Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


A Pál utcai fiúk


 Molnár Ferenc klasszikusa az Akkord Kiadótól
Na stiahnutie
2,81 €

Csutkamesék - Tavasz


Nektek ajánlom ezt a mesét először.Sok évvel ezelőtt vert gyökeret a lelkemben egy intelem, egy eszme, mely így szól: Minden gyermeknek úgy kellene felnőnie, hogy megérezze, ez a világ szép, ez a világ jó, ez a világ biztonságos. Akkor hinni kezdtem benne.Csutka Gyurka születése párhuzamban áll azzal, ahogy gyermekekként megszületünk. Bár ő "csak" egy csutkababa, a vágyai és a kihívásai nagyon hasonlóak ahhoz, amit növekedésünk során mindannyian megtapasztaltunk. Kalandjai során a Nagyvilág kitárul előtte és befogadja.  Ugyanúgy mi is átélhetjük, milyen jó a teremtett világ részévé válni, együtt létezni vele, rácsodálkozni annak szépségére, ezer arcára.Nekem így sikerült. Különösen köszönöm a sok bíztatás két személynek, Egervári Erikának és Szabó Ferencnek. Ők az első kísérőim vissza a természetbe és a gyermeki létbe.Ha tetszett, olvasd el a rádbízott csemetéknek, s én ígérem, folytatom a mesémet!Betti Mami
Na stiahnutie
4,76 €

Medveszív


Korkutáj, a medvearcú rém pusztításba kezd a Hét Törzs Szövetségének szálláshelyein: a nyílvesszők lepattannak hatalmas testéről, nem kímél sem embert, sem állatot. Nyomában felgyújtott települések és halottak sora.Egyedül az állíthatja meg, aki az ugorok szent állata, a medve erejével bír. Csábán felpattan hűséges lova, Altináj hátára, hogy szembeszálljon a népét fenyegető veszéllyel, hiszen benne is - akárcsak ugor őseiben - medveszív dobog. Az izgalmas történelmi kalandregény az Altináj című kötet folytatása. A felújított kiadás illusztrációit Herbszt László készítette.
Na stiahnutie
8,45 €

Mesék és regék


Gyűjtemény Jókai feldolgozásában mesékből, regékből.
Na stiahnutie
2,82 €

Dióbél királyfi


Mesegyűjtemény. Egy öreg ember emlékei gyerekeknek.
Na stiahnutie
2,82 €

Joci, a pizsamás madár


A hullócsillagok meghallgatják a kívánságainkat. De vajon teljesítik is őket? A csillagok vagy valami más tehet arról, hogy a nyolcéves Joci hirtelen képes lesz repülni? Varázslat van a dologban, az biztos, és nem is kevés! A kislegény hirtelen még az állatok nyelvén is megtanul beszélni. Ráadásul legkedvesebb plüssjátéka, Mada, a kakapó is életre kel. Együtt röppennek ki az ablakon és indulnak el egy nagy kalandra, melynek során egészen Új-Zélandig eljutnak.Vajon sikerül megtalálniuk az elveszett bagolypapagájt? Segít a tündércsér, a delfinek és még a tasmán ördög is, de a madárcsempészeket nem könnyű megállítani…Kísérd el Jocit és Madát erre a kalandos útra és fedezd fel Óceánia varázslatos élővilágát!
Na stiahnutie
3,63 €

Varázslatos meseszorzó


Vajon mi történne, ha egy tündér elvarázsolná az erdőt? A 10 meséből megtudhatjátok, hogyan fogtak össze az erdőben élő kis barátok, hogy megtörjék a varázslatot. A könyvből az is kiderül, hogy jóságukkal meg tudták-e szelídíteni a komisz tündérlányt.
Na stiahnutie
7,01 €

Az utazó hernyó


Ez a történet egy hernyóról szól, aki véletlenül egy kalandos utazásba cseppent, és messzire került az erdei otthonától. Izaglmas élményekben volt része, új ételeket kóstolt meg, és új helyeket fedezett fel. A végén azonban nagyon boldog volt, hogy ismét otthon lehetett a családjával.
Na stiahnutie
7,13 €

Kutyavilág


„Sziasztok' Puszi vagyok, intelligens, okos, tehetséges, szép, hűséges, játékos, ha kell harcias, de tulajdonképpen aranyos és szerény kevercs kutya. Hogy? Azt mondtad korcs! Ne gyere a közelembel Na, szóval, félretéve az irigyeim megjegyzéseit elárulok neked egy titkot: ez a könyv az én naplóm! Igen, igen, tudom, hogy nem az én nevem szerepel a borítón, és akkor mi van? Attól még ez az igazság. A gazdi csak megfogalmazta a gondolataimat, mert fontos nekem, hogy úgy érezze, Ő a főnök... Hogy miért? Mert... mert szeretem és figyelek rá, törődök vele, nevelgetem, megengedem, hogy simogasson, kekszet adjon és jókat sétálunk, meg én vagyok a közvetlen munkatársa is. Szóval mind ig együtt vagyunk és ez Így van jól. Az emberek a kutyavilág részei, csak nem tudnak róla. Hop,* ez még egy titok, na, mindegy, derüljön ki a teljes igazság, ha már ilyen szókimondó vagyok. Kíváncsi vagy erre a világra? Ha igen, gyere, mesélek neked. Nevethetsz, kalandozhatsz, moroghatsz, hempereghetsz homokban, párnák között, futhatsz velem macskák után és mindent, amit csak akarsz. Egyet azonban ne felejts el, a gazdi szavára mindig figyelj! Tőle kapod a legfinomabb falatokat az Ő keze simogat a legpuhábban és vele együtt a legjobb sírni, nevetni, élni. Hogy mondod? Szentimentális vagyok? Lehet, de ez baj? Ne mondj semmit, csak csapjunk bele! Ja, és ne mondd el senkinek, hogy mindezt én meséltem el neked. Köszi! Puszi!" 
Na stiahnutie
5,61 €

A konkrét hiúz                        


A tizenkét éves Marci okos, de kissé szétszórt fiú, pót-, majd beugró tagja iskolájuk természetismereti és természetvédelmi versenyre készülő kis csapatának, mely egészen az országos döntőig jutott. A döntőt Márianosztrán rendezik, és a dolgok úgy alakulnak, hogy Marci ötéves öccsét, Jancsit is magukkal kell vinniük, aki nagyon szeretne végre egy saját háziállatot. Egyenesen a természetből… Ez a történet során okoz némi bonyodalmat – miként az is, hogy a csapat egy sajnálatos félreértés következtében egy rozzant kölcsönfurgonnal kénytelen útnak indulni. Nem is jutnak messzire, egy sötét erdőben töltik az éjszakát, és bolondnál bolondabb, izgalmasabbnál izgalmasabb kalandok várnak rájuk – no, meg egy váratlan találkozás a "konkrét hiúzzal"… A szórakoztató regény – a Regényes természet irodalmi pályázat díjazott műve – a szerző első kötete a Móra Kiadónál.
Na stiahnutie
6,19 €

A múlt árnyékában


Avery Jonas nemrég tért vissza szülővárosába, készen arra, hogy új és nyugalmas életet kezdjen. Oka volt, hogy egyszer elment, ahogy annak is, hogy most futva menekült vissza régi barátaihoz. Sietve távozott, és reménykedett, hogy többet nem látja azt a személyt, aki  elijesztette. Egészen addig, amíg meg nem jelent a háza előtt, magányosan, tiszta lapot és bejutást kérve, miközben csak a lány életét akarta újból felforgatni a múlt titkaival.
Na stiahnutie
5,61 €

Testőröm csapdájában


Allie Santiago családja nagyon befolyásos és gazdag, ami a fenyegetést és a veszélyt is magában foglalja. Sorra testőröket fogadnak fel Allie mellé egészen addig, amíg Kai Stone be nem áll a munkába. Kai Stone már sokmindent átélt eddig az életében, de mindent képes volt feláldozni a szerettei védelméért, ezért is a legjobb testőr. Egy szabályt kell betartania: nem közeledhet védelmezettje felé. 
Na stiahnutie
5,61 €

Szöul, London, Melody


A K-POP, amely Koreából indulva a világot átívelően fiatalok millióit hódította meg, a szórakoztató iparnak az az ágazata, amely tehetséges gyerekek tízezreinek ígér sikert és csillogást, de olyan elvárásokat támaszt és határokat szab, amelyekbe gyerekek ezrei buknak bele, sokszor az életükkel fizetve.Czipó Petra 2018-ban megjelent Kiáltok, miért nem hallod? című, regénypályázatot nyert édes-keserű művének szereplői újra álmodoznak, remélnek és szenvednek a Szöul London Melodyban.Amikor Min Timothy, a K-POP sztár, az öngyilkossági kísérlete után felépülve kilép a szanatórium ajtaján, úgy érzi, képes új életet kezdeni, újra a bandatagok szemébe nézni, kiállni a színpadra a reflektorok kereszttüzébe, vállalni a rajongók és a média kérdéseit és ítéletét.Rátalál újra a szerelem: az elvesztett lány, Melody már csak az álmaiban tér vissza, ám a bűnbánó ámító Yun-Seo Tim mindennapjainak része lesz. Az élő önbizalmat és támogatást nyújt, de az elvesztett is újra és újra felbukkan: koncertek nézőterén, utcán, az éterben... A továbblépés lehetetlennek tűnik. Vagy mégsem az?
Na stiahnutie
7,01 €

Totál szívás a suli


Ha megharap egy vámpír, akkor azt mondjuk, igazán rossz nap ez a mai. Ha ezután beléd mélyeszti a fogait egy vérfarkas is, na, az már igazán nagyon borzalmas. De mit lehet mondani, akkor, ha az embert még ugyanezen a napon egy zombi is megkóstolja? Hát… EZ TOTÁL SZÍVÁS! Pontosan ez történt a tizenegy éves Tommal. Ráadásul a felső tagozat első tanítási napján. Pedig egyetlen cél lebegett csak a szeme előtt: észrevétlennek maradni. Milyen kár, hogy a számításait keresztülhúzta pár apróság. Szerencsétlen harapások sorozatának következtében vámpírrá változott… Meg vérfarkassá… És zombivá. Úgyhogy a „Tom láthatatlan marad” tervnek lőttek. Legjobb barátja, a nagydumás Zeke segítségével Tom megpróbálja elfogadni a jövőjét. Zeke ugyanis úgy gondolja, REMEK dolog, ha az ember egyszerre lehet zombi, vérfarkas és vámpír! (Mondjuk Zeke mindenről azt gondolja, hogy REMEK!) De Tom vajon ki tudja használni különleges képességeit, és megálljt tud parancsolni az iskolai zaklatásnak? És a legnagyobb kérdés, hogy a többi diák elfogadja-e őt?
Na stiahnutie
7,04 €

I am Thankful – Hálás vagyok


English Hungarian bilingual children's book. Perfect for kids studying English or Hungarian as their second language.‘I am Thankful’ shows how easy it is to be grateful for everything in life, even the little things. From waking up in the morning, to enjoying the warm sun, to going back to sleep and hugging your favorite teddy bear. There is always something to be thankful for.
Na stiahnutie
2,98 €

A varjúherceg


Úgy szeretlek, édesapám, mint a sót! Ismerős mondat, ugye? Ezúttal azonban nem a magyar király legkisebb lánya felel így - ahogy azt gyerekkorunkban megszokhattuk -, hanem a török padisah legkisebb fia. Vajon az ő sorsa is úgy alakul, mint a magyar királylányé? Vagy ezúttal máshogy kanyarodik a történet?Kiderül dr. Zalka Csenge Virág legújabb mesegyűjteményéből.A varjúherceg meséi ugyanis egyszerre kínálják az otthonosság és a felfedezés örömét. Az olvasó számára ismerős népmesék itt közölt, távoli változatai közel hozzák a világ népeit. Megmutatják, mennyi hasonlóság van közöttünk, de azt is, milyen lenyűgözően sokfélék vagyunk. Hiszen Hamupipőke néha fiú, és a három kismalac kalandjai olykor erdei manókkal esnek meg. Így még izgalmasabb!Sorozatunk első része, a Ribizli a világ végén - Régi magyar népmesék mai gyerekeknek 2020-ban Év Gyerekkönyve díjat kapott. A kalóz királylány - Nemzetközi népmesék mai gyerekeknek után itt a harmadik kötet, benne ismerős ízek és a nemzetközi mesekincs sava-borsa. 2020-ban dr. Zalka Csenge Virág kapta az Év Gyerekkönyv írója díjat a Ribizli a világ végén című mesegyűjteményért. A sorozat A kalóz királylány című kötettel folytatódott, a legújabb kötet pedig A varjúherceg című kötet.A szerző gyakorló mesemondó, így a hagyományos történeteket a mai közönség érdeklődésének megfelelően válogatja és fogalmazza újra közérthető és szerethetően mai nyelven. Eközben megőrzi és továbbadja a mesék eredeti cselekményét, fontos kérdéseit és évszázadokon át őrzött, ma is elgondolkodtató, változatos kincseit.
Na stiahnutie
8,45 €

Mesél a nagyi


Kedves Olvasó! Az anyák, a nagymamák mindig arra törekednek, hogy jóra, szépre tanítsák a gyerekeket. A mai világban ez nagyon nehéz! Már a tévében látott mesék is tele vannak erőszakkal. Meggyőződésem, hogy ezek legtöbbje nem azokat az értékeket képviseli, amelyeket szívesen adnánk örökül utódainknak.A kötet verses meséivel, mesés verseivel próbáltam nemcsak rímeket teremteni, de elveket is közvetíteni. Szándékom szerint van tanulsága a soroknak, vagy egyszerűen csak egy hangulatot közvetítenek, hogy a gyerekek megérezzék a pillanat varázsát, és talán tovább fűzzék a gondolatot. Mert egy szép élet csodáját nem a nagy dolgok adják, hanem a hétköznapok boldog pillanatai. Csak észre kell vennünk őket…Adjon ez a könyv annyi boldogságot mindenkinek, aki a kezébe veszi, mint nekem okozott, amikor írtam. Mert minden sora a szívemből jött. Jó szórakozást! A nagyi
Na stiahnutie
8,42 €

Julcsi és a különleges szendvicsek


Mint szülő, én is tudom, milyen nagy gond az, amikor a gyerek nem akar, vagy csak ímmel-ámmal eszik. Amikor már nem segítenek a tányérra gondosan felsorakoztatott „katonák”, amikor a kanál „repülőbe” tett ételre a gyerek nem nyitja ki a száját, hanem makacsul összeszorítja ajkait, és hiába a könyörgés, hogy csak egy falatot egyen meg anyuért, apuért, nagymamáért, nagyapáért, a cicáért vagy a kutyáért, de semmi nem segít, mert a gyerek hajthatatlan marad és nem akar enni. Ezek mind, nagyon is ismerős esetek.És akkor egy ötletből megszületett ez a könyv, amely reméljük, hogy a szülők segítségére jön, hogy gyermekük szívesebben elfogadja, és jó étvággyal elfogyassza az elébe tett ételt. Hogy a szórakozás se maradjon el, minden tányér szendvicset, egy-egy kis rövid mese kísér, és egy oldal foglalkoztató játék vagy kifestő, amely ugyancsak hozzáköthető az adott szendvicshez.V.V.Vandor
Na stiahnutie
4,76 €

Szeretek osztozni


English Hungarian Bilingual children's book. Perfect for kids learning English or Hungarian as their second language. Jimmy and his bunny brothers love to play, and today is Jimmy’s birthday, so he has lots of toys. However, he doesn’t always want to share, and because of that, he may miss out on having fun. Let’s find out what it means to share, and why it makes us feel better! This story may be ideal for reading to your kids at bedtime and enjoyable for the whole family as well!
Na stiahnutie
7,16 €

Spomínate si na svoju prvú knihu? Na knihu, ktorú vám rodičia čítali ako úplne prvú? Spomínate si na prvú knihu, ktorú ste zvládli prečítať úplne sami? Pamätáte si ešte na prvú knihu od vášho obľúbeného autora, ktorú ste chytili do rúk? Sme si istí, že pamätáte. Musia to byť nádherné spomienky. Tak prečo niečo také nesprostredkovať aj vaším deťom?

Tlačená kniha má v súčasnosti veľkú konkurenciu. Napriek tomu si môžete všimnúť, že knihy veľmi priťahujú deti už od mala. Akokeby mali okolo seba nejakú čarovnú moc. Keď sú deti už staršie, majú čoraz viac iných záujmov, ale knihy čítajú stále. V predpubertálnej fáze deti už začínajú obľubovať nejakého konkrétneho spisovateľa a to, čo (a koľko) v tomto období prečítajú, má vplyv na ich uvažovanie a konanie v budúcnosti. V puberte má dieťa už veľmi veľa rôznych podnetov, preto je ťažké niečím ho zaujať, no pokiaľ mu ponúknete dostatočne kvalitné a pútavé knihy, môžete si byť istý, že sa čítanie dostane na pomyselný zoznam jeho záujmov.

Medzi najvýznamnejších ľudí, ktorí boli v detstve ovplyvnení knihami, patria napríklad Ronald Reagan, Mark Zuckenberg alebo Albert Einstein. Knihy, ktoré v detstve prečítali, im veľmi pomohli, motivovali ich a inšpirovali k tomu, čo robili v dospelosti.

V našom kníhkupectve si veľmi dobre uvedomujeme, akou dôležitou súčasťou detstva a dospievania je čítanie. Preto u nás nájdete veľa kvalitných kníh práve pre túto vekovú kategóriu.

Kategória kníh pre deti a mládež je plná vzrušujúcich príbehov, dobrodružstiev a vzdelávacích materiálov, ktoré pomôžu deťom objavovať radosť a význam čítania.

Nájdete tu široký výber kníh pre deti od najlepších autorov z celého sveta. Od klasických rozprávok a dobrodružných príbehov až po vzdelávacie knihy, encyklopédie a knihy o vede. S knihami pre deti a mládež je rozvíjanie lásky k čítaniu a vzdelávaniu jednoduché a príjemné.

Naše knihy pre deti a mládež sú starostlivo vybrané, aby poskytovali zábavu a vzdelávanie zároveň. Sme presvedčení, že čítanie je skvelý spôsob, ako rozvíjať fantáziu, kreativitu a jazykové schopnosti vašich detí. Preto sa zameriavame na knihy, ktoré sú súčasné, inšpiratívne a relevantné pre dnešnú mladú generáciu.

V kategórii kníh pre deti a mládeš nájdete knihy pre najmenších, rozprávky, knihy o dobrodružstve, napätie, western, knihy pre young adults, fantasy knihy a knihy o upíroch , príprava do školy, pracovné zošity, encyklopédie pre deti a mládež, knihy v cudzom jazyku, knihy pre dievčatá, aj pre chlapcov, knihy o dospievaní, bájky a povesti, náboženskú literatúru pre deti.