Jazyk


Veková kategória


Hodnotenie


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Knihy - Beletria - ostatné strana 13 z 500

Kemény vaj


Bódis Kriszta (1967) író, pszichológus, filmes. Létrehozta a Van Helyed Alapítványt, fölépítette és vezeti a Van Helyed Rendszert, amelyben intézményeket és komplex szolgáltatásokat működtetnek annak érdekében, hogy a mélyszegénység újratermelődését megakadályozzák. Társadalmi aktivitását alkotásközpontú szemlélet és módszertan jellemzi. Nemzetközi figyelmet keltő tevékenysége elismeréseképp háromszor ítélték neki a Tolerancia-, kétszer az Emberség-díjat, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2013-ban pedig Wallenberg-díjjal tüntették ki. Ez idáig egy verseskötet és három regény olvasható tőle. 2022-ben az Európa Könyvkiadó gondozásában jelenik meg az első magyar filmrendezőnő, Tüdős Klára életéről írt regénytrilógiájának az első része. A Kemény vaj - az első regénye, 2003-ból - a társadalom legkiszolgáltatottabb, legszegényebb, leginkább kirekesztett rétegéből származó fiatal lány felnövés-története, ahogy azt ő maga megfogalmazza, mivel beszédképtelensége okán az írás az egyetlen menedéke, ahol a "saját hangját" hallathatja. És ennek a magával sodró hangnak a hatása több mint megrázó. Brutálisan kegyetlen, akár az élet, amiről beszámol: a testi-lelki megalázottság, a szexuális erőszak, a prostitúcióra kényszerítés - a szeretetlenség. Mindaz, amit szerencsés esetben csak hírből ismerünk, s amit a lehető legtávolabb akarunk tudni magunktól. Bódis Kriszta könyvét olvasva viszont ez már soha többé nem lehetséges.
U dodávateľa
7,66 € 8,06 €

A fehér tigris


Makos Gábor fiatal, jóravaló mérnök. Mi történik akkor, ha egyik pillanatról a másikra korlátlan hatalomhoz jut? Él vele, vagy visszaél vele? És milyen morális próbatételnek kell megfelelnie? Az 1971-ben napvilágot látott regény a hatalom természetét, személyiségtorzító hatását kutatja. S bár a fehér tigris alakján keresztül a fantasztikum, a mese és a csoda átsejlik a mindennapi valóságba, ez az abszurd elbeszélés elsősorban erkölcsi példázat. Lázár Ervin, aki a magyar gyerekirodalom egyik legjelentősebb alkotója, Makos Gábor és a tigris örökké aktuális történetével a felnőttirodalomban is rangot szerzett magának.
U dodávateľa
12,26 € 12,90 €

Nájomná vrahyňa na materskej


BYŤ MAMOU A ZÁROVEŇ NÁJOMNOU VRAHYŇOU JE VRAŽEDNÁ KOMBINÁCIA Fráza „urobiť si svoju prácu“ naberá pre jednu slobodnú matku úplne nový význam. FINLAY DONOVANOVÁ TO ZABILA... až na to, že v pravom slova zmysle. Nová kniha, na ktorej Finlay práve pracuje a ktorú sľúbila odovzdať svojej literárnej agentke, ešte nie je hotová, jej bývalý manžel vyhodil ich opatrovateľku bez toho, aby ju na to upozornil, a ráno musela poslať svoju štvorročnú dcéru do škôlky s vlasmi oblepenými lepiacou páskou. Keď niekto počas obeda začuje Finlay diskutovať o zápletke svojho nového románu so svojou agentkou, pomýlia si ju s nájomnou vrahyňou a Finlay neúmyselne prijíma ponuku zbaviť sa problémového manžela obete, aby si zarobila peniaze a splatila tak všetky potrebné účty, ktoré sa jej už kopia pri predných dverách... no čoskoro zistí, že spáchanie zločinu je v skutočnom živote oveľa ťažšie než vo fiktívnom svete.
Na sklade 1Ks
15,11 € 15,90 €

dostupné aj ako:

A kőszívű ember fiai


Jókai Mór az 1850-es évektől népszerű íróvá vált, azonban a meghatározó fiatalkori élmény, a forradalom és szabadságharc témájával igazán csak a kiegyezés után foglalkozhatott, A kőszívű ember fiai 1869-ben jelent meg. Ennek már több mint százötven éve, bizony ennyi idő alatt változik a nyelv, így a könyv egy kis időutazásra hív, számos érdekes, értékes, de mára elfeledett szóval és idegen, használatból kikopott kifejezéssel találkozhatunk. Ez itt-ott talán nehézkessé teszi az olvasást, ugyanakkor hamisítatlan korabeli ízt kölcsönöz a szövegnek, egy kicsit közelebb kerülünk általa a korszakhoz, a szereplőkhöz és az eseményekhez. Kötetünk több mint másfél ezer lábjegyzettel igyekszik segíteni az olvasót a tizenkilencedik századba, Jókai patinás világába tett kirándulása során.
U dodávateľa
12,05 € 12,68 €

Kniha o naději


Jane Goodallová, světoznámá přírodovědkyně a průkopnice výzkumu chování zvířat, se už desítky let neúnavně věnuje také ochraně ohrožených živočišných druhů. Již jako třiadvacetiletá se současná ikona mladých ochránců přírody vydala do afrického Gombe, aby si splnila svůj sen a studovala tam život divokých zvířat, zejména šimpanzů. V Knize o naději čerpá z moudrosti celého svého života, který zasvětila přírodě, a pomáhá nám pochopit, jak si zachovat naději i tváří v tvář pandemiím, válkám a hrozícím ekologickým katastrofám. V důvěrném rozhovoru s Douglasem Abramsem poutavě vypráví o svých cestách po celém světě, průkopnickém výzkumu a neutuchajícím aktivismu. Její bohaté zkušenosti nám mohou pomoci lépe porozumět krizím, jimž v současnosti čelíme. Jane a Doug společně nastiňují jedinou možnou cestu vpřed – začít opět věřit v budoucnost. Protože naděje existuje, i když se někdy zdá být nedosažitelná. Můžeme ji najít například v přírodě – a v naší vlastní odolnosti.
Na sklade 1Ks
20,80 € 21,89 €

Writing from Ukraine


A selection of fifteen of Ukraine's most important, dynamic and entertaining contemporary writers Under USSR rule, the subject matter and style of literary expression in Ukraine was strictly controlled and censored. But once Ukraine gained independence in 1991 its literary scene flourished, as the moving and delightful poems, essays and extracts collected here show. There are fifteen authors included in this book, both established and emerging, and in this anthology we see them grappling with history and the future, with big questions and small moments. From essays about Chernobyl to poetry about Robbie Williams, from fiction discussing Jimmy Hendrix live in Lviv to underground Ukrainian poetry of the Soviet era, WRITING FROM UKRAINE offers a unique window into a rich culture, a chance to experience a particularly Ukrainian sensibility and to celebrate Ukraine's nationhood, as told by its writers.
U dodávateľa
13,25 € 13,95 €

Pedig olyan szépen éltek


Nyilánszki Mari hétéves. Egy Tisza-menti kisvárosban él, fullasztó, szeretet nélküli közegben. Kopogós cipőről, Barbie babáról és arról álmodozik, hogy az anyukája, amikor nagy ritkán hozzá szól egyáltalán, ne úgy szólítsa, hogy "Mari, fiam". Nem csoda hát, hogy amint tud, elmenekül otthonról. Önmagát és a boldogságot keresi, de vajon képes-e a boldogságra az, akit olyan hosszú ideig csak boldogtalanság vett körül?
Na sklade 1Ks
13,18 € 13,87 €

A nyolcadik élet - Brilkának


Az életben maradásért, a boldogságért és a szerelemért küzdenek egy grúz család tagjai a polgárháború, forradalom, világháborúk és önkényuralmi terror alakította orosz-grúz és szovjet 20. századi történelem viharaiban, hol egymásba kapaszkodva, hol messze elszakítva és eltaszítva egymástól. A rendkívüli tragédiák és a rettegés évszázadában - Tbilisziben, Szentpétervárott, Moszkvában, Londonban, Berlinben és Bécsben - a csokoládégyáros ükapa titkos receptje alapján sorsfordító forró csokoládék készülnek, annak reményében, hogy megváltoztassák mind a történelem, mind az egyéni sorsok menetét... beteljesítve az álmokat. A nyolcadik élet (Brilkának) lenyűgöző, líraian megírt, eposznak is beillő, felkavaró és megindító családregény sűrű szövésű, történelmi léptékű, nagyszabású mű, tele félelmetes, ugyanakkor lélekmelengető történetekkel - igazi nagyepikai alkotás, évezredfordulós Háború és béke.
U dodávateľa
24,08 € 25,35 €

Árulás - Bérgyilkosság olasz módra IV.


Vittorio Arrivabene, az alvilág keménykezű vezére egy dolgot gyűlöl a világon legjobban: ha a családját fenyegetik. Amikor brutális merényletet követnek el legidősebb fia, örököse ellen, a maffiavezért legfájóbb pontján sebzik meg. Dühében leghűségesebb emberét, Pétert teszi felelőssé a történtekért. A férfi hiába mozgat meg minden követ, hogy a merénylő nyomára bukkanjon, erőfeszítései hiábavalónak bizonyulnak. Mindeközben a halottnak hitt Sofia vígan éli világát Szlovákiában, s merész tervet forral: vissza akarja szerezni azokat a magyarországi területeket, melyek a keresztapja halálával az Arrivabene családhoz kerültek. Vladislav és Jaroslav, a két megbízható embere azonban egyáltalán nem nézi jó szemmel ezt. Vajon le tudja győzni a sértettség a családnak fogadott hűséget, vagy felülkerekedik az önös érdek? Hisz' az alvilágban mindenki ismeri a mondást és tudja az igazságát: "sosem az ellenségeid árulnak el".
Na sklade 2Ks
14,10 € 14,84 €

Élj úgy, mint Coco Chanel - öntörvényű - elszánt - formabontó


Coco Chanel. Ha meghalljuk ezt a négy szótagot, azonnal a női divat és Párizs jut eszünkbe. Coco, eredeti nevén Gabrielle Chasnel több volt mint zseniális divattervező: kétség sem fér hozzá, ő volt a világtörténelem első influenszere. Ötven évvel azután, hogy a Ritz hotel bérelt lakosztályában örökre lehunyta a szemét, Coco Chanelre még mindig csodálattal tekintenek a világ minden táján. Munkásságával egyrészt sikerült elérnie, hogy egészen újfajta szemszögből tekintsünk a női testre, másrészt színes egyéniségének, a divat férfias világában kivívott vezető szerepének, illetve a rendületlen elszántságának köszönhetően örökre beírta nevét a történelembe. Aurélie Godefroy végigkalauzolja az olvasót a "Mademoiselle" életén, hogy mindenki megtalálja azt, ami leginkább inspirálja őt a mindennapokban. Ismerkedjünk hát meg Coco Chanellel, és vegyünk példát róla! Bízzunk önmagunkban, küzdjünk bátran a céljainkért, hallgassunk a megérzéseinkre, és vonzzuk be az anyagi jólétet!
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €

Összeesküvés-elméletek


A könyvben számtalan érdekes információt és spekulációt talál a legrémisztőbb és legfurcsább összeesküvés-elméletek formájában. A könyv számos vitatott témára és történelmi eseményre ad meglepő magyarázatot. Akár összeesküvés-rajongó, akár -tagadó ez a könyv biztos leköti és egyben szórakoztató élményt is nyújt. A könyv számos vitatott témára és történelmi eseményre ad meglepő magyarázatot. Többek között olyan rejtélyekről olvashat, mint: - egyre többen hisznek abban, hogy a Föld lapos, - a MH370 járat megmagyarázhatatlan eltűnése, - az Oszáma bin Láden megölése körül kialakult rejtélyek, - Bruce Lee halálának rejtélyes körülményei, - a Covid-19 világjárvány és az 5G hálózat elindítása Kínában, - az élelmiszeripari szereplők összejátszása, hogy cukorfüggővé tegyenek bennünket. Az összeesküvés-elméletek nem újdonságok. Végig kísérték civilizációnk fejlődésének sorsfordító pillanatait, és ma is bőséggel találkozhatunk velük. Befolyásolják gondolkodásmódunkat, viselkedésünket és mindennapi életünket. Persze lehet azzal érvelni, hogy az összeesküvés-elméletek iránti megszállottság csak a mai társadalomban burjánzó őrült paranoiát mutatja. Sok összeesküvésről szóló híresztelést egyszerűen paranoiának minősítenek, és ezek nagy része tényleg paranoia. A történelem azonban már sokszor visszaigazolta, hogy a politikusok és a bürokraták hazudnak. Ha vakon elhiszünk mindent, amit elénk tárnak, az igazság sohasem fog kiderülni. Akár összeesküvés-rajongó, akár -tagadó, e könyv lapjait olvasva biztos jól fog szórakozni.
Na sklade 1Ks
12,23 € 12,87 €

Égig nyújtózik, földig hajol


"Hogyan térhetnék vissza abba a világba, amelyből egyszer már kiábrándultam?" Az élet döntések sorozata. Soha nem szűnő útkeresés. Júlia, a fiatal lány is kapaszkodók után kutat, biztos pontok után egy egyre bizonytalanabbá váló világban. Szerető közegre, elfogadásra, stabilitásra vágyna. Magyarázatot szeretne a kérdéseire. Úgy tűnik, hogy mindezt a krisnás közösségben meg is találhatja. Ám vajon az általa legjobbnak vélt döntések önmaga és a környezete számára is a legjobbak? Mi történik, ha az útkeresésünk során olyan lépéseket teszünk, amelyek visszafordíthatatlan eseményeket indítanak el a családunkban? Az Égig nyújtózik, földig hajol izgalmas, drámai, mégis könnyed humorral fűszerezett történet az útkeresésről, miközben olyan nehéz kérdésekre is rávilágít, mint a fanatizmus lélektana, a nők helyzete a mai világban, a transzgenerációs sebek hordozása, a családi kapcsolatok sérülékenysége vagy az elfogadásért és a szeretetért való szűnni nem akaró küzdelmünk...
U dodávateľa
13,78 € 14,51 €

A város tükrei


Spanyolországban az inkvizíció és a rettegés az úr, ezrek kerülnek máglyára. Madrid városában dörgedelmes szónoklatok uszítják a keresztényeket a más vallásúak ellen. A tömegeket a Hang irányítja, ő - a szörnyű titkok tudója - mondja ki a halálos ítéleteket. Az ott élő testvérpárosból Antonio a családi hagyományt folytatva orvos lett, szép felesége és kisfia iránt azonban nem sok érdeklődést mutat. Velük egy fedél alatt él csélcsap öccse, Miguel, aki bár számtalan nőt ismer, csak egyet szeret - azt, akit nem szerethet. A regény főszereplői az inkvizíció elől menekülő ibériai zsidók, akiket az Oszmán Birodalom zsidó közösségei fogadtak be. Voltak köztük kikeresztelkedettek, de olyanok is, akik többé nem egy vallási közösség tagjaként kívánták meghatározni magukat, és arra a kérdésre kerestek választ: Ki vagyok én? Shafaknak ezt a történetét is áthatja a misztikum: dzsinnek, démonok, őrangyalok kísérik hőseit.
U dodávateľa
13,18 € 13,87 €

Szívhang


Missed ab, élettelen embrió a méhben, öt milliméter, kaparásra előjegyezni - ennyi főhősünk diagnózisa. A történet helyszíne a hatágyas C szoba, ahol abortuszra váró és az abortusztól rettegő, kiszolgáltatott fiatal lányok és asszonyok töltik együtt a lassan múló időt. A vidéki kórház kiégett személyzete teszi a dolgát, nincs idő és nincs erő megértésre. A faluban az asszonyok azt mondják, az idő segít. Isten elvette, majd ad másikat. Négyből egy így végződik. Nem kell sírni, elmúlik. Mással is megtörtént, aztán most mégis ikrei vannak. A kiscsibék kikelnek, a szomszéd macska háromszor fial, a ház fölött elrepül egy gólya. Hogy lehet nem folyamatosan arra gondolni, hogy másnak miért megy olyan könnyedén? "Aznap este még Ilus nénit is felhívtam, nincs-e véletlenül piros bazsarózsája a kertben, amit kiszárított, és akkor Ilus néni azt felelte, ugye tudom, hogy nem a bazsarózsától leszek terhes, és hogy a paradicsom igenis zöldség, akkor is, ha Ila meg a kínaiak szerint gyümölcs, ki hallott már ilyet, hogy délután ne egyek paradicsomot, kiabálta felajzottan, az én időmben bármit megettünk, azt ettük, ami volt, három gyerekem van, és elhiheted nekem, nem a kelbimbótól lettem terhes, hanem a férjemtől, minden háznál volt két macska, azzal se volt gond, most meg ezzel is riogatják a lányokat, akiket kocsival hord a férjük ide-oda, hát elmondom neked, én aznap, amikor megszültem Ilát Miskolcon, reggel még biciklivel mentem munkába, nem volt divat ennyire boldognak meg kényelmesnek lenni, nem, édes lelkem, hogy miket találnak ki jó dolgukban az emberek!"
U dodávateľa
9,17 € 9,65 €

A boldogságnak nyolc karja van


Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával. A hetvenéves Tova Sullivan mindig is azt vallotta, hogy az a legjobb terápia, ha az ember elfoglalja magát. Így hát amikor a férje meghal, ő takarítói állást vállal a Sowell Bay-i Akváriumban. Úgy érzi, az akvárium néma lakóinak a társaságában megnyugszik a lelke. Az egyik esti műszak alkalmával Tova megmenti a tartályából rendszeresen kiszökő, mérhetetlenül kíváncsi csendes-óceáni óriáspolipot, Marcellust. A polip és az asszony barátságot köt, és Marcellus, aki a fogságban töltött évek során remek megfigyelőképességre tett szert, elhatározza, hogy fényt derít Tova múltjának legnagyobb rejtélyére: a fia eltűnésére. Vajon sikerül felszínre hoznia az igazságot, mielőtt túl késő lenne?
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €

Túléltem - 55 trauma/írás


"A TÚLÉLTEM 55 trauma/írás különleges kötet. A szerzők a legbelsőbb titkaikat osztják meg ebben a könyvben: életük legnehezebb, legfájdalmasabb emlékeit. A traumáikat. Az írások többsége a Péterfy Akadémia Trauma/írás kurzusán született, ahol csodálattal és megrendüléssel tapasztaltam, mennyi erő, mennyi elszántság kell ahhoz, hogy valaki azt mondhassa: végre elmondtam. Végre megírtam. Túléltem." Péterfy-Novák Éva "A trauma kiszorítja a tüdőből a levegőt. Talán észre sem veszi az ember, de minél tovább hordozza a fájdalmát, annál felületesebb lesz a légzése. Ezek az írások apró kis lélegzetvételek, beszív-kifúj gyakorlatok, amik segítenek, hogy visszatérjen a ritmus és végre megint szabadon áramolhasson az éltető oxigén." Orvos-Tóth Noémi
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €

Vázlat valami máshoz


Magdinak dührohamai vannak, Áginak tízezer követője, Györgyi férjének politikai karrierje, Anikónak alig-alig íródó regénye. Mán-Várhegyi Réka könyve négy mai nő hétköznapjaiba enged betekintést. A négy történet egyfajta panorámát nyújt arról, hogyan határoz meg bennünket a hozzánk közelállók sorsa, saját szorongásaink és a világjárvány tapasztalata. A Vázlat valami máshoz fanyar iróniával és mély együttérzéssel jeleníti meg szereplői csak töredékekben megismerhető életét, döntési helyzeteit és folyton elodázott választásaikat.
Na sklade 1Ks
10,73 € 11,29 €

Zmeny počasia


Lizzie Bensonová je knihovníčka v Brooklyne. Venuje sa synovi Elimu, manželovi Benovi a bratovi Henrymu, ktorý sa lieči z drogovej závislosti. Pomáha tiež bývalej profesorke so záplavou pošty, ktorú dostáva v reakcii na svoj úspešný podcast o zmene klímy, téme priťahujúcej extrémistov všetkého druhu: od tých, ktorí sa pripravujú na koniec sveta, až po tých, ktorí tvrdia, že západná kresťanská civilizácia je v ohrození. A hoci sa Lizzie snaží zostať pozitívne naladená, ani hodiny meditácie, ani rady, ktoré čerpá z regálov knižnice, nedokážu zmierniť jej duševný nepokoj súvisiaci s bratovou situáciou a hnevom bublajúcim v jej okolí.
Na sklade 1Ks
15,19 € 15,99 €

dostupné aj ako:

Bazar u puntíkaté zebry


Basil Vega, geniální vynálezce, se vrací do rodného městečka Mont-Venus a otevře si tu netypický obchod nazvaný Bazar u puntíkaté zebry. Nabízí vtipné mechanické hračky pro každého bez rozdílu věku, které mají potěšit a rozvíjet myšlení i osobnost. Výtvory plné humoru a poezie, skutečné spouštěče emocí, pocitů a úvah. Jeho obchod je místem pro život a snění. Dost na to, aby rozvířil vody malého konvenčního městečka. Jedním z jeho prvních zákazníků je Arthur – patnáctiletý frustrovaný výrostek, který na maloměstě nezapadá a své tvůrčí vyjádření i hněv na systém, do něhož nepasuje, nachází k velkému zoufalství své matky Giulie ve sprejerství. Giulia je talentovaná parfumérka, samoživitelka, dva roky po odchodu manžela stále neschopná pohnout se v životě dál. Navíc je demotivovaná ze své stereotypní práce ve firmě na výrobu deodorantů. Basil se s Arthurem a později i s jeho matkou Giulií zcela nepravděpodobně spřátelí. Jejich vztah se utuží, poté co další protagonistka příběhu Louisa nachytá Arthura při činu – se šablonou a sprejem v ruce – a poštve na něj policii. Basil Arthurovi pomůže problém s policií (a soudem) vyřešit a nabídne mu u sebe v obchodě brigádu. Louisa (vážená občanka, šéfredaktorka místního plátku a úzkoprsá kritička všeho, co vybočuje z normy) vzápětí rozpoutá na Basila a jeho obchod hon, Bazar zařadí na černou listinu jako místo, které jménem místních novin a svého sdružení Civilismus nedoporučuje k návštěvě. A tím její intriky nekončí... Jak z téhle šlamastyky vyjít v dobrém? Překvapivě a ve stylu filmu Čokoláda se všichni hrdinové v různém načasování dotknou svých niterných stránek, skrytých frustrací, slabostí a bolestí, nakonec si je dokážou přiznat a tím sami sebe osvobodit. A konečně uvidí shovívavěji i druhé a mohou začít nanovo. Kdyby snad někdo potřeboval opravdu užitečný a jasný návod, jak proměnit svůj život k lepšímu, stačí zalistovat Basilovým deníkem na konci knihy... Vychází v překladu Petry Bernatové.
U dodávateľa
13,81 € 14,54 €

Beletria je literárna kategória, zameraná na umelecké a imaginatívne diela. Romány, poviedky, novely a divadelné hry tvoria túto rozmanitú literatúru. Beletria je zdrojom emocionálneho a intelektuálneho potešenia a poskytuje čitateľom široký výber žánrov, vrátane dobrodružstva, histórie, detektívok, fantasy a sci-fi.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Prečítajte si najnovšie bestsellery a objavte nezabudnuteľné príbehy.