az elbeszélések, novellák mellett – a krimiket olvasom legszívesebben. Kedvenceim a skandináv krimik, könyvben olvasva, vagy filmen nézve. A hobbim régi eredetű, és hozzátartozik, hogy egy időben bűnügyi területen, rendőrként dolgoztam. Hogy azért lettem-e rendőr, mert mindig is szerettem a bűnügyi történeteket, vagy azért kezdtem el krimiket írni, mert rendőr (is) voltam?! Ki tudja. Egyikből természetszerűleg következett a másik. Volt, hogy az ismerőseim a szememre vetették: hogy bírja a gyomrod azt a sok vért, szörnyűséget, ami a krimikben előfordul? Nem álmodsz velük? Nem, sohasem. És megnyugtathatok mindenkit: a bűnügyi történetekben nem a drasztikus események, a kegyetlenség, a sok kiontott vér fog meg, hanem maga a logikai láncolat érdekel, melynek során a bűnöst megtalálják, és végül jön az elkerülhetetlen igazságszolgáltatás, a bűn elkövetése miatti méltó büntetés, a társadalom jogos ítélete.A szerző"
Na stiahnutie
4,20 €
Két nemes rokon
"Mi fordíthat egymás ellen két nemes, szerető rokont? Mi tehet eszelőssé egy fiatal nőt, és kényszeríthet boldogtalan kapcsolatba egy másikat? Mi más, mint a szerelem! Amely változatlanul jelen van az emberiség életében nemcsak a görög mitológiai időktől a reneszánsz Angliáig, mint ezen darabban, hanem azóta is, egészen modern világunkig.Szeretetről, különböző barátságokról és szerelmekről, majdnem esküvőkről és majdnem párbajokról szól ez a tragikomédia. Mert ne várjunk szirupos szerelmi történetet; Shakespeare azért Shakespeare, hogy ezen utolsó ismert – és méltatlanul (kényes mondandója miatt) mellőzött – alkotásában, John Fletcherrel együtt, bemutassa e sokat magasztalt érzelem mindent elsöprő, legrombolóbb, legpusztítóbb arcát, a tőle megszokott drámaisággal, élénk szóképekkel és érdekes karakterekkel."
Na stiahnutie
1,97 €
Favershami Arden
Thomas Ardent – ezért vagy azért – mindenki meg akarja ölni és a legváltozatosabb módszerekkel kísérleteznek. Míg ő mit sem sejtve botorkál végig a csapdák közt, Alice, Arden erős, határozott felesége mesteri módon manipulálja az őt körülvevőket, a reneszánsz drámák első igazi női főszerepében.Tulajdonképpen erről, a férfi és nő között a másik feletti uralomért zajló örök játszmáról szól a színdarab, amely – ahogy mondani szokták – megtörtént eseményeken alapul. Az ügy – a kor "bulvárhíreként" – ugyanis olyan érdeklődést keltett az emberek körében, hogy a vidéki kereskedő esete bekerült a Brit szigetek teljes történelmét feljegyző Krónikákba királyok és hadvezérek mellé. Innen vették a történetet a szerzők, akik közül egyikük írói stílusában és szóhasználatában már régóta William Shakespeare-t vélték felismerni, amit a modern számítógépes elemzések megerősítettek.
Na stiahnutie
1,97 €
Sugi
Ebben a – vírustól, háborútól nyomasztó – viharos időszakban milyen nagy szükség van a kedves mesékre, amelyekkel a gyermekek megnyugtathatók, és biztonságérzetük növelhető.A csodák nem haltak ki, a világ élhető, élvezhető. Csupán annyi kell hozzá, hogy nyitottak legyünk, fogékonyak a természet szépségei iránt, és képesek legyünk elmerülni a bennünket körülvevő világ tényleges csodáiban.Jó szívvel ajánljuk minden szülőnek ezeket a meséket, amelyek révén gyermekükkel együtt beleélhetik magukat a történetkék fantáziadús, képzeletbeli világába, és ezáltal, ha csak kis időre is, függetleníthetik magukat a szürke hétköznapok riasztó egyhangúságától.
Na stiahnutie
5,61 €
Tublatanka - Najlepšie roky 2LP
KTO: Skupina Tublatanka: Martin Ďurinda (spev, gitary, klávesová nástroje), Pavol Horváth (spev, basová gitara), Juraj Černý (bicie nástroje, perkusie)
ČO: Dvojalbum Najlepšie roky legendárnej rockovej skupiny Tublatanka je jedným z vrcholov vinylovej edície Opusu v roku 2020. Titul obsahuje všetky veľké piesne Tublatanky z obdobia, keď pôsobila v klasickej zostave Ďurinda-Horváth-Černý. Nanovo remastrovaný výber reprezentuje to najlepšie, čo Tublatanka vytvorila a mal by sa stať súčasťou kvalitnej vinylovej knižnice každého fanúšika dobrej rockovej hudby.
2LP
01. A1 O NÁS
02. A2 VO VEĽKEJ ŠKOLE DNÍ
03. A3 PRAVDA VÍŤAZÍ
04. A4 DÉMON POMSTY
05. A5 JA SA VRÁTIM!
06. B1 PRIATEĽ
07. B2 DNES
08. B3 LÁSKA, DRŽ MA NAD HLADINOU
09. B4 MATKA
10. B5 SPÁLENÁ LÁSKA
11. C1 KÚPIM SI KILO LÁSKY
12. C2 SKÚSIME TO CEZ VESMÍR
13. C3 ŽERAVÉ ZNAMENIE OSUDU
14. C4 SMRŤ A SLÁVA
15. C5 VOLANIE DIVOČINY
16. D1 ŠLABIKÁR
17. D2 TULÁČIK S DOBROU POVESŤOU
18. D3 STOJÍM, PADÁM
19. D4 ŠLABIKÁR IV.
20. D5 VIEM ČO CHCEŠ
21. D6 POĎME BRATIA DO BETLEHEMA
D&AD 50 Years
The annual D&AD Awards honor outstanding creativity, originality, technical excellence, and innovation in design and advertising. Every year, thousands of entrants submit a host of crazy, beautiful, thought-provoking, sublime and, occasionally, winning entries. Panels of rigorous judges debate, sometimes for days on end, to decide on the best work, which all appears in the annual book; the best of the best get nominations, favorites receive a Yellow Pencil, and sometimes but not always, there are entries that are so incredible that they receive the highest accolade: a Black Pencil.
For this special anniversary volume, each of the last 50 years is represented by a D&AD president or other key figure who shares his or her favorites from the year. Interspersed stories, biographies, and a timeline document the history of D&AD and the development of the industry, through the experiences of creative individuals who have been most involved with its evolution. From the birth of TV advertising in the sixties to the digital revolution of the 2000s, D&AD has lived through it all and helped to shape what it is today. This is the chance to explore the best from the world of creative communications over the past five decades.
Vypredané
41,75 €
43,95 €
Green Day - Insomniac (25th Anniversary) 2LP
Tracks:
A1: Armatage Shanks,
A2: Brat,
A3: Stuck With Me,
A4: Geek Stink Breath,
A5: No Pride,
A6: Bab’s Uvula Who?,
A7: 86,
B1: Panic Song,
B2: Stuart and the Ave,
B3: Brain Stew,
B4: Jaded,
B5: Westbound Sign,
B6: Tight Wad Hill,
B7: Walking Contradiction,
C1: Armatage Shanks,
C2: Brat,
C3: Geek Stink Breath,
C4: Stuck With Me,
C5: Brain Stew,
C6: Jaded,
C7: Walking Contradiction,
C8: 86
Slovensko TS - (PR) - nem.
Táto útla knižka by mala byť vaším neodmysliteľným sprievodcom po najzaujímavejších miestach Slovenska. Stručným textom, fotografiami aj mapkami predstavuje všetko, čo si zaslúži vašu pozornosť a spríjemní vám pobyt v tejto nádhernej malej krajine pod Tatrami. Ponúkame vám ju aj v anglickom a nemeckom jazyku.
Vypredané
5,02 €
5,28 €
Mindfulness: The Secret of Sustaining Pr
'Wonderful...full of skilful guidance...a lifeline". (Prof Mark Williams). Mindfulness remains as popular as ever. Yet those who are drawn to it may face challenges such as lack of time, physical pain, anxiety, depression or uncertainty. In this ground-breaking book, Kate Carne shows how to deal with the many problems that can arise, and offers practical solutions to help you overcome obstacles and deepen your practice. Combining personal stories, grounded advice and insights drawn from Kate Carne's own professional and personal experience, as well as the experience of the many people she has taught over the years, this unique book is essential reading for anyone who has ever been drawn to mindfulness, but who - in spite of the best of intentions - finds themselves struggling to keep going after their initial enthusiasm has waned.
Vypredané
9,98 €
10,50 €
D&AD Copy Book
The superstars and leading professionals in the business of writing ads In 1995, the D&AD published a book on the art of writing for advertising. Though now outdated, the best-selling book remains an important reference work today-a bible for creativ
e directors. D&AD and TASCHEN have joined forces to bring you an updated and redesigned edition of the publication, including works from the last 15 years. Regarded as the most challenging field in advertising, copywriting is usually left to the most
talented professionals-often agency leaders or owners themselves. The book features a work selection and essays by 48 leading professionals in the world, including copywriting superstars such as David Abbott, Lionel Hunt, Steve Hayden, Dan Wieden, N
eil French, Mike Lescarbeau, Adrian Holmes, and Barbara Nokes. Looking for the clues to well-written, effective, and compelling stories that make great advertising? Look no further.
Szudán
Az egyiptomi piramisokat mindenki ismeri. Akár név szerint is fel tudjuk sorolni őket. De vajon hányan hallottak arról, hogy a Szudáni Köztársaság területén, Núbiában, sokkal több hasonló építmény található? Pedig az ezeket létrehozó emberek, a piramisok alatt nyugvó uralkodók, ősi kultúrájuk éppúgy hozzátartozik az emberiség történetéhez, mint híresebb rokonaiké. A könyv az íj és a fekete arcok földjével ismerteti meg az olvasót, amelyről már az ókori utazók is beszámoltak. Megismerhetjük belőle Kermát, Egyiptom nagy riválisát, találkozhatunk a fekete fáraók háromezer éves történetével, ellátogathatunk Dzsebel Barkalra, a természet és az egyiptomi hitvilág találkozópontjára, és megcsodálhatjuk Nuri, El-Kurru, Meroé piramisait. Végül, de nem utolsósorban képzeletbeli kirándulást tehetünk Ó-Dongolába, ahol tetten érhetjük a bibliai jelenetet, amikor a núbiai királynő, Kandaké, küldötte kétezer évvel ezelőtt ellátogatott Jeruzsálembe, hogy elhozza onnan a kereszténységet erre a földre.
Egyszerre szórakoztató és ismeretterjesztő útikalauz az ókort képzeletben, a mai Szudánt pedig a valóságban is beutazni kívánók számára.• Egy vérbeli utazó saját fotóival is illusztrált, lebilincselően izgalmas úti beszámolója.• Különleges, személyes hangvételű olvasmányélmény a piramisok szerelmeseinek.
Na stiahnutie
7,01 €
Mesél a tél
Ez a mesegyűjtemény téli meséket tartalmaz, amelyek – ridegsége ellenére – megszerettetik a szóban forgó évszakot. A hideg téli estéken jólesik olyan történeteket olvasni, amelyek a tél szépségére hívják fel a figyelmet. Hiszen ez a három, többnyire fagyos hónap sok örömöt is hordoz magában. Gondoljunk csak az évszakhoz kapcsolódó ünnepkörre, a Luca-napra, a Mikulásra, a karácsonyra és a farsangra! Mindezen alkalmakhoz kötődő történeteket találhatunk ebben a kiadványban. És akkor még nem is beszéltünk a „tél örömeiről”, a hógolyózásról, a hóemberépítésről és a szánkózásról. Aki ezt a könyvecskét elolvassa, melegséget fog érezni a szívében a hideg hónapok ellenére, és ezentúl nem tart majd tőle, hanem – remélhetőleg – kedvelni fogja a telet.
Na stiahnutie
2,81 €
A hiányzó másik fél
Mi történik, amikor a politikatudós nem vaskos könyvvel vagy tanulmánnyal, hanem rövidebb írásokkal áll a közönség elé? Semmi. Megszokott dolog, meg is van a neve: politikai publicisztika. De mi történik, ha a politológus se nem tanulmányt, se nem publicisztikát ír, hanem nagyon szubjektívre veszi a figurát, s rövid szösszeneteket ír? Csupán egy csöpp határátlépés.Csizmadia Ervin új kötete 135 kisebb-nagyobb elmélkedést tartalmaz politikáról, történelemről, társadalomtudományról, irodalomról, zenéről, filmekről és - egyáltalán nem utolsósorban - mindennapi életünkről. Az 1688-as angol dicsőséges forradalomtól hétköznapi unalmainkig terjed a skála. A kis írásokat összefűzi a nagy és kicsi jelenségek iránti egyforma érdeklődés.Csizmadia Ervin (1958) a Társadalomkutató Központ Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója és a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének docense. A szerzőnek eddig tizenkét kötete jelent meg. Fontosabb könyvei: A magyar demokratikus ellenzék I-II-III. (1995); A Medgyessy-talány; „Elképzeltek maguknak egy miniszterelnököt" (2004); Politikai változáselmélet (2007); Miért „alaptalan" a magyar demokrácia (2014); A magyar politikai fejlődés logikája. Összehasonlítható-e a jelen a múlttal, és ha igen, hogyan? (2017). A kötethez Dalos György író írt méltató utószót.
Na stiahnutie
7,01 €
Libanon
Libanon maga a testet öltött Biblia. Az országot járva számos bibliai helyszín elevenedik meg a szemünk előtt, de épületek, mozaikok formájában nyomot hagytak rajta a későbbi korok kultúrái is. A partvidék kikötői évezredeken át csábították ide az uralmon lévő hatalmakat, hogy azok kereskedelmi forgalmukkal gyarapítsák az országot, illetve saját hazájukat.
A történelmi emlékhelyek sokaságának köszönhetően Libanon ma olyan, mint egy élő múzeum – évezredek kultúrájának a lenyomata. Ugyanakkor a történelem, a természet és a vallások olvasztótégelye is. Az országban maroniták, görögkatolikusok, szunniták és síiták élnek egymás mellett. Ugyanez a sokszínűség jellemző a természeti környezetre is. Hol máshol látunk még olyat, hogy a havas tél ölelkezik a napfényes nyárral? Ez az az ország, ahol délelőtt síelhetünk a hegyekben, délután pedig már a tengerben fürödhetünk. Ahol kulturált szállodák, jó közlekedés, biztonság, vendégszeretet és kiváló ételek várnak ránk. Színes, változatos, élménydús programokban lehet tehát részük a testi, lelki és szellemi táplálékra vágyó Libanonba látogatóknak.
Hasznos útikalauz valódi utazóknak és azoknak, akik foteljük kényelméből turistáskodnának.
Személyes élményekkel és jó tanácsokkal tarkított szubjektív beszámoló napjaink Libanonjáról, látnivalóiról, lakóiról.
Kalandozások a történelem útvesztőiben, bibliai tájakon.
Történelmi ismeretekkel, regékkel és mesékkel, irodalmi-művészeti utalásokkal színesített libanoni körutazás.
Na stiahnutie
7,01 €
dostupné aj ako:
Libanon - Látnivalók, történelem, kultúra
Libanon maga a testet öltött Biblia. Az országot járva számos bibliai helyszín elevenedik meg a szemünk előtt, de épületek, mozaikok formájában nyomot hagytak rajta a későbbi korok kultúrái is. A partvidék kikötői évezredeken át csábították ide az uralmon lévő hatalmakat, hogy azok kereskedelmi forgalmukkal gyarapítsák az országot, illetve saját hazájukat.
A történelmi emlékhelyek sokaságának köszönhetően Libanon ma olyan, mint egy élő múzeum - évezredek kultúrájának a lenyomata. Ugyanakkor a történelem, a természet és a vallások olvasztótégelye is. Az országban maroniták, görögkatolikusok, szunniták és síiták élnek egymás mellett. Ugyanez a sokszínűség jellemző a természeti környezetre is. Hol máshol látunk még olyat, hogy a havas tél ölelkezik a napfényes nyárral? Ez az az ország, ahol délelőtt síelhetünk a hegyekben, délután pedig már a tengerben fürödhetünk. Ahol kulturált szállodák, jó közlekedés, biztonság, vendégszeretet és kiváló ételek várnak ránk. Színes, változatos, élménydús programokban lehet tehát részük a testi, lelki és szellemi táplálékra vágyó Libanonba látogatóknak.
Hasznos útikalauz valódi utazóknak és azoknak, akik foteljük kényelméből turistáskodnának.
Személyes élményekkel és jó tanácsokkal tarkított szubjektív beszámoló napjaink Libanonjáról, látnivalóiról, lakóiról.
Kalandozások a történelem útvesztőiben, bibliai tájakon.
Történelmi ismeretekkel, regékkel és mesékkel, irodalmi-művészeti utalásokkal színesített libanoni körutazás.
dostupné aj ako:
II. Richárd 1. rész
II. Richárdról mindenkinek a "Rózsák háborúja" néven elhíresült trónviszályt feldolgozó két tetralógia kezdődarabja jut az eszébe. Az a mű, amelynek színpadra állításakor a rendező gyakran felcseréli az első két színt, hogy a közönség jobban megértse a történetet, a szereplők motívumait. Ugyanis amikor William Shakespeare a színdarabot írta, természetesnek vette, hogy mindenki ismeri azt a drámát, amely elmondja az előzményeket, odáig vezető történéseket.Ez utóbbi színművet láthatja itt a kedves Olvasó, amely feldolgozza azon eseményeket, amik során Richárd király rászolgál arra, hogy letaszítsák trónjáról. Mindezt Shakespeare-hez méltó történetvezetéssel, karakter-ábrázolásokkal, drámaisággal, történelmi hűséggel és humorral; méghozzá magyar nyelven először!
Na stiahnutie
1,69 €
Afrika lelke
Visszaemlékszem sok évvel ezelőtt, gyermekkoromból egy újságcikkre, amelyben egy afrikai vezető megállt egy halott katona sírjánál és a könnyein keresztül ezt mondta:– Afrika megöli fiait.Nem tudom mit értett ezen, és habár sokat, elég sokat gondolkoztam rajta, még nem sikerült megfejtenem ezeknek a szavaknak a rejtelmét.Most, ma, ebben a percben visszatérnek hozzám.Kölcsön akarom kérni őket. Azt szeretném, ha ezt íratnád a síromra sírkőfeliratként:„Afrika Megöli a Napját.”Jó sírkőfelirat, ugye?Titokzatos?Határozott?Egy géniusz tollvonása. Úgy vélem. Biztos vagyok abban, hogy egyetértesz velem.„Afrika Megöli a Napját.” Ezért nevezik Sötét Kontinensnek, nem?
Na stiahnutie
4,20 €
Vasbordájú Edmund
A téma és a helyszín a megszokott: harc az angol trónért; ám az időpont új: a XI. század kezdete, a viking hódítás kora. A megosztott országban két herceg, az egykori angolszász uralkodó és az őt trónjáról letaszító dán király fiai vetélkednek az Albion feletti hatalomért. Ám természetesen nincs trónviszály helyezkedő árulók nélkül, akik kavarják a – kártyákat.Shakespeare e legkorábbi ismert (1589-90 körül keletkezett, ám egyházi okok miatt szinte azonnal tiltólistára került, így több évszázadra elveszett) színműve már magán viseli a zseniális író kézjegyeit: bővelkedik élénk, színes szóképekben; drámában és humorban; látványos jelenetekben; és mindenekelőtt remekül megrajzolt karakterekben.
Na stiahnutie
1,97 €