Najnovšie - Kresťanstvo strana 139 z 141

Poviedky v knihe Bezčasie ponúkajú myšlienky dotýkajúce sa dimenzií, ktoré prekračujú bežne vnímaný čas. Autor napriek tomu odhaľuje reálne roviny života a prináša pútavé príbehy odkazujúce na dôležité otázky ľudského snaženia a smerovania. Čitateľa vťahuje na „územie, také vzdialené a pritom také blízke, nečakané i tušené“, čím mu otvára zákutia samého seba. Odkrýva príbeh každého z nás.

Pýtali ste sa niekedy, či vám niečo podstatné neuniká? Môže sa vám to zdať bláznivé! Boh celého vesmíru - tvorca dusíka, borovicového ihličia, galaxií a stupnice e mol - nás miluje radikálnou, bezpodmienečnou a sebaobetujúcou sa láskou. A aká je naša reakcia na ňu? Chodíme do kostola, spievame piesne a s nažíme sa nepoužívať vulgárne výrazy. Či ste si to takto pre seba sformulovali, alebo nie... všetci vieme, že niečo nie je v poriadku. Netúžite v hĺbke srdca zmeniť tento stav? Netúžite mať skutočnú vieru, ktorá vie pre problémy tohto sveta nájsť konkrétne, možno radikálne riešenia? Boh vám ponúka vzťah vášnivej lásky. Pretože riešením náboženskej ľahostajnosti nie je usilovať sa úzkostlivo dodržiavať zoznam príkazov a záka zov. Zmeníte to, iba ak sa do Boha zamilujete. A keď sa stretnete s jeho láskou, ako to opisuje Francis Chan, už nikdy nebudete ako predtým. Pretože ak sa do niekoho vášnivo zamilujete, zmení sa celý váš život.

Poznáte to. Stretnete na ulici atraktívneho mladého muža. Oko každého dievčaťa sa na ňom ohreje. Vrstovníčky jeho rodičov uznanlivo pokyvkávajú hlavami: "Fešáka vychovala tá Žofka, veru hej." Potom sa sčista jasna dozviete, že odchádza do kláštora. Alebo sa na vás pred kostolom usmeje ružovolíca veselá mladá žena v rehoľnom rúchu. Radosť a živosť jej očí býva podmanivá. A vy sa pýtate: "Ako je možné, že takíto skvelí ľudia sa zriekajú toľkých dobrých vecí, ktoré svet ponúka?" Dobrovoľne si volia chudobu, čistotu, poslušnosť. Evanjeliové rady zachovávania chudoby, čistoty a poslušnosti sú už stáročia v Cirkvi znamením i provokáciou. Páter Jozef Augustyn SJ, jeden z najobľúbenejších katolíckych autorov v strednej Európe, v tejto útlej knižočke možno dá odpoveď aj na naše nechápavé: "Ako je to možné...?" Nenapísal ju pre tých, ktorí už pochopili a sľúbili, že budú chudobní, čistí a poslušní. Napísal ju pre nás, ktorí nechápeme...

„...moderný človek ženie sa len za zovňajškom, len za tým, čo ho nevzrušuje, cení si len to, čo mu hneď osoží...” Tento citát Janka Silana (z prednášky Vďačnosť poézie) možno vnímať ako jeden z dominantných motivačných impulzov knihy Literatúra ako svetlo (LÚČ 2004), odhaľujúci príčinu ale aj dôsledok hodnotovej dezorientácie človeka dnešného sveta. Už v názve knihy autor Július Paštéka akcentuje základnú líniu svojho vnímania literatúry a kultúry vôbec. Poukazuje na to, že práve ona by svojou vernosťou k hodnotám pravdy, dobra i krásy mala vnášať svetlo do procesu vnútorného formovania sa človeka. Myšlienka o „životodarnej” sile umeleckej tvorby je zjednocujúcim momentom celej knihy i napriek tomu, že jednotlivé kapitoly tvoria „sólotexty”, staršie i novšie, publikované pôvodne knižne i časopisecky v podobe obšírnejších komentárov k vydaným dielam dlho zakazovaných slovenských katolíckych autorov. V tejto galérii „sprostredkovateľov svetla” chce Paštéka cez ich portréty vzbudiť záujem čitateľa o vyššie, duchovné hodnoty a aktivizovať ho pre ne, v duchu slov Jána Pavla II.: „Stvorený svet bol darovaný a zverený človeku ako úloha, a teda nemá byť pre neho prameňom utrpenia, ale základom tvorivej existencie.” Texty sú tematicky rozdelené do štyroch častí: I. Malý danteovský cyklus, II. Kresťanská mysliteľská línia, III. Z okruhu Katolíckej moderny, IV. S NÁRODOM V SRDCI. V každej z nich predstavuje „rytierov ducha”, ktorí nadčasovosťou svojich myšlienok pobádali k hľadaniu metafyzickej opory či základu nielen osobného, ale aj spoločenského a národného života. Vnútorným kľúčom k pochopeniu ich tvorby, a teda ich spoločnou konštantou, je kresťanský princíp, ktorý zacieľuje ich pozornosť na základné ľudské hodnoty. V prvej časti Július Paštéka popisuje komplikovanú cestu slovenského prekladu Danteho Božskej komédie a vyzdvihuje jej nadčasovosť – nielen pre vysoký umelecký štýl, obrazovú a myšlienkovú silu slova Danteho poézie, ale najmä pre jej schopnosť „odhaľovať najvyššie vertikály a ozrejmovať najhlbšie otázky ľudskej existencie”. V druhej časti predstavuje niekoľko pohľadov kresťanských mysliteľov na formovanie sa umeleckého myslenia a kultúry. Na počiatok tejto kresťanskej filozofickej línie kladie sv. Augustína, ktorého filozofia, rovnako ako Danteho poézia, presahuje veky a výrazne ovplyvnila aj slovenských kresťanských mysliteľov, odmietajúcich konzervatívny, až bezduchý tradicionalizmus a uvedomujúcich si nutnosť aktívneho prístupu každého člena spoločnosti v kultúrnom vývine moderného sveta. Kritickým rozborom filozofických a kulturologických prác tomistu F. Skyčáka, „teológa kultúry” – L. Hanusa, J. Kútnika Šmálova či P. Straussa prispel Július Paštéka k novému vzkrieseniu myšlienok pluralizmu, univerzalizmu či europeizácie, ktoré v úzkej prepojenosti s princípmi kresťanskej etiky a spirituálneho humanizmu silne rezonovali nielen v čase represívneho politického systému, ale pre svoju nekompromisnosť naberajú na intenzite práve v dnešnom čase všeobecnej relativizácie hodnôt. Dôslednej textologickej analýze a novej interpretácii bez predsudkov podrobuje v ďalších dvoch častiach aj texty slovenských katolíckych básnikov, jednak členov Katolíckej moderny (R. Dilong, J. Silan, M. Šprinc, V. Turčány), jednak tých, ktorí svojím kresťanským svetonázorom a úsilím nájsť pravé ľudské hodnoty aktualizovali národne motivovanú poéziu (A. Žarnov, V. Beniak, K. Strmeň). I keď charakterizuje ich tvorbu ako náboženskú, neobmedzuje sa len na túto stránku jej myšlienkovej interpretácie. Nepovažuje ju za mýtickú, ale výsostne etickú, vyzývajúcu na cestu nápravy, prostredníctvom spoznávania vlastných hodnôt. Pri národne orientovaných básnikoch nepopiera ich politickú nacionálnu angažovanosť, ale tým, že si zároveň všíma ich schopnosť nadhľadu univerzálna, ich zmysel pre absolútne hodnoty, akou je napríklad sloboda, a tým, že navzájom prepojil oba pramene ich poézie – kresťanský i národný, našiel cestu k ich pochopeniu a potvrdil tak aj ich nadčasovosť. Paštéka vo svojich štúdiách tematický a jazykový rozbor jednotlivých zbierok, s dôrazom na emotívnu a expresívnu silu obrazov, prelína s opisom životných osudov a premien básnických charakterov ich autorov. Osobitne si pri tom všíma špecifiká exilových básnikov. Svoje hodnotenia dokumentuje množstvom textového materiálu a konfrontuje ich aj s dobovou literárnou kritikou či historickou kultúrno-spoločenskou reflexiou. Tvorbu týchto básnikov začleňuje do kontextu ostatných ich dobových súpútnikov (nachádza zaujímavé paralely aj so zahraničnými autormi), ale aj do kontextu rozvíjajúcich sa umeleckých smerov. Na jednej strane sa Paštéka snaží podať dôkaz o tom, že ich kresťanský etos nebol v rozpore s modernou poetikou či modernistickou technikou, na druhej strane však zdôrazňuje ich odpor voči „kultu slova”. Vysoko oceňuje, že nezapreli samých seba a zostali verní duchu humanizmu. Metafyzický základ ich poézie sa tak pre čitateľa stáva predpokladom dobrodružstva spoznávania, hľadania a utvárania samého seba i sveta. Kniha Literatúra ako svetlo vyšla v edícii Libri historiae slovaciae vydavateľstva LÚČ pri príležitosti osemdesiatin autora týchto štúdií, PhDr. Júliusa Paštéku, DrSc., literárneho, divadelného i filmového vedca, estetika a kulturológa, držiteľa najvyšších štátnych a cirkevných vyznamenaní, ktoré získal najmä za svoje nekompromisné životné postoje. Jeho zásluhou po roku 1989 mohli vyjsť viaceré diela reprezentatívnych mysliteľských i kultúrnych katolíckych osobností.

Bible je nejrozšířenější a nejčtenější knihou v dějinách lidstva. Ať už jde o filosofii, literaturu, výtvarné umění, právo, etiku či politiku, naše civilizace dosud zjevně či skrytě čerpá z biblického poselství. Znát postavy, příběhy a výroky této Knihy knih patří k základům vzdělanosti každého člověka. Překlad 21. století přináší nadčasové poselství Bible v současné, čtivé češtině. Usiluje o maximální věrnost původním hebrejským, aramejským a řeckým textům, zároveň však chce oslovit dnešní čtenáře – ty, kteří jsou zvyklí čerpat z této knihy inspiraci pro každý den, i ty, kteří ji otevírají poprvé.

Egy könyv, mely ebben a formában először kerül az olvasók elé. Egy könyv, melynek rövidített változata először Kanadában jelent meg 1974-ben. Majd 1989-ben itthon - a csonka kiadás. Egy könyv egy kivételes sorsról, egy kivételes emberről, akinek neve egybeforrt a világháborút követő évtizedek kusza politikájával. Egy könyv, mely megmutatja a diktatúra ördögi arcát. Egy könyv a hősi ellenállásról. Mindszenty József emblematikus sorsa huszadik századi kálváriajárás. Az ellenállás íve a kommün és a Kádár-korszak között húzódik, közelnézetben: Tanácsköztársaság, nyilas terror, Rákosi-diktatúra, 1956, Kádár-rendszer. Majd következik az emigráció, de a politikai szálak már a legkorábbi időktől átvezetnek az országhatáron és a kontinensen. Mindszenty meghurcolása, perbe fogása, bebörtönzése évtizedekig tabutéma volt Magyarországon, írásai, beszédei indexre kerültek, nevének kiejtése is kivívta az egykori hatalom haragját. A rendszerváltozást követően ügyében perújítási nyomozást rendeltek el, újratemetésére 1991-ben került sor, a rehabilitálási eljárást csak 2012-ben zárták le. Mi is történt akkor valójában az évtizedek alatt? A válaszokat az Emlékirataim adja meg. "Azt kérdezheti az olvasó, elmondottam-e mindent. Válaszom: előadtam mindent, csak azt nem részleteztem, amit a jóízlés, meg a férfi és papi önérzet tilt. Amiről beszámoltam, azt nem azért írtam meg, hogy fájdalmaim és sebeim gyümölcsét bármilyen tekintetben learassam. Csak azért adtam közre, hogy a világ lássa, mi a bolsevizmus az emberi sorsban, és milyen az emberi sors a bolsevizmusban. Nem emeli az embert, de örvényeket nyit és szakaszt a számára. Elmondtam, hogy a magyar egyház fejének keresztjével is felhívjam balsorsú magyar népem szenvedéseire, de a saját maga szüntelen, küszöbön álló veszedelmére is a nagyvilág figyelmét" - írja Mindszenty a kötet előszavában. Mindszenty József esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása, bíboros. Pehm József néven született a Vas vármegyei Csehmindszenten. 1915-ben Szombathelyen szentelték pappá. 1917-től Zalaegerszegen volt gimnáziumi hittantanár. Az 1918-19-es forradalmak idején politikai okokból letartóztatták, majd a Tanácsköztársaság alatt internálták. 1919 októberétől ismét Zalaegerszegen volt plébános, 1924-től címzetes apát, 1937-ben pápai prelátus lett. 1944. március 15-én szentelték püspökké, és helyezték a veszprémi egyházmegye élére. Mentette a meggyőződésük vagy származásuk miatt üldözötteket, szót emelt a Dunántúl hadszíntérré változtatása ellen, ezért 1944 őszén a nyilasok elhurcolták Sopronkőhidára. 1945-ben, szabadulását követően visszatért Veszprémbe. 1945 őszén esztergomi érsekké szentelték, majd a következő évben bíborossá. Szemben állt a kommunista politikával, ragaszkodott az egyház társadalmi szerepének megőrzéséhez. Nyilvánosan emelt szót az 1947. évi választási csalások, az egyházi iskolák államosítása ellen. 1948 karácsonyán letartóztatták, a következő évben életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. 1955-ben börtönbüntetését megszakították, Felsőpeténybe vitték, ahol házi őrizetbe került. Az 1956-os forradalom idején kiszabadítása, érseki tisztének helyreállítása az egyik általánosan elterjedt követelés volt. Kiszabadítását követően, 1956. október 31-én katonákból és felkelőkből álló népes csoport kísérte Rétságról Budapestre. November 3-án este rádióbeszédben szólt a nemzethez. Másnap a szovjet támadás hírére az Egyesült Államok nagykövetségére menekült, ahol menedékjogot kapott. 1957. március 9-én bejelentették, hogy ítélete hatályban van, majd 1962-ben - távollétében - 1956-os szerepéért is elítélték. 1971. szeptember 28-án előzetes megállapodás alapján elhagyhatta az amerikai követséget. 1973-ban a pápa tisztségéből való lemondásra szólította föl. Utolsó éveit Bécsben töltötte, ott halt meg 1975. május 6-án. Mariazellben temették el. 1994 márciusában kezdődött boldoggá avatásának folyamata.

„Közel kétezer esztendő telt el, mire az agykutatók között egyfajta konszenzus alakult ki abban, hogy miként segíti a kultúra, a spiritualitás – benne az imádság – kreativitásunkat. Tény, hogy a tanulás önmagában keveset ér; a kreativitáshoz szükség van az intuícióra is, ami pedig gazdag belső világot feltételez, ami Istenhez való odafordulásunkkal jön létre. Az Istennel való kapcsolat pedig legfőképpen a vele való beszélgetésben, vagyis az imádságban valósul meg. Az erről szóló tapasztalataimat teszem közzé e kis könyvben, vallomásként.”

Szentek élete II.