Hľadanie: Bezohľadný darebák
zobraziť:
Nevetséges szerelmek
"Az első nevetséges szerelem 1958-ban íródott, és az Én, a búbánatos Isten címet viselte. Akkoriban a Kulcstulajdonosok című drámán dolgoztam-gyötrődtem, és a munka szünetében, pihenésképpen, kikapcsolódás gyanánt írtam meg életem első elbeszélését - könnyedén, élvezettel. ... Folytatás Csak később, kellő távlatból visszatekintve eszméltem rá, hogy ez a könnyedség és élvezet nem annak volt a jele, hogy ez a minden verejtékes erőlködés nélkül papírra vetett elbeszélés afféle mellékes, jelentéktelen ujjgyakorlat lett volna, éppen ellenkezőleg, ahogy mondani szokás, ebben a műben leltem meg először önmagamat, találtam rá hangnememre, sajátságos, a világtól és saját életemtől való ironikus távolságtartásra, ekkor lett belőlem regényíró (potenciális regényíró), ettől a pillanattól datálódik egyenes ívű irodalmi fejlődésem, amely ugyan továbbra is bővelkedett meglepetésekben, ám alapvető fordulatot, irányváltást nem hozott."
Egy világhírig ívelő pálya kezdetét jelzi ez a csaknem fél évszázados elbeszélésciklus, mely kötetben először 1970-ben jelent meg. Ezt a kiadást dolgozta át, komponálta újra a szerző előbb a francia, majd az 1991-es új cseh kiadás számára, és a magyar fordítás is e legutolsó, Kundera által véglegesnek és hitelesnek tekintett változat alapján készült. Az olvasó pedig az azóta is alakuló nagyszerű életmű ismeretében örömmel állapíthatja meg, hogy a szerző nem tévedett: ezek bizony már kiforrott, hamisítatlanul "kunderás" darabok, melyeken aligha fog a múló idő.
Vypredané
10,14 €
10,67 €
Imakönyvbe írt levelek
"Mivel nincs egy kis darabka papirosom sem, elhatároztam, hogy az imakönyv üres papiros szélein fogok Neked naponta írni. A jó Isten talán nem haragszik meg rám ezért."
Az imakönyv vagy "imádságos könyv" olyan könyvecske, amelyből annak használója közelebb kerülhet az Úrhoz ... Folytatás ›› és önmagához is. Egykoron minden asszony és férfi saját "imádságos könyvet" használt. Nemcsak a misén, istentiszteleten, de otthon is, esténként, napközben is elolvasva egy-egy "imádságot". Aki viszont a kezébe veszi ezt a kis kötetet, az nem imádságokat, hanem az imakönyv lapjaira írt leveleket olvashat.
"Mátyus Ferencet, az édesapámat az imakönyve mentette meg és hozta haza orosz hadifogolytáborokból. A Kongreganisták Kézikönyvébe, a Mária-Kongregáció ájtatossága és szabályai tizennegyedik kiadásába írta leveleit várandós feleségéhez. Az írások, amelyeket az imakönyv nyomtatott sorai fölé, kétoldalt mellé és alá írt, amint az a facsimile oldalakon látszik, naplószerűen, dátummal kerültek egymás után. 1945. október 6-ától kezdve összesen 47 levelet írt anyánkhoz, miközben elimádkozta legszebb fohászait, az otthoniakért és hazakerüléséért."
A levelek csak a képzelet szárnyán keltek útra. A valóságban ott maradtak a lapokon, a nyomtatástól üres helyeken, hogy hosszú évtizedekkel később - majd hét évtized elteltét követően - jussanak el azokhoz is, akiknek nem íródtak a sorok.
A(z) Imakönyvbe írt levelek (Könyv) szerzője Mátyus Ferenc.
Verébtől a szarvasbikáig
A kötet K(isrédei) Rhédey Zoltán (1905, Gyöngyös - 1964, Ausztrália), az 1930-40-es évek Nimródjában rendszeresen publikáló író sajnos egyetlen könyve, mely 1943-ban jelent meg.
A szerző a kezdetektől meséli el vadásszá válásának történetét. Az igazi vadász-élmények bevezetéseként megismerhetjük gyermekkori kalandjait, első "zsákmányától", egy verébtől kezdve a kispuskával elejtett nyulakig. Aki végigolvassa ezt a ma már igazi klasszikusnak számító könyvet, a szerzővel együtt szinte észrevétlenül is átéli saját vadászatait. A kötet további részében külön fejezetekben olvashatunk az apró- és nagyvadak űzésének, elejtésének történeteiről, végigtekintve a kilőtt vadlibák, szalonkák, darvak, túzokok, vidrák, rókák, őzek, vadkanok, szarvasok és egyéb jobb sorsra érdemes állatok során.
A történetek azonban nem elsősorban a végzetes puskalövésről szólnak, általuk betekintést nyerhetünk az egykori vadászatok hangulatába, e sajátos életforma rejtelmeibe is.
Az író tehetsége és láttató ereje teszi írásait nem mindennapi élménnyé. Nem pusztán vadászni akar, hanem felolvadni a természet szépségében, megismerni annak ezernyi titkát. Egyszóval igazi vadász, aki a szórakoztatás mellett észrevétlenül tanít is.
Könyvéről a Nimród lapjain a kitűnő tollú publicista Sólyom (Láng Rudolf) írt kritikát: Akinek van látó szeme, tanulhat ebből a könyvből, mert sok megszívlelendő van benne. Megtaláljuk csaknem minden hazai vadunk vadászatát, ahogy a Szerző átélte, sikerekkel és kudarcokkal együtt... A könyvet csak ajánlani tudom.
Vypredané
9,50 €
10,00 €
Karácsonyi égbolt Egy titkos szerelem története
"Nem hordozhatod magadban a múltadat ártatlanul, miközben minden erőddel megpróbálsz a jelenben élni."
Meglepő módon a főhősnő, Laura ezt a tanulságot attól a férfitól hallja, akivel hosszú távon nem tud együtt maradni, éppen a múlt titkai miatt. Mir
e felfedezi, milyen leveleket rejt anyja szürke kalapdoboza, miért bonyolódott apja kettős szerelmi viszonyba, és hogyan történhetett, hogy gyermekként mégsem érzékelt ebből semmit sem, minden darabka a helyére kerül ahhoz, hogy szabadon élhesse tová
bb hazugságok és elhallgatások nélkül az életét.
A "Karácsonyi égbolt" egy tragikus szerelmi háromszög múltban fogant, de jelenig ható történetét meséli el; azoknak az embereknek a boldogságát és szenvedését, akik az elmúlt hetven évben a világnak ez
en a szegletén voltak kénytelenek állandó megújulásban átélni a teljességet.
"A Karácsonyi égboltot olvasva a családregény szereplőjévé válok; együtt érzek és gondolkodom a lebilincselő történet szereplőivel. Közben pedig megtudok Lévai Katalinról e
gy fontos életrajzi adatot: hogy politikusból figyelemre méltó íróvá lett."
Salamon Pál
"A "vérségi női triumvirátus - idegen nő - rég halott férfi" háromszögét préseli lassú erővel kristályszerkezetté a kiolvadó szerelem, miközben a Böszörményi út
kies, fagyott és szenvtelen. Lévai Katalin mesterien hagyja, dolgozzon csak a finom elfojtások, laza köntörfalak mögé telepített anyag; közben ő maga nagyon is nő marad. Életre kel a szerelem, és fáj. Szép könyv."
Szabó Stein Imre
Vypredané
9,86 €
10,38 €
Naučte se kreslit Manga Shoujo
Máte rádi mangu? Rádi kreslíte? Někdo z vašich přátel nebo příbuzných je fanouškem těchto japonských komiksů? Hledáte zajímavý dárek pro děti? Pak výběrem této knihy nemůžete minout.
Manga Shoujo je kniha o jednom z nejoblíbenějších stylů mangy vůbec
zabývá se kreslením roztomilých postaviček s velkýma, zářivýma očima a zahrnuje všechny aspekty tohoto umění japonských kreseb a komiksů. Zdůrazňuje příběh, romantiku a vztahy mezi postavami, kterými se manga shoujo proslavila a nezapomíná ani
na chlupatá mazlivá stvoření, která jsou neodmyslitelnou součástí tohoto stylu mangy.
Kniha obsahuje úplný návod, jak kreslit svět mangy, a seznámíte se s širokou paletou postav a subžánrů, které jsou jeho součástí.
Lekce jsou rozděleny do jednotliv
ých kroků a pravidel, nechybí ani zajímavé tipy. Naučíte se také používat perspektivu, řečové bubliny, barvy a stíny. Navíc se v celé knize objevují díla současných profesionálních výtvarníků mangy.
Uvnitř naleznete kapitolu o kouzelných dívkách, o k
reslení pohledných bishi a roztomilých chibi, o pózách i stylovém oblečení a spoustu dalších zajímavostí.
Vypredané
13,17 €
13,86 €
Jamie Magazin 2016 - 4
A kiadvány tartalma:
- Bennfentes - Fordult a kocka, most egy olaszt kérdezünk arról, hogy mit szeret a magyar gasztronómiában. És ő ki más lehetne, mint Gianni Annoni?
- Veteményvezér - A ropogós retek igazi ínyencség. De nemcsak nyersen jó, hanem sütve és főzve is. Három ajánlatunk van az elkészítésére, ha friss, üde ízekre vágynál.
- Food Revolution - Most már tényleg muszáj tennünk az egészségünkért! Már most 2 receptet szállítunk az idei kajaforradalomhoz. Próbáld ki őket!
- Plusz egy recept - A carbonara spagettit mindenki ismeri, de általában nem az igazit. Bemutatjuk egy laktató verzióját, de csavar itt is van, mi kolbásszal készítettük el nektek.
- Milánó - Ételek, bor és dizájn keveredik itt, a legutóbbi világkiállítás városában, a meleg szívek otthonában, ahol a happy hour kulturális intézménnyé vált.
Állandó összetevők
- Kóstoló - Tippjeink és programjaink tavaszra.
- Fizess elő: Rendeld házhoz Jamie-t! Most pénzt és időt takaríthatsz meg.
- Hogyan készül? - Chelsea bun, készíts csigát lépésről lépésre!
- Konyhai jegyzet - Hasznos tudnivalók, ahol az is kiderül, hány gramm egy evőkanál.
- Főzz meg! - Amikor fáradtan hazaérsz, de tartalmas vacsorára vágysz, a tökéletes megoldás a spagetti.
Receptek
- Egy itt maradt olasz - Craziano Cattaneo egy darabka Olaszországot varázsol az asztalunkra. Csak úgy összedobva.
- Egészség & boldogság - Vadonatúj ételek világbajnok hozzávalókkal, fantasztikus ízekkel.
- Főszerepben a bazsalikom - Kivételesen nem csak fűszerezésre használjuk.
- Kerekded gerezdek - Az olasz konyha alapja a fokhagyma, hogy is feledkezhetnénk meg róla?!
- Töltsd fel magad! - Végtelen számú ízkombináció kényezteti az ízlelőbimbóidat, ha megkóstolod töltött tésztáinkat.
- Pizzában az erő - Az alapoktól a bonyolultabb megoldásokig. Törj ki az unalmas keretek közül!
- Éljenek a zöldségek! - Erőteljes és házias ízek hús nélkül, igazi olasz klasszikusokból csemegézünk
- Gennaro, bemehetünk? - A világhírű olasz séf a házába invitál egy közös főzésre.
- Citromos édességek - A leve fanyar, de a héja minden ételt megbolondít.
- Hétköznap is kreatívan - A legjobb gyors és egyszerű ételek a hét minden napjára az egész családnak.
Vypredané
3,20 €
Ebből se lesz szerelem
Három kortárs belga színművet tart az olvasó a kezében, három vígjátékot, melyekben a burleszk, a bohózat, a paródia és a tragédia elemei is fellelhetők. A humoros formában megírt színdarabok kíméletlen képet festenek korunk belga társadalmának visszásságairól, a közélet és ... Folytatás ›› a magánélet kereszteződéséről, arról, hogyan hatnak a társadalmi problémák az egyes emberek életére, hiúsítják meg azok céljait, törekvéseit, vágyait.
A darabok jellemzően egy nyilvános helyen játszódnak (állomás, kiskocsma, étterem), ahol a szereplők a kényszerű várakozás űrét beszéddel próbálják meg kitölteni. A legtipikusabb szereplő a lecsúszott, tengő-lengő, bőbeszédű, sőt, a verbális láz állapotában színre lépő kisember: számára, mint Seherezádé számára is, a mesélés az egyetlen módja annak, hogy elkerülje a megsemmisülést. Elmondja kudarcát, kudarca miértjét, megpróbálja elmagyarázni, igazolni tetteinek és viselkedésének okait - nem a többi, számára ismeretlen szereplőnek, akiknek mindez teljes mértékben közömbös, hanem saját magának, ennek az önmagában hordozott ideális "én"-nek. Az egyes szereplők vallomásai így nem dialógusok, hanem egymást váltó monológok sora. E vallomások között ellentmondások fedezhetők fel, megjelenik a kétértelműség, a bizonytalanság. A különböző maszkok és paravánok mögé rejtőzött szereplők szavait a szemfényvesztés légköre hatja át.
A színművek központi problémája a magány, a bensőséges emberi kapcsolatok lehetetlensége, a párkapcsolatok kudarca. A szereplők kétségbeesetten keresik az általuk elérhetetlennek vélt szerelmet. Az ellenállhatatlan humorral megírt, kívülről nézve nevetséges hősön végig derül az olvasó, miközben frusztrációja és kényszerképzetei miatt szánja is őt.
Paul Emond a legsikeresebb francia nyelven alkotó belga regény-, esszé- és drámaírók egyike. Műveit számos nyelvre lefordították, drámáit Európán kívül az Egyesült Államokban és Kanadában is játsszák. Több irodalmi díj birtokosa, a Belga Királyi Nyelvi és Irodalmi Akadémia tagja.
A(z) Ebből se lesz szerelem (Könyv) szerzője Paul Emond.
Vypredané
5,44 €
5,73 €
Goriot apó
Balzac maga nevezte regényének hősét, Goriot apót "az apaság krisztusának". A mű ma is úgy él a köztudatban, mint egy szenvedő, kiszolgáltatott, mártírumot vállalt apa története, a lányai által kisemmizett, őket mégis az utolsó pillanatig szerető öre
gember regénye.
A regény megértéséhez tudni kell, hogy a magára hagyott Goriot apót egyedül szánó, temetésén egyedül részt vevő Rastignac más Balzac-regényekben nagy karrieristaként szerepel, szalonok hőse, a legszebb nők kegyeltje, az élet igazi csá
szára. Itt azok a vonásai állnak előtérben, amelyek megmagyarázhatják, hogy e talán legfontosabb balzaci hős miért egyúttal a leginkább komplex, jóból és rosszból legbonyolultabban "kikevert" alakja a szerző embergalériájának. Rastignac ugyanazon pen
zió lakója mint Goriot apó, éles szemmel hamar észreveszi azt is, hogy miért nem viszonozzák, miért nem viszonozhatják lányai apjuk szeretetét, milyen társadalmi - kötelező érvényű - mozgások irányítják még a legkisebb, legmeghittebb sejt, a család b
elvilágát is. Ugyancsak a penzió minuciózus leírásából kapunk először képet arról a Párizsról, amely a további darabok legfőbb színhelye, a "nagy" társadalomnak mintegy szimbóluma lesz.
A regény vége, utolsó jelenete a világ regényirodalmának legtávl
atosabb, legsejtelmesebb zárásai közé tartozik: Goriot apót eltemetve egy egész világ temetődik el. Rastignac híres szavai a temető hegyéről látható esti Párizshoz: "Most mirajtunk a sor!" - nemcsak saját pályája további küzdelmeit jelzik, nemcsak ki
hívást jelentenek, de új világok születésének próféciáját is.
Az Európa Könyvkiadó 1991. szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen
a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek. Nemcsak megjelenteti az általános iskolások és a középiskolások számára ajánlott műveket, han
em arról is gondoskodik, hogy ezek állandóan kaphatók legyenek a könyvesboltokban.
Már eddig is oly sok fontos kötet látott napvilágot ebben a sorozatban, hogy felsorolásukra itt aligha lenne elegendő hely. A kötetekhez mellékelt könyvjelzőn azonban
valamennyi szerző neve és művének címe megtalálható, ki-ki kedvére végigböngészheti, és örömmel állapíthatja meg, hogy könyvtárában a klasszikusok sorát alkalmasint egy újabb kötettel gazdagíthatja. Műköltészeti és népköltészeti alkotások, versek és
novellák, kisregények, regények és drámák kínálnak maradandó olvasmányélményt fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.
Vypredané
4,39 €
4,62 €
Captain Marvel: Protector hrnek 315ml
Bílý keramický hrnek s černým vnitřkem zdobí logo komiksové superhrdinky Captain Marvel, skvělý dárek a společník pro všechny její fanoušky!
Materiál: keramika.
Oficiálně licencovaný produkt.
Vypredané
10,44 €
10,99 €
Tvář vody (Oscar edice, o-ring) DVD
V utajované americké vládní laboratoři probíhají experimenty s podivuhodným obojživelným monstrem nalezeným v Amazonii. Ví se o něm velmi málo – domorodci jej uctívali jako boha, může dýchat na vzduchu i pod vodou, podobá se člověku a je považován za nebezpečného tvora. V laboratoři jej drží a bezohledně zkoumá ambiciózní vládní agent Richard Strickland (Michael Shannon). Zachází s ním spíše jako s biologickým materiálem než s živou bytostí. Jeho experimenty neberou ohledy na to, zda objekt zkoumání zůstane na živu. Ve stejné laboratoři pracuje němá uklízečka Elisa (Sally Hawkins) a když se náhodou střetne s uvězněným stvořením, dokáže s ním navázat takovou komunikaci, k níž není potřeba žádných slov. Stačí jim gesta a emoce. Elisa jej nevnímá jako nebezpečnou zrůdu, cítí především jeho strašlivou osamělost. Je to i tím, že tato záhadná bytost má jednu základní vlastnost vody. Jak voda přijímá tvar nádoby, tak stejně tento vodní tvor přijímá vlastnosti každého, s kým se potkává, a odráží tak jeho agresivitu i osamělost nebo bezpodmínečnou lásku. Díky tomu se mezi ním a vnímavou Elisou vytvoří silné pouto. V okamžiku, kdy hrozí další brutální pokusy, Elisa pochopí, že je čas na společný útěk. A protože jsme v 60. letech minulého století, neobejde se to bez účasti sovětských špiónů.
USA, 2017, 123 min
Zvuk: 5.1 český, 5.1 anglický
Titulky: české, anglické
Režie: Guillermo del Toro
Předloha: Guillermo del Toro (povídka)
Scénář: Guillermo del Toro, Vanessa Taylor
Kamera: Dan Laustsen
Hudba: Alexandre Desplat
Hrají: Sally Hawkins, Michael Shannon, Richard Jenkins, Doug Jones, Michael Stuhlbarg, Octavia Spencer, Lauren Lee Smith, Nick Searcy, Cyndy Day, Stewart Arnott, David Hewlett, Nigel Bennett, Martin Roach, John Kapelos, Morgan Kelly, Dru Viergever, Wendy Lyon, Dan Lett, Madison Ferguson, Marvin Kaye
Vypredané
5,69 €
5,99 €
Megamysl BIGFACE DVD
Režie: Tom McGrath
Hrají: Will Ferrell, Brad Pitt, Tina Fey, Jonah Hill, David Cross, J. K. Simmons, Ben Stiller, Justin Theroux, Tom McGrath
Megamysl nebyl vždycky darebák. Když ho rodiče na rodné planetě posadili do vesmírného vozítka a poslali do světa, byl celkem roztomilé miminko. Ke své smůle však přistál na Zemi, přímo uprostřed vězeňského dvora. A protože ředitel věz nice na úpěnlivé prosby vězňů, zda si toho drobečka mohou nechat, reagoval kladně, získal Megamysl hned celou řadu tatínků se zločineckými sklony, které mu budou úspěšně řadu let předávat. Dospělý Megamysl tráví veškerý čas tím, že provokuj e svou nemesis, hrdinného Metromana, zejména prostřednictvím pravidelných únosů a důmyslného týrání jeho přítelkyně, rozkošné televizní reportérky Roxanne Ritchieové.
Ze vzájemné konfrontace vždycky odchází tento génius zločinu poražený a ponížený. Bere to však sportovně a všechny neúspěchy považuje jen za cestu k vytčenému cíli – definitivnímu Metromanovu zničení. Když se mu to nakonec podaří, s hrůzou si uvědomí, že dál nemá pro co žít. Dobro bylo poraženo - A CO TEĎ? Věrný asistent Poskok (zubatá rybička v těle robota) má naštěstí plán – co takhle vytvořit nového superhrdinu, proti kterému by se dalo bojovat? Realizace téhle myšlenky má ale katastrofální následky. Z plánovaného reka Titana se stane ještě větší gauner než Megamysl, takže ten musí učinit zásadní rozhodnutí. Začne se pro změnu chovat jako klaďas, nebo nechá krásnou Roxanne a celé město na pospas zloduchovi, kterého sám stvořil?
Délka: 92 minut
Zvuk: český 5.1, anglický 5.1, slovenský 5.1, polský 5.1,
Titulky: české, anglické, slovenské, polské
Vypredané
5,69 €
5,99 €
Escobar DVD
Režie: Fernando León de Aranoa
Hrají: Javier Bardem, Penélope Cruz, Peter Sarsgaard
Král může být jen jeden.
Pablo Escobar. Jméno, které jste slyšeli. Myslíte ale, že už o něm víte všechno? V novém thrilleru Escobar se jako legendární narkobaron představí Oscarový a charismatický Javier Bardem. Zfilmovaný příběh jednoho z největších zločinců všech dob má překvapivého vypravěče. Novinářku a televizní celebritu, která s Escobarem prožila žhavý milenecký vztah a kterou ve filmu hraje Penélope Cruz.
Escobar, brutální zločinec, bezohledný vrah, narkobaron a vládce kokainového impéria, ve své době jeden z nejbohatších lidí planety. A jeden z nejnebezpečnějších. Pablo, táta, ochránce chudých, manžel a také pozorný milenec. Jednoho musíte nenávidět, druhého můžete milovat. Dohromady Pablo Escobar, kterému jeho rozporuplnou tvář propůjčil Javier Bardem.
Novinářka Virginia Vallejo poznala nejdříve Pabla, muže, jenž staví domy pro chudinu, umí být zapálený pro věc i galantní. Když objevila Escobara, nelítostného kriminálníka, bylo pozdě. Pablovo kriminální kokainové království stále roste, má miliony dolarů, vlastní malou armádu, drogy prodává v tunách. Chce ale víc a jedno mu stále chybí – respekt. Rozhodne se, že si ho vyslouží zabíjením. Vytoužený respekt mu má přinést krev a co nejvyšší částka na mezinárodním zatykači. Jeho jméno najednou znamená strach, země se zmítá ve válce a teroru, do hrobů putují malí gauneři i vysocí politici. Krvavý pohár ale přeteče a Escobar se stane důležitým cílem pro americké tajné služby.
Filmu dominuje oscarový pár Bardem – Cruz. Javier Bardem získal Oscara za roli zabijáka ve filmu Tahle země není pro starý, další démonickou postavu předvedl jako protivník Jamese Bonda ve Skyfall. U aktuálního snímku Escobar figuruje i jako jeden z producentů a do svého portrétu Pabla Escobara vložil brutální syrovou živočišnost. Životní partnerka a manželka Javiera Bardema Penélope Cruz má doma Cenu akademie za jejich předchozí společný film Vicky Cristina Barcelona
Zvukové normy: 5.1
Délka: 118 min
Jazykové verzie: česká, anglická
Titulky: české, anglické
Vypredané
11,39 €
11,99 €
Escobar BD

Zvukové normy: DTS-HD Master Audio 5.1
Dĺžka: 123 min
Jazykové verzie: česká, anglická
Titulky: české, anglické
Vypredané
18,04 €
18,99 €
Paddington 2 BD
Náš kamarád Paddington se už šťastně usadil s rodinou Brownových a je oblíbeným členem místní komunity. Aby mohl koupit ten nejlepší dárek ke 100. narozeninám jeho tety Lucy, začne pracovat. Cesta za dobrodružstvím začne, když je tento dárek ukraden...
Hrají: Ben Whishaw, Brendan Gleeson, Sally Hawkins, Hugh Grant, Julie Walters, Jim Broadbent, Imelda Staunton, Peter Capaldi, Hugh Bonneville, Samuel Joslin, Madeleine Harris, Kobna Holdbrook-Smith, Noah Taylor, Tom Conti, Michael Gambon
Formát obrazu 16:9, 2.40:1
Premiéra 2017
Celková stopáž [min] 103
Zvuk CZ DD 5.1, EN DTS-HD Master Audio 5.1
Titulky CZ
Vypredané
14,24 €
14,99 €
Sedm statečných (2016) DVD
The Magnificent Seven
Kategória: western
Dĺžka: 127 min
V moderním zpracování klasického příběhu, kterého se ujal režisér Antoine Fuqua, zoufalí obyvatelé města Rose Creek najímají sedm psanců, lovců odměn, hazardních hráčů i nájemných zabijáků, aby je pomohli uchránit před průmyslníkem Bartholomewem Boguem, který se ujal kruté vlády nad městem. Zatímco ochránci připravují město na krvavý střet, který se zdá nevyhnutelný, dochází jim, že tady nebojují jen o peníze.
BONUSY
• Režie filmu
• Darebák Bogue
• Sedm
• Hudba z filmu
Réžia: Antoine Fuqua
Hrajú: Chris Pratt, Denzel Washington, Vincent D'Onofrio, Ethan Hawke, Byeong-heon Lee, Manuel Garcia-Rulfo
Zvuk: 5.1 CS, EN
Titulky: CS
Vypredané
7,59 €
7,99 €
Sedm statečných (2016) limitovaný STEELBOOK 2 disky BD
The Magnificent Seven
Kategórie: western
Dĺžka: 133 min
V moderním zpracování klasického příběhu, kterého se ujal režisér Antoine Fuqua, zoufalí obyvatelé města Rose Creek najímají sedm psanců, lovců odměn, hazardních hráčů i nájemných zabijáků, aby je pomohli uchránit před průmyslníkem Bartholomewem Boguem, který se ujal kruté vlády nad městem. Zatímco ochránci připravují město na krvavý střet, který se zdá nevyhnutelný, dochází jim, že tady nebojují jen o peníze.
BONUSY
•Režim pomsty: Antoine Fuqua a Sedm statečných
• Vynechané scény
• Pistolníci
• Dobytí Rose Creek
• Režie filmu
• Darebák Bogue
• Sedm
• Hudba z filmu
Réžia: Antoine Fuqua
Hrajú: Chris Pratt, Denzel Washington, Vincent D'Onofrio, Ethan Hawke, Byeong-heon Lee, Manuel Garcia-Rulfo
Zvuk: 5.1 CS, EN
Titulky: CS
Vypredané
18,04 €
18,99 €
Sedm statečných (2016) sběratelský limitovaný box BD

63,26 €
66,59 €
Sedm statečných (2016) UHD+BD

37,99 €
39,99 €
Sedm statečných (2016) BD