Alexandra Könyvesház strana 10 z 202
vydavateľstvo
Renegát
Sara Greynek elege van a rejtőzésből és a rettegésből. Hű barátaival megszökik, hogy megkeresse az anyját - az egyetlen személyt, aki ismeri a vámpírmester kilétét. Így azonban nemcsak a rá leselkedő vámpírok elől kell menekülnie, de a mohirik és saját családtagjai elől is, akik nagy erőkkel keresik, hogy visszavihessék biztonságos erődjükbe. Utazása során rá kell döbbennie, hogy jókra és rosszakra osztott világa egyáltalán nem olyan fekete-fehér, mint gondolta, és a legváratlanabb helyeken lel új szövetségesekre. Eközben meg kell küzdenie erősödő tündérerejével is, amely egyre meglepőbb formákban bukkan elő, és Sarának legtöbbször fogalma sincs, mihez kellene kezdenie vele. Még szerencse, hogy véletlenségből egy régi ismerősbe botlik, aki segít neki megzabolázni és kiaknázni tündérerejét, méghozzá igen különös, és a legkevésbé sem veszélytelen módszerekkel. De mekkora árat kell fizetnie? Mennyit kell feláldoznia saját magából azért, hogy visszanyerje a szabadságát, és a kételyekkel küzdő fiatal lányból igazi harcossá érjen? Karen Lynch Rendíthetetlen-trilógiájának fináléja feszültséggel és fordulatokkal teli, érzelemdús történet.
Na stiahnutie
12,67 €
Vészlény - Boszorkányok lányai
2019. Kate az éj leple alatt menekül el Londonból családja düledező vidéki házikójába. A borostyánnal beszőtt ház és a körülötte burjánzó kert mintha teljesen más világba tartozna, mint ahonnan idemenekült erőszakos partnere elől. A lány azonban arra is rájön, hogy a rég meghalt nagy-nagynénje, Violet által ráhagyott hely titkokat rejteget, amelyek egészen a 17. századi boszorkányperekig nyúlnak vissza.1942. A társadalmi konvenciók és elnyomó apja által gúzsba kötött Violet a világ megismerésére vágyik, ám ehelyett családja düledező kúriájában kell töltenie napjait. A magányos lány megpróbálja megfejteni fiatalon elhunyt anyja titkait, aki halála előtt állítólag megtébolyodott, és nem hagyott rá mást, mint egy V betűt mintázó medált, a hálószobájának padlójába vésett Vészlény feliratot és megválaszolatlan kérdések seregét. 1619. Althára anyja hagyta rá a növények titkát, ami nemzedékek hosszú sora óta öröklődik a Vészlény családban. A falusiak gyakran fordulnak hozzá segítségért, ám a különleges nőket mindig gyanakvás övezi, és miután egy helyi földművest saját nyája tapos halálra, Althát gyilkosság és boszorkányság vádjával állítják az ítélőszék elé.Emilia Hart három, évszázadok által elválasztott nőről szóló debütáló regénye varázslatos, felkavaró olvasmány a megtörhetetlen női akaraterőről és a természet gyógyító erejéről.
Na stiahnutie
12,67 €
Viking szív
Szinte mindenki ismeri a vikingek híres és hírhedt tetteit. Arról azonban már jóval kevesebben tudnak, hogyan váltak a vikingek leszármazottai hódítókból és pusztítókból építő erővé, és mekkora hatást gyakoroltak világunkra a mai napig.
Óriási ívű, részletgazdag könyvében Arthur Herman, a skandináv felmenőktől származó elismert történész a viking szívet kutatja. Azokat a tulajdonságokat és erényeket, amelyek révén a Skandinávia kíméletlen, fagyos földjéről származó népek átalakították Európát a Brit-szigetektől az Urálig; felfedezték, majd saját képükre formálták Amerikát; megakadályozták a náci atombomba elkészülését; és ma is mintát szolgáltatnak a világ számára, miközben mítoszaik ott lüktetnek J. R. R. Tolkien műveiben és a populáris kultúra számos alkotásában.
Kalandvágy és az ismeretlen megismerésének szenvedélye. Ez hajtotta Leif Eriksson hosszúhajóját Amerika partjaira, majd egy évezreddel később Charles Lindberghet az Atlanti-óceán átszelésére kezdetleges repülőgépével. A közösség iránti hűség és áldozatkészség. Ennek révén tették hazájukká a skandinávok és leszármazottaik a mai Anglia, Oroszország és Ukrajna, illetve az Egyesült Államok földjeit. Végül szabadságvágy és együttérzés. Ezeknek köszönhetően Izland a világ legrégebbi demokráciája, és ez vezette az északi népeket a rabszolgaság és a náci terror elleni kiállásuk során.
A Viking szív elolvasása után máshogyan tekintünk majd a világra - és talán mi is inspirációt nyerünk az északiak legyűrhetetlen szelleméből.
Na stiahnutie
14,36 €
Holdbanya, Pókkirály
Úgy mondják, Sogolon, a Holdbanya mindig a sötétben űzi a mesterségét. A több száz éves boszorkány Nyomkövető méltó ellenfelének bizonyult, miközben az eltűnt gyermek után kutattak a Fekete leopárd, vörös farkas burjánzó őserdőkkel, óriási, denevérszerű démonokkal, csontokkal varázsló kuruzslókkal és árnyéklényekkel teli mitikus afrikai táján. A Holdbanya, Pókkirály az ő története. A lányé, aki születésekor végzett az anyjával, aki levágta fivére kezét, a magát egyetlen férfinak sem alávető nőé, akit korábban Csúf Sogolon néven ismertek, míg meg nem halt mindenki, aki így tett. A Booker-díjas Marlon James korszakalkotó afrikai fantasysorozatának második részében Sogolon nézőpontjából ismerjük meg a gyermek utáni kutatás történetét és évszázados viszályát az Aesivel, a király kancellárjával, akinek hálójában ott vergődik az egész királyság népe.A gyermek halott. Ennyi biztos, minden más az eltérő nézőpontok, érdekek és igazságok zűrzavarába vész, elvégre az igazság úgy váltogatja alakját, ahogy a krokodil zabálja fel a holdat. A Holdbanya, Pókkirály lenyűgöző és szédítő utazás egy sosem volt Afrikába.
Na stiahnutie
21,12 €
Az Úr nevében
Sima ügynek tűnik Lucy Thorne, az FBI különleges ügynöke számára, amikor Eliza Cook besétál a helyi kirendeltségükre. A tinilány bevallja, hogy meggyilkolt egy fiatal fiút. Nyugtalanító hidegvérrel fed fel dermesztő részleteket, amiket csak a gyilkos ismerhet. Ám ezeken túl Eliza nem hajlandó többet mondani, néma csendbe burkolózik az alapvető kérdés elől: Miért tette?A válasz után kutató Lucy a bűntény helyszínére utazik Idaho egyik kisvárosába, a buzgó hívők által lakott Knox Hollow-ba, ám itt csak újabb kérdésekre lel - különösen akkor, amikor egyre mélyebbre ás az áldozat életében. Aztán az erdő átfésülésekor felkavaró bizonyítékra bukkan, ami arra utal, hogy nem Eliza az egyetlen ebben a zárt vidéki közösségben, akinek titkai vannak.Az igazság kiderítése Lucy rögeszméjévé válik. És ez veszélyes. Mert az igazság eltitkolása érdekében Knox Hollow istenfélő népe többet is hajlandó tenni a puszta hallgatásnál.A nagy sikerű thrilleríró, Brianna Labuskes új regénye fordulatokkal teli, felkavaró olvasmány vallási megszállottságról és az egész közösséget megmérgező titkokról.
Na stiahnutie
11,62 €
Gyilkosság ajándékba
Leld meg az igazságot. Oldd meg a gyilkosságot. Sose áruld el magad.
Tizenkét évvel ezelőtt nyolc egyetemi barát alapította meg a Kosztümös Gyilkosságok exkluzív klubját. A játékuk során megoldott bűnügyek véresek voltak ugyan, ám kivétel nélkül fiktívek - egészen addig, amíg a legutolsó, karácsonyi játék alkalmával nyomtalanul eltűnt a csapat egyik tagja.
A többiek most egy skóciai udvarházban gyűlnek össze karácsony előtt, hogy felidézzék a régi szép időket, és az 1920-as évek elitjének drága kosztümeibe öltözve újabb fiktív bűnügyet oldjanak meg. Azonban amikor másnap reggel lady Partridge holttestére egy fán lógva találnak rá, egyértelművé válik, hogy ez a játék véresen komoly, és idén egyetlen ajándékban reménykedhetnek: hogy megérik karácsony reggelét.
Andreina Cordani feszese tempójú, fordulatos regénye a klasszikus krimi legszebb hagyományait idézi, és egyszersmind a társadalmi képmutatást kifigurázó, sötéten humoros olvasmány.
Na stiahnutie
12,67 €
A parfümök nyomában
Tudják, hogy mennyi rózsafej kell egy liter rózsaolajhoz? Egymillió darab, mégpedig kézzel szedve. És azt, hogy a XVI. Lajos udvarát egykor belengő illat forrásául szolgáló benzoét a mai napig csak Laosz világtól elzárt trópusi dzsungeléből lehet beszerezni, a vaníliarudak pedig több százezernyi dollárért cserélnek gazdát Madagaszkáron, szigorúan készpénzben? Dominique Roques számos ilyen elképesztő információ birtokában van, és ezeket meg is osztja velünk történelmi áttekintés, úti beszámoló és emlékiratok bódító egyvelegét alkotó könyvében.
A világ egyik vezető parfümgyártójának dolgozó szerző több mint harminc éven át kutatta a természetben rejlő illatforrásokat, és a helyi közösségekkel együttműködve fenntartható ellátási láncokat hozott létre a parfümvilág legkeresettebb árucikkei, a természetes alapanyagok beszerzéséhez. A parfümök nyomában ebbe a lenyűgöző munkába enged betekintést. Tizenhetet ismerhetünk meg a parfümipar legértékesebb alapanyagai közül az indonéziai pacsulitól a damaszkuszi rózsáig, és a szerző az illatok mögött rejlő, különleges emberi sorsokat is az olvasó elé tárja.
A szórakoztató és informatív, gyönyörű fekete-fehér illusztrációkkal gazdagított A parfümök nyomában ellenállhatatlan felfedezőútra invitálja olvasóit a természetes illatok kevesek által ismert világába.
Na stiahnutie
13,31 €
A hercegnő és a sárkány
Életet az életért. Vért a tűzért.
Elodie Brayford élete nem épp tündérmesébe illő. Egy aprócska, éhínséggel küzdő fejedelemség örökösnőjeként a fiatal lány napjait ügyes-bajos dolgok töltik ki: gondoskodni országa, Inophe népének élelméről, lakhelyéről - avagy épp latrináiról. Élete azonban mesébe illő fordulatot vesz, amikor Aurea titokzatos királyságának trónörököse, Henry királyfi feleségül kéri. A királyi frigy révén Inophe nélkülöző népe részesülhet Aurea bőséges javaiból, Elodie pedig egy csodálatos, varázslattal átitatott földön élhet boldogan, míg meg nem hal jóvágású és kedves hitvese oldalán.Azonban a tündérmesék nem mindig érnek jó véget. Aurea aranyló búzában bővelkedő mezőinek és gyógyító gyümölcsökkel teli erdőségeinek ára van, amit minden egyes nemzedék vérrel vált meg - mégpedig fiatal lányok vérével. Elodie-nak rá kell döbbennie, hogy számára nem adatik meg a boldog élet; ehelyett áldozatként kell szolgálnia új népét, ahogy azt az őt megelőző hercegnők sora tette. Ő viszont nem holmi tehetetlen hercegnő, hanem Inophe szikár, kemény földjének szülöttje, aki nem adja fel harc nélkül. Sorstársai vérbe zárt emlékei segítségével szembeszáll az Aureát rettegésben tartó sárkánnyal. Ám lehet-e bármi esélye egyetlen lánynak a világ legpusztítóbb szörnyetegével és az egész királyság szörnyűséges hagyományaival szemben?
Na stiahnutie
11,62 €
Az elveszett színek kertje
A ?tizenkét éves Lottie színek és varázslat kavalkádjában éli életét Vivelle városában, ahol varázsereje révén csodálatos festményeket kelt életre. Ám szülei tragikus balesete következtében kihunynak benne a színek, és az élők és holtak birodalmai között húzódó szürke senkiföldjére, a Mezsgyére kerül bogaras nagybátyja birtokára, aki megszállottan keresi halott felesége lelkét.A fiatal lány hamar rájön, hogy a kietlen, holtak lelkeivel teli táj titkokat rejt, és amikor unokatestvérével együtt rábukkan egy jéggel borított kertre, feléled benne a remény, hogy talán rátalálhat szüleire, és együtt térhetnek vissza az élők földjére. Azonban más erők is munkálkodnak itt, amelyek családjával együtt a holtak földjére, Mindörökbe taszítanák őt. Vajon Lottie legyőzheti bénító bánatát, és rálelhet újra az őt éltető varázslatra?Lorelei Savaryn színekkel, varázslattal és érzelmekkel teli könyve a gyászról, az elfogadásról és a szeretetről mesél, miközben megidézi minden idők egyik legszebb meseregényét, A titkos kertet.
Na stiahnutie
10,56 €
Egy anya bátorsága
Malka alig hároméves volt, amikor a náci megszállók gettóba toloncolták a családját a mai Ukrajna területén fekvő Volodimir-Volinszkijben. Édesapja az első pogrom áldozatául esett; utolsó kívánsága az volt feleségéhez, Rivkához, hogy mentse meg gyermekeiket. Az összetört szívű Rivka pedig így is tett. Rettenthetetlenül, hihetetlen leleményességgel és szívóssággal óvta Malka és két bátyja életét, miközben körülöttük aratott a halál, és a gettó napról napra zsugorodott. Malka már kisgyermekként szembesült vele, hogy az emberi kegyetlenség milyen borzasztó tettekre képes, de az emberi jóság váratlan felvillanásaival is: egy Wehrmacht-tiszt, aki az utolsó pillanatban mentette meg őket az agyonlövéstől; egy lengyel ruhakészítő, aki boltjában rejtette el Malka testvéreit; és egy ukrán földműves házaspár, akik életüket kockáztatva bújtatták őket. A holokauszt megpróbáltatásai után Izraelben, majd Angliában új életet kezdő Malka Levine nyolc évtized elmúltával írta meg túlélésének történetét, és állított emléket édesanyjának. Az Egy anya bátorsága megrázó és felemelő tanúságtétele az anyai szeretet mindenen győzedelmeskedő erejének, egyben pedig arra tanít minket, hogy a biztosnak tűnő halál árnyékában sem szabad feladni a reményt.
Na stiahnutie
11,62 €
Vadászat
1950 nyarán, a Rákosi-korszak kellős közepén bestiális módon meggyilkolt és meggyalázott ÁVH-nyomozóra találnak Budapesten, a Péterfy Sándor utca egyik körfolyosós bérházában. Az ügyben nyomozni kezd a rendőrség – és rendhagyó módon a Péter Gábor vezette rettegett ÁVH is.Budafokon hamarosan megtalálják a második, hasonlóan kivégzett, államvédelmis holttestét, a nyomozás pedig egyre inkább az áldozatok múltjára, és a koncepciós ügyekben betöltött szerepükre terelődik. Bár már úgy tűnik, hogy Erdei nyomozó és a mellé rendelt Bohák ÁVH-tiszt nyomon vannak, újabb holttestek zavarják össze a szálakat.Képes lehet a rendőrség és az ÁVH együttes erővel megakadályozni a további gyilkosságokat? Felmenthető-e a tettes, amikor az áldozatok maguk is bűnösek? Egyáltalán mi sülhet ki abból, ha az igazságszolgáltatás a hírhedt terrorszervezet kezébe kerül?Cserhalmi Dániel negyedik ÁVH-regénye a skandináv krimik világát felidéző, nyomasztóan izgalmas olvasmány a történelmi regények kedvelőinek.
Na stiahnutie
12,67 €
A 19-es blokk túlélője
Samuel Blumenfeld csupán tizenhat éves, amikor bezárul mögötte az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor kapuja. Fiatal kora ellenére máris túlélő: átvészelte a krakkói gettó kiürítését, az erőltetett meneteket, a német katonák esztelen brutalitását. Azonban Auschwitz valóságára, a folyamatosan füstölő krematóriumok látványára és bűzére nem lehet felkészülni. Minden bátorságára, állóképességére és akaraterejére szüksége lesz ahhoz, hogy élve kerüljön ki innen, de még ha túl is éli Auschwitz borzalmait, megőrizheti-e lelke és elméje épségét? A 19-es blokk túlélője Samuel Blumenfeld igaz története: hogyan ragadták el gyerekként falujából, hogyan élt folyamatosan a halál árnyékában hosszú éveken át, és végül hogyan sodorta össze a sors legrosszabb rémálmával, Adolf Eichmann-nal. A holokauszttúlélő fia, Arie Blumenfeld által írt könyv emellett a generációk között öröklődő traumákról mesél, valamint arról, hogyan meríthetünk erőt elődeink megpróbáltatásaiból.
Na stiahnutie
11,62 €
Memoria
Claire Lidman tizennégy éve meghalt egy közlekedési balesetben, de Samuel, a férje, nem tudja elfogadni a halálát. Így aztán amikor egy nyaralási fényképen felfedez egy nőt, aki feltűnően hasonlít Claire-re, Hans Rekkéhez és Micaela Vargashoz fordul, hogy nyomozzák ki az igazságot. A híres nyomolvasó, Rekke pedig olyan jeleket fedez fel a fotón, amelyek elhitetik velük, hogy talán valóban Claire-ről van szó.Csakhogy a nyomozás előrehaladtával egyre több jel mutat arra, hogy Claire eltűnése valamiféle kapcsolatban áll Rekke fiatalkori tragikus szerelmi történetével, a nagypolitika mocsarába belesüppedt bátyjával… és egy rejtélyes magyar származású nagyvállalkozóval, akitől mindenki úgy fél, mint a tűztől, és akit még az orosz elnök, Vlagyimir Putyin sem tudott eltenni láb alól.David Lagercrantz Rekke & Vargas-sorozatának második kötete az 1990-es évekbe - a kezdődő bankválság és az orosz oligarchák harcának világába - vezeti vissza az olvasót, amikor olyan bűncselekmények történtek, amelyek máig a markukban tartják a szereplőket, köztük a két főhőst: a problémás migránscsaládból származó fiatal rendőrnőt és a depressziós, gyógyszerfüggő, ám romjaiban is zseniális nyomolvasót.
Na stiahnutie
11,62 €
Te légy a példa!
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség egykori legfiatalabb parancsnoka, a Honvéd Vezérkar volt főnöke mögött példátlanul színes és fordulatos pályafutás áll. Katonai karrierjének három évtizede alatt a világ legdurvább konfliktuszónáiban szolgált, és aktív részese volt a magyar haderő szocialista néphadseregből modern, NATO-kompatibilis honvédséggé való átalakulásának. Novák András haditudósító, újságíró közreműködésével írt könyvében a kezdetektől, az edelényi gyerekkortól és az egri honvédkollégiumtól egészen a Honvéd Vezérkarig követhetjük végig életútját.
Ez idő alatt megszűnik a Varsói Szerződés, a magyar hadsereg a NATO tagja lesz, lezajlik a délszláv háború, majd a Magyar Honvédség alakulatainak Irakban és Afganisztánban kell helytállniuk Ruszin-Szendi parancsoksága alatt. A szerző betekintést nyújt a különleges műveleti egységek kiképzésének kulisszatitkaiba, az iraki és afganisztáni kiküldetés mindennapjaiba, illetve különféle élet-halál szituációkba. Beszámol a magyar határvédelem újraszervezéséről és az orosz-ukrán fronton szerzett tapasztalatairól, ahol a Magyar Honvédség parancsnokaként tett látogatást.
Ruszin-Szendi Romulusz személyes élményekkel és anekdotákkal teli könyve fontos olvasmány azoknak, akik nem csupán egy eseménydús katonai életpályára kíváncsiak, hanem hiteles forrásból szeretnék megismerni a magyar katonák szerepét az elmúlt évtizedek legnagyobb fegyveres konfliktusaiban.
Na stiahnutie
11,62 €















