Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Elfáradtunk - A párkapcsolati kiégéstől a visszatalálásig


Túlterhelt, ingerekkel és problémákkal elárasztott életünkben az egyik legalapvetőbb közös élmény a kimerültség. Sokan érezzük úgy, hogy elfáradtunk, és már nem elég pár nyugodt éjszaka vagy egy-két hét szabadság, hogy kipihenjük magunkat. Ez a fajta fáradtság ugyanis nem átmeneti jelenség, hanem egyre inkább napjaink alapállapota. A kiégés fogalmát még ma is hajlamosak vagyunk a munka világához kötni, noha az azt kísérő kimerültség más életterületeken is könnyen megjelenhet. Ott is, ahol talán nem számítanánk rá: a legközelebbi kapcsolatainkban. Szabó-Bartha Anett könyve ezt a sokak számára ismerős, mégis ritkán kimondott tapasztalatot járja körül: azt a szürke zónát, ahol a párkapcsolat még működik, de már egyre kevesebb benne a lendület és az öröm. Próbálunk helytállni, ám ezért egyre többet kell feladnunk magunkból. És bár szeretjük a másikat, mind gyakrabban érzünk megkönnyebbülést, ha egy estét nem kell vele tölteni. A pszichológus-párterapeuta szerző feltérképezi, hogyan lesz a közelségből megszokás, a figyelemből feladat, az együttlétből logisztika - és végül teher. Azt a folyamatot követi végig, ahogyan két ember fokozatosan elveszíti azokat a belső erőforrásokat, amelyek élővé tesznek egy kapcsolatot. Hiszen ezt éppen azért olyan nehéz felismerni, mert nincs egyetlen pont, ahol elromlik. Ahogyan egyetlen mindent megmagyarázó ok sincs: a kiégésben éppúgy szerepet játszhatnak jelenlegi életformánk sajátosságai és a mindennapi túlterheltség, mint a sémáinkból fakadó működésmódjaink. A könyvben bemutatott helyzetek zavarba ejtően ismerősek, a felismerés pedig meghökkentő lehet: az a fáradtság, amelyet eddig a külvilágnak tulajdonítottunk, talán már ott is jelen van, ahonnan a feltöltődést reméljük: a párkapcsolatunkban. Ám ha ezt idejében észrevesszük, az eltávolodás nem kell, hogy végleges legyen - van visszaút egymáshoz.
U dodávateľa
14,06 €

A keresztes hadjáratok - Háborúk a Szentföldért


A 11. században egy hatalmas keresztény sereg, amely a pápa hívására állt fegyverbe, végigsöpört a Földközi-tenger keleti partvidékének iszlám világán, és elfoglalta Jeruzsálemet, egy három vallás által is szentnek tartott várost. Az első keresztes hadjáratot követő kétszáz évben mohamedán és keresztény seregek vívtak brutális háborúkat a Szentföld feletti uralomért. Mindkét oldal szilárdan hitte, hogy Isten akaratát teljesíti be. Ez a könyv elmeséli e nagyszabású háborúk történetét, a keresztények és a muszlimok szemszögéből is, bemutatva a konfliktus mindkét oldalán állók tapasztalatait és az ügyhöz való hozzáállását. Feltárja a keresztes hadjáratok borzalmas világát. A téma egyik legkiválóbb szakértője, Thomas Asbridge könyve élénk és átható olvasmányt nyújt a keresztes hadjáratok történetéről. Fáradságos kutatásaira és a Közel-Kelet alapos ismeretére támaszkodva feltárja, mi késztette a muszlimokat és a keresztényeket egyaránt a dzsihád és a keresztes hadjárat eszméinek elfogadására, hogyan formálták át ezek a szent háborúk a középkori életet, és miért visszhangoznak mind a mai napig az emberek emlékezetében.
Na sklade 1Ks
28,14 €

Film Noir. 100 All-Time Favorites


Enter a world populated by private eyes, gangsters, psychopaths, and femmes fatales, where deception, lust, and betrayal run rampant. This film-by-film photography book on film noir and neo-noir begins with the early genre influencers of German and French silent film, journeys through such seminal works such as Double Indemnity, The Postman Always Rings Twice, and Vertigo, and arrives at the present day via Chinatown, Pulp Fiction, Heat, and the recent cult favorite Drive. Entries include posters, tons of rare stills, cast/crew details, quotes from the films and from critics, and analyses of the films. Film director, film noir scholar, and Taxi Driver screenwriter Paul Schrader provides the introduction to this feast of noir worship. Populated by the genre's most revered directors, like Hitchcock, Wilder, Welles, Polanski, Mann, and Scorsese, the book also pays homage to its iconic faces, including Mitchum, Bogart, Hayworth, Bergman, Grant, Bacall, Crawford, Nicholson, Pacino, and so many more.
U dodávateľa
38,99 €

Maid for Each Other - Egymásnak teremtve


Abi Mariano részmunkaidős állásban dolgozik egy takarítócégnél, így hát soha nem gondolta volna, hogy a lakása lakhatatlanná válik az elszaporodó csótányok miatt. Most mégis átmeneti időre ki kell költöznie az otthonából. Anyagi gondokkal küzdő diákként nem engedheti meg, hogy szállodában lakjon, ezért úgy dönt, erre a rövid időre beköltözik az egyik lakásba, ahol egyébként ő szokott takarítani. Úgy tűnik, minden sínen van, egészen másnap reggelig, amikor Declan Powell lakásának konyhájában két mosolygó idegennel találja szemben magát, akik azt állítják, már sokat hallottak Abiről... Declan Powell mindig is a karrierjét helyezte előtérbe, ez kellett ahhoz, hogy a Hathaway Holdings ügyvezető alelnöki pozíciójáig küzdje fel magát. Mivel egy különösen családcentrikus cégnél dolgozik, a karrierje érdekében még egy álbarátnőt is kitalált magának, akit történetesen Abbynek nevezett el. Ráveszi Abit, tegyen úgy, mintha járnának. Mi baj lehet belőle? Ez pusztán üzlet, semmi más, nem igaz? Az Álmomban már láttalak és a Micsoda nő! találkozása Lynn Painter üdítően szórakoztató romantikus regényében.
U dodávateľa
18,28 €

dostupné aj ako:

Pepe és a Latin zene


Pepe két cimborájával egy évet tölt a zenészótól hangos Latin-Amerikában. Bejárják Mexikót, Kubát, Perut, Brazíliát és Argentínát. Táncra perdülnek a riói karneválon, élvezik a vérpezsdítő zenét és ritmust. Felejthetetlen az utazás, ide még vissza fognak térni! Csak hallgass bele a zenékbe, és táncolj te is!
U dodávateľa
15,46 €

Kurucký kráľ


Na konci 17. storočia sa Kráľovské Uhorsko zmietalo v protihabsburskom povstaní ako reakcia na tvrdé represie proti protestantom, ktoré presadzoval panovník po potlačení Vešeléniho sprisahania. Na čelo povstalcov – kurucov bol zvolený Imrich Tököli, ktorého životné osudy, okrem študentských čias, sú úzko spojené s bojom o náboženskú slobodu a obnovenie krajinských zákonov. Cesta k uskutočneniu tohto cieľa bola sprevádzaná množstvom bojových stretov. Nakoniec kurucké vojsko podporované tureckými oddielmi obsadilo veľkú časť Uhorska a Imrich Tököli bol vyhlásený za „Uhorského kráľa.“ Na sneme v Košiciach prijal titul „Knieža časti Uhorska“. Aj v osobnom živote sa mu darilo, oženil sa s Helenou Zrínskou, vdovou po Františkovi I. Rákocim. Sultán Mehmed IV. sa rozhodol dobyť Viedeň, ale utrpel zdrvujúcu porážku, ktorá bola začiatkom dlhej vojny a priniesla oslobodenie Uhorska spod osmanskej nadvlády. Do týchto udalostí zasiahol varadínsky paša, ktorý zradne zajal Tököliho, za čo sa kuruci chceli krvavo pomstiť a hromadne vstupovali do kráľovskej armády a bojovali proti Turkom. Tököliho prepustili, ale rozklad kuruckého hnutia sa už nedal zvrátiť. Panovník účastníkom odboja udelil milosť, no aj tak mnoho z nich bolo potrestaných. Najhoršie dopadli obete tzv. Prešovských jatiek. Tököliho kniežatstvo obsadili žoldnieri Leopolda I. okrem Mukačevského hradu, ktorý bránila jeho manželka Helena. Nakoniec ho neubránila a panovník ju odsúdil na celoživotný pobyt za múrmi kláštora. Imrich Tököli bol ešte nejaký čas v tureckých službách. Nakoniec odišiel na majetok, ktorý mu daroval sultán na pobreží Egejského mora neďaleko Izmiru. Tu bol v bezpečí, ale pod podmienkou, že ho nikdy neopustí. Dopraje osud Helene a Imrichovi, že sa ešte stretnú? Ktohovie?
Na sklade 2Ks
17,99 €

Mao


Mao Zedong lived one of the most epic and influential lives of the twentieth century. His impact on the People’s Republic of China was vast. Half a century after his passing, he remains a divisive and controversial figure. This book provides an accessible narrative of Mao's life, from the fall of the Qing dynasty in the early part of the twentieth century to the long years in which he struggled not only to ensure the Communist Party of China survived but that it then came to power after a civil war with the nationalists. Mao's tragic failures as ruler were some of the worst to ever befall a modern society, while his personal life remains a source of intense interest. Clear-eyed and non-partisan, this is the first accessible biography of Mao to appear in English for some time.
U dodávateľa
26,99 €

Presidential Elections and the Electoral College


Examines the presidential elections from 1832 to 2020 and reveals that the unequal representation of popular vote among states and wasted votes received by popular vote winners are major causes of the split between the popular vote result and Electoral College result. During the 2020 presidential election, it was possible, if unlikely, for a candidate to win the election by winning only 21 percent of the popular vote in the nation. Inversely, it was possible for a candidate to win 79 percent of popular vote and still lose the election. Examining presidential elections from 1832 to 2020, Manabu Saeki reveals that the unequal representation of popular vote among states and wasted votes received by popular vote winners are major causes of the split between the popular vote result and Electoral College result. An average voter in the most overrepresented state holds Electoral College votes that are approximately twice as many as those of the average voter nationwide and four times larger than those of the most underrepresented state. Republican candidates today tend to win a significantly larger number of overrepresented states, thereby winning a larger number of Electoral College votes relative to the number of popular votes they win. However, Republican candidates also suffer more wasted votes than Democratic candidates. Further, Saeki analyzes the vote decision by individual voters. Voters with strong racist and/or authoritarian inclinations tended to vote for a Republican candidate prior to, as well as after, the 2016 election. There is no indication that Donald Trump mobilized the voters with racist or authoritarian predispositions.
U dodávateľa
119,49 €

A digitális marketing vakfoltja - Avagy ezért hazudik a marketingmérésed


Volt egy korszak, amikor a marketing egyszerűnek tűnt. Megnéztük az adatokat, optimalizáltunk, skáláztunk. Azt hittük, mindent látunk. Ez a korszak véget ért. A digitális térben ma már a döntések jelentős része láthatatlanul születik meg. A felhasználók nem kattintanak - mégis döntenek. A látogatói statisztikákban nem látni, milyen bonyolult útvonalon jut el döntésig a vevő. A legértékesebb ajánlások privát csatornákon terjednek - ahová az analitika már nem lát. Ez a dark traffic világa. Ez a szakkönyv lebontja a digitális marketing egyik legnagyobb illúzióját: hogy amit mérünk, az maga a valóság. Megmutatja: - miért torzulnak rendszerszinten az adatok - hogyan alakul át a fogyasztói út a zero-click korszakában - és hogyan hozhatsz jó döntéseket akkor is, ha nem látsz mindent
U dodávateľa
16,87 €

Hitchcock and Hospitality


Unfolds the central importance of broken hospitality in the director's work. Hitchcock and Hospitality argues that the violation of hospitality is a driving force behind Alfred Hitchcock's work. From his television hosting to his cameo appearances to the premises of his stories, the Master of Suspense stages a crisis of authority over access to physical and virtual space. Using the familiarity of his work to make a larger contribution to both film and critical theory, this book engages the French tradition of theorizing hospitality with a keen eye for its feminist implications. But the House of Hitchcock unsettles the scene of hospitality further, down to its hold on the organization of social space. Reading for hospitality not just in grand estates and humble cottages but in cars and trains, motels and apartments, and other mobile and transient spaces—including the virtual space of film itself—Hitchcock and Hospitality tracks the drama of modern social exchange and unfolds the central importance of broken hospitality in the director's work. Films considered intensively include the familiar (Rebecca, Rope, Vertigo, North by Northwest, The Birds, and Marnie) as well as those that have received less critical attention (Mr. & Mrs. Smith, Saboteur, Lifeboat, and Dial M for Murder). The book also touches on many other Hitchcock films and on key episodes of Alfred Hitchcock Presents.
U dodávateľa
119,49 €

Cold War Puerto Rico


A gripping history of FBI surveillance, political repression, and the fight for Puerto Rican independence In the 1940s, with the construction of a naval base and a bombing range, Puerto Rico became a major geo-political military outpost for the United States. For a power claiming global leadership in a decolonizing world, however, the archipelago’s colonial condition underscored the dissonance between American democratic rhetoric and its imperial reality. The solution was a deal that, in 1952, gave Puerto Rico a degree of self-government without changing its legal status as an “unincorporated” US territory. The US then publicly claimed Puerto Rico was now more autonomous while using repressive tactics such as FBI surveillance, arrests, destabilization, and other methods developed in Washington to silence activists and political parties pushing for full independence. In Cold War Puerto Rico, Steve Howell examines how J. Edgar Hoover and the FBI targeted Puerto Rican communists as part of an offensive against pro-independence parties and activists generally. Howell’s US-born father, who fell afoul of Hoover for producing radical cartoons while working in San Juan in the 1940s, remained on the FBI’s watch list long after exiling himself in Britain. His close friends, the Puerto Rican author Cesar Andreu Iglesias and Jane Speed de Andreu, were meanwhile arrested and imprisoned three times during the 1950s. Drawing on a wealth of new sources, including interviews and FBI files, Howell tells their stories along with those of other activists who battled indictment in 1954 under the Smith Act, challenged the jurisdiction of the House Un-American Activities Committee in San Juan in 1959, and revived the Puerto Rican independence movement in the 1960s, despite the FBI deploying the covert tactics of COINTELPRO against them. Puerto Rico is virtually invisible in histories of what is generally called McCarthyism, yet anti-communist repression was in many ways more intense there than in the mainland US. Now, with Puerto Rico’s future currently hanging in the balance, Howell’s compelling history demonstrates why we need to understand the long enforcement of its colonial status.
U dodávateľa
35,49 €

Tatarozás a Fukar erődben


Különös levél érkezik Zanzibár Aladár bácsikámtól: arra kér, teljesítsem az utolsó kívánságát. Azonnal a Fukar erőd felé veszem az irányt, nem is sejtve, mit tartogat számomra a zsugori és zsémbes öregúr... Cinn, mibe keveredtem? A Mulatságos történetek sorozat köteteiben Geronimo Stilton meséli el kalandjait. És ő aztán tényleg soha nem unatkozik! Családjának és barátainak köszönhetően gyakran keveredik igazán bajuszborzoló, ám mindig extraegeresen mulatságos események középpontjába.
U dodávateľa
9,29 €

A hírhedt Monroe fiúk 1.


Hét évvel ezelőtt Lincoln Monroe a különleges egység katonájaként nyom nélkül eltűnt Irakban. A családja és a szerelme meggyászolta, eltemette - ha nem is a testét, de a reményt, hogy valaha viszontlátják, biztosan. Az ősi Monroe-birtok széthullott, a régi élete szertefoszlott - a világ nélküle ment tovább. Ám ez a történet ott veszi kezdetét, ahol a legtöbb véget érne. Lincoln váratlan visszatérése "a halálból" szétzilálja a család törékeny egyensúlyát, mert egy olyan világba lép vissza, amelyben időközben átrendeződtek a szerepek, és megváltoztak a játékszabályok. Miközben a háború és fogság okozta sebekkel, és poszttraumás tüneteivel küzd, azzal is meg kell békélnie, hogy ő maga sem ugyanaz a férfi többé. Mert aki túl sokáig néz szembe a pokollal, egy idő után magában is felismeri a szörnyeteget. Lincolnnak döntenie kell: visszaköveteli mindazt, ami valaha az övé volt... vagy elengedi a múltat, és új életet épít. Csakhogy nehéz továbblépni, ha az életének félbehagyott fejezetei minden nap kinyílnak előtte élő, lélegző valóságként, és az arcába vágják, mit veszített.
Na sklade 1Ks
16,62 €

Nagybetűs élet - (Különleges kiadás)


Az újságíró Alice Scott örök optimista, aki mindig meglátja a dolgok pozitív oldalát, és könnyen barátkozik. A Little Crescent-sziget napfényes turistaparadicsomába azonban nem ismerkedni érkezik, hanem élete legnagyobb sztoriját keresi Margaret Ives személyében. A nyolcvanas éveiben járó hölgy egy médiabirodalom tragikus sorsú örökösnője, egykori bulvárhercegnő, és a 20. század egyik legbotrányosabb hírű családjának utolsó tagja. Alice azt hiszi, nincs más dolga, mint megnyerni magának a nyilvánosságtól évtizedek óta távol élő asszonyt, és megírni az élettörténetét. Az első találkozáskor azonban kellemetlen meglepetés éri: nem ő az egyetlen érdeklődő. Riválisa nem más, mint Hayden Anderson, a Pulitzer-díjas memoáríró, aki nemcsak bosszantóan zárkózott és megközelíthetetlen, de még feltűnően jóképű is. Alice-nek és Haydennek versengenie kell Margaret bizalmáért és fordulatos életének újabb és újabb részleteiért, miközben a hangulatos kisvárosban akaratlanul is folyton egymásba botlanak. Titoktartási szerződésük miatt nem oszthatják meg egymással az információkat, egy idő után azonban világossá válik mindkettőjük számára, hogy valamilyen rejtélyes titok lappang Margaret elbeszélésének mozaikdarabkái mögött. Ahogy az is, hogy a közös történetük happy endje sem garantált...
Na sklade 1Ks
18,85 €

Anomáliák: A Pentagon titkos nyomozása az ismeretlen után


A Pentagon azon programjának egykori vezetője, amely az azonosítatlan repülő tárgyakat (UFO) - mai nevükön: azonosítatlan rendellenes jelenségeket (UAP) - vizsgálta, most először tárja fel a régóta rejtegetett titkokat, amelyek nemcsak a nemzetbiztonságra, hanem a világegyetemről alkotott képünkre is messzemenő következményekkel lehetnek. Luis "Lue" Elizondo hosszú időn át magas rangú hírszerzési tisztviselőként és különleges ügynökként dolgozott, akit 2009-ben az Egyesült Államok kormánya egy rendkívül érzékeny, titkos programba vont be az UAP-ok vizsgálata céljával. Feladatának ellátásához Elizondónak az amerikai hadsereg legbizalmasabb programjaiban szerzett több évtizedes tapasztalatára kellett támaszkodnia, ám még így sem volt felkészülve arra, ami várt rá. Többek között az, hogy az amerikai kormány hosszú ideje, árnyékban működve kutatja ezeket a jelenségeket, és milyen elképesztő energiát fordít arra, hogy mindezt titokban tartsa. Éveken át Elizondo és kollégái ott álltak egy minden korábbinál nagyobb rejtély és eltussolás frontvonalában: azonosítatlan járművek, amelyek látszólag semmibe veszik a fizika ismert törvényeit - akár levegőben, víz alatt vagy az űrben -, már legalább a második világháború óta szabadon közlekednek a bolygónkon. A hadsereg, a CIA, sőt még korábbi amerikai elnökök is tisztában voltak azzal, hogy az emberiség valójában nincs egyedül az intelligens életformák között. Az UAP-okat irányító nem emberi intelligencia rendszeresen megfigyeli a legérzékenyebb katonai létesítményeinket, sőt be is avatkozott katonai és nukleáris műveletekbe. Az UAP-okkal kapcsolatba került katonák és hírszerzők gyakran komoly egészségkárosodást szenvedtek, és minderről nemcsak Amerikában, hanem világszerte készültek beszámolók. A tét óriási. Az Anomáliák: A Pentagon titkos nyomozása az ismeretlen után egy első kézből származó, leleplező beszámoló a Pentagon egyik legszigorúbban őrzött titkáról, és egyúttal felhívás is: ideje szembenéznünk az emberiség legnagyobb, létezésünket érintő kérdéseivel.
U dodávateľa
18,25 €

Én és az érzéseim - Barátokra találtam - és nem vagyok magányos


A gyerekek sokféle okból érezhetik magukat magányosnak, és közülük sokan nem rendelkeznek még azokkal a szavakkal, amelyekkel ki tudnák fejezni, mit élnek át. Ez a gyönyörű, empatikus hangvételű könyv egy érzelmi utazásra hívja az olvasót Elli elefánt társaságában, miközben a magány érzését éli át, mellette a gyerekek megtanulják felismerni saját érzéseiket, és felfedezik azokat a módokat, amelyek segítenek jobban érezni magukat. A mentálhigiénés szakemberrel együttműködésben készült A Barátokra találtam... és nem vagyok magányos! olyan önismerettel és szókinccsel vértezi fel a kisgyermekeket, amelyre szükségük van érzéseik kifejezéséhez, előrejelzéséhez és kezeléséhez.
U dodávateľa
7,01 €

Epistemic Injustice


Epistemic Injustice explores the idea that there is a distinctively epistemic kind of injustice - injustice which consists in a wrong done to someone specifically in their capacity as a knower. Miranda Fricker distinguishes two forms of epistemic injustice: testimonial injustice and hermeneutical injustice. Testimonial injustice occurs when prejudice causes a hearer to give a deflated level of credibility to a speaker''s word; as in the case where the police do not believe someone because he is black. Hermeneutical injustice, by contrast, occurs when a gap in collective interpretative resources puts someone at an unfair disadvantage when it comes to making sense of their social experiences. A central case of this sort of injustice is found in the example of a woman who suffers sexual harassment prior to the time when we acquired this critical concept, so that she cannot properly comprehend her own experience, let alone render it communicatively intelligible to others. In connection with each of these forms of epistemic injustice, Fricker develops the idea that our testimonial sensibility needs to incorporate a corrective, anti-prejudicial virtue that can be used to promote a more veridical and a more democratic epistemic practice. Epistemology as it has traditionally been pursued has been impoverished by the lack of any theoretical framework conducive to revealing the ethical and political aspects of our epistemic conduct. Epistemic Injustice shows that virtue epistemology provides a general epistemological idiom in which these issues can be fruitfully and forcefully discussed.
U dodávateľa
42,99 €

Master Secretary


Statesman, strategist, survivor: Robert Cecil stood at the very heart of England’s transition from Tudor to Stuart rule. Hunched-backed and underestimated in an age hostile to disability, he rose to become Master Secretary to Elizabeth I and James I, suppressing the Essex Rebellion, foiling the Gunpowder Plot, and negotiating peace with Spain. In this richly imagined sequence of eighteen interlinked stories, Cecil’s voice is joined by those of his family, allies, and adversaries—Elizabeth I,  Anthony and Francis Bacon, Walter Raleigh, Ben Jonson, Arbella Stuart, and nameless spies and commoners whose lives brushed against his. From court intrigue to tavern gossip, from the grandeur of the Somerset House Peace Conference to a humble Limerick shop, these tales weave fact and fiction into a vivid portrait of one of history’s most remarkable political survivors. Spanning his birth to his final conversation with the sculptor designing his tomb, Master Secretary opens a window onto the world Shakespeare inhabited—a world of politics and diplomacy, comedy and tragedy, faith and betrayal. Grounded in historical record yet alive with imagination, this is a compelling re-telling of the life of Robert Cecil: underestimated by many, unforgotten by all.
U dodávateľa
25,99 €

Rough Guides Walks and Tours Iceland: Travel Guide with eBook


This compact, pocket-sized Iceland travel guidebook is perfect for travellers on shorter trips looking to explore the highlights without the hassle of planning. Written by Rough Guides' experts, it features ready-made walking and driving itineraries with detailed directions, allowing you to explore effortlessly. Whether you're discovering iconic landmarks or hidden gems, this guide helps you make the most of your time. Complete with a handy pull-out map, it's the ideal companion for exploring with ease. In this Iceland travel book, you will find:- 16 ready-made walks and tours - easy-to-follow walking and driving routes featuring top attractions, must-visit stops, and great dining options along the way- Itinerary details - each route includes estimated time, distance, and connections to other itineraries for flexible planning- Tailored walks and tours - handpicked routes for hikers, off-the-beaten-track, wildlife, outdoor activities, nightlife, history- Curated recommendations of places - top sights, family-friendly activities, and relaxing spots in popular tourist areas- Insider recommendations - expert advice on avoiding crowds, saving time and money, and uncovering the best local spots- Handpicked hotel, restaurant and nightlife listings - recommendations for every budget and interest- Practical information - essential tips on getting there, getting around, and other must-know details- Large pull-out map - a handy, easy-to-use map featuring all tours- Designed for comfort and sustainability - a velvet soft-touch cover for a secure grip and premium uncoated paper from responsibly sourced materials- Bonus eBook - free download with purchase for added convenience- Coverage includes: Central Reykjavík, Reykjavík Harbours, Reykjanes, Heimaey, the East Fjords, Mývatn, Akureyri, the West Fjords, SnafellsnesFrom historic landmarks to hidden gems, this Walks and Tours guide to Iceland helps you explore effortlessly. Packed with expert insights, detailed itineraries, and practical tips, it's your perfect companion for a stress-free and enriching adventure.
U dodávateľa
13,49 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Joanne K. Rowling, Elle Kennedy, Freida McFadden, Sarah J. Maasová.