Hľadanie: Elias Canetti: Masa a moc
zobraziť:
A sajtó megszállása - Besúgók
Besúgók - mit ígér és mit nyújt Mező Gábor legújabb kötete, a „megszállás” témája köré rendeződő sorozat harmadik része? Ez a könyv a sajtó „einstandolásáról” szól, de főként a Kádár-diktatúra időszakára, az író- és újságíró-társadalom megtörésére, megnyerésére, illetve az emigráció megfigyelésére, bomlasztására, lejáratására fókuszál. Szerepelnek benne olyan újságírók, akiket be sem kellett szervezni. Mint amilyen Rényi Péter, a Népszabadság nagy hatalmú főszerkesztő-helyettese, vagy a Néphadsereg egykori hadnagya, Vitray Tamás. Másokat csalétkekkel, apróbb-nagyobb jutalmakkal vettek rá a besúgásra (ilyen Peterdi Pál, Kutasi Kovács Lajos és Várkonyi Tibor), és persze voltak, akiket megzsaroltak, megtörtek. Erre példa Csurka István és Tar Sándor írók, vagy Esterházy Mátyás, Esterházy Péter édesapjának története. Egy dolog biztos: Kádár János és Aczél György vezetésével ördögi, de kétségtelenül ügyesen működtetett rendszert építettek fel, akit lehetett, beállítottak a sorba, illetve ha emigráns volt, megpróbálták hazacsábítani. Kevés igazi ellenálló vagy kívülálló maradt - ők világítótoronyként tűnnek fel e könyv lapjain.
A Dance With The Fae Prince – Tánc a Tündérherceggel - Éldekorált kiadás
Éldekorált kiadás
Katria megfogadta, hogy soha senkibe nem fog beleszeretni. A családjában megtapasztalhatta, milyen kegyetlen tud lenni a szerelem. Ezért aztán amikor egy szép summáért cserébe hozzáadják a titokzatos Lord Fenwoodhoz, Katria nem vágyik többre, csak egy jobb életre annál, amit maga mögött hagy – az érzelmeivel nem foglalkozik.
Újdonsült férje iránti vonzalma mégis egyre nő, és ezzel párhuzamosan új életében furcsa dolgokat tapasztal: különös szabályokat kell betartania, sikolyokat hall az éjszakában, és tündérek támadnak rá, akikről Katria korábban azt hitte, hogy igazából nem is léteznek. Miután tanúja lesz egy rituálénak, Középvidéken találja magát.
A tündérek vadonjában Katriának olyan emberként kell a túlélésért küzdeni, aki véletlenül ellopta az ősi királyok mágiáját – azt a mágiát, amiért egy vérszomjas király akár ölni is hajlandó lenne, hogy a segítségével megtarthassa jogtalanul elfoglalt trónját.
A tündérek megmentésének lehetősége Katria kezében összpontosul. De ki fogja megmenteni a szerelemtől, amitől annyira el akar zárkózni…?
Ne bántsd a magyart!
Szájer József 2014. január és 2018. decembere között született gondolatait osztja meg az olvasóval a bevándorlásról, a Fideszről, Magyarországról, az Alaptörvényről és Európáról.
Európa válságban van.
Elveszítette az iránytűjét, és arra készül, hogy feladja azokat a hagyományait, amelyek évszázadokon át biztosították fennmaradását és sikereit.
Európának politikai, gazdasági, demográfiai és lelki megújulásra van szüksége.
Magyarország kész arra, hogy fontos, iránymutató szerepet játsszon az Európai Unió cselekvőképességének helyreállításában, versenyképességének megerősítésében.
A régi, lejárt receptek nem működnek többé, azok éppenhogy akadályozzák az innovatív, új utakat kereső megoldásokat, tartósítják a pangást.
Új utakra, új válaszokra, merész döntésekre van szükség!
Na sklade 1Ks
11,31 €
A csíkos pizsamás fiú
A kilencéves Bruno egyszer csak kénytelen családjával együtt elköltözni kényelmes berlini házukból egy sivár vidékre, ahol nincs mit csinálni és nincs kivel játszani. Ám egy napon találkozik Smuellel, egy másik fiúval, aki egy különös, párhuzamos világban él a kerítés túloldalán, és aki az ottani emberekhez hasonlóan csíkos pizsamát visel.
Bruno, aki mit sem tudott korábban a holokausztról, vagy arról, hogy egy náci haláltábor szomszédságába költöztek, lassan eljut az ártatlanságtól a felismerésig, és ez a tudás őt sem hagyja változatlanul.
Az ír John Boyne regénye 2006-ban az év ír gyerekkönyve volt, és számos más díjat és jelölést is kapott. 2008-ban Asa Butterfield főszereplésével forgattak belőle filmet.
A mi nagy napunk
Tervezzétek meg az esküvőtöket könnyedén, stresszmentesen, hogy ne maradjon ki semmi és mindenre jusson elég időtök!
Ez az esküvőtervező 12 fejezeten keresztül ellenőrző listák, kérdések és vázlatpontok segítségével átláthatóan vezet végig a szervezés összes fázisán, lépésről lépésre minden teendőn, így még véletlenül sem fog semmi kimaradni.
Mire a könyv végére értek, már csak élveznetek kell a nagy napot!
Na sklade 1Ks
9,65 €
Lacná kniha Mediální manipulace a krize v České televizi v roce 2000 (-70%)
Kniha popisuje příběh české „televizní krize“ roku 2000. Zachycuje události a činy těch, kdo se v ní angažovali na jedné či druhé straně. Upozorňuje na zákulisní motivy a příčiny celé události a zveřejňuje, v té míře poprvé, fakta a dokumenty dokazující, že „svoboda slova“ byla tím posledním důvodem, proč k oné televizní krizi došlo, přesněji: proč a kým byla úmyslně vyvolána. A také – s jakým důsledkem: rostoucí skepsí veřejnosti k demokratickým pořádkům a procedurám, která nadlouho poznamená veškerý vnitropolitický vývoj v zemi.
Na sklade 1Ks
2,33 €
7,76€
dostupné aj ako:
Szokratész védőbeszéde / A lakoma
Szókratész a klasszikus görög filozófia vezéralakja. Soha nem írt semmit, beszélgetve tanított, és élete végéig hangoztatta, hogy nem tud semmit, csupán azt, hogy nem tud semmit. Személyisége és gondolatai a mai napig hatással vannak a nyugati filozófiára, Kr. e. 399-ben azonban perbe fogták istentagadásért. Miért ítélte halálra a máig mintának tekintett ókori görög demokrácia minden idők egyik legnagyobb gondolkodóját? Mivel érvelt Szókratész az utolsó szó jogán, nem törődve azzal, hogy mentse az életét? Szókratész védőbeszédét legkiválóbb tanítványa, Platón örökítette meg az utókor számára. Az Időkapu könyvek sorozatban most Devecseri Gábor klasszikussá vált fordításában olvasható ez az időtlen remekmű.
Na sklade 1Ks
9,86 €
Zavařujeme a nakládáme podle vyzkoušených receptů, 2. vydanie
Ucelený soubor receptů na domácí zavařování a nakládání ovoce, zeleniny, hub, masa a hotových pokrmů. Jsou to jak léty prověřené recepty našich babiček, tak i recepty moderní, které získávají stále větší oblibu. Co může být lepší než domácí zavařenina, kde můžeme ovlivnit kvalitu použitých surovin, zužitkovat sezónní potraviny a přebytky ze zahrádek. Příručka obsahuje i podrobné postupy včetně mnoha rad a vychytávek pro domácí konzervování.
Na sklade 2Ks
18,10 €
A vad robot megvéd
Roz és az állatok a paradicsomi szigeten tökéletes harmóniában élnek egészen addig, amíg különös, veszélyes víz nem sodródik a partokra. Az állatok a sziget belsejébe kényszerülve harcolni kezdenek a fogyatkozó erőforrásokért.
Roz igyekszik megnyugtatni és segíteni az állatok életét, de a mérgező áramlat iszonyatos károkat okoz a szigeten. A robotunk tehát elindul egy óceáni expedícióra azzal a céllal, hogy megállítsa a mérgező áramlatot. Az utazásai során Roz lenyűgöző geológiai képződményeket és hihetetlen állatokat lát, miközben felméri a mérgező víz által okozott károkat. Megmentheti a vad robot az óceánt és a hőn szeretett szigetét és barátait?
A harmadik A vad robot könyv új kalandokra csábítja az olvasót az óceánon át egyenesen a fagyos északi vizekre, ahol Roznak talán lehetetlen áldozatokat kell hoznia, hogy megvédje a családját és barátait.
Na sklade 1Ks
12,67 €
A köztes lét útjain
„Életörömre szólító könyv ez. Arra biztat, hogy ne féljünk a halál természetes folyamataitól, addig azonban élvezzük ki életünk minden egyes pillanatát.” Al Zolynas, zen oktató Bár a modern nyugati kultúra igyekszik leplezni vagy szőnyeg alá söpörni a halál tényét, ez kikerülhetetlen sorsa mindenkinek, aki megszületik. A buddhista Tibeti halottaskönyv szerint viszont a halál csupán egy állomás, melynek során a tudat a köztes létbe kerül a következő újjászületésig, vagy éppen a megigazulásig. A két neves buddhista oktató által írt A köztes lét útjain a halottaskönyv tanításaira támaszkodva, közérthető nyelven avat be a tibeti buddhizmus halálfelfogásába. Elmagyarázzák, hogy mi várja a tudatot a köztes létben megtett utazása során, hogy mi a karma természete, vagy hogy a létezők folytonos változása közepette miért tekinthető minden állandóság illúziónak. Főképp pedig gyakorlati tanácsokkal és meditációs gyakorlatokkal látják el az olvasót, melyek révén segítségére lehetünk szeretteinknek a békés átkelésben, és mi magunk is felkészülhetünk a köztes létben ránk váró útra.
Na sklade 1Ks
11,26 €
Titkos küldetés a kísértetkastélyban
A sorozat legújabb részében a történelemrajongó Ben és a mérnökzseni Kiki indul küldetésre. Egy rejtélyes KÖZÉPKORI KASTÉLYBAN találják magukat, amiről azt beszélik, hogy kísértet járja. A két felfedező persze tudja, hogy KÍSÉRTETEK nincsenek, de akkor ki az a ZÖLDEN VILÁGÍTÓ páncélos lovag, aki az embereket riogatja? Lehet, hogy szellemek mégis léteznek…?
A kezdő olvasóknak szóló sorozat harmadik része az izgalmas kalandokon túl betekintést nyújt a középkorba, és sok mindent megtudhatunk a lovagokról és a várakról.
A regény végén fogalomtár és játékos kvíz található, valamint a küldetés jegyzetei, amelyek röviden összefoglalják a könyvben megismert tudományos tényeket és felfedezéseket.
A sorozat kötetei tetszőleges sorrendben olvashatók, egyedülálló ismeretterjesztő anyaguknak köszönhetően pedig akár iskolai segédanyagként is használhatók!
A sorozatban eddig megjelent kötetek: Titkos küldetés a füstölgő vulkánon, Titkos küldetés a jégkorszakban, Titkos küldetés az Északi-sarkon
Na sklade 1Ks
5,63 €
Ronja a rabló lánya
A messzi északon, ahol az erdőt lidércek és szürke törpék lakják, egész nap fosztogat és zsiványkodik Mattis, a rablóvezér. Kislánya, a bátor Ronja mit sem sejt apja mesterségéről, csak kószál az erdőben, úszkál a tóban, élvezi a szabadságot.
Aztán egy nap minden megváltozik: Ronja megmenti egy fiú életét, aki nem más, mint a híres rabló, Borka fia. Márpedig a Borka-rablók és a Mattis-rablók esküdt ellenségek. A gyerekek egyre jobban megszeretik egymást - de vajon ez a szeretet bármit kibír? Még a két apa gyűlölködését, a számkivetettséget, az éhséget is?
Astrid Lindgren legutolsó regénye igazi mestermű: egy kalandos szerelem megható és humoros története.
Na sklade 1Ks
11,29 €
A vad robot elszabadul
Megérkezett a folytatása a toplisták élére kerülő A vad robot című könyvnek, Peter Brown sikerszerző tollából.
Egy hajótörés után egy elhagyatott, vad szigeten robotunknak, Roznak meg kellett tanulnia együtt élnie a korántsem annyira befogadó állatokkal és a vadon kihívásaival is. De vajon sikerül túlélnie mindezek után a civilizált világ nehézségeit is, és megtalálni a hazavezető utat Derűcsőrhöz és a szigetéhez?
A díjnyertes bestseller-szerző, Peter Brown szívet melengető és akciódús folytatással jelentkezik a New York Times bestseller, A vad robot után, mely főként arról szó, mi is történik, ha a természetes és mesterséges világ egymásnak ütközik.
Na sklade 3Ks
11,26 €
Panthera - A hógömb fogságában
Íme a könyv, ami függővé teszi a kiskamaszokat. A szerethető és hóbortos karakterekkel, a kiszámíthatatlan fordulatok egy olyan világba repítik az olvasót, ami tele van varázslattal, bölcsességgel és kalanddal. Egy maroknyi iskolás, egy fifikás portás néni és egy különleges masina a legmerészebb kincsvadászokat is tőrbe csalhatja. Legalábbis muszáj lesz valamit tenniük, ha túl akarják élni a hegymászó szakkört...
Vajon hogy alakul a kis csapat sorsa? Vajon mi a Panthera titka? Szerezd meg a könyvet és függj a sorokon!
Na sklade 1Ks
11,24 €
Kylie Jean, a horgászkirálynő
Ki mondta, hogy a horgászat csak fiúknak való?
Amikor Kylie Jean megtudja, hogy a közeli Nyílhegy-tavon horgászversenyt rendeznek, egyből jelentkezni szeretne. Nagypapája örömmel vállalja, hogy segít neki a felkészülésben: együtt talán sikerül kifogniuk a legnagyobb harcsát egész Texasban - azt, amelyről évtizedek óta legendák keringenek a horgászok között. A versenyre Kylie Jean testvére, T. J. és az apukájuk is benevez, így hamarosan családi versengés veszi kezdetét. A tét nem kicsi: a fődíj egy vadonatúj csónak, ráadásul a győztes találkozhat az egyik ismert horgászműsor sztárjával is. Vajon ki viszi el a nyereményt, és felbukkan-e a titokzatos Harcsabajusz nagyapó?
Te is szeretsz horgászni? Készülj együtt a versenyre Kylie Jeannel, és próbáld ki te is a legújabb csalikat!
Na sklade 1Ks
6,45 €
A világ legnagyobb könyvesháza
Pearl és Vally Cole egy könyvesboltban él. Méghozzá a világ legnagyszerűbb, legkülönlegesebb, legvarázslatosabb könyvesboltjában, a Cole Könyvesházban, ahol minden nap új csodákat kínál: bűbájjal töltött cukorkák, beszélő papagájok, télikertté varázsolt dzsungel, saját zenekar, teázó, maguktól mozgó polclétrák és persze temérdek könyv... Amikor Pearl és Vally megtudják, hogy édesapjuk egy ördögi csere miatt kockára teszi a Könyvesházat és a saját életét, a testvérek azonnal cselekszenek, s hamarosan veszélyes-varázslatos kalandok közepén találják magukat. A feladványok megoldásában nem csupán az eszüknek, de a szívüknek is a helyén kell lenniük, ám a játékban, ha nyernek, megmenthetik a Könyvesházat és az édesapjukat. Ha elbuknak, a Könyvesházzal és édesapjukkal együtt a velük kapcsolatos emlékeiket is elveszíthetik...
Na sklade 1Ks
11,24 €
A sárkányherceg – Az ég
A Sárkányherceg kikelt a tojásból! Callumnak, Ezrannak és a Holdárnyék elf Raylának egyetlen közös célja van: eljuttatni a védtelen sárkánybabát az anyjához, Xadia varázslatos földjére. A helyzet azonban bonyolódik, amikor a főmágus gyermekei a csapat nyomába erednek. Küszöbön áll Xadia és az Emberi Királyságok közötti háború kirobbanása. Egyre gyakoribbak az ellenfelek közti összetűzések, rejtett igazságok kerülnek napvilágra, barátságok mérettetnek meg, tervek születnek és lépnek működésbe, és mindenki az eddiginél jóval nehezebb döntésekkel néz szembe.
Vajon az ifjú hősök meg tudják akadályozni a háborút, vagy a népeik közötti bizalmatlanság véget vet a törékeny békének?
DRIFTER - A darknet árnyékában
Alma és társainak története folytatódik. A négy fiatal főszereplő hazatérhet a Sakkbirodalomból a saját világába, miután Alma, a tehetséges fiatal lány vezetésével nagy sakkcsatában legyőzték Dharma urat, a királyság sötét uralkodóját. Mindennapjaikból időről időre vissza kell térniük a Sakkbirodalomba, amelynek sorsáért Alma mint újdonsült királynő felelősséggel tartozik. Röviddel később Alma és Drifter baljós jelekre figyel fel. Drifter félti a lányt, s miután egy gyanús mobiltelefonra bukkan az elmaradott birodalomban, nyomozásba kezd, és - barátja, Saller segítségével illegális kémprogramot tölt le a darknetről. Egy reggel Alma nem megy iskolába. Drifter eleinte reménykedik, hogy talán csak elaludt, de nem, a lány nyomtalanul eltűnik. A nyugtalan fiú Drifter a barátja, Saller segítségével illegális programot tölt le a darknetről, hogy feltörjön egy gyanús, elveszített mobiltelefont. A rendőrség is kérdezősködik, az iskolában keresi Almát, de a fiú attól tart, ha elmondja, amit tud, akkor kiderülhet, hogy illegális dolgokat művel a neten, ezért inkább hallgat. Ám Viselkedése gyanús lesz az eltűnt Alma után nyomozó tisztnek, aki a lány számítógépén Driftert terhelő információkra is bukkan. A fiúnak nem marad más választása önmaga tisztázására, mint elindulni a nyomok mentén, amelyek egy fenyegető új világba vezetnek... Berg Judit új könyve naprakész kalandregény. Mai tudásunknak megfelelő ismereteket foglal fordulatos történet keretébe az informatika állásáról, lehetőségeiről és veszélyeiről. Modern, huszonegyedik századi történet valódi kamaszok mindennapi életéről, félelmeiről, terveiről egy olyan világban, amely mindinkább a számítástechnikától függ.
Na sklade 1Ks
15,75 €




















