Hľadanie: Elias Canetti: Masa a moc
zobraziť:
A pezsgő
Ami a franciáknak és az egész világnak évszázadok óta Champagne, arra a magyarok a gróf Széchenyi István alkotta pezsgő szót használják.
Az idők során az ünnepekkel, a meghitt vagy éppen megható pillanatokkal, a vidámsággal egyaránt összekapcsolódó és a mai napig meghatározó szimbólumot jelent ez az ital. Nem képzelhető el, sem állami fogadás, sem üzleti vacsora, sem jelentősebb családi ünnep, újévi köszöntés pezsgővel való koccintás nélkül.
Szerencsére mára a pezsgő kezd kilépni ebből az ünnepi körből, de megőrizve exkluzivitását a mindennapok italává is kezd válni.
A franciák a 17. századtól, Dom Pérignontól számítják a Champagne-uk megszületését, és innentől kezdve italukkal az egész világot meghódították.
Magyarország is hamar belefogott e nemes ital készítésébe és igen rangos szerepet töltött be a második Világháborúig.
Európai vezető szerepét elvesztve is romjaiból újjáépült a hazai pezsgőgyártás, mely az utóbbi 10 évben újabb lendületet kapott és egyre többen gondolják úgy, hogy pezsgőt is készítenek és forgalmaznak.
Az igazi sikerekig még hosszú lesz az út, meg kell tanulni a pezsgőkészítést a szőlőtermesztéstől kezdve a készítés különböző fázisain keresztül.
A remény meg van, és bízunk benne, hogy a fogyasztók is észreveszik azt a fejlődést, ami a hazai pezsgőgyártásban végbemegy.
Ehhez kíván segítséget nyújtani ez a könyv is, segíteni az eligazodásban, felkelteni az érdeklődést és bemutatni a pezsgő csodálatos történetét.
A bűntárs
Amerika leggyűlöltebb asszonya
A Sandman-gyilkosságok rejtélye megoldódott, ám az elkövető, Daniel Miller, tizennégy ember meggyilkolása után eltűnt. A feleségét, Carrie-t mint tettestársat bíróság elé állították. Az FBI, az államügyész, a média és Amerika minden lakosa meg van róla győződve, hogy az asszony bűnrészes.
Az ügyvéd
Eddie Flynn csak akkor vállalja el a védelmet, ha biztos benne, hogy az ügyfele ártatlan. Legújabb feladata bebizonyítani az esküdtszéknek és az egész világnak, hogy Carrie Miller maga is Sandman áldozata, aki mit sem tudott férje lelkének sötét bugyrairól, és semmi köze a gyilkosságokhoz.
A volt FBI-nyomozó
Gabriel Lake szövetségi nyomozó volt, mielőtt valaki megpróbálta megölni. Most magánnyomozóként bosszúhadjáratot folytat Daniel Miller ellen. Úgy gondolja, egyedül ő képes elkapni, mert szerinte az FBI semmit sem ért a sorozatgyilkosokhoz.
A gyilkos
Mivel a feleségét bíróság elé állították, Daniel kénytelen előbújni a rejtekhelyéről, hogy megmentse a nőt az életfogytiglani börtönbüntetéstől. Ölni fog azért, hogy megvédje a feleségét, és aki csak részt vesz az ügyben, az mind célponttá válik.
Még Eddie Flynn is…
A Sunday Times bestsellerszerző Steve Cavanagh több mint egymillió példányban eladott sorozatának ezen kötetében Eddie Flynn tovább megy, mint eddig bármikor. Mert neki nincs fontosabb az ártatlanok védelménél, akkor sem, ha ez akár a saját életébe is kerülhet.
Lacná kniha Strašidielka a Cica (-25%)
Už tretia knižka v sérii o strašidielkach z pera scenáristky a dramaturgičky detských programov. Opäť príbeh s detektívnou zápletkou, kopou humoru a veľkou láskou k všetkým živým tvorom.
Nad dedinkou Strašivieskou sa vypína zrúcanina Strašihradu. Býva tu päť veselých strašidielok, ktorých sa však vôbec nemusíte báť. To skôr ony sa boja o svoju kamarátku mačku Cicu. Mala ich prísť navštíviť, a odrazu záhadne zmizla. Čo sa len mohlo stať? Strašidielka s popleteným netopierom Chiropterom sa púšťajú do pátrania. Čaká ich dobrodružstvo plné nečakaných stretnutí a prekvapení. Z Chiroptera sa dokonca stane úspešný špión. A objaví sa tu aj jeden strapatý kocúr, ktorý si myslí, že je divá mačka.
Stretne sa Cica opäť so svojimi priateľmi zo Strašihradu?
Ilustroval Jakub Cenkl
Pre deti od 5 rokov
Na sklade 5Ks
13,43 €
17,90€
dostupné aj ako:
Malý muž a malá slečna
Hrdinom detského románu je opäť kúzelníkov trpasličí učeň Maximko Kremienok, o ktorom príde režisér z Hollywoodu nakrútiť film. Keď si film pozrie Emily na vzdialenej Aljaške, nemôže uveriť vlastným očiam. Pretože aj táto dievčinka meria len päť centimetrov a jej mama je rodená Kremienková. Vari sú Emily a malý muž príbuzní? Erich Kästner porozpráva veselé pokračovanie knihy Malý muž. Opäť potvrdzuje svoju koncepciu detského románu: starostlivé vykreslenie charakterov, morálny prístup, kriminálnu zápletku. Slovenský preklad pripravila skúsená a zručná prekladateľka Kästnerovych diel Iva Vranská Rojková. V knihe sú početné originálne ilustrácie z nemeckého vydania od Horsta Lemkeho, ktoré verne napodobujú štýl pôvodných Tierových ilustrácií a Kästnerovým knihám dávajú osobitý atraktívny nádych.
dostupné aj ako:
A nők
„A bátorság lelkesít. A barátság kötelez. A remény egyesít.”
Nők is lehetnek hősök – ez a mondat megvilágosodásként hat az
ápolónőnek készülő, húszéves Frances „Frankie” McGrathra. A fiatal lány
az idilli, napfényes Dél-Kaliforniában nőtt fel, konzervatív gondolkodású
szülei védőszárnyai alatt, és büszke rá, hogy mindig helyesen cselekszik.
1965-ben nagyot fordul a világ, és hirtelen ő is más jövőt képzel el maga
számára. Amikor bátyja a vietnámi háborúba indul, Frankie a nyomdokába
lép, és önként jelentkezik az amerikai hadsereg Tábori Ápolóhadtestébe.
Frankie éppoly zöldfülű és tapasztalatlan, mint a vietnámi háborúba
küldött férfiak, és megrendíti az ott átélt zűrzavar és pusztítás.
Nap mint nap kockára teszik az életüket reménység és hazugságok
közepette; életre szóló barátságok szövődnek, amelyek egy pillanat alatt
semmivé válnak. A háborúban Frankie látja a szerencséseket, a bátrakat,
a megtörteket és az elveszetteket – és ő is egy lesz közülük.
De a háború csak a kezdet Frankie és veterántársai számára.
Az igazi küzdelem a megváltozott, megosztott Amerikába való hazatéréssel
kezdődik, ahol dühös tüntetők fogadják őket, és a nemzet legszívesebben
elfelejtené a vietnámi háborút.
A nők című regény egy lány története, de ráirányítja a figyelmet
mindazokra a nőkre, akik a tűzvonalban harcoltak, ám áldozatuk
és hősiességük szinte teljesen feledésbe merült. Az igaz barátságról
és bátor hazafiságról szóló könyv fiatal főszereplőjének idealizmusa
és hősiessége egy egész korszak védjegyévé válik.
TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót
Add át magad a történelem sodrásának!
A vadember
Miközben Tessa O'Hara a cukrászda kirakatának kosarait tölti fel, megszólal az ajtó feletti csengő, és Tessa álmai férfiját pillantja meg. Fél perc sem kell, hogy a férfi meghívja egy sörre. Újabb fél perccel később Tessa elfogadja a meghívást. De né
gy szerelmes hónap múlva Tessa rájön, hogy a férfi fedett DEA-ügynök, aki azt akarja kideríteni, Tessa benne van-e volt férje drogügyeiben. Nyilvánvaló, hogy Tessa ezek után úgy dönt, köztük mindennek vége.
De Brock Lucas, a DEA-ügynök nem így gondolja. A küldetéstudattól fűtött férfi valóban elkötelezettje a hivatásának, és éveket töltött Denver alvilágában, a társadalom alja közt. A lánnyal töltött négy hónapot azonban igazán élvezte, hiszen Tess legalább olyan édes volt, mint a süteményei. De a nyomozás közben Brock Tess szörnyű titkáról is tudomást szerez, és szilárdan eltökéli, ő lesz az a férfi, aki meggyógyítja a lányt, és egyben vissza is hozza énjének vad, szövevényes világából.
Ahogy a vad és az édes keveredik, kihívások sora vár rájuk, családi tragédiák és halálos betegség. Nem beszélve Tess drogbáró ex-férjéről és Brock volt feleségéről, aki minden eszközt bevet, hogy szétválassza a párt.
De Brock Lucasnak is megvan a maga vad oldala, de a múltban, a bosszú ösvényén járva egyszer már szabadon engedte magában ezt a vadságot, nem is sejtve, hogy olyan hibát követ el, amelyért évek múlva az ő édes Tessének kell fizetnie.
Na sklade 1Ks
9,65 €
dostupné aj ako:
Gazela a Chřástal
Gazela a Chřástal je nejen příběhem velké a zničující lásky, ale i strhující a varovnou vizí budoucnosti. Hlavní hrdina Sněžný alias Jimmy, jak se mu říkalo v dobách před vypuknutím moru, jenž vyhladil veškeré lidstvo, bojuje o přežití ve světě, kde je možná posledním žijícím člověkem, a truchlí nad ztrátou svého nejlepšího kamaráda Chřástala a jejich společné lásky, krásné a nepostižitelné Gazely. Jeho jedinými společníky jsou zelenooké Chřástalovy děti, výsledky genetického experimentu jeho vizionářského přítele. Ve snaze vyrovnat se s minulostí se Sněžný vydává po vlastních stopách do míst, kde ještě nedávno stávalo moderní, výstavní město a kam se po konci civilizace rychle vrací divočina. Obraz nepříliš vzdálené budoucnosti, který Margaret Atwoodová v románu vykresluje, je ve své tíživé pravděpodobnosti nejen znepokojivý, ale i varovný…
Na sklade 1Ks
25,41 €
dostupné aj ako:
A királynő
II. Erzsébet királynő korszakalkotó uralkodásának legteljesebb, legátfogóbb története az ismert és kiváló életrajzíró, Andrew Morton tollából.
A félénk és visszahúzódó Erzsébet hercegnő személyisége éppen megfelelt ifjúkori vágyainak, hogy vidéki nyugalomban éljen, gyermekeket neveljen, és gondoskodjon kutyáiról, lovairól. De amikor nagybátyja, VIII. Eduárd király lemondott a trónról, apja lépett a helyére, ő maga pedig a trón első számú örököse lett - így kezdődött az a hosszú út, amely uralkodóként, feleségként és családanyaként egyaránt próbára tette.
Miután VI. György hirtelen, viszonylag fiatalon elhunyt, II. Erzsébet 25 évesen került a brit trónra. Uralkodásának több mint hét évtizede alatt része volt számos családi összetűzésben, kudarcban, de nem kevés sikerben is. Bátorságát és kitartását számtalanszor próbára tette a sors, de a monarchia élén mindig arra törekedett, hogy megőrizze az intézmény jelentőségét kulturális, társadalmi és politikai szempontból egyaránt.
A legnagyobb kihívásokat gyakran saját családtagjai állították eléje: a Fülöp herceg hűtlenkedéseiről szóló pletykáktól kezdve Diana walesi hercegné tragikus halálán át a legutóbbi esetig, amikor is Harry herceg és Meghan hercegné kivonult a királyi család kötelékéből.
Andrew Morton A királynő című munkájában mély betekintést ad Nagy-Britannia leghosszabb ideig regnáló uralkodójának életébe, s megtudhatjuk, milyen hatással volt nemcsak hazájára, de az egész világra a múlt század második felében. Erzsébet királynő vezetésével a második világháború pusztítása után küszködő nemzet újra felépítette önmagát, és ő navigálta hazája hajóját a modern kori politika viharos tengerén. Erzsébet óvatos, de eltökélt uralkodó volt. Egy olyan nő története bontakozik ki a könyvből, aki töretlen önfegyelemmel élt, és akit nemcsak az egyik legnagyszerűbb uralkodóként, hanem Nagy-Britannia édesanyjaként és nagymamájaként is emlékezetében őriz a modern kor.
Mame s láskou a vďakou
Mama je život.Mama je láska.Mam je šťastie.Mama je domov.Mama je útecha.Mama je pomoc.Kniha plná vyznaní mamám, ale aj starým mamám, ktrsným mamám a birmovaným mamám. Im všetkým patrí naša vďaka!
Na sklade 2Ks
1,70 €
Leo a jeho kvetinkové dobrodružstvá
Zoznám sa so štvornohým nezbedníkom Leom
Jedného dňa sa v lese z vreca vykotúľajú dve mačičky a kocúrik, ktoré hľadajú útočisko a domov. Sen sa im napokon všetkým splní. Kocúrik Leo sa ocitne v láskavej rodine s dvomi dievčatkami Kiki a Mari. V trinástich príbehoch zažiješ rôzne dobrodružstvá tohto malého nezbedníka, ktorý všade rád pchá svoj zvedavý ňufáčik. Na potulkách po okolí sa okrem zvieratiek ako včielky, medveďa, srnky či húseničky motýľa zoznámi i s rôznymi druhmi kvetov a bylín. Uhádneš spolu s Leom, na čo všetko sa môžu jednotlivé rastlinky ako mäta, kapucínka či baza a mnohé ďalšie použiť alebo v akom ročnom období kvitnú?
Knižku o utešené ilustrácie obohatila talentovaná Žaneta Aradská. V závere každej kapitoly sa nachádzajú otázky, tipy na rôzne aktivity a doplňujúce užitočné informácie pre bystré hlavičky.
Pre deti od 5 rokov
Vydavateľstvo IKAR sa rozhodlo podporiť výťažkom z predaja knihy občianske združenie MeliBeli, ktoré na Slovensku pomáha rodinám detí s epilepsiou, vzdeláva a robí projekty na odstraňovanie bariér v spoločnosti.
A szikra
Kristine Barnett fiának IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné, fotografikus memóriával rendelkezik, és két hét alatt egyedül megtanulta a függvénytant. Jacob kilencévesen fogott hozzá egy olyan eredeti asztrofizikai teória kidolgozásához, amelyért szakértők szerint egyszer Nobel-díjat kaphat, tizenkét esztendősen pedig már fizetésért végzett kvantumfizikai kutatásokat. Történetét azonban az teszi még inkább figyelemre méltóvá, hogy Jake rendkívüli elméje kis híján az autizmus ködébe veszett. Kétévesen, amikor állapotát diagnosztizálták, az édesanyjának azt mondták, ez a gyerek talán soha nem lesz képes önállóan bekötni a cipőjét.
A szikra egy édesanya különleges visszaemlékezése. Miután Jake-et otthon és a fejlesztő óvodában olyan "szakértők" vették körül, akik a legalapvetőbb készségekre próbáltak összpontosítani, és korlátozni igyekeztek mindabban, ami elvonta ezektől a figyelmét - a csillagok, a falon mozgó árnyékok, a skótkockás kanapéhuzat tanulmányozásában -, Jake szellemileg egyáltalán nem haladt előre. Kristine érezte, hogy változtatnia kell ezen. A szakemberek és a férje, Michael helyett a saját ösztöneire hallgatott, kivette Jake-et a fejlesztő óvodából, és hozzálátott, hogy maga készítse föl az óvodai nagycsoportra.
A házuk garázsában vezetett családi napközi tapasztalataira támaszkodva eltökélten fáradozott a Jacobban észrevett "szikra" - a szenvedélyes érdeklődés - lángra lobbantásán. Úgy döntött, nem azzal törődik, amire a fia képtelen, inkább a képességeire fog koncentrálni. Ez az alapelv, valamint a játékok és normális gyermekkori élmények (labdázás, kirándulás, kerti sütés) fontosságába vetett hit segítette Kristine-t a hihetetlen akadályok leküzdésében.
Barnették nem voltak jómódúak, és az anyagi gondok mellett Kristine-nek saját súlyos egészségügyi problémáival is szembe kellett néznie. Kristine és Michael kitartó munkával, Jake meg két öccse iránti elszánt odaadással, valamint a rokonok, ismerősök összefogásába vetett rendíthetetlen hittel mégis minden várakozást felülmúló eredményeket értek el. A szikra drámai, gondolatébresztő, szemléletformáló elbeszélés a félelmetes nehézségekkel szembeszálló szeretet és bátorság erejéről, a káprázatos lehetőségekről, amelyek akkor tárulnak föl, ha megtanuljuk, hogyan aknázzuk ki maradéktalanul a minden gyermekben, valamennyiünkben ténylegesen rejtőző képességeket.
A paradicsomba
Hanya Yanagihara merész és briliáns regénye három évszázadot ölel fel, három alternatív Amerikában mesél szeretőkről, családról, veszteségről és az utópia mindig elillanó ígéretéről.
1893, New York, Szabad Államok. Az Egyesült Államokon belül létrejött, önálló Szabad Államokban a polgárok úgy és azzal élnek, akivel akarnak. Kívülről legalább is így tűnik. A város legelőkelőbb családjának sarja nem találja helyét a világban, ráadásul titokzatos betegség is gyötri. Nagyapja vagyonos kérőt szemel ki neki, ám ő leküzdhetetlen vonzalmat táplál egy zenetanár iránt.
1993, Manhattan. Az AIDS-járvány sújtotta városban egy fiatal hawaii férfi viszonyt kezd jóval idősebb és tehetősebb főnökével. De nem csak a külvilág előtt kell titkolózniuk; a királyi vérből származó David igyekszik társa előtt leplezni zaklatott gyerekkorát és apja szerencsétlen sorsát is.
2093, New York. Egy totalitárius rendszer mindennapjainak részévé válnak a természeti katasztrófák és a járványok. Az egyik nagyhatalmú tudós sérült unokája nagyapja nélkül próbál boldogulni az életben - és rájönni férje eltűnéseinek rejtélyére.
Hanya Yanagihara sokarcú triptichonjának részletei lebilincselően fonódnak össze és íródnak egymásra, visszatérő szereplői, témái és motívumai szakadatlanul újraértelmezik és gazdagítják egymást. A korábban szilárdnak hitt fogalmak - betegség, gyógyulás, rassz, család, nemzet, hatalom - viszonylagossá és cseppfolyóssá válnak, s olyan örvénybe rántják az olvasót, amelyben kénytelen lesz ő maga is újragondolni világképe sarokköveit. A paradicsomba csodálatosan megírt századvégi regény, de mindenekfelett egy érzelmi géniusz munkája. Yanagihara ismeri a kényszerítő vágyat, hogy megvédjük szeretteinket - partnerünket, szeretőnket, gyermekeinket, barátainkat, családunkat, sőt polgártársainkat is -, és azt a fájdalmat is, ha mindez nem lehetséges. A paradicsomba grandiózus gondolatkísérlet, az ember lehetőségeinek és határainak szabad szellemű, ugyanakkor könyörtelen feltérképezése.
"Csak azok akarnak ilyen megszállottan halhatatlanok lenni, akik eséllyel reménykednek abban, hogy halhatatlanná váljanak a történelemben. Mi, többiek túlságosan el vagyunk foglalva azzal, hogy túléljük a következő napot."
Lacná kniha Učíme sa veľkosti a tvary s Luckou a Brumkom (-70%)
Uč sa s malou Luckou a mackom Brumkom kreslit rozne tvary a zabavaj sa pri tom.
Obrazky v knizke sa daju zotriet, a tak mozes kreslit znova a znova.
Na sklade 1Ks
1,35 €
4,50€
dostupné aj ako:
A szerencsejáték szabályai 3: A számkivetett herceg
Egy herceg, akinek oda a jó híre...
Temple-t azzal vádolják, hogy meggyilkolta Mara Lowe-t az esküvője előtti éjszakán, ő azonban nem emlékszik semmire.
A férfi azóta, immár tizenkét éve nagy vagyonra és hatalomra tett szert London legexkluzívabb kaszinójának tulajdonosaként, feloldozást azonban nem kapott - egészen addig, amíg egyik este meg nem jelenik Mara, hogy felajánlja az egyetlen dolgot, amire a férfi vágyik.
Mara tervei között nem szerepelt, hogy valaha is visszatér abba a világba, amelyet maga mögött hagyott, de amikor az öccse súlyos adósságot halmoz fel Temple kaszinójában, kénytelen ajánlatot tenni a férfinak: a nyilvánosság elé lép, hogy elmondja az igazságot. Azt, hogy a férfi nem gyilkos.
Az alku kecsegtetőnek tűnik, azonban Temple-nek be kell látnia, hogy nem lesz egyszerű dolga ezzel a titokzatos, őrjítő nővel, aki láthatóan bármit képes kockára tenni a számára fontos dolgokért. Temple minden erejével igyekszik ellenállni Marának, és megóvni a saját szívét.
Vajon mindenki megkapja, amit szeretne?
Na sklade 1Ks
13,80 €
Strategie a taktika prodeje
Strategie a taktika prodeje pokrývá komplexní pohled na dovednosti, přístupy a chování prodejce, potřebné dnes pro úspěch prodejního cyklu a obchodního případu. Prodejní know-how jednoho z nejzkušenějších profesionálů z obchodní teorie a praxe je zde sdíleno srozumitelnou formou, vychází z jeho dlouholetého úspěšného působení v prodeji a z jeho studií a praktického aplikování moderní psychologie.
Zkušený, ale i začínající prodejce zde přehledně a na jednom místě nalezne všechny nástroje z pomyslné profesní brašny prodejce. Jednotlivé kapitoly na sebe logicky navazují tak, aby popisovaly postup celým prodejním cyklem. Je zde ukázáno, jak důležité pro úspěšný prodej je znát a umět používat jak taktiku, tak i strategii. V knize jsou uvedeny odpovídající příklady z praxe zkušeného profesionála, které umožňují čtenáři hlouběji a citlivěji vnímat vyzkoušené praktiky.
Kromě doporučení ohledně všech nástrojů profesní brašny potřebných k dodržování pravidel prodávání poskytuje autor též komplexní rady z pohledu psychologie – aby prodejce nezapomínal vnímat sebe a ostatní kolem sebe a také důležitost zapojení emoční inteligence při jednání. K poznání sebe a ostatních jsou zde uvedeny vybrané typologie a vysvětlení, jak je použít k navázání dobrého vztahu, získání potřebných informací, poznání potřeb klientů, volby přesvědčivého prezentování řešení a docilování souhlasu k uzavření prodeje.
Doporučení v mnoha částech této publikace jsou důležitá nejen pro úspěch v prodeji, ale i pro získávání souhlasu při vedení lidí, při jednání mezi partnery, rodiči a dětmi i kdekoliv jinde v profesním či osobním životě. Pomáhají prodejcům získávat více obchodních příležitostí, mít lepší vztahy se zákazníky, dodavateli, kolegy a nadřízenými, dosahovat výborných obchodních výsledků, udržovat nadprůměrný příjem, a přitom žít úspěšný život plný vnitřního klidu, spokojenosti a radosti z vykonané práce.
A jóslat
Ha valaki halottakkal álmodik, az bárki másnak egy nyugtalan éjszakát jelent, de nem Ninának, hisz számára ez figyelmeztetés. Épphogy túlélte az első csatát a Pokollal, újból keményen küzdenie kell, egyetemi hallgatóként is, és úgy is, mint gyakornok apja vállalatánál. Visszatérő rémálmai apja erőszakos haláláról mindennapossá válnak. Mivel Jared aggódik Nináért, visszalopja a Könyvet, hogy választ kapjon kérdéseire. Megkezdődik a harc az új ellenséggel szemben a régi barátok oldalán, és Jared legrosszabb rémálma látszik beigazolódni. Választás elé kerül: egyedül szálljon szembe a Pokollal, vagy kezdjen háborút a Mennyel. A döntést egy váratlan esemény még inkább megnehezíti.
Na sklade 3Ks
14,61 €
Zrodená z krvi a popola 2. - Z tela a ohňa 4
Od Jennifer L. Armentroutovej, autorky bestsellerov podľa New York Times, prichádza strhujúci záver jej obľúbenej série Z tela a ohňa…
HRANICA MEDZI LÁSKOU A POSADNUTOSŤOU NIKDY NEBOLA ŠIRŠIA
Sera sa konečne oslobodila od Kolisa a je opäť s tými, ktorých ľúbi, no ešte stále nenachádza pokoj. Prenasledujú ju spomienky na všetko, čo pretrpela, ale konečne má nádej, že budúcnosť strávi s tým, ktorý je druhou polovicou jej srdca a duše. Nyktos túži, miluje a prijíma každú časť jej osobnosti – dokonca aj to obludné v nej, s čím Sera stále zápasí.
Sera s Ashom majú za čo bojovať a Nyktos ani najmenej nepochybuje, že Seraphena bude skvelá kráľovná bohov. Ona samotná si však musí začať veriť, ak chce získať podporu ostatných dverov v boji proti Kolisovi, aby tak mohli napokon poskytnúť bezpečie nielen obyvateľom Ilizea, ale aj ľuďom v smrteľnej ríši.
No keď Sera začne chápať dôležitosť svojej pokrvnej línie a skutočný zmysel desivého proroctva, zistí, že všetko, čo sa už stalo, a všetko, čo sa ešte len stane, je oveľa väčšie než Kolis a jeho temná posadnutosť. Sera s Nyktosom sa musia zamyslieť nad tým, ako veľmi všetky udalosti ovplyvnili fáta a čo je ich konečný cieľ. Sera však naisto vie len jedno: môžu veriť iba málokomu – a možno by nemali veriť ani jej.
Schyľuje sa k boju medzi božstvami. Pravý prvotný boh smrti silnie a onedlho prídu straty, ktoré im zlomia srdcia. Dokážu Sera a Nyktos spolu so svojou rodinou srdca, ochotnou bojovať po ich boku, zastaviť Kolisa, skôr než zničí ríše? Alebo sa všetka ich snaha rozplynie v ohnivom pekle krvi a popola?
HRANICA MEDZI SPRAVODLIVOSŤOU A POMSTOU NIKDY NEBOLA TAKÁ TENKÁ.
dostupné aj ako:
Zrodená z krvi a popola 1. - Z tela a ohňa 4
Od Jennifer L. Armentroutovej, autorky bestsellerov podľa New York Times, prichádza strhujúci záver jej obľúbenej série Z tela a ohňa...
HRANICA MEDZI LÁSKOU A POSADNUTOSŤOU NIKDY NEBOLA ŠIRŠIA
Sera sa konečne oslobodila od Kolisa a je opäť s tými, ktorých ľúbi, no ešte stále nenachádza pokoj. Prenasledujú ju spomienky na všetko, čo pretrpela, ale konečne má nádej, že budúcnosť strávi s tým, ktorý je druhou polovicou jej srdca a duše. Nyktos túži, miluje a prijíma každú časť jej osobnosti – dokonca aj to obludné v nej, s čím Sera stále zápasí.
Sera s Ashom majú za čo bojovať a Nyktos ani najmenej nepochybuje, že Seraphena bude skvelá kráľovná bohov. Ona samotná si však musí začať veriť, ak chce získať podporu ostatných dverov v boji proti Kolisovi, aby tak mohli napokon poskytnúť bezpečie nielen obyvateľom Ilizea, ale aj ľuďom v smrteľnej ríši.
No keď Sera začne chápať dôležitosť svojej pokrvnej línie a skutočný zmysel desivého proroctva, zistí, že všetko, čo sa už stalo, a všetko, čo sa ešte len stane, je oveľa väčšie než Kolis a jeho temná posadnutosť. Sera s Nyktosom sa musia zamyslieť nad tým, ako veľmi všetky udalosti ovplyvnili fáta a čo je ich konečný cieľ. Sera však naisto vie len jedno: môžu veriť iba málokomu – a možno by nemali veriť ani jej.
Schyľuje sa k boju medzi božstvami. Pravý prvotný boh smrti silnie a onedlho prídu straty, ktoré im zlomia srdcia. Dokážu Sera a Nyktos spolu so svojou rodinou srdca, ochotnou bojovať po ich boku, zastaviť Kolisa, skôr než zničí ríše? Alebo sa všetka ich snaha rozplynie v ohnivom pekle krvi a popola?
HRANICA MEDZI SPRAVODLIVOSŤOU A POMSTOU NIKDY NEBOLA TAKÁ TENKÁ.
dostupné aj ako:
A folytatás
Anna Williams-Bonner mindent elrendezett - vagyis gondoskodott férjéről, a bestseller író Jacob Finch Bonnerről, és végleg elhallgattatta azokat a névtelen vádakat, amelyek plágiummal illették őt. Most az elégedett irodalmi özvegy életét éli, és élvezi a férje után járó jogdíjakat. De másodszor is egy fikciós mű avatkozik be az életébe - ezúttal azonban a saját regénye, A zárszó. Hiszen mennyire lehet nehéz egy mindenki által ünnepelt bestsellert írni?
Ám miután Anna megjelenteti a könyvét, és átadja magát a saját irodalmi dicsőségének, váratlanul részleteket kezd kapni egy olyan regényből, amelyet soha többé nem kellett volna látnia. Egy olyan könyvből, amelynek már nem szabadna léteznie.
Valami nincs rendben. Valaki túl sokat tud - a néhai bátyjáról, a néhai férjéről és talán... magáról Annáról is.
Mit akar ez a személy, és meddig hajlandó elmenni? Anna túl sokat tett és túl sokat áldozott már azért, hogy elveszítse azt, amit a legjobban értékel: az egyedüli és megkérdőjelezhetetlen jogot a saját történetéhez - és ő, minden mérce szerint, a történetmesélés mestere.
Jean Hanff Korelitz a rá jellemző éleslátással és szarkasztikus humorral egy olyan antihőst alkot, akinek drukkolni lehet, miközben kíméletlenül kifigurázza a könyvkiadás világát ebben a zseniálisan szórakoztató és feszültséggel teli regényben.
Na sklade 1Ks
15,18 €


























