Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Oskar és én


Brage-díjas, több mint húsz nyelvre lefordított skandináv sikerkönyv a testvéri szeretetről és a gyerekkor varázsáról. Maria Parr, a kortárs norvég ifjúsági irodalom egyik legelismertebb szerzője most először mutatkozik be a magyar olvasóknak. Az Oskar és én a testvéri szeretet, a gyerekkor varázsa és a változás elfogadásának története. Derűs, játékos és mélyen emberi. A kilencéves Ida mesél, de a középpontban ötéves kisöccse, a kiszámíthatatlan és ellenállhatatlan Oskar áll. Trambulinról álmodnak, kalandokra indulnak és közben észrevétlenül változik körülöttük a világ. A régi helyek néha kisebbnek tűnnek, mint amekkorának emlékszünk rájuk, de a képzelet, a humor és a testvéri szeretet mindent beragyog. A 2023-as Brage-díj nyertes, White Raven válogatott kötet magyar kiadása Patat Bence mesteri fordításában jelenik meg. A könyv játékos, részletgazdag illusztrációit Úhild Irgens készítette. Előkészületben: Oskar és én – A mi dolgaink
U dodávateľa
14,06 €

Így működik a Föld


Hogyan születnek a vulkánok? Mi okozza a földrengéseket? Miért ilyen magasak a hegyek, és mitől ilyen mélyek az óceánok? Miért van élet a Földön? A válasz a kőzetlemezek mozgásában, a lemeztektonikában rejlik, amely 4,6 milliárd éves bolygónk szüntelen változásainak legfőbb mozgatórugója. Tarts velünk a Föld belső működését feltérképező utazáson! Ismerd meg a titkot, amely magyarázatot ad bolygónk lenyűgöző sokféleségére, éghajlatának jellemzőire és az élet kialakulására. 7 éven felülieknek ajánljuk Dr. Harangi Szabolcs ajánlása Kérdezni, rácsodálkozni, megismerni és felismerni, majd elmélyedni és megérteni - ez a tudomány. Hol élünk, miért különleges égitest a Föld, miért csak itt alakult ki az élet, a fejlett civilizáció? Dr. Lucía Pérez-Díaz segítségével választ kaphatunk ezekre a kérdésekre. Légy részese e detektívmunkának, amelynek jutalma a megoldás, a tudás öröme! Lucía egyszerű magyarázatokkal, tömören mutatja be, hogyan működik a Föld, mi a lemeztektonika szerepe, jelentősége. Egy kalandos utazáson vezet végig minket, hogy rácsodálkozzunk bolygónkra, annak egyediségére, különlegességére, ami lehetővé tette, hogy itt legyünk. Ne gondoljuk azt, hogy ez annyira nyilvánvaló, hogy ez egy adottság. Ez egy különleges ajándék, amelyet meg kell ismerni és meg kell becsülni! Ha ezt elfogadjuk és értékeljük, akkor nagyobb az esély arra is, hogy vigyázzunk rá, hogy a természettel új kapcsolatot alakítsunk ki. Ez a könyv segít abban, hogy eljussunk ide, hogy megismerjük ezt a csodát, hogy megértsük a földtudomány fontosságát. Lemeztektonika, a hatalmas kőzetlemezek mozgása, földrengések, vulkánkitörések, a külső magból kiinduló mágneses védőernyő, a szén körforgása, a stabil éghajlat, kiterjedt óceánok és szárazföldek, a légkör - 4,6 milliárd éves történet, amelynek minden mozzanata hozzájárult ahhoz, hogy itt legyünk ezen a bolygón. Légy kíváncsi, indulj felfedezőútra, járj nyitott szemmel, kérdezz, örülj a válaszoknak: a tudás hatalmas kincs! Ebben segít ez a remek, közérthető nyelvezetű könyv, amelyet szeretettel ajánlok kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Dr. Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár
U dodávateľa
18,28 €

Ovi-suli - Vidám gyakorló!


Ez az Ovi-suli foglalkoztatófüzet játékosan segít felkészülni az iskolára. A változatos feladatok fejlesztik a figyelmet, a koncentrációt és az észlelést, miközben örömteli elfoglaltságot nyújtanak. A gyerekek gyakorolják a ceruzahasználatot, ismerkednek a számokkal és a formákkal, és logikai feladványokon gondolkodnak. A színezés és a rajzos feladatok fejlesztik a finommotorikát, így segítenek megalapozni az írás elsajátítását. A fejtörők, képkeresők és számolós feladványok szórakoztatóak, és fejlesztik a gondolkodást is.
U dodávateľa
2,81 €

The Qur'an


The Qur’an is often encountered through selective quotations, yet its depth and complexity extend far beyond such fragmentary readings. This thoroughly revised second edition of The Qur’an: An Introduction provides an accessible yet scholarly guide to the many dimensions of Qur’anic study, designed for Muslim and non-Muslim students across both Muslim and Western contexts. This comprehensive new edition features:Revisions across multiple chapters – incorporating new research and contemporary debates in Qur’anic studiesIntegration of a diverse range of Muslim scholarly voices, particularly thinkers and exegetes from the modern periodExpanded discussion on the history of the Qur’anic text – drawing on recent scholarshipA new practical chapter introducing a contextualist approach to interpreting the Qur’anUpdated recommended readings that reflect current scholarshipMaintaining its student-friendly approach – with illustrative examples, clear summaries, helpful timelines and a comprehensive glossary – this edition engages both Western academic perspectives and the rich interpretive traditions that have evolved from the time of Prophet Muhammad to the present day. This essential guide bridges historical understanding with contemporary relevance, offering readers a balanced and thorough introduction to Islam’s foundational text and its profound influence across centuries of religious thought.
U dodávateľa
54,49 €

Rough Guides France: Travel Guide with eBook


Ideal for independent travellers, this guidebook to France, written by France experts, goes beyond the basics. It blends must-see sights with hidden gems and offers unmatched practical guidance for seamless planning and on-the-go exploration. Packed with in-depth advice often missing from other guides, it helps you navigate with ease. From using public transport to discovering the best dining, accommodations, and local experiences, this guide covers it all. Every detail you need for a smooth and enriching journey. Inside this France travel book, you'll find:- Regional deep dive - in-depth coverage of key areas with curated experiences and honest reviews- Itinerary samples - tailored plans for different trip lengths and travel styles- Practical information - essential tips on getting there, using public transport, avoiding crowds, saving time and money, and traveling responsibly- Expert recommendations - insider advice on the best places to eat, drink, stay, and enjoy nightlife or outdoor activities- Seasonal tips - when to go to France, climate details, and festival highlights to plan your perfect trip- Must-see pick - unmissable sights handpicked by our authors - Gorges du Verdon, les Falalses d'Etretat, cycling, champagne tasting at Epernay, beaches, winter sports in the Alps, the Louvre, Bastille Day, Carcassonne, prehistoric cave art, the Gr20, Abbaye de Fontenay, Aix-en-Provence, the Bayeux Tapestry, chateaux of the Loire- Easy-to-use maps - colour-coded maps highlighting essential spots for dining, accommodation, shopping and entertainment- Cultural insights - engaging stories on local history, arts, and traditions for a deeper understanding of France- Language essentials - French phrases and vocabulary to help you connect with locals- Inspiring travel photography - stunning full-color images capturing the essence of France, and fueling your wanderlust- Designed for comfort and sustainability - a velvet soft-touch cover for a secure grip and premium uncoated paper from responsibly sourced materials- Bonus eBook - free download with purchase for added convenience- Coverage includes: Paris, the North, Champagne and the Ardennes, Alsace and Lorraine, Normandy, Brittany, the Loire, Burgundy, Poitou-Charentes and the Atlantic coast, the Limousin, Dordogne and the Lot, the Pyrenees, Languedoc, the Massif Central, the Alps and Franche-Comte, the Rhone valley, Provence, the Cote d'Azur, CorsicaTravel smart and experience France with confidence. Let this guide to France be your trusted companion to must-see sights, hidden gems, and local secrets for an unforgettable adventure.
U dodávateľa
26,99 €

Qaddafi


This book explores the life of Muammar al-Qaddafi, the enigmatic Libyan leader, from his birth to his assassination in a drainage ditch outside the city of Sirte in October 2011. The first authoritative biography of Qaddafi, it aims to make sense of his remarkable life and times. Known for his idiosyncratic ideas and flamboyant dress, his persona was also a cloak he used to obscure his personal and professional life. Qaddafi created a repressive political system, supported terrorist movements abroad and suppressed basic human rights at home, while abusing hundreds of women. Qaddafi: Beyond The Myth provides a comprehensive look at the forces that shaped Qaddafi and enabled him to become the world's longest-ruling head of state. It also provides essential information for anyone attempting to understand the division, confusion and chaos that has dominated post-Qaddafi Libya.
U dodávateľa
26,99 €

The Medieval Guide to Healthy Living


We often think of medieval medicine as strange, unhygienic and unscientific, but The Medieval Guide to Healthy Living reveals a far richer story. Long before modern wellness trends, people in the Middle Ages were actively thinking about how to live well. They followed detailed health regimens, balanced diet with exercise, considered the effects of emotions and sought to avoid illness through environmental awareness and routine care. This book sheds light on the practical and surprisingly relatable ways medieval individuals cared for body and mind. Drawing from historical sources that echo today’s wellness concerns, it offers a fresh, thoughtful view of a misunderstood era. In understanding their world, we might see our own in a new, more connected light.
U dodávateľa
26,99 €

The Untold Story


The Untold Story by Richard Sammons is a compelling first-hand account of his extraordinary involvement in global affairs, danger, and diplomacy over the past fifty years. His remarkable experiences include building a friendship with a KGB operative and maintaining a sanctioned business relationship with the Libyan government under the scrutiny of the UK Security Service. Held at gunpoint twice, Richard provides rare insights into events such as the murder of PC Yvonne Fletcher and the Lockerbie bombing. This is not simply a memoir – it’s a revelatory journey into the hidden corridors of power, diplomacy, and ultimately, survival.
U dodávateľa
19,99 €

Optimismus pro samouky


Potřebuje svět novou knihu židovských anekdot? Svět možná ne, ale vy a já ano. Vždyť úzkost se stala povinnou výbavou málem každého člověka a oblažuje nás u snídaně každé druhé ráno. První ze tří částí uvádí vtipy právě k rituálu ranního probouzení, pro vykročení do nového dne. Druhá část obsahuje nejvíc anekdot – jsou určeny jako energetické palivo k doplňování třeba i několikrát během dne. Třetí část slouží k večernímu ztišenému rozjímání. Tyhle textíky se ozývají déle a připomínají se ještě i pod zavřenými víčky. Nehledejte zde literární archiv, stránky jsou naopak plné života a fungují dokonce jako lékárnička. Aby lék byl snadno po ruce, uspořádal jsem anekdoty jinak, než bývá zvykem – je zde Rejstřík neduhů. Když vás něco trápí, poradí vám, které anekdoty zaručeně rozčísnou oblohu! Berte vtipy jako pilulky. Bývají hořké, ale mají výhodu, že se po nich budete moci pořádně nadechnout a zasmát. Ať nám kniha pomůže najít úhel pohledu, ze kterého i velké životní trable vypadají jako dobře vypointovaná anekdota! Stará moudrost přece říká: Bůh nám dal smích, abychom přežili pravdu.
U dodávateľa
22,99 €

Legrosszabb hét evör! - Kedd


Volt már valaha rossz heted? Justin Chase-nek épp most van, kész katasztrófa! Alig élte túl a HÉTFŐT, és máris itt a... KEDD! A macskája még mindig nincs meg, valószínűleg űrlények rabolták el. Az apja kínosabban viselkedik, mint valaha. Váratlanul és a lehető legrosszabb módon vált internetes mémmé. És amikor az iskolai fotózás napja egybeesik a Szuper Tudományos Bemutatóval, az tuti, hogy hatalmas, hajmeresztő, fogtörő, arcpirító katasztrófába fog torkollni.
Na sklade 1Ks
11,26 €

A futball szabadsága - Csendes forradalom a stadionok árnyékában


"Csak a játékban igazán ember az ember, csak ez felel meg szabad szellemének. A labdarúgó órákig rohan, izzad, anélkül, hogy elfáradna, mert csak játszik. Ha ennek az izommunkának mondjuk a negyedét kellene elvégeznie más téren és más céllal, akkor összerogyna" - írta Kosztolányi Dezső. A játéknak ez a rivaldafényből kieső, emberközeli, személyes világa, szabadsága ihlette Csillag Péternek eredetileg a Nemzeti Sport hasábjain megjelent, labdarúgásról szóló tárcáit is. Ahogy az órákig játszó labdarúgó sem fárad el, a szerző is épp olyan fáradhatatlanul gyűjt össze mindent, ami összefüggésbe hozható szeretett sportágával. Az olvasó elképzelheti, milyen hangulat uralkodhatott egykor a Budapesti Harisnyagyár, a Kávéházi Alkalmazottak vagy a Szénbányászati Kotró mérkőzésein, elmerenghet rajta, mekkora űrt hagytak maguk után Olcsvaapáti, Cégénydányád vagy Penyige megszűnt futballklubjai, és eldöntheti, szeretne-e még több műfüves pályát és videóbírót látni. Szó esik lelkes amatörizmusról és lelketlen profizmusról, futball és politika, futball és természet, futball és alkohol viszonyáról, de nem maradhat ki futball és szépirodalom, futball és újságírás, sőt futball és nyelvújítás kapcsolata sem. A könyv olvasása mindenkinek ajánlott, de a labdarúgást kedvelőknek egyenesen kötelező.
U dodávateľa
15,49 €

Így születtél


Minden gyereket foglalkoztat a kérdés, hogy milyen volt a szülei élete, mielőtt ő a világra jött, hogyan várták őt, és persze hogyan született. Fodor Kata gyönyörű képeskönyve kíváncsi gyerekeknek, nagytestvéreknek vagy újdonsült szülőknek meséli el a gyermekvárás történetét egész oldalas, finom akvarellekkel és rövid, költői szövegekkel. Első nézegetésre talán fel sem tűnik, de a nagy történet mellett egy második mesét is végigkövethetünk a fekete-kék kis képeken, melyek egy kisfiú és egy cica barátságát mesélik el szavak nélkül. Hogy a két történet összefügg-e? Döntse el az olvasó! Egy biztos: az Így születtél igazi beszélgetős könyv kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
U dodávateľa
14,06 €

Az én kék zónám - A longevity kézikönyve - életmódváltással a hosszú és egészséges életért


Az én kék zónám praktikus kézikönyv, amelyben a legfrissebb tudomány és a mindennapi élet találkozik: érthetően összefoglal mindent, amit ma a longevityről, vagyis a hosszú, egészséges és boldog életről tudni érdemes. TÁPLÁLKOZÁS: Mit, mikor és mennyit egyél, hogy az étel a hosszú, egészséges élet egyik legfontosabb eszköze lehessen. MOZGÁS: Hogyan alakíts ki olyan mozgásrutint, amely tartósan megőrzi az erődet és a rugalmasságodat. STRESSZKEZELÉS: Hogyan kezeld a mindennapi feszültséget úgy, hogy közben óvod a sejtjeidet az idő előtti öregedéstől. ALVÁS: Mitől lesz az alvás valóban pihentető és feltöltő. KAPCSOLÓDÁS: Hogyan erősítik a jó emberi kapcsolatok a lelkedet és a jóllétedet. Ez a hiánypótló kötet közérthetően foglalja össze a legfontosabb kutatási eredményeket és szakértői tanácsokat, illetve heti feladatokkal segít abban, hogy a longevity ne lemondás, hanem tudatos szemléletváltás legyen. "Egy televíziós producer évtizedeken át mások történeteit meséli el, de egyszer csak eljön a pillanat, amikor a saját élete válik a legfontosabb történetté. A longevity számomra nem divat, hanem személyes útkeresés: hogyan maradhatok energikus, kíváncsi, és hogyan őrizhetem meg sokáig a bátorságomat ahhoz, hogy az életemet újra és újra megálmodjam. Az én kék zónám nem egy új irány az életemben, hanem annak a természetes folytatása, ahogy gyerekkoromtól kezdve mindig is élni szerettem volna. Ugyanaz a szenvedély a történetmesélés iránt, csak most a hosszú, boldog élet titkait keresem." Hámori Barbara
U dodávateľa
30,98 €

Vražedné peníze


Nový děsivý případ inspektora Adama Fawleyho Když se Nick Vincent, producent true crime pořadu Nechvalně proslulí, dozví o novém senzačním úhlu pohledu na mediálně známý a před lety vyřešený případ vraždy osmileté dívky v Oxfordu, neváhá a vyšle do Anglie svého člověka, aby odhalil pravdu. O pouhé dva měsíce později objeví náhodný kolemjdoucí se psem v lese tělo. Jedná se o mladou ženu — svázanou a pohřbenou v mělkém hrobě. Forenzní důkazy odhalí, že mrtvá z lesa je ona léta pohřešovaná dívka, kterou policie dávno prohlásila za mrtvou. Vyšetřování se ujímá inspektor Adam Fawley, který měl původní případ na starost. Na kauzu si dobře vzpomíná — před lety byla totiž z vraždy dívky obviněna její matka. Jenže zjevně byla odsouzena za vraždu, která se tenkrát nestala. Co spojuje tyto dva zločiny? Kde byla mrtvá dívka všechny ty roky? Jak se jí podařilo zmizet? A kdo ji teď zabil? Pro Adama Fawleyho se z případu stane osobní záležitost…
U dodávateľa
27,99 € 28,80€

dostupné aj ako:

Itálie


Objevte zemi, kde každý den chutná jako "la dolce vita" Itálie má hodně co vyprávět, slavná města se mohou pochlubit známými památkami, ale stejně poutavá mohou být i klidnější místa, jako je vrchol Montalcino nebo kousek od pobřeží ležící ostrov Marettimo. Průvodce po Itálii mapuje všechny regiony a místa, která nemůžete vynechat – od archeologických vykopávek v Římě a renesančního umění ve Florencii přes vydatné sportovní aktivity na Sardinii až po milánské kavárny, kde si vychutnáte svůj večerní drink. A nezapomíná ani na místa, kde si můžete dobít své cestovatelské baterky – vyberte si z jedinečných trhů, starodávných trattorií nebo michelinskými hvězdami ověnčených restaurací. Tento průvodce Rough Guide vám nabídne nejen fundované tipy doplněné o dechberoucí snímky, ale také užitečný slovníček, návrhy konkrétních tras a plnobarevné mapy, jež zajistí, že se na své cestě po Itálii neztratíte. Z prestižní britské řady Rough Guides
Na sklade 1Ks
58,49 € 59,31€

Érzelmeim - Érzelmiintelligencia-fejlesztő 5-7 éveseknek


Az érzelmi intelligencia az egyik legfontosabb képesség a mindennapi életben való boldoguláshoz. Az Érzelmeim - Érzelmiintelligencia-fejlesztő 5-7 éveseknek egy tudományos alapokra épülő, mégis játékos foglalkoztatókönyv, amely segít a gyerekeknek felismerni, megnevezni és kezelni saját érzéseiket. A kötet az érzelmi intelligencia fejlesztésére fókuszál, mert a sikeres és kiegyensúlyozott élethez nemcsak gondolkodásra, hanem érzelmi tudatosságra is szükség van. Mit fejleszt a könyv? A feladatok a gyermek: - érzelemfelismerését, - önismeretét, empátiáját, - érzelmi szabályozását támogatják. A gyerekek megismerkednek a 6 alapérzelemmel és 2 társas érzelemmel: öröm, düh, szomorúság, félelem, undor, meglepetés, szégyen, irigység. A játékos gyakorlatok segítenek: - felismerni a testi jeleket (pl. szívdobogás, arckifejezés), - megérteni a gondolat és az érzelem kapcsolatát, - megtalálni a megfelelő reakciókat különböző helyzetekben. Miért különleges ez a könyv? A korosztályhoz igazított tartalom (5-7 év) Ebben az életkorban a gyermek már képes: - megnevezni érzelmeit, - különbséget tenni azok között, - reflektálni saját és mások érzéseire. A könyv pontosan erre a fejlődési szakaszra készült. Játékos, élményalapú feladatok - kreatív gyakorlatok - párosító és megfigyelő feladatok - érzelmi helyzetek elemzése - interaktív, kitéphető poszter Szülőknek szóló útmutató oldalak A kötetben külön információs oldalak segítik a szülőket abban, hogyan beszélgessenek gyermekükkel nehezebb érzelmi helyzetekről. Befogadó, sokszínű illusztrációk A barátságos karakterek és változatos élethelyzetek segítik az azonosulást és az empátia fejlődését. Kinek ajánljuk? A könyv ideális választás: - 5-7 éves gyerekeknek és szüleiknek, akik tudatosan szeretnék támogatni gyermekük érzelmi fejlődését - nagycsoportos óvodásoknak, kisiskolásoknak és pedagógusoknak érzelemfejlesztő foglalkozásokhoz Tudományos háttér: Daniel Goleman érzelmi intelligencia-elmélete A könyv feladatai Daniel Goleman érzelmi fejlődésről szóló kutatásaira épülnek. Goleman szerint az emberben két "elme" működik: az egyik érez, a másik gondolkodik. A kiegyensúlyozott fejlődéshez mindkettő tudatos fejlesztésére szükség van - ezt támogatja a foglalkoztatókönyv. Ez a könyv a Lumi fejlesztőkönyv-sorozat része A könyv a Lumi gyermekközpontú fejlesztőkönyv-sorozat egyik kötete. A Lumi a 0-9 éves korosztály számára készült, tudományos alapokra épülő könyvcsalád, amely hét kiemelt kompetenciaterületen támogatja a gyerekek fejlődését: érzelem, logika, gondolkodás, kommunikáció, alkotás, együttműködés és felfedezés. A sorozat az idegtudomány, a pedagógia és a fejlődéslélektan eredményeire támaszkodik, miközben játékos, élményalapú feladatokon keresztül segíti a gyerekeket abban, hogy magabiztosan és kiegyensúlyozottan fejlődjenek a mai, gyorsan változó, digitális világban. A Lumi könyvek nemcsak a gyerekeknek szólnak: minden kötet tartalmaz szülőknek szóló útmutatót is, hogy a fejlődés közös élménnyé válhasson.
U dodávateľa
15,75 €

Matekkaland - Matematikai fejlesztő 7-9 éveseknek


A matematika lehetővé teszi, hogy kreatív, kíváncsi és szórakoztató módon fedezzük fel a világot. A Matekkaland - Matematikai fejlesztő 7-9 éveseknek egy tudományos alapokra épülő matematikai fejlesztő könyv, amely segít a gyerekeknek megtapasztalni: a matematika nem tantárgy, hanem gondolkodási kaland. A történet Anna, Samu és kutyájuk, Buksi utazását követi Csodabogárföldre - egy különleges világba, ahol minden egy megoldásra váró probléma. A könyv a logikus gondolkodás és a tudatos problémamegoldás fejlesztésére épül, miközben a tanulás izgalmas, játékos kihívásokon keresztül történik. Mit fejleszt a könyv? Gondolkodás és logika A feladatok támogatják: - összetett problémák megértését - több lépéses gondolkodási folyamatok kialakítását - tervezést és stratégiaalkotást - algoritmikus szemléletet - számok közötti kapcsolatok felismerését - kategorizálást és rendszerezést - kitartást és önellenőrzést A könyv a problémamegoldás tudatos lépéseire épül (Pólya György modellje alapján): - A probléma megértése - Terv kidolgozása - A terv végrehajtása - Ellenőrzés A gyerekek nemcsak megoldásokat találnak, hanem megtanulnak gondolkodni. Hat fejezet - a matematika, mint kaland A könyv hat fejezeten keresztül vezeti végig az olvasót egy képzeletbeli világban, ahol: - minden helyzet egy kihívás - minden feladat egy új gondolkodási út - többféle megoldás is lehetséges A matematika itt nem szabályrendszer, hanem felfedezés. A gyerekek megtapasztalják, hogy gondolkodni izgalmas és a hibák a tanulás részei. Miért különleges ez a könyv? A korosztályhoz igazított tartalom (7-9 év) Ebben az életkorban a gyermek: - képes több lépésben gondolkodni - absztrakt és stratégiai gondolkodása fejlődik - igényli az önálló problémamegoldási kihívásokat A feladatok pontosan ehhez a fejlődési szakaszhoz illeszkednek. Játékos, élményalapú memóriafejlesztés - tudatos gondolkodási - folyamat stratégiaalkotás - önellenőrzés kitartás fejlesztése A matematika rendszerezett gondolkodássá válik, nem puszta feladattá. Szülőknek szóló útmutató oldalak A könyv gyakorlati tanácsokat ad a szülőknek, hogy hogyan kezeljék a "hibákat" tanulási lehetőségként, valamint hogyan értsék meg a gyermek érvelését és hogyan erősítsék a matematikai önbizalmat. Befogadó, sokszínű illusztrációk A barátságos karakterek és változatos élethelyzetek segítik az azonosulást fenntartják a figyelmet támogatják a képzelet és a logika együttes fejlődését. Kinek ajánljuk? A könyv ideális választás: - 7-9 éves gyerekeknek és szüleiknek, akik akik tudatosan szeretnék fejleszteni gyermekük logikai készségeit - alsó tagozatos kisiskolásoknak és pedagógusaiknak problémamegoldó matematikai foglalkozásokhoz Tudományos háttér: Pólya György problémamegoldási modellje A könyv szemlélete a magyar matematikus Pólya György kutatásaira épül, aki a problémamegoldás négy alaplépését fogalmazta meg. Ez a modell a modern matematikaoktatás egyik alapköve. A könyv ezt a módszert gyermekközpontú, játékos formában alkalmazza, segítve a: - gondolkodási folyamat tudatosítását; - érvelés megértését; - hibák tanulási lehetőségként való kezelését; - önálló gondolkodás kialakulását. Ez a könyv a Lumi fejlesztőkönyv-sorozat része A könyv a Lumi gyermekközpontú fejlesztőkönyv-sorozat egyik kötete. A Lumi a 0-9 éves korosztály számára készült, tudományos alapokra épülő könyvcsalád, amely hét kiemelt kompetenciaterületen támogatja a gyerekek fejlődését: érzelem, logika, gondolkodás, kommunikáció, alkotás, együttműködés és felfedezés. A sorozat az idegtudomány, a pedagógia és a fejlődéslélektan eredményeire támaszkodik, miközben játékos, élményalapú feladatokon keresztül segíti a gyerekeket abban, hogy magabiztosan és kiegyensúlyozottan fejlődjenek a mai, gyorsan változó, digitális világban. A Lumi könyvek nemcsak a gyerekeknek szólnak: minden kötet tartalmaz
U dodávateľa
15,75 €

Kárhozott vér 2.


AZ ELLENSÉGEM ELLENSÉGE A BARÁTOM. UGYE?... Park Hayan bosszúvágytól eltelve a Red Bomb diszkóig követi a gyilkos vámpírvezér nyomait. Az egy pillanatig sem riasztja vissza a dühös lányt, hogy ez a szörnyeteg egy hihetetlenül erős halálangyal, egy vérbeli vámpír fejedelem. Hayan tervébe azonban homokszem kerül: Euntae nyomozó ugyanis megneszeli, mire készül, és osztagával el is indul, hogy őrizetbe vegye... De hogy miért, az egy jó kérdés. Hayan legnagyobb döbbenetére hamarosan ott találja magát a nyomozó oldalán, akivel összeköti közös céljuk: mindkettejük legfőbb vágya, hogy megtisztítsák a világot a gyilkos vámpíroktól. Csakhogy a vérszívók már keresztül-kasul behálózzák az emberi társadalmat, így Hayanéknak magával a rendőri testületben kell kezdenie a vadászatot, ahol lépten-nyomon ügynökökbe, árulókba botlanak... Lim Lina szemkápráztató képregénye a Webtoon felületén futott először, ahol több száz millió megtekintést ért el világszinten. Egyedülálló módon nyomtatásban Magyarországon jelenik meg először cenzúrázatlanul!
U dodávateľa
16,89 €

Jégzajlás


Az előző kötet eseményei során súlyosan megsérült Rosenkvist felügyelő, azaz Őzike újra munkába áll, bár még nem épült fel teljesen sem fizikailag, sem lelkileg. Csakhogy az irodai feladatok nem elégítik ki bosszúvágyát, és titokban három különböző gyilkosság után is nyomozni kezd. A rendőrség ugyan elveti az ügyek közötti lehetséges összefüggést, de Őzike kitart, és követi a biotechnológia és a krionika világába vezető nyomokat. Mindeközben Sam Berger és Molly Blom a szülői szerepet tanulgatják néhány hónapos kislányuk mellett. Az átvirrasztott éjszakák ellenére is dolgoznak magánnyomozó-irodájukban, ahol éppen egy gazdag üzletember hűtlenségi ügyét vizsgálják. Ekkor azonban betoppan hozzájuk Őzike, és a segítségüket kéri. Ahogy beleássák magukat a gyilkosságokba, az esetek bonyolult szövedékké állnak össze, a felsejlő igazság pedig sokkal hátborzongatóbb, mint amit el tudnak képzelni. Csak egy dolog tűnik biztosnak: valaki hamarosan újra ölni fog, és nekik meg kell akadályozniuk. A Berger-Blom-sorozat záró kötetének drámaian tetőző cselekménye méltó befejezéssel kecsegteti a sorozat rajongóit.
U dodávateľa
14,34 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Joanne K. Rowling, Elle Kennedy, Freida McFadden, Sarah J. Maasová.