Hľadanie: What is Branding? EN
zobraziť:
Élő lavór és lassított foci - Dombontúli mesék 2. - Ajándék plüssel
A tizennégy részes mesekönyvsorozat helyszíne a Dombontúli Lakópark, ahol mindig történik valami. Csigalassú Biztibácsi vigyáz az épülő házakra, amelyekbe mindig új állatcsalád költözik, elsőként a kiselefánt, Akác, majd sorban a többiek, a teknős, a zsiráf, az egér, a majom, és többi társuk. Együtt játszanak tűzoltósat, vonatosat, együtt csónakáznak a patakban, és persze együtt is csobbannak bele a vízbe, együtt keresik a titkos átjárót, és a közös játékok során mindannyian jó barátok lesznek. Az utolsó kötetben pedig az is kiderül, hová vezet a titkos átjáró A kötetek mindegyikéhez ajándék plüssállat jár, így a gyerekek is részesei lehetnek a kalandoknak, és eljátszhatják a mesét.
Akác már nagyon vágyik barátokra, ezért saját dalt is költ örömében, amikor beköltözik valaki a szomszéd házba. Először azt hiszi, egy zöld lavórt talált, de amikor megkopogtatja, kiderül, hogy ez nem más, mint Kőris, a teknős, akivel remekül lehet lassított focit játszani. És hogy ki lesz irtó magas barátjuk, aki le tudja szedni a labdát a házak tetejéről? Ki lehet az? Rajzold le!
Na sklade 1Ks
6,75 €
7,11 €
Másfél zsiráf
"Shelby bácsi, azaz Shel Silverstein az egyik legnépszerűbb gyerekkönyv-szerző Amerikában, és méltán. Én személy szerint 17 és fél éve rajongok Shelby bácsiért, azóta, hogy 17 és fél éves koromban egy amerikai könyvesbolt polcáról levettem az egyik könyvét, és aztán ott, a könyvesboltban a polc mellett állva végig is olvastam vigyorogva az egészet, annyira lehengerelt az az arccsipkedős nagybácsihumorba oltott romlatlan gyermeki gátlástalanság, amivel az amúgy mélyen elgondolkodtató történet el volt mesélve, és le volt rajzolva. Akkor még nem tudtam, hogy Shelby bácsi verseket is írt. De hálistennek írt!" (Varró Dániel)
Bride Price Oxford Bookworms Library 5
When her father dies, Aku-nna and her young brother have no one to look after them. They are welcomed by their uncle because of Aku-nna's 'bride price' - the money that her future husband will pay for her. In her new, strange home one man is kind to her and teaches her to become a woman. Soon they are in love, although everyone says he is not a suitable husband for her. The more the world tries to separate them, the more they are drawn together - until, finally, something has to break.
Na sklade 2Ks
9,49 €
9,99 €
Tudatosan gyermektelenek
Rácz Laura Rebecca kíméletlenül őszinte könyve nőkről, férfiakról és párokról szól, akik tudatosan gyermek nélkül szeretnék élni az életüket. Childfree – ahogyan Magyarországon még senki nem mert beszélni róla.
Melyek a tudatosan vállalt gyermektelen életforma valós okai? Milyen út vezet az életre szóló döntéshez? Milyen bántások érik – akár családon belül is – a tudatosan gyermekteleneket? Közel 900 visszajelzésből, 23 mélyinterjúból és szakértői megszólalásokból áll össze a kötet, amelyben az érintettek „nem mondhatták el senkinek, így hát elmondják most mindenkinek” életük legfontosabb döntését. Átfogó és nagyon őszinte képet kapunk a tudatosan vállalt gyermektelenség okairól, hátteréről, a családi viszonyokról, a döntés következményeiről és a nehézségekről, továbbá azokról az előítéletekről és diszkriminációról, amelyekben emiatt részük van a nőknek és férfiaknak – a stigmáról, amit a társadalom sokukra rásüt. Ez az írás nem(csak) a gyerekvállalásról szól: rengeteg égető társadalmi kérdés, tabu, egyéni és szociális probléma, transzgenerációs elakadás, közéleti jelenség kerül benne felszínre, ami miatt több jelentésrétege is létezik.
Ez a kötet minden olyan nőnek és férfinak szól: - aki nem akar gyereket, - akit ért emiatt bántás, hátrányos megkülönböztetés, - aki akar(t) gyereket, de mentális vagy egyéb ok miatt tudatosan lemondott a szülővé válásról – a leendő gyermek és saját maga érdekében, - akinek van gyereke, de valójában sosem akart szülő lenni, - aki még nem döntötte el, hogy szeretne-e, - akit érdekel a tudatosan vállalt gyermektelenség lélektani háttere - aki nagyon szeretne gyereket, - akinek van gyereke, de kíváncsi a „másik” oldalra is, - aki szívesen olvas személyes történeteket, a szokásostól eltérő életutakat, - aki egyszerűen kíváncsi arra, hogy kik és milyenek a tudatosan gyermektelenek… Nagyon erős, nagyon jó, nagyon mély.
Alig akad olyan történet, ami valahol nem maszatos, nem mocskos, nincs benne gyomorforgató epizód. És éppen ez a legizgalmasabb ebben a könyvben: egyfelől vonz és tovább akarom olvasni, másfelől azonban sokszor taszít az a sok szenvedés, emberi kegyetlenség, ami a felszínre kerül. És számomra nem is a gyerekvállalásról szól. Amióta az eszemet tudom, szeretném megtapasztalni az anyaságot. A könyvet elolvasva sem változott meg bennem ez a vágy, mégis rengeteg bátor ember nézőpontjával gazdagodtam. Kívánom, hogy olyan társadalomban élhessünk, ahol egyre többen és mélyebben foglalkoznak önismerettel, és stigmák nélkül alakíthatják úgy az életüket, ahogyan az nekik a legjobb. Gyerekkel vagy gyerek nélkül. Kocsis-M. Brigitta műsorvezető Felkavaró könyv. Mintha a megszólalók személyes ismerőseimmé válnának, mintha nekem mondanák el elképesztő nyíltsággal, zavarba ejtő őszinteséggel, hogy miért nem akarnak gyermeket vállalni, meg azt, hogy mit szól ehhez a külvilág: a családjuk, a szüleik, a kollégák, a barátok. És hogy ezzel egy egész életre szóló stigmát szereznek. A kötet megmutatja, mennyi bátorság, önazonosság és belső hit kell ahhoz, hogy ma Magyarországon valaki egy ilyen döntést meghozzon és azt nyíltan vállalja. Sőt, mennyi bátorság kell ahhoz, hogy úgy éljen, ahogy szeretne.
Urbanovits Krisztina, színész Rácz Laura Rebecca kötete tabukat feszeget, amikor a gyereket tudatosan nem vállaló nők és férfiak döntésének kulturális és társadalmi hátterét tárja fel. A szerző interjúi gördülékenyek, mélyek és izgalmasak, lehetőséget teremtenek arra, hogy a sokszor szélsőséges vélemények közeledjenek egymáshoz. Attól félünk, amit nem ismerünk, ám ezzel a kötettel közelebb kerülhetünk a tudatosan gyermektelenek megismeréséhez, megértéséhez és elfogadásához. Hogy ne csak elutasítás övezhesse mindazokat, akik mások, másként gondolkodnak és éreznek. Vándorboy, azaz Csonka Gábor, világutazó, blogger
Agytekerő - Óvodás vagyok - Számok és logika
Játék - Móka - Tanulás
Tanulj és játssz egyszerűen!
Az Agytekerő sorozat ideális oktató- és foglalkoztatójáték a hasonlóságok és a különbségek felfedezésére, a rész-egész viszonyok felismerésére, és bevezeti a gyerekeket a számok, a növények és állatok, a logika világába. Együtt is, külön is játszható szórakoztató időtöltés: a kártyalapok hátoldalát ellenőrizve szülő és gyerek együtt örülhet a helyes megoldásoknak. Fontos tudni: az Agytekerő kártyacsomagok első használatakor fontos átbeszélni a gyerekekkel a biztonságos zsinórvezetés technikáját.
A kártyacsomagokat a gyerekek életkorának megfelelően két csoportba soroltuk:
Agytekerő - Óvodás vagyok - óvodásoknak, 3-6 év
Agytekerő - Iskolába készülök - nagycsoportosoknak és 1. osztályosoknak, 5-7 év
A sorozatban megtalálható:
AGYTEKERŐ - Óvodás vagyok - Számok és logika
AGYTEKERŐ - Óvodás vagyok - Növények és állatok
AGYTEKERŐ - Óvodás vagyok - Színek és formák
Ajánlott korosztály: 3-6 év
AGYTEKERŐ - Iskolába készülök - Koncentráció és logika
AGYTEKERŐ - Iskolába készülök - Virágok, levelek és állatok
AGYTEKERŐ - Iskolába készülök - Óra és idő
Ajánlott korosztály: 5-7 év
Don't brood, be happy
What this book can do for you: You support certified climate protection projects, get fast compact information and checklists from experts (overview and press reviews in the book preview) as well as in practice tested advice, which leads step by step to success - also thanks to add-on.
Because it has been proven that a more optimistic attitude can also have a positive influence on life. On the other hand, too much brooding and thinking not only causes stress and bad mood, but can also lead to fears and panic attacks. This is where it helps to know the reasons for one's own often exaggerated worries and to do something about brooding step by step. Resilience exercises, meditation and breathing techniques can help to realistically assess dangers and risks, to evaluate situations objectively and to react adequately.
We give you the best possible help on the topics of career, finance, management, personnel work and life assistance. For this purpose, we gather in each book the best experts in their field as authors - detailed biographies in the book - , who give a comprehensive overview of the topic and additionally offer you success planner workbooks in printed form.
Our guidebooks are aimed primarily at beginners. Readers who are looking for more in-depth information can get it for free as an add-on with individual content as desired. This concept is made possible by a particularly efficient, innovative digital process.
The publisher is also involved in numerous, well-documented charitable projects, e.g. on climate protection, and supports the quality of neural machine learning and international understanding through its translation from German into English.
Editor Simone Janson is chairwoman, publisher, and best-selling author. She was also one of the 20 most important German bloggers and columnist of renowned media - more about her in Wikipedia.
Na stiahnutie
8,09 €
Bordivat - Boros könyv szenvedélyes nőknek
Ha olyan nő vagy, akinek egy-egy pohár bor nem csupán élvezet, hanem önkifejezés is, akárcsak a ruha, a rúzs vagy a cipő; ha olyan nő vagy, aki nemcsak úgy tekint a borra, mint olyasvalamire, amihez érteni kell, hanem úgy is, mint egy-egy alkony, barátnős beszélgetés vagy az első csók emlékére, akkor ez a könyv neked szól. Neked, önképző bormániásnak, aki szeretné rendszerezni a tudását, és még jobban megismerni a bor világát. A Bordivat segítségével tetőtől talpig tudatos borimádó leszel!
No Longer Human
Mine has been a life of much shame. I can't even guess myself what it must be to live the life of a human being.
Portraying himself as a failure, the protagonist of Osamu Dazai's No Longer Human narrates a seemingly normal life even while he feels himself incapable of understanding human beings. His attempts to reconcile himself to the world around him begin in early childhood, continue through high school, where he becomes a "clown" to mask his alienation, and eventually lead to a failed suicide attempt as an adult. Without sentimentality, he records the casual cruelties of life and its fleeting moments of human connection and tenderness. Still one of the ten bestselling books in Japan, No Longer Human is an important and unforgettable modern classic: "The struggle of the individual to fit into a normalizing society remains just as relevant today as it was at the time of writing." (The Japan Times)
Fourth Wing
Twenty-year-old Violet Sorrengail was supposed to enter the Scribe Quadrant, living a quiet life among books and history. Now, the commanding general - also known as her tough-as-talons mother - has ordered Violet to join the hundreds of candidates striving to become the elite of Navarre: dragon riders.
But when you're smaller than everyone else and your body is brittle, death is only a heartbeat away . . . because dragons don't bond to 'fragile' humans. They incinerate them.
With fewer dragons willing to bond than cadets, most would kill Violet to better their own chances of success. The rest would kill her just for being her mother's daughter - like Xaden Riorson, the most powerful and ruthless wingleader in the Riders Quadrant.
She'll need every edge her wits can give her just to see the next sunrise.
Yet, with every day that passes, the war outside grows more deadly, the kingdom's protective wards are failing, and the death toll continues to rise. Even worse, Violet begins to suspect leadership is hiding a terrible secret.
Alliances will be forged. Lives will be lost. Traitors will become allies... or even lovers. But sleep with one eye open because once you enter, there are only two ways out: graduate or die.
Joshua Weissman: Texture Over Taste
Fresh off of his #1 New York Times bestseller, Joshua Weissman: An Unapologetic Cookbook, Joshua Weissman is back with a bold and exciting new cookbook that will take your cooking to an entirely different level!
Everyone knows flavor is important, right? But what's that secret sauce that turns eating into an unforgettable experience? It's the secret sauce that nobody seems to talk about enough—it's not flavor, it's texture! When flavor meets textures like creamy, chewy, or crunchy, the eating experience evolves into something entirely new and utterly fantastic. Flavor is one thing, but texture is what really makes the experience complete.
In Joshua Weissman: Texture Over Taste, Joshua Weissman introduces you to the elements of flavor, then uses stories and fun visualizations to dive deeper and teach you about the six fundamental textures that create some of the greatest food experiences you'll ever enjoy. Joshua then explores each texture through over 75 spectacular recipes. In the "Crunchy" chapter, you'll learn how to make recipes like the most amazing fried chicken you've ever tasted, french fries (of course), and arancini. "Chewy" is where you'll discover recipes like his personal never-been-shared recipe for New York bagels, jjolmyeon (spicy chewy noodles), and brown sugar boba tea. "Aerated" features a cheese foam, challah bourbon french toast casserole, and a lighter-than-air glazed donut. "Creamy" is where you'll indulge in one-pound-of-butter mashed potatoes, perfectly baked mac and cheese, and decadent tres leches. In "Fluid" you'll dive into juicy birria tacos, diner-style milkshakes, and matzo ball soup. Finally, "Fatty" features a 72-hour short rib with coffee caramel, hamachi crudo, and a Texas toast smashburger. Each chapter opens with an irreverent introduction to the featured texture that explains how it impacts flavor, written from the unique perspective that only Joshua can provide.
With Joshua Weissman, there is no compromising; he'll challenge you to think about cooking and food in an entirely different way. You'll experience cooking exactly as it's supposed to be—fun and maybe even a little dangerous!
Négy évszak az öreg tölgyön
Mindegy, hogy nyár van vagy tél, az öreg tölgyön egész évben nagy a nyüzsgés! A népes Mókus család, az öreg Bagoly bácsi, vagy az izgő-mozgó nyuszik élete mindig izgalmas! A kis képekkel gazdagított történetek együttolvasásra hívnak - és közben még sok érdekes dolgot is keresgélhetünk!
Believe Me
The brand new and devastatingly romantic final instalment in the bestselling SHATTER ME series.
Juliette and Warner fought hard to take down the Reestablishment once and for all. Life in the aftermath isn't easy, as they and their friends at the Sanctuary work with their limited resources to stabilize the world.
Warner has his sights set on more than just politics. Since he proposed to Juliette two weeks ago, he's been eager to finally marry her, the person he loves more than anything and has endured so much to be with. But with so much chaos around them, it's been nearly impossible for them to have a wedding. And even Juliette has been distracted by everything they need to do.
At long last, Warner and Juliette's future together is within reach, but the world continues to try to pull them apart. Will they finally be able to be happily, officially, together?
Celebrate the tenth anniversary of Tahereh Mafi's bestselling Shatter Me series with Believe Me!
Nélküled
Bexi és Nagy Márk története sosem volt egyszerű. Az, hogy Márk leütötte Beki exét egy tévéműsor kellős közepén, nem sokat segített a kapcsolatukon, sőt. Vajon lehet újra Berk, esetleg Márxi, vagy a Fogd be Aszád tagjai újabb vicces párneveken törhetik a fejüket? És hogyan fog hatni mindez Körte, Evelin és Aszádék, Anti és a trágár csellista jól összeszokott csapatára? Van helye köztük újabb embereknek is, vagy végleg széthull a társaságuk?
Lacná kniha The Accusation (-70%)
In 1989, a North Korean dissident writer, known to us only by the pseudonym Bandi, began to write a series of stories about life under Kim Il-sung's totalitarian regime. Smuggled out of North Korea and set for publication around the world in 2017, The Accusation provides a unique and shocking window on this most secretive of countries. Bandi's profound, deeply moving, vividly characterised stories tell of ordinary men and women facing the terrible absurdity of daily life in North Korea: a factory supervisor caught between loyalty to an old friend and loyalty to the Party; a woman struggling to feed her husband through the great famine; the staunch Party man whose actor son reveals to him the absurd theatre of their reality; the mother raising her child in a world where the all-pervasive propaganda is the very stuff of childhood nightmare. The Accusation is a heartbreaking portrayal of the realities of life in North Korea. It is also a reminder that humanity can sustain hope even in the most desperate of circumstances - and that the courage of free thought has a power far beyond those seek to suppress it
Na sklade 1Ks
4,35 €
14,50 €
dostupné aj ako:
Bogyó és Babóca zenél
Az első történetben szegény Tücsöknek összetörik a hegedűje. Bogyó és Babóca gondoskodik róla, hogy ne maradjon sem a Tücsök, sem a többi állat hangszer és zeneszó nélkül. A második mese igazi téli történet, ahol barátaink tönkretesznek, de aztán szerencsésen újra is építenek egy hóembert.
A tigris
1997 decemberét írjuk. Emberevő tigris portyázik egy eldugott falucska mellett az orosz Távol-Keleten. A tigris nem csupán megöli az embereket, hanem megsemmisíti őket. Egy csapat ember és a kutyáik gyalog kénytelenek utánaeredni a sűrű erdőben, ráadásul brutális hidegben. Ahogy a nyomkövetők az áldozatok maradványait vizsgálják, felfedezik, hogy a támadások nem találomra történnek: a tigris a jelek szerint bosszúhadjáratot folytat. Meg kell találni a sebesült, éhező és rendkívül veszélyes állatot, mielőtt újra lecsap.
Miközben elmeséli a különös események sorát, John Vaillant feledhetetlen képet nyújt erről a lenyűgöző és titokzatos régióról. Találkozunk az őshonos törzsekkel, akik évszázadokon át bálványozták a tigriseket és velük éltek; még a vadászzsákmányukat is megosztották velük. Tanúi leszünk az orosz telepesek érkezésének a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján, a katonákénak és vadászokénak, akik jelentősen csökkentették a tigrispopulációt. És megismerjük a leszármazottaikat, akiket a nyomor orvvadászatra kényszerít, amivel még inkább felborítják a térség természetes egyensúlyát.
Ez az ősi, feszült viszony ember és ragadozó között a lelke ennek a figyelemre méltó könyvnek. Találkozunk benne számos meglepő gondolattal arról, hogy ember és tigris talán úgy fejlődött, hogy együtt tudjon létezni, hogy mi emberek annak idején talán nem is vadásztunk, hanem ragadozó állatok prédáiból éltünk, és hogy a korai Homo sapiens talán simán passzolt a tigris ökoszisztémájába. Mindenek felett pedig megértjük a veszélyeztetett szibériai tigrist, ezt a kiemelkedően intelligens szuperragadozót, mely akár három méter hosszú és három mázsa is lehet, és amely hatalmas erdős-hegyes terület fölött uralkodik.
A mesterien megírt és igen informatív elbeszélés középpontjában három szereplő áll: Vladimir Markov orrvadász, akit megölt a tigris; Jurij Trus főnyomozó; és maga a tigris. Izgalmas, lélegzetelállító történet emberről és természetről, mely elkerülhetetlen leszámoláshoz vezet egy tisztáson a tajga mélyén.
Na sklade 1Ks
10,95 €
11,53 €
Eve
SELECTED AS A NEW SCIENTIST 'BOOKS TO EXPAND YOUR MIND'
Throughout human history, every single one of us has been born from a person. So far. But that is about to change.
Scientific research is on the cusp of being able to grow babies outside human bodies, from machines, for the very first time. Claire Horn takes us on a truly radical and urgent deep dive into the most challenging and pertinent questions of our age. Could artificial wombs allow women to redistribute the work of gestating? How do we protect reproductive and abortion rights? And who exactly gets access to this technology, in our vastly unequal world?
In this interrogative and fascinating story of modern birth, Eve imagines with eye-opening clarity what all this might mean for the future of humanity.
Gyilkosság karácsonyra
A karácsonyfa alatt nemcsak az ajándékok hevernek, hanem maga a Mikulás is - holtan. Mordecai Tremaine nyugdíjas rendőrnyomozó arra készül, hogy a dúsgazdag arisztokrata, Benedict Grame idilli udvarházának előkelő vendégseregletével töltse a szentestét.
Az álmos kisváros és a ház is többarasznyi hó alatt várja a karácsonyt. Amikor a vendégsereg elkölti az ünnepi vacsorát, a csillogó karácsonyfadíszek már a fán lógnak. Éjfélkor azonban a vendégek nem csupán a névre szóló ajándékokat találják a fa alatt - hanem egy holttestet is. Az áldozat pedig igencsak hasonlít a Mikulásra...
A gyanú árnyéka immár mindenkire rávetül, és Mordecainak kell megakadályoznia, hogy más is halálát lelje a szeretet ünnepén.
Lacná kniha Read All About it (-70%)
Make your own headline news! Fifty pages of tear-out newspaper layouts correspond to twenty sticker pages of partially drawn images and headlines. Kids are invited to color and complete the stickers, layering them up so that volcanoes erupt, schools explode, teachers are sent to prison, and moms win Oscars. Column space alongside gives plenty of room for hilarious accompanying stories. Humorous and warm, this book is a great way of getting kids excited about creative writing. Alice Bowsher's pen and ink drawings are exploding with fun. She is the author and illustrator of The Line (Cicada 2014) and Curious (Hato Press 2015
Na sklade 1Ks
5,69 €
18,95 €
dostupné aj ako: