Hľadanie: Jane Eyre EN
zobraziť:
Majd megnövök én...
Készségfejlesztő munkafüzetünket óvodáskorú gyermekek számára készítettük. A vidám és játékos feladatok több célt is szolgálnak: rendszerezhetik és kiegészíthetik ismereteiket, fejleszthetik tudásukat, logikai készségüket; ugyanakkor gyakorolhatják a helyes ceruzafogást is: színezhetnek, rajzolhatnak.
Szükséges az önök jelenléte is, mert az együtt játszás és a közös felfedezés öröme nélkülözhetetlen mindannyiuk számára.
Na sklade 1Ks
2,42 €
2,55 €
Petepite - Az apu én vagyok
A tizenegy és fél éves Pete Péter arra ébred, hogy alig fér el az ágyon. A takarója alól két szőrös láb kandikál ki, a keze óriási, a hangja mély és reszelős. Úgy tűnik, Pete Péter, azaz Pite egyetlen éjszaka alatt felnőtt, és pont olyan lett, mint az apja. Ráadásul apukája, dr. Pete Ádám is áváltozott, és a megszólalásig hasonlít a fiára. Sőt a megszólalás után is. Így aztán apa és fia egy cipőben járnak. Illetve egymás cipőjében. Pite suli helyett munkába indul. Ádámot pedig várja az iskolapad. De vajon helyet tud-e állni Pite egy komoly munkahelyen? És hogyan boldogul Ádám a gyerekekek között? Egyszer majd jót nevetnek ezen az egészen, ha már visszaváltoztak. De vajon visszaváltoznak-e valaha?
Na sklade 2Ks
8,03 €
8,45 €
Smash All the Windows (EN)
Audiobook Smash All the Windows written by Jane Davis. It has taken conviction to right the wrongs. It will take courage to learn how to live again. A coroner has ruled that the victims of the St Botolph and Old Billingsgate disaster are not to blame for their own deaths. For their families, the undoing of a miscarriage of justice should be a cause for rejoicing.
Na stiahnutie
16,99 €
Jane Doe krónikák 1: Jane Doe és a világok bölcsője
Lépj be!
Ne nézz vissza!
Előre vezet az egyetlen út!
Amikor Bluehaven távoli szigetét egy erős földrengés rázza, meg és az apja eltűnik, Jane Doe fejest ugrik egy szédületes kalandba, hogy visszaszerezze őt.
Ám ez nem egy átlagos mentőakció. Jane apjának egy, a világok közti veszélyes labirintusban veszett nyoma, és nem a lánya az egyetlen, aki elkeseredetten igyekszik megtalálni őt. Egy rémes gonosz tört be ebbe a szent birodalomba: egy aljas tervet szövögető férfi a hadserege élén…
Lépj be!
Ne nézz vissza!
Előre vezet az egyetlen út!
Lacná kniha Voyage a travers le monde en
Lorsque je regardais la quantité de photographies du monde entier qui font partie du patrimoine de Štefánik au Musée National Slovaque a Martin, je navais cesse davoir présent a lesprit le mémoire universitaire de Štefánik, illustré par Štefánik l
ui-meme, qui, pour changer, se trouve dans les archives de lUniversité Charles a Prague.Upozornenie: Vzhľadom na častejšie obmeny vydaní tejto knihy v zahraničí, kus, ktorý vám zašleme, nemusí mať rovnakú obálku ako je zobrazená tu. Zobrazená obálka
môže byť iba ilustračná. Obsah knihy aj cena budú však identické, bez ohľadu na obálku.
Na sklade 2Ks
0,65 €
12,95 €
dostupné aj ako:
Én, a gyilkos
Belenézel a szemébe, mielőtt megölöm? Én, a Gyilkos két felvételt küld az első áldozatáról. A halál előtt. A halál után. Egy vírus azonban még azelőtt megsemmisíti a képeket, mielőtt Fenton felügyelő megtalálná a holttestet. Hamarosan újabb áldozat fotója érkezik, szintén online... és a gyilkos nem áll le. Áldozatai számának növekedésével egyre többen követik az interneten, ő pedig szereti teljesíteni rajongói kívánságát... Fenton felügyelő megszállottan keresi Én, a Gyilkost, aki most nem találomra vadássza le az áldozatát. Fenton és a lánya számára a hajsza élet-halál kérdésévé válik. Félelmetes, pulzuspörgető thriller.
Na sklade 1Ks
11,00 €
11,58 €
Jane Eyre
'some hours later, I woke up. A terrible cry had woken me... Help! Help! Rochester, help me! A Classic love story which was first published in 1847. Numerous plays, films and television adaptations have been made of great novel.
Vypredané
6,84 €
7,20 €
Piaf Edith - La Vie En Rose: Best Of CD
Jedna z najslávnejších francúzskych speváčok sa v povojnovom období stala aj medzinárodnou speváckou hviezdou. Jej špecialitou boli šansóny a balady, medzi najznámejšie piesne patria La Vie en rose (1946), Non, je nie regrette rien (1960), Hymne ? l'amour (1949), Milord (1959), La Foule (1957), l'Accordéoniste (1955) alebo Padam... Padam... (1951).
V októbri uplynulo 60 rokov od smrti Edith Piaf, slávnej francúzskej speváčky a skladateľky. Pri tejto príležitosti vydá Warner Music France album Best Of, ktoré zhromažďuje všetky jeho nádherné piesne v štandardnej CD verzii, štandardnom čiernom vinyle a Picture LP. Aj dnes zostáva Edith Piaf najznámejšou francúzskou speváčkou, ktorá svojou výnimočnou osobnosťou zanechala vo svete nezmazateľnú stopu. Bola nadšene uznávaná a veľmi milovaná publikom vo Francúzsku, Spojených štátoch a mimo nej. Jeho pretrvávajúca popularita je dôkazom hlbokého rešpektu publika voči umelcom, ktorí sa skutočne vyznamenali. Piaf je autentický idol v tom najabsolútnejšom zmysle slova. Jeho meno okamžite evokuje brilantný talent, citlivú dušu a mimoriadny temperament. Jej hlas a silueta sa navždy vryjú do spomienok všetkých, ktorí ju počuli spievať.
Tracklist:
01. Hymne A L'Amour
02. La Vie En Rose
03. La Foule
04. Mon Manége A Moi Tu Me Fais Tourner La Tete
05. Mon Dieu
06. L'Accordéoniste Live
07. Non Je Ne Regrette Rien
08. Padam Padam
09. A Quoi Ça Sert L'Amour
10. Milord
11. Les Trois Cloches
12. Sous Le Ciel De Paris
13. L'Homme A La Moto
14. Notre Dame De Paris
15. Jézébel
16. Exodus
17. La Goualante Du Pauvre Jean
18. Johnny Tu N'Es Pas Un Ange
19. Les Amants De Paris
20. Plus Bleu Que Tes Yeux
21. Bravo Pour Le Clown
22. Je Hais Les Dimanches
23. C'Est A Hambourg
24. Le Prisonnier De La Tour Si Le Roi Savait Ça Isabelle
25. Les Amants D'Un Jour
Az Én térKÉPem
Tökéletesen tisztában vagy önmagaddal? Igen Nem
Elégedett vagy minden eredményeddel és a kapcsolataiddal is? Igen Nem
Pontosan tudod, mik a céljaid és hogyan érheted el azokat? Igen Nem
Mindegyik kérdésre igennel válaszoltál? Igen Nem
Ha az utolsó kérdésre nemmel válaszoltál, akkor ez a könyv neked szól!
Segítségével elkészítheted a saját ÉN térKÉPedet, ami által jobban megértheted, ki vagy, miért lettél ilyen, milyen akarsz lenni a jövőben, és hogyan indulhatsz el a megfelelő úton. Az agykutatás eredményeivel, bizonyítottan működő módszerekkel és tippekkel együtt nélkülözhetetlen útmutatót biztosít nemcsak fiataloknak: a tartalom 95%-a korosztálytól függetlenül érvényes. Fontos tudnivalóit az író testvérpár összesen 60 évnyi tanítási, coaching és tréningezési tapasztalat, illetve több száz könyv, cikk és podcast alapján válogatta össze.
Szívesen ajánljuk szülőknek, osztályfőnököknek, coachoknak, mentálhigiénés szakembereknek is, és mindenkinek, aki fiatalokkal foglalkozik vagy él.
Na sklade 1Ks
12,23 €
12,87 €
Apa+én sosem unatkozunk
10 küldetés, 70 közös játék, minőségi idő apukáknak és gyerekeiknek. Készítsetek rakétahátizsákot és lávalámpát, eszkábáljatok odúkat tündéreknek és manóknak, szervezzetek saját lovagi tornát! 10 kreatív mese, azokban több mint 70 közös játék, valamint Peer Krisztina és Szél Dávid pszichológusok írásai gyerekekről, apaságról, játékról és együtt töltött időről.
Többtucat sikeres és emlékezetes tábor után az Apa+én alapítói összegyűjtötték és kiegészítették az Apa+én programsorozat legizgalmasabb játékait. Most a gyerekek és apukáik kedvenc meséit és kihívásait végre azok is megismerhetik, akik épp nem tudnak velük tartani.
Na sklade 1Ks
15,30 €
16,10 €
Ki vagyok én?
Szeretnéd jobban megismerni önmagadat? Érdekel, mi tart lendületben, mi mozgat? Szereted tesztelni magadat?
Haulwen Nicholas, brit coach személyiségteszt-gyűjteménye olyan kérdéssorokat tartalmaz, amelyekkel bárki elindulhat az önmegismerés útján, vagy többet tudhat meg másokról.
A könyvben található 25 személyiségteszt tudományosan alátámasztott modellek alapján készült, amelyek mindegyikéhez részletes értékelés és magyarázat tartozik, minden esetben feltüntetve a forrást is (Myers-Briggs, Enneagram, NASA stb.).
A tesztkönyv használatával olyan alapvető fontosságú dolgokat tudhatsz meg magadról, mint hogy vezető vagy követő típus vagy, hogyan kezeled a konfliktusokat, őszinte vagy-e magadhoz, milyen a stressztűrő képességed, az érzelmi intelligenciád, hogyan kezeled a pénzt, mi a szeretetnyelved.
A Ki vagyok én? komoly és tartós erőforrást kínál minden korosztály számára. Az eredmények ismeretében hatékonyabban fogunk kommunikálni párunkkal, családtagjainkkal, kollégáinkkal, és akár abban is segíthet, milyen utakat válasszunk az életünkben.
Na sklade 1Ks
13,78 €
14,51 €
Én. Én. Én. Én.
Posztmodern írónak tekinthetjük Esterházyt? Magyar Miklós kötete erre a máig vitatott kérdésre keres lehetséges válaszokat. Következésképpen nem lehet és nem is kíván a téma minden kétségen felüli lezárása lenni. Sokkal inkább - összhangban azzal, ahogyan Esterházy maga is elhatárolódik alkotóművészetet merev kategorizálásától - olyan értelmezési módozatokat kínál, amelyeken keresztül az írói munkásság annak árnyaltságában, rétegzettségében tárulhat elénk. Az egyes fejezetek az intertextualitás, a humor, a sajátos olvasási lehetőségek, a nyelv egyszerre mesteri és játékos birtokba vételének kérdéseit tematizálják, miközben külön-külön és együttesen is közelebb vihetnek bennünket ahhoz, ki is az az Én. Én. Én. Én. Esterházy.
"Pinta szerepként mondta:
- Ezek a nők! Örömükben el-eltörik a mécses. Hát igen: napfény, patak, a sok kedves háziállat. Nagy a kísértés.
- A természet öle - dörmögtem.
- Öl - mondta fölösen valamelyikőnk. Fancsikó vészjóslóan forgatta el egymásion két kis virágkezét.
- Megkértek, hogy holnap reggel 8-ig lennénk ha szívesek elhordani az irhánkat.
- Hát hordjuk el - vonta meg a vállát Pinta, és alamuszin meglökte az asztalt. (Mit remélt?)"
Én. Én. Én. Én.
Posztmodern írónak tekinthetjük Esterházyt? Magyar Miklós kötete erre a máig vitatott kérdésre keres lehetséges válaszokat. Következésképpen nem lehet és nem is kíván a téma minden kétségen felüli lezárása lenni. Sokkal inkább – összhangban azzal, ahogyan Esterházy maga is elhatárolódik alkotóművészete merev kategorizálásától – olyan értelmezési módozatokat kínál, amelyek révén az írói munkásság annak árnyaltságában, rétegzettségében tárulhat elénk. Az egyes fejezetek az intertextualitás, a humor, a sajátos olvasási lehetőségek, a nyelv egyszerre mesteri és játékos birtokba vételének kérdéseit tematizálják, miközben külön-külön és együttesen is közelebb vihetnek bennünket ahhoz, ki is az az Én. Én. Én. Én. Esterházy Péter.
Na stiahnutie
5,07 €
Jane Eyre
Jane Eyre, a poor orphan, grows up in misery until she becomes the governess in the house of wealthy Mr Rochester and falls in love. But mysterious events take place in the house at night, and Mr Rochester appears to be hiding a terrible secret. Can Jane even hope for happiness?
Vypredané
6,75 €
7,10 €
Ahogy én készítem... - Kati mama szakácskönyve
Ha valaki egy új vagy különleges ételeket, süteményeket remél ettől a kis gyűjteménytől, az csalódni fog. Nem találtam ki új ételeket. A receptek megfogalmazásában igyekeztem az egyszerűségre törekedni, és kerültem a ritka vagy szokatlan fűszerek, alapanyagok használatát, hogy azokat a sütésben, főzésbe kevésbé járatosak is könnyedén elkészíthessék.
Na sklade 2Ks
6,74 €
7,09 €
An Unknown Woman (EN)
Fire destroyed her present. Secrets destroyed her past. Look in the mirror and ask yourself a question. Who are you? Do you know the answer? At the age of forty-six, Anita Hall knows exactly who she is. She has lived with partner Ed for fifteen years and is proud of the life they’ve built. They go out into the world separately: Ed with one eye on the future in the world of finance; Anita with one foot in the past, a curator at Hampton Court Palace.
Na stiahnutie
16,99 €
Jane Eyre
Jane Eyre, a poor girl, leaves her cruel aunt’s house and goes away to school. Later, she becomes a teacher and works for the rich Mr Rochester. She loves him and wants to marry him. He loves her too, but he has a dark secret ...
Vypredané
6,18 €
6,50 €
Anglicky 15 minút denne
S touto príručkou vám bude stačiť len 15 minút denne, aby ste v cudzom jazyku s prehľadom zvládli bežné situácie. Celý kurz pritom trvá len 12 týždňov.
Kniha je určená na samoštúdium. Rozdelená je do 12 tematických kapitol (Dohodnutie stretnutia, Nakupovanie, Práca a štúdium...). Každú kapitolu tvorí päť 15-minútových lekcií, ktoré sa začínajú minútovou rozcvičkou. Obsahuje aj kultúrny alebo konverzačný tip, t. j. hlbší pohľad do života v konkrétnej krajine a používania jazyka. Nové slovíčka a frázy hravo zvládnete aj vďaka uvedenej výslovnosti a názorným obrázkom.
Kniha obsahujej ilustrované dialógy, sprievodca jedálnym lístkom a obojstranný slovníček.
Jane nyomában
Anyák és lányok. Titkok és hazugságok.
2017: Amikor Angela Creighton rábukkan egy súlyos titkokat tartalmazó régi levélre, elhatározza, hogy megkeresi az igazi címzettet. Kutatásának köszönhetően megismeri azt az illegális abortuszhálózatot, amelyet bátor és elszánt nők egy csoportja működtetett Torontóban az 1970-es években. Egy hálózatot, amelynek fedőnevét - Jane - suttogva adták tovább egymásnak a bajbajutottak...
1971: Dr. Evelyn Taylort tinédzserként arra kényszerítették, hogy a "bukott lányok" számára fenntartott otthonban megszülje, majd örökbe adja gyermekét. Soha nem tudta kiheverni a traumát, és éppen ez az élmény viszi rá arra, hogy orvosként a folyamatos fenyegetettség ellenére is csatlakozzon a Jane abortuszhálózathoz, és megadja a nőknek a választási lehetőséget, amely neki sohasem adatott meg.
1980: Miután felfedez egy megrázó titkot a családjáról, a húszéves Nancy Mitchell mindent megkérdőjelez, amit eddig tudott. Amikor teherbe esik, rájön, hogy nincs kihez fordulnia, ám végül megleli a Jane hálózatot. Dr. Taylor mellett úgy érzi, végre magára talált, a múlt hazugságai elől azonban nem menekülhet...