Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Himnusz az élethez - Nem az én szégyenem


"Még mindig van bennem bizalom. Ez volt az én nagy gyengeségem, és ma ez az én erőm." 2020-ban Franciaországot, majd az egész világot példátlan történet sokkolta: a polgári életet élő nyugdíjas nagypapáról, Dominique Pelicot-ról kiderült, hogy tíz éven át kábította el gyógyszerekkel a feleségét, Giséle Pelicot-t, hogy az öntudatlan asszonyt idegenekkel együtt megerőszakolja a saját ágyában. Összesen hetvenkét férfi szerepelt fotók és videók ezrein, amiket Dominique beteges gondossággal rendszerezett a számítógépén. Az elkövetők közül az avignoni bíróság ötvenet tudott azonosítani és vád alá helyezni. 2024-ben Giséle anonimitásáról lemondva nyilvános tárgyalást kért, amely az egész világot megrázta. Mire Dominique Pelicot-t és társait három és fél hónap után elítélték, Giséle Pelicot igazi ikonná vált, aki számtalan áldozatnak segített önbizalmat és bátorságot meríteni, és visszaszerezni a méltóságukat. A Himnusz az élethez lapjain megrendítő őszinteséggel idézi fel házassága és férjével közös életük történetét, majd utolsó, rejtett bántalmazással teli évtizedét, végül az érzelmi gyógyulás hosszú útját. A könyv egyszerre memoár és kiáltvány: a túlélés, a bátorság és a hangját visszaszerző nő története, aki a csend megtörésével igazi változást indított el.
U dodávateľa
16,90 €

A Court of Silver Flames - Ezüst lángok udvara (Tüskék és rózsák udvara 5)


Sarah J. Maas lélegzetelállító romantasysorozata, a Tüskék és rózsák udvara szenvedélyes és érzéki folytatása, A BESTSELLERLISTÁK éléről. Nesta Archeron mindig is ingerlékeny és büszke volt, hirtelen gerjed haragra, és lassan bocsát meg. Amióta az Üstbe kényszerítették, és akarata ellenére főtündérré vált, nehezen találja a helyét a különös, veszedelmes világban, ahol él. Úgy tűnik, képtelen túllépni a Hybern elleni háború rémségein és mindazon, amit ott elveszített. És van valaki, aki mindenki másnál könnyebben feldühíti: Cassian, a sok csatát megjárt harcos, aki a Rhysand és Feyre uralta Éjszaka udvarában betöltött pozíciója miatt folyamatosan Nesta útjába keveredik. De Cassian nem csak a haragját szítja fel. Le sem tagadhatnák a kettejük közötti szikrákat - és a szenvedélyük fellángol, amikor kénytelenek egy fedél alá költözni. Mindeközben az áruló emberkirálynők, akik az előző háború során visszatértek a kontinensre, veszélyes új szövetséget kötnek, és a vidék törékeny békéjét fenyegetik. A megállításuk kulcsa pedig azon múlik, képes-e Cassian és Nesta szembenézni az őket kísértő múlttal. Ők ketten belső és külső rémekkel küzdenek a bizonytalansággal teli világban, miközben elfogadást - és gyógyulást - keresnek egymás karjában. Add át magad a sodrásának!
Na sklade 1Ks
28,17 €

Árnyhercegnő - Különleges kiadás


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Az árnyak a véremben vannak. Érzem, ahogy belém ássák magukat, a bőröm alatt kúsznak, foglyul ejtenek. De a bennem élő sötétség még mindig jobb, mint az engem körülvevő. A négy égi örökös mindenre hajlandó, hogy elpusztítson engem és a testvéremet. Ám még mindig nem fogták fel, hogy sosem volt dolguk nálunk erősebb lényekkel. És amikor napvilágra kerül a titkunk, készen kell állnunk szembeszállni velük, és az összes ellenünk törő kegyetlen tündérrel. Vagy mi, vagy ők. Az pedig holtbiztos, hogy nem mi maradunk alul.
Na sklade 1Ks
23,94 €

A másik nővér


Egyetlen hatalmas hazugság Caitlin és Olivia izgatottan várja az estét, ugyanis szüleik úgy gondolják, tíz- és tizenháromévesen már elég nagyok hozzá, hogy egyedül maradhassanak a házban, amíg ők egy kicsit kikapcsolódnak. Végül is az idilli kisvárosban, ahol élnek, az emberek többsége még a bejárati ajtót sem szokta kulcsra zárni. Legnagyobb örömükre a lányok pattogatott kukoricát majszolva nézik a kedvenc tévéműsorukat. Majd lefekszenek aludni. Azonban nem veszik észre, hogy valaki figyeli őket... Amikor a szüleik hazatérnek, Olivia ágyát üresen találják. Az idősebb lányuknak nyoma veszett. Úgy tűnik, végleg. Egészen mostanáig. De a hazatérő és magát Oliviának valló fiatal nő valóban azonos az eltűnt lánnyal? Vajon igaz-e minden, amit a húga annak idején mondott arról, amit az eltűnése éjszakáján látott? A családja közel tizenhat évig várt erre a pillanatra, csakhogy a két nővér számtalan titkot őriz. Dandy Smith első magyarul megjelenő regénye izgalmasan fordulatos, letehetetlen és magával ragadóan sodró lendületű pszichológiai thriller.
U dodávateľa
17,74 €

Sötét víz


Itt ülök Skóciában egy hűvös, szeles augusztusi estén, és várok... Mire is? Hogy az igazság egy kicsit helyreálljon. Viharos éjszaka Skócia nyugati partján. Két család egymástól függetlenül ugyanabban az öbölben táborozik, és az éjszaka közepén a legszörnyűbb rémálmukra ébrednek. Maszkos férfiak támadnak rájuk, az erőszak fellángol, és végül csak Iris, egy kamaszlány marad életben, akinek sikerül elrejtőznie. A Kilbride-gyilkosságok elkövetőit azóta sem találják... Évekkel később Irist zaklató követi, a barátnője pedig nyomtalanul eltűnik egy közös nyaralásuk során Franciaországban. Iris véletlenül találkozik Caleb Hale volt nyomozóval, akit megragad a tragikus múltú lány története. Caleb Kate Linville segítségét kéri, aki a szabályokat megszegve együtt kezd nyomozni a férfival, és miközben az ügy egyre személyesebbé válik számukra, úgy süllyednek mind mélyebbre a saját rémálmukban is.
Na sklade 1Ks
18,28 €

Kerülő - avagy a közép-európai sima zsidók létélménye


Az Örökkévaló különböző hiteket adott nekünk, de csak egyetlen világot, hogy együtt éljünk benne. (Lord Jonathan Sacks, a Brit Nemzetközösség egykori főrabbija) Aki nem jár zsinagógába, nem tagja hitközösségnek, nem telepedett ki Izraelbe, nem beszél se héberül, se jiddisül, nincsenek izraelita hagyományai vagy szokásai, eszik disznóhúst, magyarnak érzi és vallja önmagát, az anyanyelve magyar, MÉGIS gyakran lezsidózzák = sima zsidó.
U dodávateľa
15,49 €

The Lies That Summon the Night - Songs for the Sinless 1 (Paperback)


The darkest sins taste the sweetest... Ever since art gave life to bloodthirsty shadows, creative works have been forbidden. The talented are sacrificed to the Sinless - the immortal royals who feast on human blood. Inana's secret storytelling nearly got her killed once, and she'll be damned if she's ever caught again. With a bounty on her head, she keeps to the city's dark underbelly where she earns a meager living from thrill-seeking patrons desperate to hear her illicit fiction. Until a Shadowbane catches one of her performances... Dominic is a half-Sinless monster hunter as fearsome as his prey. But the murderous shades he tracks aren't the only creatures with bloodlust; Shadowbanes must consume blood to survive. And to complete his hunt, he needs an artist to summon the shadows. Inana is just what he needs. Dominic delivers an ultimatum: serve him or he'll claim her bounty. When survival is all Inana has left, the choice is clear. At least until she can betray him and leave him for dead... As their tense alliance leads them into the heart of danger, dark secrets unravel - about each other, their world, and the threats they face. But the greatest risk of all is the desire growing between them. There's something more sinful than lust at play, and it could bring the world to its knees.
U dodávateľa
22,45 €

Corpus delicti


Juli Zeh disztópikus regényében a Módszer nevű egészségdiktatúra mindent és mindenkit ellenőriz: a testet, a gondolatokat, az érzelmeket. A sport kötelező, az élvezeti szerek tiltottak, az életet adatok és statisztikák szabályozzák. A Corpus delicti főhőse, Mia Holl fiatal, tehetséges biológus, aki hisz a tudományban és a rendszer tökéletes működésében. Amikor azonban öccsét egy állítólagos bűncselekmény miatt elítélik, majd a börtönben öngyilkosságot követ el, Mia kételkedni kezd. Nem forradalmat akar - csupán az igazságot. Ám az önálló gondolkodás, a túl sok érzelem és a szeretet már önmagában is bűnnek számít. A regény krimiszerű feszültséggel vizsgálja, mi történik, amikor a rend fontosabbá válik az igazságnál, az egészség nevében pedig a szabadság is feláldozhatóvá válik. Nyugtalanító és provokatív olvasmány. A kiadónál korábban megjelent kötete: Újév (2025) Juli Zeh (1974) német író és jogász. Németország egyik legsikeresebb regényírója, sokféle műfajban otthonosan mozgó alkotó, publicistaként pedig aktívan nyilvánít véleményt társadalompolitikai kérdésekben is. Számos díj kitüntetettje, többek között megkapta a Német Könyvdíjat, a Thomas Mann-díjat és a Heinrich Böll-díjat. Könyveit harmincöt nyelvre fordították le. Juli Zeh nemcsak népszerű szerző, de Németországban középiskolai "tananyag" is. Az NSZK-ban született, de a volt NDK területén, Brandenburgban él, és az utóbbi években nagyregényei témája a két Németország egyesítésének kudarca és annak okai.
U dodávateľa
11,83 €

Az elveszett napló


A nyár beköszöntével vakációzók özönlenek Bretagne idilli partvidékére. Ám mikor előbb egy utazó nő hal meg gyanús körülmények között, majd látszólag egy lejárató kampány hatására egy másik személy is véget vet az életének, az események sötét fordulatot vesznek. Mila Shepherd Franciaországba érkezik, hogy gondját viselje az unokahúgának, Aninak, miután a kislány egy tragikus balesetben mindkét szülőjét elveszítette. A család magányos tengerparti házában találnak menedéket, és ideiglenesen átveszi testvére, Sophie munkáját is egy ügynökségnél, amely eltűnt személyek felkutatására szakosodott. Morannez látszólag idilli városka, de a felszín alatt baljós erők munkálkodnak, a helyi rendőrség pedig inkább félrenéz. Mila az egyetlen, aki hajlandó szembenézni az igazsággal. Valaki azonban bármi áron igyekszik megóvni a szörnyű titkok. A nyomok pedig egészen a véres, hosszú évekig elhúzódó délszláv háborúig vezetnek vissza.
U dodávateľa
15,75 €

Corax - Az árnyak ura


A Nagy Hadjárat során a Hollógárda primarchájára, Coraxra hárul a feladat, hogy behódoltassa a Carinae hatalmas űrvárosait. Eltökélten, hogy ezeket a világokat engedelmességre bírja, szabadjára engedi a légiója és a Birodalmi Hadsereg erejét. Carinae urainak menedékei azonban jól védettek és megbánás nélkül szállnak szembe a támadókkal, akár a csapataik élete árán is. A konfliktus tetőpontján, Zenith űrvárosában egy ősi időkből származó rettegett biofegyver szabadul el, amely azonnal térdre kényszeríti a birodalmi erőket. Szövetségesek fordulnak egymás ellen, és a Hollógárda szinte leküzdhetetlen akadályokkal száll szembe. Ahogy a hadjárat kimenetele egyre bizonytalanabb, Coraxnak félre kell tennie a bosszúvágyát a háború gyors és biztos lezárása érdekében.
U dodávateľa
17,72 €

SpongeBob 2/2026


Zvláštní interaktivní číslo! Tentokrát sami přiložíte ruku k dílu, abyste pomohli Sépiákovi hledat rozdíly, mladému detektivu SpongeBobovi vyřešit velkou dortovou loupež a Patrikovi sestavit rozházený komiks! Můžete kreslit a vyzkoušet si, jak pevné máte nervy, nebo rozhodovat, jak se vyvine dobrodružství noční sousedské hlídky!
U dodávateľa
2,77 €

The Epicenter of Forever


A moving story about family, forgiveness, and unexpected love—where the fault lines of a fractured past become the foundation for building something new. Eden Hawthorne spent idyllic childhood summers in Grand Trees, a mountain town perched along a restless earthquake fault in the heart of California’s fire country. But her family and future were shattered there, and she vowed never to return—until news of her estranged mother’s illness forces her back twenty years later. Still reeling from her recent divorce, Eden has to confront her mom’s found family, including single father Caleb Connell, who blames Eden for the seismic rift that drove her away. But as they move beyond a battle of wills, Eden and Caleb discover shared wounds and intertwined histories—and succumb to an attraction that feels fated. When her mother’s condition worsens, Eden faces an impossible choice between the man she’s falling for and the mother she’s just beginning to forgive. And with time running out, Eden fears her decision will doom her to relive the aftershocks of past heartbreak.
U dodávateľa
13,49 €

Náhodné prejavy láskavosti


Je 24. december. Woycek si nikdy nevšímal Vianoce. Toho dňa ho však chorý sused požiada o láskavosť: vyzdvihnúť darček pre syna. Tým sa začína epizodická zimná novela, ktorá skladá mozaiku z obyvateľov jedného mesta. Autor v jej ôsmich častiach, každej v osobitom štýle, predstavuje pestré panoptikum postáv, ktoré prežívajú neortodoxný sviatočný deň zakončený nečakanými precitnutiami.
U dodávateľa
11,50 €

Színésznők


"Magyarország a csodálatos színészek szülőföldje és hazája" - vallja LÉNER PÉTER (1936) rendező, a nyíregyházi, majd a József Attila Színház igazgatója, akit már gyerekkorában elvarázsolt, megérintett a színészek világa, vágyott arra, hogy a közelükbe kerüljön, hogy megértse, kik ők. Ez a kíváncsiság, empátia és szeretet máig tart, és ebből a szenvedélyből születettek sorban színházi tárgyú írásai. A szerző hatodik könyvében három csodálatos színésznővel - HALÁSZ JUDITTAL, ESZTERGÁLYOS CECÍLIÁVAL és GALAMBOS ERZSIVEL - beszélgetve arra a titokra próbál fényt deríteni, "mi az, ami rajtunk múlik? Mi az életben, a pályánkon maradás titka, receptje? Egyáltalán van ilyen?" A három művésznőt faggatva azt a fél évszázadot is szeretné megérteni, amit együtt éltek meg a magyar színházi és közéletben. GAJDÓ TAMÁS (1964) színháztörténész írása a magyar színház történetének távlatában tesz izgalmas kiegészítéseket a titkok megfejtéséhez: miféle megpróbáltatások sújtották a 19. század óta a színésznőket, milyen előítéletekkel találkoztak a színészi pályára vágyó fiatal leányok, hogyan alakult a sztárkultusz, miként változott a közízlés, és ennek következtében az elvárások a színésznőkkel szemben? Vajon mennyire fontos a sajtó szerepe és ez hogyan változott meg a digitális világban, miközben a színház és a csodálatos színészek világa örök és titokzatos maradt. "Megjelentek előttem a képek, a jelenetek. Átadtam magam Halász Jutka dalos, lovas emlékeinek, színházi gondolatainak, Péter kikerülhetetlen kérdéseinek, és belemerültem az olvasásba. Megszűnt körülöttem a világ. Csak olvastam, csak olvastam... és nem tudtam abbahagyni. Kedves olvasó, ha szereted a SZÍNHÁZAT, ezt a könyvet te sem tudod majd letenni." (Bodrogi Gyula)
U dodávateľa
12,96 €

A bálna éneke - Regény öt hangra


Jodi Picoult első regényében öt részletesen kidolgozott elbeszélői hangot sző egybe, ezeken keresztül mesél a szerelemről, a veszteségről és önmagunk felfedezéséről. Egy anya, a lánya, és három nagyon különböző férfi hangján szól hozzánk. Jane mindig is mások árnyékában élt. Bántalmazó családja elől menekülve hozzámegy az óceánkutató Oliver Joneshoz, ám hamar második helyre szorul férje egyre inkább felívelő karrierje mögött. Ám amikor lányát, Rebeccát sérelem éri, Jane határozott fellépése mindenkit megdöbbent. Jane és Rebecca maguk mögött hagyják San Diegót, és vele Olivert, hogy Amerikát átszelve eljussanak a menedéket nyújtó massachusettsi almáskertbe, ahol Jane öccse, Joley dolgozik. Leveleivel, amelyek különböző postahivatalokban várják a húgát, ő segíti át Jane-t az Államokon. Minden egyes levél útba igazítja a következő postához, és esélyt ad számára, hogy elgondolkodjon elfelejtett múltján. Olivernek, aki hatalmas óceánokon át kutatja a hím hosszúszárnyú bálnák nyomait, most egy kontinensen keresztül kell követnie kiszámíthatatlan feleségét. Ez csak úgy megy, ha megtanulja a felesége szemével nézni a világot - és önmagát. A bálna éneke erőteljes és érzékeny regény a családi életről, amely azt járja körül, hogyan adja át a dalokat egyik férfimesélő a másiknak, és azt is, hogy hogyan örökítik át tudat alatt az anyák a figyelő hallgatás női hagyományát a lányaiknak.
U dodávateľa
19,72 €

Follow Her


Some call her a cult leader. Others, their salvation. I used to call her my best friend…Ten years ago, seventeen-year-olds Katie and Frida spent a heatwave summer together on a tidal island and they haven’t spoken since. Katie has tried hard to forget about what happened, all while watching Frida rise to fame as a spiritual influencer with millions of devoted followers. But then a photograph surfaces: a group of girls bathed in summer light, white t-shirts glowing against marsh water. One figure is the celebrated Frida Rae. One is Katie. The others are girls whose dead bodies recently washed up near the island. As a determined journalist starts asking questions, Katie’s carefully constructed life as a doctor’s wife and a mother begins to crack. Forced to recall her time with Frida, she is drawn back into a world of obsession, toxic first love and deadly secrets. Frida has many faces: victim, friend, spiritual leader. But how far will both women go to protect their image—and whose story will the world believe?
U dodávateľa
12,49 €

Missing


When a woman disappears, a homeless man is the only person who can find her. On a cold Manchester night, Victor Mitchum and his loyal-ish dog witness something they were never meant to see. Living on the streets has made Victor good at watching people—which is exactly why private investigator Kasper Dabrowski recruits him to help find a missing woman. But as Victor watches from the shadows, he realises he has stumbled into something far more dangerous. Working alongside Kasper and his sister, Victor discovers he’s not just tracking kidnappers—he’s watching killers. And now they know someone is watching them. With time running out for their victims, Victor must rally his unlikely allies—the forgotten people of Manchester’s streets—in a desperate fight for survival. But in a city where the powerful prey on the vulnerable, can a man society has chosen to ignore become the hero these families need?
U dodávateľa
12,49 €

dostupné aj ako:

In His Wake


A political assassination draws an investigative reporter into a far-reaching conspiracy in a riveting thriller by Chad Zunker, Amazon Charts bestselling author of The Wife You Know and Family Money. The death of reporter Dean Dawson’s estranged father in a boating accident leaves Dean and his brothers with mixed emotions. After all, the man abandoned his family and lived a life of inexplicable lies and broken promises. But four months after that fatal night cruise, their father is becoming a greater mystery than they imagined. When a presidential candidate is assassinated in Austin, Dean is contacted by April North, his former girlfriend and an associate of Dean’s father at a powerhouse law firm. She’s stumbled upon a shocker. A cryptic text she wasn’t supposed to see on her boss’s phone not only implicates the firm in the assassination but also suggests that Dean’s father may still be very much alive. As the brothers are pulled into a dark conspiracy, Dean and April are on the run as the next targets of a mysterious assassin—and one kill shot away from discovering the truth and a father’s dangerous secrets.
U dodávateľa
13,49 €

A karmok uralma (Különleges kiadás)


Csak előre vezet az út. Csak a bosszú létezik. Silla Nordvig túlélte a Csontok útját. Elmenekült Kopából a Véresbárdú Banda kegyetlen vezetőjével. Ám mivel a férfi ugyancsak titkolja a valódi kilétét, mindketten menekülésre kárhoztatnak. A búvóhelyükön Silla új tervet kovácsol: kitanulja, hogyan használja a varázserejét, és megmenti a nővérét. Ehhez csupán a legfélelmetesebb ellenfeleit kell legyőznie: a saját démonjait. Saga Volsiknak nincs veszítenivalója. Legyilkolták a családját, elvették tőle az országa trónját, és most azt várják, hogyszó nélkül hozzá kösse az életét a trónbitorló örököséhez. Minden megváltozik azonban, amikor a lány rádöbben, hogy a mostohaanyja követte el ellene a legnagyobb árulást. Íseldur királyságában rég holtnak hitt varázslat ébred, és mindent átszőnek a kárhozat sötét szálai. Sillának és Sagának ebben a felbolydult világban kell egymásra találnia- mielőtt örökre elvesznének.
U dodávateľa
25,32 €

Beletria je často nazývaná aj krásnou, alebo umeleckou literatúrou. Toto označenie pochádza z francúzskeho názvu belles lettres (krásna literatúra)Výrazom beletria sa súhrnne označujú umelecké prozaické diela. K najznámejším beletristickým žánrom patrí poviedka, novela, román, črta či umelecká reportáž.

Romány, poviedky a novely ponúkajú pútavé príbehy s výraznými postavami a atmosférou. Divadelné hry zase slúžia ako materiál pre divadelné predstavenia a prinášajú konverzácie, dramatické situácie a komediálne alebo tragické prvky.

Beletria je neoddeliteľnou súčasťou literatúry, ktorá obohacuje naše vnímanie sveta a poskytuje nám príležitosť prežívať rôznorodé príbehy a vstúpiť do rôznych svetov. Bez ohľadu na to, či preferujete dobrodružstvo, romantiku alebo reflexiu, beletria vám umožní objaviť nové myšlienky, inšpirácie a zábavu.

Hľadáte knižných hrdinov, ktorí vás zavedú do sveta romantiky, histórie, sci-fi či fantasy? Prinášame vám ten najlepší výber skutočných príbehov, románov, detektívok, noviel a poviedok. K úspešným autorom beletrie patria Jozef KarikaDominik Dán, Róbert Bryndza, Kristína Tormová, Urbaníková EvitaTáňa Keleová Vasilková a Stephen King