E-KNIHY - internal (virtual category)-duplicate strana 83 z 500

„Alig egy órai alvás után Jean elsőnek ébredt föl. Amint kinyitotta a szemét, látta, hogy a napvilág fehérsége egy nagy deszkaépületben derül rá és egy csapat félmeztelen fiatalemberre, aki a földön heverve alszik és fejüket vörös mellényükre billentve nyugtatják: csupa északi, breton, elzászi, meg pikárdiai szőke fej. És Jeannak e pillanatban – végignézve ezen a szomorú és titokzatos együttesen – mintegy megvillant az eszében e száműzöttek, ostobán föláldozottak sorsa, akikre minden lépésüknél a halál leselkedik. És mellette egy formás női test nyújtózkodik, melynek két ezüstkarikás karja felé hajol, őt akarja hatalmába ejteni…”

Micsoda kincsestár a rég múlt korok világa! Ki ne volna rá kíváncsi, mit hittek, mit gondoltak a hajdanvolt emberek, micsoda babonaságok éltek – és bizony micsoda babonák élnek még ma is. Igaz, ami igaz, ma már senki sem hisz sem a griffmadár létezésében, sem a sebezhetetlenség csacsi csodaszereiben, hanem azért még ma is fel-felrémlik a csillagjóslás divatja, sőt vannak, akik a vizet, a fémet meglelő varázsvessző erejében sem kételkednek… Ráth-Végh István, a nagyszerű tollú kultúrtörténész egész életében nagy kíváncsisággal kutatta a történelmi korok sok-sok különösségét. Ezekből az izgalmas, érdekes írásokból válogattunk össze a Delfin barátai számára egy színes kötetre valót.

Régi ismerõsünk, Fülig Jimmy ez alkalommal egy ifjú amerikai milliomos expedíciójának lesz fontos szereplõje. Legalábbis ilyesmire lehet következtetni gondosan vezetett naplószerû levelezésébõl, amelyben St. Antonio fõhercegnek számol be kalandjairól. Az események végsõ kimenetében mégis Piszkos Fred közbelépése válik döntõvé, aki a "Na Mi Újság, Wagner Úr?" nevû hajón követi válogatott legénységével a milliomos hajóját. Az illusztris hajó legénységének és fõleg a kapitánynak lesz tehát érdeme, hogy a rég eltûnt kutató helyett az unatkozó milliomos egy banditát fog felfedezni - és az is, hogy Fülig Jimmy a "kölcsönkenyér visszajár" elv alapján a küzdelmes dicsõség ünneplésébõl kimarad, s ehelyett karanténba kerül.

Rejtő Jenőt utánozhatatlan humora, mesteri mondatfűzése, egyedi, könnyed stílusa a magyar irodalom egyedülálló jelenségévé avatja. Benjamin Walter zsaroló és 13. Pác Tivald sajátos duót alkotnak. A tét az 500 ezer fontos örökség és a kaszafúrásért járó börtön. Őrületes személyiségcserék, plasztikai műtét és kalandok után Tivaldra talán rámosolyog a szerencse, miközben Benjámint fejlövés éri. De a bonyodalmak csak most kezdődnek. Miközben olvasó tátog, és megállás nélkül hahotázik.

A ?regényben a főhős és a kereszténység egymáshoz való viszonya a kulcsprobléma. A főhős a Constantinus halála után negyedszázaddal hatalomra kerülő filozófus császár, Flavius Claudius Julianus, akinek tragédiáját filozófiai elveivel és újplatonista miszticizmusával egyfogantatású uralkodói tervei és szándékai okozták. Julianus izgalmasan ellentmondásos képletű egyénisége az ókori történelemnek: a műveltség, a gyakorlati érzék, az emberség, és az egyszerűségre való törekvés sajátos módon párosul benne a vallásos fanatizmussal, az elfogultságokkal, az életellenes merevséggel és a korproblémák iránt érzett érzéketlenséggel. Míg Constantinus a kereszténység hőse lett, mert nem szállt szembe a kor szellemével és a történelmi szükségszerűség által meghatározott törekvésekkel, Julianus a Helios-kultusz kései főpapjaként, újplatonista rajongóként bukott el, mert – anakronisztikus módon – a görög világ isteneit akarta föltámasztani, pedig a kor, melyben uralkodott, az új vallási és szellemi irányzatoknak kedvezett. A regény főhősét a régi istenek szerelme feltartóztathatatlanul a tragikus örvénybe szédítette.

Az elsodort falu utoljára 1944-ben került az olvasók elé, holott addig a korszak legnépszerűbb regényei közé tartozott, az általa hangoztatott eszmék átszőtték az irodalmi és politikai életet, s nemzedékek nevelői voltak. Szellemi hatása éppen e nemzedékek közvetítésével egészen a máig ér, noha maga a regény közel fél évszázada nincs jelen és voltak idők, nem is olyan régen, midőn a tiltott könyvek listáján szerepelt. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely természetesen késztetőinek felfogása szerint ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és írói mondanivalót. Szabó Dezső műve a társadalmi tudat „mitikus” övezetébe került: rajongói és ellenségei vannak, minden mértéken felül dicsőíteni és gyalázni szokás. Ám annak ellenére, hogy a két világháború közötti évtizedekben több kiadásban és igen nagy példányszámban forgott közkézen, manapság alig hozzáférhető. Ezért is szükséges, hogy ismét a közönség elé kerülve kiszabaduljon tetszhalott állapotából, az olvasók szembesülhessenek vele, és így megkezdődjék Szabó Dezső életművének minél teljesebb szellemi birtokbavétele.A regény eszméje az első világháború éveiben, írója ungvári tanárkodása idején érlelődött meg, kidolgozása akkor vett a legnagyobb lendületet, midőn Szabó Dezső 1917 nyarán a lőcsi főreáliskola tanári karába került. Mint évtizedekkel később Az elsodort falu történetéhez című írásában maga elmondja, a kéziratot 1918 augusztusában fejezte be, s kiadásával először Kner Izidornál próbálkozott, aki kevéssel korábban jelentette meg Napló és elbeszélések című kötetét. A gyomai nyomdász azonban elutasította a regényben megnyilatkozó szemléletet, és ezért nem vállalkozott kiadására. Közben kitört az „őszirózsás” forradalom és Szabó Dezső, aki mindenképpen azt akarta, hogy a regény még a forradalom zajlása idején a közönség elé kerüljön, először elfogadta Bangha Béla jezsuita szerzetesnek (a Keresztény Sajtóközpont vezetőjének) a regény kiadására vonatkozó ajánlata, majd Osvát Ernőnél és a Nyugatnál próbálkozott. Mindkét kiadó türelemre intette, igaz, egymással szögesen ellenkező megfontolásból: Bangha páter a forradalmi erők megtorlásától tartott, Osvát viszont a forradalom elleni támadásnak tekintette Szabó Dezső művét. A regényt végül a Farkas László által irányított Táltos könyvkiadó jelentett meg 1919 nyarán, már a prolet&a

?Egész nap kószált a tenger partján. Most már nem kért, nem imádkozott, nem gondolkozott. O már mindent odatett a Megváltó tenyerére, lássa o, mit csinál vele. Tegyen csodát, ha nem akarja a bunt. Csak néha hullott ki ajkai közül gépies ismétléssel: ? Péntek van, péntek van. Ma nagyon tavasz volt a tavasz. A nap sütött, a tenger nem mozdult. Csak kék volt és mosolygott. Mérhetetlen tükrét odatartotta Angelonak: ? Sok arcod van már bennem, jó fiú ? mondta a tenger. ? Bennem van kisfiú-arcod: felhotlen szemekkel, csodát nyitogató kis királyfi-arccal. Bennem van minden lelked, minden napod arca. Nézd meg jól magadat, Angelo, mert holnap más arcod lesz, és ezt soha sem kapod vissza. Aztán egyszer csak lebukott a nap. Belehullott a tengerbe s az kioltotta, mint ártó szenet. A sziklákon felmászott az éjszaka. Felmászott és sürgeton súgta: ? Siessetek emberek, paráználkodjatok, nyuvasszátok, raboljátok, öljétek egymást, gyorsan, gyorsan! Mert reggel öt órakor megint nap lesz, törvény, illem és kereszténység.?

?Sok születés, birkózás és meghalás után újból születünk, birkózunk és meghalunk. Ezt az egy életet összeadó sok életet adja e könyv elso fele. Volt napjaim viszik magukkal ezek a különös, rámlepo melódiák. Ami forradalom van bennük: elviharzott vihar, ami csend, béke, megtalált rend van bennük: folyton növekvo égo vágyódás. De mindenik formámban sajnáltam szegény, szegény embereket. Irodalmi pártnak sohasem voltam öröme, kritika sohasem cirógatott. Társ szerettem volna lenni és idegen maradtam. Mikor a borzadalmas emberéletet jajgattam ki, a stílusomról beszélték. Mikor kiujjongott belolem a feltorlott gyönyöruség, hogy van világ, napsütés, jó kenyér és szoke lány: megint a stílusomról beszéltek. Pedig szederjes bor, remego hús, megöklözött agy és megcsiklandott emberi szív volt az?? (részlet a kötet eloszavából)

Az elsodort falu szellemi hatása egészen a máig ér. Voltak idők, ami­kor a tiltott könyvek listáján szerepelt. Kevesen ismerik, s többnyire csak a róla kialakult-kialakított fantomkép nyomán, amely termé­szetesen késztetőinek felfogása szerint ilyen vagy olyan értelemben eltorzította a valóságos regényvilágot és írói mondanivalót. Szabó Dezső mindig is legfőbb munkájának tartotta Az elsodort falut, a magyar társadalom egészéről akart benne képet adni, hite szerint e művével egészen új korszakot kezdett a magyar elbeszélő irodalom történetében. Egyszerre törekedett arra, hogy regénye ala­pos szociológiai analízis és a magyar társadalom további fejlődését kijelölő eszmék panorámája legyen. Valóban összegző alkotás, amely számot vet a kiegyezés utáni korszak történelmi tapasztalataival, ki­fejezi a háborúba taszított magyarság szenvedéseit, és előkészíti azt a „magyar forradalmat”, amelyre a háborús összeomlást követő forra­dalmi átalakulásban csalódva Szabó Dezső oly nagyon vágyakozott.

?Ezek a mesék nem mesék, ezek az elbeszélések nem elbeszélések és én nem vagyok író. (?) Az én apróságaim a változó napok muzsikálták ki belolem s nem tehetek róla, hogy nem szabályos mufajban csikland, lel és ráz az élet.? A Szabó Dezso szépírásai közé tartozó elbeszéléskötet két külön ciklust és három különálló írást tartalmaz. A különleges hangulatú, fanyar humorú írások nem kevesebbrol szólnak, mint az embert emberré tevo örömökrol, nyomorúságról, a szépségrol és csúfságról ? a furcsaság kifordított meséi ezek.

A Simeon családról szóló nagyszabású regényfolyam harmadik kötetében a legkisebb leány, Katalin s a középso fiú, Tamás  történetével ismerkedünk meg, a kötet elso részében Katalin szerelmeinek csírázó-bontakozó rajzát, a másodikban pedig Tamás emberré cseperedését kísérjük végig. Katalin három férfival játszik, kacérkodik egyszerre, míg végül megszökik egy negyedikkel, egy adóügyi jegyzovel, s a csinos, faluszépe lánynak a sorsa a vidéki élet kietlenségében való elmerülés lesz. Tamás, a fogékony-érzékeny lelku, tehetséges, fiatal diák pedig a Horthy-nevelés béklyóiban vergodik, jobbra, nemesebb eszmékre s érzelmekre vágyódó fiatal lelke reménytelenül tipródik a társadalmi hazugságok szövevényében. A Simeonok tervei, elképzelései mind homokra épülnek: sorsukkal az író azt példázza, hogy a Horthy-világban minden nemesebb szándék, vágy és akarat füstbe megy. Tatay Sándor nagyszabású regényciklusának emberteremto ereje, borongó lírája, mértéktartó egyszerusége, tömör és egyszersmind hajlékony stílusa biztosít maradandóságot.

Tatay Sándor remekbe sikerült kisregénye Badacsony népének életével foglalkozik a felszabadulás körüli idokben. A regény szerkezete és eloadásmódja emlékeztet Roger Martin du Gard Vén Európa címu könyvére. Tatay muvében az egész hegy megelevenedik. Megismerkedünk Badacsony lakóival, emberi gondjaikkal és emberi örömeikkel. A történet foszereploje egy könyvtáros, aki a felszabadulás körüli idok bonyolult társadalmi és politikai viszonyai között fogja össze a hegy szerelmeseit a közös munka érdekében. A regény Taty vonzó stílusa és könnyed írásmuvészete élvezetes és tanulságos olvasmánnyá teszi.

Tatay Sándor ebben a regényében (a Meglepetéseim könyve és a Lodörgések kora folytatásaként) a harmincas évektol meséli el élettörténetét. Felidézi írói pályakezdésének éveit, amikor a fovárosba költözvén, írókkal, költokkel ismerkedett meg, sok barátra talált, s lapszerkesztoként, majd antikváriusként tevékenykedett. Közel került a filmhez: forgatókönyvet írt, s részt vett a filmforgatáson is, Badacsonyban. Itt ismerkedett meg feleségével, majd a háború után a szolohegy lett második otthona. Az önéletrajzi regényben itteni életérol is beszámol. Megelevenedik elbeszélése nyomán a varázslatosan szép környék, a Balaton, a badacsonyi hegy múltja és jelene. Az ötvenes évek nagy lendülettel indult, majd kudarcba fulladt átalakítási akciója mellett megismertet a jelennel is: a szolomuvelés gondjaival, de foglalkoztatja a Balaton-környék fejlodésének problémája is. Nagy szeretettel beszél az itt élo, dolgozó emberekrol, humoros epizódokban számol be a turisták kalandjairól, s meghatottan emlékezik két barátjára, Egry Józsefre és Jankovich Ferencre.

?A vándorlás nehéz, fáradságos a testnek. Erdok torkából, bokroknak tövérol s a hajnal hideg leheletébol a halál leskelodik rá. De a léleknek könnyu. A léleknek olyanok a céltalan utak, mint fáradt testnek a puhapárnás ágy, vagy az illatos fürdo. Barabás hanyatt feküdt a verofényes budai domboldalon. Testében érezte több ezer kilométeres út fáradalmát, de a lelke könnyedén csapongott. Gyermekkorára gondolt, azokra a nyiladozó napokra, melyeken a kék hangot kereste. Így feküdt akkor is naphosszat hanyatt a fuben. Nézte az ég kékségét, a messze hegyek kékségét. A kék színt, amelyben minden széppé olvad a messzeségben és a kék hangot kereste. A város kék ködben volt. Az élete távoli csilingelosnek, suhogásnak hallatszott fel. Olyan volt, mintha angyalok serege karácsonyfával röpködne. Félt részekre bontva hallani ezeket a hangokat, azért nem ment le mind ez ideig a városba. ? Pedig le kellett mennie, Barabás azért járta végig a fél világot, azért járta körül az országot, hogy lássa: itt ebben a városban az ország szívében, ahonnan az élet szétsugárzik, itt kell a munkát elkezdeni, ha új és szebb életet akar a föld e kerek darabján. És Barabás új és szebb életet akart, mert Barabás próféta volt és költo. Próféta akkor is, ha szavát csak a puszta hallotta, költo akkor is, ha csak a fáknak énekelt.?

Tatay Sándor valami olyat tud, amit az utána jövo nemzedékek anakronizmusnak tartanak. Természetes örömmel, életkedvvel mesélni. S mikor mesél, önmagát adja, a benne rejlo derut, iróniát, a megértésen, tapasztalaton alapuló bölcsességet, a pontos, reális valóságismeretet, az élet, az ember hitét és szeretetét. S hozzá még a jellegzetesen színes-ízes tatays nyelvezetet s a Balaton-felvidék természeti szépségeinek meghatározó közegét. Egy munkanapját szenteli arra, hogy kiszabadítson egy viruló csipkebokrot, a ?domboldali rétek lámpását? a vadszolo és az iszalag szorításából. S mindezt miért? Mert tudja, hogy tartozik vele a hegynek. ?Én adósságaimat csak egy csipkebokorért róttam le. Földhazámért, földtestvéremnek, amely majd befogad? (Harc egy csipkebokorért). Természetesen nem minden novella lírai vallomás, de mind olyan, mintha tudná az író, hogy tartozik vele nekünk, értünk. Tatay írásaiból szinte észrevétlenül bukkannak fel napjaink gondjai, örömei, fonákságai, szépségei. De az érzés: a szomorúság, az együttérzés, az öröm vagy a bosszúság bennünk, velünk marad. S a biztos tudat: érdemes volt elolvasniuk.

Önéletírásának elso kötetében Tatay Sándor ifjúkorának mozgalmas, kalandokban, élményekben bovelkedo éveit idézi. Jókedvuen, öniróniával és némi nosztalgiával, az önigazolás, az önmagát hossé avató magyarázkodást elkerülve mesél ?lodörgéseirol?: változatos színhelyeken változatos foglalkozásokról, érdekes találkozásokról, sokféle barátról, ismerosrol. Kalandozásainak fobb állomásai: a szarvasi gimnáziumi évek utána soproni teológia, ahol a kollégisták elso számú szórakoztatója és viccmestere, regényíró és könyvkiadó, utcalányok megmentoje és a szépséges Kanizsai lányok odaadó rajongója. A teológusból ? merész váltással ? az országutak vándora lesz. Bécsben filmgyári statiszta és kávéházi törzstag, buzgó könyvtárlátogató és áldozatkész hosszerelmes. Koszegen hónapokig sikeres grafológus, Pesten néhány napig színinövendék, végül Pécsett bölcsészhallgató. A vele és körülötte történt események szórakoztató, mulatságos elbeszélése során felidézi a színhelyeket is: a bakonytamási otthon, a parókia hangulatát, a soproni teológia hétköznapjait, a bécsi kávéházak világát. Emlékezetes portrékban örökíti meg akkori életének szereploit: tanárait, szüleit, barátait és alkalmi ismeroseit, teológus kollégáit és pécsi íróbarátait. Weöres Sándort, Takáts Gyulát, Várkonyi Nándort és a Pécsre látogató Berda Józsefet.

?Az ódon, súlyos tölgyfakapu alján két arasznyi rácsozat volt. Tudtam, mért van ott ez a rácsozat. Néhány éve nyár idején híre futott a családban, hogy rettenetes felhoszakadás volt itt Egerben, a dombokról lezúduló víz hátulról, a kerteken keresztül betört a ház udvarába, a félig kinyílt kaput behajtotta, iszappal eltömte az alját, és hihetetlen gyorsasággal emelkedett az U alakú épület gátjában. Felszaladt a folyosóra, beáradt a földszinti lakásokba, és hátára kapta a bútorokat. Márta nénémet, aki akkor majdnem bénán feküdt, felemelte az ágybetéttel együtt. Mivel az idos hölgy délutáni álmát betett spaletták mögött aludta, ebben a  szobában legjobban megrekedt a víz. Különös tutajával a megrémült asszony már-már a mennyezetet közelítette, midon a szomszéd szobában, ahol is a spaletták nem voltak betéve, végre átszakította a víznyomás az ablaktáblákat, s akkor az ágybetét ismét süllyedni kezdett, olyan törvények szerint, ahogy vízi lépcsokön a hajókat emelik át bizonyos csatornákból a nyílt vizekre. Késobb természetesen megérkeztek a tuzoltók, betörték a nehéz kapu alsó részét, a vizet kirekesztették az udvarból, aztán a  nyitott konyhaablakon, ahol tulajdonképpen a víz is behatolt, bemásztak Márta lakásába, még mielott egyetlen leánya, a jóságos  Vali hazaérkezett volna hivatalából??

?Álmomban sokszor láttam vonatot leszaladni a sínrol, hiába menekültem elole, robogott utánam a duloúton, a réten, végig a kertek alatt. Szerencsére az álomban a végso veszedelem olyan ritka, mint a teljes gyönyör. A vonat engem soha el nem gázolt.  Ám bizonyos voltam benne, hogy egyszer a valóságban is leszalad a sínrol. Én tudom meg eloször, mert ki gondol más ilyen dologra? Én a vonatokra mindig vigyázok, hogy a sínen maradjanak, és ha lefutnak, akkor? Akkor már minden lehetséges, semmi  sem tilos. Szaladok, leakasztom a templomkulcsot? feltárom a nagy templomajtót, és ha a kötéllel nem tudom megmozdítani a nagyharangot, akkor fel egyenest a toronyba, ott verem félre a harangokat. A toronyablakról nézem, hogyan torlaszolják el  ölfákkal a vonat útját.?

A Zápor a harmincas évek magyar falujába vezeti az olvasót. Ide, a dunántúli faluba különös házaspár érkezik: Bárány, a bé-listás számvevotiszt, aki miniszteri tanácsosnak adja ki magát, és felesége, huséges társa, cinkosa, Cica. Lakást keresnek, mondván, hogy itt a kis faluban, a világ zajától elzárkózva akarnak élni ezután. Ám valódi céljuk egészen más: Bárány azzal a tervvel jött ide, hogy a legközelebbi fordulóban országgyulési képviseloje lesz a kerületnek. S célja elérése érdekében nincs olyan eszköz, amelytol visszariadna. Nagy hatalmú, befolyásos embernek adja ki magát, s a kívülrol jöttek lelkiismeretlenségével avatkozik a falu életébe?