! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Jazyk


Veková kategória


Hodnotenie


Väzba


Série


A bogarak háborúja


A bogarak háborúja nem csupán fordulatos történetszövésével vonz. Benne a természet valóságos csodáira is ablakot nyit a szerző azok számára, akik figyelemmel követik a kis barna hangyák és az erdei vörös hangyák küzdelmét. Bepillantást nyerünk a hangyatársadalom felépítésébe, a boly életébe; az egyes jelenségek természettudományosan is pontos, korrekt magyarázatával.
Na stiahnutie
2,79 €

A tenger meséi


Az író a tenger muzsikáját hallgatta, de ugyanakkor színes, örökké változó képeket is látott. Mert a tenger színe folytonosan változott: néha kék volt, máskor haragos zöld, de olykor - ha a nap hanyatlani kezdett az égen - pereme bíborszínt öltött. Este azután elsötétedett a tenger és csillagok tükröződtek felszínén, míg a mélyben világító halak cikáztak. Az író értette a szellő suttogását, a hullámok morajlását, az óriás tengeri kagylók zúgását, és néha-néha hallani vélte a tengerbe süllyedt városok harangjait is. A köznapi emberek aligha látták a hínárral borított tritonokat, a fehértestű sellőket, a pikkelyes sziréneket és csodálatos virágállatokat, melyek a sziklára is felkapaszkodtak. Az író azonban látta őket, és hallotta a hangjukat is. Örökös volt a hullámverés a szikla körül, a szél és a víz zenéje százféle hangon mesélt, és az író feljegyezte ezeket a történeteket.
Na stiahnutie
2,79 €

Vérbe öltözött Anna


"A Vérbe öltözött Anna rafinált mese, amelynek hőse halottakat öl, de félig-meddig szerelmes a halálba. A történet végére te is így érzel, kedves olvasó!" -New York Times Élők és holtak. Szerelem és halál. Önfeláldozás és gyilkosság. A 17 éves Cas Lowood szokatlan hivatást választ: halottakat öl. Így tett az apja is, míg el nem pusztította egy kegyetlen kísértet. Cas apja rejtélyes fegyverével, az athaméval együtt a rendkívüli képességet is örökölte, ezért mozgalmas életmódra rendezkedik be boszorkánykodással foglalkozó mamája és Tybalt, a szellemek jelenlétét megérző macska társaságában. A fiú a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Tündérgyűrű


1871. ?Tiki igyekszik otthont teremteni magának és árvákból álló családjának London közepén, a Charing Cross pályaudvar egy elhagyott búvóhelyén. Zsebtolvajlásból tartják fenn magukat. Egy decemberi éjszakán Tiki ellop egy gyűrűt, és ezzel olyan események láncolatát indítja el, amelyek a tündérekkel való háborúhoz vezethetnek. A gyűrű Viktória királynőé, feladata, hogy fenntartsa a békét Anglia és a Tündérbirodalom között. Miután a gyűrű eltűnik, lázadó tündérek egy csoportja úgy gondolja, felrúghatja a szerződést a fekete mágia és a vér – Tiki vérének – segítségével. Tiki nem tudja ugyan, de egy tolvajtársa, Rieker figyeli – és védelmezi – mert gyanítja, köze van a gyűrű eltűnéséhez. Riekernek is megvannak a maga titkai, de Tiki sem egészen az, akinek tűnik. Felbukkanása felzaklatja Leopold herceget, a királynő fiát, aki többet akar megtudni a csuklóját körülölelő rejtélyes jelről.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Az ékszerész, a szőke és a sánta


"...a háború végén és utána még két évig Németországban kellett élnem. Azokban az években valamilyen szempontból mindenki túlélőnek volt tekinthető. Mindenkinek volt valamilyen regénye. Annyi regényt ismerhettél meg, ahány emberrel sikerült beszélgetésbe merülnöd. Ezek a beszélgetések döbbentettek rá arra, hogy a legtöbb szenvedést, és késõbb szorongást a németeknek a németek okozták...,
Na stiahnutie
2,79 €

Szakadozó mítoszok


Megrázó, felkavaró tények. Ki gondolná, hogy a magyar líra géniuszai, a magyar irodalom fejedelmei milyen gyarló cselekedetekre vetemedtek? A férfi és nő, a nő és férfi örök párviadalában miként sározódtak be erkölcsileg, emberileg, miként alázták meg múzsáikat az elemi ösztönök által vezérelve? Többnyire csak használták, de nem szerelemmel szerették a nőt. De, a múzsák sem voltak – tisztelet a kivételnek – angyalok, sokkal inkább számító, törtető, a céljaik elérése érdekében bármire képes rafinált asszonyok. Jó ezt tudni, vagy sem – örök kérdés.   
Na stiahnutie
1,66 €

Két élet


Ignácz Rózsa ebben a könyvében két életet, két sorsot mutat be oly reális ábrázolással, hogy szereplőik megelevenednek előttünk, s szinte velük éljük sorsukat. Berta, az iratmásoló kisasszony, aki kisgyermek kora óta dolgozott, eltartotta népes családját, édesanyját, édesapját, testvéreit, aki belerokkant, belepúposodott a szellemi kulimunkába, leveliből ismerjük meg. Egyetlen szerelmét soha nem feledve nyomorodik, őszül bele a munkába, szellemi kulimunkásként emlegetve önmagát.
Na stiahnutie
2,79 €

Krizantém asszony


A ?tengerésznek minden kikötőben van menyasszonya – tartja a mondás. Node felesége?… Márpedig Pierre Lotinak, ahogy Japán partjainál horgonyt vet hadihajójuk, első dolga házasságot kötni egy helybeli leányzóval. A különös esküvő után lakást bérel, s addig a néhány hónapig, amíg a nemzetközi kikötőből tovább nem vezénylik, Krizantém asszony lesz a társa. A szigetország csak nemrég, a 19. század közepe táján lépett ki a teljes elzártságból, épp ezért egzotikuma mágnesként vonzza az európai, amerikai utazókat, s ezt az őslakosok alaposan ki is használják. Nagaszaki igyekszik mindenben kiszolgálni az idelátogatókat: emléktárgyárusok, riksakulik, teaházak tömkelege csábítja pénzköltésre az idegent. Az író mindvégig távolságtartással figyeli porcelánbaba kinézetű, sárga asszonyát és ferde szemű, folyton mosolygó és hajbókoló új „családját”. Mélyebb nyomokat hagy benne a táj, a növényzet varázslatos szépsége, a színpompás ünnepségek hangulata, a belső kertek bája. Mint bármely útjáról, innen sem tér haza üres kézzel. Buddhák, szörnyek, vázák töltik meg poggyászát, mikor elhajózik. S ezek a kincsek máig a rochefortbeli házában berendezett múzeum japán szobáját díszítik.
Na stiahnutie
2,79 €

Az önző I. kötet


„…a tökéletes társadalmi regény – írta Az önzőről Babits-, csupa finom pszichológia, s a cselekmény tisztán a személyek társadalmi viszonyainak története.A művelt, előkelő angol társaság ez; a legszellemesebb és legfrissebb csevegések folynak le előttünk, s a szavak finom célzásait, a hanglejtések jelentős árnyalatait mintha színpadról hallanók… Civilizált férfiakkal és nőkkel játszik a szalonban s nem szorul külső küzdelmekre erőszakos rázkódtatásokra, hogy meggyőzzön. S minden epikai szélesség és árnyalatos részletezés mellett Meredith művén a Komikai Múzsa lebeg.”
Na stiahnutie
2,79 €

Az arany szalamandra


E naptól kezdve olyan lankadatlan buzgalommal fogott a munkához, hogy Bornemissza Lénárd többször komolyan megintette, hogy kímélje magát és ne tegye kockára egészségét. José azonban nem hallgatott reá, vagy csak szórakozottan felelt. Ébren volt, mégis azt hitte, hogy álmodik, mert midőn leszállott az éj és a nyugalom csendje ereszkedett mindenre, úgy tetszett neki, hogy a titokzatos edényt körülnyaldosó lángok között Cynthia alakját látja, midőn pedig az edény olykor rövid pillanatokra átlátszóvá izzult, csudálatosnál csudálatosabb alakok és jelenések váltogatták benne egymást.
Na stiahnutie
2,79 €

Öten egy hüvelyből


Öten egy hüvelyből Öt borsószem ücsörög egy hüvelyben, mígnem egy nap szétrepülnek. Egyikük egy ház padlására pottyan. Anya és kislánya, Karolinka lakik ott. A lány nagyon beteg, réges-rég nem tud még az ágyból felkelni sem. Karolinka egy nap furcsa növényt vesz észre az ablaka előtt. Mi történik a lány életében? Olvassátok el magatok! Az elbeszélést szép, színes illusztrációk díszítik. 
Na stiahnutie
0,97 €

Válogatás Andersen meséiből


Három gyönyörű mese egy kötetben! Ódon komód porcelánfigurái és érdekes kalandjaik elevenednek meg a pásztorlány és a kéményseprő történetében. Nagy szegénységben él a kis gyufaárus lány, aki még szenteste is gyufákat kell, hogy áruljon. Öten egy hüvelyből – a furcsa cím mozgalmas történetet takar, ahol a beteg kislány életébe váratlanul egy kis borsószem pottyan. A meséket szép, színes illusztrációk gazdagítják. A pásztorlány és a kéményseprő A mese főszereplői porcelánfigurák: a Pásztorlány, a Kéményseprő, és persze az öreg Kínai, aki azt szeretné, ha a szép Pásztorlány a fából faragott Őrmesterhez menne feleségül. A lány azonban ellenszegül, mivel az ő kis szívét már rég rabul ejtette a Kéményseprő. Mi történik ezután? Olvassátok el magatok! Az elbeszélést szép, színes illusztrációk díszítik.   A kis gyufaárus lány Talán ez Andersen legismertebb meséje, egyetlen gyerek könyvtárából sem hiányozhat! A megható történet egy szegény lányról szól, aki szenteste hideg éjszakáján gyufát próbál eladni a hazafelé igyekvőknek. Hogyan alakul a lány sorsa? Olvassátok el magatok! Az elbeszélést szép, színes illusztrációk díszítik.   Öten egy hüvelyből Öt borsószem ücsörög egy hüvelyben, mígnem egy nap szétrepülnek. Egyikük egy ház padlására pottyan. Anya és kislánya, Karolinka lakik ott. A lány nagyon beteg, réges-rég nem tud még az ágyból felkelni sem. Karolinka egy nap furcsa növényt vesz észre az ablaka előtt. Mi történik a lány életében? Olvassátok el magatok! Az elbeszélést szép, színes illusztrációk díszítik. 
Na stiahnutie
1,94 €

Amikor a hollók még beszélni tudtak


Ezeket a történeteket a dán felfedező és etnográfus, KNUD RASMUSSEN (1879-1933) gyűjtötte össze Grönland legkülönbözőbb részeiről, közvetlenül az eszkimó mesemondóktól.Knud Rasmussen maga is részben eszkimó származású; Grönlandon töltötte a gyermekkorát, és újra meg újra visszatér Grönlandra – tanulmányozni, feltérképezni, átkelni belső részének jégsivatagán, egyedi gyűjteményeket létrehozni tapintható és „nem megfogható” anyagokból egyaránt, amelyek ennek a hatalmas és oly kevéssé ismert földnek más-más részeiről származnak. Felfedezőútjain szerzett eredményeivel sokak tiszteletét és számos tudományos társaság elismerését elnyerte.A jelen válogatás elsősorban nem gyerekeknek, hanem sokkal inkább az etnográfia, a távoli népek kultúrája iránt érdeklődő olvasóknak szánt gyűjtemény.
Na stiahnutie
2,79 €

Uncharted - A negyedik labirintus


Az ?ókori világban élt egy mítosz egy királyról, egy kincsről és egy pokoli labirintusról. E pokol kapuja most ismét feltárul. Nathan Drake hivatásos kincsvadászt és vakmerő kalandort New Yorkba hívja az az ember, aki mindent megtanított neki a „műtárgybegyüjtő-bizniszről”.Victor Sullivannek szüksége van Drake segítségére, mert régi barátját, Luka Hzujak világhírű régészt holtan találták Manhattanben. Nyomukban a gyilkosokkal, Drake, Sully és Jada, Hzujak lánya egyiptomi és görögországi ásatásokon próbálják kideríteni, mi lehetett az a megdöbbentő felfedezés, amely miatt végeztek a tudóssal.Ehhez fel kell fedniük az alkímia egyik ősi mítoszának rejtélyét, és meg kell találniuk a három régóta elveszett labirintust. Kiderül, hogy egy másik országban, egy másik kultúrában épült egy negyedik labirintus is, amely páratlan gazdagság és hatalom kulcsát rejti. A föld alatti útvesztőt rettenetes, elfeledett katonákból álló sereg, és természetesen egy szörnyeteg is őrzi. A titok pedig egyszerre kincs és méreg, paradicsom és pokol – feltéve, hogy Drake egyáltalán eljut hozzá élve. Légy üdvözölve a negyedik labirintusban!
Na stiahnutie
4,21 €

dostupné aj ako:

A zöld íjász


A Zöld íjász, egy angliai kastély középkori kísértete – feltámad és igazságot oszt. Abe Bellamy, a gonoszlelkű és bűnökkel terhelt amerikai milliomos a bosszúhadjárat végső elitéltje, előbb azonban cinkostársait találják holtan szívükben egy zöld nyílvesszővel. A gonoszlelkű aggastyán eltorlaszolja magát várában, fogságban tartja mindazokat, akiket ellenségeinek vél, de hasztalan, sorsát ő sem kerülheti el. A rejtélyes, izgalmakkal teli történet hátterében egy sokat szenvedett ember áll, aki eltűnt anyját keresi és közben elégtételt vesz szenvedéseiért.
Na stiahnutie
2,79 €

Fahéj és karamella


Édes kísértés - A leszerelt katona, Walker Buchanan olyan környékre költözik, ahol senki sem sejti, kicsoda. De amikor a csinos szomszédasszony kocsija defektet kap, nem tudja megállni, hogy ne segítsen neki... Csábító nyalánkság - Elissa meggyozi magát, hogy az új szomszéd nem lehet sorozatgyilkos, mert azokat mindig kedves embereknek tartja a környezetük, Walker Buchananre azonban mindent lehet mondani, csak ezt nem...  Hab a tortán - Walkert nem hagyja nyugodni, hogy még mindig nem találta meg elhunyt bajtársa barátnojét, Elissát pedig azzal zsarolja a volt barátja, hogy elveszi tole az ötéves kislányukat...
Na stiahnutie
9,83 €

dostupné aj ako:

Angyalka rendet csinál


Szinte hihetetlen, de a légiós regények világhírű írója és főhőse, Kockás Pierre megnősült. Az örömteli események másik szereplője sem akárki, hanem egy Angyalka névre hallgató – egykor szebb napokat látott – harcias amazon, aki bivalyerős, és természetesen szája szögletéből sohasem hiányzik az elmaradhatatlan pipa.Hőseink: Kockás Pierre, elmaradhatatlan légióstársa Charles Lorre és Angyalka felcsapnak nyomozónak, s egy szőke légiós fiúval, Brigivel együtt szívós munkával, s a Szahara homokjával, no meg néhány beduin harcossal megküzdve kiderítik, hogy ki is valójában Dempierre tábornok gyilkosa.Kockás Pierre balkezes horogütései, alighanem komoly megélhetést biztosítanának több afrikai város sebészeti klinikájának.
Na stiahnutie
2,79 €

Lorre meg én


Az ördög cimborája, a Sátánlégió és Az öngyilkos század után a Légiós könyvek világhírű írója, Nagy Károly ezúttal újabb oldaláról mutatkozik be. Az olvasó egy vérbeli krimi izgalmait élvezheti végig, kettős látásmódban. Mind a szerző – Kockás Pierre –, mind a főhős – Lorre – előadja a maga változatát arról, hogy mi is történt az oráni tébolydában. Az Oráni Légiós Század 44-es számú közlegénye, Charles Lorre a kocsmai inzultust követően álkulcsával bemenekül a tébolyda zárt osztályára, ahol önhibáján kívül különböző hullákba botlik bele. Nyomozás során még a kényszerzubbony nevű ruhadarabot is megismeri.
Na stiahnutie
2,79 €

A gonosz herceg


A gonosz herceg Mese egy kegyetlen hercegről, aki folyamatos háborúkat vívott. Mindent lerombolt és felégetett maga körül, az egész világot meg akarta szerezni. Önhittségében már a világ legnagyobb és legerősebb uralkodójának tartotta magát. Egy nap elhatározta, hogy magát az Istent fogja legyőzni. Hogyan alakult a herceg sorsa? Olvassátok el magatok! Ez a varázslatos mese fontos igazságokat és erkölcsi értékeket rejt magában. Tartalma, hangulata és színes illusztrációi minden gyerek érdeklődését felkeltik.
Na stiahnutie
0,97 €

Spomínate si na svoju prvú knihu? Na knihu, ktorú vám rodičia čítali ako úplne prvú? Spomínate si na prvú knihu, ktorú ste zvládli prečítať úplne sami? Pamätáte si ešte na prvú knihu od vášho obľúbeného autora, ktorú ste chytili do rúk? Sme si istí, že pamätáte. Musia to byť nádherné spomienky. Tak prečo niečo také nesprostredkovať aj vaším deťom?

Tlačená kniha má v súčasnosti veľkú konkurenciu. Napriek tomu si môžete všimnúť, že knihy veľmi priťahujú deti už od mala. Akokeby mali okolo seba nejakú čarovnú moc. Keď sú deti už staršie, majú čoraz viac iných záujmov, ale knihy čítajú stále. V predpubertálnej fáze deti už začínajú obľubovať nejakého konkrétneho spisovateľa a to, čo (a koľko) v tomto období prečítajú, má vplyv na ich uvažovanie a konanie v budúcnosti. V puberte má dieťa už veľmi veľa rôznych podnetov, preto je ťažké niečím ho zaujať, no pokiaľ mu ponúknete dostatočne kvalitné a pútavé knihy, môžete si byť istý, že sa čítanie dostane na pomyselný zoznam jeho záujmov.

Medzi najvýznamnejších ľudí, ktorí boli v detstve ovplyvnení knihami, patria napríklad Ronald Reagan, Mark Zuckenberg alebo Albert Einstein. Knihy, ktoré v detstve prečítali, im veľmi pomohli, motivovali ich a inšpirovali k tomu, čo robili v dospelosti.

V našom kníhkupectve si veľmi dobre uvedomujeme, akou dôležitou súčasťou detstva a dospievania je čítanie. Preto u nás nájdete veľa kvalitných kníh práve pre túto vekovú kategóriu.

Kategória kníh pre deti a mládež je plná vzrušujúcich príbehov, dobrodružstiev a vzdelávacích materiálov, ktoré pomôžu deťom objavovať radosť a význam čítania.

Nájdete tu široký výber kníh pre deti od najlepších autorov z celého sveta. Od klasických rozprávok a dobrodružných príbehov až po vzdelávacie knihy, encyklopédie a knihy o vede. S knihami pre deti a mládež je rozvíjanie lásky k čítaniu a vzdelávaniu jednoduché a príjemné.

Naše knihy pre deti a mládež sú starostlivo vybrané, aby poskytovali zábavu a vzdelávanie zároveň. Sme presvedčení, že čítanie je skvelý spôsob, ako rozvíjať fantáziu, kreativitu a jazykové schopnosti vašich detí. Preto sa zameriavame na knihy, ktoré sú súčasné, inšpiratívne a relevantné pre dnešnú mladú generáciu.

V kategórii kníh pre deti a mládeš nájdete knihy pre najmenších, rozprávky, knihy o dobrodružstve, napätie, western, knihy pre young adults, fantasy knihy a knihy o upíroch , príprava do školy, pracovné zošity, encyklopédie pre deti a mládež, knihy v cudzom jazyku, knihy pre dievčatá, aj pre chlapcov, knihy o dospievaní, bájky a povesti, náboženskú literatúru pre deti.