Hľadanie: feng
zobraziť:
Rádió - Előadások, tanulmányok, emlékezések
Ottlik Géza új, irodalomtörténeti szempontból is jelentősséggel bíró kötete javarészt eddig kiadatlan írásokat tartalmaz, amelyek az író hagyatékában, illetve a Magyar Rádió irattárában maradtak fenn. Valamennyi szöveg a Rádió számára készült, még a háború utáni első évek kezdeti, bizakodó légkörében. ,,Azokról a művekről akarok beszélni itt, melyekben a valóság a maga könyörtelen hitelességében jelenik meg, s egyben mégis izgalmasan, varázslatosan, vonzón. E kettős természeténél fogva azt érjük el, hogy kedvet kapunk az élethez..." Ottlik, miközben másokról mesél izgalmasan és ma is újszerűnek tűnő megközelítésben, ha közvetve is, de leginkább magáról, s írói ambícióiról vall. Az írások az életművön belül leginkább a szerző legkedvesebb könyvéhez, az 1980-ban megjelent Próza című kötetéhez kapcsolódnak. Az olvasót jegyzetek és névmutató is segíti a könnyebb tájékozódásban.
Régi magyar világ
A tizenhatodiktól a tizenkilencedik századik éltek azok a magyar nők és férfiak, akikről ezek a történetek szólnak. Nincs bennük szemernyi kitalálás sem -a szerző régi források, emlékiratok, levelek, krónikák segítségével gyűjtötte be ezt a tíz történetet. Megtudjuk belőlük, hogyan éltek eleink, miféle vágyak mozgatták őket. Hogyan élték mindennapjaikat, milyen véres-izgalmas-végzetes kalandjaik voltak? Némelyik élet - akár egy mai kalandfilmsorozat! Nagy szerelmek, nagy árulások, pártütések és harcok mellett találkozunk olyanokkal is, akik uralkodócsaládokba nősültek be, akik világra szóló botrányokat okoztak, és rejtélyekre, titkokra is fény derül. Hogy mi közünk ma már ezekhez az emberekhez? Hát csak annyi, hogy az őseink voltak, a mi vérünkben is van az ő vérükből. Könnyen lehet: azokban az időkben, az ő helyükben mi is ilyen dolgokat műveltünk volna...
Vypredané
6,54 €
6,88 €
Erdély 1000 éve
Ez a gyönyörű színes album egy varázslatos világba csábítja az olvasót, ahol az érdekes leírások és a sok színes kép ötvözetében megismerhetjük Erdélyt és az erdélyi magyarság történetét. Beszélhettünk Erdély történetéről a középkorban, mert a középkori állam az egyéni, testületi és területi mentességekkel a korona területén belül a részeknek is bizonyos önállóságot engedtek. Beszélhettünk Erdély történetéről a fejedelmek alatt; jóllehet ez a fejedelemség nem természetesen fejlődött a magyar állam organizmusából; idegen hatalom teremtette és tartotta fenn. Bölcsőjét a török hódoltság ringatta, életét a török iga összetörése oltotta ki. A középkori államrend eltörlése után, azonban a jogegyenlőség és népfenség elvének proklamálásával a modern Magyarországot nem lehetett másképp felépíteni, csak az államegység és nemzetegység alapján, miként ez történt a XIX. században. A XX. század aztán újra szenvedéssel és vérrel írta át Erdély és Magyarország történetét. A magyar identitás parancsa Erdélyt újra a magyar szívekbe akarta oltani: ez lehet a jövő, és azt tűztük ki feladatunknak, hogy bemutassuk mindenkinek Erdély múltját és történelmét, mely sokban azonos a mi múltunkkal és történelmünkkel.
Vypredané
9,49 €
9,99 €
Eva Braun - Életre-halálra Hitlerrel
"Felvetődik a kérdés, hogy ki is volt valójában ez a nő, és milyen rálátást nyerhetünk rajta keresztül az 'évszázad bűnözőjére'. Eva Braunt és Adolf Hitlert több mint tizennégy évig tartó kapcsolat fűzte össze, amelynek csak közös öngyilkosságuk vetett véget. Emellett ez a kötődés, ha a német nyilvánosság előtt messzemenően rejtve maradt is, Hitler életében egyike volt azoknak a csekély számú szoros személyes kapcsolatoknak, amelyeket egy nővel tartott fenn. Kívülről nézve Eva Braun - fiatal, szőke, sportos, vonzó, életvidám - a legkevésbé sem illett a privát fotóin öregesnek és merevnek ható Hitlerhez a maga 'pszichopata ábrázatával' (Joachim Fest). Eva Braun szerette a divatot, a filmeket és a dzsesszt, olvasta a Németországban 1933 után betiltott Oscar Wilde műveit, szívesen utazgatott, és intenzíven sportolt. Életmódjával így aligha felelt meg a nemzetiszocialista ideológiai által propagált német nő kispolgári eszményképének, annak a nőnek, akinek mindenekelőtt anyának és a családi tűzhely gondos őrzőjének kellett lennie. Mi volt hát az, ami Eva Braunt összekötötte Hitlerrel? Milyen volt a kapcsolata a náci vezér legszűkebb köréhez tartozó férfiakkal, Göringgel, Speerrel vagy Bormann-nal? (...) Olyan privát ellenvilágban élt a szeretőjével, amely alapvetően különbözött a hivatalosan megfestett 'Führer-képtől'?"
Vypredané
12,75 €
13,42 €