Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Bírnod kell a célig


Miután Herkules bebizonyítja, hogy igazi hős, és újra istenné válik, úgy tűnik, végre helyreáll a világ rendje.Egészen addig, amíg Zeusz ki nem jelenti, hogy Meg nem lehet együtt a fiával, mert - ha tetszik, ha nem - halandó. Héra azonban szerencsére felajánl egy lehetséges megoldást: esélyt ad Megnek, hogy bebizonyítsa, igenis van helye az Olümposzon - istennőként.Ráadásul ehhez csupán egy titokzatos küldetést kell teljesítenie. Hogy mi is ez a küldetés? Csupán annyi, hogy Megnek ki kell szabadítania volt szerelme kedvesének a lelkét az Alvilágból.Igen, arról az exéről van szó, aki miatt eladta a lelkét Hadésznak, és aki azonnal beleszeretett egy másik nőbe, miután Meg eltűnt. Vajon képes lesz Meg maga mögött hagyni a múltját, és gyors észjárásának segítségével legyőzni a szörnyetegeket és gonosz isteneket, az alattomos Hadészt is beleértve?Sikerül rátalálnia igazi otthonára, és felfedezni, hogy mi minden lakozik benne? Vagy az elköteleződéstől való félelme miatt lemond az örökké tartó istenlétről a Csodafickóval? 
Na stiahnutie
9,01 €

Marci és Zsuzsi tavaszi kalandjai


Már nagyon vártam, hogy elolvashassam Renáta legújabb alkotását, mely egy mesesorozat második része. Az első könyvben betekinthettünk egy kedves család karácsonyi készülődésébe. A második könyvben elérkezett a várva-várt tavasz. Kertészkedésre, kirándulásokra hívogat a jó idő. Marci ekkortájt ünnepli a születésnapját. Vajon milyen meglepetést talált ki neki Zsuzsi? És lassan ideje a Húsvétra készülődni. Marci és Zsuzsi – a karácsonyi adventi naptár mintájára – egy húsvéti kalendáriumot készít. Renáta tollából 24 kedves történetet olvashatunk, minden napra egy mesét a családi összetartásról, a testvéri szeretetről, a hagyomány szerepéről. A napi élmények után, esténként Zsuzsi egy-egy képet rajzol, ami felkerül a húsvéti kalendáriumra. Ezeket a kedves képeket – akárcsak az első kötetben –, most is Renáta keresztlánya, Vivien alkotta.  A kötet effektekkel színesített hangoskönyv változatát Pregh Balázs előadásában hallgathatjuk. A könyv különlegességét fokozza, hogy Renáta két dala is elhangzik a saját előadásában. A tavaszváró könyvet meleg szívvel ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt.Köszönöm Renátának és Viviennek,Andy Rea
Na stiahnutie
4,20 €

Hímes-verses mesekosár


Amikor a Nap már úgy érzi, hogy az egyre gyengülő telet végre le tudja győzni, minden erejét összeszedve ébresztőt fúj a szunyókáló természet fülébe. A hosszú pihenéstől kissé elzsibbadt sugarait nyújtogatva megcsiklandoz néhány hóvirágot, aztán az énekesmadarak torkát aranyozza be, hogy dalukkal tisztán, hangosan köszönthessék az érkező tavaszt. A fák lerázzák ágaikról a havat, és rügyet fakasztva ringatják a madarakat. A hóolvadás megállíthatatlannak tűnik, és az eddig fehér világ tarkulni, színesedni kezd. Az első bátor kis virágok zöld hajtásaikkal csimpaszkodnak a napsugarakba, és mohón isszák a megolvadt hó levét, hogy életet, erőt merítsenek belőle.A tavasz az ébredést és az új életet hozza a világba; a feltámadást, melynek legnagyobb ünnepe a húsvét. Ez a kötet pedig ennek az ünnepnek és ünnepvárásnak az örömét közvetíti a vidám verseken, locsolóverseken és kalandos meséken keresztül a gyermekek számára.
Na stiahnutie
3,35 €

Bátorságnapló


A 18 éves Allie Livingston pontosan tudja, mikor vesztette el a bátorságát. Több mint fél éve cipel egy súlyos titkot, ami elől apjához menekül egy tengerparti kisvárosba, hogy az egyetem előtti nyarat végre nyugalomban töltse.A nyár azonban több meglepetést is tartogat számára: apja feleségül vett egy elvált nőt, aki éppen gyermeket vár, és van egy mostohatesója is. Weston népszerű, szexi srác, de Allie számára valamiért megfejthetetlen. Mert nemcsak Allie, hanem a fiú is valami olyasmin ment keresztül, amin senkinek sem szabadna. Allie a nyár folyamán munkát vállal apja tengerparti büféjében, és megismerkedik egy terápiás csoporttal, a Bátrak Klubjával. Néhány hét leforgása alatt az élete a feje tetejére áll, és kénytelen szembenézni a múltjával, ami Southportban is utoléri.
Na stiahnutie
5,04 €

A phenjani varázsló


Észak-Koreából ?csak a képzelet nyújt kiutat. Ám az álmok könnyen rémálmokká válnak… Cso Csunszu igazán szerencsés észak-koreai gyereknek mondhatja magát. Tudja, hogy a Nagy Vezető és utódja, a Kedves Vezető óvja álmát és országukat, és szülei leleményességének hála nem is éhezik, szemben több százezernyi sorstársával. Ám amikor szállodai szakácsként dolgozó édesapja egy furcsa, idegen nyelvű könyvet hoz haza munkahelyéről, élete mindörökre megváltozik.Mint kiderül, a gyanúsan reakciós propagandának tűnő kötet egy szerepjáték-szabálykönyv, amelyet egy a sajátos észak-koreai kommunizmust tanulmányozó külföldi vendég hagyott a szállodában. Csunszu tanítója segítségével tárja fel a rejtélyes könyv titkait, és ismeri meg a fantázia varázslattal átitatott világát, ahol nem származása határozza meg sorsát, ahol saját maga cselekedetei ura, és ahol győzedelmeskedhet az életét maga alá gyűrő hatalmak felett.Csunszu önbizalmat, új perspektívát és szerelmet nyer a rejtélyes könyvnek köszönhetően, ám Észak-Koreában a képzelőerő is a párt tulajdona, és a fiúra sokkal nagyobb veszélyek leselkednek, mint a démonok és a halottakat idéző mágusok. Vajon kiszabadulhat Észak-Korea végeláthatatlan kazamatáiból?Marcel Theroux regénye felkavaró és magával ragadó felnövéstörténet a világ legtitokzatosabb országából. „Theroux prózája intelligenciával, együttérzéssel és csendes líraisággal teli”(The Guardian)
Na stiahnutie
10,56 €

Kincskereső kisködmön


A szerző egyik legismertebb ifjúsági regénye, önéletrajzi vonatkozásokkal.
Na stiahnutie
2,82 €

Bambino a combinon


Villamoson nemcsak emberek, hanem állatok is utaznak. Na de gazdi nélkül? Bambinonak sikerül még az ellenőrök szívébe is belopnia magát, így neki még jegyet sem kell lyukasztania. Vajon mi lesz a sorsa ennek a semmiből jött aranyos kis lénynek?  Könyvemet inkább nagyobb gyermekeknek ajánlom, 5-7 éves korosztálynak.
Na stiahnutie
2,79 €

Az ezeregy éjszaka legszebb meséi


Benedek Elek foirdítása első ízben tette elérhetővé magyar közönség számára a Kelet gazdag meseanyagát. Valószínűleg Krúdy is ezt olvasva formálta meg Szindbád alakját és történeteit.
Na stiahnutie
2,82 €

Csudalámpa


Kis válogatás a világirodalom meséiből. Benedek Elek igen tág körből válogat, a keleti nmeséktől az izlandi mesékig.
Na stiahnutie
2,82 €

Grimm testvérek összegyűjtött meséi


A híre német mesegyűjteménynek talán első magyar fordítása.
Na stiahnutie
2,82 €

Legyél szuperhős


Sok gyerek álmodik arról, hogy szuperhős legyen. Ebben a gyerekkönyvben Ron és legjobb barátja, Maya válnak hősökké egy szórakoztató történeten keresztül. Fontos szuperhős-szabályokat tanulnak meg, melyek segítségével teljesítik első küldetésüket. Összefognak és segítenek Maya öccsének, miközben új dolgokat tudnak meg önmagukról. Te is szeretnél szuperhős lenni? 
Na stiahnutie
7,13 €

Szeretem az őszt


Ebben a könyvben Jimmy, a kis nyuszi kedvenc évszakát, az őszt fedezi fel. Élvezi a szabadban töltött időt és szeret színes levelekkel játszani. Amikor elkezd esni az eső, családjával érdekes tevékenységeket csinálnak otthon. Csodálatos napot töltenek együtt, az idő ellenére. 
Na stiahnutie
7,13 €

Egy csodálatos nap


Ez a háláról szóló könyv arra tanítja a gyerekeket, hogy mindenben a jót lássák meg. Dani elmeséli a napját Apának, és mindenről beszámol, ami vele történt. Bár Dani napja nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, ő mégis jól érezte magát. Kiderül, hogy minden rossz helyzetben találhatunk jó dolgot is, és valamit, amiért hálásak lehetünk.
Na stiahnutie
7,13 €

Ágnes és az álmok kulcsa


Lehetséges, hogy az álmok üzeneteket közvetítenek, a repülő táskák pedig jövendőt mondanak?Lehetséges, hogy mégiscsak léteznek kísértetek?Amikor Ágnes egy sírkövön meglepő feliratot fedez fel, különös eseménysor veszi kezdetét, amely meglepő módon fonódik össze a tizenegy éves Ágnes saját életével. Tuutikki Tolonen finn írónő számos népszerű gyerekkönyv szerzője. Az Ágnes sorozat első könyvéért megkapta a Runeberg Junior- és a Lukuvarkaus-díjat.
Na stiahnutie
11,24 €

Karácsony: A szeretet meséi


A mese kérdés, de egyben válasz is, egy kapocs, ami összeköti szülőt a gyermekével. Egy csodálatos utazás, kaland, ami körülöttünk és bennünk él, ha jól figyelünk, észrevehetjük a csodát, megelevenednek a könyv lapjai és ellőttünk állnak a mesevilág szereplői, akikkel együtt élhetjük át kalandjaikat. Legyen az bármi és bárki – legyőzhetjük, együtt, közösen! A legkisebb, legbátrabb, legügyesebb és a legfurfangosabb lehet a kaland, de a rejtvény megoldását együtt megtalálhatjuk, a titok feltárulhatnak, a legörbült száj mosolyra húzódhat így álomba szenderülve. Legtöbbször a felnőttek mesélnek a gyermekeknek, pedig a mese a gyermeki lélek és képzelőerő terepe, de a mai világban egyre nagyobb szüksége van a felnőtteknek is a mesékre, hogy megleljék önmagukat. Ebben segíthet ez a karácsonyi mesekönyv, amely a szeretetről szól. A szeretet a legnagyobb ajándék, amit adhatunk és kaphatunk. A szeretet nemcsak a családunk és a barátaink, hanem az is, ahogy törődünk a világgal és mindenkivel, aki benne él. A szeretet nem függ a külső körülményektől, hanem a szívünkben lakozik. A szeretet nemcsak szavakban, hanem tettekben is megmutatkozik. A szeretet nemcsak a boldog pillanatokban, hanem a nehéz időkben is megmarad.Ebben a könyvben olyan meséket olvashatunk, amelyek a szeretet különböző formáit és megnyilvánulásait mutatják be. Olyan meséket, amelyek megtanítanak minket arra, hogyan szeressük önmagunkat, hogyan szeressük egymást, hogyan szeressük a természetet, hogyan szeressük a kultúrát, hogyan szeressük a békét. Olyan meséket, amelyek megnevettetnek, meghatnak, elgondolkodtatnak, inspirálnak. Olyan meséket, amelyek átmelegítik a lelkünket, és felidézik a karácsony varázsát, ezen borongós, hideg napokon.Az üzenete ennek a könyvnek az, hogy a szeretet a legfontosabb dolog az életben, és hogy a szeretetet meg kell osztanunk másokkal, egymással. A szeretet nemcsak a karácsonykor, hanem az év minden napján érvényes. A szeretet nemcsak a személyes kapcsolatainkban, hanem a társadalmi és globális szinten is fontos. A szeretet nemcsak egy érzelem, hanem egy érték és egy erő is, amely képes megváltoztatni a világot. A szeretet az, ami összeköt minket, és ami segít nekünk leküzdeni a nehézségeket. A szeretet az, ami értelmet és célt ad az életünknek. A szeretet az, ami boldoggá tesz minket! Reméljük, hogy ez a könyv örömet és fényt hoz az olvasók életébe, és segít nekik megtalálni és megélni a szeretetet minden nap. Kívánunk mindenkinek Áldott, Boldog, Békés Karácsonyt!
Na stiahnutie
8,45 €

Csicsergő


Kedves Gyerekek! Szeretitek a mondókákat, verseket és a meséket? Akkor lapozzátok fel ezt a könyvet! Mese, vers és mondóka,ezeket olvasni jó móka! Üljetek fel a Mesevonatra,mielőtt még nélkületek elrobogna!Kezdődjék az utazás,minden Olvasónak jó kirándulást!
Na stiahnutie
4,20 €

Katy Keene – Nyugtalan szívek


A Katy Keene minisorozat eredeti előzményregénye Mielőtt jó barátok lettek volna, Katy, Jorge, Pepper és Josie négy hétköznapi tinédzser volt, akik az álmaikat kergették.Katy Keene az édesanyja halála után nehezen indul tovább az életben. Aztán egyszer csak kap egy telefonhívást régi barátnőjétől, Veronica Lodge-tól, és egy életre szóló lehetőség hullik az ölébe.A város másik felén Jorge Lopez próbál bejutni a Broadwayre. Nyitott szereplőválogatást hirdetnek egy olyan szerepre, amellyel talán valóra válthatja álmait, csakhogy a szerep kedvéért fel kellene adnia saját személyiségét. A bulvárlapok szerint Pepper Smith a város egyik notórius celebje. Még szerencse, hogy senki sem tudja az igazságot a múltjáról.Josie McCoy pedig elhagyja Riverdale-t, és országos turnéra indul, hogy beteljesítse az álmait. Ám ahhoz, hogy sztár legyen belőle, sok mindenben változnia kell.A regény különböző nézőpontokból meséli el a fiatalok történetét, és olyan dolgokat tár fel, amelyeket az eredeti Katy Keene-sorozatban nem láthattunk.  A RIVERDALE VILÁGÁBÓL „Ezzel a történettel bárki tud azonosulni, hiszen a karakterek olyan hétköznapi problémákkal és kihívásokkal szembesülnek, mint bárki más. Elsősorban pedig önmagukat keresik, miközben útjuk újra meg újra összefonódik hosszabbrövidebb időre. Rokonszenves szereplők, fontos kérdések teszik szerethetővé a könyvet. Akik az álmaikat követik, azoknak kötelező!” School Library Journal „Összességében tetszett ez a bevezető Katy Keene világába. A regény megismertet minket a sorozat szereplőivel. Tetszett a történet atmoszférája, és az, hogy a főszereplők olyan helyeken járnak, mint például a Macy’s üzlet, egy drag queen bár és maga New York City.” Bookseller „Aki Riverdale-rajongó, annak mindenképpen ajánlott elolvasni a regényt, aki pedig látta a Katy Keene-t, annak meg főleg! Szuper kiegészítője a sorozatnak, megtudhatjuk belőle, hogy miként kerültek oda a szereplők, ahol a sorozat kezdetén vannak.” Nerd Daily„A film nélkül is élvezhető a történet, amelyben a szárnyaikat bontogató fiatalok néha hétköznapi, néha nem is annyira hétköznapi kalandjaiba kaphatunk bepillantást. Strohm jól ábrázolja ezeknek a bájos karaktereknek a küzdelmét és fejlődését, megfűszerezve kacagtató és megható pillanatokkal.” Booklist „Élveztem ezt a felfedezést, és kedvet kaptam a sorozathoz. A kedvencem Jorge, aki megérintett napfényes személyiségével és a vágyával, hogy Broadway-színész legyen. Másságát néha nehéz elfogadtatnia másokkal, és szomorú volt látni, hogy emiatt diszkriminálják. Ez azonban nem tántorítja el, és ez az erőssége.” Bustle.com
Na stiahnutie
9,01 €

Szeretem a gyümölcsöket és a zöldségeket


English Hungarian bilingual children's book. Perfect for kids studying English or Hungarianas their second language. Jimmy, the little bunny, likes to eat candy. He sneaks into the kitchen to find a bag with candies that was hidden inside the cupboard. What happens right after Jimmy climbs up to reach the bag of candy? You will find out when you read this illustrated children’s book. Since that day, he starts to develop healthy eating habits and even likes to eat his fruits and vegetables.
Na stiahnutie
7,16 €

Az anyukám klassz


English Hungarian Bilingual Childrens Book. Perfect for kid studying English or Hungarian as their second language. In this touching bedtime story, a little girl describes why her Mom is awesome. We see her going through her day, carrying the warmest feeling about her mother. Mom always knows how she feels and can help with any problem. Mom can make the most complicated braid and explain fractions; Mom can help to wake her up in the morning and hug her tightly when she’s sad.
Na stiahnutie
7,16 €

Spomínate si na svoju prvú knihu? Na knihu, ktorú vám rodičia čítali ako úplne prvú? Spomínate si na prvú knihu, ktorú ste zvládli prečítať úplne sami? Pamätáte si ešte na prvú knihu od vášho obľúbeného autora, ktorú ste chytili do rúk? Sme si istí, že pamätáte. Musia to byť nádherné spomienky. Tak prečo niečo také nesprostredkovať aj vaším deťom?

Tlačená kniha má v súčasnosti veľkú konkurenciu. Napriek tomu si môžete všimnúť, že knihy veľmi priťahujú deti už od mala. Akokeby mali okolo seba nejakú čarovnú moc. Keď sú deti už staršie, majú čoraz viac iných záujmov, ale knihy čítajú stále. V predpubertálnej fáze deti už začínajú obľubovať nejakého konkrétneho spisovateľa a to, čo (a koľko) v tomto období prečítajú, má vplyv na ich uvažovanie a konanie v budúcnosti. V puberte má dieťa už veľmi veľa rôznych podnetov, preto je ťažké niečím ho zaujať, no pokiaľ mu ponúknete dostatočne kvalitné a pútavé knihy, môžete si byť istý, že sa čítanie dostane na pomyselný zoznam jeho záujmov.

Medzi najvýznamnejších ľudí, ktorí boli v detstve ovplyvnení knihami, patria napríklad Ronald Reagan, Mark Zuckenberg alebo Albert Einstein. Knihy, ktoré v detstve prečítali, im veľmi pomohli, motivovali ich a inšpirovali k tomu, čo robili v dospelosti.

V našom kníhkupectve si veľmi dobre uvedomujeme, akou dôležitou súčasťou detstva a dospievania je čítanie. Preto u nás nájdete veľa kvalitných kníh práve pre túto vekovú kategóriu.

Kategória kníh pre deti a mládež je plná vzrušujúcich príbehov, dobrodružstiev a vzdelávacích materiálov, ktoré pomôžu deťom objavovať radosť a význam čítania.

Nájdete tu široký výber kníh pre deti od najlepších autorov z celého sveta. Od klasických rozprávok a dobrodružných príbehov až po vzdelávacie knihy, encyklopédie a knihy o vede. S knihami pre deti a mládež je rozvíjanie lásky k čítaniu a vzdelávaniu jednoduché a príjemné.

Naše knihy pre deti a mládež sú starostlivo vybrané, aby poskytovali zábavu a vzdelávanie zároveň. Sme presvedčení, že čítanie je skvelý spôsob, ako rozvíjať fantáziu, kreativitu a jazykové schopnosti vašich detí. Preto sa zameriavame na knihy, ktoré sú súčasné, inšpiratívne a relevantné pre dnešnú mladú generáciu.

V kategórii kníh pre deti a mládeš nájdete knihy pre najmenších, rozprávky, knihy o dobrodružstve, napätie, western, knihy pre young adults, fantasy knihy a knihy o upíroch , príprava do školy, pracovné zošity, encyklopédie pre deti a mládež, knihy v cudzom jazyku, knihy pre dievčatá, aj pre chlapcov, knihy o dospievaní, bájky a povesti, náboženskú literatúru pre deti.