Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Megtalált történetek


„Tompa Andrea regényei határhelyzetekben játszódnak, határokat lépnek át. Ezek a határok egyfelől sokfélék, hiszen tér- és időbeli, történelmi, etnikai, nyelvi, kulturális dimenziókat is felnyitnak, másfelől, ha a művek kérdésfeltevéseit, dilemmáit, a regényvilágok lokációját, múltszemléletét, történelemhez való viszonyát és eseményeit vizsgáljuk, hamar juthatunk arra a következtetésre, hogy ezek a határhelyzetek, határvillongások, kettősségek és átmenetek nagyon is összefüggenek és egységesen vizsgálhatók.” Tompa Andrea a jelenkori magyar irodalom egyik legizgalmasabb prózaírója, aki regényeiben a 20. századi magyar és erdélyi történelem egy-egy sorsfordító időszakát ábrázolja hőseinek szubjektív nézőpontjából, megrajzolva egyúttal a múlt kitakart vagy elhallgatott eseményeinek gazdagon árnyalt társadalmi és történelmi hátterét is. Visy Beatrix a szerző eddig megjelent öt regényének (A hóhér háza; Fejtől s lábtól; Omerta; Haza; Sokszor nem halunk meg) sokrétű elemzésével arra vállalkozott, hogy monográfiájában bemutassa, Tompa Andrea regényei milyen változatos módokon kapcsolódnak össze az életműben, mindemellett hogyan illeszkednek a kortárs próza jellegadó irányzataihoz. Elemzéseinek fókuszában többek között az identitás, az idegenség, a hiány, a kollektív traumák, a kevertnyelvűség fogalmaival leírható viszonyrendszerek állnak, melyek a szuverén prózavilágokat teremtő Tompa-oeuvre hívószavai is egyben. Visy Beatrix (1974, Budapest) irodalomtörténész, kritikus, esztéta. Főbb kutatási területei: a Nyugat kora, elsősorban Babits Mihály életműve; a fénykép narratív esztétikája a 20. századi magyar prózában. A kortárs irodalom elkötelezett olvasója.
U dodávateľa
14,08 €

A belső gyermeked gyógyítása


A legtöbb ember nem is sejti, mennyi feldolgozatlan érzelmi fájdalmat hordoz magában. Nem értik, miért depressziósak, csalódottak, miért szoronganak vagy érzik magukat áldozatnak, és hogy miért hozzák újra és újra ugyanazokat az önsorsrontó, impulzív döntéseket a kapcsolataikban, a munkahelyükön, a mindennapi élethelyzetekben. Ezek az érzések és döntések gyakran az elveszett belső gyermekből fakadnak, aki megrekedt az időben, és aki stresszhelyzetben átveszi az irányítást, és úgy reagál, ahogyan egy kiszolgáltatott gyermek tenné. Az életünk korai szakaszaiban elszenvedett traumák - legyenek azok ártatlannak tűnő események, vagy drámai elhanyagolás vagy bántalmazás -- érzelmi sebzést okoznak, amely felnőttkorban aztán robbanékony harag, elszigetelődés, rossz párválasztás, negatív belső párbeszéd, túlzott megfelelési kényszer vagy más egészségtelen viselkedési minta formájában nyilvánul meg. A belső gyermek gyógyítása című könyvben Robert Jackman pszichoterapeuta és Reiki-mester segítő kezet nyújt, hogy feltárhasd és meggyógyíthasd gyermekkorod feldolgozatlan sebeit. Mások történetei és könnyen elvégezhető gyakorlatok révén bátorít, hogy megtanuld, hogyan ne add át magad a sebzett belső gyermek megfagyott érzelmi fájdalmának. Fejezetről fejezetre gyengéden vezet közelebb a magsebzéshez, hogy felismerhesd, elismerhesd és végre meggyógyíthasd a fájdalmadat, és végre azt az életet élhesd, amit szeretnél.
U dodávateľa
14,08 €

A Búbánat-völgyön át


Saját történetünk a legvalóságosabb, mégis a legnehezebb elmesélnünk. A Búbánat-völgyön át megjárt út kivezeti a főhőst az átélt eseményekből, hogy maga mögé tekintve pontosan és szikáran mondhassa el, amire húsz éven át emlékezni sem lehetett. Amiről húsz éven át gondolkodni sem lehetett. A pszichológia lefagyásnak nevezi ezt az erőszakra adott emberi reakciót. Pion István sűrű szövésű kisregényének főszereplője már kamaszként szembesül azzal, hogy a biztonságosnak hitt világ egy csapásra a megalázás és a bántalmazás fenyegető terepévé válhat. Hogy a menekülés - faluról városba, városi kollégiumból egyházi kollégiumba - csak fuldoklás a kölcsönös zaklatás és az erőszak örvényében. Hogy végül ki lehet-e fordulni egy szobából, ki lehet-e lépni az ördögi körből, arról nehéz többet mondani, mint amennyit ez a könyv elbeszélhet. "Gyónom a Mindenható Istennek, és neked, lelkiatyám, hogy utolsó gyónásom óta, ami nagyjából két éve volt, ezeket a bűnöket követtem el: káromkodtam, tiszteletlen voltam a szüleimmel, verekedtem, paráználkodtam, és elmulasztottam egy csomó vasárnapi szentmisét. Más bűnömre nem emlékszem. Legközelebb a szobámba gyere gyónni, ezekkel a kis stiklikkel ne vedd el itt az időt a valódi bűnösök elől. Penitenciaként mondj el két Miatyánkot és két Üdvözlégyet. Most bánd meg bűneidet!" Pion István (1984) költő. Ez az első prózakötete.
U dodávateľa
11,26 €

Kölcsönhörcsög


Ha Lackfi János, akkor bízvást remélhetjük, hogy a verseskötetben életszerűen zajos és színes gyerekvilág nyílik, sokszólamú versek briliáns rímekkel, bravúros ritmikai megoldásokkal, felszabadult nyelvjátékokkal - és kimeríthetetlen ötletelésekkel! Ez vár az olvasókra itt és most is, mikor robban az elefánt, azaz a Kölcsönhörcsög két nagy sikerű kötet, a Robban az iskola és A részeg elefánt verseiből válogat. Török Eszter vibrálóan izgalmas képi világa pedig újrakeretezi a szövegeket - hagyd magad elvarázsolódni!
U dodávateľa
14,08 €

Leleményes 6-7 éves - Ellentétek


Leleményes sorozatunk munkafüzetei segítenek az óvodás gyermekek készségeinek fejlesztésében. Az ellentétpárok felismerése és megkülönböztetése fontos szerepet játszik a gondolkodás fejlődésében, valamint hozzájárul a világ megértéséhez és a szókincs bővítéséhez. Munkafüzetünk játékos feladatokon keresztül vezeti be a gyermekeket az ellentétek világába: megismerkednek többek között a édes-sós, ép-törött fogalmakkal. Matricás foglalkoztatónk a 6-7 éves korosztálynak nyújt segítséget játékos és szórakoztató feladatokon keresztül.
U dodávateľa
3,66 €

Piszke Papa balatoni meséi


Piszke papa legújabb meséi a Balaton partjára repítenek minket! Kedves kis történet szól Hannáról, a ködben úszkáló hattyúlánykáról, Szabolcsról, a kialvatlan békáról, Boglárkáról, a hallgatag nutriáról, Benjáminról, a művelt vízisiklóról, és Brigittáról, a nagycsaládos árvaszúnyogról, de nem marad bájos mese nélkül Filé, a selypítő süllő, Zsolt, a száguldó vándorkagyló vagy Vazul, a torkos vadkacsa sem. Felbukkan Gabóca, a vándorcirkuszból szökött alpaka, végül pedig igazi különlegességként Zsófi, a felfuvalkodott matrackrokodil történetét ismerhetitek meg. És ahogy megszokhattátok már az előző Piszke papa-kötetekből: a szereplőkről aranyos mondókákat is tartalmaz a kötet. Van kedvetek megtanulni őket? 4+
U dodávateľa
9,83 €

Shaolin Spirit - Uralkodj az életeden


"Legyenek ezek a tanítások minden lény számára hasznosak. Ebben az életben és minden jövőbeli életben." "Két hiba létezik a mesterré válás útján: nem kezdjük el az utat, és nem fejezzük be." Shi Heng Yi A nemzetközileg elismert shaolinmester, Shi Heng Yi most először kínál saját életútjára épülő betekintést a shaolin hagyomány mindeddig kiadatlan módszereibe. Fegyelem, akaraterő, koncentráció és kitartás: úgy tűnik, hogy ezek a készségek egyes emberek számára természetesebbek, mint másoknak. Mégis mindegyik fejleszthető a saját testünkön keresztül. A shaolin hagyományok - melyek ápolásának több mint 1500 éves múltja van - segítenek abban, hogy a testedet és az elmédet egységként érzékeld, és kibontakoztathasd a benned rejlő legnagyobb belső potenciált.
U dodávateľa
28,10 €

Touch Of Sin - A bűn érintése (különleges kiadás)


A bűn nem mindig akkor válik veszélyessé, amikor elköveted. Néha akkor, amikor túléled. Breeből a felépülése után sem tűnik el nyomtalanul a sötétség. Amír megmenti, de ezzel egy új, démoni szál veszi kezdetét. Hamar kiderül: minden, ami eddig történt, egy magasztosabb cél felé vezetett. Miközben Hope után nyomoznak Bahrein árnyékos utcáin, ráeszmélnek, hogy ez a játszma sokkal többről szól, mint egy gyermek elrablásáról. Jó és rossz energiák csapnak össze, és a tét már nem csupán Zayen léte. A Touch of Sin egy szenvedéllyel és misztikus feszültséggel teli dark romance a túlélésről, az elfojtott erőről és arról, hogy a bűn néha nem választás, hanem világmegváltó kötelesség. A trilógia harmadik kötete 18 éven felülieknek íródott sötét románc, felkavaró tartalom!
U dodávateľa
16,87 €

Mancs Őrjárat – Mancs-kalandok 4


A Mancs Őrjárat újra bevetésre kész, ha Kaland-öbölnek segítségre van szüksége! Goodway polgármester asszony kosárlabdameccsre hívja ki Humdinger polgármestert... elfelejtve, hogy Kaland-öbölnek nincs kosárcsapata! Össze tud állítani a Mancs Őrjárat egy nap alatt egy csapatot, hogy legyőzzék a Ködös-völgyi Bombákat? Egy csintalan bandita garázdálkodik Kaland-öbölben... ez szuperkutyiknak való feladat! Amikor azonban a híd összeomlik, Goodway asszonyt elrabolják, és másokat is meg kell menteni, a csapatnak szüksége lesz extra mancsokra. Vajon a Szuperikrek segítségével Ryder és a kutyik meg tudják menteni a bajbajutottakat? Kalandra fel!
U dodávateľa
8,45 €

Epizódy z polí


Družstevné kroniky Ivanky pri Nitre nehovoria len o zakladaní družstva v jednej zo stoviek obcí na Slovensku. Predstavujú živú spomienku na papieri. Rozprávajú príbeh ľudí v zložitom období druhej polovice 20. storočia, plnom nespravodlivosti. Príbeh kolektivizácie, strašidelnej krivdy na ľuďoch, mátohe vlády jednej strany, ktorá v podobe schválených zákonov číhala na každého. Nútila ľudí poddať sa. Paragrafmi, pripravenými rozmetať v búrke dejín všetku úrodu, ktorú ľudia a ich predkovia dopestovali. Komunizmus nebol iba o ŠTB, roku 1968 a okupácii našej vlasti Sovietskym zväzom, o streľbe na hraniciach, emigrantoch a disidentoch... Bol aj o kravách, maštaliach a pôde...
U dodávateľa
12,99 €

Two Lives with You


“Who knew flirting with your husband who doesn’t know he’s your husband could be this romantic?” —Mindy KalingWhat if they never married? For an overwhelmed husband and wife, that what-if wish comes true in an emotional and bittersweet novel about choices, sacrifice, and the love that they might lose forever. When Dana and Nigel got married, they had such promise. After sixteen years, the cracks are showing. Dana is a burned-out ER nurse, and Nigel is a recently unemployed stay-at-home dad whose professional identity is disappearing. Questioning the directions their lives have taken, Dana and Nigel are each granted a wish from a mysterious stranger. For one week they can escape the pressure of their lives in favor of ones in which they never married. Waking up in an alternate reality where their youthful, individual dreams have come true is, at first, a marvel. When they meet by chance in Bali, Dana recognizes Nigel instantly, but he feels only an inexplicable connection to this stranger. And they discover there’s a catch to their wishes. Returning to normal—and to the long-haul love they vowed would be forever—won’t be as easy as they thought. As the clock ticks down, Dana and Nigel face an impossible choice that will test the very foundation of their relationship and alter their lives forever.
U dodávateľa
12,49 €

Egészséges air fryer lakomák


Az egészséges étkezés nem jár lemondással, csak egy jó szakácskönyv kell hozzá. Elég volt a megszokott receptekből? Ideje váltani! Ez a könyv 80-nál is több ínycsiklandó fogást kínál, de nem csak az ízük csábító: egyik sem több 600 kalóriánál, és maximum fél óra alatt el is készül mind. Gyorsabban, mint ahogy a futár kihozza a rendelésünket... Szinte hihetetlen, milyen csodák születhetnek az air fryerben. Akár saját magunknak készítünk kis adagokat, akár vendégséget rendezünk, vagy éppen okos tervezéssel előre főzünk nagyobb mennyiséget a hétre, itt mindenhez találunk receptet. Ezek a gyorsan elkészíthető, egyszerű alapanyagokból álló, egészséges ételek biztosan feldobják a hétköznapjainkat és az ünnepeket is, és mivel gyorsan elkészülnek, bőven marad időnk bármi másra is.
Na sklade 1Ks
15,21 €

Novelizovaný zákon o verejnom obstarávaní 12/2026


Novelizovaný zákon o verejnom obstarávaní s aktualizovanými dôvodovými správami v úplnom znení. V roku 2024 sme do úplného znenia zákona o verejnom obstarávaní (vydaného v publikácii NZ 17/2024) zapracovali poslednú veľkú novelu (117 novelizačných bodov) vykonanú (s účinnosťou od 1. 8. 2024) v článku I zákona č. 179/2024 Z.z. Šesť novelizácií, ktoré zákonodarcovia medzitým prijali (v zákonoch č. 381/2024 Z.z., 388/2024 Z.z., 153/2025 Z.z., 385/2025 Z.z., 88/2026 Z.z. a 100/2025 Z.z.) však napriek priebežne aktualizovaným doplnkom natoľko znížili praktickú použiteľnosť vydanej publikácie, že sme sa rozhodli (kvôli evidentnej neprehľadnosti právnej úpravy) spracovať nové úplné znenie zákona o verejnom obstarávaní (za každým novelizovaným ustanovením sme v rámiku uviedli pôvodné znenie) a vydať ho (ako NZ 12/2026) spolu s dôvodovými správami (aktualizovanými na základe prijatých pozmeňujúcich návrhov poslancov, resp. výborov NRSR) k všetkým šiestim novelám. ZÁKON Č. 343/2015 Z. Z. O VEREJNOM OBSTARÁVANÍ V ZNENÍ ZÁKONA Č. 438/2015 Z. Z., ZÁKONA Č. 315/2016 Z. Z., ZÁKONA Č. 93/2017 Z. Z., ZÁKONA Č. 248/2017 Z. Z., ZÁKONA Č. 264/2017 Z. Z., ZÁKONA Č. 112/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 177/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 269/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 345/2018 Z. Z., ZÁKONA Č. 215/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 221/2019 Z. Z., ZÁKONA Č. 62/2020 Z. Z., ZÁKONA Č. 9/2021 Z. Z., ZÁKONA Č. 141/2021 Z. Z., ZÁKONA Č. 214/2021 Z. Z., ZÁKONA Č. 395/2021 Z. Z., ZÁKONA Č. 64/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 86/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 121/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 151/2022 Z. Z., ZÁKONA Č. 32/2024 Z. Z., ZÁKONA Č. 40/2024 Z. Z., ZÁKONA Č. 142/2024 Z. Z., ZÁKONA Č. 179/2024 Z. Z., ZÁKONA Č. 201/2024 Z. Z., ZÁKONA Č. 247/2024 Z. Z., ZÁKONA Č. 381/2024 Z. Z., ZÁKONA Č. 388/2024 Z. Z., ZÁKONA Č. 153/2025 Z. Z., ZÁKONA Č. 385/2025 Z. Z., ZÁKONA Č. 88/2026 Z. Z A ZÁKONA Č. 100/2026 Z. Z.
Na sklade 2Ks
10,99 €

Matematické křížovky/ krížovky - počty do 20 (CZ/SK vydanie)


Publikácia Matematické krížovky – počty do 20 ponúka deťom precvičovanie základných matematických zručností zábavnou a hravou formou. Krížovky a matematické hry podporujú logické myslenie, sústredenie a samostatnosť.
U dodávateľa
3,50 €

Elveszett gyermekkor


Mit veszít el a szenvedélybeteg szülő mellett felnővő gyermek? És mi történik vele a szülő halálakor? Akik szenvedélybeteg szülő mellett nőnek fel, veszteségek sorát élik át: a biztonságos gyermekkor hiányát, a kiszámíthatóság elvesztését, a meg nem kapott figyelmet és annak reményét, hogy egyszer valódi érzelmi kapcsolódás jöhet létre. Amikor pedig a szülő meghal, a gyász nem csupán az ő elvesztéséről szól. Felszínre hozza mindazokat a korábbi, sokszor fel nem ismert és el nem gyászolt hiányokat is, amelyek évtizedeken át csendben formálták az érintett belső világát. Ez a kötet a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekeinek veszteségélményeit és gyászfolyamatait tárja fel egy átfogó kvalitatív kutatás eredményeire, valamint személyes történetekre - többek között Járai Máté, Kovács András Péter és más megszólalók vallomásaira - támaszkodva. Bemutatja a veszteségek egymásra rétegződését, az ambivalens érzések összetettségét, és azt a gyakran láthatatlan belső munkát, amely a gyász feldolgozásához vezet. Segít szavakat találni nehezen megfogalmazható élményekhez, kapaszkodót ad saját veszteségeink megértéséhez, és szakmai iránymutatást kínál mindazoknak, akik segítőként kísérnek másokat ezen az úton. Mert a veszteség velünk maradhat - de a megértés segít másként viszonyulni ahhoz, amit magunkban hordozunk.
Na sklade 1Ks
15,46 €

Gyilkos utazók


Hív a horizontig nyúló országút. 1976 nyarán járunk, Alice és Tom új lakóautójukkal nekivág a tágas kanadai táj végtelenbe vesző, elhagyatott útjainak. Reménykednek, hogy ez a hosszú együttlét gyógyírt hoz mindkettőjük sebeire egy borzalmas tragédia után. Mindent előre elterveztek a legutolsó részletig, azonban a sors közbeszól. Összetalálkoznak két bajba jutott fiatal stoppossal, és felajánlják nekik, hogy elviszik őket a legközelebbi városig. Azonban Simon és Jenny nem az, akinek látszik. Vér tapad a kezükhöz, és mindenütt pusztulás és téboly marad a nyomukban. Tom és Alice csapdában találja magát: egy életre-halálra menő játék foglyaivá válnak, amelyből nincs menekvés. Ahogy fokozódik a feszültség, a határok pedig elmosódnak, óhatatlan felmerül a kérdés - vajon kinek a szívében lakozik valójában a gonosz? És vajon négyük közül ki éli túl ezt az utazást? Chevy Stevens New York Times bestsellerszerző hátborzongató, meredek fordulatokkal teli története egyszerre szívszorító és robbanásig feszült.
Na sklade 1Ks
18,03 €

Exhatás (Különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Nicole fiatal korában alaposan megmerítkezett a rocksztárok világában. Zenei újságíróként koncertről koncertre járt, a zenekarokkal együtt utazott és élt a turnébuszokon. Sohasem gondolta volna, hogy tíz évvel később egy London melletti álmos kisvárosban fogja élni makulátlanra filterezett életét egy influenszerapuka társaságában, aki a családjáról készített tökéletes videóival keresi a pénzét. Amikor egy nap újra felbukkan az életében legjobb barátja, a rocksztár Dylan King, erőnek erejével felszínre tör elrejtett múltja, annak minden örömével és traumájával együtt. De hiszen ő nyugodt, boldog, kisvárosi életre vágyott! Akkor miért érzi úgy, hogy a férfi és a régi kalandok mágnesként vonzzák? Hol van a helye, melyik világban? Kiskosztüm vagy bőrdzseki? Portia Macintosh romantikus regénye ellenállhatatlanul vicces és meglepően mély olvasmány.
Na sklade 1Ks
18,31 €

The Ghost Stories of M. R. James


Set among dark cathedrals, remote inns, and rural estates, with ancient artifacts of awful power lurking in the shadows, a sense of dread and unease builds until some terrible force is unleashed. Whether confronting undead monstrosities, elemental demons or slithering ghosts, James' stories warn of the dangers of unbridled curiosity and the corruptibility of human nature among even the most innocent-seeming men. M. R. James' haunting tales have inspired generations of horror writers, from H.P. Lovecraft to Stephen King. Here you will find 20 ghostly tales, including 'Oh, Whistle and I'll Come to You, My Lad,' 'Casting the Runes,' 'Count Magnus,' which will keep you transfixed even as your blood turns to ice. This elegant pocket-sized gift edition has real collector's appeal, featuring the classic, unabridged text, a facsimile of M.R. James' signature on the title page, silver gilded page edges and beautifully designed endpapers. Part of the Arcturus Ornate Classics series this book makes wonderful gift for any lover of classic literature. ABOUT THE SERIES: The Arcturus Classics series brings together high-quality paperback editions of classics works, presented with contemporary graphic cover designs. Together they make a wonderful collection which is perfect for any home library.
U dodávateľa
14,99 €

Visions in the Frame


Reveals how mise-en-scene has shaped the fields of film and television studies. Visions in the Frame provides a detailed evaluation of the journey and status of mise-en-scene—the organization of the visual field within the frame—as a critical concept in film and television studies. The first part of the book looks at the persistence of mise-en-scene within film studies amid a series of fluctuations in theoretical, historical, cultural, philosophical, and critical approaches. The second part shifts focus to consider television studies and the extent to which mise-en-scene has remained an ambiguous element in the growth of the discipline. The third part engages in a series of close readings from a range of styles and genres of television shows, exploring the relationship between visual composition, meaning, and significance as a central critical focus. Across the three parts of the book, Visions in the Frame presents a rigorous and valuable context for understanding the contrasting position and influence of mise-en-scene within film and television studies, using this to offer guidance for its future role within both disciplines.
U dodávateľa
109,99 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Joanne K. Rowling, Elle Kennedy, Freida McFadden, Sarah J. Maasová.