Hodnotenie


Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Herné série


Edície


Körbe


Új emberek friss, puha testekkel, még csak most lépnek ki a kamaszkorból. Fiatal felnőttek, görcsösek és szerelemre éhesek, összegabalyodnak, de idegenek maradnak. Egy lány, a harminc körüli Mirjam, akinek minden rezdülését, már-már az ízét is érezzük, egyfolytában latolgat, sodródik, megtorpan, de valami előrelöki, s máris húzódna vissza a csigaházába, ha lenne ház, ahová vissza lehet még húzódni. A múlt nem elmúlt, hanem kiszáradva hever a parton, mint egy döglött medúza. A felnőttvilág semmi használhatót nem adott ennek a nemzedéknek, család, vallás, egyetem nullát - mindent neked kell kitalálnod, legfeljebb baráti tekintet kísér. Egyedül kell felfedezned a tested, azt is, hogy ki legyél vagy ne legyél, szolgálj valami cégnél, vagy művészkedj, mindezt egy olyan városban, ami tulajdonképpen otthonos, de inkább csak ismerős, és nem ajánl már otthont senkinek, mert rohadt drága. Kolozsváron vagy bárhol másutt. Adorjáni Panna első regénye az emberek közötti magányról és a kapcsolódás folyton elbukó vágyáról beszél élesen, kímélet nélkül. Úgy súg mindannyiunkról a fülünkbe, hogy önmagunkra is rálássunk. Tompa Andrea "Mindig is lenyűgözte, hogy az osztálytársai mennyi mindent tudnak, és az volt az érzése, hogy hozzájuk képest ő egy ufó, ugyanis neki semmiről nem volt fogalma, vagyis semmiről, ami az úgynevezett világi dolgokat illeti, ahogy a szülei fogalmaztak volna. Pletykák, popzene, horrorfilmek, családi csetepaték, válások, megcsalások, politika, szex! Mások élete neki olyan volt, mint valami film a tévében, amiről azonnal el kell kapcsolni." Adorjáni Panna 1990-ben született Kolozsváron, színházcsináló, zenész, író. Jelenleg Berlinben él. Ez az első regénye.
U dodávateľa
14,08 €

A Császár és én 1


A Magyarországon is nagy sikerű Jizo és Ningyo alkotójának szívmelengető Shonen Jump netes mangája végre magyarul, teljesen színesben! A gimnazista Minami Kaho egy nap kinyitja a hűtőt, ahonnan nagy meglepetésére egy császárpingvin pislog vissza rá. Az Antarktiszon őshonos óriásmadár új otthonra lel a lánynál, és ha már itt van, újdonsült családtagjai nyakába zúdítja mindazt, ami csak a pingvinséggel jár. Rendületlenül totyog a nyomukban, a tévére cuppanva bámulja a pingvinmesét, megkísérel kikölteni mindent, ami gömbölyű, és felmosórongyot megszégyenítően csúszkál a hasán! Kalandos együttélés veszi kezdetét. Császár puszta jelenléte kalamajkát szül, csúcsra járatva az abszurd humort minden egyes oldalon. Lehetetlen nem szeretni!
U dodávateľa
11,25 €

Blood & Steel - Vér és acél (Különleges kiadás)


Althea Zoltaire halálát előre megjövendölték: mindössze három éve maradt arra, hogy valóra váltsa az álmát, és legendás harcossá váljon. A nők számára tiltott a fegyverforgatás, ezért egész életében titokban kellett gyakorolnia. Versenyt futva az idővel próbál kiharcolni magának egy helyet az öt királyság védelmével megbízott elit céhben. Az újoncokra váró megmérettetések során nemegyszer az életét kockáztatja, de ennél is nagyobb veszélynek teheti ki a felügyeletével megbízott harcos, a feladatát kelletlenül végző Wilder Hawthorne iránti növekvő vonzalma. Cselszövések sora zajlik körülöttük, és a távolban sötét erők gyülekeznek. Vajon képes lesz Althea teljesíteni a veszedelmes beavatási próbát, és Thezmarr bajnokainak sorába lép - vagy a támadásba lendülő gonosz hatalom elorozza tőle az esélyt is? A Vér és acél a szívszorítóan izgalmas, epikus romantasysorozat, a Thezmarr legendái első kötete.
Na sklade 1Ks
21,10 €

The Dawn of the Cursed Queen - Az elátkozott királynő hajnala (Különleges kiadás)


Kérdezd meg tőle, fiú! Kérdezd meg, miért könyörgött a csillagoknak, és mi lett belőle! Kérdezd meg, mit szakított le az egekből! És kérdezd meg, érdekli-e! Vénáiban a régi vér csörgedezik. A szférákat Nismera és légiói uralják, miközben az eget Samkiel ereje tölti ki. Samkiel félreállításával Nismera megszilárdítaná hatalmát a trónon - bármi áron. Dianna féligazságok, hazugságok és megtévesztések súlya alatt nyög. Miután legyőzte azt, amit élete addigi legnagyobb csatájának hitt, rá kell döbbennie, hogy mindent elveszíthet. Samkiel igyekszik meggyógyulni, de nagyobb bajban van, mint valaha. A Kéz széthullott, a szférák káoszba zuhantak, és az egyetlen ember, akiben bízhat, távol tartja magát tőle. Vajon félre tudják tenni nézeteltéréseiket, vagy mindketten a háború istennőjének pengéjétől fognak elhullani? Az egyetlen igaz király visszatér, de a király vagy a királynő fog mindenek fölött uralkodni?
Na sklade 1Ks
25,32 €

Hangkaland 2.


Az Sz, Z, C hang hallásfejlesztéséhez és motoros differenciálásához A Hangkaland sorozat nem egyszerű logopédiai gyakorlófüzetek sora, hanem kalandos utazás a tiszta beszéd világába, kifejezetten óvodás, kisiskolás felfedezőknek. A második részben az SZ, Z és C hang kerül előtérbe: a játékos feladatok abban segítenek, hogy ezek a nehéz hangok tisztán és érthetően szólaljanak meg. A feladatok az artikulációs zavar terápiájának a motoros differenciálás szakaszához igazodnak, ezért nemcsak szórakoztatnak, hanem célzottan fejlesztik: - a helyes hangképzést, - a hallási figyelmet és megkülönböztetést, - a beszédhez szükséges finommozgásokat. A kiadványt logopédusok tapasztalata és szakmai tudása formálta, így terápiás foglalkozásokon és otthoni gyakorlás során egyaránt hatékony eszköz. Legyen ez az első állomás egy hosszú, ugyanakkor vidám és sikerélményekkel teli úton - ahol minden kimondott hang egy újabb győzelem!
U dodávateľa
8,45 €

Várak, kövek, barlangok - Családi barangoló 2.


Oli, Kamilla és a szüleik télen-nyáron, reggel-este, esőben-napsütésben készen állnak egy jó kirándulásra! Ebben a kötetben a magyarországi őslénylelőhelyeket, a legkülönlegesebb barlangokat fedezik fel, és annak a legendának is a nyomába erednek, hogy vajon tényleg összeköti-e egy föld alatti járat az egri és a siroki várat. Járd be velük te is Magyarországot! Akár képzeletben, akár igazából - Oli és Kamilla kincskereső térképe mindenben a segítségedre lesz! Czernák Eszter a Családi barangoló-sorozatban Magyarország ismert és kevésbé ismert látványosságait mutatja meg az olvasóknak egy négytagú család szemüvegén keresztül. Már megjelent: Vidrák, gólyák, denevérek - Családi barangoló 1.
U dodávateľa
14,06 €

Rough Guides Mini Lisbon: Travel Guide with eBook


This mini pocket Lisbon is perfect for travellers looking for essential information in a compact format. Written by Rough Guides' experts, it provides key details on must-see places, top attractions, and curated recommendations to help you make the most of your trip. With suggested itineraries, dining tips, and practical advice, it's your go-to companion for a seamless travel experience. In this Lisbon guidebook, you will find:- Curated recommendations of places - expert picks of main attractions, family-friendly activities, relaxing spots, and the best photo opportunities- What's new and when to go - an overview of recent changes in the destination, plus seasonal insights and sustainable travel tips- Things not to miss in Lisbon - The Museum of Art, Architecture and Technology, Elevador de Santa Justa, Torre de Belém, Mosteiro dos Jerónimos, Castelo de Sao Jorge, Parque das Naçoes, Museu Nacional de Arte Antiga, Bairro Alto, Museu Gulbenkian, Alfama- Tailored trip plans - three unique itineraries, including a Perfect tour for a short break- Food and drink - recommendations on local specialities and the best dining experiences- What to do in Lisbon - entertainment, shopping, sports, kids' activities, events, and nightlife options- Practical information - essential tips on transportation, money, healthcare, and tourist resources- Overview maps - handy maps on the inside cover flaps show Lisbon and around- Portuguese section - basic vocabulary and phrases from the local language- Striking photography - stunning full-color images to inspire your journey- Designed for comfort and sustainability - a velvet soft-touch cover for a secure grip and premium uncoated paper from responsibly sourced materials- Bonus eBook - free download with purchase for added convenience- Coverage includes: Alfama, Sao Vicente de Fora, Castelo de Sao Jorge, Sé, Baixa, Rossio, Bairro Alto, Sao Roque and Carmo churches, Chiado, Sao Bento Palace, Lapa, Belém, Mosteiro dos Jerónimos, Museu Gulbenkian, Parque das Naçoes, Queluz, Sintra, Mafra, Ericeira, Estoril CoastWhether you're visiting for the first time or returning for a quick getaway, this guide to Lisbon is your trusted travel companion. Packed with expert insights, practical tips, and curated recommendations, it ensures a smooth and enriching trip-no matter how short your stay.
U dodávateľa
12,49 €

Rough Guides Slovenia: Travel Guide with eBook


Ideal for independent travellers, this guidebook to Slovenia, written by Slovenia experts, goes beyond the basics. It blends must-see sights with hidden gems and offers unmatched practical guidance for seamless planning and on-the-go exploration. Packed with in-depth advice often missing from other guides, it helps you navigate with ease. From using public transport to discovering the best dining, accommodations, and local experiences, this guide covers it all. Every detail you need for a smooth and enriching journey. Inside this Slovenia travel book, you'll find:- Regional deep dive - in-depth coverage of key areas with curated experiences and honest reviews- Itinerary samples - tailored plans for different trip lengths and travel styles- Practical information - essential tips on getting there, using public transport, avoiding crowds, saving time and money, and traveling responsibly- Expert recommendations - insider advice on the best places to eat, drink, stay, and enjoy nightlife or outdoor activities- Seasonal tips - when to go to Slovenia, climate details, and festival highlights to plan your perfect trip- Must-see pick - unmissable sights handpicked by our authors - adventure sports on the Soca River, Planica ski-jumping, the Karst, Lake Bohinj, Škocjan Caves, Festival Lent in Maribor, Ljubljana, Piran, Kocevski Rog, hiking in the Julian Alps, Pruj, Chuch of the Holy Trinity in Hrastovlje, Prekmurje, skiing, Logar Valley- Easy-to-use maps - colour-coded maps highlighting essential spots for dining, accommodation, shopping and entertainment- Cultural insights - engaging stories on local history, arts, and traditions for a deeper understanding of Slovenia- Language essentials - Slovenian phrases and vocabulary to help you connect with locals- Inspiring travel photography - stunning full-color images capturing the essence of Slovenia, and fueling your wanderlust- Designed for comfort and sustainability - a velvet soft-touch cover for a secure grip and premium uncoated paper from responsibly sourced materials- Bonus eBook - free download with purchase for added convenience- Coverage includes: Ljubljana and around, Northwest Slovenia, the Soca Valley to the Istrian Coast, Southern Slovenia, Eastern SloveniaTravel smart and experience Slovenia with confidence. Let this guide to Slovenia be your trusted companion to must-see sights, hidden gems, and local secrets for an unforgettable adventure.
U dodávateľa
22,99 €

Solo Leveling 10.


A rendszer megmentette Jinwoot, képessé tette a szintlépésre, és így gyakorlatilag a bolygó legütőképesebb vadásza lett. Miután szembenézett a rendszer tervezőjével, és válaszokat kapott az őt kínzó kérdésekre, Jinwoo jobban megrettent, mint valaha. Megtudta ugyanis, hogy egy kozmikus háború dúl az elképesztő hatalmaknak parancsoló Uralkodók és Fejedelmek között, és hogy ez a harc a Földet is hamarosan csatatérré változtatja. Ha a közelgő apokalipszis még nem lenne elég, a világ legerősebb vadászai maguk válnak egy rejtélyes ragadozó prédájává, az első számú gyanúsított pedig nem más, mint Jinwoo tíz éve eltűnt édesapja. Közben Jinwoo és Jinho Amerikába utazik a guildek nemzetközi konferenciájára. Csakhogy ott nem pusztán kollégák és barátok várják őket, hanem esküdt ellenségek is... A világszerte és idehaza is a sikerlistákat uraló SOLO LEVELING webtoonból készült sorozat az utóbbi évek legnépszerűbb animéje lett.
U dodávateľa
16,89 €

Filozofické skice


Zbierka esejí Filozofické skice americkej filozofky Susanne K. Langerovej patrí medzi zásadné knihy skúmajúce oblasť logiky, estetiky a teórie mysle. V diele, pôvodne vydanom ako Philosophical Sketches (1962), autorka rozpracúva spôsoby, akým si ľudia vytvárajú zmysel sveta vo vede, jazyku, umení, mýtoch a v snoch. S. K. Langer (1895 – 1985) nachádza pre filozofiu „novým kľúč“, ktorým je poznanie, že základné zmyslové údaje a fakty, tvoriace ľudskú skúsenosť a poznanie sveta, sú vo svojej podstate symbolické. Autorka si celosvetovo získala množstvo priaznivcov, ktorý ocenili návrat k podstate filozofického myslenia, metódu analýzy, vecnosť a početné esejistické prvky. Bádateľka si za svojho prijímateľa nevyberá iba profesionála, ale aj laika a svojho čitateľa vníma komplexne ako učenca i učiaceho sa. Kľúčovú problematiku symbolizmu podáva nielen z filozofického či estetického hľadiska, ale tiež vo vzájomnom prepojení vied v širších historických, antropologických, kulturologických a neurovedeckých súvislostiach.
U dodávateľa
17,99 €

Árnyidő - A titokzatos varázserdő 5.


-Villő és boszorkánybarátnői roppant izgatottak, midőn véletlenül egy kincsre utaló levelet találnak, amit Alvina néni és a többiek rejtettek el a számukra. A kincskeresés elsőre jó játéknak ígérkezik, de aztán hamar komolyra fordul a dolog. Amikor megjelenik egy titokzatos fiú, egy régóta téli álmot alvó erdei szellem is felébred, és még az öreg varázsló, Nátán is visszatér, a lányok rájönnek, hogy valami nagyon nincs rendjén. Úgy látszik, egyszerre mindenki a kincset akarja. Vajon kiben bízhat meg Villő, és kiben nem? A kis boszorkányok előbb-utóbb rájönnek, hogy alighanem a világ egyik legértékesebb kincséről van szó, és a megszerzése egy cseppet sem veszélytelen...
U dodávateľa
14,08 €

Az Alvilág kulcsa - Az utolsó dzsinn 2.


Démonharc, repülő szőnyeg és túlvilági mágia Az utolsó dzsinn második részében a nyári szünet maximális fordulatszámra kapcsol: Satnyácska, a pimasz démonlány nyomtalanul eltűnik, a Csodalámpás bolt raktárhelyiségében pedig egy titokzatos üst révén feltárul az Alvilág kapuja. A csapat ketté válik: Arnold és Ali bácsi a démonlány után erednek a Pokol bugyrain át, Lucának és Levinek pedig meg kell szereznie egy varázskönyvet, különben a barátaik örökre az Alvilág foglyai maradnak. De a bonyodalmak itt nem érnek véget. Arnold egyszer csak a saját feje után indul, Ali bácsi egy ősellenségével találja szembe magát, Leviéknek pedig újra fel kell venniük a harcot valakivel, akit egyszer már legyőztek... A dzsinnek és démonok világában kalandozó tizenévesek történetét ezúttal is Zatykó Bori fantáziadús rajzai kísérik.
U dodávateľa
14,06 €

Ezütszélű felhők


Minden sötét felhőnek ezüstös a széle, tartja az angol mondás. Ez a kötet ezt mutatja meg hétköznapi, mégis sokáig velünk maradó történeteken keresztül. Az írások olyan pillanatokat rögzítenek, amelyek mellett könnyű lenne elsétálni: egy ismerősnek hitt mese hirtelen más értelmet nyer; egy szelídített vadkacsáról kiderül, hogy többet árul el rólunk, mint hinnénk; egy elmulasztott mondat hiánya mély nyomot hagy. Olvasás közben egy-egy apró részlet különös hangsúlyt kap, egy félbehagyott gondolat visszatér, egy jelentéktelennek tűnő pillanat hirtelen jelentőséggé válik. Mert mi történik, ha váratlan elhatározásból magunkra öltjük Madonna fűzőjét? Ha megpróbáljuk megmenteni a világot egy tepsi frissen sült pogácsával? Ha alternatív valóságot alkotunk barokk zenéből és delfti porcelánból? Ha megpróbálunk elfutni önmagunk elől? A szerző ugyanazon a finoman ironikus hangon, pontos észrevételekkel, visszafogott, mégis határozott jelenléttel ír, amelyet az olvasók már megszerethettek regényeiben és a Nők Lapja hasábjain megjelent írásaiban. Ezekben a tárcákban azonban mintha közelebb lépne. Nem kínál kész válaszokat, nem von le tanulságokat, inkább hagyja, hogy mindenki maga találja meg a számára fontos üzenetet. A papagájos ablak óta ez a legszemélyesebb hangú kötete.
U dodávateľa
15,49 €

Gubacs és az erdei állatok


Gubacs, a kis manó olyan kíváncsi, mint egy óvodás. Amikor csintalan varázslabdája elgurul, egyből a nyomába ered, és hipp-hopp az erdei állatok élőhelyén találja magát. Körbenéz a róka odújában, beles a görény fészkébe, útja során mindenkivel beszélget egy kicsit, így megannyi érdekességet megtud a harkályokról és az erdei baglyokról, a csíkos vadmalacokról, az őzekről, sünökről és a mókusokról is. Tudtátok, hogy a borzok lábtörlőt készítenek a borzvár elé? És hogy a vízisikló gyakran mérgeskígyónak adja ki magát? És hogy a galacsinhajtó bogár a Tejút alapján is tud tájékozódni? Ha nem, olvassátok el Mechler Anna legújabb sorozatának első részét, és Gubacs segítségével játszva tanulhattok az erdők lakóiról, amik Szert-Szabó Dorottya csodaszép illusztrációin elevenednek meg. 5+
U dodávateľa
9,83 €

Leleményes 6-7 éves - Logikai feladatok


Leleményes sorozatunk munkafüzetei segítenek az óvodás gyermekek készségeinek fejlesztésében. A logikai készségek kiemelt szerepet játszanak a mindennapi életben, a számfogalom és a mennyiségek felismerése fontos alapja a későbbi matematikai ismereteknek. Munkafüzetünk játékos feladatokon keresztül vezeti be a gyermekeket a számok világába: megtanulják a számosság összehasonlítását, az egyszerű számlálást és a mennyiségek felismerését különböző helyzetekben. Matricás foglalkoztatónk a 6-7 éves korosztálynak nyújt segítséget játékos és szórakoztató feladatokon keresztül.
U dodávateľa
3,66 €

Lottie Brooks kegyetlenül kínos élete


Lottie Brooks 11 és háromnegyed éves, meggyőződése, hogy nincs már miben reménykednie - szeptemberben új iskolába fog járni, a legjobb barátnője elköltözött, és még a világtörténelem legunalmasabb barna haja is az ő fején nőtt ki. Akár fel is adhatná, és téli álomba vonulhatna hörcsögeivel, Vinnyoghy Barnabás professzorral és Harmadik Szőrgolyóval... De Lottie nem futamodik meg, az új tanévre kidolgozza a nagy tervet. Naplóírásba kezd, és fantasztikus humorral dokumentálja, hogyan válik napról napra félénk kislányból magabiztos középiskolássá. Ebben a fantasztikusan vicces, illusztrált sorozatban Lottie-val együtt élhetjük át a felnőtté válás kihívásait, tele barátsággal, kínos pillanatokkal és sok szívvel, rengeteg nevetéssel. Tökéletes választás 9-12 éves olvasóknak, akik maguk is keresik a menekülőutat a felnövés káoszából.
U dodávateľa
14,06 €

Megemésztő tűz


1817. Vasvári Szentkúti Karolina grófkisasszony huszonöt évesen attól retteg, hogy vénkisasszony marad. Csokonai verseinek „megemésztő tüzére” vágyik, de a valóság kiábrándító: a lángoló szerelem messzire elkerüli. Amikor megkapja a költő frissen megjelent életrajzát, benne Lilla polgári nevével, elhatározza, hogy felkeresi a múzsát. A találkozó azonban keserű csalódást okoz, és Karolina minden illúzióját lerombolja. Látva elkeseredettségét, gyermekkori legjobb barátja, a sokak által áhított gróf Szőlőssy Gergely kiutat kínál. Váratlanul megkéri a kezét. Az ajánlat látszólag nem a versekbe illő szerelemről, hanem egy biztonságos jövőről szól, aminek évtizedes barátság az alapja. Mi történik, ha két ember, aki mindent tud egymásról, hirtelen férj és feleség lesz? Vajon túlélheti a barátság a házasságot? Lehet élni megemésztő tűz nélkül?
Na sklade 1Ks
16,87 €

Thief - Tolvaj - Boston alvilág V.


Tanaka Jó kislány vagyok. Egy olyan kódex szerint élek, amely nem ismer alkut és nem törhető meg. A családom iránti kötelességem, hogy egy olasz férfihoz menjek feleségül. A sorsom már megköttetett. De Nikolai Kozlov három egyszerű szóval újraírja a végzetemet. Mostantól hozzám tartozol. Orosz maffiózó. Tolvaj. Egy profi hazudozó, akinek nincsenek erkölcsi korlátai. Ő minden, aminek a gyűlöletére neveltek. Egy ember, aki nem áll ki semmi mellett. Egy ember, aki gondolkodás nélkül elveszi, amit akar. És engem akar. Azt hiszi, ő irányítja a sorsomat, de amit nem tud, hogy néha pont a jó kislányokkal kell a legjobban vigyázni. Nikolai Veszélyes ember vagyok. A Vory kódex szerint élek. Az én kötelességem megvédeni a testvériséget. Bárkit elpusztítok, aki ezt fenyegeti, beleértve őt is. Ő egy táncosnő. Egy gyönyörű kis játékszer. A foglyom és az új kedvenc bábom. Ez a maffiahercegnő azt hiszi, a bűvkörébe vont, de a végén nem lesz más, mint járulékos veszteség. Kár elpusztítani az értékes dolgokat. De a rosszemberek ezt teszik.
Na sklade 1Ks
14,90 €

A tenger nővérei


Mivel az apjuk halála után nehéz anyagi helyzetbe kerültek, Sarah Summer rábeszéli a húgait, hogy nyissák meg a tengerparti otthonukat az utazók előtt, hogy az így szerzett bevételből gondoskodhassanak a beteges édesanyjukról. Emily és Georgiana ráállnak az ötletre, Viola azonban, aki egy heg miatt idegenek társaságában fátylat visel, a lehető legkevesebb időt szeretné a vendégek között tölteni. Azért, hogy megtarthassák az otthonukat, a nővérek belevágnak az új vállalkozásba. A várt idős, a tengerpartra gyógyulni érkező látogatók helyett azonban vonzó, partiképes urak jelentkeznek be hozzájuk. Sarah a titokzatos skót özvegyember iránti egyre növekvő vonzalma és a családja felé érzett kötelességtudat között örlődik. Violát pedig egy új ismeretség arra készteti, hogy arca gyűlölt hibája mellett mélyen elrejtett fájdalmait is megmutassa. Aki pedig egyszer kilépett a fényre, többé már nem élhet bezárkózva.
U dodávateľa
18,28 €