Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


Hová, hová, kis rókák?


Ha képzeletben csatlakozunk mesehőseinkhez, a három világjáró kis rókához, akkor velük együtt élhetjük át csodás kalandjaikat. Miközben a leghidegebb tájaktól a sivatagokig rengeteg tájat bejárunk kis barátainkkal, megtudhatjuk, milyen jó érzés segíteni a bajbajutottakon, felfedezni a világot, barátokra szert tenni, de találkozunk a pénzfelhasználás nehézségeivel, a képmutató „jócselekedéssel”, a kalandos bűnüldözéssel és a hétköznapi gonosz elleni harccal is.Minden történetben felbukkan ugyanakkor a csodatevő manó is, aki a felmerülő nehéz helyzetekben mindig kis rókáink segítségére siet. Arra tanítja őket és bennünket, hogy mindig megtaláljuk a megoldást, ha mi is segítünk magunkon, illetve hogy ezüsttallérjaink akkor nem fogynak el, ha másoknak is adunk belőlük.
Na stiahnutie
4,20 €

dostupné aj ako:

Higgy nekem


Már ötödik napja tart az IOV, és a címvédõ piros csapat még mindig versenyben van, méghozzá nem is akárhogy; a résztvevõk és szervezõk is õket tartják az egyik legesélyesebbnek a gyõzelemre.Az otthoniak azonban továbbra is kétkednek, számukra az idei Szirtes-csapat mindörökre megbélyegzett társaság marad, amelynek negatív megítélését IOV-részvétele és -eredménye sem változtatja meg. Kocsis igazgató próbál tenni ez ellen, és mindent bevetve igyekszik megkedveltetni a négy versenyzõt a szirtesesekkel, miközben a Hortobágyon egyre kiélezettebb a verseny, Sára, Rajmund, Vivi és Dominik pedig az események sodrásában szép lassan rádöbbennek, hogy nemcsak sorstársakra, de barátokra is találtak. Sõt, talán még annál is többre…A Higgy nekem az Iskolák versenye második trilógia második része.
Na stiahnutie
8,03 €

dostupné aj ako:

Engem nem úgy hívnak


Még most is van valahol egy ormótlan teherhajó, amely lassan és csöndesen úszik a vízen, és amikor néha kiköt, a gyerekek megbizonyosodhatnak róla, hogy egy nagyon szőke és nagyon tiszta kislány áll rajta, és a part felé néz. Amikor a hajó néha kiköt a part mellett, a gyerekek meg is ismerkednek azzal a szőke és nagyon tiszta kislánnyal, aki mindennek tud örülni, és szeret hangosan nevetni. Persze a hajó egyszer majd továbbúszik, és attól kezdve nagyon fog hiányozni, mint minden, amiről tudjuk, hogy végképp elmúlt. Mert a gyerekek felnőttekké válnak, a szemük megromlik, és többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb időnként hiányolják őket. Erről szól az utóbbi években újra felkapott délvidéki író legelső, díjnyertes ifjúsági regénye – azoknak, akiknek még jó szemük van, és azoknak is, akiknek már megromlott a látásuk, de szeretnének egy kicsit újból tisztán látni.
Na stiahnutie
5,07 €

Állatkommandó


„Eltűnt, ellopták, elveszett! Riadóóó! Hol van az Állatkommandó?”Szikla Szilárd, az Állatkert gondozója az állatkommandósokhoz fordul segítségért. Az eltűnt zsiráfot, Lajost kell megtalálniuk. „A borzalom, ami történt, hogy eltűnt Langaléta Lajos, a giganyakú zsiráf. Már egy hete, hogy teljesen nyoma veszett. Riasztottuk a rendőröket, csendőröket, tűzoltókat, a katasztrófavédelmi szerveket. De Lajos szerveiről semmi hír…”A megbízást elvállalva rögvest nyomozásba is kezd Melák, a „félelmetesen hosszú és rémisztően széles” nagykutya, Gizda, a folyton gizdáskodó kandúr-pandúr és Csúzli, a szárnyas fejvadász, a papagáj, aki mindenre nagy ívben tojik (szó szerint is).S hogy hová tűnt Lajos, az Állatkert sztárja? A kalandos mese végére erre a rejtélyre is fény derül.
Na stiahnutie
4,20 €

Never Abandon Ship


About the book: This book is dedicated to my beloved wife Bernice Fernandes, as she is the inspiration behind this story of our lives. Although my wife is not in this world with us, she will always be in our memories and is the reason behind this wonderful book. I hope our story helps you understand the wonder of holding on to each situation even when you have the opportunity to give up. Well, I’m certain that every single one of you has sailed that situation. Just turn around and walk away from people and situations as things don’t seem to be going the way you wanted them to! Well, my advice to you is, “Never Abandon Ship. Faith will help you stay strong when the worst is near. Hope will ease your pain as you know the best is yet to come and Love, yes love can make all challenges disappear.About the author: Royston Donny Mario Fernandes, yes that's my name. A first time writer with a ever evolving passion for writing and instrospecting a deeper meaning in life. This book, is dedicated to my beloved wife Bernice Fernandes, our kids Rianna Fernandes and Lenora Fernandes who have inspired me to write this story of our lives. Our primary goal is to ensure that the message is spread far and wide. And the message is, “Never give up.” We want to make a difference in this world by spreading this beautiful message. And once this message is spread, read and understood, we will have achieved the next important thing which is, to be a best seller. Let every challenging situation in your life be a wonderful adventure. And just as we have been inspired, we pray that you too will be inspired in believing in Faith, Hope and Love.Hope you enjoy reading our book and there are definitely more books in progress. We would also appreciate if you send us your reviews to [email protected] please spread the word of Faith, Hope and Love to your friends, families and acquaintances.God Bless you, Royston Donny Mario Fernandes @ RDMF8976-246-014
Na stiahnutie
4,25 €

Nagyapó meséskönyve 1. kötet


Pósa Lajos a kiváló mesemondó és meseíró hozzáértő kézzel szerkesztett kisebb-nagyobb terjedelmű könyveket az ifjúság számára. Könyvei, válogatásai számtalan kiadást megéltek és több nemzedék is olvasta azokat. Meséiből kiderül, hogy "öreg korára is kisgyermek maradt, de ő volt a legokosabb és legkedvesebb kisgyermek Magyarországon".  Jelen válogatása, a "Nagyapó meséskönyve" is egy ilyen gyöngyszem, amit szeretettel ajánlunk Olvasóink számára.
Na stiahnutie
2,81 €

Hét csepp varázslat


Kedves Olvasó, de jó, hogy megvagy! Éppen téged kerestelek hét mesén keresztül, hét cseppnyi varázslattal fuszerezett kalandon át. Lackóval együtt tanultam birkózni, aztán átkeltem vele a Csend-sivatagán, az Álmok taván és a Dzsungel-labirintuson, hogy rád találjak. Bejártam Talániát Merfikorral és Csirinkóval, és hiába állt utamba Szimaszil, mentem tovább. Téged kerestelek Zolkát kísérve apró tündérként a tükör túloldalán, aztán Lenke gogös szívében is utánad kutattam. Mendemondiában Ferkót követtem, Déván János urat és végül Minekist, a jámbor óriást, hogy megtaláljalak. De jó, hogy végre megvagy! Gyere, nézd meg! Mindent leírtam neked. A népmesék világát és hangulatát idézo történetek egytol egyig izgalmasak, humorosak, kedvesek, és természetesen mindegyikben a jó, az igazság gyozedelmeskedik. A varázslatról pedig köztudott, hogy minden cseppje gyógyír minden búra, bajra. 1. csepp – Lackó és a kaládrius madár 2. csepp – A sok és az elég 3. csepp – Zolka herceg és a tündérek 4. csepp – Gogös Lenke 5. csepp – A fatopán 6. csepp – A várúr kívánsága 7. csepp – Minekis, a jámbor óriás
Na stiahnutie
1,99 €

Aliz csodaországban és a tükör másik oldalán


A kötet Lewis Carroll töretlen népszerűségnek örvendő, időtlen klasszikusnak számító két Aliz-regényét tartalmazza Varró Zsuzsa és Varró Dániel modern fordításában. Aliz egy nyúlüregen át különös világba zuhan. Itt minden szokatlan, váratlan, kiszámíthatatlan. Az eleven eszű, bájos kislány hol apróra zsugorodik, hol óriásira nő, és miközben a kiutat keresi ebből a képtelen világból, különféle hóbortos állatokkal és alakokkal találkozik, akikkel abszurd beszélgetéseket folytat, eszement játékokat játszik. Itt az idő is másképp múlik, itt nem működik a valódi világ megszokott logikája, az itteni teremtmények máshogy használják a nyelvet, más szabályok szerint játsszák a társasjátékokat, és könnyen lehet, hogy a királyné, akivel Aliz többször összetalálkozik, és aki mindenkit le akar fejeztetni, csak egy kártyapakli egyik lapja. Ahogy kiderülhet az is, amikor Aliz a kandalló feletti tükrön át másodszor is ebbe a meghökkentő világba jut, hogy az útjába akadó alakok eleven bábuk egy óriási sakktáblán, amelynek mezői között vonat közlekedik… Aliz bizarr, humoros kalandok egész sorát éli át, míg lassan rájön, milyen képtelen logika szerint működik ez a másik világ - ami talán nem más, mint az álmok világa.
Na stiahnutie
5,07 €

dostupné aj ako:

There's No Such Thing As Humans


Grub is a little monster with a big problem – he's absolutely terrified of humans, especially the one his brother says lives under his bed. Grub's mum says there's no such thing as humans, but even so, they must never go to the edge of the forest. That's fine by Grub, until his brother dares him. He can't refuse a double dare, can he? Will Grub find humans at the edge of the forest … or something even worse?
Na stiahnutie
2,53 €

Faules Monster


Serie: Scrivo per te (Ich schreibe für dich) Massimo und Maria Grazia sind sowohl im echten Leben als auch beim Schreiben ein Paar. Sie schreiben gerne gemeinsam phantastische Geschichten für Leser*innen aller Altersgruppen. Diese Serie entstand aus der Idee, die Märchen und Geschichten in Bücher zu verwandeln, die sie für ihre Kinder erfunden haben.
Na stiahnutie
3,06 €

Irány a Mars


Milyen űrhajós lenne belőled? Vedd föl a szkafandert, szállj be az űrhajóba, és irány a Mars! Ismerd meg az űrhajózás csínját-bínját, és landolj a vörös bolygón! Vajon ismered annyira a természettudományokat, hogy extrém körülmények között is boldogulj? Éld túl és vidd sikerre a Mars-expedíciót! A döntés minden fejezet végén a te kezedben van.Játékos felfedezőkönyv merész kalandoroknak. Szereted a veszélyes küldetéseket? A Hogy döntesz? dokuregény-sorozat játékos felfedezőkönyveinek te magad lehetsz a főszereplője. Egy csapat, egy legénység tagjaként izgalmas expedíciókra indulsz, amelyek során nem várt helyzetekben találod magad. A fejezetek végén neked kell választanod a szerző által kínált lehetőségek közül, majd a döntésednek megfelelően egy másik fejezetre ugranod. A választásaid határozzák meg, hogy milyen sorrendben fogod olvasni a fejezeteket, a könyvet. Elég egy rossz döntés, és az egész küldetést veszélybe sodorhatod. De a rossz döntésekből tanulhat igazán az ember…
Na stiahnutie
4,22 €

Csendes víz


Egyszer minden titokra fény derül, s az igazság hullámokat vet…Immár minden halhatatlan tud Izaráról. Mialatt apja a Phalanx tömlöcében tölti megérdemelt büntetését, a Liga beidézi Arit. Kénytelen kétes megállapodásokat kötni annak érdekében, hogy a katakombák fővárosában ő életben, a Luciannal való tiltott köteléke pedig titokban maradjon. Ám nem csupán a Nagytanács elé kell állnia, hanem a boszorkányokkal és Lucian családjával is szembe kell néznie… Egyre jobban belegabalyodik a hazugságok, vádak és kétségek hálójába. Átláthatatlan, hogy ebben a zűrzavarban ki mozgatja a szálakat, ezért Arinak nemcsak saját életét kell féltenie, hanem szerelméét is.Julia Dippel Izara-sorozata az elmúlt évek legnépszerubb német ifjúságiregény-ciklusa. Első része, Az örök tűz megjelenése után elnyerte a legjobb német nyelvű elsőkönyvesnek járó díjat. A sorozat második része, a Csendes víz feszültségekkel teli, lebilincselő folytatása a történetnek.
Na stiahnutie
9,93 €

dostupné aj ako:

Malabu Et Le Mouton Magique


Massimo et Maria Grazia forment un couple dans la vie et dans la littérature. Ils aiment écrire à quatre mains des histoires fantastiques pour les lecteurs de tout âge. Cette série est née de l'idée de transformer en livres les fables et les contes créés pour leurs propres enfants. Cette histoire est celle d'un homme arrogant qui rencontre un mage grincheux, que la rencontre avec une jeune femme va rendre plus aimable...
Na stiahnutie
3,09 €

A szememet nézd!


Ha Greer Walsh csak a saját fejében létezne, sokkal egyszerűbb élete lenne. Koncentrálhatna az emelt matekra, vagy arra, hogy fenntartsa a békét a legjobb barátnője és mások között. Akkor végre nem számítana, hogy ő az egyetlen diák a Kennedy Gimnáziumban, akinek a melle nagyobb, mint a koponyája. De a fejedbe zárva nem lehet röpizni. Se uszodába menni. És pláne nem tudsz furcsa, majdnem-randikon részt venni a lehengerlő stílusú új sráccal. Mert ezekhez mind szükség van egy testre. Csak az a baj, hogy Greert kiborítja a sajátja. A szememet nézd! egy fájdalmasan őszinte, megkapó és humoros történet kínos pillanatokról, kegyetlen meccsekről, képzelt pillangókról és szétszakíthatatlan barátságokról Nyáry Luca lendületes fordításában. Egy mese a nagy fekete pulóverekről, és egy lányról, aki megtalálta belőlük a kiutat.
Na stiahnutie
6,76 €

Csillagos ösvényen


Te mit tennél, ha az életed egyetlen másodperc alatt gyökeres fordulatot venne? Elfogadnád, hogy fontosabb vagy, mint azt valaha hitted? Elbírnád az erőt, ami téged választott?Jóra használnád?Az árva Gabrielát sosem hordta tenyerén az élet, ráadásul akaratán kívül csillagok közötti viszályba keveredik. Hiába tiltakozik ellene, minden jel arra mutat, hogy fontos szereplője lett egy addig elhallgatott történetnek.Egy, a semmiből felbukkanó fiú kérdés nélkül a segítségére siet, és Gabriela a sok furcsa élmény ellenére érzi, hogy követnie kell megmentőjét. Nincs más választása, mert életben akar maradni, és mert rájön, hogy mindennek oka van, ami vele történik. Ahogy egyre több kérdésre választ kap, tudja, eljött az idő valami visszafordíthatatlant cselekedni…Minden út az első lépéssel kezdődik, minden új sors egy döntéssel.Te rálépnél az ösvényre?(14 éven felülieknek)
Na stiahnutie
7,46 €

A kastély szelleme


Az angol tóvidéken járunk 1899-ben. A tizenkét éves Agatha, a grófi Asquith család leszármazottja egy nap nemcsak az édesapját, hanem minden mást is elveszít: az otthonát, a vagyonát, a személyiségét. El kell hagynia a kastélyt, Gosswater Hallt, hogy egy kis, tóparti házban lakjon egy idegennel, akit apjának mondanak. Aggie elhatározza, hogy kideríti, ki is ő valójában, ám nem ő az egyetlen, aki ki akarja deríteni az igazságot. Az év utolsó napján, mikor éjfélt üt az óra, egy rejtélyes árnyalak tűnik fel a múltból, és nem tűnik el addig, míg fel nem tárul a múlt sötét rejtélye... A nagy sikerű A fülemüleerdő titka és A világítótorony legendája szerzőjének új könyve.
Na stiahnutie
5,63 €

A kis lord


A hétéves, amerikai Cedric Errol szegény, fiatal özvegy édesanyja szeme fénye és a környék kedvence. Egy szép napon élete nem várt fordulatot vesz: sosem látott, angliai nagyapja, Dorincourt grófja magához veszi kastélyába. Az önző, magának való öregurat első látásra leveszi a lábáról a bájos, nyíltszívű kisfiú, és féltékenyen megpróbálja elválasztani édesanyjától a gyereket. Francis Hodgson Burnett, a világszerte népszerű A titkos kert és A padlásszoba kis hercegnője szerzője ebben a klasszikussá vált történetben újra a tőle megszokott bájjal és szeretettel mesél.
Na stiahnutie
5,35 €

A Hudson kastély kincse


Vita alig várja, hogy találkozzon a nagypapájával New Yorkban. Ám amikor meglátja a megtört öregembert, rögtön tudja, hogy komoly feladat vár rá. Vissza kell szereznie nagypapa otthonát, a titokzatos Hudson kastélyt, amit egy hírhedt szélhámos, bizonyos Sorrotore elvett tőle. Egy ügyes zsebtolvaj lány és két különleges adottságokkal rendelkező fiú segítségével nekivág, hogy megvalósítsa korántsem veszélytelen tervét. Katherine Rundell regénye tele van lélegzetelállító akciókkal, izgalmas kalandokkal és persze szívvel meg lélekkel, hiszen főhőseit, akárcsak korábbi történetében, a Sophie és a tetőjárókban, most is a szeretet vezérli.
Na stiahnutie
5,63 €

Oculta


Tolvajból nagyúr. Hercegből ellenség. Halálos játszma a hatalomért. A Nocturna folytatódik! Alfie és Finn, miután összefogtak, hogy megmentsék Castallant az ősi, gonosz varázslattól, elbúcsúztak, és hosszú hónapokig nem is hallottak egymás felől. Alfie trónörökösként most a nemzetközi béketárgyalásokat készíti elő, miközben Finn járja a világot, végre szabadon, hiszen megszabadult Ignaciótól. Csakhogy váratlanul minden a feje tetejére áll, és ő lesz Castallan hírhedt bűnszövetkezetének új vezetője. Finn épp akkor találja magát újra San Cristóbalban, amikor Alfie igyekezete napról napra nagyobb ellenállásba ütközik. A bátyja meggyilkolásáért felelős rejtélyes szervezet ismét felbukkant – és legújabb célpontjuk a béketárgyalás. Amikor Finn és Alfie útja ismét keresztezi egymást, kénytelenek együttműködni, hogy mihamarabb megtalálják a merénylőket, és Castallan aláírhassa a hőn áhított megegyezést Englasszal. Vajon sikerül nekik megállítani a fenyegető ellenséget, mielőtt újra háború tör ki a két királyság között?
Na stiahnutie
7,32 €

Spomínate si na svoju prvú knihu? Na knihu, ktorú vám rodičia čítali ako úplne prvú? Spomínate si na prvú knihu, ktorú ste zvládli prečítať úplne sami? Pamätáte si ešte na prvú knihu od vášho obľúbeného autora, ktorú ste chytili do rúk? Sme si istí, že pamätáte. Musia to byť nádherné spomienky. Tak prečo niečo také nesprostredkovať aj vaším deťom?

Tlačená kniha má v súčasnosti veľkú konkurenciu. Napriek tomu si môžete všimnúť, že knihy veľmi priťahujú deti už od mala. Akokeby mali okolo seba nejakú čarovnú moc. Keď sú deti už staršie, majú čoraz viac iných záujmov, ale knihy čítajú stále. V predpubertálnej fáze deti už začínajú obľubovať nejakého konkrétneho spisovateľa a to, čo (a koľko) v tomto období prečítajú, má vplyv na ich uvažovanie a konanie v budúcnosti. V puberte má dieťa už veľmi veľa rôznych podnetov, preto je ťažké niečím ho zaujať, no pokiaľ mu ponúknete dostatočne kvalitné a pútavé knihy, môžete si byť istý, že sa čítanie dostane na pomyselný zoznam jeho záujmov.

Medzi najvýznamnejších ľudí, ktorí boli v detstve ovplyvnení knihami, patria napríklad Ronald Reagan, Mark Zuckenberg alebo Albert Einstein. Knihy, ktoré v detstve prečítali, im veľmi pomohli, motivovali ich a inšpirovali k tomu, čo robili v dospelosti.

V našom kníhkupectve si veľmi dobre uvedomujeme, akou dôležitou súčasťou detstva a dospievania je čítanie. Preto u nás nájdete veľa kvalitných kníh práve pre túto vekovú kategóriu.

Kategória kníh pre deti a mládež je plná vzrušujúcich príbehov, dobrodružstiev a vzdelávacích materiálov, ktoré pomôžu deťom objavovať radosť a význam čítania.

Nájdete tu široký výber kníh pre deti od najlepších autorov z celého sveta. Od klasických rozprávok a dobrodružných príbehov až po vzdelávacie knihy, encyklopédie a knihy o vede. S knihami pre deti a mládež je rozvíjanie lásky k čítaniu a vzdelávaniu jednoduché a príjemné.

Naše knihy pre deti a mládež sú starostlivo vybrané, aby poskytovali zábavu a vzdelávanie zároveň. Sme presvedčení, že čítanie je skvelý spôsob, ako rozvíjať fantáziu, kreativitu a jazykové schopnosti vašich detí. Preto sa zameriavame na knihy, ktoré sú súčasné, inšpiratívne a relevantné pre dnešnú mladú generáciu.

V kategórii kníh pre deti a mládeš nájdete knihy pre najmenších, rozprávky, knihy o dobrodružstve, napätie, western, knihy pre young adults, fantasy knihy a knihy o upíroch , príprava do školy, pracovné zošity, encyklopédie pre deti a mládež, knihy v cudzom jazyku, knihy pre dievčatá, aj pre chlapcov, knihy o dospievaní, bájky a povesti, náboženskú literatúru pre deti.