Hodnotenie


Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Najnovšie - Beletria - ostatné strana 260 z 311

Amikor megállt az idő


Négy évvel ezelőtt, 22 éves koromban, hosszú órákon át voltam a klinikai halál állapotában, mialatt szívemet kiemelték a helyéről, s megszabadították a méretét veszélyes mértékben megnövelő diónyi nagyságú vérrögtől, majd felnyitották tüdőmet, s felszabadították bennük a már napok óta elakadt keringést. Az országban akkor még egyedülállónak számító műtéttel új életet kaptam. Azóta tudom, mit jelent a remény, a küzdelem. Mit jelent a boldogság. Mert ezeket a válaszokat nem az élet adja meg, hanem a halál közelsége. Nem a felhőtlen s gondtalan élet mondja meg, mi az a boldogság, hanem a tragédia, a pokoljárás, a szenvedés rögös útját megjárt lélek visszatérése. Mert ott látjuk meg az értelmet. A történet során rengeteg érzés kerül felszínre. Fájdalom, küzdelem, reménytelenség, beteljesületlen szerelem, hiány, bűntudat, függőség, csalódás, halálvágy. Kivétel nélkül negatív, fájdalmat okozó érzések. Azonban éppen ezek hordozzák magukban az erőt s a reményt, amelyek a boldogság lehetőségének hordozói.
Vypredané
11,50 €

Almanach Labyrint 2009


Průvodce českým knižním trhem od roku 1992. Tradiční ročenka pro knihkupce, nakladatele, knihovny, galerie, školy, kulturní instituce a novináře. Pro všechny, kdo čtou knihy, a také pro ty, kteří chtějí knihy psát. Aktuální přehled většiny českých nakladatelství včetně profilů, autorizovaný adresář knihkupectví, antikvariátů, distribučních firem, literárních agentur a knihoven. PRAKTICKÉ INFORMATORIUM - rady pro začínající autory i nakladatele.
Vypredané
13,60 €

Až na konec všech dní Příběh jedné lásky


Manželé Goldovi a Harteovi žijí v sousedních domech a jsou těmi nejlepšími přáteli. Mají skoro stejně staré děti: Chris a Emily spolu vyrůstají od nejútlejšího dětství a velmi k sobě přilnou. Jejich důvěrné kamarádství přeroste na střední škole v milenecký vztah. Najednou však přijde šok – rodiče jsou přivoláni o půlnoci do nemocnice, kam sanitka přivezla Chrise a Emily – Emily s prostřelenou hlavou, Chrise s menší tržnou ranou. Proč Chris přinesl na jejich schůzku revolver? Šlo o zamýšlenou dvojitou sebevraždu? Nebo snad o vraždu? Co se mezi Chrisem a Emily stalo?
Vypredané
2,23 €

Proč Gabčík nestřílel


Románovým způsobem zpracované známé téma atentátu na zastupujícího říšského protektora Reinharda Heydricha. Autor se pokusil o nový pohled na známé a již řadou tvůrců zpracované téma. Při sledování činnosti příslušníků československých vojenských jednotek ve Velké Británii, členů výsadků Antropoid a Silver A, rotmistrů Jozefa Gabčíka, Jana Kubiše, Josefa Valčíka a dalších parašutistů, vyslaných 29. prosince roku 1941 z Londýna do okupované vlasti, aby nejen navázali spojení s domácím odbojem a organizovali sabotáže, ale především se pokusili uskutečnit atentát na R. Heydricha, sice respektuje základní historická fakta, ale snaží se klást větší důraz na zobrazení psychiky protagonistů a odhalení motivů jejich činů.
Vypredané
7,00 €

Hulló angyalok


A Hulló angyalok Tracy Chevalier-nek, a Leány gyöngy fülbevalóval írójának nagyon várt új kötete. Ez a műve két család megrendítő történetének, egy gyerekkori barátság intimitásainak, a szexualitás ébredésének és az ember törékenységének leírása. Ugyanakkor korrajz is, hiszen híven tolmácsolja a történelmi változásokat, bemutatja a nők jogaiért vívott harcot, és könyörtelenül szembesít a hit alapkérdéseivel.
Vypredané
8,30 €

A rulettkirály


Mielőtt első nyereményét megüti, Gály Lajos, napok óta éhezik, főbe akarja lőni magát. Kölcsönt kér honfitársától, hogy utoljára megebédeljen, és egy utolsó tétet kockára tegyen. Biztos abban, hogy ezt a pénzt sohasem fogja vissza adni. Háromszor egymás után ugyanarra a számra ... Folytatás ›› tesz, és - nyer. Koldusként, reménytelen emberként érkezett, és gazdag emberként távozik a kaszinóból. Ő a rulettkirály... Kellér Andor regényes életrajza a hihetetlenül szerencsés Gály Lajos sorsát dolgozza fel. Betekintést nyújt az európai fővárosok életébe, a rulettező orosz főhercegek, francia grófok, nemzetközi szélhámosok világába, egyben izgalmas képet fest a gyilkos játékszenvedélyről. A(z) A rulettkirály (Könyv) szerzője Kellér Andor.
Vypredané
12,12 €

Vládcové našich hor


Krakonoš, který je bájným vládcem Krkonoš, není zdaleka jediným pánem našich pohoří. Svého strážce mají snad všechny české, moravské a slezské hory, ba leckdy i nižší kopečky. Nechte se očarovat lesními žínkami, vyhýbejte se obávaným zbojníkům, prozkoumejte podzemní říše permoníků...
Vypredané
10,76 €

dostupné aj ako:

Balíček 2ks Luštění + Čtení na léto


Balíček může obsahovat různé mixy titulů dle nabídky nakladatele.
Vypredané
3,71 €

Karlův most


Kniha Karlův most z volného cyklu Praha esoterická se podrobně věnuje oběma pohledům, které lze na historii gotické památky uplatnit. Sleduje významnou úlohu mostu ve více či méně známých obdobích české historie, která se v nejvýznamnějších konfliktních chvílích stávala i historií evropskou. Zároveň přibližuje méně zjevné konflikty náboženské a duchovní, které se na Karlově mostě zhmotňují v sochách a symbolech vytesaných v kameni. Sochu za sochou, symbol za symbolem odkrývá autor staré mýty, legendy a poselství, která zde umělci zanechali.
Vypredané
13,11 €

Szodoma százhúsz napja


Marquis de Sade több mint két évszázaddal ezelőtt írta híres-hírhedt könyvét, mely magyar nyelven most jelenik meg először. Egy előkelő társaság négy hónapját jeleníti meg: ezen a százhúsz napon régi történeteket mesélnek és a gyakorlatban is a legkülönfélébb perverzióknak élnek. Sade márki fantáziája ebben a műben olyannyira rájárt a szexuális és egyéb testi perverziókra, hogy az utókor az ő nevéből képezte a - történelemmel egyébként egyidős - "szadizmus" fogalmát. Ezt a könyvet tehát csak azoknak a felnőtt olvasóknak ajánljuk, akik pornográf tartalmától és durvaságától el tudnak vonatkoztatni, s meglátják benne a rokokó világ túláradó szexuális fantáziáját.
Vypredané
9,97 €

The little prince


You could be excused for thinking that this book is one containing a simple story for young children about a Little Prince. How wrong you would be! This is far from the truth: it is much more. It is a complex story containing lots of ambiguities about a child with golden hair. These are all eruditely discussed before the actual story begins, in a section entitled How It All Began". "Is The Little Prince a story written for children or is it a meditation intended for adults?" The Art of Living is discussed, along with a system of values, and the train of thought behind them is the unifying element. You are invited to "look at the book, and allow yourself to travel from one image to the next... " It was written and published more than 50 years ago in the USA, and the author was a Frenchman who illustrated the book himself; it was later translated by Kathryn Woods. The Little Prince is still very popular and has now been translated into many languages. Shortly after it was first written, the author died--disappearing together with his plane somewhere over the Mediterranean. This Gift edition contains all the original illustrations, plus some more original drawings that came to light later and have been published here for the first time.--Susan Naylor "
Vypredané
7,05 €

Háborúk földjén


Nekünk híranyag, millióknak viszont húsba vágó valóság, a mindennapok része. Hiába hullanak bombák az ellenséges repülőgépekről, hiába lövöldöznek vaktában az utcán járókelőkre, az élet nem áll meg. Csakhogy a háborús hétköznapok nem férnek bele a híradásokba. Ezért utazik a helyszínre a riporter, hogy egyszerű, emberi helyzeteken keresztül mutassa be, hogyan lehet túlélni mindezt. A "Háborúk földjén" persze a szerzőről, Al Ghaoui Hesnáról is szól, akinek a válságövezet veszélyein túl meg kell küzdenie az élet legbanálisabb szituációival is: egy lemerült akkumulátorral vagy a lábán felejtett papuccsal, ami nem igazán passzol a golyóálló mellényhez. És aki civilben ugyanolyan átlagember, mint bárki más: a húgával bulizni jár, és karácsonyi partikat rendez a családjával. Kivéve, amikor nem. Amikor pillanatok alatt kell mindezt hátrahagynia és elutaznia oda, ahonnan mindenki más menekülni próbál... Al Ghaoui Hesna szerkesztő-riporter. Az elmúlt években tizenöt országból, számos háborús övezetből tudósította a Magyar Televíziót. Elsősorban a Közel-Keleten mozog otthonosan, hiszen édesapja szíriai. A jogi diploma megszerzése után külpolitikai újságíróként kezdett dolgozni. Riportjaival kétszer is Kamera Hungária Díjat nyert, a Gázai övezetben forgatott tudósítása pedig bekerült a Monte-carlói Televíziós Fesztivál döntős alkotásai közé. "Néma bölcsők" című, gyerekhalandóságról forgatott dokumentumfilmjét az Al-Jazeera Filmfesztiválon is vetítették. A Millenniumi Fejlesztési Célok jószolgálati nagykövete.
Vypredané
11,53 €

Vérszag


Az igaz barát nem iszik a barátjából Vajon mit keres Eric, a vámpírok vezére éjnek idején meztelenül az utcán? Sookie egy kis nyugalomra vágyik, de a kisvárosba érkező gonosz és mindenre elszánt boszorkányok egyszerűen ellopták Eric emlékeit, így segítségre szorul. Sookie vámpír szerelme Peruban üdül, miközben a nem hétköznapi képességekkel megáldott pincérlány a boszorkányok, az éhes vérfarkasok és a bosszúszomjas vámpírok összecsapásának kellős közepén találja magát... Charlaine Harris magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve.
Vypredané
3,00 €

Skanseny


Básnická sbírka, dokončená před deseti lety, vychází tiskem poprvé. Zahrnuje lyrické verše i básně v próze, v nich nejvýraznější místo zaujímají úvahy o existenci člověka v dnešním světe, máchovský pocit ohroženosti a nestálosti pozemského života.
Vypredané
4,52 €

Ivan Gyenyiszovics egy napja


Az Európai Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek.
Vypredané
3,08 €

Mit képzelsz?


"Egyszer nagyon régen, amikor a trónörökös még sokkal kisebb gyerek volt, megkérdezte négyszemközt apját, hogy van-e Isten. Apja, a király azt mondta, hogy lehet, hogy van, de lehet, hogy nincs. -De szerinted van-e? Neked van-e? Te hogy képzeled? -Azt nem árulom el - mondta a király. - Azért nem árulom el, mert ezt majd neked kell magadnak eldönteni. Hogy te mit képzelsz. A trónörököst az apja azért hívta az erdei katedrálisba, hogy megossza vele élete titkait. De mindent nem mondott el mégsem. Az államügyekről és az Isten kérdéséről például hallgatott. Sosem lehet mindent elmondani. Mindig marad tere a képzeletnek." Szenvedély és őszinteség. Az ismert esszéista a halált, a hiányt, az apa hiányát járja körül önkínzó pontossággal. A "Mit képzelsz?" a részvét és a bele nem nyugvás könyve.
Vypredané
9,62 €

Sárkánylány 4.


Lépésről lépésre közeledik a mindent eldöntő, utolsó ütközet. Már csak egyetlen Alvó hiányzik az Őrsárkányok csapatából, amelynek tagjai most öt gyerek testében élnek tovább, és egykor a Világ Fáját védték Nidhoggrtól, a gonosz sárkánykígyótól és csatlósaitól. Sofia Schlafen professzor és barátai kíséretében Edinburgh-ba utazik. Ott remélik megtalálni a Világ Fájának ötödik gyümölcsét. De a Nidhoggrt mindeddig rabságban tartó átok kezd elmúlni, és a gonosz emberbőrbe bújik. Egy olyan ember bőrébe, akinek a kiléte az egész küldetést kockára teszi. Élete legveszélyesebb és legizgalmasabb küldetése során Sofiának egy elátkozott temető kriptájában kell megküzdenie a legsötétebb rémálommal, miközben találkozik egy régi ellenségével is, és megtudja az igazságot, amely során szembesül saját lénye legragyogóbb és legsötétebb oldalával.
Vypredané
11,53 €

A kitörés


Karl Carstens, Ami és Polack a Harmadik Birodalom Zéró Egyes Büntetőtáborának lakója, ahol a frontvonalbéli elhalálozásra nyernek kiképzést. Csoda-e, ha úgy határoznak, hogy az első adandó alkalommal megpróbálnak kitörni a "haláltáborból"? A "Három Lázadó" mindent elkövet annak érdekében, hogy hazajusson. Ám ehhez meg kell birkózniuk az őket körülvevő orosz sztyeppe dermesztő hidegével. Ráadásul a büntetőtábort körülvevő orosz terület a partizánok ellenőrzése alatt áll, akik minden némettel végeznek, aki csak a kezükbe kerül. Ha pedig a Szovjetunió vörös poklából mégis sikerülne átszivárogniuk a Reich vélt biztonságába, nos, akkor ott már árgus szemekkel várja őket Himmler SS Reichsführer rendőrhálózata, az élén Hans Meissner Kriminalrattal.
Vypredané
3,83 €

dostupné aj ako:

A nagy mészárlás


Tripoliban fullasztó volt a levegő, az ég hajnaltól alkonyatig forró kemenceként okádta a meleget. De Tripoli a tengerparton volt - a szárazföld belsejében még nagyobb volt a hőség. Gustav Donath ezredesnek és Géppuskás Ezredének az volt a feladata, hogy átvágjon a Szahara lángoló sivatagán. Új parancsnokuk, Erwin Rommel utasítására meg kellett küzdeniük mindennel, ami hátráltatta őket, nemcsak a vad törzsekkel, hanem a természet vad erőivel is. A végső cél: Tobruk. Az erőd, amelynek legendás nevéhez a bátorság, az erőszak, a gyilkolás és a halál képzelete társult.
Vypredané
3,83 €

Beletria je literárna kategória, zameraná na umelecké a imaginatívne diela. Romány, poviedky, novely a divadelné hry tvoria túto rozmanitú literatúru. Beletria je zdrojom emocionálneho a intelektuálneho potešenia a poskytuje čitateľom široký výber žánrov, vrátane dobrodružstva, histórie, detektívok, fantasy a sci-fi.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Prečítajte si najnovšie bestsellery a objavte nezabudnuteľné príbehy.