Hľadanie: Traja pátrači 68, 69, 70 (3x)
zobraziť:
Szexuális erő és jóga
Haich Erzsébet könyvei révén - melyek valódi világsikerré váltak - a jóga és az emberi lélek kitűnő ismerőjének bizonyult. A Szexuális erő és jóga, a Sport és jóga folytatásaként olyan műnek tekinthető, amely minden felesleges szégyenérzet nélkül a s
zexuális erő lényegét ragadja meg. E szokatlan könyv ugyanakkor nemcsak a szexuális erő titokzatos mélységeit tárja fel, hanem ezen erő megszelídítésének a módját is. Dr. Helmut Speer, a híres ideggyógyász és pszichoterapeuta előszavában a jóga és a
mélylélektan összefüggéseit mutatja be utalva a lehetőségekre is, melyek a jóga területén a pszichoanalízis számára is adottak.
Vypredané
3,62 €
3,81 €
A világegyetem dióhéjban
A nemzetközi tudományos közösség sok más tagjához hasonlóan Hawking professzor is a természettudomány Szent Grálját keresi, a kozmosz szívében rejtőző, de megfoghatatlanul tünékeny mindenség elméletét.
A Világegyetem dióhéjban című könyvében úgy tárja fel a Világegyetem titkait, hogy végigvezet saját kutatási területein - a szupergravitációtól a szuperszimmetriáig, a kvantumelmélettől az M-elméletig és a holográfiától a dualitásig. Legizgalmasabb szellemi kalandjában megpróbálja egyetlen, teljes körű, a Világegyetem minden eseményét leíró elméletté egyesíteni Einstein általános relativitáselméletét és Richard Feynman sokszoros történelmekre vonatkozó elgondolását. Segítségével elevezhetünk a természettudománynak azokra a legvadabb vizeire, ahol a szuperhúr-elmélet és a pébránok jelenthetik a rejtély megoldásának a kulcsát.
Vypredané
18,23 €
19,19 €
Odaát
Miként próbál az eltávozott lélek kapcsolatot teremteni a szeretteivel? Pontosan mi vár ránk a halálunk után, és hogyan engedjük el a fájdalmainkat, tesszük le a terheket? Vajon milyen egy szellem szemszögéből nézni a világot? Tényleg minden idilli a túlparton? New York City - 1934 Az olasz bevándorló, Anthony Vicezi egyik nap hátborzongató felfedezést tesz; élete legnagyobb hibáját követte el, s ez az életébe került... A súlyos terheket és sebeket magában cipelő férfi kétségbeesetten próbálja elérni a családját, de hasztalan. Hamarosan egy látogató keresi fel, aki meggyőzi őt arról; itt már nem tehet semmit, ideje hazatérnie. Anthony előtt megnyílnak a mennyország kapui, azonban a férfi képtelen letenni a terheit. Kisvártatva nyolc mennybéli segítő érkezik hozzá, akik feladata, hogy elfogadtassák vele a megváltoztathatatlant, elérjék, hogy szembenézzen önmagával és megbocsásson nem csak saját magának... Anthony utazása a béke és szeretet felé elénk tárja a mindnyájunkra váró mennybéli titkokat és kincseket. Út egy lélek szemszögéből, aki képes volt mindent eldobni, megjárni a saját poklát, hogy végül megpihenhessen... Odaát. A lélek útja c. sikerkönyv szerzője ismét egy különleges kalandra hívja az olvasót, hogy megismertesse vele mindazt, amit előző kötetében éppen csak látni engedett.
Vypredané
12,86 €
13,54 €
E3
Az e-négyzet óriási nemzetközi sikere sokaknak nyújtott fogódzót az első lépésekhez, hogy "tényleg leessen végre", hogy a gondolatok teremtik a valóságot.
Az E a köbön lapjain Pam Grout segít magasabbra és mélyebbre hatolni a kvantummezőben, ahol bebizonyíthatod, hogy mi sem ... Folytatás ›› természetesebb a csodáknál, és hogy a boldogság csak egy gondolatnyira van tőlünk.
Kilenc újabb érdekes kísérlet és számtalan hasznos tanács tárja szélesre a világ bőségének kapuit az olvasók előtt. A könyv megcáfolhatatlan bizonyítékokat sorol arra, miért csak rajtunk múlik, hogy végre éljünk a lehetőséggel és használjuk az univerzum energiáját, ami örökké a rendelkezésünkre áll, a boldogulásunkat és a jólétünket szolgálva.
A(z) E3 (Könyv) szerzője Pam Grout.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
dostupné aj ako:
Omnibusz - Tíz kicsi néger - Gyilkosság az Orient expresszen
Agatha Christie a világ kedvenc krimiszerzője: művei kétmilliárd példányban keltek el eddig, csak a Biblia és Shakespeare előzi meg az eladási listákon. Könyveit legalább 103 nyelvre fordították le, amivel ő a csúcstartó. Ő az egyetlen, aki két felejthetetlen nyomozót is alkotott. A nagy bajszú belga és a kötögető vénkisasszony, vagyis Hercule Poirot és Miss Marple olvasók generációit hódította meg.
Remekül egyénített szereplőket mozgat csavaros bűnügyekben, az olvasó szeme elé tárja az összes nyomot, és mégsem tudjuk megoldani a rejtélyt. Mindig becsap minket.
Most egy kötetben, omnibusz-kiadásban jelentetjük meg Magyarország két legkedvesebb Agatha Christie-regényét.
AGATHA CHRISTIE (1890-1976) hatvanhat krimi, tizennégy novelláskötet, két önéletrajz, hat romantikus regény, ismeretlen számú színdarab és egy karácsonyi mesegyűjtemény szerzője. Alapító tagja a Detection Club-nak, amelynek tízparancsolatát bármikor boldogan szegte meg: először nála bukkan fel a narrátor mint elkövető, hogy csak egyet említsünk a mostanra megszokottá vált megoldások közül.
1955-ben a Mystery Writers of America neki ítélte az első Nagymester-díjat.
Az elmúlt tíz évben minden bűnügyi írása megjelent az Európa Könyvkiadó gondozásában.
"Nem a költészet a legfontosabb dolog a világon... Szívesebben fekszem egy kád forró vízben savanyú cukrot szopogatva és Agatha Christie-t olvasva."
Dylan Thomas
Vypredané
16,93 €
17,82 €
Odaát
Miként próbál az eltávozott lélek kapcsolatot teremteni a szeretteivel?
Pontosan mi vár ránk a halálunk után, és hogyan engedjük el a fájdalmainkat, tesszük le a terheket?
Vajon milyen egy szellem szemszögéből nézni a világot?
Tényleg minden idilli a túlparton?
New York City - 1934
Az olasz bevándorló, Anthony Vicezi egyik nap hátborzongató felfedezést tesz; élete legnagyobb hibáját követte el, s ez az életébe került...
A súlyos terheket és sebeket magában cipelő férfi kétségbeesetten próbálja elérni a családját, de hasztalan. Hamarosan egy látogató keresi fel, aki meggyőzi őt arról; itt már nem tehet semmit, ideje hazatérnie. Anthony előtt megnyílnak a mennyország kapui, azonban a férfi képtelen letenni a terheit. Kisvártatva nyolc mennybéli segítő érkezik hozzá, akik feladata, hogy elfogadtassák vele a megváltoztathatatlant, elérjék, hogy szembenézzen önmagával és megbocsásson nem csak saját magának...
Anthony utazása a béke és szeretet felé elénk tárja a mindnyájunkra váró mennybéli titkokat és kincseket. Út egy lélek szemszögéből, aki képes volt mindent eldobni, megjárni a saját poklát, hogy végül megpihenhessen... Odaát.
A lélek útja c. sikerkönyv szerzője ismét egy különleges kalandra hívja az olvasót, hogy megismertesse vele mindazt, amit előző kötetében éppen csak látni engedett.
Vypredané
11,84 €
12,46 €
Paddywax Library Voňavá sójová sviečka Frederick Douglass 170g
Kolekcia LIBRARY je venovaná najmä všetkým bibliofilom, ale aj všetkým ostatným, ktorým knihy aspoň z času na čas robia doma spoločníka. Obľúbené výroky autorov sú spárované s nádhernými vôňami, ktoré vzdávajú hold literárnym velikánom.
MIX VÔNÍ:
TOP: eukalyptus, limetka, kardamóm, uhorka, melón
STRED: kosatec, fialka, ambra, pluméria, citrónová tráva, papyrus
ZÁKLAD: palmové lístky, santalové drevo, pižmo, bambus, céder
Typ vône: kvetinová, sladká, svieža
Vosk: sójový
Váha: 170g
Kiszolgáltatva
A fordulatos pszichothriller hamisítatlan Sophie Hannah-i módon az emberi lélek legmélyére ás. A modern thriller mestere ezúttal a családon belüli erőszak, a bántalmazás mozgatórugóit tárja fel, minden oldalon egy-egy újabb mozaikkockát illesztve a történetbe, amíg teljes nem lesz a kép.
Egyik este ismeretlen nő állít be Simon Waterhouse nyomozó otthonába. Azt állítja, hogy ő Proust felügyelő lánya, és az apja bizonyítékot hamisított, minek következtében egy ártatlan embert vádolnak azzal, hogy meggyilkolta magatehetetlen, szélütött feleségét.
A vidéki Angliában játszódó történet szálai összekapcsolódnak a düsseldorfi repülőtéren ragadt okos, sikeres üzletasszony, Gaby Struthers történetével, valamint egy 20 év körüli ápolónőével. A két nő kénytelen egy hotelszobában tölteni az éjszakát Németországban, amíg jobbra fordul az időjárás és felszállhat a gépük. Az ápolónő is azt állítja, hogy Gaby régi szerelmét, Timet ártatlanul fogják elítélni felesége meggyilkolásáért.
A pénz lett volna az indítóok? Vagy az engesztelhetetlen gyűlölet, amit a férj magatehetetlen felesége miatt érez? A bonyolult rejtély megoldása Simon Waterhouse-ra Sophie Hannah csavaros eszű nyomozójára és csapatára vár.
Vypredané
12,22 €
12,86 €
CD-Stínadla se bouří
Nahrávka první části trilogie Jaroslava Foglara, nazvaná Záhada hlavolamu, vznikla před dvaceti lety a již v několika vydáních vyšla na CD. Titul vždy vzbudil velký rozruch a mnozí posluchači zatoužili poslechnout si další dramatizované příběhy Rychlých šípů. Pátrání po ježku v kleci tedy navazuje na tomto CD na předchozí příběh opět s partou Mirka Dušína, Jarka Metelky, Jindry Hojera, Červenáčka a Rychlonožky, statečně překračujících Rozdělovací třídu a nořících se do nebezpečí tajemných uliček Stínadel. Zde na ně číhá mnoho překvapení a objevů, díky kterým postupně přicházejí na stopu ztraceného hlavolamu. V napínavém pokračování jedné z nejpopulárnějších knih Jaroslava Foglara se objeví nejen postavy známé z předešlé Záhady hlavolamu, ale i postavy nové a neobvyklé. Je jím tajemný Široko, podivná parta z klubu Rezavých klíčů a řada příznivců hlavních hrdinů, i jejich nepřátel. Jisté je, že nebezpečné souboje s divokými Vonty o ztracený hlavolam nenechají v klidu žádného z příznivců dobrodružství bez ohledu na věk. Pokračuje napínavé pátrání Rychlých šípů po záhadě hlavolamu
Vypredané
11,12 €
11,70 €
Karjaidban
Az egykor életvidám Janie LaMarche-ot gúzsba köti a gyász. Képtelen feldolgozni férje tragikus, értelmetlen halálát. Hiába próbálkozik, nem találja a kiutat a fájdalom és a harag útvesztőjéből, mígnem egy napon bekopogtat hozzá egy ismeretlen férfi, a titokzatos Tucker, aki lassú, de megállíthatatlan változást indít el az életében.
A férfi azzal a megbízással érkezett, hogy teraszt építsen az asszony házához. Janie vonakodva fogadja el a váratlan ajándékot, ám ahogy a terasz alakot ölt, úgy tárja ki újra Janie a szívét, és engedi be ismét barátait, rokonait az életébe, köt új ismeretségeket, és tanul meg szeretni...
Juliette Fay elragadó stílusban, mély együttérzéssel ír gyászról, szerelemről és a megbocsátás felemelő érzéséről.
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Mi micsoda A Nap
A Nap nélkül nem létezne élet a Földön. Naprendszerünk központi csillaga már több mint 4 milliárd éve tündököl az égen, és még legalább ennyi ideig fogja ellátni a földlakókat napenergiával. A modern teleszkópoknak, űrszondáknak és számítógépeknek köszönhetően ma már kívül-belül ismerjük ezt a csillagot.
Ebben a Mi Micsoda kötetben szó esik a napfoltokról, a protuberinciáról, a magfúzióról, az évszakokról és a napfogyatkozások típusairól is.
A szerző, Erich Übelacker, aki hosszú éveken át a Hamburgi Planetárium vezetője volt, fontos adatokra és összefüggésekre is felhívja a figyelmet. Tényszerű és közérthető megfogalmazásával és szenzációs Napfelvételekkel illusztrálva tárja fel az ifjú olvasók előtt a tudományos érdekességeket.
Vypredané
10,19 €
10,73 €
Ókori utak - ókori utazók
Sándor Tibor, az Edutus Főiskola tanára könyvében az ókori utazások és utazók történetét tárja elénk, az egyiptomi és mezopotámiai időszaktól fogva a görög korszakon át a Római Birodalom periódusáig áttekintve.
A kötet színes stílusban, ugyanakkor szinte minden részletre kiterjedően mutatja be többek között a korabeli utazás különféle módozatait, az utakat és útrendszereket, a legkülönfélébb közlekedési eszközöket, a legfontosabb úti célokat, szállás- és üdülőhelyeket, vagy a leghíresebb utazók kalandozásait. Mindezt egykori források - a kor kiváló íróinak, történetíróinak, költőinek munkáiból vett idézetek - színesítik.
Tankönyv a leendő turisztikai szakemberek számára és kultúrtörténeti csemege mindazoknak, akik érdeklődnek az elmúlt korok hétköznapi élete iránt.
Vypredané
9,83 €
10,35 €
A harcos
Azok mögött a férfiak mögött, akik formálták a történelmet, ott állnak azok a hősök, akik örökre megváltoztatták azt. A bátorság fiai című sorozatának második kötetében az amerikai bestseller-szerző annak a férfinak az életét tárja elénk, akinek a le
lkesedése és Istenbe vetett hite segített Izrael népének birtokba venni az ígéret földjét. Káleb azok egyike, akiket Mózes előreküldött, hogy kikémleljék Kánaán földjét.
Személyében egy szenvedélyes, alázatos, elkötelezett és hűséges embert ismerhetü
nk meg, Józsué legfőbb támaszát. Megküzdve az éhséggel, a szomjúsággal és azzal a forró vágyakozással, hogy bárcsak eljönne már az ígéret beteljesedésének pillanata, a végsőkig kitartott próbatétel évtizedei alatt.
Vypredané
8,04 €
8,46 €
Ulysses
A magyar és világirodalmi örökség híres alkotásainak elemzését, értelmezését kínálja a gimnazisták, az érettségire készülők, a főiskolások, a tanárok s az irodalom iránt általában érdeklődők számára a TALENTUM MŰELEMZÉSEK. Az Ulysses híres és híresen
nehéz könyv. Kevesen olvasták, de aki nem olvasta, az is tud vasy tudni vél róla néhány alapvető információt. Egy nap alatt játszódik, történései részben az Odüsszeia epizódjait követik, félig-meddig önéletrajzi ihletésű, és helyszíne Dublin, Írorsz
ág fővárosa. Rendhagyó mű rendhagyó megközelítést kíván: Kappanyos András ihletett elemzése az Ulysses szerkezeti összetettségét tárja föl, főbb szereplőivel ismertet meg, s egyedülálló kulturális kapcsolatrendszerébe vezeti be az olvasót.
Vypredané
4,57 €
4,81 €
Don Quijote
Cervantes műve a modern regénynek nemcsak őse, hanem -mai értelemben- első klasszikusa is. Gazdag körképén ott virul a kaland középkori bűvölete, a valóságos külső világ összegezés magaslatára emelkedett mozgalmassága, de már a lélek mélyei, belső vi
lágunk azelőtt figyelemre sem méltatott tájai is fölsejlenek rajta. Sokrétű remekmű, az értelmezésnek négy évszázad óta szinte kiapadhatatlan forrása. A korszerűtlen eszményeket kergető és magasztos kudarcra ítélt Búsképű lovagnak és a valóság diadal
át parlagiságával együtt megjelenítő, tenyeres-talpas csatlósának történetében örök-emberi értelmet is kap a XVI-XVII. századi spanyolság nemzeti önvizsgálata: egy történelmi korforduló válságában minden idők emberi magatartásának két alapváltozatát
tárja elénk.
Vypredané
4,39 €
4,62 €
Lacná kniha Don Quijote (-70%)
Cervantes műve a modern regénynek nemcsak őse, hanem -mai értelemben- első klasszikusa is. Gazdag körképén ott virul a kaland középkori bűvölete, a valóságos külső világ összegezés magaslatára emelkedett mozgalmassága, de már a lélek mélyei, belső vi
lágunk azelőtt figyelemre sem méltatott tájai is fölsejlenek rajta. Sokrétű remekmű, az értelmezésnek négy évszázad óta szinte kiapadhatatlan forrása. A korszerűtlen eszményeket kergető és magasztos kudarcra ítélt Búsképű lovagnak és a valóság diadal
át parlagiságával együtt megjelenítő, tenyeres-talpas csatlósának történetében örök-emberi értelmet is kap a XVI-XVII. századi spanyolság nemzeti önvizsgálata: egy történelmi korforduló válságában minden idők emberi magatartásának két alapváltozatát
tárja elénk.
Vypredané
1,39 €
4,62 €
dostupné aj ako:
Ikerpályáimon
Ignácz Rózsát a magyar olvasóközönség több évtizede jól ismeri és szereti; az erdélyi tárgyú írásai, történelmi és ifjúsági regényei osztatlan sikert arattak. Ebben a könyvében művészi eszméléséről, pályája kezdetéről vall.
Emlékezésében-önvallomásáb
an megejtő szubjektivitással és őszinteséggel tárja fel gyermekkorának és ifjúkorának meghatározó élményeit, színésznői pályafutásának történetét, írói kibontakozását; azt az utat, amelyet színpadtól íróasztalig tett.
Könyvéből egy izgalmas és rok
onszenves egyéniség szemszögéből rajzolódik ki az első világháború utáni erdélyi világ, a harmincas évek Budapestjének művészi, írói és színházi képe, Firenze és Párizs A kötet igazi varázslata azonban Ignácz Rózsa ismételhetetlen, ízes stílusa, ame
ly szerencsésen ötvöződik gondolatébresztő reflexióival.
Vypredané
11,51 €
12,12 €
Királyi sivatag
A Királyi sivatag lapjain folytatódik Szultána rendkívüli története. A tény, hogy unokahúgát hozzákényszerítik egy nála jóval idősebb, kegyetlen, aljas férfihoz, és az a felfedezés, hogy egyik királyi unokatestvére szexuális rabszolgákból tart háre
met, még elkötelezettebbé teszi Szultánát, hogy tovább küzdjön a szaúd-arábiai nők elnyomása ellen.
A Királyi sivatag a sivatagi királyságban élő nők életének rémisztő valóságát tárja elénk. Kísértetiesen visszatérő képe ez a könyv a szaúdi férfiur
alomnak és annak a kétségbeejtő életnek, melyet asszonyaikra kényszerítenek. Ebben a könyvben a szerző beszámol arról is, hogyan változott Szaúd-Arábiában a nők helyzete a könyv első megjelenése óta eltelt esztendőkben.
Szeret, nem szeret
Kilenc nő.
Kilenc sors.
Kilenc történet.
Tárgyuk a szerelem, a szenvedély, a siker, a kudarc, a reménység, a bűntudat és a halál. Az egyik nő férjhez megy, a másik a rákkal küzd, a harmadik elárulja a nagynénjét, a negyedik eltemeti a férjét, az ötödik rátalál egy régi barátra, a hatodik meglátogatja az unokahúgát, a hetedik hagyja, hogy elcsábítsák, a nyolcadik elutazik a féltestvéréhez, a kilencedik idősek otthonába kerül. Mindegyik történet az emberek közötti hamis hangokat tárja fel, az érzelmi bonyodalmakat, a furcsa, nemegyszer komikus vágyakat és kitörési kísérleteket.
A látszólag hétköznapi, ártalmatlan történetek egy életre rabul ejtik az olvasót, de ennél szebb rabságot senki sem kívánhatna magának.
Vypredané
14,25 €
15,00 €