Hľadanie: Nem%C4%8Dina%20pre%20samoukov
zobraziť:
Sokszor nem halunk meg
„Aki ismeri önmagát, a saját sorsát, az megmenti a világot.”
1944-ben, amikor a városban megkezdődik a gettósítás, egy kolozsvári orvosnő a dajkára bízza gyermekét. Erzsi és a férje kétségbeesetten ügyelnek rá, hogy sem a szomszédoknak, sem a rokonoknak ne tűnjön fel a pár hónapos csecsemő jelenléte, míg reménykedve várják a háború végét. Tompa Andrea regénye ennek a gyermeknek a sorsát követi végig, ahogy a főhős mindenféle kerülőutakon kerül kapcsolatba a saját történetével.
Fiúk kizárva! 8.: A baj nem jár egyedül
Régi ismerőseink, a boszi lányok ezúttal - a véletlenek szerencsétlen összjátékának köszönhetően - egyszerre keverednek családi, iskolai, és életveszélyes bonyodalmakba is. A parkban lányokat rémítgető gorillák garázdálkodnak, szüleik a szakítás szélére sodródnak a kölcsönösen félretett beszélgetéseik miatt, a várva várt iskolabál pedig egyre közeleg. Láthatatlan testőrség, egyenjogúsági harc, fagyasztott pizza. Tetejébe felüti fejét a szerelem! A lányok úgy döntenek, hogy kézbe veszik a problémák megoldását. Sajnos...
Na sklade 5Ks
6,20 €
6,53 €
Az igen igen, a nem nem
Elsősorban is az vagyok, amivé először lettem, amivé születtem. Magyar. Amivé a szüleim örökítettek. Hiszek a magzati életben, Magyarország Alaptörvényében, mely szerint "a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg" És tudományos tény, hogy a magzat hallja a beszédet maga körül az anya várandós állapotának utolsó hónapjaiban. Ezért az anyanyelv kiemelten fontos az identitás szempontjából. A nyelv az a kötőerő, amivel a magyar kultúra darabjait egymáshoz tudjuk cementálni, a magyar nyelv magyarságot teremt, a magyarul beszélgető szülők magyarul értelmező és értő gyermeket várnak a világra. Önazonosságom első elemeként magyar vagyok, hiszen az embertani meghatározás tudományos tény, s ugyan nem fölösleges, de mégiscsak megkérdőjelezhetetlen: emberek nemzettek, ember vagyok, leszek.
Aztán meg keresztény vagyok. Szüleim a keresztvíz alá tartottak egy debreceni katolikus plébánián, egy csepp pápista szentelt víz alá a reformáció tengerében, a kálvinista Rómában. A keresztségben az István nevet kaptam. Mint első szülött fiú, apám nevét örököltem.
Nem a te hibád
„Személyes intim történetek gyűjteménye arról, hogy hogyan bánunk egymással és önmagunkkal.” Feldmár András pszichológus, pszichoterapeuta
Nem lehet egyetérteni azzal, hogy öröm helyett bele kell halni az életbe.
Az élete során előbb vagy utóbb mindenki felteszi magának a nagy kérdéseket. Vannak törvények, amelyek elkerülhetetlenek. A kérdés az, hogy válaszokat is akarsz-e? Saját és egyedi válaszokat.
A legfontosabb talán az, hogy ne bántsd magad azzal, hogy a Te hibád, ha látszólag nem szuper az életed, annak ellenére, hogy a lehetőségeidhez képest mindent megteszel. Más oka van – nem az, hogy minden a Te hibád lenne.
Talán erről szól ez a könyv. Hogy megnyugtató válaszokat keressünk együtt. Önszeretet, megbocsátás, elengedés, sors, karma, önismeret, teremtés… Mantraszerűen ismételgetett megoldási lehetőségek, de mi van mögöttük? Miért nem megy? Most tényleg! Annyira szerencsétlen vagy, hogy ezt nem tudod megcsinálni? Nem. Nem vagy az!
Barna Berni legújabb könyvében egy hosszú betegséget követően annak járt utána, melyek azok a mély okok, amelyek miatt sokszor nem működnek a végtelenségig ismételt önfejlesztési technikák. Miért válik sokszor mindez hibáztatássá, és miért érezzük úgy, hogy nem megoldást, hanem újabb szorongást hoz az életünkben.
A saját történetein keresztül vezet végig azokon a kérdéseken, amelyeket naponta akarnak lenyomni a torkunkon. Egy kicsit más szemléletmóddal néz rá a legfontosabb dolgokra. Kicsit holisztikus, kicsit spirituális, kicsit realista módon is, de nem elvadulva, hogy senkinek ne kelljen megint rosszul éreznie magát. De választ mindenki csak maga kaphat. Ezért a könyv abban is segít, az írónő milyen kérdéseket tett fel magának.
„Elsírtam magam. Ez a könyv egy feloldozás az ember lelkének.” – Szabó Patrícia kommunikációs szakember, a neszeszer.blog.hu alapítója
"Sokszor nem is az a kérdés, mit kellene tenned, hanem hogy hogyan? Ez a könyv azokat szólítja meg, akik úgy érzik, itt az ideje kisöpörni magukból a szemetet, a sémákat, és helyet adni az újnak, ami jön.” Pap Éva író
Na stiahnutie
12,67 €
Nem versz át (filmes borító)
"A repülőoktató Maya Burkett férjét brutálisan meggyilkolják - ugyanazzal a fegyverrel, amely pár hónappal korábban nővére életét oltotta ki. Az asszony még fel sem ocsúdik a megrázkódtatásból, amikor a temetés után nem sokkal hátborzongató dologra figyel fel a bébimonitoron: a halott Joe tért vissza kislányukkal játszani...
Maya elszántan igyekszik felgöngyölíteni a rejtélyt, ám rövidesen rá kell döbbennie, hogy a nyomok saját bűnökkel és csalásokkal terhelt múltjába vezetnek. Mi történt azon a végzetes afganisztáni bevetésen, ami miatt az egykori pilótát szüntelenül rémálmok gyötrik? Kinek áll érdekében sötét titkaival sakkban tartani, és miért? Mi köze Joe testvére, Andrew halálához a két gyilkosságnak?
A Nem versz át világában semmi sem az, aminek látszik, a tulajdon szemünknek sem hihetünk, és az áldozatokról könnyen kiderülhet, hogy valójában gyilkosok. Vajon elkendőzhető az igazság, vagy előbb-utóbb mindenkinek el kell számolnia tetteivel?
,,Coben regénye ismét bombaként robban - hatalmasat szól, az ember nem győzi a fejét kapkodni a megdöbbentő végkifejlettől." - The Huffington Post
HARLAN COBEN napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója. Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.
Amikor egy gép pilótafülkéjében lehetett, valóságos meditációval ért fel Maya számára. Érezte, ahogy vállának csomókba feszülő izmai ellazulnak. Igaz, nem nyújtotta azt a fordulatszámot és - legyünk őszinték - azt a borzongató izgalmat, mint amikor Bagdad fölött repült egy UH-60 Black Hawkkal, vagy amikor első női pilótaként emelt a magasba egy Boeing MH-6 Little Bird nehézfegyverzetű helikoptert. Senki sem vallotta be, mennyire borzalmasan felpörög a bevetések során, az adrenalinlöket pedig a narkotikumok hatásához hasonlítható. Nem tűnt helyénvalónak ,,élvezni" a harcot, érezni a bizsergést, rádöbbenni, hogy az életben semmi sem érhet ennek a közelébe. Ezt a szörnyű titkot kellett magukban tartaniuk."
Nem vagyok túl rajtad
Silver Tesdal okos üzletasszony, ráadásul szexi nő – ezek egyike sem kerüli el Drew Lovato figyelmét. Ám annak idején volt annyira ostoba, hogy hagyta elmenni őt. Amikor a helyi bank elutasítja a lány hitelkérelmét, Drew felismeri a vissza nem térő lehetőséget – egyrészt támogathatja Silver briliáns üzleti tervét, másrészt visszanyerheti a bizalmát.
Silver nem olyan kemény, mint amilyennek hiszik. A Drew-val történt szakítás annak idején porig sújtotta. A férfi csókját azonban még mindig ugyanolyan ellenállhatatlannak találja, mint az üzleti ajánlatát. Ha már képtelen túltenni magát élete első szerelmén, akkor talán jobb, ha enged a kísértésnek, így egyszer s mindenkorra kiöli magából ezt az érzést.
Ám a terv kudarcot vall, és Silver rádöbben, nincs más lehetősége, be kell vallania évek óta rejtegetett titkát, jóllehet ezzel kockáztatja, hogy örökre elveszíti Drew-t…
dostupné aj ako:
Gyilkos-Anders és barátai (meg akik nem azok)
Gyilkos-Anders, egy recepciós és egy kiugrott lelkésznő találkozása a boncasztalon... vagyis nem, egyelőre nem a boncasztalon, hanem egy motelnek álcázott kuplerájban a keresztény egyháztörténelemnek és a svéd kriminalisztika menetének teljesen új irányt szab. A regényben "nem szokványos" pénzkereseti lehetőségek után kutat első (és második) pillantásra jelentéktelennek tűnő fiatal portás, egy nagydumás istentagadó lelkészcsaj és egy reménytelenül fafejű verőember. Először céges szintre emelik a verési-pénzbehajtási szolgáltatást, utána bibliai alapokon nyugvó, borban tocsogó egyházat alapítanak, végül újrafazonírozzák a Mikulást, s közben - ahogy azt Jonasson korábbi hőseitől, a százéves embertől és a remekül számoló analfabétától megszokhattuk - folyton menekülnek valakik elől, közben milliókat veszítenek, hogy aztán újra nyerjenek, s közben Jonasson egy pillanatra sem áll le a sziporkáival.
Nem a te életed
Minden egy átlagos őszi reggelen kezdődik, amikor Kelly Medinát felhívja a fia gyermekorvosa, hogy megerősítse a közelgő „well-baby” találkozót. Ez kegyetlen tévedés: a fia egy évvel ezelőtt elment főiskolára, és Kelly még sosem érezte magát ennyire egyedül. A recepciós gyorsan elnézést kér, mert van egy másik Kelly Medina nevű anya is a városban, és biztos elcserélte a számukat. Kelly napokig nem tud nem gondolni a nőre, akinek a neve megegyezik az övével. Ugyanabban a városban él. Van egy fia, akit még mindig a karjában tarthat, és az egész élete előtte áll. Nem bírja megállni, hogy ne keresse őt. A boltban, az edzőteremben, a közösségi médiában. Amikor Kelly véletlenül összefut az egyedülálló anyával a gyermekorvosi rendelő előtt, kíváncsiságát tettek követik. Valószínűtlen barátságuk új célt ad Kellynek: gondoskodik erről a fiatal nőről és imádnivaló kisfiáról. Ez a barátság azonban hamar megszállottsággá válik, és amikor az egyik Kelly eltűnik, nos, a másik talán tudja, miért.
Na stiahnutie
9,57 €
Nem félek! - Öt mese a bátorságról
Zozinak fáj a füle, de fél az orvosi vizsgálattól. Prücsök este nem mer elaludni a sötét szobában. Mindannyiunknak vannak kisebb-nagyobb félelmei, az egészen hétköznapiaktól kezdve az olyanokig, mint egy szerettünk elvesztése. Farkas Nóra kedves meséi és a történetek végén található játékos feladatok segítenek oldani a kicsiknek ezeket a félelmeket. 3 éves kortól ajánljuk
Miért nem a kalóriák számítanak
Egy ?cambridge-i elhízáskutató mindent megkérdőjelez, amit a kalóriákról és a kalóriák számlálásáról tudni véltünk.
A kalóriákkal mindenütt találkozunk. Az élelmiszerek csomagolásán, az éttermek étlapjain és az internetes ételrecepteken hiteles számokat tüntetnek fel, amelyek elárulják, hány kalóriát fogyasztunk. Ezeket a számokat szentírásnak vesszük – számolgatjuk, és az étkezésünkkel próbáljuk lefaragni a mennyiségüket, sőt ha hiszünk néhány „szakértőnek”, varázslatos módon el is tüntetjük őket. Mindannyian tudjuk, és a kormányzatok is ezt sulykolják, hogy akkor fogyunk, ha több kalóriát égetünk el, mint amennyit beviszünk. Ám ez valójában tévedés.
Miért nem a kalóriák számítanak című művében Dr. Giles Yeo cambridge-i elhízáskutató megkérdőjelezi a hagyományos modellt, és bebizonyítja, hogy nem minden kalória egyenlő. Elmagyarázza, miért látszanak sikeresnek a népszerű fogyókúrás étrendek – legalábbis rövidtávon –, miért bizonyulnak végül mégis hibásnak, és megtudjuk, mi köze van környezetünknek a testméretünkhöz.
Amint megértjük, miért nem számítanak a kalóriák, más döntéseket hozunk az ételek kiválasztásáról, és rájövünk, hogy mit kell számolgatnunk kalóriák helyett. Ez a gyakorlatias, tudományos alapokon nyugvó, tanulságos történetekkel teli kötet a létező legszórakoztatóbb diétás útmutató.
Na stiahnutie
10,11 €
Egy nem mindennapi barátság - David Ben-Gurion és Konrad Adenauer
David Ben-Gurion az Izraeli Állam első miniszterelnöke, Konrad Adenauer a Németországi Szövetségi Köztársaság első kancellárja. Életútjuk nem is lehetne különbözőbb, több évtizedes távlatból nézve mégis megdöbbentő hasonlóságokat mutat. Mindketten meglehetősen idős korukban kerültek a politikai hatalom csúcsára, mindketten kulcsfigurái lettek az új államiság létrejöttének, és mindketten úttörő munkát végeztek országukon belül és a diplomáciában egyaránt. Eközben nagyon közel kerültek egymáshoz, és barátokká váltak, bár személyesen csak kétszer találkoztak.
A történész-politológus szerző párhuzamos történetekként meséli el a két kiemelkedő államférfi életét, beszámol a nem mindennapi barátságukról, részletesen bemutatja országaik történelmét, és végül felteszi a kérdést, hogy a ma embere hogyan tudja megóvni azt az értékes örökséget, amelyet ránk hagytak.
Amikor nem értjük többé a világot
„Einstein már beletörődött abba, hogy senki sem lesz képes kielégítően megoldani az egyenleteit, legalábbis az ő életében nem. Hogy Schwarzschildnek ágyúdörgés és mérgező gázfelhők közepette sikerült, az valóságos csoda: „Sosem gondoltam volna, hogy valaki ennyire egyszerű megoldást talál a problémára!”, felelte Schwarzschildnak, amint lecsillapodott, majd megígérte, hogy mielőbb az akadémia elé tárja a munkáját; azt azonban nem tudta, hogy egy halott embernek ír.”
Benjamín Labatut ismert tudósok életét tárja elénk, akiknek a felfedezései minden elképzelésünket felülmúló erkölcsi dilemmákkal és következményekkel jártak. Nyaktörő tempóban és felkavaró részletességgel meséli el olyan gondolkodók történetét, akik átformálták a lehetségesről alkotott elképzeléseinket.
Az Amikor nem értjük többé a világot a tudományos és matematikai felfedezések, az őrület és a pusztulás közötti bonyolult kapcsolatokról szól. Fritz Haber, Alexander Grothendieck, Werner Heisenberg, Erwin Schrödinger - csak néhány név a szellemóriások közül, akiknek zaklatott életébe Labatut beavatja az olvasót, megmutatva, hogyan küzdöttek meg a lét legsúlyosabb kérdéseivel. Zsenialitásuk páratlan, ugyanakkor sokszor köztük és barátaik, szerelmeik közt áthidalhatatlan szakadék húzódott, s nemegyszer elszigeteltség és téboly lett az osztályrészük. Bizonyos felfedezéseik jobbá tették az életet, míg mások káoszt és elképzelhetetlen szenvedést szültek, ám a legtöbb esetben egyértelmű határvonalat sem tudunk húzni az erkölcsi kategóriák között.
A könyvet Kutasy Mercédesz értő fordításában olvashatjuk.
A kötet a 2021-es Nemzetközi Booker-díj és a 2021-es Nemzeti Könyvdíj jelöltjei között szerepelt a fordítások kategóriában.
Nem minden sajt, ami bűzlik
Különös kórság kínozza Rágcsália lakóit, minden sajtkedvelőt utolér a baj (és ki ne kedvelné a sajtot ebben a városban?). Cincogó barátommal nyomozásba kezdünk, és a szálak egy gyanús sajtgyárhoz vezetnek. De ki lehet olyan elvetemült, hogy sajthamisítóvá váljon?
A Mulatságos történetek sorozat köteteiben Geronimo Stilton meséli el kalandjait. És ő aztán tényleg soha nem unatkozik! Családjának és barátainak köszönhetően gyakran keveredik igazán bajuszborzoló, ám mindig extraegeresen mulatságos események középpontjába.
És hogy kicsoda Geronimo Stilton? Rágcsáliában született, Egér-szigeten. Diplomamunkáját a rágcsálóirodalom toponímiájából és összehasonlító ősegérkori filozófiából írta. Geronimo Rágcsália legolvasottabb napilapja, a Rágcsáló Hírek főszerkesztője. Az újságot nagyapja, Világjáró Vilmos alapította. Szabadidejében Geronimo 18. századi antik sajthéjdarabkákat gyűjt, de legszívesebben nagy sikerű történetek írásával foglalatoskodik. Könyveit 52 nyelvre fordították le, és több mint 187 millió példányban adták el világszerte.
Miért nem mondta ezt nekem eddig senki?
„Hatalmas ereje van annak, ha megértjük, hogy milyen sokféle módon befolyásolhatjuk a közérzetünket és ápolhatjuk a mentális egészségünket.”
Dr. Julie Smith internetes szenzáció, több éves pszichológusi tapasztalatára támaszkodva azokat a készségeket mutatja be, amelyek segítenek, hogy eligazodhass a mindennapi élet kihívásaiban, és átvehesd az irányítást az érzelmi és mentális egészséged felett.A lelki egészséged ugyanolyan fontos, mint a fizikai egészséged, így nem kell megvárnod, hogy padlóra kerülj, hogy kézbe vedd ezt a könyvet, hiszen: „Minél többet dolgozunk az öntudat és a kitartás kialakításán, amikor minden rendben van, annál jobban tudunk majd szembenézni az élet kihívásaival, amikor utunkba kerülnek.”A Miért nem mondta EZT eddig nekem senki? mindennapi problémákkal foglalkozik, és praktikus megoldásokat kínál rövid, könnyen emészthető fejezetek formájában, így gördülékenyen és gyorsan megtalálhatod a számodra szükséges információt és útmutatást. Olyan terápiás titkokkal és bevált stratégiákkal ismeretet meg, amelyekkel betekintést nyerhetsz az elmédbe, megértheted annak működését, és amelyek segítségével mindennap ápolhatod és fejlesztheted a mentális egészséged. Ismerj meg minden olyan eszközt, amire szükséged lehet az újraértékeléshez, a megfelelő irány megtalálásához, az egészségesebb szokások kialakításához és az öntudathoz való visszatéréshez. Dr. Julie Smith szakértői tanácsai és hatékony technikái a segítségedre lesznek, hogy mindvégig rugalmas maradj, legyen szó akár a szorongásod vagy a kritikák kezeléséről, a depresszióval való küzdelemről, az önbizalmad növeléséről, a motiváció megtalálásáról vagy a megbocsátás gyakorlásáról.Tanuld meg, hogyan erősítheted meg és ápolhatod a mentális egészséged, még a legnehezebb időszakokban is.
„Az általam elsajátított eszközök nem fogják megakadályozni, hogy az élet utadba állítson dolgokat. Segítenek eligazodni, kanyarodni, ütközni, majd helyreállni. Nem akadályozzák meg, hogy útközben eltévedj. Segítenek észrevenni, ha eltévedtél, és bátran sarkon fordulni, és visszatérni egy olyan élet irányába, amely jelentőségteljes, és amelyben céltudatosnak érzed magad. Ez a könyv nem a problémamentes élet kulcsa. Ez egy nagyszerű eszköztár, amely nekem és sokaknak segít megtalálni az utat.”
Na stiahnutie
11,24 €
Amíg a szerelem el nem választ
Minden tökéletesnek tűnt az esküvő napjáig. A helyszín, a hófehér ruha és a vőlegény is.
A sorsban azonban nem lehet vakon megbízni. Rylee hitt a belső vágyban, ami hajtotta az álmai felé, ám az esküvője napján, amikor Dustin egy szó nélkül elhagyta, rájött, hogy az álmok törékenyek, és bármelyik pillanatban széthullhatnak.
Hayden ez idő alatt döbbenten vette tudomásul, hogy olyan esküvőbe csöppent, ahol nincs vőlegény, ellenben van ízletes vacsora, harsogó zenekar, tánc és... nos, igen, kisírt szemű menyasszony is. De ha már így alakult, bedobta magát, hogy felejthetetlenné tegye ezt az alkalmat. Miközben egyik ital követte a másikat, a hangulata oldódott, és végül ott kötött ki, ahol nem neki kellett volna állnia: Rylee mellett. Az este azonban hamar véget ért, és amikor mindenki távozott, Rylee és Hayden története elkezdődött. Hayden ugyanis a vőlegény miatt utazott el az esküvőre, hogy kiderítse, mibe ártotta bele magát. A hirtelen szerveződött páros útra kelt, és egyre merészebb kalandokba keveredett, miközben mindketten egyet akartak: Dustin nyomára bukkanni. A közös nyomozás azonban nem várt fordulatot hozott az életükbe...
Vajon ki hazudik ebben a történetben és ki a valódi áldozat? Milyen titokra derül fény, és ki lesz az, aki összeilleszti Rylee álmának széttört darabjait?
A rendkívül sikeres Tiéd a főszerep-sorozat szerzője, K. M. Holmes regénye egy izgalmas és szenvedélyes kalandra csábítja az olvasókat, ahol nem minden az, aminek látszik.
Nem ezt ígérték
Semmi nem az, aminek látszik.
Van, akinek kisiklott az élete – saját döntése alapján vagy önhibáján kívül. Éva éjjel-nappal dolgozik, hogy a lányának mindent megadhasson, de pont a túlórák miatt nincs ideje foglalkozni vele, és nem veszi észre, hogy a figyelemhiányban szenvedő lány álnéven az Instagramon ismerkedik, miközben a család férfitagja a kaparós sorsjegyek szenvedélyének rabjává válik. A gondozóotthonban élő magatehetetlen idős néni a mai napig az egykori tanácselnök szavaival hajtja álomra a fejét, aki annak idején a szorgos munkás évek után boldog nyugdíjaskort ígért. A kétgyermekes anyának fiatal korában nagyratörő tervei voltak, ma már az sem érdekli, ha az iskolából hazatérő gyerekei találják meg öntudatlan állapotban. Ők nem erre számítottak. Nekik nem ezt ígérték.
Kívülről megbotránkoztatónak tűnik, ahogy a gyerekek a sírok között szaladgálnak és hangosan olvassák a köveken álló neveket, miközben a felnőttek vicces történeteket idéznek fel az elhunyt rokonokról. A család számára azonban ez az összetartozás és a származás megerősítésének évről évre ismétlődő ceremóniája.
Az utazó élménye sokak számára irigylésre méltó, de aki folyton utazik, néha szeretne az út mellett magányosan álldogáló állat bőrébe bújni. Mindannyian másra vágyunk, mint amink van.
Leginkább egy olyan tartalmas életre, mint a nagyapáé.
Na stiahnutie
4,23 €
Amíg az igazság minket el nem választ
Vajon túléli? Egyetlen vágya az, hogy megszabaduljon. Mit fog csinálni? Az álomból hirtelen valóság lesz. Norrin... egy tolvaj. Egy lány, aki minden nap lop, hogy túlélje. Csak arra vágyik, hogy megszabaduljon saját nagybátyja zsarnoksága alól, aki minden, csak nem egy példamutató nagybácsi. És hirtelen valóra válnak az álmai. Egy új helyen lehetősége van új életet kezdeni, új identitással és egy olyan férfi mellett, aki első pillantásra az egyetlen megoldásnak tűnik. De mi van akkor, ha a látszat ebben az esetben félrevezető? Bízhat benne? És mi van, ha nincs más választása, ha túl akar élni?
Na stiahnutie
7,04 €
Bocs, hogy késtem, igazából nem is akartam eljönni
"Tisztázzunk valamit: nem hiszem, hogy bárki is - introvertált, extrovertált vagy bármi más - gyógykezelésre szorulna. Volt azonban egy olyan időszak, amikor boldogtalan introvertáltként éltem, és kíváncsi voltam, vajon hogyan változna meg az életem, ha egy évet eddig számomra ismeretlennek és ijesztőnek tűnő dolgok kipróbálására szánnék. Ez a könyv ezekről a próbálkozásokról szól. Jó szórakozást a rémes történeteimhez!"
Mi történne, ha egy félénk introvertált egy évig úgy élne, mint egy társaságkedvelő extrovertált? Ha tudatosan próbálna olyan élethelyzetekbe kerülni, amelyeket egyébként mindenáron elkerülne? Jessica Pan ezt fogja kideríteni. Amikor munkanélküliként és barátok nélkül találja magát, a kanapé ismerős Jess-alakú mélyedésében ülve, elgondolkodik azon, milyen lenne az élete, ha egy kicsit nyitottabb lenne az új élményekre és az új emberekre, ha egy kicsit kevésbé ragaszkodna ahhoz, hogy állandóan otthon üljön. Ezért fogadalmat tesz: egy éven át arra kényszeríti magát, hogy az extrovertáltak életét élje. Írt egy listát: improvizáció, egyedül külföldre utazni - többek között Budapestre - és… idegeneket megszólítani a metrón. Azonnal meg is bánja. Tényleg jobb vagy könnyebb az élet, ha extrovertált az ember? Vagy valóban olyan rémálom, amilyennek Jess mindig is gondolta? A Bocs, hogy késtem, igazából nem is akartam eljönni című könyv Jess az extrovertáltak világában töltött, vicces és fájdalmas évét követi nyomon, és hasznos lehet minden introvertált ember számára.
A gyógyító jód - Nem csak pajzsmirigybetegeknek!
Nem csak pajzsmirigybetegeknek!
Sorsfordító megoldás méh-, mell-, petefészek- és prosztataproblémákra.
Napjainkra az általános jódhiány világméretű járvánnyá vált, ami két okra vezethető vissza. Az évszázadok óta természetes gyógymódként használt jódot a 20. század közepén egy téves kutatás miatt szó szerint kiírják az orvostudományból és száműzik az alapélelmiszerekből. Ezzel párhuzamosan modern világunk egyre több káros anyaggal terheli a szervezetünket. A szennyezőanyagok pedig súlyos hiányállapotok kiváltására képesek, amik betegségekhez vezetnek. Lynne Farrow-t személyes tapasztalatai tették a jódforradalom szószólójává és az interneten is egyre növekvő jódközösség elismert tagjává. A mai napig rendületlenül küzd azért, hogy a jód végre visszakapja megérdemelt helyét az orvoslásban és a mellrák megelőzéséért folytatott kampány főszereplőjévé váljon.
A gyógyító jód nemcsak arról a mítoszról rántja le a leplet, miszerint a jódozott só megoldást kínál a jódhiányra, de alapjaiban rengeti meg a jód veszélyességéről szóló elméleteket. A számos esettanulmányból és személyes történetből pedig megtudhatjuk, a jód miként bizonyult sorsfordítónak számos betegség esetén:
fibrocisztás emlőbetegség
krónikus fáradtság szindróma
méhmióma
mellrák
migrén
pajzsmirigybetegségek
petefészekciszta
prosztataproblémák
túlsúly