Jazyk


Veková kategória


Hodnotenie


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


A baobab árnyékában


2014. április 14-én a Boko Haram terrorszervezet kétszázhetvenhat nigériai iskoláslányt rabolt el. Néhányuknak sikerült megmenekülnie. Ez az ő történetük. Egy pár új cipő, egyetemi diploma, szerelem, boldogság... Ilyesmikről álmodozik egy lány egy nigériai faluban. Ya Ta szorgalmasan tanul, és keményen dolgozik, hogy segítse a családját, a jövője pedig fényesnek tűnik, hiszen a falujából ő az első lány, akit felvettek az állami ösztöndíjasok közé. A papa rádiója viszont egyre félelmetesebb hírekről számol be. Ya Ta álmai akkor fordulnak rémálomba, amikor faluját megtámadja a Boko Haram iszlamista terrorszervezet. Elrabolják, és a többi lánnyal együtt az erdőbe hurcolják, ahol kénytelen felvenni fogvatartói radikális hitét, és végignézni, ahogy legjobb barátnői teljesen alávetik magukat az új rendnek. És bármennyire is lehetetlennek tűnik a szökés, meg kell vele próbálkoznia... Adaobi Tricia Nwaubani megrendítő regénye a megmenekült lányok visszaemlékezései alapján készült.
U dodávateľa
12,84 € 13,52 €

Álomkastély Franciaországban


Gyöngyöző pezsgő, meleg vajas croissant és egy kis je ne sais quoi... Hattie Carter-Jones szívét összetörték. Méghozzá apró darabokra. Testileg-lelkileg mélyponton van, úgy érzi, menedékre van szüksége, ahol a sebeit nyalogathatja. Így aztán kapva kap barátnője ajánlatán, hogy szervezze meg az esküvőjét, méghozzá a franciaországi Champagne régió egyik álomszép kastélyában. Hattie semmire sem vágyik kevésbé, mint a romantikára, arra meg végképp nem számít, hogy a szívdöglesztő Luc Brémont besétál az életébe. A simogató napsütésben eltöltött piknikeken és a helyi piacon tett séták során, az ínycsiklandó illatok kavalkádjában azonban felötlik benne, hogy elképzelhető, hogy nem csupán menedékre van szüksége, hanem egy kellemes nyári flörtre is. Vagy talán egy kicsit még annál is többre...
Na sklade 1Ks
14,18 € 14,93 €

Fordított napló - Titkosszolgák, civil mozgalom, magántörténelem


A Fordított napló gerincét a Nyüzsgő fedőnevű célszemélyről, Miszlivetz Ferencről szóló titkosszolgálati jelentések adják. A napi operatív jelentések ritka kivételtől eltekintve nem fedik fel az információszerzés módját, annak körülményeit, de a titkos informátor személyét sem. Tájékoztatnak viszont a titkosszolgálatok érdeklődési köréről, az "ellenzéki-ellenséges" célszemélyek és mozgalmak egyre bővülő hálózatáról és tevékenységéről. A könyv - a válogatott jelentések mellett - visszaemlékezéseket és esszéket is közöl a sűrűsödő, változások ígéretével teli időkről, az izgalmas helyszínekről, eseményekről és a jelentésekben feltűnő - esetenként ismeretlen, vagy éppen jelentős pályaívet befutott - szereplőkről. A Fordított napló - korábbi párjával, a Daliás időkkel együtt - olyan műfajt teremt, amely a változás pillanatának tényszerű megragadásával újszerűen járul hozzá a rendszerváltoztatás és az azt megelőző évek társadalmi, gazdasági és politikai folyamatainak megértéséhez, teret nyitva az asszociációk, a friss értelmezések, valamint a jövőbeni kutatások számára. A kötetet a történetek szereplőinek korabeli elemzései, törekvései, őszintén megfogalmazott dilemmái és személyes visszaemlékezései gazdagítják és teszik olvasmányossá, amelyek mintegy "visszafordítják" a naplót. Jody Jensen, Mary Kaldor, Sonja Licht, James Skelly, Jacek Czaputowicz, Cornelius Castoriadis, Csapody Tamás, Bába Iván és Szent-Iványi István szövegei mentén olyan történet íródik, amely túlmutat a lehallgatási jegyzőkönyvek mondatain,s korabeli aggodalmainkon át a jövő felé irányítja figyelmünket.
U dodávateľa
13,24 € 13,94 €

Hamarosan a mozikban


1947, Lone Butte. Bob Falls épségben tér haza a háborúból, de nem találja a helyét. Egyetlen délutánt tölt el különleges tehetségű ötéves unokaöccsével, Robbyval, akire komoly hatást gyakorol, azután huszonhárom évre eltűnik. 1970, Oakland. Robby immár TREV-VORR művésznéven képregényeket rajzol egy aprócska kiadónak. Egy nap levelet kap eltűnt nagybátyjától, és a feltörő emlékek hatása alatt papírra vet egy lángszórós katonáról szóló különös történetet, a Tűzeső legendáját. 2020, Hollywood. Bill Johnson, a sikeres producer mindig új ötletek után kutat. Mikor rábukkan egy igencsak furcsa, régi képregényre, egyből tudja, hogy megtalálta a hiányzó láncszemet, amivel teljessé teheti a népszerű ultraszuperhős-univerzumot, és végre vászonra viheti a különc Eve Knight alakját is. A főhősnő szerepét a karrierje csúcsán lévő Wren Lane-re osztja, míg Tűzesőt a nemrég befutott, szeszélyes OKB játssza majd, akinek mindenről megvan a saját elképzelése... Ám a regény igazi főszereplői a kamera mögött állók: producerek, asszisztensek, technikusok és mindenki, aki részt vesz a filmkészítés őrült, kimerítő, mégis mindennél csodálatosabb folyamatában. Tom Hanks nagyszabású regénye főhajtás előttük és a filmművészet előtt, egyszerre szívmelengető mese és kulisszatitkok elképesztő tárháza.
Na sklade 1Ks
18,73 € 19,72 €

Varázslókalauz önvédelmi sütéshez


A tizennégy éves Mona más, mint a város védelmével megbízott mágusok: nem tudja uralni a villámlást, nem tud beszélni a vízhez. Familiárisa egy kovászkeltető, mágiája pedig kizárólag kenyéren működik. Kényelmes életet él a nénikéje pékségében, ahol mézeskalács embereket bír táncra. Élete azonban fenekestül felfordul, amikor egy holttestet talál a pékségben. Egy orgyilkos járja a város utcáit, varázsnépekre vadászik, és úgy tűnik, Mona a következő célpontja. Ráadásul a hirtelen mágusok nélkül maradt, káoszba zuhant városban talán még az orgyilkos lesz Mona legkisebb problémája...
U dodávateľa
15,52 € 16,34 €

Andělská hra, 3. vydání


Poutavé, fascinující pokračování kultovního bestsellerového románu Stín větru přináší variaci na faustovský motiv o pokušení a touze po nesmrtelnosti, situovanou do magické Barcelony první poloviny 20. století. Mladý novinář David Martín přijme nabídku vydavatele Andrease Corelliho, aby pro něj napsal knihu, jakou ještě nikdy nikdo nestvořil. Tajemného Corelliho však obestírá řada záhad, k nimž se záhy přidají nevysvětlitelné náhody i úmrtí za nejasných okolností. A spousta otázek, z nichž nejpalčivější zní: Komu vlastně upsal David Martín duši?
U dodávateľa
31,29 € 32,94 €

dostupné aj ako:

Ala Luna


Lidstvo dosáhlo ohromného technologického pokroku – ovšem za cenu zpustošené planety, Lidé se proto přestěhovali do kolonií na Měsíci, Ti, kteří zůstali, musí realizovat své vlastní plány, Ze všeho nejdřív je potřeba napravit škody po utečencích, Vybudovat z trosek, nový, lepší svět, Když Sam Frank vyplouvá spolu se svou posádkou nákladní sběrné lodě na moře, netuší, že právě toho dne dojde k chemickému útoku a osud ho následně zanese do míst, která by nečekal ani v tom nejčernějším scénáři,
U dodávateľa
18,99 € 19,99 €

Bonyodalmak


Botrány és tragédia robban ki egy exkluzív párizsi szálloda kulisszái mögött Danielle Steel lebilincselő történetében, akit számtalan első számú bestsellere a világ kedvenc mesemondójává tett. A XVI. Lajos Hotel évtizedek óta Párizs egekig magasztalt, a gazdagok és a hírességek nemzetközi vendégkörét vonzó butikhotelje. Négy évig tartó felújítás után most végre újra megnyílik, és a hűséges vendégek megbecsült társasága visszatérhet. A tapasztalatlan új igazgató, Olivier Bateau, és megfontolt helyettese, Yvonne Philippe felkészülten várja őket. Mindketten arra törekszenek, hogy folytassák a szálloda kiváló hagyományait, de rájönnek, hogy egy szállodában bármi megtörténhet, és egy hűvös szeptemberi estén meg is történik. E végzetes éjszaka eseményei megrázóak, és a következményeket mindannyian érezni fogják. Danielle Steel felejthetetlen történetet mesél el egy híres szállodáról, ahol a bonyodalmak egykettőre élet-halál kérdéssé válnak, megváltoztatva mindazok életét, akik belépnek az ajtaján.
U dodávateľa
9,34 € 9,83 €

A birtok - Eltékozolt életek


A regény rejtélyes bűnesetekkel kezdődik: fiatal, szabados életet élő nők halnak meg, illetve tűnnek el nyomtalanul. A történet első része két idősíkon játszódik. A jelenben az életvédelmi nyomozók felderítő munkájának első szakaszát, valamint ezzel párhuzamosan a délszláv régióból a hazánkba érkezett "vállalkozók" bűnös üzelmeit és tragikusan alakuló magánéletüket ismerhetjük meg. Ezután a két szál összefut. A szerző a műben nemcsak izgalmas olvasmányélmény átadására törekszik, hanem felhívja a figyelmet, hogy mennyire értelmetlen eltékozolni vagy feláldozni életeket a hatalom- és birtoklásvágy érdekében. Az erkölcsi szempont, a jó és a rossz ütközése, amely azonban egyáltalán nem fekete vagy fehér, már önmagában elgondolkodtató.
U dodávateľa
10,68 € 11,24 €

Vaják VI. - The Witcher - Fecske-torony


A világot háború dúlja fel. Cirinek, a megjövendölt gyermeknek, nyoma veszett. Miközben barátok és ellenségek keresik, ő közönséges haramia álcáját ölti magára, és életében először az az életet éli, amit szeretne. Körülötte azonban egyre szorul a hurok. Geralt, a vaják összehívja szövetségeseit, hogy megmentse Cirit, akit kegyetlen zsoldosok üldöznek, miután haramiaként elhíresül. Csak egyetlen helyre menekülhet: a Fecske-toronyba. Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző Vaják-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével.
U dodávateľa
14,69 € 15,46 €

Paper Girls - Újságoslányok 6.


A többszörös Eisner- és Harvey-díjas PAPER GIRLS - ÚJSÁGOSLÁNYOK sorozatból az Amazon készített filmsorozat-adaptációt. Brian K. Vaughan, a SAGA bestseller szerzője és Cliff Chiang, a WONDER WOMAN legendás rajzolója Matt Wilson színezővel és Jared K. Fletcher beíróval együtt a PAPER GIRLS - ÚJSÁGOSLÁNYOK hatodik kötetével zárja az őrült történetet. KÖZEL A VILÁGVÉGE. Miután az 1988-ból érkezett újságoslányok átvészelték kalandjaikat a múltban, a jelenben és a jövőben, egy utolsó útra indulnak.
U dodávateľa
14,69 € 15,46 €

Kakukkszó


Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre. Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát... A Kakukkszó J. K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.
U dodávateľa
16,03 € 16,87 €

Asszony a fronton


Polcz Alaine regénye életének talán legnagyobb megpróbáltatását idézi fel, a második világháborúban fiatal asszonyként átélt borzalmakat. Saját meggyalázásának megrendítő történetét elmesélve hiteles, elfogulatlan, ezért perdöntő és örökérvényű tanúvallomást tesz az emberi sorsról. "A világtörténelem falára festett magánfreskójából" a háború emberi - kegyetlen és esendő - arca is feltárul az olvasó előtt. "Az egyik orosz volt rajtam. Hallottam, ahogy a mennyezetről egy női hang csapott le: anyu, anyuka! - kiabálta. Aztán rájöttem, hogy az én hangom az, én kiabálok. Mikor rájöttem, abbahagytam, csöndesen, mozdulatlanul feküdtem. A tudatommal nem tért vissza a testérzékelésem, mintha megdermedtem vagy kihűltem volna. Az ablaktalan, fűtetlen szobában, meztelen alsótesttel fázhattam is. Nem tudom, még hány orosz ment át rajtam azután, azt sem, hogy azelőtt mennyi. Mikor hajnalodott, otthagytak. Fölkeltem, nagyon nehezen tudtam mozogni. Fájt a fejem, az egész testem. Erősen véreztem. Nem azt éreztem, hogy megerőszakoltak, hanem azt, hogy testileg bántalmaztak."
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €

Nothing Is Real - 21 Beatles-dal


"Jó, figyelj, igazad van, nem kell mindenáron beszélni. Nem kényszerítelek. Csináljunk akkor valami mást. Tudod, mit? Próbáljuk ki a Beatles-terápiát! Hallgassunk meg egy dalt, és attól jobb kedvünk lesz. Jaj, ne gyere már te is azzal a dumával, hogy én csak ezt a négy ficsúrt szeretem, és teljesen beléjük vagyok bolondulva... Évtizedek óta csinálom, hidd el, hogy működik. Ha szarul érzem magam, benyomom a Beatlest, és rögtön az első taktusoktól megnyugszom." "McCartney számol: egy, két, há... Mondom, ekkor kezdődtek a hatvanas évek" - jelenti ki Benedek Szabolcs több síkon játszódó új regényének elbeszélő-főszereplője, ironikusan meghatározva a pillanatot, amely beindította az emberiség "sokadik megkésett reneszánszát", a fenyegető légkörű ötvenes és az unalomba fulladó, szürkésbarna hetvenes évek közti évtizedet. Amikor egy önmagát nagynak tartó (és nevező) generáció abban a meggyőződésben élt, hogy mindent másként fog csinálni, mint az elődei. A Beatles persze nemcsak múlt, valamelyest jelen is, az említett muzsikus koncertjeire például "percek alatt elkapkodják a tiketteket", igaz, "állóhely évtizedek óta nincs". A regény keretét egy meglepő befejezéssel záruló szerelmi történet adja, amelynek kapcsán huszonegy fejezeten keresztül sorjázik néhány ismert és sok-sok ismeretlen sztori a liverpooli fiúkról, egyik legnagyobb
U dodávateľa
12,04 € 12,67 €

Vad éjszakák - Edgar Allan Poe, Emily Dickinson, Mark Twain, Henry James és Ernest Hemingway utolsó napjai


Edgar Allan Poe, Emily Dickinson, Mark Twain, Henry James, Ernest Hemingway - a magyar olvasók által jól ismert Joyce Carol Oates az amerikai irodalom nagyjait idézi meg a Vad éjszakák-ban. A szerző az alkotók bőrébe bújva, nyelvezetüket, egyéni stílusukat finom árnyalatokkal utánozva életük utolsó heteit, hónapjait mutatja meg. Edgar Allan Poe halálának körülményeit posztumusz -a valóságban természetesen nem létező - naplójából ismerhetjük meg, amelyet egy csendes-óceáni sziget világítótornyának magányos őreként vezet, és talán nem meglepő, hogy számos hőséhez hasonlóan ő is tébolyultként távozik a világból. Mark Twain utolsó hónapjai azzal telnek, hogy szeretne minél közelebbi kapcsolatba kerülni az egyik legfiatalabb rajongójával, egy tizennégy év körüli kislánnyal. A novella közel felét kettejük levelezése teszi ki, de az író életének számos részletére is fény derül: szó esik kudarcokról, sikerekről, tragédiáról és boldogságról
U dodávateľa
13,38 € 14,08 €

In Memoriam


Egy angol elitgimnázium csapatnyi diákja éppen csak elkezdi felfedezni a testi és lelki élet gyönyöreit és kínjait, amikor kitör az első világháború. A távolinak tűnő háború egy csapásra a saját történetükké válik, amikor tizenhat-tizenhét évesen a frontvonalban találják magukat. Gaunt, a félig angol, félig német "óriás" anyja hazafiasságát bizonyítandó kényszerül bevonulni, míg szerelme, az érzékeny, újgazdag Ellwood saját identitását és a reménytelennek hitt szerelmet keresi a háború poklában. A kamaszkor minden gyötrelme találkozik össze a legvéresebb valósággal. Látjuk a lövészárkokat Loosban, a gáztámadást Ypres-ben, a somme-i véres ütközetet, az emberi kegyetlenség és a modern haditechnika pusztítását, és mindeközben egy tökéletesen reménytelen, mégis banálisan megejtő történetnek szurkolunk, remélve, hogy a szerelem valahogy mégis győzedelmeskedik a világon. Alice Winn regénye egyszerre szól a legelemibb és legemberibb történetekről és az európai kultúrát alapjaiban megrázó szörnyű háború mindennapjairól. Az In Memoriam alapkérdése, hogy hogyan élhető túl a háborús kataklizma, mi marad az emberi érzésekből és mi menthető meg a távolba vesző békebeli világ kincseiből. Hiába ismerjük a száz évvel ezelőtti háború történetét, mintha mégsem tanultunk volna róla, belőle eleget.
U dodávateľa
16,06 € 16,90 €

Egy asszony küzdelmei és átváltozásai


"Anyám biztos volt benne, hogy egy másik életet érdemel, hogy az az élet létezik valahol, elvontan, egy elképzelt világban, hogy vajmi kevés kellett volna ahhoz, hogy meglegyintse a szele, és hogy az ő élete csak egy véletlen folytán lett ilyen a valóságban." Édouard Louis (1992-) francia író. Könyveit számos nyelvre lefordították, a belőlük készült színdarabokat világszerte játsszák.
U dodávateľa
9,37 € 9,86 €

56, či?


Pod úsečným názvom sa tentoraz skrývajú krátke texty a textové fragmenty rôznych štýlov. V každom z nich sa Ja prevteľuje do inej podoby – Táto žena, Penelope, Jane, Salome... či Pandora. Autorský preklad nanovo skúma rozmanitosť jazykového výrazu i vizuálne stránky textu. Prelína sa tu smutné a úsmevné, nízke a vysoké, poetické a prízemné, dojímavé a uštipačné, tragické a ironické. Proces písania knihy sledoval reálne plynutie roka, ktorý okrem osobných katastrof postihla i globálna pandémia: Čo týždeň, to text, a ešte dačo navyše.
Na sklade 2Ks
12,83 € 13,50 €

Kráska & Beštia


Lili, mladej žene túžiacej po rodine, sa v jedinom momente zrúti celý svet. Po tom, čo dostane výpoveď v práci, pristihne svojho snúbenca v náručí inej ženy. Po čase sa nechá nahovoriť, aby skúsila šťastie prostredníctvom zoznamovacích aplikácií. Nemá však šťastie, keďže ani týmto spôsobom sa jej toho pravého nedarí nájsť. Vo chvíli, keď to chce definitívne vzdať, dostane sa jej do rúk dámsky časopis s inzerátom, na ktorý sa rozhodne zareagovať. Spoznáva muža svojich snov, ktorý nie je len zámožný džentlmen, ale túži po rodine rovnako ako ona sama. Dokonalá rozprávka... Táto však v sebe skrýva jeden háčik. Ak sa chce Lili s týmto výnimočným mužom stretnúť, musí absolvovať výberové konanie a akceptovať skutočnosť, že svojho vysnívaného za denného svetla nikdy neuvidí. Dôvod je prostý. Nechce ju svojím hrôzostrašným vzhľadom vystrašiť. Koľko ďalších prekvapení skrýva neznámy a taký tajuplný muž pod rúškom tmy? Podľahne neskúsená Lili jeho podmanivému umeniu zvádzania bez toho, aby odhalila jeho desivú tvár? Tešte sa na príbeh nabitý záhadami, túžbou a erotickým iskrením, ktoré rozdráždi nielen vašu predstavivosť.
Na sklade 4Ks
15,21 € 16,90 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King