Alexandra Könyvesház strana 101 z 202
vydavateľstvo
Végtelen ég alatt
A bioszféra falain túli világot Halálzónának hívják. Odakint millió arca van a halálnak. Aria soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen közel kerül hozzá.
Aria egészen eddig a külvilágtól elszigetelt, biztonságot jelentő Reverie-ben élt. Elképzelni sem tudta, mi lehet a város határain túl. Amikor azonban édesanyja eltűnik, tudja, hogy meg kell találnia. Még akkor is, ha ehhez át kell hágnia a szabályokat.
A vad Perry a külső világból való, nem ismeri a kupolák nyújtotta biztonságot, s nap mint nap meg kell harcolnia az életben maradásért. Ariához hasonlóan ő is kitaszított, és talán ő az egyetlen, aki segíthet a lánynak... a lány pedig neki.
Az éterviharok által sújtott Halálzónában Aria és Perry csak egymásra számíthatnak. Minden ellenszenvük ellenére együtt kell működniük, ha le akarják győzni a rájuk leselkedő ezernyi veszélyt, és válaszokat akarnak kapni a kérdéseikre.
A Végtelen ég alatt a posztapokaliptikus disztópia és a cyberpunk sci-fi lenyűgöző keveréke. Mindazoknak tetszeni fog, akiket magával ragadott Collins Az Éhezők Viadala-trilógiája vagy Gibson klasszikusa, a Neurománc. A regény jogait eddig huszonhat országban adták el, a megfilmesítés joga pedig a Warner Broshoz került.
Vypredané
14,23 €
dostupné aj ako:
Babavárás hétről hétre
Legyünk tájékozottak a baba fejlődéséről - a fogantatástól a születésig - és arról, mit kell tennünk annak érdekében, hogy a terhességünk egészséges és problémamentes legyen.
- Szakszerű, gyakorlatias tanácsokat kapunk a terhesség összes szakaszában, a fogamzástól kezdve a terhesgondozáson és orvosi vizsgálatokon át a vajúdásig és szülésig.
- A magzat méhen belüli fejlődését heti bontásban, kifejezetten ehhez a könyvhöz készült illusztrációkon követhetjük nyomon.
- Az időponttervező részhez feljegyzéseket készíthetünk az éppen esedékes vizsgálatokról, tanfolyamokról.
- Elfér a kézitáskánkban, így egyszerűen magunkkal vihetjük a munkahelyünkre, az orvosi rendelőbe - bárhová.
- A különleges, asztali naptárrá hajtható formátum lehetővé teszi, hogy az íróasztalunkon vagy az éjjeliszekrényünkön tartsuk, így bármikor ellenőrizhetjük a baba fejlődését, az előjegyzett vizsgálati időpontokat és az elvégzendő feladatokat.
Vypredané
13,46 €
Lacná kniha Dobsuli alapismeretek (CD melléklettel) (-70%)
Ez a könyv a dobolás alapjaival ismerteti meg a kezdő dobosokat. A közérthető magyarázatok a legfontosabb alapismeretek megtanításán túl bevezetnek a ritmuskíséret technikáiba. A tananyaghoz mellékelt CD nagy segítséget nyújt a tanulásban, hiszen használatával az elsajátított ismeretek azonnal kipróbálhatók a gyakorlatban is.
- Technikai alapok: a dobfelszerelés részei, a dobverő tartása
- Zenei alapismeretek: ütem, ritmus és dobkotta
- Gyakorlat: ritmusgyakorlatok, alapritmusok, fillek, ritmusképletek, paradiddle, pergetés
- Zenei stílusok: induló, diszkó, country, hiphop, blues és egyéb stlílusok
- Terjedelmes gyakorló CD 94 felvétellel: ritmusgyakorlatok, zenekari változatok és sok minden más
Vypredané
1,85 €
6,15€
dostupné aj ako:
Dobsuli alapismeretek (CD melléklettel)
Ez a könyv a dobolás alapjaival ismerteti meg a kezdő dobosokat. A közérthető magyarázatok a legfontosabb alapismeretek megtanításán túl bevezetnek a ritmuskíséret technikáiba. A tananyaghoz mellékelt CD nagy segítséget nyújt a tanulásban, hiszen használatával az elsajátított ismeretek azonnal kipróbálhatók a gyakorlatban is.
- Technikai alapok: a dobfelszerelés részei, a dobverő tartása
- Zenei alapismeretek: ütem, ritmus és dobkotta
- Gyakorlat: ritmusgyakorlatok, alapritmusok, fillek, ritmusképletek, paradiddle, pergetés
- Zenei stílusok: induló, diszkó, country, hiphop, blues és egyéb stlílusok
- Terjedelmes gyakorló CD 94 felvétellel: ritmusgyakorlatok, zenekari változatok és sok minden más
Vypredané
6,15 €
Freud szeretője
A századfordulós Bécs pezsgő, dekadens világában járunk. Minna Bernays, az éles eszű, tanult társalkodónő hirtelen munka nélkül, az utcán találja magát. Bécs az avantgárd művészek és a forradalmi gondolatok otthona, ahol azonban egy ifjú hölgy számára még mindig a házasság jelenti az egyetlen biztonságot. Minna azonban ennél jóval többre vágyik, és kétségbeesésében nővéréhez, Marthához fordul segítségért.
Ám Marthának is megvan a maga gondja: hat gyermeket nevel, túlhajszolt, közönyös férje pedig nem más, mint a zseniális, ám zsarnoki természetű Sigmund Freud. Freud ebben az időszakban sokat küszködik, kollégái kerülik, szexuális késztetésekkel, ösztönökkel és perverziókkal foglalkozó elméletei pedig támadások kereszttüzében állnak. Martha megdöbbentőnek és visszataszítónak találja férje "pornográf" munkáját, Minnát azonban lenyűgözik Freud korszakalkotó felfedezései.
Minna mindenben Martha ellentéte: intellektuális kíváncsiság hajtja, vonzó és szenvedélyes. Freud szellemi társa lesz, ám a felszín alatt valami ennél sokkal mélyebb is lappang. Valami, amitől egyikük sem menekülhet.
A szerzőpáros a szerelem, a hűség és az árulás e lenyűgöző történetében egy kivételes nő portréját rajzolja meg. Egy nőét, aki gyötrődött a testvére iránt érzett szeretet és a pszichoanalízis megteremtője iránt érzett elsöprő szerelem között.
Vypredané
14,23 €
dostupné aj ako:
Ölj meg, ha tudsz!
Matthew Bannon, a New Yorkban élő szegény egyetemista a központi pályaudvar elleni zűrzavaros támadás során egy orvosi táskára bukkan, amely tele van gyémántokkal. Ettől kezdve arról ábrándozik, hogy gondtalanul éli az életét gyönyörű barátnőjével. Ám gyorsan rá kell ébrednie, hogy a valóság sokkal kiábrándítóbb, és sokkal veszélyesebb. Ugyanis vadászni kezdenek rá.
Nyomába ered a Szellem, a világ legveszélyesebb bérgyilkosa, aki éppen most fejezte be egyik legnagyobb kihívást jelentő munkáját: megölte Walter Zelvast, a nemzetközi gyémántszindikátus egyik vezéralakját. Csakhogy akadt egy kis probléma: a gyémántok, amelyeket vissza kellett volna szereznie Zelvastól, eltűntek...
Ekkor kerül az események középpontjába az ártalmatlannak tűnő festőtanonc, akinek nem marad más esélye, minthogy menekül, amerre lát, szorosan magához ölelve a gyémántokkal teli táskát...
"Amerika első számú mesélője" pörgő és meglepő fordulatokkal teli történetet alkotott, amelyből nem hiányozhat a szerelem, a kapzsiság és egy jó adag gonoszság sem.
Vypredané
13,46 €
dostupné aj ako:
Hogyan legyünk tökös csajok
Egy meghökkentő és merész könyv arról, mit jelent nőnek lenni, és miként érezhetjük jól magunkat a bőrünkben.
Caitlin Moran meghökkentő és merész: nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Ami a szívén, az a száján: nem fél attól, hogy a legkínosabb kérdéseket feszegesse, s hogy nevén nevezze a dolgokat. Azt vallja, ha megosztjuk másokkal nőiségünk sötét, sokáig rejtett titkait, felszabadulunk. Ráadásként pedig mindeközben nagyszerűen szórakozhatunk is. Könyve Nagy-Britanniában heteken át szerepelt az eladási listák élén, tizenhat országban jelent meg, és kb. 400 ezer példány kelt el belőle.
A Hogyan legyünk tökös csajok egyszerre memoár és önsegítő mű. Igaz, nem a klasszikus fajtából. Pimasz, vállaltan szexista és arcpirítóan őszinte: Caitlin saját élményeiből építkezett, s - valljuk be - volt miből. Első menstruáció, önkielégítés, pornófogyasztás, egy duci lány plátói szerelme a menő fiú iránt, a szüzesség elvesztése, abortusz: minden nővel megtörténik vagy megtörténhet, de messze nem mindenki beszél róla. Moran kendőzetlenül ír minderről.
Mindazok, akik értékelik a szókimondást és a fanyar humort, akik kíváncsiak arra, mitől nő manapság a nő, s akik készek arra, hogy nevessenek az őket körülvevő világon és persze mindenekelőtt önmagukon, azok értékelni fogják ezt a vidám és könnyedségével együtt mégis elgondolkodtató könyvet.
Vypredané
11,53 €
A boszorkányvadász
MILLA: tizenegy éves, göndör hajú, arcán megszámlálhatatlan szeplővel (az utolsó felmérés szerint nagyjából 180 darab). Boszorkány, de csak apai ágon.
SUGAR: szintén tizenegy éves, hosszú, fekete hajú, égszínkék szemű, karamellabőrű kislány. 100%-ig tündér.
A boszorkányvadász
Óvárosban nagy változások zajlanak! Az Elven család házával szomszédos, évek óta lakatlanul álló, titokzatos villába új lakó költözik: Popper professzor, egy mulatságos kis emberke, aki igen különösen viselkedik. A látszat azonban néha csal: Milla és Sugar rájönnek, hogy Popper nem is olyan ártalmatlan, mint amilyennek látszik...
Vypredané
9,61 €
Konyhai jegyzettömb - idézetekkel (sárga)
Ez a gyönyörűen illusztrált jegyzettömb a mindennapi bevásárlást könnyítheti meg számunkra. Feljegyezhetjük az ebédhez szükséges hozzávalók listáját, de hasznos lehet a havi nagybevásárlások alkalmával is, hogy biztosak lehessünk benne, semmit sem felejtünk el.
A kiadvány különlegessége, hogy minden oldalán egy-egy elgondolkodtató, érdekes, szívmelengető idézetet olvashatunk, így tökéletes ajándék lehet szeretteink és saját magunk számára is.
Vypredané
3,07 €
Anyaföld
A Gladiátor forgatókönyvírójának lenyűgöző szerelmi története.
"A szüleink - ahogy korábban az ő szüleik is - ismerték a szerelem érzését még azelőtt, hogy mi a világra jöttünk volna. Könnyen lehetséges, hogy a szerelemhez való viszonyunkat úgy örököljük, akárcsak a szemünk színét. Az örömöt, amely átjár bennünket, érezték már; ahogy a tévedéseinket is elkövették azelőtt. Magunkban hordozzuk a minket életre hívó generációk reményét és félelmeit. Ismeretlen anyaföldünk ez, amelynek partjairól folyamatosan menekülni akarunk, mégis - oly reménytelenül - mindig hűségesek maradunk hozzá."
Egy fájdalmas szakítás után Alice Normandiába utazik, hogy találkozzon sosem látott nagyanyjával. Az asszony elmeséli neki, hogy a családjában minden múltbeli nehézség ellenére egyszer fellángolt az igaz szerelem, s a történetet meg is osztja unokájával. A regény ennek a szenvedélyes kapcsolatnak a története.
Kitty katonai sofőrként 1942 nyarán Sussexben állomásozik, ahol megismerkedik Eddel, a tengerészgyalogosok tisztjével és Larryvel, a hadműveleti parancsnokság összekötő tisztjével. Kitty azonnal beleszeret Edbe, aki viszonozza a lány érzelmeit. Larry azonban ugyanígy érez.
Az angolok hamarosan tengeri támadást indítanak a német megszállás alatt álló észak-franciaországi Dieppe partjainál. A hadművelet a világháború egyik legnagyobb katasztrófájának bizonyul, s örökre megváltoztatja Ed és Larry életét is. A II. világháború szörnyűségei közepette létezhet-e boldogság Kitty számára, s ha igen, vajon kinek az oldalán?
"Mély és megindító regény." (Guardian)
"Nicholson regényei nyomán az ember átgondolja, mit is jelent embernek lenni. Könyveit mindig magasztos hangulatban fejezzük be." (Sunday Times)
"Nicholson kivételes ereje abban rejlik, hogy képes az olvasóval megértetni és megszerettetni a szereplőit... A morál és a szerelem foglalkoztatja leginkább - témák, amelyek minden nagy regényírót megihlettek. Öröm olyan kortárs íróval találkozni, aki mindkettő iránt szenvedélyesen elkötelezett." (Elizabeth Jane Howard)
"Óriási regény, amely csodálatos módon érteti meg velünk, milyen volt az élet a háború előtti és utáni Nagy-Britanniában." (Julia Gregson)
Vypredané
14,23 €
dostupné aj ako:
Konyhai jegyzettömb - idézetekkel (zöld)
Ez a gyönyörűen illusztrált jegyzettömb a mindennapi bevásárlást könnyítheti meg számunkra. Feljegyezhetjük az ebédhez szükséges hozzávalók listáját, de hasznos lehet a havi nagybevásárlások alkalmával is, hogy biztosak lehessünk benne, semmit sem felejtünk el.
A kiadvány különlegessége, hogy minden oldalán egy-egy elgondolkodtató, érdekes, szívmelengető idézetet olvashatunk, így tökéletes ajándék lehet szeretteink és saját magunk számára is.
Vypredané
3,07 €
A tőkétől a pohárig
Salvador Dalí, a híres spanyol festő azt mondta egyszer: "Már nem bort iszik, aki élvezni tudja azt, hanem titkokat."
Ez a könyv elsősorban arra vállalkozik, hogy a szőlő- és borkultúrával kapcsolatos általános és korszerű ismeretek mellett kitekintést adjon a világba, mert a jelenlegi helyzet és a várható trend ismeretében jelölhetjük csak meg saját feladatainkat. Szeretnénk nagyobb figyelmet fordítani azokra is, akik most fedezik föl a maguk számára a bort. Minél szélesebb bázisa van egy társadalomban a borkultúrának, annál sikeresebb az ágazat létezése és fejlődése. Ezért a szakirodalom sem fordulhat csak a szakemberekhez, hanem az a feladata, hogy közérthető stílusban minél több embert lásson el korszerű, hasznos tudással, áttekintő képességgel, mert végső soron így lehet a legeredményesebben harcolni a patópáloskodás, az ostoba mítoszok, makacs előítéletek, a bezárkózás és a háryjánoskodás ellen.
Szakértelem, szenvedély, szeretet - e három szó jellemzi leginkább Tamás Jenő és Tamás Ervin, apa és fia közös munkáját. A tőkétől a pohárig című könyvükben a szerzők - az író apa és a fotókat készítő fiú - elképesztően nagy vállalkozásba fogtak: a vessző elültetésétől a bor pohárba töltéséig végigkísérik a szőlő termesztésének és a bor készítésének az útját, olyan fantasztikusan széles hátérrel, amely "úgy mellesleg" megismerteti az olvasót az egész világ szőlészetével és borászatával is. Kell ez a háttér, hogy illúziók és romantikus túlzások nélkül tudjuk elhelyezni a magyar bor helyét a világban.
A szerzőknek, akik maguk is vincellérek, szőlő- és borgazdák Csopakon, nem szándékuk az illúziórombolás, annál jobban szeretik a szőlőnövényt és tisztelik a hagyományokat, de erős és szenvedélyes meggyőződésük, hogy a legszebb hagyomány is csak múlt, amit nem lehet palackozni - a világpiaci érdemjegyekért újra és újra keményen meg kell dolgozni.
Aki ezután döntene úgy, hogy szőlőtermesztésbe, borászkodásba fog, szakértői tanácsokat kap munkájához, a profi szőlész-borász pedig figyelmeztető, de szeretetteljes bíztatást, hogy mire is ügyeljen. Jól tagolt fejezetek segítik a könnyű eligazodást.
A szőlőnövény cím alatt a szőlő származásától a szüretig, A bor címszó alatt a borkészítés módjaitól a borhibákig visznek végig a szerzők. Majd megismertetnek a borkülönlegességekkel, a borkóstolással, a kulturált borfogyasztás szokásaival, bemutatják a világ leghíresebb termőhelyeit, végül a megértést segítő kis borszótárt közölnek.
Vypredané
23,07 €
A szerelemfüggő
"Akkor jó, ha ketten vagyunk, mert ketten tudjuk szeretni egymást. Egyedül nehezebb, rejtett, elszigetelt érzelemben. A magányos szerelem olyan, mint a zuhanás, mely sosem ér földet."
Lévai Katalin legújabb regényének hősnője így elmélkedik beteljesületlen szerelméről, amely lelki egyensúlyának végzetes megbomlásával fenyegeti. Ám érzelmei elfogadhatatlanok a kisvárosi közegben, ahol él, hiszen egy saját neméhez vonzódó fiatal nőről van szó.
Mi lesz ennek a vége? Szerelme, a tanárnője kötélnek áll, vagy az elutasított leány végül bosszút áll magáért? Mi a bűn és van-e rá feloldozás?
A súlyos téma arra sarkallta a szerzőt, hogy összetördelve a tőle megszokott barátságos, mesélős stílust, egyes szám első személyű vallomásos lírát írjon; szavai költészetté állnak össze A szerelemfüggő lapjain.
Vypredané
4,00 €
dostupné aj ako:
Zséda 2014
Minden évszaknak megvan a maga szépsége. A tél meghittsége, a tavasz zsongása, a nyár önfeledtsége és az ősz melankóliája évről évre visszatérő közös tapasztalatunk. Zséda legújabb kalendáriumát a természet örök körforgásra ihlette. Ízléses, finom szépségű naptárának évszakhoz illő öltözködési, szépség- és lakberendezési tippjei szebbé varázsolják az egész évet.
"Bármilyen évszakról legyen is szó, a napsütés minden évszakban jelen van. Lehet, hogy odakint szemerkél az eső, vagy éppen hull a hó, a szívünkben attól még nagyon is süthet a nap. Erről a napsütésről szól a 2014-es naptár." (Zséda)
Vypredané
11,53 €
Út a sikerhez
Hogy kik Tea Angyalai? Öt rendkívüli egérlány, akik a Cinnford Egyetem és Szakiskola hallgatói a Bálna-szigeten. Vidám és szórakoztató kis csapatot alkotnak. Mindannyian újságírók szeretnének lenni! Az élet Cinnfordban rendkívül izgalmas: barátságok és szerelmek szövődnek, de a lányoknak kisebb viszályokkal is szembe kell nézniük...
Út a sikerhez
Az egyik leghíresebb zenekar: az Észveszejtő Cincogás tagjai Bálna-szigetre érkeznek. Amikor Cincsilla tanárnő bejelenti, hogy egy cinnfordi diákokból álló előzenekar nyitja majd meg a koncertet, kitör a mindent elsöprő lelkesedés.
Vypredané
5,00 €
Lacná kniha Út a sikerhez (-50%)
Hogy kik Tea Angyalai? Öt rendkívüli egérlány, akik a Cinnford Egyetem és Szakiskola hallgatói a Bálna-szigeten. Vidám és szórakoztató kis csapatot alkotnak. Mindannyian újságírók szeretnének lenni! Az élet Cinnfordban rendkívül izgalmas: barátságok és szerelmek szövődnek, de a lányoknak kisebb viszályokkal is szembe kell nézniük...
Út a sikerhez
Az egyik leghíresebb zenekar: az Észveszejtő Cincogás tagjai Bálna-szigetre érkeznek. Amikor Cincsilla tanárnő bejelenti, hogy egy cinnfordi diákokból álló előzenekar nyitja majd meg a koncertet, kitör a mindent elsöprő lelkesedés.
Vypredané
2,50 €
5,00€
dostupné aj ako:






















