Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Apa és fia


Bolyai-Lobacsevszkij féle geometria – nincs olyan diák, aki ne hallott volna róla. De hogy milyen nehéz, küzdelmes úton jutott el ennek felfedezéséhez Bolyai János, azt már kevesen tudják. Apjával, Bolyai Farkassal folytatott végnélküli viták hatására született meg az új geometria, de a felfedezés nem volt elég. Meg is kellett védeni, el is kellett fogadtatni az akkori tudományos világgal a matematika egyik legnagyobb vívmányát. Ezt a harcot, a két nagy matematikus életét mutatja be Száva István legújabb regényes életrajza.
Na stiahnutie
2,79 €

Így élt II. Rákóczi Ferenc


II. Rákóczi Ferenc, a magyar történelem egyik legjelentősebb alakja, a róla elnevezett 1703–1711-es szabdságharc vezetője, patrónusa volt. Alakja, életének példája évszázadokon át a szabadságra vágyó, érte harcoló emberek jelképe. Színes korrajz, izgalmas események és egy nagyszerű életpálya bontakozik ki ebből az írásból, melyet a szokottnál is gazdagabb képanyag tesz még változatosabbá, még érdekesebbé.
Na stiahnutie
2,79 €

Bethlen Kata önéletírása


18. ?századi memoárirodalmunk egyik legmegrázóbb műve Bethlen Kata Önéletírása. Saját életének egymást követő tragédiái, betegségei, házassága, férje és gyermekei halála, családtagjaitól elszenvedett megaláztatásai és mindemellett Erdély gondjai, a korszak küzdelemre kényszerítő nehézségei rajzolódnak ki emlékirata lapjain. Mártíromságra hajlamos természete a vallásosságban keres menedéket. Memoárjából nemcsak a magára maradt asszony keserű sorsát ismerjük meg, hanem több század messzeségéből fölfénylenek a korabeli Erdély mindennapos gondjai: birtokviszonyok, természeti csapások, kollégiumok, könyvtárak, diákok, prédikátorok sorsa.„Árva Bethlen Kata – írja Németh László –, valahonnét az irodalomtörténet sarkából dereng a neve… Aki ezt az életrajzot írta, nemcsak nagy lélek, de nagy író, Mikes és Faludi közé illő. Íróságban kevesebbel marad el mögöttük, mint amennyivel lélekben felülmúlja őket. Őt ismerve, eggyel több okunk van a 18. századot Magyarországon is a művelt próza századának tekinthetünk.”
Na stiahnutie
2,79 €

Czillich Anna naplója


Czillich Anna neve és életműve talán kevéssé ismert széles körben. Ennek az lehet az oka, hogy fiatalon, huszonnégy évesen hunyt el tüdőbajban, csupán néhány festmény, pár tucat rajz maradt utána. Művészeti tanulmányait a nagybányai művésztelepen kezdte Réti István keze alatt, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta Glatz Oszkárnál és Pilch Dezsőnél.Naplóját festőkollégája Kiss Vilma jelentette meg 1925-ben, amely nagy feltűnést keltett. A bejegyzések életének utolsó időszakát, az I. világháború éveit ölelik fel, amelyek megrázó őszinteséggel mutatják be az alkotással és a halálos betegséggel folytatott küzdelmét. A tépelődések, az éles megfigyelések és a fiatalság ellenére is mély, érett gondolatok között átszűrődnek az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság, a proletárdiktatúra és a fehérterror utcahangjai.
Na stiahnutie
2,79 €

Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála


Az ?akkor már újságírói hírnevének zenitjén álló Falk Széchenyivel 1859 októberében került – az utóbbi kezdeményezésére – kapcsolatba, s ettől fogva hetente többször is ellátogatott hozzá Döblingbe. A pszichózisától föltisztuló Széchenyi élete utolsó három-négy évében minden energiáját az önkényuralom elleni küzdelem szolgálatába állította. 1859-60 folyamán (amikor a nemzetközi helyzet alakulása, Ausztria fokozódó európai elszigetelődése a birodalom belső reformjának lehetőségét is elérhető közelségbe hozta) aktivitása valósággal lázas méretűvé vált. 1859 végén és 1860 elején a döblingi gyógyintézetben egyfajta illegális ellenzéki sajtóközpont jött létre, ahonnét a Bach-rendszer ellen agitáló röpiratok és újságcikkek egész sora indult el útjára. Annak a fegyvertársi gárdának, amelyet Széchenyi az abszolutizmusellenes gerillaharc céljára maga köré toborzott, Falk az egyik legtevékenyebb tagja volt. Nemcsak információi és összeköttetései jöttek kapóra Széchenyinek; tanácsait és észrevételeit is gyakran figyelembe vette. E személyes kapcsolat ténye nyilván közrejátszott abban, hogy az Oesterreichische Revue című folyóirat szerkesztője 1866-ban egy Széchenyiről 300 lapnyi munka (amelynek eredeti német szövege egyedül az említett folyóiratban látott napvilágot) volt az első terjedelmesebb Szécheny-életrajz.
Na stiahnutie
2,79 €

Az üstökös II. rész


Petőfi Sándor életregényét tartja kezében a tisztelt Olvasó, azét a költőét, akit valamilyen mértékben mindannyian ismerünk már. Tudjuk, hogy értékrendjében első helyet foglalt el szabadságvágya és hazaszeretete, valamint az is, hogy szerelméért képes volt áldozatot hozni. Ez a regény Petőfit, az Embert mutatja be vívódásaival, örömeivel, sikereivel, rövid életének minden kínjával. Barátai is, olvasói is a kiszámíthatatlan, de szókimondó zsenit tisztelték és tisztelik benne ma is.
Na stiahnutie
2,79 €

Az üstökös I. rész


Petőfi Sándor életregényét tartja kezében a tisztelt Olvasó, azét a költőét, akit valamilyen mértékben mindannyian ismerünk már. Tudjuk, hogy értékrendjében első helyet foglalt el szabadságvágya és hazaszeretete, valamint az is, hogy szerelméért képes volt áldozatot hozni. Ez a regény Petőfit, az Embert mutatja be vívódásaival, örömeivel, sikereivel, rövid életének minden kínjával. Barátai is, olvasói is a kiszámíthatatlan, de szókimondó zsenit tisztelték és tisztelik benne ma is.
Na stiahnutie
2,79 €

Előjátékok egy önéletrajzhoz


Az ?író – könyvéről:„Nem véletlenül indultam történésznek: saját előzményeimet, személyes élményeimet hajlamos vagyok kívülről is szemlélni. De nem véletlenül kanyarodtam igen hamar a tudománytól az írásművészet felé: számomra a jelen is történelem, és a múlt is személyes kaland. Néha úgy sejtem, hajnalkorom óta készülök erre a könyvre. Abban a sajátos helyzetben növekedtem felnőtté, hogy korai időktől fogva tudtam: az apai ág örökölt mendemondái a XVII. századig, az anyai ág a XVI. századig tartja nyilván az elődöket. Így a többé-kevésbé rendszeresen összegyűjtött családi adatok egyben valamelyes képet adnak a magyar polgárság jó néhány rétegének és árnyalatának fejlődéstörténetéről. Kétségtelen, hogy ez az emlékhalmaz valahogy előkészítette, színezte legkülönbözőbb műfajú írásaimat. De hiszen minden művészi eredmény valahogyan magában rejti létrehozójának múltját, emlékanyagát. De még azt is el tudom képzelni, hogy aki velem együtt végigjárja az én előzményeim útját, menthetetlenül fokozottabban kezd érdeklődni saját előzményei iránt. Hiszen a jelen és a készülődő jövendő csak a megértett előkészítő múlt ismeretével látható egységes és értelmes képnek.”
Na stiahnutie
2,79 €

Az óceán vándora


Ez ?a rövid életrajz-regény a képzelet szülöt­te, noha úgyszólván minden hely és időbeli adata megfelel a történeti valóságnak. His­tóriai alakok vonulnak fel, akik éltek és való­ban kapcsolatban álltak Mikluho-Maklájjal, de az a mód, ahogy ezek felrémlettek, nem mindenütt felelnek meg egészen azok egy­kori valóságos jellemvonásainak, noha nem is különböznek egészen azoktól.„Esténként olvasni sem bírtam. Sokkal több ez, mintha, mondjuk, te mennél látogatóba Le­onardo da Vincihez, ugyanis Leonardo csupán nagyobb festő, mint te, de nélküle is volna fes­tészet. De nálunk ma minden tudás, minden célkitűzés kerülőút nélkül torkollik Darwinba. Mindaz, amit akarok, csupán meghosszabbí­tásai azoknak az utaknak, amelyeket ő jelölt ki. Szóval ő az, akitől minden kérdésemre vá­laszt remélhettem, tehát fogalmam sem volt, mit kérdezzek tőle. Izgatottan és tétovázva csöngettem be kertes kis házába. Erre oda­bentről kutyaugatás hangzott, és egy nagyon nagy szakállas ember jött kaput nyitni. Meg­mondtam, hogy kit keresek. A nagyszakállas megkérdezte, hogy én vagyok-e Mikluho-Maklaj. Mikor igent mondtam, megragadta a kezemet, és hosszan megrázva mondta:– Nagyon, nagyon örülök. Charles Darwin va­gyok. – Még mielőtt meghökkentem volna, egyenesen betuszkolt a kapun, és a kerten át vezetni kezdett a ház felé.”
Na stiahnutie
2,79 €

A tegnap alkonya


„Nyolc ?év rövid szakasznak tűnik, ha az ember élete nyolcadik évtizedéből néz vissza rá. De nyolc év sokszínű és sokmozzanatú körképet adhat egy korról, amely feltartóztathatatlanul világégésbe torkollott. Ez a könyv tartalma szerint önéletrajzi részlet: ezt éltem át én 1932 és 1940 között. A benne felsorakoztatott tények szerint azonban kerek történelmi regény, amelyben a vallomásokat tevő egyes szám első személy csupán tanú – ha tetszik, narrátor – a magyar polgári értelmiség út- és tévútlehetőségeinek felidézésében. Szó esik itt a magánélet különböző formáiról, törekvéseiről és színházi próbálkozásairól, egyetemi tanulnivalókról és értelmetlenül kötelező párbajszabályokról, ügyvédi irodák hol bűnközeli, hol mulatságos, hol lélekfásítóan unalmas ügyeiről… És mindennek cselekménybeli középpontjában egy történettudósnak készülő fiatal jogászdoktorról, aki egyenes irányban tart afelé, hogy író legyen. Persze ez vagyok én, aki saját élményeim által vallok az átélt történelemről.- a magyar polgárság egyik jellemző rétegének – társadalomtörténete. Majd írtam fejlődéslélektani regényt saját serdülőkori éveim emlékei alapján. Ez A tegnap alkonya megint más, ezt minden kalandosságával együtt a háború előtti évek dokumentumregényének érzem, amelynek legalábbis alanyi hitelességet ad, hogy én így éltem át. Ez a személyes szempont némiképp lírává teszi, de amit láthattam, az a történelem epikája, és ahogy beletántorogtunk a háborúba, az a nagy közös dráma volt. – Nos hát komorságaival is, vidámságaival is erről szól ez a könyvem.”
Na stiahnutie
2,79 €

A magam emberségéből


„Fehérváron már kisiskolás koromban rájöttem a háború alatt, hogy majdnem minden dal, amit a gyakorlatra kivonuló tizenhetes és hatvankilences honvédbakák énekeltek, Fehérvárról szól. Fülelő gyermek, mentem mellettük, menet iránt, így lestem el tőlük és tanultam meg az első világháborús, menetelő katonadalokat tucatszám. A Fehérvári gyerek vagyok, Fehérváron születtem, a fehérvári huszárok, a fehérvári bíró lánya, a fehérvári laktanya és Fő utca vissza-visszatérő szólamok ezekben az országszerte ismertté vált és énekelt népdalokban. Nagy dalforrás volt szülővárosom: napról-napra termette az új katonanótákat.”
Na stiahnutie
2,79 €

A Menlo-parki varázsló


– Nem megyek többé iskolába!– Nem? Miért? – lepődött meg Nancy asszony.– A tanító bácsi mondta, hogy kár iskolába járnom, mert úgysem ragad rám semmi. Még tönkre is tehetek valamit, és csak elrablom az időt. – Így panaszkodott édesanyjának Thomas Alva Edison, akit háromhónapi tanulás után ki is vettek az iskolából. Otthon is nehezen boldogultak ezzel a látszólag figyelmetlen, szeles, különös kisfiúval, akiből mégis tudós, több száz találmány szerzője, az elektromosság alkalmazásának és továbbfejlesztésének zászlóvívője lett, és akinek a nevét világszerte ismerik. Száva István regénye a kis Alva első botladozásaitól kezdve mutatja be az ünnepelt tudós kalandos, gazdag életét.
Na stiahnutie
2,79 €

Az istennő kegyeltje


Pallasz Athéne, a tudományok és művészetek istennője senkit sem tüntetett ki annyira kegyeivel, mint Periklészt, aki sem művész, sem tudós nem volt, mégis többet tett a művészetekért és tudományokért bárkinél.Az istennő szent városának, Athénnak Periklész a legnagyobb államférfija. Az ő korszaka nemcsak Athénnak, nemcsak az egész emberiségnek egyik kimagasló virágkora, hanem máig is az egész embeiség kimagasló időszaka. Befelé az ókor legtökéletesebb demokráciáját, kifelé egy óriási birodalom hatalmát építi ki Periklész Athénból, mindezen felül mintaképet állít az egész hellén világ elé, hogy megtanítsa az élet szépségeire és a szépségek élvezetére. Periklész csak annyit kér az istennőtől, hogy városa Athén, a maga korában Hellász tanítómestere legyen. Hogyan lett azzá, milyen volt az élet ebben az ókori világvárosban és az ókori világbirodalomban – erről szól Száva István új könyve.
Na stiahnutie
2,79 €

A hiúz a napba néz


A ?XVII. században egy különös nevű akadémia működött Rómában, a Hiúzok Akadémiája. Csak az lehetett tagja, akinek „hiúzszeme” volt, aki olyasmit vett észre a tudományban, a művészetben, amit más még nem látott meg. Ilyen hiúz volt Galileo Galilei, az újkor egyik legnagyobb fizikusa és csillagásza. Galileire valóban ráillett ez a megtisztelő név: csillapíthatatlan vágy hajtotta, hogy szüntelenül kutasson, kísérletezzen, beletekintsen az igazság fényébe. A napra irányította távcsövét, hogy megismerje a tudomány új törvényeit. Aki azonban sokáig néz a napba, annak elkáprázik a szeme, és nem veszi észre, ami a földön van; nem törődik az útjában tátongó farkasvermekkel, amelyeket a világosság ellenségei ástak neki. Galilei, akinek szemét elkápráztatta a tudnivágyás fénye, végül belezuhant egy ilyen farkasverembe. Ellenségei ujjongtak, mert azt hitték, hogy a hiúzzal együtt a világosságot is elpusztították. De a napot, a tudás igazi fényét nem lehet elpusztítani. Galilei életéről, harcáról, kegyetlen bukásáról és eszméinek dicsőséges felemelkedéséről szól Száva István fordulatos, mindvégig érdekes regénye, melyet most második kiadásban nyújtunk át az olvasónak.
Na stiahnutie
2,79 €

Híres szerelmesek


Azoknak a férfiaknak életében, akik a politikában, országok sorsa intézésében, a harcmezőn, a költészetben vagy művészetben az idők folyamán kimagaslottak, akiknek neve a történelem lapjain szerepel, bizonyára alig van érdekesebb mozzanat annál, amikor érző szívüket meg nem tagadva, olyan vonzalomnak adtak helyet bensejükben, amely kisebb-nagyobb, de mindenesetre maradandó hatással volt életük pályájára. A híres emberek szívvonzalma mindig érdekes tárgyát képezte a késõbbi idők kutatóinak, akik a rég letűnt idők nevezetes szereplői életfolyásának felderítését tűzték maguknak célul. És ez természetes, mert valóban csonka, fogyatékos lenne a történelmi alakokról bármily kimerítő részletességű rajz is, ha be nem mutatnánk őket arról az oldalukról is, mely leghívebben állítja elénk az embert: a szív megnyilatkozásában. Ez a lelkiállapotuk megmutatja őket nekünk a maguk legteljesebb valóságában, a szív minden kis rejteke feltárul előttünk. Ezért mondja egy francia író, hogy egyetlen bizalmas levélből, amit valaki igaz vonzalma tárgyához írt, jobban megismerhetjük őt, mintha húsz évig vagyunk mellette.
Na stiahnutie
2,79 €

dostupné aj ako:

Akkor a hársak épp szerettek


Dénes ?Zsófia: "Felkutattam mindent, hogy az Adyra vonatkozó, még nem ismert emlékezésekből megszólaltassam a kor hangját Adyról, a vele egy időben élők tanúságtételét. Valahogy azt éreztem: lecsengetés előtt ezek az utolsó percek. És sok minden járt eközben fejemben. Arra gondoltam, mennyi kutatással, találgatással jár manapság egy-egy múltbeli nagy költőnk – nagy emberünk – belső vagy akár külső élete adatainak, élményeinek felderítése… Lehet róluk eleget följegyezni? Eszembe jutott: nem igaz, hogy ami halandó, annak semmi köze a halhatatlansághoz… Így gyűjtöttem egybe az itt következő emléksorozatot, a fiatal Ady történetét, aki "kárhozottan" kóborol a "váradi éjben" majd a későbbiét is, aki ugyan eltávozott, de vissza-visszatért – utoljára 1918-ban – szeretett városába, Váradra. Az összeillesztett mozaikkövek – ha ezt kerestem, ha nem – szerelmek születésének, fejlődésének, elhalásának képét mutatják a szellemi élettel párhuzamosan; Váradon, Párizsban, Csucsán, mert "Akkor a hársak épp szerettek"
Na stiahnutie
2,79 €

Így élt Dózsa György


A gazdagon illusztrált kötetből nemcsak azt tudja meg az olvasó, hogyan élt és harcolt Dózsa György az 1514-es magyar parasztháborúban, hanem azt is, hogyan élt tovább neve és szelleme a magyar irodalomban – Taurinus, Petőfi, Jókai, Ady, Illyés, Szabó Pál, Gergely Sándor, Juhász Gyula, Kiss József,Várnai Zseni, Rónay György, Juhász Ferenc írásaiban, Derkovits Gyula rajzaiban.
Na stiahnutie
2,79 €

Magyar tudósok kalandjai


A közkedvelt Magyar világjárók kalandjai után kötetünk mintegy negyven híres magyar tudós kalandos életét és kimagasló életművét mutatja be. A magyar tudomány kiválóságai, nemzetközileg is elismert alkotói szerepelnek itt: csillagászok, botanikusok, földrajztudósok, nyelvészek, matematikusok, történészek, irodalmárok, szinte a tudomány minden területe képviselve van. Olvashatunk többek között Apáczai Csere Jánosról, Baross Gáborról, Bolyai Farkasról és Jánosról, Brunszvik Terézről, Ipolyi Arnoldról, Irinyi Jánosról, Jedlik Ányosról, Kempelen Farkasról, Kitaibel Pálról, Rómer Flórisról, Semmelweis Ignácról, Tittel Pálról, Toldy Ferencről és Tótfalusi Kis Miklósról. A kötetet több mint száz kép teszi még gazdagabbá. A Magyar tudósok kalandjai felnőtt és ifjú olvasónak egyaránt hasznos és feledhetetlen órákat kínál, s egyben az oktatásban is kitűnően alkalmazható.
Na stiahnutie
2,79 €

A rulettkirály


A ?rulettkirály 1936-ban jelent meg első ízben; ez a kiadás könyvritkaság, ma már fellelhetetlen. Alcíme: Gály Lajos életregénye. Gály Lajos csakugyan élt, létezett, jellegzetes alakja volt a budapesti, majd a monte-carlói, párizsi, nizzai, velencei, ostendei kaszinóknak, játékbarlangoknak. Ő volt – a spanyol Garcia mellett – minden idők legnagyobb szabású és legszerencsésebb kezű hazárdjátékosa: a nemzetközi világ „rulettkirály”-nak keresztelte el. Kellér Andor az izgalmas, fordulatos regényben végigkíséri Gály Lajos életét – attól a perctől kezdve, amikor el kell utaznia – szinte menekülnie – Budapestről, az első káprázatos szerencsétől kezdve, sorozatos le- és feltöréseken keresztül egészen a végső nyomorig, hazatérésig. A rulettkirály betekintést nyújt az európai fővárosok egy sajátos rétegének életébe, a Monte-Carlóban rulettező orosz főherceg, francia grófok, magyar dzsentrik, nemzetközi szélhámosok kavargó világába; egyben tökéletes rajza a mindent felperzselő, gyilkos játékszenvedélynek, amely a hihetetlenül szerencsés Gályt is szegénységbe taszítja végül.
Na stiahnutie
2,79 €

Čítanie o slávnych osobnostiach je mnohokrát inšpirujúce. Motivujú nás biografie slávnych umelcov, známych hercov alebo významných politikov.

Absolútne prvou biografiou všetkých čias je zrejme Excellentium Imperatorum Vitae, ktorú napísal grék Cornelius Nepos a opisoval v nej životy viacerých gréckych vojenských generálov. Neskôr mal už skoro každý významný vodca svoju biografiu, vrátane Cicera, Júliusa Cézara alebo Alexandra veľkého.

Pri čítaní životopisných kníh máme jedinečnú možnosť sledovať dlhú cestu, ktorú museli títo slávni ľudia prejsť. Uvidíme množstvo pádov a chýb, kvôli ktorým sa ale tieto osoby nevzdali a zobrali ich ako príležitosť zlepšiť sa vo všetkyćh oblastiach. Mnoho v sebe skrývajú aj úprimné rozhovory, ktoré sú často otvorenými vyznaniami a v tejto kategórii nájdete isto aj knihu o človeku, ktorého považujete za svoj vzor a je pre vás inšpiráciou.

Môžete si vybrať, či budete čítať o danej osobe z pohľadu iného človeka, alebo či siahnete po autobiografii. Obidve možnosti majú svoje čaro.

Je všeobecnou pravdou, že dobrá kniha môže ovplyvniť smerovanie nášho života. Pri biografickej literatúre to platí stonásobne, pretože v ruke držíme príbeh reálneho človeka, z ktorého môžeme čerpať mnoho inšpirácie a tipov.

Nájdete tu biografie z oblasti biznisu, filmu a hudby, histórie, literatúry, športu, mafie a podsvetia, náboženstva, politiky, osobností vedy a umenia.