Hľadanie: No Limits EN
zobraziť:
A nő, aki nem tud parancsolni a kezének
Kurucz Adrienn, újságíró, a wmn.hu szerkesztője. Míg mások bélyeget, ő történeteket gyűjt kicsi kora óta. Szilárd meggyőződése, hogy az apokalipszis közepette is szerelmi életük kínjai miatt panaszkodnak majd az emberek. Mert a szerelem mindent visz.
Ha nem történeteket hallgat, akkor történeteket ír: harminc éve lapcsináló (ha az iskolaújságról sem feledkezünk meg, amit szerzőnk nemcsak együtt írt a legjobb barátjával, de szerkesztett, fénymásolt és terjesztett is egy időben szerelmi élete alakulásának megfelelő lelkesedéssel és intenzitással). Mondhatnánk, hogy elhivatott, de az igazság az, hogy volt egy makacs nagymamája, akivel képtelenség volt vitatkozni, és aki meglátta nyolcéves unokájában az írót, amikor az papírra vetette egy soha be nem fejezett mese kurta, első fejezetét. Egy törpéről szólt.
Az elmúlt húsz évben riportokat és interjúkat írt (Adrienn, nem a törpe), nagy példányszámú magazinoknál publikált, ami véleménye szerint nem egy szakma, hanem inkább egy sajátos életforma, amely elsősorban a harkályéval rokonítható a kopácsolás és a turkálás okán. És ha igaz, hogy az ülő életmód az új bagózás, akkor véleménye szerint meg vannak számlálva a napjai, tehát érdemes lecsapni első és talán egyetlen prehumusz novelláskötetére, amely természetesen a szerelemről szól, mégis mi másról szólna?!
Petr Zhoř Fotografie No.
Fotografická monografie Petra Zhoře přináší průřez jeho celoživotním dílem od šedesátých let po současnost. Najdete v ní tedy vše podstatné z autorova originálního rukopisu, pro který jsou typické zneklidňující světelné linie, nezúčastněné tváře figurín, chladné odlesky, včetně surrealistické technizující poetiky zdůrazněné tónováním černobílé fotografie. Zhoř má mimořádný pozorovací talent a občas můžete mít pocit, že vidí i to, co se odehrává hluboko pod povrchem – třeba ve vašem nitru. Nevšedně graficky zpracovanou knihu doprovází erudovaný text PhDr. Michala Janaty.
Az alfa-nő párra lel
Egy sikeres nő folyton azt hallgathatja, hogy karrierje szárnyalásával egyidejűleg le is mondhat a házassággal, családdal kapcsolatos álmairól.
"Ne higgy a negatív jóslatoknak!" - tanácsolja dr. Sonya Rhodes, a neves párkapcsolati terapeuta. A statisztikák szerint napjaink alfa-nőjéből - aki ambíciózus, magabiztos és szorgalmas - aligha lesz vénlány. Éppen ellenkezőleg; a genderszerepek újragondolásával a nők minden eddiginél jobb párkapcsolatokat alakíthatnak ki. Több mint harmincévnyi klinikai pszichológusként szerzett tapasztalatával dr. Rhodes abban segít a nőknek, hogy megtalálják a szerelmet egy olyan férfi oldalán, aki méltányolja vezető erejüket, egyszersmind kiegészíti őket.
Ez a könyv nemcsak romantikázni tanít, hanem rávilágít társadalmunk drasztikus változásaira is, amelyek akár nagyobb hatalmat és befolyást adhatnak a nőknek magánéletükben és karrierjükben egyaránt.
Dr. Sonya Rhodes azt tanácsolja korunk alfa-nőinek, hogy lépjenek át a túlságosan is versenyszellemű, domináns alfa-hímeken a kommunikatív, felelősségteljes és együttműködő férfiak kedvéért. Mint ahogyan az alfa-nők sem mind követelőző hárpiák, úgy a béta-férfiak sem egytől egyig passzív, puhány alakok. Állítását alátámasztandó - miszerint a két típus valamilyen mértékben majdnem mindenkiben jelen van -, dr. Rhodes átfogó személyiségtesztet alkotott, amely megmutatja, hol helyezkedünk el az alfa/béta spektrumban. Ennek az iránytűnek a segítségével a nők több lehetőség közül választhatnak, hogy a lehető legjobb döntést hozzák a párválasztásban.
Na sklade 1Ks
8,48 €
8,93 €
No Future
Audiokniha No Future – Vezeme děti na parním stroji do virtuální reality? Čte autor Bob Kartous. Připravujeme děti na svět, který nenávratně zmizel. Vezeme děti na parním stroji do virtuální reality a tvrdíme jim, že je to pro ně prospěšné.
Na stiahnutie
10,92 €
Én kis kertem
Megtapasztalni, hogy milyen csodákra képes a természet, megélni, hogy hogyan születik meg egy kis magból egy növény, megkóstolni a saját munkánk gyümölcsét, az valami fantasztikus. Erről szól a kertészet. Legyen az egy kisebb konyhakert, egy terasz, egy magas ágyás, egy erkély vagy akár egy 1-2 hektáros terület, termelni minden esetben öröm.
És hogy is lehetne az ehhez szükséges tudást jobban átadni a már termelők vagy kezdő kertészek számára, mint egy könyvben megosztani a saját tanya, a saját kert tanulságait és tapasztalatait hasznos tanácsokká formálva egy sajátos könnyed hangnemben.
E könyv olvasása során nemcsak hasznos információkat, tippeket tudhat meg az olvasó, de néhány önéletrajzi beszámoló útján jobban megismerheti a riportert is, akit hétről hétre viszontlát a televízióban, vagy az interneten.
Az Új Mezőgazdasági Magazin (ATV) szerkesztő-producere Aszódi János végzett kertészmérnök, aki a mezőgazdaság és a természet iránti szenvedélyét, szeretetét nemcsak a munkája során éli meg, hanem tudását a saját kertjében is hasznosítja.
Az én alapszakácskönyvem
Amikor Horváth Ilona több mint ötven éve megírta zseniális szakácskönyvét, még nem sejtette, hogy évtizedeken át ez lesz az, melyből a sütés-főzés tudományát nemzedékek sora tanulja meg. Ám az eltelt fél évszázad alatt sok minden változott a konyhán és környékén. Más lett ... Folytatás ›› a választék, beszerezhetők az egzotikus gyümölcsök, a tengeri herkentyűk, és sok egyéb is kapható, ami pár évtizede még elképzelhetetlen volt. Már azon sem lepődik meg senki, ha olasz lasagne, kínai édes-savanyú leves vagy éppen zamatos thai rizses csirke az ebéd. De nemcsak a szokásaink és a körülmények változtak, hanem a felfogásunk is: figyelünk, mi kerül a kosarunkba vagy a tányérunkra, tudatosabban étkezünk. Átértékelődött tehát sok minden.
"Az én alapszakácskönyvem" célja, hogy egy pillanatig sem feledve a magyar konyha számtalan kitűnő fogását és követendő hagyományit, az új kihívásoknak is megfeleljen. Így nemcsak a klasszikus hazai ételeket gyűjti össze, hanem sok-sok külföldi, de már itthon is rendszeresen főzött, mennyei specialitást. Helyet kapott még benne egy terjedelmes táplálkozási lexikon, valamint egy kalóriatáblázat; a recepteket pedig kiegészíti számtalan fortély és egy olyan egyedülálló - a tudatos étkezéshez néha nélkülözhetetlen- kis összefoglalás, melyből megtudhatjuk az adott étel kalória-, tápanyag - és koleszterintartalmát.
A(z) Az én alapszakácskönyvem (Könyv) szerzője Hargitai György.
Na sklade 1Ks
12,78 €
13,45 €
Én és Harag úrfi
Közkedvelt Harag uraság, minden család számára örömül szolgál. A könyv célja, hogy segítse a gyermekeknek felismerni, megérteni, illetve ellenőrzés alatt tartani a haragjukat.
A könyv Umu nevű rókalány történetét írja le, aki elárul nekünk különleges életéből egy titkot. Umunak vannak érzései, képes szeretni, örülni és szomorkodni is, nevetni és sírni.
És nemegyszer haragszik is. Egyszerűen mérgelődik, amikor szót kell fogadnia a szüleinek, vagy engedni a barátaival szemben. Vagy amikor a tobozokból nem sikerül megépítenie a tornyot. Időnként már az is felbosszantja őt, ha épp akkor van ideje az evésnek, vagy pont el kell menni a rókaiskolájukba.
Egyszóval zavarja őt, ha a dolgok körülötte nem az ő elképzelései szerint alakulnak. De a Vele való találkozás után aztán minden megváltozik, és Umu megtanul egy hatalmas dolgot.
No Filter
To dobré, to špatné a to krásné ve výjimečném životě slavné modelky
Pavlína Pořízková se narodila a prožila dětství v komunistickém Československu. Když jí byly tři roky, uprchli její rodiče před režimem do Švédska a trvalo šest let, než se mohli s malou dcerou znovu shledat.
Pavlínin půvab a krása brzy oslovily západní modelingové agentury. V roce 1984 se poprvé objevila na obálce módního časopisu Sports Illustrated, v roce 1989 uzavřela smlouvu s kosmetickou společností Estée Lauder. Její tvář byla všude. V magazínech, reklamách, ve filmu. Při natáčení videoklipu k písni Drive kapely The Cars se potkala se zpěvákem Ricem Ocasekem, do kterého se bezhlavě zamilovala. Jemu bylo čtyřicet, jí teprve devatenáct.
Následující desetiletí s sebou přinesly svatbu, mateřství a počátky v roli spisovatelky. Po třech dekádách se manželství rozpadlo, dostavily se pocity smutku, osamění, odloučení a nakonec rozvod. Po manželově smrti – a po odhalení hluboké zrady – ohromila své fanoušky odzbrojující upřímností, když se rozhodla sdílet na instagramu svůj strach a zranitelnost.
Tato kniha je vyznáním zralé ženy, jež otevírá témata stárnutí, zármutku, krásy, komplikovaných vztahů, ale i sebelásky a hledání smyslu života. V esejích odhaluje svoji duši a sdílí životní lekce, které ji mnohému naučily.
Celý život ji lidé pozorovali, je na čase, aby ji začali také poslouchat.
Bývalá modelka Pavlína Pořízková sestavila sbírku intimních, introspektivních a poučných esejí o úskalích ženství v každém věku. Odkládá lesklou obálku časopisu, píše od srdce a bez příkras.
Na stiahnutie
9,50 €
dostupné aj ako:
Nazareth - Expect No Mercy LP
KDO: Legendární skotská rocková kapela byla založena v roce 1968 a rychle si získala příznivce v domovské Británii i zbytku světa. Světový věhlas získala v roce 1975 albem „Hair Of The Dog“ a nahrávkou rockové balady „Love Hurts“.
CO: Reedice devátého alba „Expect No Mercy“ z roku 1977 vychází na růžovém vinylu a na CD, kde je album doplněno o řadu bonusů.
LP (pink vinyl)
1. A1 Expect No Mercy (2010 - Remaster)
2. A2 Gone Dead Train (2010 - Remaster)
3. A3 Shot Me Down (2010 - Remaster)
4. A4 Revenge Is Sweet (2010 - Remaster)
5. A5 Gimme What's Mine (2010 - Remaster)
6. B1 Kentucky Fried Blues (2010 - Remaster)
7. B2 New York Broken Toy (2010 - Remaster)
8. B3 Busted (2010 - Remaster)
9. B4 Place in Your Heart (2010 - Remaster)
10. B5 All the King's Horses (2010 - Remaster)
Na sklade 1Ks
24,69 €
25,99 €
Kicsi vagyok én - Népi gyermek mondókák
A különféle nyelvtörők és népi mondókák óvodában,iskolában egyaránt előkerülnek. Ebben a meseszép könyvben a legkedveltebb népi gyermekmondókákat gyűjtöttük össze, melyek egy részét az óvodákban is előszeretettel tanítják a gyerekeknek. Korábbi nagy sikerű mondókás könyveink folytatása.
Na sklade 1Ks
5,48 €
5,77 €
Ha én felnőtt volnék
Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék. Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok. Ha én felnőtt volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék, fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen, a fogmosó pohárban csíráztatnám a datolyamagot, megennék egy-egy nagy tábla csokit minden ebéd előtt, és valószínűleg kézzel fognám a legyeket. Persze csak akkor, ha addig megtanulnék legyet fogni.
Na sklade 1Ks
9,37 €
9,86 €
Komentované vydání ČSN EN ISO 9001:2016
ČSJ ve spolupráci s ÚNMZ pro vás připravila komentované vydání překladu konečné verze normy ISO 9001:2015 s cílem aktuálně informovat širokou veřejnost o změnách a úpravách, které norma přináší.
V dnešní rychlé době určitě oceníte toto komentované vydání, které bylo vytvořeno s cílem pomoci všem, kteří se managementem kvality zabývají.
Na sklade 2Ks
48,83 €
51,40 €
Logic - No Pressure CD
1 NO PRESSURE INTRO
2 HIT MY LINE
3 GP4
4 CELEBRATION
5 OPEN MIC\\\\AQUARIUS III
6 SOUL FOOD II
7 PERFECT
8 MAN I IS
9 DADBOD
10 5 HOOKS
11 DARK PLACE
12 A2Z
13 HEARD EM SAY
14 AMEN
15 OBEDIENTLY YOURS
Na sklade 1Ks
14,24 €
14,99 €
No Name - 20 rokov: Live koncert 2CD+DVD
Unikátny DVD a audio záznam z koncertu v pražskom Fórum Karlín, kedy 1.11.2016 kapela "NO NAME" oslávila svojich 20 rokov kariéry. Tento jedinečný záznam vyšiel po prvý krát samostatne ako limitovaná 500ks edícia.
Zoznam skladieb:
1. Povedz mi
2. Starosta
3. Tango s dejinami
4. Na na naa
5. O taký život by som stál
6. Stromy
7. Duša a ja
8. Ženušky
9. Človek v čase
10. Čím to je?!
11. Všetko
12. S Láskou
13. Mám len pár chvíľ
14. Nie alebo áno
15. Život
16. Ďakujem, že si
17. Hľadám
18. Žily
19. Prvá
20. Ty a tvoja sestra
21. Večnosť
22. Lekná
Én, Mátyás király
Gáspár Ferenc legújabb könyvében különleges utazásra invitálja az olvasót: egyes szám első személyben beszélteti hősét, a mindmáig legnépszerűbb magyar uralkodót, Mátyás királyt, mégpedig úgy, hogy időnként magunk sem tudjuk Mátyás-e az, aki mesél nekünk, vagy Lebersit, a király udvari bolondja. Ők ketten ugyanis – akárcsak Arany János vígballadájában, a Pázmán lovagban –, gyakran kicserélik egymást ebben a bűnügyi regényre is hajazó műben.
A szerző megidézi a haldokló Mátyás lelkivilágát, ahogyan cselekedeteinek, döntéseinek mozgatórugóit felfedi, és amikből kiviláglik a nagy király stratégiája, életfilozófiája és életszeretete.
Mindezzel együtt egy izzig-vérig mai történetet olvashatunk, egy olyan regényt, melyben a főhős ugyanolyan magányos döntéseiben, akárcsak a ma embere.
Az Én, Mátyás király nem folytatása a korábbi műveknek – Janus, Galeotto –, ám azoknak a regényeknek a szereplői szintén feltűnnek a regényben.
S ha a Galeotto, Berka Attila, a könyv szerkesztője szerint a szerző lírai ars poeticája, akkor az Én, Mátyás király annál inkább az.
Na sklade 1Ks
7,97 €
8,39 €
Egy elmebeteg nő naplója - Trubadúr Zsebkönyvek 5.
"Azt vetik szememre, hogy másfél év óta, mióta itt vagyok, mindig azt mondom, hogy meg fogok halni. De miért van ez? Mert midőn bejöttem ide, már igen régen haldokoltam. Csakhogy ami nálam öletik, az a halhatatlan lélek. Ezt nem könnyű megölni, és ő emellett fél, habozik napról napra. Azaz eddig habozott, mert bizonyos, hogy most már a végperceimet élem."
Oriana - Egy nő - Az újságíró, a lázadó, a legenda
Oriana Fallaci hírhedten rossz természete sokszor beárnyékolta azt a tehetséget és elkötelezettséget, ami a 20. század második felének leghíresebb olasz újságírójává tette. A törékeny termetű, mégis hatalmas belső erőkkel bíró Oriana antifasiszta érzületű, szegény családban született, Firenzében. A középiskola után már egy napilap szerkesztőségében dolgozott, és pár év múlva elfoglalta helyét az akkoriban még férfiak uralta újságírói szakmában.
Az ötvenes években felfedezte Amerikát, s hamarosan a hollywoodi dívák és a NASA űrhajósainak köreiben forgolódott. 1967-ben Vietnamba utazott, ahol ő volt az egyetlen olasz haditudósító nő. Bár korának temérdek hírességét mikrofonvégre kapta, és a világ legfontosabb politikai személyiségeivel készített interjút, mindig is írónak tartotta magát. Tabuk nélkül, szabadon élt.
Cristina De Stefano kiadatlan feljegyzések, levelek és temérdek interjú segítségével rekonstruálta e korát megelőzően modern, bátor és szabad nő izgalmas és megható élettörténetét.
Na sklade 1Ks
11,16 €
11,75 €
Lacná kniha The Angel at No. 33 (-70%)
'Am I dead? I don't feel dead...' Sophie cannot leave the people she loves. Her husband, Ollie - a man who once watered a houseplant for a year before realising it was plastic - is lost without her. Their son Freddie is so little. And her friend Jenny? There's something she desperately needs to know before it's too late. Some love stories never end.
Na sklade 1Ks
2,49 €
8,31 €
dostupné aj ako:
Majd megnövök én...
Készségfejlesztő munkafüzetünket óvodáskorú gyermekek számára készítettük. A vidám és játékos feladatok több célt is szolgálnak: rendszerezhetik és kiegészíthetik ismereteiket, fejleszthetik tudásukat, logikai készségüket; ugyanakkor gyakorolhatják a helyes ceruzafogást is: színezhetnek, rajzolhatnak.
Szükséges az önök jelenléte is, mert az együtt játszás és a közös felfedezés öröme nélkülözhetetlen mindannyiuk számára.
Na sklade 1Ks
2,42 €
2,55 €