Hľadanie: Veľryba Elvíra
zobraziť:
Pozitív hit
A legtöbb vallás a negatív dolgokat hangsúlyozza, és előírja, mit nem szabad tennünk.
A pozitív hit (H+) nem az elkerülendő bűnökre koncentrál, hanem az emberségre, a boldogságra, a humorra, a segítőkészségre, a reményre és az egészségre. Ezek a pozitív hit, a H+ alapelvei, amelyek összeegyeztethetők bármely más hitrendszerrel, vallással társadalmi helyzettől függetlenül.
A H+ lényege:
-Negatív szemlélet helyett pozitív hozzáállás és gondolkodás;
-Személyes megtisztulás helyett pozitív cselekvés és együttműködés;
-Dicsőítés helyett apró építő és segítő tettek;
-Ismétlődő sikerélmények által erősödő önbecsülés;
-Mások segítésével önmagunk segítése.
„A H+ elsősorban életmódvallás - mondhatnánk azt is: életmódhit.”
Edward de Bono
Vypredané
6,94 €
7,31 €
Bevezetés az ökológiába
Ez az általános ökológiát tartalmazó munka, a populációbiológiai folyamatokat nem a szakirodalomban szokásos differenciál-, hanem a kevesebb matematikai ismerettel is megérthető differenciaegyenletekkel mutatja be, hogy a nem matematikával foglalkozó olvasók számára is érthető legyen. Nagy súlyt helyez a jelenségek grafikus szemléltetésére. Az ökológia mellett az ilyen tankönyveknél elvárt módon produkciós biológiai fejezetet is tartalmaz, vigyázva arra, hogy a két nagyon rokon, de azonosnak még sem vehető területet ne mossa össze. A könyv a magyarnyelvű szakirodalomból eddig teljesen hiányzó Loop analízissel zárul. Ez a rendszerelemzés a sztochasztikus bonyolult interaktív struktúrák stabilitási viszonyait modellezi és teszi egyben szemléletessé.
Vypredané
15,20 €
16,00 €
A Védák bölcsessége mindenkinek
A Védák bölcsessége mindenkinek arra tesz átfogó kísérletet, hogy rövid, közérthető, mégis alapos ismereteket adjon az emberiség legrégebben keletkezett írott forrásairól, a Védákról.
A szerző, Narada Kush professzor meditációs mester, védikus asztrológus, a védikus tudományok tanítója, Maharishi Mahesh jóginak, a nyugaton is rohamosan növekvő népszerűségű Transzcendentális Meditáció atyjának közvetlen tanítványa és munkatársa volt éveken keresztül.
Ennek ismeretében talán nem meglepő, hogy műve megírásakor részben kilép a nyugati vallástudományban elvárt "pártatlan tudós" szerepéből, végig a határtalan szeretet és tisztelet hangján szól a Védákról, az azokban felhalmozott óriási tudásról és bölcsességről.
Ugyanakkor A Védák bölcsessége mindenkinek nem egyszerűen egy hindu vallási írás. A szerző rendkívül átfogó ismereteinek köszönhetően módszeresen rendszerezi, és a terjedelemhez képest igen részletesen mutatja be a védikus tudást.
A nagyívű, szinte minden fontos témakört érintő könyv figyelmes elolvasása után garantáltan "helyükre kerülnek" bennünk mindazok a nevek és fogalmak, melyekről a keleti kultúrák elmúlt évtizedekben megfigyelhető térnyerése során itt-ott már hallottunk, de soha nem jártunk utána, honnan származnak és mit is jelentenek pontosan.
A holland származású, jelenleg Magyarországon élő Kush professzor könyve több tízezer példányban fogyott el Európa-szerte, kiemelkedő értékét, hitelességét jelzi, hogy hamarosan Indiában is forgalomba kerül hindi fordításban.
Vypredané
10,70 €
11,26 €
Agymanók-Filmkönyv
Riley elméjét öt Érzelem irányítja a Fejhadiszállás vezérlőpultjának segítségével. Derű azt szeretné, ha a lány mindig boldog lenne. Harag kicsit idegesen reagál mindenre, de jól jön a segítsége, ha határozottságra van szükség. Undor ki nem állhatja a visszataszító dolgokat, míg Majré az óvatoskodásával arról gondoskodik, hogy Riley elkerülje a veszélyes helyzeteket. Az ötödik Érzelem Bánat, aki miatt a lány néha elszomorodik és elsírja magát.
Egy nap azonban minden megváltozik, mert egy véletlen folytán Derű és Bánat eltűnnek a Fejhadiszállásról, és Riley élete is új fordulatot vesz. Vajon képes lesz a többi Érzelem megfelelő módon irányítani a lányt? Visszatérhet-e a két eltűnt Érzelem a Fejhadiszhállásra? Igyekezniük kell, mert ha nem tesznek valamit, akkor az egész addig megszokott életük veszélybe kerül...
Vypredané
10,17 €
10,71 €
Pillangómese
Valakit neked teremtettek, s akár keresed, akár nem, a végzet az utadba sodorja Őt… De vajon kész vagy-e rá? Kész vagy-e felrúgni az elveidet a mindent elsöprő szerelemért?
A huszonhárom éves Jade Johnson friss diplomás pályakezdőként egy svájci cégnél helyezkedik el, ám nem sejti, hogy hamarosan fenekestül felfordul az élete. A céghez ugyanis új főnök érkezik: a harminchat éves Paulo Monti, a lehengerlően jóképű, célorientált üzletember, aki az első pillanattól kezdve mágnesként vonzódik a lányhoz. A vonzalom kölcsönös, azonban Jade attól tart, viszonyuk megannyi veszélyt rejthet. Mégsem tud szabadulni a gondolattól, hogy az övé legyen, és nekiadja a testét-lelkét úgy, ahogy azelőtt senki másnak…
Megkockáztatja hát a lehetetlent, bár maga sem tudja, hogy a férfiról kiderülő sötét titkokat elbírja-e viselni. Bár Fény felé repülő pillangóként rendíthetetlenül hisz benne, hogy tiszta
lelke megmentheti őt, kibontakozó szárnya máris megtörik, és Jade a sötétség felé zuhan. Ekkor azonban az égiek egy angyalt küldenek hozzá…
De vajon túlléphet-e az ember azon, aki elrabolta a szívét? Legyőzhető-e a bizalmatlanság, ha egyszer hazudtak nekünk? Mi a fontosabb: a saját lelkünk, vagy az
áldozat, amit az Igazival remélt közös életért hozunk?
Pillangómese négy álmodozó barátnőről, karrierről, szerelemről, barátságról és egy lányról, aki soha nem adja fel az álmait
Igaz történet alapán.
Vypredané
15,30 €
16,10 €
Gulliver utazásai
Gulliver négy nagy utazást tesz. Először a törpék országába, Lilliputba, aztán az óriások hazájába, Brobdingnagba jut el - eközben, mintegy kicsinyítő és nagyító látcsövén át megismerjük az embert kicsinynek és nagynak, kicsinységében nevetségesnek, nagyságában visszataszítónak, s közben gonosz karikatúráját kapjuk Anglia társadalmi és politikai életének. A következő utazás több országba is elvisz: Laputában a filozófia és a tudomány ferdeségeit látjuk nevetséges színezetben. Glubbdubdriben, a Mágusok szigetén a történelem holt nagyjai lepleződnek le, s végül a halhatatlanság kétes áldásaival ismerkedünk meg a halhatatlan struldbrugok sorsán keresztül. Az utolsó utazás, amely a nemes és bölcs lovak, a nyihahák országába visz, végső, epés leszámolás magával az emberi nemmel, amelyet az undorító, ocsmány jehuk személyesítenek meg.
Vypredané
4,39 €
4,62 €
Maximális teljesítmény
Brian Tracy a sikertechnikák és a személyes teljesítménynövelési módszerek egyik legkiválóbb szakértője. A Maximális teljesítmény hatékony és a gyakorlatban is kipróbált technikák rendszerezett gyűjteménye, amely 25 évi kutatás és tapasztalat eredményeit sűríti. A módszerek könnyen alkalmazhatók, azonnal eredményt hoznak. Megismerkedhetünk azokkal az elvekkel, koncepciókkal és módszerekkel, melyeket a csúcsteljesítményre képes személyek alkalmaznak az élet legkülönbözőbb területein. A könyv hatása azonnal megmutatkozik: pozitívabbak, meggyőzőbbek leszünk, erőfeszítéseink céltudatosabbak, koncentráltabbak lesznek. A világ 31 országában már több mint egymillióan végezték el a könyv alapján kidolgozott szemináriumokat. A könyvben lépésről lépésre bemutatott sikertechnikák a pszichológia, a vallás, a filozófia, az üzleti élet, a közgazdaság, a politika, a történelem örökérvényű elveire épülnek.
Vypredané
8,95 €
9,42 €
Kulákkönnyek
"A múlt században az volt az elvárás az írókkal szemben, hogy típusokat teremtsenek. A magyar irodalomban az egyik ilyen a zsírosparaszt. Aki szívja a szegény zsellér vérét, éhbérért hajtja hajnalhasadástól napnyugtáig a nincsteleneket, a más verejtékén hízik.
Ez a könyv nem tipizál. Sorsokat, életeket mutat be. Olyanokét, akik keményen és ésszel dolgoztak, akiknek a története maga a siker. Valaki dolgozik, és boldogul. Míg be nem avatkozik a típusokat alkotó történelem. Elveszi a földjét a szomszéd ország, aztán három évtized múlva törvények sora. És ha ez nem elég, elveszik a hitét, identitását, méltóságát. És ezzel talán örökre elveszett sok-sok emberi kincs, ami mindannyiunk öröksége lenne.
A szerző ezen kincsek maradékaiból alkotta meg könyvét. Köszönet érte." (Szecsődy Péter)
Vypredané
9,14 €
9,62 €
1000 kereskedelmi grafika
A kereskedelmi grafikák tervezése során komoly kihívásokkal és kiélezett versennyel kell a tervezőgrafikusoknak szembenézniük. Óriási az elvárás a kreativitást és az eredetiséget illetően, a siker esélye viszont sok vállalkozásnál igen csekély - éppen ezért a jól eltalált marketing és márkaépítés a túlélést jelentheti.
A könyv különféle cégek arculatának, grafikai megjelenésének tárháza, az innovatív ötletek bőséges választékát nyújtva a designereknek, reklámszakembereknek és cégtulajdonosoknak. Az 1000 márkaarculatot olyan reklám- és nyomtatott anyagok, csomagolások és jelrendszerek testesítik meg, amelyek -könyves hasonlattal élve- a címsor, a központozás vagy épp a lábjegyzet szerepét töltik be a kereskedelem változatos környezetében. A kötet oldalai bővelkednek olyan ötletekben, amelyek kiválóan hasznosíthatók promóciók, feliratok, címkék, hirdetések, szórólapok, táskák, logók vagy épp ajándéktárgyak és szóróanyagok tervezésekor.
Vypredané
21,91 €
23,06 €
Matróz lóháton - Jack London életrajza
2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London, az amerikai irodalom nagy alakja, műfajok egész sorának újító zsenije. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót az irodalom művésze volt.
Ebben a száz évben a legszélesebb olvasóközönség rajongott érte. És a magyar írástudók legjava. Hunyady Sándor így lelkesedett: Jack London csupa mesélő kedv, fantázia, kaland, mert földrajzilag is egészen új területeket tár föl a sápadt európai képzelet előtt. Minden könyvének más és más, szenzációs díszlete van. Elvisz Alaszkába, ahol halállal kell fizetni az aranyért, vad szerencsekeresők, éhes farkasok közé, viola hómezőkre, amelyek fölött az északi fény világít, és ahol megfagy a tüdő a jeges levegőben. Kis halászhajókon, gyanús gőzösökön bejárjuk vele a Csendes-óceánt. Éhezünk, ölünk, dolgozunk. Ahová nyúl, kincs akad a kezébe. Akkora elbeszélő tehetség, hogy a tollán új fényt kap minden elkopott probléma.
A Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől 15 kötetben megjelenteti az életmű legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.
Vypredané
5,40 €
5,68 €
Cristiano Ronaldo
Amikor a fiatal portugál tehetség 2003-ban megérkezett a Manchester Unitedhoz, Sir Alex Ferguson hezitálás nélkül a 7-es számú mezt választotta neki - melyet előtte George Best, Éric Cantona és David Beckham viselt. Az elvárás egyértelmű volt, Ronaldo pedig nem okozott csalódást.
Cristiano Ronaldo 2008-ban - az angol bajnokság szereplői közül elsőként - elnyerte a FIFA Év Játékosa díját és az Aranylabdát is. Rekordértékű, 94 millió eurós átigazolása után a Real Madridnál töretlenül folytatta gólszerzési sorozatát, miközben a Barcelonában játszó Lionel Messivel való párharca még intenzívebbé vált.
Luca Caioli ennek a világsztárnak a történetét meséli el, mind a pályán, mind a pályán kívül, közelről mutatva be a modern labdarúgás egyik legkiemelkedőbb játékosának életét - egy olyan focistáét, aki szinte rögeszmésen és megállíthatatlanul küzd azért, hogy a világ legjobbja legyen.
Vypredané
7,27 €
7,65 €
dostupné aj ako:
Légszomj
1938-ban járunk, a borúlátó jóslatok szerint Anglia lekésőbb 1941-ben háborúba lép Németországgal.George Bowling, a középkorú biztosítási ügynök kicsinyes feleségével és két gyerekével az angol alsó középosztály szürke életét éli London egyik jellegtelen kertvárosi negyedében. Tulajdonképpen azon a napon születik meg a fejében a nagy ötlet, amikor megkapja a műfogsorát. Nem sokkal korábban szép summa dugipénzre tett szert a lóversenyen, és kedvtelve fontolgatja, vajon mire költse. "Egy hétvége egy nővel, vagy csendben elcsepegtetni apróságokra, szivarra, dupla whiskyre, ezek merültek fel mint lehetőségek." De megpillant egy plakátot, amely az emlékezés különös logikája folytán felidézi benne a múltat.Harmincnyolc évet repül vissza az időben abba a kisvárosba, ahol született és férfivá érett, és emlékképeiből egy azóta elveszett életérzés és a szó minden értelmében lerombolt világ tárul elénk. Ebből a nosztalgiából fakad a "nagy ötlet", amely valójában sajátos kitörési kísérlet egy beszűkült életformából, és bár eleve magában hordozza a csalódást, az újabb illúziók elkerülhetetlen szertefoszlását, egy nagy utazás - mint mindig - a lélek belső útjaira is elvisz, és a cselekvés puszta ténye is megnyugvást ad George Bowlingnak, Orwell egyik legrokonszenvesebb alakjának.
Vypredané
11,16 €
11,75 €
Az óceán meséi - A vén halász meséi
2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London, az amerikai irodalom nagy alakja, műfajok egész sorának újító zsenije. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót - az irodalom művésze volt.
Ebben a száz évben a legszélesebb olvasóközönség rajongott érte. És a magyar írástudók legjava. Hunyady Sándor így lelkesedett: "Jack London csupa mesélő kedv, fantázia, kaland, mert földrajzilag is egészen új területeket tár föl a sápadt európai képzelet előtt. Minden könyvének más és más, szenzációs díszlete van. Elvisz Alaszkába, ahol halállal kell fizetni az aranyért, vad szerencsekeresők, éhes farkasok közé, viola hómezőkre, amelyek fölött az északi fény világít, és ahol megfagy a tüdő a jeges levegőben. Kis halászhajókon, gyanús gőzösökön bejárjuk vele a Csendes-óceánt. Éhezünk, ölünk, dolgozunk. Ahová nyúl, kincs akad a kezébe. Akkora elbeszélő tehetség, hogy a tollán új fényt kap minden elkopott probléma".
A Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől 15 kötetben megjelenteti az életmű legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.
dostupné aj ako:
Infokommunikációs akadálymentesítés
Napjainkban különös jelentőséggel bír az akadálymentesítés és az akadálymentes tervezés elve, egymás után születnek a közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést előíró törvények hazánkban és nemzetközi szinten is. Ez a könyv az infokommunikációs akadálymentesítés korszerű lehetőségeit mutatja be. Tartalmazza mindazokat az alapvető ismereteket, amelyek segítségével környezetünket mindenki számára kényelmesen használhatóvá (és a jogi szabályozásnak megfelelővé) alakíthatjuk.
A könyv áttekinti az informatikai és a kommunikációs eszközök akadálymentesítésének fejlődését, a jelenleg elérhető megoldásokat és a jövő lehetőségeit. Az érzékszervi, értelmi és mozgássérültek speciális igényei alapján javaslatokat tesz a PC-s és mobil-munkakörnyezet kialakítására, átalakítására a problémát okozó bemeneti és kimeneti információcsatornák testreszabásával vagy helyettesítésével. Az akadálymentes weboldalak és alkalmazások fejlesztői is megtalálhatják a munkájukat segítő tervezési elveket és konkrét információkat.
A könyv második felében azt is bemutatjuk, hogyan válhatnak az informatikai rendszerek a mindennapi élet akadálymentesítésének az eszközévé. Olyan érdekes témák szerepelnek itt, mint a számítógéppel vagy mobilkészülékkel történő könyvfelolvasás, az online ügyintézésben, vásárlásban, oktatásban rejlő lehetőségek, a videotelefonálás és a hazánkban nemrég elindult videotolmács-szolgáltatás, továbbá a közösségi helyszínek akadálymentesítése a helyi információszolgáltatást nyújtó technológiák segítségével. Végül szó esik még napjaink egyik legdivatosabb innovációjáról, az intelligensotthon-rendszerről.
Az ember tragédiája (DVD-melléklettel)
Madách Imre műve Jankovics Marcell animációs filmváltozatának színes képeivel illusztrálva jelent meg. A magyar irodalom egyik legfontosabb és legismertebb darabjának huszonhárom éven át készült rajzfilmes adaptációja. Jankovics Marcell mind a 15 színt más-más animációs stílusban készítette el, a grandiózus mű mégis egységes egészet alkot. A film hőse Ádám és Éva, akiket a paradicsomból való kiűzetés után Lucifer álmukban végigkísér a történelmen, és elvisz a beláthatatlan jövőbe. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező korábban olyan nagysikerű egészestés animációs filmeket készített, mint a János Vitéz (1973), a Fehérlófia (1982) és az Ének a csodaszarvasról (2002), illetve dolgozott a Gusztáv és a Magyar népmesék sorozatokon is. Sisyphus című 1974-es animációs rövidfilmjét Oscar-díjra jelölték, 1977-ben a háromperces Küzdőkkel pedig Arany Pálma-díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon.
Vypredané
20,09 €
21,15 €
Martin Eden
2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London, az amerikai irodalom nagy alakja, műfajok egész sorának újító zsenije. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót az irodalom művésze volt.
Ebben a száz évben a legszélesebb olvasóközönség rajongott érte. És a magyar írástudók legjava. Hunyady Sándor így lelkesedett: Jack London csupa mesélő kedv, fantázia, kaland, mert földrajzilag is egészen új területeket tár föl a sápadt európai képzelet előtt. Minden könyvének más és más, szenzációs díszlete van. Elvisz Alaszkába, ahol halállal kell fizetni az aranyért, vad szerencsekeresők, éhes farkasok közé, viola hómezőkre, amelyek fölött az északi fény világít, és ahol megfagy a tüdő a jeges levegőben. Kis halászhajókon, gyanús gőzösökön bejárjuk vele a Csendes-óceánt. Éhezünk, ölünk, dolgozunk. Ahová nyúl, kincs akad a kezébe. Akkora elbeszélő tehetség, hogy a tollán új fényt kap minden elkopott probléma.
A Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől 15 kötetben megjelenteti az életmű legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.
Vypredané
5,40 €
5,68 €
dostupné aj ako:
Juhtenyésztés
A juhtenyésztés a nomád állattartástól az iparszerű tartástechnológiai elemek megjelenéséig fejlődött. Az évi egy utódtól, akár évenként 5-6 bárány szintre jutottunk. Néhány liter tej laktációs termeléstől, ezer litert meghaladó produktumot is elérnek egyes egyedek és tenyészetek. A vedlő szőrt előállító juhoktól a szuperfinom gyapjút előállító állatokig állítottak termelésbe fajtákat. Az egyhasznú juhoktól eljutottunk a többes hasznosítású genotípusokhoz, majd újra megjelentek a célnak megfelelő, nagy teljesítményű, speciális hasznosítású állatok, a fejlődés továbbra is töretlen kell maradjon.
A termelési környezet sokszor változott az igényekhez, termelési szintekhez igazodva, de még ma is a juh tud - legelési sajátosságaival - a legtöbbet tenni a környezet megóvásáért, a rendezett környezetért.
Azon tulajdonságai, amelyekért elsősorban érdemes a juhtartással foglalkozni, a következők:
- nem táplálékkonkurense az embernek, takarmányai más állatfajjal nem hasznosíthatók,
- jó minőséget elváró, speciális, igényes piacra termel,
- kellő számban vannak olyan fogyasztói, akik fizetőképes keresletet tartanak fenn a piacokon,
- az ágazatban a nagy versenyképességi lemaradás miatt óriási tartalékaink vannak a fejlődésben,
- lakosságmegtartó, terület-karbantartó feladatot lát el,
- a környezet minőségét javító szerepe meghatározó jelentőségű,
- gyapja más állatfajéval - minőségi, és mennyiségi okokból - nem helyettesíthető.
Vypredané
16,63 €
17,50 €
Az éneklő kutya
2016-ban száz éve, hogy itt hagyta a világot Jack London, az amerikai irodalom nagy alakja, műfajok egész sorának újító zsenije. Bármit írt, állathistóriát, kalóztörténetet, krimit, utópisztikus regényt, westernt, szociográfiát, csavargónaplót az irodalom művésze volt. Ebben a száz évben a legszélesebb olvasóközönség rajongott érte. És a magyar írástudók legjava. Hunyady Sándor így lelkesedett: Jack London csupa mesélő kedv, fantázia, kaland, mert földrajzilag is egészen új területeket tár föl a sápadt európai képzelet előtt. Minden könyvének más és más, szenzációs díszlete van. Elvisz Alaszkába, ahol halállal kell fizetni az aranyért, vad szerencsekeresők, éhes farkasok közé, viola hómezőkre, amelyek fölött az északi fény világít, és ahol megfagy a tüdő a jeges levegőben. Kis halászhajókon, gyanús gőzösökönbejárjuk vele a Csendes-óceánt. Éhezünk, ölünk, dolgozunk. Ahová nyúl, kincs akad a kezébe. Akkora elbeszélő tehetség, hogy a tollán új fényt kap minden elkopott probléma. A Kossuth Kiadó 2015 szeptemberétől 15 kötetben megjelenteti az életmű legjavát, megtoldva a sorozatot Irving Stone káprázatos Jack London-életrajzával.
Vypredané
4,87 €
5,13 €
dostupné aj ako:
Szerelmes hercegnő
Gina, Girton hercegnője férjezett asszony, mégis a hajadonok vidám, független, kacér életét éli, hiszen férje esküvőjük óta távol van tőle. Végül úgy dönt: megszabadul a férfitól, akihez gyerekfejjel hozzákényszerítették. Elhatározza, érvénytelenítteti házasságát, hogy minél előbb frigyre lépjen kedvesével, a márkival. Ám amikor Camden, a herceg megérkezik, mindkettejüknek rá kell döbbenniük: vonzódnak egymáshoz. A több mint tízéves távollét alatt, Gina gyönyörű nővé érett, a házasságkötés után megszökő, alig tizennyolc éves fiú sármos, ellenállhatatlan férfivá vált.
Ugyan a herceg minél hamarabb szeretne visszatérni Görögországba, könnyelmű, aranyifjú életéhez, a friss vonzalom nem ereszti. Ginát közben a márki figyeli árgus szemekkel, és minden erejével igyekszik távol tartani jövendőbelijét könnyűvérű, ledér barátnőitől, de legfőképpen a jóképű, minden szabályt felrúgó férjtől...
Eloisa James a 16. század Angliájába helyezi történetét, egy humorral megírt szerelmi sokszöget, fordulatokban gazdag, szórakoztató regényt nyújtva az olvasónak.
Vypredané
10,93 €
11,50 €