Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Edície


A Krónikák 1. és 2. könyvének magyarázata


A szerző a magyarázat elkészítésében nem azt a célt látta maga előtt, hogy lehetőleg minden magyarázati irányt ismertessen és egymással szembesítsen. A megszabott terjedelem sem kedvezett egy ilyenfajta feldolgozásnak. Sem nem azt kívánta a magyarázatban taglalni, hogy hogyan és milyen forrásokból készülhetett el a Krónikák könyve. A mű összességét és egységét kívánta látni és értelmezni. Sikeresen mutatta fel magyarázatában az összefüggéseket és azt a célt, hogy a Krónikák könyvében miért vannak például a nemzetségtáblázatok, vagy más részek, megtalálva és értelmezve azt a szándékot, hogy miért készítették a Krónikák könyvét a Királyok könyvében már lejegyzett események újra említésével és újra értelmezésével. Akik a forrásokra való felosztás taglalását keresték ebben a munkában, hiányosnak találták. A szerző célja azonban nem is ez volt. A megszabott terjedelemben olyan magyarázatot kívánt adni, amely a könyv azon tartalmát tárja fel, amely a könyv egészének célja volt elkészültekor, és amely fontos tanulsággal és tanítással szolgál korunk számára is és minden nemzedék számára.
Vypredané
3,65 €

A Pásztori levelek és a Filemonhoz írt levél magyarázata


„A Református Egyházi Könyvtár most a két Timóteushoz írt levél, valamint a Tituszhoz és Filemonhoz írt levelek kommentárját közli, Szabó András (1871–1957) néhai székelyudvarhelyi klasszika filológus, kollégiumigazgató, Erasmus- és Kálvin-fordító tolmácsolásában, átdolgozott formában... A négy levél kommentárjai ma is teljes figyelmünkre méltók. Nemcsak azért, mert Kálvin meglátásai és módszere is segítségünkre lehetnek a bibliai szöveg és üzenet megértésében (ahogy ő is igénybe vette a régiek segítségét), és nemcsak azért, mert megjegyzésein keresztül bepillanthatunk a reformáció korának küzdelmeibe, hanem leginkább azért, mert rendkívüli tisztasággal tud egyszerre elvonatkoztatni Pál apostol személyes utalásaitól és ugyanakkor teljes körűen bepillantani azok mélységébe. Ez a keresztyénség titka, ahogy a Filemonhoz írt levélnél megjegyzi: bár Pál jelentéktelen és köznapi üggyel foglalkozik, mégis, szokásához híven, Istenhez emelkedik. Noha egy ember dolgában jár el, mégis az egész egyházat tartja szem előtt. Ez a titka Kálvin magyarázatainak is.” (Részletek Bogárdi Szabó István előszavából)
Vypredané
6,54 €

Istenről


A könyvben Sri Chinmoy az Isten-szerető és az Isten-ismerő nyelvén szól az olvasóhoz. A szövegrészek abból a több mint ezer könyvből lettek válogatva, melyeket Sri Chinmoy az évek során a spiritualitásról és a meditációról írt. Istenről való bensőséges tudása túllép a dogmákon és az írásokon, és rávilágít az isteni valóság természetére, utat mutatva a keresőknek Istenhez. A szövegek egyszerű nyelvezete a tudás egy szokatlan mélységét közvetíti, mely túlszárnyalja az intellektuális tudás határait, és a lélek bölcsességét tárj fel.
Vypredané
7,67 €

Viera, cirkev, písmo


Nie je ľahké začať čítať Bibliu. Začať čítať Písmo znamená uvedomiť si dar viery a spoločenstva Cirkvi. Niekoľko meditácií a stručných syntéz spojených s biblickými citáciami i s povzbudeniami cirkevných otcov určite pomôžu urobiť prvé kroky k čítaniu Biblie.
Vypredané
0,80 €

A belső ember erősítése


Az önállóság fejlődése; "Ártatlan" hazugságok; Bűnbak és bűnbakképzés; Beszéljünk a beszédről!; Az erőszak sodrásában; Személyiség, szerep, hiteleség; Kiút a depresszióból; Munka-alkoholizmus; "Ne legyünk kiskorúak!" - ilyen és ehhez hasonló témákat jár körül rövid, olvasmányos, lelkigondozói jellegű írásaiban a szerző. A lélektani és hitbeli kérdések párhuzamain keresztül közelíti meg egyéni, hitbeli, családi és közösségi életünk valós élethelyzeteit és problémáit, hogy így segítse olvasóiban "a belső ember erősítését".
Vypredané
2,27 €

V kategórii literatúry Náboženstvo nájdete širokú paletu kníh zameraných na duchovný rozvoj, náboženské učenie a vieru. Náboženská literatúra ponúka hlboké pochopenie rôznych náboženských tradícií, filozofie a duchovnosti.

Nájdete tu knihy, ktoré sú základom rôznych náboženstiev, ako sú Biblia, či Korán ale aj diela duchovných vodcov, ako je dalajláma. Tieto knihy a texty sú zdrojom múdrosti, duchovnej inšpirácie a hĺbkokých poznatkov o viere a náboženských systémoch.

V kategórii náboženskej literatúry nájdete knihy, ktoré posilňujú vašu vieru, pomáhajú vám objaviť duchovnú stránku života a prispievajú k vášmu osobnému rozvoju.

Prečítajte si najznámejšie diela kresťanstva, buddhizmu, islamu, judaizmu či východných náboženstiev.