Hľadanie: MPLS VPN Security EN
zobraziť:
Aranykoporsó
"A Kossuth Kiadó új, 26 kötetes sorozata magyar írók remekeiből.
Irodalmunk klasszikusai elérhető áron - családi könyvespolcra vagy útitársnak.
Mondhatnánk, klasszikus művek - ám ez a jelző díszes vitrinbe való könyveket, nem eleven, ma is izzó olvasmányélményeket sejtetne. Márpedig válogatásunk ilyen élményeket kínál: tizennégy szerző huszonhat regényben a múltunkról úgy mesél, mint előéletünk konfliktusairól, országos vagy magánemberi tragédiáiról és gyönyörűségeiről, keserves és mulatságos pillanatairól. Képzeletük, művészetük az egekbe emel, megfigyeléseik a földön tartanak. Köteteik zsebbe, táskába, hátizsákba való útitársak, amíg csak magyarul gondolkodunk, szenvedünk és szeretünk." (a Kiadó)
"Móra Ferenc szelíd humorát, mosolygó bölcsességét s a magyaros öngúnyt is könnyű volt leszármaztatni a Jókai-, Mikszáth-, Tömörkény-féle szellemi családfából, formai vérvizsgálattal, s megnyugodni benne, hogy az elmúlt két évtizedben ő képviselte ezt az örökséget. Mindig bujkált bennem valami féltudatos gyanú, hogy Móra Ferenc nem akarta, csak vállalta ezt a szerepet. Úgy látta talán, hogy a mikszáthi szerepkört neki kell átvennie, mert nincs nála jobb, s mert a szerepkörre szükség van." (Karinthy Frigyes Móra Ferencről)
Na sklade 2Ks
3,36 €
3,54 €
Egy különleges nap
2012. február 29-én lett volna Thaïs 8 éves. Anne-Dauphine szabaddá teszi magát, félreteszi a munkáját, hogy a maga teljességében élhesse meg ezt a különleges napot. A könyv keretét ennek a napnak a jelen időben elmesélt eseményei adják, így az olvasó bepillantást nyer az írónő családja életébe és abba, hogyan ünneplik meg Thaïs születésnapját, hogyan őrzik az emlékét.Ugyanakkor a jelen minden egyes mozzanata, minden egyes szó és mozdulat felidézi a múltat, a Thaïs halála előtti és utáni eseményeket, melyek hol könnyeket fakasztanak, hol mosolyt csalnak Anne-Dauphine arcára. A könyv történetein keresztül az írónő mesél arról, hogy a családjuk hogyan próbálja meg Thaïs halálát feldolgozni; miért vállaltak egy negyedik gyermeket is, Arthurt, aki egészségesen született; mire tanítja őket Azylis, aki nem tud járni, beszélni, mozogni; és hogyan próbálja meg őt Anne-Dauphine „elengedni”; miért tartja fontosnak a házaspári kapcsolatot, miben tudnak egymás támaszai lenni. Az írónő beszél a hitéről, ami megtartotta a viharban; a szenvedés értelméről, a baráti kapcsolatok megtartó erejéről; mesél nagyfiáról, Gaspard-ról, aki őszinte szavaival mindig a lényegre tapint.
Na stiahnutie
6,17 €
dostupné aj ako:
Így lássa Csoóri Sándort - aki látni akarja
„Őszinte könyvet akartam írni egy őszinte emberről. De lehet, hogy már ez a fogalom sem létezik úgy, mint régen. Valaki a Nappali hold kapcsán a gyerek őszinteségből fakadó otrombaságát hányja Csoóri Sándor szemére, én pedig Csoórinak arra a sokszor valóban gyermeki őszinteségére gondoltam, amellyel nem szelíden, nem otrombán, hanem igazul kimondja, hogy meztelen a király. Minél mélyebben ástam bele magam az életműbe, annál inkább azonosulni tudtam Orbán Ottó csapongóan szellemes megfogalmazásaival és végtelenül komoly megállapításaival, amelyek szerint „a nemzetköziség-nemzet-nemzetiség sajgóan időszerű, hármas tárgykörében kevesen tettek föl annyi megfontolandó kérdést, mint Csoóri. És kevesen figyelmeztettek olyan indulattal, mint ő, az emberi méretekre, mint a nagy világfolyamatok nélkülözhetetlen mértékére. Íróasztala mellől egyszerre látni a parasztporták valóságos és a galaktika elvont udvarára, mely utóbbin a nap kapirgál gömbölyded csibéivel.” „Az életút tekintélyes részében folyamatosak voltak a megfigyelések, menetrendszerűek a letiltások. Ilyesmi már nincs. A szankciók helyét régóta átvette a köddé tevő csönd-fogadtatás vagy durvább esetben a karaktergyilkosság, amelyet egyetlen politikai, netán hatalmi formáció nem vállal magára.” (A szerző)
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:
2016
"2009-től jelennek meg írásaim az Amerikai Magyar Népszavában, ebben a New Yorkban megjelenő, magyar nyelven kommunikáló, papír alapon kiadott százvalahány éves újságban, ami online mutációja révén mostanában már bárki számára hozzáférhető. Speciális feladat magyarul írni azoknak, akiknek a magyar már csak a második nyelvük, és elsősorban a Washington Post, a CNN, a New York Times, a Rolling Stone és a Huffington Post híreiből tájékozódnak, mely orgánumokban viszonylag kevés teret szentelnek a magyar belpolitikának. Ezek az emberek nem biztos, hogy tisztában vannak Tállai András vagy Mészáros Lőrinc jelentőségével, úgyhogy valamivel bővebb magyarázatot igényelnek a hazai politikai alvilág bemutatásakor, de közben azt sem szabadott figyelmen kívül hagynom, hogy magyarországi olvasóim se unják halálra magukat. Az így létrejött hibrid, világmagyarul írott publicisztikáim gyűjteménye ez a könyv, a mindent elsöprő ostobaság és a pökhendi hülyeségcunami jegyzőkönyve, és mint ilyen rendkívül informatív, valamint brutálisan szórakoztató. ... Magyarország borzalmas hely, de még messze nincs vége az átalakításának egy ennél is élhetetlenebb, ostobább hellyé. Én folytatom a dokumentálását, de önök most nyugodtan pihenjenek meg és röhögjenek kínjukban, milyen is volt az elmúltnyócév."
Na stiahnutie
4,20 €
Literarischer Reiseführer Pressburg/Bratislava
Pressburg po maďarsky Pozsony, po slovensky Prešporok a od roku 1919 Bratislava je viac než len malá sestra Viedne. Niekoľko storočí bola uhorským korunovačným mestom a ležala na jednej z najvýznamnejších obchodných ciest Európy. Spisovateľov, ktorí sa tam narodili a žili, formovala viacjazyčnosť. Patrí medzi nich veľký barokový mysliteľ Matej Bel aj nemecky hovoriaci spisovateľ a prekladal Alfred Marnau. Mesto na Dunaji sa často objavuje ako miesto spomienok, napríklad v publikácii Prešporské interiéry Elsy Grailich, ktorá vyšla v medzivojnovom období alebo v Obrázkoch z prešporského geta od Karla Benyovszkého. Významnou osobnosťou bohatej židovskej kultúry bola Selma Steiner so svojim slávnym kníhkupectvom, ktoré prežilo všetky historické premeny: od monarchie cez prvú československú republiku, Slovenský štát a komunizmus až po Zamatovú revolúciu. Šesť literárnych prechádzok nás prevedie neobjavenou rozmanitosťou hlavného mesta Slovenska, ktoré fascinuje aj súčasných autorov ako Michala Hvoreckého.
Pressburg ungarisch Pozsony, slowakisch seit 1919 Bratislava ist mehr als die kleine Schwester Wiens. Es war jahrhundertelang ungarische Krönungsstadt und lag an den wichtigen Handelswegen Mitteleuropas. Mehrsprachigkeit war prägend für die hier geborenen und lebenden Autoren. Zu diesen gehört der große Barockgelehrte Matthias Bel oder der deutschsprachige Schriftsteller und Übersetzer Alfred Marnau. Die Donaustadt erscheint oft als Erinnerungsort, etwa in den zwischen den Weltkriegen entstandenen Preßburger Interieurs von Elsa Grailich oder den Preßburger Ghettobildern von Karl Benyovszky. Eine Persönlichkeit der reichhaltigen jüdischen Kultur war Selma Steiner mit ihrer berühmten Traditionsbuchhandlung. Diese überstand alle historischen Brüche: von der k. u. k. Monarchie über die Erste Tschechoslowakische Republik, den Slowakischen Staat und den Kommunismus bis zur Wende. Sechs literarische Spaziergänge begleiten durch die zu entdeckende Vielschichtigkeit der slowakischen Hauptstadt, die auch Schriftsteller der Gegenwart wie Michal Hvorecký immer wieder fasziniert.
Barbar Conan DVD
1982 / Akční, Fantasy, Dobrodružný / 125 minut / USA
Arnold Schwarzenegger září v roli hrdinného válečníka Barbara Conana. Poté, co ho banda brutálních lupičů v čele s chladnokrevným vůdcem (James Earl Jones) připravila o rodiče, musel osiřelý Conan přetrpět dětství v nemilosrdném otroctví, aby se stal gladiátorem pro pobavení svých věznitelů. Když se Conan jednoho dne konečně dostává na svobodu, vydává se na nebezpečnou a krvavou cestu, na jejímž konci touží pomstít smrt svých rodičů. Teď musí bojovník s mečem v ruce jednou provždy rozdrtit krvežíznivé nepřátele v tomto strhujícím akčním dobrodružství o odvaze, síle, morálce a o vítězství dobra nad zlem.
Hrají: Arnold Schwarzenegger, James Earl Jones, Max von Sydow, Sandahl Bergman, Ben Davidson, Mako, Valérie Quennessen, William Smith, Franco Columbu, Jorge Sanz, Jack Taylor, Sven-Ole Thorsen, John Milius, Pilar Alcón, Donald Gibb, Gerry Lopez, Cassandra Gava, Andrea Guzon, Nadiuska, Ron Cobb, Celia Kaye, Luis Barboo
Režie: John Milius
Kamera: Duke Callahan
Hudba: Basil Poledouris
Scénář: John Milius, Oliver Stone
Zvukové formáty: česky Dolby Digital 5.1 / anglicky Dolby Digital 5.1 / polsky Dolby Digital 5.1
Titulky: české, anglické, arabské, hebrejské, islandské, polské, portugalské, řecké
Obrazové formáty: 16:9 / 2,35:1
Bonusy:
• Komentář režiséra Johna Miliuse a herce Arnolda Schwarzeneggera
A hajlított kalap
A német nemzetiszocialista vezérek számára a II. világháború alatt a különböző európai országokból elrabolt műtárgyakból hoztak létre művészeti gyűjteményeket. Ezeket azután – a hadi eseményektől függően – más és más helyszínre szállították, jól védhető kastélyokban vagy sóbányák tárnái mélyén őrizték. A kincsek felkutatása a háború utolsó szakaszának különlegesen izgalmas fejezete volt, amelynek hősei az amerikai hadsereg erre szakosodott szervezetei és tisztjei voltak. Az egyik első „kaland” a berlini Birodalmi Bankból a merkersi bányába szállított óriási mennyiségű aranyrúd, többtonnányi ezüst, valuta, papírpénz és értékes műtárgy felfedezése volt, amelyeket 1945. április 12-én Eisenhower, Bradly és Patton amerikai tábornokok jelenlétében foglaltak le. Az aranyrudak nagy részét visszaadták az egykor megszállt országoknak, így lefoglalásukat jogosnak tarthatjuk, a hatalmas „leletben” azonban voltak olyan értékes darabok is, amelyek soha nem kerültek vissza eredeti tulajdonosaikhoz. Néhány műtárgy, rögtön a háború végét követően, illegális utakon az Amerikai Egyesült Államokba került, ahol a felvevőpiac óriási volt. A múzeumok és műkereskedők nem kérdezték, hogy a legtöbbször svájci műkereskedők közvetítésével kalapács alá került műtárgyak korábban kinek a tulajdonát képezték. Az azonban egyértelmű, hogy az elrabolt műkincsek rejtekhelyeinek megtalálásában, megmentésében és visszaszolgáltatásában az Egyesült Államok példamutató szerepet vállalt.
Na stiahnutie
7,01 €
dostupné aj ako:
A Szavak Viharában
„– Félek, ha emlékezni fogsz rám, gyűlölni fogsz.– Én, téged? – kérdezi Alaiah meglepetten. – Ugyan miért?– Azért, amit két évvel ezelőtt tettem…”Minden okkal történik.Okkal indul útnak az amerikai katona Párizsba, gyerekkori barátja képkiállítására. Párizsba, ahol a zöld éjszakán találkozik a fiatal, ám korát meghazudtolóan vonzó s érett Alaiah-val, aki első látásra elrabolja a szívét. Azonban a szerelem szenvedélyes világa nem csak ismeretlen, ijesztő is a lány számára. S hamar véget is ér. Hiszen Alaiah tiszta, s a Tiszták Rendjének tagjaként másnap liciten eladják. Lelkén viselve sorsát, a láthatatlan világba süllyedő lánynak bátyja, Onur próbál segíteni. Bár a hagyománnyal nem szegülhet szembe, a tiszta lányért milliókat kínáló licitálók közül legalább olyat választ, akinek hasonló a hobbija: szeret olvasni.Vajon elég lesz ennyi, hogy a húgának boldog jövőt biztosítson?A harag s a félelem elől olvasásba menekülő lányért pedig jön a férfi, a jövendő férje, aki elől a kamasz elszökik.Azonban a nála nyolc évvel idősebb, titokzatos Emir a jelek szerint nem olyan, amilyenre ő számított. Annak ellenére, hogy gyémántáron vette meg a lány szüzességét, egyetlen ujjal sem akar hozzáérni, azonban a szavak világában közös hangot lelnek.A váratlan érzelmeket nehéz kezelniük, egyikük sem tudja, hogyan kellene…
Na stiahnutie
5,46 €
A püspök embere
Az ádáz ellenségeskedés J. Edgar Hoover és Martin Luther King Jr. között, amelyet illegális megfigyelések és titkos akták jellemeztek, állítólag véget ért 1968. április 4-én, amikor Kinget lelőtte James Earl Ray. De talán nem ez volt az oka.
Ötven évvel később az Igazságügyi Minisztérium egykori ügynöke, Cotton Malone kénytelen szembesülni az igazsággal, hogy valójában mi történt azon a végzetes napon Memphisben.
Egy incidenssel kezdődött tizennyolc évvel korábban, amikor Malone-t, a fiatal tengerészeti ügyvédet Stephanie Nelle, magas beosztású igazságügyi minisztériumi jogász felkéri, hogy segítsen egy vizsgálatnál. Malone rögtön lecsap a lehetőségre. Azonban hamarosan rájön, hogy két ellenérdekű szervezet – az Igazságügyi Minisztérium és az FBI – harcol egymással egy ritka érme és titkos akták megszerzéséért, amelyek olyan információkat tartalmaznak a King-gyilkossággal kapcsolatban, amelyek ártatlan életeket tehetnek tönkre, és fenyegetik a polgárjogi mozgalom legnagyobb mártírjának hagyatékát.
Malone döntése, hogy a végére jár az ügynek – lepusztult mexikói bárokban, a tiszta vizű Dry Tortugasban és végül a hatalom fellegvárában, Washington D. C.-ben, nemcsak az ő életét változtatja meg, hanem a történelmet is.
Steve Berry mindig előbányássza a történelem elveszett kincseit. A püspök embere magával ragadó, provokáló bűnügyi regény egy amerikai ikonról.
Na stiahnutie
7,01 €
dostupné aj ako:
Rózsakert 1: A kis francia panzió
Amikor Emmy Jamieson a barátjával, Nathannel együtt megérkezik Franciaországba, a mesésen szép, Loire-völgyi panzióba, a Cour des Roses-ba, nem vágyik másra, mint két hét jól megérdemelt pihenésre. A kapcsolatukra igazán ráfért már egy kis töltekezés. Emmy bízik abban, hogy a nyaralástól minden helyre zökken közöttük. Ám szinte kis sem pakolják a csomagjaikat, Nathan máris összegabalyodik Rupert, a tulaj feleségével, a csini, ám korántsem mai csirke Glóriával.
Az amúgy is rossz bőrben lévő, ráadásul most már felszarvazott Rupertet alaposan fejbe kólintja az eset. Emmy felelősnek érzi magát a történtek miatt, és egy nagylelkű pillanatában (egy üveg bor után) felajánlja, hogy a segít a panzió körüli munkákban: neki is jobb, ha inkább ágyneműket cserél, és nem a saját nyomorúságán rágódik.
A panzió körüli teendők és a pezsgő, kisvárosi élet ellenállhatatlanul magával ragadja Emmyt. Hamarosan azon kapja magát, hogy egy sor új barátot szerzett. Ott van Ryan, az észveszejtően dögös kertészfiú és Alain, a rettenetesen bosszantó, ám annál jobb képű könyvelő, így Nathan emléke hamarosan halványodni kezd.
Ahogy telnek a friss croissant-nal és mennyei kávéval kényeztető reggelek, és a virág- és szántóföldillatú esték, Emmy egyre otthonosabban érzi magát Rupert panziójában. De ki lenne képes olyan őrültségre, hogy hátrahagyja a barátait, a családját, a munkáját és mindazt, amiért odahaza, Angliában annyit dolgozott, és mindent feltegyen egyetlen lapra: egy helyre, ahova eredetileg csak nyaralni jött…?
Na sklade 1Ks
11,33 €
11,93 €
Lacná kniha Stille zeile sechs (-70%)
Die DDR Mitte der achtziger Jahre: Rosalind Pokowski, zweiundvierzigjährige Historikerin, beschließt, ihren Kopf von der Erwerbstätigkeit zu befreien und ihre intellektuellen Fähigkeiten nur noch für die eigenen Interessen zu nutzen. Herbert Beerenbaum, e
Na sklade 1Ks
3,68 €
12,25 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Garp Und Wie Er Die Welt Sah (-50%)
Die Welt des Schriftstellers Garp ist bevölkert von Lehrern und Huren, Spießern und Randexistenzen, Verlagslektoren und Mördern, Transsexuellen und Sittenstrolchen, Männern, Frauen und Kindern - grotesk, brutal, banal, perfide. Ein Pandämonium: unsere Welt. Diese Geschichte ist so absurd, so komisch, so Tränen treibend, so kühl und sachlich, so wirklich und genau, dass man das Buch nicht mehr los wird.
Na sklade 1Ks
8,30 €
16,60 €
dostupné aj ako:
Aranykanál
Az elmúlt tíz évben minden nyáron megjelent hat ámuldozó cukrász Graftonban, ezen az impozáns, fákkal övezett vermonti birtokon, amely nemcsak a "Süteménysütő hét" forgatási helyszíne, hanem arról is nevezetes, hogy itt nőtt fel a tévéműsor híres házigazdája, Betsy Martin, az ünnepelt cukrász.
Egy sor jól fogyó szakácskönyv szerzője, az "Amerika Nagyija"-ként emlegetett Betsy Martin az életben nem olyan kedélyes, mint a képernyőn, de ezt az embereknek nem kell tudni. Mindig is tökéletes teljesítményt követelt, és mosolyogva nyugtázta, amikor megkapta, de idén valami nem stimmel. Elkezdődik a süteménysütő verseny, és a dolgok a fejük tetejére állnak. Először úgy tűnik, puszta szabotázsról van szó: a cukor helyére valaki sót csempészett, a tűzhelyet nagy lángra állítják - de amikor holttestre bukkannak, mindenki gyanúba keveredik.
Erdélyi ősz
Manapság, amikor annyi minden a természetszegés viszonyában van egymással, és főleg azzal a megbonthatatlan folyamattal, a múlttal, melynek mentén tudatunk (önismeretünk) épült, megelégedéssel állapítható meg, amikor valaki építően viszonyul e dolgokhoz. Szakolczay Lajos irodalomtörténészi, kommentátori munkássága következetesen van jó viszonyban azzal a kultúradarabbal, ami erdélyi fogantatású. A most összeállt művet tulajdonképpen több mint egy tucatnyi portré alkotja Erdélyi ősz címmel, és Kós Károlytól napjainkig fogja össze a termés, teremtés őszébe csavarodott halott és még élő alkotókat.
Sokan, akik még megtisztelően itt sorakozunk, őszintén irigyelhetjük Szakolczay szemléletét, felvonultatott eszméit, mottóit, konklúzióit, hiszen egy életen, egy pályán keresztül ennek megfogása, felfogása, megfogalmazása foglalkoztat valamennyiünket. Én is, aki első eszmélésem óta vallom a humortól és iróniától csillámló régi jelszót, miszerint gyere, babám Enyedre, ott a világ közepe, pedig mostanában már csak alkalmilag, úgyszólván elvétve ébredek szülőhelyemen, Tordán, ugyanazt érzem, mikor e tizenkét kőműves példáját nézem. Néha milyen messzire világít a nagy és egyre inkább elsüllyedő jövedékből, mint Elmo tüze, a magyarok árboca felett kisülő lidércfény.
De persze reánk sem fognak hallgatni, nekünk sem fogadnak szót inkább, jobban soha már. Mi, akiknek meghagyott feje még ott úszik, mint a bóják, mint holdfényes éjszakákon be igazán sosem csukódó tavirózsák, ugyanazt üzenjük mindig mindazoknak, akik világosan drukkolnak a magyari ügyeknek. A fontos táj, a múlt biztonságos hátországa az a képletes és valóságos pajzs, csigaház, kínai- vagy spanyolfal, Don Quijote-maszk, mely mögé elhúzódhattunk íme ennek a sötét tudásnak a viselése, birtoklása közepette, ami az élet. Az elől a fényesség elől, mely végigsüt a kerten, íróasztalon, szülőföldön. Isten védő árnyéka kire-kire szabva, mérve sorsa Hirosimái alatt, Nagypéntekünk és Nagyszombatunk között.
Na stiahnutie
4,51 €
Lacná kniha Der Augenblick der Liebe (-70%)
Gottlieb Zürn erhält Besuch von einer Doktorandin. Sie interessiert sich für Aufsätze über den französischen Philosophen La Mettrie und überreicht ihm, er ist erstaunt und merkwürdig geschmeichelt, eine Sonnenblume. Sie könnte, wie er sieht, seine Enkelin sein. Und doch vernimmt er sofort das Klirren erotischer Möglichkeiten. Sie: "Es gibt nichts, wofür man nicht gestraft werden kann."
Na sklade 1Ks
3,57 €
11,91 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha LänderKarte Türkei 1 : 800 000 / 1 : 1 600 000 (-70%)
Im jeweils optimalsten Maßstab (von 1:300.000 bis 1:800.000) bieten diese Karten eine Übersicht des jeweiligen Landes, und vermitteln gleichzeitig eine Vielzahl an Details zu Tourismus und Verkehr, wie z. B. Kilometerangaben an Haupt- und Nebenstraßen, landschaftlich schöne Strecken, Ferienstraßen, schöne Orte, Natur- und Nationalparks und etc. Die Karten haben überwiegend Ortsregister und Citypläne der wichtigsten Großstädte.
Na sklade 1Ks
3,08 €
10,26 €
dostupné aj ako:
Aloha - Túl minden határon - dedikálva korlátozott példányban
Egyedi akció: Most érdemes gyorsnak lenni! Vásárolja meg webshopunkban és rendelje házhoz, amennyiben az első 200 megrendelő közt lesz, könyvét a szerző aláírásával kapja kézhez. Az akció a készlet erejéig (200 példány) érvényes.
Vujity Tvrtko legizgalmasabb, legszínesebb könyvét tartja kezében a Kedves Olvasó. Körbeutazhatja a világot, megismerheti Hawaii páratlan csodáit, a béke és a nyugalom birodalmát. Tvrtko egyszer csak úgy döntött, hogy - miután megnézte a földi Pokol megannyi bugyrát - elköltözik a Paradicsomba, ahol szabadidejében önkéntes vadőrként teknősökre vigyáz, egész nap ukulelezenét hallgat, és átadja magát az igazi Alohának. Együtt sétálhatnak a riporterrel a Csendes-óceán partján, valamint a Különleges Emberek Temetőjében, és bebarangolhatják Gyuri házidzsungelét is. A magyar asztalos megunta a betondzsungelt, és vett magának egy igazi őserdőt, ahol papagájok, orchideák és vízezések között él a szivárványok szigetén.
Ám nem csak Hawaiit ismerhetik meg, ugyanis Tvrtko elindult felfedezni Alaszkát, eljutott a föld egyetlen olyan városába, amelynek összes lakója egy épületben lakik, ám a városnak mégis van iskolája és postahivatala, boltja és mosodája, sőt kápolnája is. Feltárulnak a ma is létező orosz Alaszka elképesztő titkai a hagymakupolás templomok árnyékában, ott, ahol mindenki balalajkazenét hallgat, és csak oroszul beszél, Amerikában.
Beleshetnek a világ valaha volt legszigorúbb börtönébe, az Alcatrazba, ahol a rettegett maffiafőnök, Al Capone is raboskodott. Tvrtko újranyitja a Csernobil-dossziét, hiszen két évtized után visszatért a zónába, hogy felfedje a máig őrzött titkokat. Végezetül jön egy huszonegy perces, különleges videófelvétel megrázó, mégis elképesztő erőt adó igaz története, és egy mondat, amelyet sosem felejt el az, aki Tvrtkóval tart az útján ezen a lebilincselően kalandos utazáson Honolulutól a hófödte Alaszkáig, Csernobiltól Kínán át Chicagóig, a Pokoltól a földi Paradicsomig.
Nem csak humorral és izgalmakkal teli könyv, sokkal több annál! A legnagyobb kalandok most Önre várnak!
Kotnyeles kölykök
1977 nyara. A Blytoni Nyári Detektívklub megoldotta utolsó ügyét, és leleplezte a ravasz Álmostavi Rémet - valójában egy újabb kincsvadászt, aki rá akarta tenni mocskos kezét a Deboën-ház mélyén rejlő mesés zsákmányra. És talán meg is úszta volna, ha nincsenek ezek a kotnyeles kölykök. 1990. A tinidetektívek már mind felnőttek, és nem találkoztak egymással sorsdöntő, 1977-es utolsó ügyük óta. Andy, a fiús lány huszonöt éves és a törvény elől menekül, mivel legalább két államban körözik. Kerri, a hajdani zsenipalánta és reménybeli biológus New Yorkban pultos, és komoly alkoholproblémákkal küzd. De legalább ott van vele Tim, a vehemens vizsla, aki a csapat eredeti kutyatagjának leszármazottja. A horrorrajongó Nate az elmúlt tizenhárom évet különböző pszichiátriákon töltötte, jelenleg a massachusettsi Arkham városában található elmegyógyintézet vendégszeretetét élvezi. Barátai közül csak Peterrel, a jóképű nagymenőből lett filmsztárral tartja a kapcsolatot. Ami rendjén is volna, csakhogy Peter már évek óta halott. Eljött az idő, hogy végére járjanak, mi okozza rémálmaikat, és visszatérjenek oda, ahol ez az egész 1977-ben elkezdődött. Ezúttal hátha nem egy maszkos balekről lesz szó, hanem valódi szörnyek leselkednek rájuk. Karcos humorával, parádés nyelvezetével és zseniálisan megkomponált véres jeleneteivel a Kotnyeles Kölykök szertelenül, ám szerfölött szórakoztatóan tiszteleg a horror, a szeretet, a barátság és a csápos dimenzióközi szörnylények előtt. A kötetet a neves műfordító, Varró Attila (Harcosok klubja) ültette át magyar nyelvre.
Na sklade 3Ks
13,78 €
14,50 €
Visszavágó
Bosszúszomjas zsenik szupererejű összecsapása
Magneto és X Professzor. Superman és Lex Luthor. Victor Vale és Eli Eleven. Sydney és Serena Clarke. Eposzi szövetségek, melyek felbomlottak, barátságok, amelyek menthetetlenül megromlottak.
Victor nem menekülhet saját szuperereje csapdájából, mégis mindent elkövet, hogy megszabaduljon az egyre szörnyűbb mellékhatásoktól. Útját kegyetlenül lemészárolt RendKívüliek hullái szegélyezik. Ősellensége, Eli ismét a nyomában van, ám erről még maga sem tud.
Marcellának, a hírhedt maffiózó gyönyörű feleségének jócskán kijutott az árulásból. Kivirult a halál csókjától, a hatalomtól, amit végre megkapott, és amire mindig is vágyott. Saját csatlósokat gyűjt, és belemegy a legveszedelmesebb játszmába is: megpróbálja kihasználni a legendás viszályt...