Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Najnovšie - Historické romány strana 35 z 270

Mi a szerelem?


Harc a boldogságért. A költő, aki szinte mindig szerelmes, végre találkozik az igazival. A lány – aki eddig leginkább a szerelem gondolatát szerette – lángra lobban. Pedig sorban állnak nála a kérők, és szinte mind ígéretesebbnek tűnik egy rang és biztos megélhetés nélküli poétánál, még ha ennek a poétának a csillaga emelkedőben is van éppen… Petőfinek nem csak a vetélytársakkal és a szülők ellenkezésével kell megküzdenie. Az útjába gördülő számos akadály és Júlia bizonytalankodása próba elé állítja az állhatatosságát; elérkezik az idő, hogy bizonyítsa, az érzés, ami ezúttal hatalmába kerítette, minden korábbinál igazabb. Ez a Szerelem. Júliának, akit a fúvó széltől is óvtak, és a valóságról oly keveset tud, fel kell fedeznie, mi is a szerelem, és mi a vágy – túl azon, amire addig az olvasmányai tanították. Egyre jobban megértve önmagát és az érzelmeit, már csak egy kérdés maradt: elég bátor-e, hogy kövesse a szívét, akkor is, ha az történetesen minden józan megfontolás ellenére Petőfi Sándorhoz húzza? A kultikus pár örök szerelmének története, melyet Fedina Lídia úgy mesél el, ahogy még soha senki. Add át magad a lírai sodrásának!
Na sklade 1Ks
15,80 €

Dedičstvo starovekej rieky 1: Tajomstvo snov


V starovekom Egypte predajú malú otrokyňu Tuju ako spoločníčku pre dieťa z bohatej rodiny. Na ceste dospievania sa jej nevyhne zrada ani zavrhnutie, až sa napokon stane majetkom Putifara, veliteľa stráže mocného faraóna. V jeho dome stretne Jozefa, príťažlivého muža, ktorého predali do otroctva vlastní bratia, a daruje mu svoje srdce. Jozef a Tuja spoločne snívajú o slobode, no musia čeliť smútku a odlúčeniu, ktoré sú skúškou ich viery a odvahy. Môžu sa ich sny napriek prekážkam stať skutočnosťou? Obľúbená autorka biblických príbehov Angela Hunt čerpá inšpiráciu pre trilógiu Dedičstvo starovekej rieky z Knihy Genezis a jej pútavé rozprávanie zavedie čitateľa do palácov jednej z najmocnejších ríš starovekého sveta.
U dodávateľa
13,23 € 14,90€

Po stopách očkajovského rodu 3: Pre lásku zrodení


Kniha Pre lásku zrodení je pohľadom do života jednej členky očkajovského rodu na prelome 19. a 20. storočia a jej premena zo submisívnej dievčiny na uvedomelú emancipovenú ženu. Na pozadí životného príbehu Ilony Očkaj sa čitateľ oboznámi s významnými osobnosťami dejín (Móric Beňovský, František Palacký), ktoré rodinnými väzbami alebo len okrajovo ovplyvnili osudy Očkajovcov. Zemanka Balogová, u ktorej Ilona dostala zásluhou svojho priezviska prácu spoločníčky, ju prevedie históriou silných očkajovských žien a zanechá na mladej dievčine hlbokú stopu. Ťažkým osudom skúšaná Ilona sa vplyvom priateľky mení na asertívnu a sebavedomú bojovníčku. V čase 1.svetovej vojny sa jej zásluhou dokáže postaviť vrchnosti a ochrániť svoje deti pred sirotincom. Celým dejom sa tiahne myšlienka významu vzdelania a Ilonina túžba, aby v budúcnosti bolo vzdelanie dostupné pre všetky vrstvy obyvateľstva.
Na sklade 2Ks
21,90 €

A város fogságában


Meddig mennél el, hogy megtalálj egy gyermeket? A VÖRÖS SÁL és AZ OLASZ FELESÉG című bestsellerek szerzőjétől Berlin, 1948. A háború véget ért, Berlin romokban hever. A szovjetek blokád alatt tartják a város keleti felét, és csak a szövetségesek által kialakított légihídon érkező élelem mentheti meg a berlinieket az éhhaláltól. Anna, a kerékpárok szerelmese és Ingrid, a kötéltáncos élete összekapcsolódik, amikor válaszokat keresnek, és lehetőséget a bosszúra, miután a háború tragikus eseményei gyökeresen megváltoztatták az életüket. Mindketten egy lebombázott város sötét árnyai között élnek, ahol a jó és a rossz között csak egy vékony határvonal húzódik. Megértik, hogy csak akkor van esélyük a túlélésre, ha tisztában vannak azzal, mivel kereskedhetnek: élelmiszerrel, gyógyszerrel, családi örökséggel vagy épp titkokkal. Annának a tiltott szerelemért is meg kell harcolnia, és közben mindent megtesz, hogy megmentse a romok között élő, elárvult gyermekeket. Mindeközben nem adja fel az elvesztett gyermek utáni kutatást sem. A város a megszálló Vörös Hadsereg katonáitól és titkos kémektől hemzseg, senki sem érezheti magát biztonságban, senki sem tudhatja, kiben bízhat meg.
U dodávateľa
16,59 €

Outlander 9/1 - Mondd meg a méheknek, hogy nem térek vissza - puha kötés


Család, varázslat, veszély... Az 1746-os jakobita felkelés elsodorta egymástól Jamie Frasert és Claire Randallt, akik csak húsz év után találtak ismét egymásra. Most az amerikai függetlenségi háború hasonló kilátásokkal fenyegeti őket, de 1779-ben Claire és Jamie ismét együtt lehet a lányukkal, Briannával, a férjével, Rogerrel és a gyermekeikkel Fraser's Ridge-en. Ez olyan valóra vált álom, amit Fraserék korábban elképzelhetetlennek hittek. Ám a gyarmatokon egyre nő a feszültség, és a helyi indulatok következtében az észak-karolinai hátország aprócska településein, sőt Fraser's Ridge-en is elszabadul a pokol. Briannában és Rogerben megfogalmazódik a kérdés, vajon nagyobb biztonságban vannak-e itt, mint a 20. században voltak. A forradalom egyre közelebb ér Fraser's Ridge-hez, és mivel a családjuk ismét együtt van, Jamie és Claire számára több forog kockán, mint bármikor korábban... Hagyd, hogy magával ragadjon!
Na sklade 4Ks
22,53 €

A fiú, aki nem akart meghalni


Péter Makón él, összetartó nagy család szeretetében, a tisztes családi vállalkozás nyújtotta biztonságban, viszonylagos jólétben. Ám eljön 1944 márciusa, és a kisfiúnak szembesülnie kell azzal, hogy zsidónak lenni sokak szemében megbocsáthatatlan bűnnek számít. Még nincs ötéves, amikor el kell indulnia a nyolc vonatozásból és két buszozásból álló "nagy utazásra", amelynek legtávolabbi pontja a bergen-belseni koncentrációs tábor, ahonnan csak azért térhet vissza élve, mert okos, erős édesanyja a legnagyobb szörnyűségek közepette is hősiesen óvja, védi. Elgondolkodtató, szívszorító történet arról, hogyan élte túl a vidéki kisgyerek a XX. század egyik legrémesebb gaztettét, a holokausztot. Azon a napsütötte márciusi délutánon 1944-ben még nem tudtam, hogy a következő néhány hónap során az életem mindenestől felfordul majd. A fűrésztelepünkön sétáltam anyu kezét fogva. Még ötéves sem voltam, de már eleget láttam és hallottam ahhoz, hogy érzékeljem: a dolgok megváltozhatnak. * A vagon ismét nagyon zsúfolt volt, apu szerint legalább hetvenen voltunk bent, de talán többen is. Az a kevés ennivaló, amit hoztunk, hamar elfogyott, és utána nagyon éhes lettem. Soha életemben nem voltam még annyira éhes. Ráadásul elfáradtam az ácsorgástól. Anyu azt javasolta, hogy üljek le közte és apu között, a cipőjükre. Így sokkal jobb volt. * A hosszú csendben elkezdtem összeszámolni a család halottait. Huszonegyig jutottam, amikor kitört belőlem a zokogás, és csak akkor nyugodtam meg, amikor anyu átölelt
U dodávateľa
12,11 €

A máglyára ítélt művek könyvtárosa


Berlin, 1933. Első regénye sikerének köszönhetően Althea James személyesen Joseph Goebbelstől kap meghívást Németországba. Berlin az új kancellár, Adolf Hitler vezetése alatt kozmopolita, virágzó városnak hat a Maine állambeli kisvárosból származó lány számára. Kisvártatva azonban találkozik Hannah Brechttel, aki felfedi előtte Berlin valódi arcát... Párizs, 1936. Hannah Brecht hamar rájön: hiába menekült Berlinből Párizsba, a fények városa sem nyújt menedéket az antiszemitizmus elől. Hannah a Máglyára Ítélt Művek Német Könyvtárában talál új célra. Úgy érzi, a könyvek csendes ereje révén talán harcba szállhat az Európa-szerte egyre hangosabbá váló fasiszta gépezettel, ám amikor egy barátja úgy dönt, a tettek többet érnek a szavaknál, számot kell vetnie, mely történetekért érdemes élni - és ha a szükség úgy hozza, meghalni. New York, 1944. Férje eleste óta Vivian Childs a saját háborúját vívja, hogy megakadályozzon egy befolyásos szenátort a Katonák Könyvtára cenzúrázásában Viv Edward utolsó leveléből jól tudja, mennyire fontosak ezek a könyvek a fronton harcolóknak. Hamar rájön, hogy ezt a csatát csak úgy nyerheti meg, ha a szenátor propagandáját egy saját, erősebb történettel ellensúlyozza, aminek középpontjában a Nácik Által Betiltott Könyvek Amerikai Könyvtárát gondozó, rejtélyes és visszahúzódó nő áll... A máglyára ítélt művek könyvtárosa megtörtént eseményeken alapuló, felejthetetlen történelmi regény és tanúságtétel az írott szó szépsége és hatalma mellett.
Na sklade 4Ks
15,49 €

A Tiffany-lányok


Lebilincselő történelmi regény, amelyet a Tiffany legendás üvegművei mögött rejtőző csodálatos és nagyrészt ismeretlen női művészek élete ihletett. 1899-et írunk, és Manhattanben mindenki a közelgő párizsi világkiállításról beszél. Az ólomüveg ablakairól híres Louis Comfort Tiffany olyan egyedi installációt tervez, ami végre bebizonyítja, hogy ő a világ legjobb üvegművésze. A Negyedik sugárúti, ötödik emeleti stúdiójában a női részleg művészei éjt nappallá téve dolgoznak. Ők a "Tiffany-lányok", és ők felelősek Tiffany rendkívüli üvegművének megtervezéséért és kivitelezéséért, de egyikük sem kap elismerést a munkájáért. Emilie Pascal egy műkincshamisító lánya, akit a párizsi művészeti körök kivetettek magukból bántalmazó apja leleplezése után. Emilie nem akar mást, csak esélyt egy új életre, így ajánlólevelet hamisít annak reményében, hogy beteljesítheti művészi ambícióit. Grace Griffith a stúdió legjobb másolója, aki azzal tölti a napjait, hogy Tiffany vallásos témájú ólomüveg ablakaihoz virágos szegélyt metsz. A munkatársai nem sejtik a titkát: politikai karikaturistaként kettős életet él álnéven, titkolva női kilétét. A véletlen folytán az egymás útját keresztező nők, a "Tiffany-lányok" - akiket az a vágy vezérel, hogy művésszé váljanak a saját korukban talán egyetlen elfogadható módon - áttörik koruk üvegplafonját az őket követő dolgozó nők számára. Éld át a történelem vibrálását a könyv lapjain! Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Felnőtteknek ajánljuk!
U dodávateľa
14,08 €

White Mulberry


1928, Japan-occupied Korea. Eleven-year-old Miyoung has dreams too big for her tiny farming village near Pyongyang: to become a teacher, to avoid an arranged marriage, to write her own future. When she is offered the chance to live with her older sister in Japan and continue her education, she is elated, even though it means leaving her sick mother - and her very name - behind. In Kyoto, anti-Korean sentiment is rising every day, and Miyoung quickly realizes she must pass as Japanese if she expects to survive. Her Japanese name, Miyoko, helps her find a new calling as a nurse, but as the years go by, she fears that her true self is slipping away. She seeks solace in a Korean church group and, within it, finds something she never expected: a romance with an activist that reignites her sense of purpose and gives her a cherished son. As war looms on a new front and Miyoung feels the constraints of her adopted home tighten, she is faced with a choice that will change her life - and the lives of those she loves - forever.
U dodávateľa
15,45 €

Lopaty. Román z povstania


Lopaty nie sú typickým vojnovým románom – prinášajú hlboký pohľad na vypäté situácie, ktorá odhaľuje charaktery ľudí na oboch stranách konfliktu. Príbeh sleduje rodinu mlynára, ktorá počas povstania tajne ošetruje zraneného partizána Petra, pričom čelí neustálemu riziku odhalenia zo strany špehov a udavačov a hrdelného trestu. Odvážny čin rodine posilňuje vzájomné putá, zatiaľ čo symbolické lopaty mlyna prinášajú nielen chlieb, ale aj bezpečie a pomoc tým, ktorí to najviac potrebujú. Rozvíja sa aj láska medzi hlavnými postavami, ktorá vzdoruje vojnovým útrapám. Verné opisy dobového života – práca v mlyne, zachovávanie tradícií – dotvárajú atmosféru a približujú čitateľovi vtedajšie časy.
Na sklade 1Ks
12,90 €

Siedma generácia


Strhujúci príbeh o hrdinoch dvoch rodov, šlachtického vešeléniovského a plebejského vyšelanského, ktorí na pozadí dobových udalostí, ako aj nemalej autorkinej fantázie, prekonávajú osudovou láskou vtedajšie sociálne statusy. Dej uvedie čitateľa do čias osídľovania Slovenska od 10. storočia, osobitne Novohradu a Gemer-Malohontu, cez jeho rozvoj, majetkové pomery šľachty a poddaných, ale aj ich nečakané lásky, vzostupy a pády viacerých generácií tak, ako oni prechádzali až do druhej polovice minulého storočia. Drobné historické objavy a upresnenia sú esenciálnou súčasťou deja, čo prispeje k obohateniu mozaiky minulosti daného regiónu.
Na sklade 1Ks
19,90 €

Norse Myths and Legends


This beautiful hardback edition brings together myths and legends from Norse mythology, presented with gold cover embossing and stencilled page edges. Inside you'll find the tale of Odin's search for wisdom, the making of Thor's hammer - and its loss and rediscovery. Curated by Emilie K. Baker, there are stories of magic swords, treasure hoards and the legendary Valkyrie. And there is romance too, in the wooing of Brunhilde. The wicked Loki appears as well - and is punished for his misdeeds. This ornate hardback edition features gold embossing on the font and back cover, full-colour endpaper designs, ivory pages and stencilled page-edges, making a welcome gift for anyone interested in Norse myths and legends. ABOUT THE SERIES: The Collectible Myth and Legends series contains luxurious gold embossed gift editions of classic myth and legends from around the world, featuring full-colour endpaper designs, ivory pages and striking stencilled page edges.
U dodávateľa
24,90 €

Lotti öröksége


Fábián Janka talán leginkább méltatott történelmi regénye a 18. és 19. század fordulójára kalauzol bennünket. Pestet és Budát ebben az időszakban a Martinovics-összeesküvés, a francia forradalom, majd a napóleoni háborúk tartják lázban. Ághfay báró fiának, Bálintnak a szíve is csordultig van a forradalom eszméivel és a szerelemmel, amit a kétes hírű, ám gyönyörű színésznő iránt érez. Apja akarata ellenére feleségül veszi az asszonyt, aki egy kislánnyal ajándékozza meg. Lotti korán elveszíti a szüleit, így, a nagy tudású sebész, Lőrinc mester neveli fel őt. A lány élénken érdeklődik az orvostudomány iránt, és minden vágya, hogy maga is orvos lehessen, ám erre kevés reménye van. Ráadásul a szívét is rabul ejti egy délceg katonatiszt... Az érzékletes leírásoknak és az izgalmas történetszövésnek köszönhetően valósággal megelevenedik előttünk a magyar történelem egy kevésbé ismert korszaka, a történelemkönyvekből ismert, üresen csengő nevek pedig élettel telnek meg. A szereplők leszármazottainak, az Ághfay-kúria újabb nemzedékeinek sorsát Fábián Janka Koszorúfonat és a Búzavirág című regényeiben követhetjük nyomon.
Na sklade 1Ks
14,08 €

Neuvěřitelná cesta


Březen 1897, Reykjavík. Nejvyšší úředník dánského krále na Islandu svolává zasedání učenců a význačných osobností ostrova. Sigurlína Brandsdóttir, dcera Brandura Jónssona, učence a písaře z Kotů ve Skagafjör?uru, zmizela. A s ní starožitný artefakt údajně nevyčíslitelné hodnoty. Islandské úřady zahajují vyšetřování krádeže, zatímco dívka se zcizeným předmětem podniká doslova neuvěřitelnou cestu. Toto je pikareskní severská novela islandské literární hvězdy Sigrún Pálsdóttir, v níž řetězec neuvěřitelných náhod mění životy jednotlivců i běh dějin.
U dodávateľa
24,42 €

Lázadás a világ végén


A Megfojtott virágok és az Eldorádó, az elveszett város világhírű szerzőjének új, lenyűgöző története hajótörésről, túlélésről, kegyetlenségről, csalásról, hősiességről, bátorságról és az eltitkolni próbált megdöbbentő igazságról. Az eredeti források alapján készült könyv megjelenésekor azonnal a The New York Times bestsellerlistájának élére ugrott. 1742. január 28-án egy rozoga bárka sodródott partra Brazíliában. Harminc csonttá soványodott ember tántorgott le róla, akik rendkívüli történetről számoltak be. Azt állították, ők a Brit Haditengerészet Wager nevű hadihajójának túlélői. A Wager még 1740-ben kelt útra, hogy a Spanyol Birodalom elleni titkos küldetésen vegyen részt. Miközben egy ezüsttel megrakott spanyol gályát üldöztek, a rajától elszakadt Wager hajótörést szenvedett Patagónia partjainál, egy lakatlan szigeten. A túlélők hónapokig szenvedtek a kegyetlen időjárástól és az éhségtől, mielőtt építeni tudtak egy kis hajót, amelyen 100 napon át több mint ötezer kilométert tettek meg. Hősként ünnepelték őket. Ám fél évvel később egy még silányabb tutaj érkezett Chile partjaira. Mindössze hárman utaztak rajta. Ők egészen más sztoriról számoltak be: a harminc korábbi túlélő valójában nem hős - hanem lázadó! Árulással és gyilkossággal vádolták meg egymást. Az Admiralitás hadbíróságot hívott össze, hogy kiderítse az igazságot. A tét óriási volt: akit bűnösnek találnak, felakasztják. David Grann sodró erejű, fordulatos és az utolsó oldalig izgalmakat tartogató tudósítása az emberi természet mélységeiről és a történelem egy alig ismert epizódjáról.
Na sklade 1Ks
18,28 €

Parsifal


Kniha "Parsifal" od Jana Dostala je dobrodružný příběh, inspirovaný středověkými legendami. Vypráví o mladém rytíři Parsifalovi, který se vydává na cestu za dobrodružstvím, aby poznal význam odvahy, přátelství a odpovědnosti. Na své pouti za grálem čelí výzvám a překonává překážky, které ho učí, co to znamená být skutečným rytířem. Příběh plný napětí, soubojů a hledání vyšších ideálů vtáhne čtenáře do kouzelného světa rytířských ctností a zázraků. Autor Jan Dostal (Pavel Křišťan) vypráví příběh poutavou a přístupnou formou vhodnou jak pro mladé čtenáře, tak pro dospělé.
U dodávateľa
18,70 €

Bridgertonovi (7-9) - komplet


Vraťte se díky tomuto boxu k charismatické rodině, která okouzlila londýnskou smetánku! Najdou Hyacinth Bridgertonová s Garethem St. Clairem na konci tajemného deníku odpovědi na své otázky? A co mladý pán Gregory Bridgerton, který na rozdíl od většiny mužů věří v lásku? Podaří se také jemu naplnit svá očekávání a stane nakonec u oltáře s tou pravou? A pokud by vás zajímalo, jak se jednotlivým členům této velké rodiny dařilo dál, je tu pro vás závěrečný díl série plný epilogů. Tak neváhejte, Mayfair už čeká!
U dodávateľa
41,20 €

Sudetský dům III: 1959 - 1963


Již téměř deset let je František Smolík oddělen od své rodiny ostnatým drátem kriminálu. Zatímco ve Sklářích si Jarmila musí sama poradit s péčí o rodinu, neustále pronásledovanou komunisty, František pomalu ztrácí naději, že se ještě někdy dočká shledání. Doba se ale mění a atmosféra ve společnosti se začíná uvolňovat. Političtí vězni jsou postupně propouštěni na svobodu a vrací se do svých domovů. Návrat do života je ale plný nástrah a staré křivdy nelze jen tak zapomenout. Působivé vyprávění nás naposledy zavede za našimi hrdiny do podhorské vesnice Skláře.
Na sklade 1Ks
19,99 € 21,40€

dostupné aj ako:

Mauthausen gyermeke


Az új élet csodája Ausztria, 1942 Amikor Lorét beterelik a mauthauseni koncentrációs tábor kapuin, aligha remélheti, hogy valaha is elhagyhatja börtönét. Tudja, innen általában a halál az egyetlen kiút. De hamarosan találkozik a szintén fogoly Wolffal, és menthetetlenül beleszeret a férfiba. Vigaszra és reményre találnak egymásban. Amikor Lore teherbe esik, tudják, cselekedniük kell. Saját életüket is kockára téve, meg kell menteniük gyermeküket, meg kell szökniük. Ezáltal lehetőséget biztosítva neki egy szabad életre. Ellie Midwood USA Today bestsellerszerző megtörtént eseményeken alapuló, könnyfakasztóan megragadó olvasmánya bemutatja, hogy a sötétség legmélyén is utat találhat a szeretet reményt adó sugara.
Na sklade 3Ks
16,90 €

Historické romány netreba dlho predstavovať. Kto by nemal rád príbehy odohrávajúce sa v časoch dávno, aj nie až tak dávno minulých. Ponorte sa do najkrajších historických príbehov pre ženy, ale aj pre mužov a nechajte sa uniesť od každodenných problémov. Nájdete tu top najnovšie historické romány od Lucindy Riley či Julie Quinn, alebo Jany Pronskej ale aj klasiku od Jane Austen alebo Ericha Maria Remarquea