Hľadanie: lazarev
zobraziť:
Rejtőző kavicsok II.
A "kavicsok" története a tanév végén ért véget és a nyári szünetben folytatódik, szerelemmel, árulással, bölcs tanításokkal és sors-keverte bonyodalmakkal. Anna megpróbál talpra állni, bár továbbra is azt hiszi, hogy a kedvenc tanítványai tették tönkre. A lányát viszont visszakapta, aki súlyos titkot cipel, ám szerencsére a kissé hippi (vagy őrült?) nagyanyjával megosztja. Lille és Praetor végre hazugságok nélkül élvezheti a szerelmet, de olyan nem várt-, és félreérthető helyzetekbe sodródnak, hogy azok nem csak őket, hanem a környezetüket is próbára teszik lelkileg. Ki marad talpon, és ki bukik el? Krisz áruló vagy igaz barát? A sors valóban a legkegyetlenebb Jágó? - a szerző a Rejtőző kavicsok második részében is csak tálalja a történetet, a többit ránk és a fantáziánkra bízza.
Elválás
Két válás áll ennek az álmokat és valóságot lírai erővel ötvöző regénynek a középpontjában: a háború előtti Budapesten született Sophie Landsmann először szülei életében tapasztalja meg az elszakadás buktatókkal és ígéretekkel teli folyamatát, majd felnőtt nőként maga is elhagy egy férfit, hogy azután szeretők között hányódva végül megtalálja önmagát és zsidósága értelmét.
Bár Sophie új otthonai, az Egyesült Államok és Párizs a feledést sürgetik, a nő mindvégig őrzi magában hazája emlékét, és az olvasó vele együtt utazhat vissza térben és időben Magyarországra, hogy megtudja: milyen élmények, titkok, erők formálták azzá Sophie-t, akivé érett fejjel lett.
Susan Taubes önéletrajzi elemekkel átszőtt regényében az elválás sokkal több mint két ember kapcsolatának vége: külső és belső világok hasadását, távolodását és közeledését ábrázolja az írónő lenyűgözően hiteles, olykor szürreális ecsetvonásokkal.
A kultuszregény - amelyet az Egyesült Államokban most fedeznek fel újra az olvasók -évtizedekkel megelőzte korát. A Karl Ove Knausgard és Rachel Cusk nevével fémjelzett, manapság igen népszerű valóságon inneni, de fikción túli irodalom előfutárának is tekinthető.
dostupné aj ako:
Tragédia Burmában - A fikusz és az Antikrisztus
A fiatal George Orwell, ekkor még Eric Arthur Blair néven, egyetemi ösztöndíj híján utazott vissza Indiába, hogy 1922-től a burmai gyarmati rendőrségnél helyettes felügyelőként dolgozzon, ezzel biztosítva megélhetését és élettapasztalatainak – egész életművére kiható – bővítését. 1927-re azonban végleg megundorodott az angol gyarmati politikától, ezért kilépett a szervezetből. Az itt szerzett élményeit fogalmazta bele első, a brit gyarmatosítás rendszerét élesen bíráló szépirodalmi művébe, az 1934-ben megjelent Tragédia Burmában című regényébe. Hőse, Flory az 1984 Winstonjának előképe. Nélkülözi a heroikus karakterjegyeket, mégis elutasítja a képmutatást, és a végsőkig elviszi a küzdelmeit abban a határhelyzetben, amit a halódó gyarmatbirodalom és a rabszolgasorban tartott burmai lakosság találkozása jelent. A regény egészen 1989-ig az egyetlen legálisan kiadott Orwell-mű volt Magyarországon. A fikusz és az Antikrisztus Orwell 1935-ben írott, második regénye. Ifjú hőse, Gordon Comstock otthagyja ígéretes és sikeres állását az „Új Albion” reklámügynökségnél, s egy kopott antikváriumba szegődik eladónak jóval szerényebb életvitelre váltva. A lázadó Comstock egyetlen vágya ugyanis, hogy elismert költő legyen, és a pénzvilág zsarnokságából kitörve megírhassa végre a nagy művét: a Londoni örömök-et. A regény a férfi hányattatásait kíséri nyomon izgalmas fordulatokon és keserű felismeréseken át egész az abszurd végkifejletig. A pénz és a reklámok világával szembeforduló, magányosan küzdő hétköznapi figura ismerősen hat majd Orwell olvasói számára, az író szociális érzékenysége és éles társadalomkritikája is pontosan kirajzolódik.
Rejtőző kavicsok I.
Ebben a regényben senki sem az, akinek látszik. Lille, a megbízhatóság és a jólneveltség szobra kettős életet él, a valóság elől egy álomvilágba menekül. Praetor, a laza és jómódú srác gondtalanul váltogatja a csajokat, szórja a latin szavakat, s bár ő a csapat esze, mégis lazán elindul a lejtőn. Krisz, a vezérhím, aki „nagyvadat” vesz célba, de azt nem sejti, hogy ez a vadászat megváltoztatja az életét. Anna, a vagány tanárnő különc módszerekkel küzd a tanítványaival – csakhogy múltjában sötét folt éktelenkedik…
Na stiahnutie
7,01 €
Rejtőző kavicsok I.
Ebben a regényben senki sem az, akinek látszik. Lille, a megbízhatóság és a jólneveltség szobra kettős életet él, a valóság elől egy álomvilágba menekül. Praetor, a laza és jómódú srác gondtalanul váltogatja a csajokat, szórja a latin szavakat, s bár ő a csapat esze, mégis lazán elindul a lejtőn. Krisz, a vezérhím, aki "nagyvadat" vesz célba, de azt nem sejti, hogy ez a vadászat megváltoztatja az életét. Anna, a vagány tanárnő különc módszerekkel küzd a tanítványaival - csakhogy múltjában sötét folt éktelenkedik...
- Meddig tart még a kihallgatás?
Lille elszégyellte magát. Tényleg szó szerint letámadta.
- Innál valamit? Éhes vagy?
- Kislány, a kijelentő módról hallottál már?
Bocs... Esküszöm, nem kérdezek többet! - Lille felemelt egy kavicsot, nézte egy darabig, aztán eldobta. - Apám kavicsnak hívja a felbecsülhetetlen értékű embereket.
Rejtőző kavicsok II.
A „kavicsok” története a tanév végén ért véget és a nyári szünetben folytatódik, szerelemmel, árulással, bölcs tanításokkal és sors-keverte bonyodalmakkal. Anna megpróbál talpra állni, bár továbbra is azt hiszi, hogy a kedvenc tanítványai tették tönkre. A lányát viszont visszakapta, aki súlyos titkot cipel, ám szerencsére a kissé hippi (vagy őrült?) nagyanyjával megosztja. Lille és Praetor végre hazugságok nélkül élvezheti a szerelmet, de olyan nem várt, és félreérthető helyzetekbe sodródnak, hogy azok nem csak őket, hanem a környezetüket is próbára teszik lelkileg. Ki marad talpon, és ki bukik el? Krisz áruló vagy igaz barát? A sors valóban a legkegyetlenebb Jágó? - a szerző a Rejtőző kavicsok második részében is csak tálalja a történetet, a többit ránk és a fantáziánkra bízza.
Na stiahnutie
7,01 €
Nauč ma povedať zbohom
Všetci po nej túžime. Po láske. Horšie je, ak sa spomienky na tú najkrajšiu stanú väzením... Presne to sa prihodilo hlavnej hrdinke románu Anne, ktorá neustále naráža do hradby svojich spomienok ako slepec do múru, a porovnáva svoje vzťahy nielen s najväčšou láskou svojho života, ale aj so zlyhaním vlastných rodičov. Na pozadí krehkého Anninho príbehu sa odvíjajú prekvapivo prepletené osudy ďalších hrdinov, ktorí v túžbe po moci, či vlastnom uspokojení neváhajú šliapať po šťastí iných...
Lacná kniha Nauč ma povedať zbohom (-25%)
Všetci po nej túžime. Po láske. Horšie je, ak sa spomienky na tú najkrajšiu stanú väzením... Presne to sa prihodilo hlavnej hrdinke románu Anne, ktorá neustále naráža do hradby svojich spomienok ako slepec do múru, a porovnáva svoje vzťahy nielen s najväčšou láskou svojho života, ale aj so zlyhaním vlastných rodičov. Na pozadí krehkého Anninho príbehu sa odvíjajú prekvapivo prepletené osudy ďalších hrdinov, ktorí v túžbe po moci, či vlastnom uspokojení neváhajú šliapať po šťastí iných...
Vypredané
6,20 €
8,27 €
dostupné aj ako:
CSS Okamžitě
Seznamte se za víkend s kaskádovými styly, díky kterým snadno změníte vzhled svých stránek bez nutnosti upravovat jejich obsah či strukturu. S CSS může vaše webová prezentace vypadat každý den v týdnu jinak, stačí je použít při návrhu layoutu. Naučíte se, jak zcela změnit vzhled stránky v několika jednoduchých krocích. To vše jednoduchou formou od úplných základů na praktických příkladech.
Nagytestvér, kistestvér, vöröstestvér
A Nagytestvér, Kistestvér, Vöröstestvér a szerelem, háború, intrikák, bátorság, bűvölet, árulás megragadó története: elsöprő lendületű utazás Kantontól Hawaiin át New Yorkig, a Japánban és Berlinben meghúzódó száműzöttek negyedétől a forradalmárok moszkvai titkos találkozóhelyéig, a pekingi kommunista elit luxuslakásaitól a demokratizálódó Tajvan hatalmi útvesztőjéig. A kibontakozó sorsok, epikus és drámaian bensőséges jelenetek segítségével mutatja be Jung Chang a huszadik századi Kína kialakulásában jelentős szerepet játszó három kivételes nő életét.
Kia Ora E Hoa
Kia Ora E Hoa – příběh ze země Aotearoa – se odehrává v rozmezí sedmnácti let na Novém Zélandu. Je to nejen cestopis, ale především příběh člověka o jeho osudové cestě, kterým není nikdo jiný než autor sám. Autor na Nový Zéland podniká tři cesty a dohromady v zemi, kterou původní obyvatelé nazývají Aotearoa, stráví více než dva roky života.
Na stiahnutie
9,12 €
2222
Kettőezer-kettőszázhuszonkettő november hó másodikán történt, hogy Nikolájevics először hagyta el Durgan tanár házát és egyik kezével sétapálcára, másik kezével Kenedy karjára támaszkodva, néhány lépést tett a parkban. Igaz, csak a legközelebbi padig, ahonnan pompás kilátás nyílt a Michigan-tóra. Délelőtt volt és minden ragyogott a tiszta napfényben, üdén terült el előttük a sötétzöld pázsit, csillogott a fehér kavics a szépen gondozott sétautakon és amerre a szem látott, csupa virág volt minden. Maga a ház rózsákkal volt befutva és a legkülönbözőbb fenyőfajták között pálmák és egyéb déli növények tarkították buján a kertet. Emellett olyan volt az időjárás, mint egy szép májusi napon a Fekete-tenger mellett, ahol a nagyherceg valamikor minden esztendőben megfordult. Mindezt Nikolájevics élvezte ugyan, de csak csendesen, magában. Nem csodálkozott azon, hogy miként lehetséges ez, vagy hogy Chicago vidékének északi fekvése dacára az ember azt hihetné, hogy valami déli éghajlat alatt tartózkodik.
Na stiahnutie
2,79 €
A fába szorult hernyó
Egyszer fába szorult egy két (vagy három) szemű hernyó. Keserves jajongására a fa köré gyűltek a környéken járó állatok: a medve, a farkas, a kecske, a róka, a nyúl, a borz, az egér, a hőscincér és a katicabogár. Hosszas tanakodás után úgy próbálnak segíteni szegény hernyónak, hogy egymás hátára állnak, hátha úgy ki tudják szabadítani. De ki kinek a hátára kapaszkodjon? És vajon el tudják-e érni a síró-rívó hernyót?Lázár Ervin humoros története először jelenik meg önálló kötetben, Kárpáti Tibor rajzaival.
100 sepsiszéki recept, több mint 100 sepsiszéki háziasszony
A 100 recept, 100 háziasszony projektünk negyedik kötetét tarthatja kezében a Kedves Olvasó, és ezzel egyidejűleg azt is örömmel nyugtázhatjuk, hogy sorozattá terebélyesedett a kezdeti tétova ötlet. Az első kötetnél még csak a lelkesedés hajtott - készítsünk egy szakácskönyvet -, ma már több csoport gyűjti a recepteket Erdély és Magyarország különböző tájegységein. Az erdővidéki, gyergyószéki és dabasi receptgyűjtemények után most a sepsiszéki gyűjtés végeredményét tesszük le a gasztronómia iránt érdeklődő olvasó asztalára. Mit tartalmaz ez a könyv? Lényegében keresztmetszete Sepsiszék jelenlegi étkezési kultúrájának, amely egyaránt tartalmaz hagyományos és mostanság divatos, újszerű ételeket. Ha belelapoznak, látni fogják, hogy a sepsiszékiek szeretnek jól és jókat enni, a könyvben található receptek a változatosságot és a színességet tükrözik. Vannak benne végtelenül egyszerű, csupán két-három alapanyagból álló ételek, de bonyolult, komoly konyhai tapasztalatokat igénylő fogásokat is megismerhetünk. De nemcsak ennyit tartalmaz ez a könyv, hiszen a gazdagon illusztrált oldalakon konyharészletek, edények, eszközök elevenednek meg, kelnek életre, ezáltal emberi sorsokat is megvillantva.
Lapozzák haszonnal ezt a könyvet, próbáljanak ki minél több fogást! Jó étvágyat!
Jánossy Alíz
Moderní česká kuchařka
Dopřejte si dobrou českou kuchyni, a nedejte na mýty, že je nezdravá. Úspěšná brněnská výživová poradkyně společně se svou maminkou vám předkládají recepty pro přípravu 72 těch nejklasičtějších našich domácích jídel, jejichž vůně ve vás vyvolá vzpomínky na dětství u babičky. Naučte se je vařit nebo darujte tuto knihu tomu, kdo vám vaří! „…Pokrmy připravené doma, z čerstvých surovin a bez použití chemických přidaných látek jsou vždy zdravější, než průmyslově vyrobená strava, tvářící se jako zdravá, leč „obohacená" konzervanty. Važme si moudrosti našich předků, kteří se neřídili „trendy“, ale zdravým selským rozumem a léty prověřenými zkušenostmi. Jídlo musí být výživné a zároveň chutné - česká kuchyně splňuje obojí. Pokud jídlo připravíte z čerstvých a nezávadných potravin, je domácí kuchyně nepřekonatelná ve všech směrech.“ -Monika Lazarová, autorka A jakou starou dobrou klasiku se podle této knihy naučíte připravovat? -kachničku, gulášek, pečeného králíka, plněný paprikový lusk, staročeskou pučálku…, -kuřecí, hovězí a vepřové na mnoho způsobů…, -řadu klasických polévek, omáček, pomazánek či moučníků…, Každý recept je opatřen fotografií finálního pokrmu a u některých naleznete také sérii fotografií postupových. Autorka Monika Lazarová pracuje jako nutriční terapeut, zaměřený na zdraví a kvalitu potravin. Ve své praxi neužívá ani koktejly, tabletky na hubnutí, přísné diety, detoxikační čaje ani nic podobného, ale učí lidi jíst tak, aby byli zdraví, cítili se dobře a uměli se orientovat na trhu plném nekvalitních potravin.
Vypredané
11,39 €
11,99 €
dostupné aj ako:
Florida Cevoli (1685-1767)
Florida Cevoli, statečná klariska-kapucínka z kláštera v Cittá di Castello, v němž se stala šiřitelkou teologického odkazu mystičky Veroniky Giuliani, příkladně ukazuje na umění diskrétního snášení tíživé nemoci. Jako světice je patronkou trpících v
nevyléčitelných chorobách a těch, kteří se pokoušejí o překonávání rozmrzelosti a životní vyhaslosti.
Vypredané
6,25 €
6,58 €
Doteky domova a moudrosti
Kniha citátů a fotografií, které autor během posledních dvou let zachytil fotoaparátem na toulkách po různých místech naší krásné vlasti. Výsledkem je pestrobarevná galerie přírodních scenérií, detailů či okamžiků, na kterých jsou díky nekonečné různorodosti valérů barev, tvarů a struktur zvěčněné půvaby přírody a krajinné nálady umocněné jedinečnou světelnou atmosférou přinášející něhu, vlídnost, půvab, romantičnost, jednoduchost, ale i dramatičnost. Na rozdíl od autorovy první, podobné knihy - Doteky přírody a moudrosti, jsou na konci této knihy uvedeny lokality a místa, kde byly fotografie pořízeny.
Tato obrazová krása je podtržena i tou duchovní, neboť spolu úzce souvisí. Fotografie jsou doplněny citáty a myšlenkami slavných, známých, ale i neznámých lidí, na které autor během svého života narazil. Naše poznání a prožitky nás totiž dovedou k pocitům, které se nám někdy podaří formulovat do myšlenek, jež nás osloví, či nám přináší vjemy, že moudrost, která k nám promlouvá, se jen probouzí v našich srdcích s dojmem, který nás utvrzuje, že tyto myšlenky tam jsou již od nepaměti. V této knize najdete citáty lidí, jako jsou Antoine de Saint-Exupéry, Abuelita Leonarda, Lao-c’, Sri Chimnoy, Konfucius, Markus Aurelius, Eleanor Roosevelt, Martin Luther, Oscar Wilde, Albert Einstein, Buddha, John Green, Honoré De Balzac, Voltaire, Seneca, Luc de Clapiers de Vauvenargue, Mark Twain, Robert Burns, John Ronald Reuel Tolkien, Ralph Smart, Anthony de Mello a spousta dalších známých či neznámých autorů.
Jižní Amerika
Kniha Petra Nazarova přibližuje čtenáři jeho putování napříč Jižní Amerikou pohledem člověka toužícího po poznání nového a neznámého, plnícího si svá dávná přání a cestovatelské sny. Ve své knize popisuje nejen jedinečnost dechberoucích přírodních krás, kterých byl během své cesty svědkem a sociálně-kulturní odlišnosti, zvláštnosti a zvyky tolik typické pro jihoamerické obyvatele, ale s úctou a respektem hovoří také o odvrácené tváři lidského osudu, o extrémní chudobě a neutěšených životních podmínkách v Jižní Americe.
Na stiahnutie
9,12 €
Aloha Molokai
Chcete vědět, kde jsou nejlépe slyšet plesknutí velrybích ploutví o hladinu oceánu? Chcete poznat duchovní význam havajského pozdravu ALOHA, pocítit vůni gardénií při tanci hula hula anebo stát bosí pod palmami ve vyhřátém písku a vnímat západ slunce? Pak si poslechněte audioknihu Petra Nazarova „Aloha Molokai“.
Na stiahnutie
9,12 €