Alexandra Könyvesház strana 46 z 202
vydavateľstvo
Apu
A Helen Exley ajándékkönyvekben a legszorosabb emberi kapcsolatokról, a szerelemről, a családi és baráti kötelékekről találunk kifejező, örökzöld bölcsességeket. Mindegyik kötet gondolatgazdagsága az ajándék és ajándékozás céljával párosul: jó adni és kapni. Az eredmény itt van a kezedben. Ha tetszett, mondd el másoknak is! Nincs a földön nagyobb erő, mint a baráti ajánlás!
Apu erős, akár a szikla - és mindig segít.
Ajándék apunak, aki oly sokat jelent, az együtt töltött szép napok emlékére, és ami még előttünk van.
Joanna Kidney rajzaival.
Fényed ki ne hunyjon
Megdöbbentően bölcs és megrendítően őszinte regény szívfájdalomról, bűnről és szerelemről.
A louisianai Baton Rouge-ban a nyári délutánok tikkasztó hőségében nap mint nap összejönnek a szomszédok, hogy együtt főzzenek, hideg sört igyanak és beszélgessenek. Az itt élők figyelnek egymásra. Amikor azonban 1989 nyarán a tizenöt éves Lindy Simpsont a házuktól néhány méternyire megerőszakolják, kiderül, hogy a látszólagos idillnek is megvan a maga sötét oldala.
Az apró, zárt közösségben több gyanúsított is akad. Például a félelmetes Bo Kern, aki a gimnázium után is a szülei nyakán élősködik; a néhány házzal lejjebb lakó Jason Landry; annak nevelőapja, Jacques, a kétes hírű pszichiáter; valamint a szemközt élő kamasz fiú is, aki a Lindy iránt érzett szenvedélyes, elvakult szerelme miatt kerül fel a lehetséges elkövetők listájára. Sok-sok évvel később ő meséli el nekünk, hogy az életet miként változtatja meg örökre a szívfájdalom, a bűn és a szerelem.
A Fényed ki ne hunyjon egyszerre tárja elénk egy kamasz lelkivilágát, egy erőszakos bűncselekmény lebilincselő történetét, a helybéli családok kusza életét és a mindent felemésztő kamaszkori szerelmet. M. O. Walsh regénye megrendítő regény a család fontosságáról, valamint az emlékek és a megbocsátás erejéről.
M. O. Walsh a louisianai Baton Rouge-ban él. Novellái és esszéi eddig a New York Times, az Oxford American, a Southern Review; az American Short Fiction, valamint a Best New American Voices lapjain jelentek meg. A Mississippi Állami Egyetem bölcsészkarán szerzett diplomát, jelenleg a New Orleans-i Egyetem Kreatív Írás Műhelyének vezetője. Első könyve, a The Prospect of Magic című elbeszélés-gyűjtemény, elnyerte a Tartts Fiction-díjat, valamint bekerült az Eric Hoffer-díj jelöltjeinek döntős mezőnyébe.
"Egyszerre kínzó krimi és a felnőtté válás érzékeny regénye. Egyaránt képes megríkatni... és sikításra késztetni az olvasót, aki fáradhatatlanul próbálja összerakni a kirakós darabjait, és megoldani a rejtélyt. A könyv ereje a pontosan megrajzolt karakterekben rejlik... Egyszerűen nem lehet letenni." (Oprah.com)
"Próbáljunk ellenállni a kísértésnek, hogy együltő helyünkben végigolvassuk ezt a csodálatos regényt. Ízlelgessük ezt az émelyítő louisianai krimit, amely visszarepít minket a gyerekkorba, amikor még naivan mit sem tudtunk arról, hogyan működik a világ. (...) A Fényed ki ne hunyjon megmutatja, hogy fiatalkori élményeink milyen mélyen befolyásolják felnőtt életünket. Az utolsó oldal éppen olyan lenyűgöző, mint az első." (Kathryn Stockett, A segítség című regény szerzője)
"Lenyűgözött a könyv nyelvezetének visszafogott szépsége, akárcsak az elbeszélő bölcsessége és szenvedélye. (...) A szerelemről, a szenvedélyről és a fájdalomról szól. Gyönyörű könyv. Jelentős könyv. Nem tudom eléggé méltatni." (Anne Rice, az Interjú a vámpírral szerzője)
A megújulás szavai
Legyen minden reggel, minden egyes perc egy új kezdet.
"Láss világot! Kísérletezz bátran! Semmi más nem számít..." (Tenesse Williams)
"...ha nem most van itt az ideje a cselekvésnek, akkor mikor máskor?" (Hillél)
"Találj új utakat, fedezz fel új távlatokat, álmodj saját álmokat!" (Mark Ortman)
"Hagyd magad mögött életed sötét kútját, és nézz fel a határtalan égboltra!" (Rabindranáth Tagore)
Angela Kerr illusztrációival.
Na sklade 1Ks
7,14 €
A kedvesség szavai
A Helen Exley ajándékkönyvekben a legszorosabb emberi kapcsolatokról, a szerelemről, a családi és baráti kötelékekről találunk kifejező, örökzöld bölcsességeket. Mindegyik kötet gondolatgazdagsága az ajándék és ajándékozás céljával párosul: jó adni és kapni. Az eredmény itt van a kezedben. Ha tetszett, mondd el másoknak is! Nincs a földön nagyobb erő, mint a baráti ajánlás!
Ez az aprócska könyv a legkiválóbb gondolkodók bölcsességeit tartalmazza. Gondolataik az életünket meghatározó kedvesség és jóindulat lényegét ragadják meg.
A könyvecske egyúttal tökéletes ajándék is lehet, ha egy számunkra különleges embernek szeretnénk köszönetet mondani.
Vypredané
6,07 €
Barátok
A Helen Exley ajándékkönyvekben a legszorosabb emberi kapcsolatokról, a szerelemről, a családi és baráti kötelékekről találunk kifejező, örökzöld bölcsességeket. Mindegyik kötet gondolatgazdagsága az ajándék és ajándékozás céljával párosul: jó adni és kapni. Az eredmény itt van a kezedben. Ha tetszett, mondd el másoknak is! Nincs a földön nagyobb erő, mint a baráti ajánlás!
194 csodálatos gondolat a jó barátokról.
Aprócska, de tökéletes ajándék.
Na sklade 2Ks
6,07 €
Derű és nyugalom
A Helen Exley ajándékkönyvekben a legszorosabb emberi kapcsolatokról, a szerelemről, a családi és baráti kötelékekről találunk kifejező, örökzöld bölcsességeket. Mindegyik kötet gondolatgazdagsága az ajándék és ajándékozás céljával párosul: jó adni és kapni. Az eredmény itt van a kezedben. Ha tetszett, mondd el másoknak is! Nincs a földön nagyobb erő, mint a baráti ajánlás!
Csaknem kétszáz békét és derűt sugárzó idézet segít nyugalmat lelnünk korunk rohanó világában.
Ez az ajándék valódi gyöngyszem.
A nyugalom szavai
A Helen Exley ajándékkönyvekben a legszorosabb emberi kapcsolatokról, a szerelemről, a családi és baráti kötelékekről találunk kifejező, örökzöld bölcsességeket. Mindegyik kötet gondolatgazdagsága az ajándék és ajándékozás céljával párosul: jó adni és kapni. Az eredmény itt van a kezedben. Ha tetszett, mondd el másoknak is! Nincs a földön nagyobb erő, mint a baráti ajánlás!
Igazi gyöngyszem,a mindennapi stresszhelyzetek kiváló ellenszere ez a kicsi könyvecske.
A legkiemelkedőbb gondolkodók tollából származó idézete segítségével újra felfedezhetjük önmagunk számára azt a nyugalmat, amelyre minden léleknek szüksége van.
Na sklade 3Ks
6,07 €
A gyengédség ereje
Bölcs gondolatok a gyengédség, állhatatosság és csendesség erejéről.
"A gyengédség nem az erő hiányából fakad, hanem olyan erény, amely anélkül, hogy erőszakos lenne, tisztában van önnön hatalmával." (Dadi Janki)
"Csak a gyengédség rengetheti meg a világot." (Mahatma Gandhi)#
"A leghősiesebb katona nem támad. A kivételes harcos erőszak nélkül győz. A legnagyobb hódító kínok nélkül ér célt. A legsikeresebb vezető parancsok nélkül irányít." (Lao-Ce)
"Olykor a legnagyobb, legbölcsebb emberek a legkedvesebbek. Az ő tanításaik fennmaradnak, míg a kegyetlen diktátorok elbuknak, és a történelem homályába vesznek." (Pam Brown)
Richard Exley fényképeivel.
Na sklade 3Ks
7,14 €
A bölcsesség szavai
A Helen Exley ajándékkönyvekben a legszorosabb emberi kapcsolatokról, a szerelemről, a családi és baráti kötelékekről találunk kifejező, örökzöld bölcsességeket. Mindegyik kötet gondolatgazdagsága az ajándék és ajándékozás céljával párosul: jó adni és kapni. Az eredmény itt van a kezedben. Ha tetszett, mondd el másoknak is! Nincs a földön nagyobb erő, mint a baráti ajánlás!
Ez a világ legbölcsebb gondolataiból összegyűjtött válogatás segítségükre lehet, hogyan éljünk teljes és szép életet, hogyan tegyünk szert megelégedettségre.
A kincset érő bölcsességeket rejtő könyvecskét akár mindig magunknál tarthatjuk, hogy kéznél legyen, ha bátorításra van szükségünk.
Na sklade 2Ks
6,07 €
Az öröm szavai
A Helen Exley ajándékkönyvekben a legszorosabb emberi kapcsolatokról, a szerelemről, a családi és baráti kötelékekről találunk kifejező, örökzöld bölcsességeket. Mindegyik kötet gondolatgazdagsága az ajándék és ajándékozás céljával párosul: jó adni és kapni. Az eredmény itt van a kezedben. Ha tetszett, mondd el másoknak is! Nincs a földön nagyobb erő, mint a baráti ajánlás!
Derűvel, vidámsággal ajándékozza meg olvasóját ez a könyvecske, amelyben a világot optimistán szemlélő emberek gondolataiból idézünk.
Legyen útitársunk, és fedezzük fel a bennünket körülvevő örömöket.
Na sklade 1Ks
6,07 €
Férfias fogások
A FÉRFI szívéhez a GYOMRÁN KERESZTÜL vezet az út. Így volt ez régen, és így van ez ma is. De mi is az, ami felvidítja a férfit, ha evésről van szó? A BOLHAMÉRETŰ ADAGOK és a visszafogott fűszerezés? NA NE! Kerüljön végre a tányérra EMBERES ADAG, legyen íze az ételnek, a főzés és az evés is legyen igazi ÖRÖM - haverokkal, barátnővel vagy családdal, a lényeg: LAKJUNK VÉGRE JÓL!
Na sklade 1Ks
10,71 €
Éva
A 22 millió példányban elkelt sikerkönyv, A Viskó szerzőjének új, minden eddiginél felforgatóbb regénye. John, a Begyűjtő különös helyen él; szigete a világok határán fekszik, egy dimenziók közti redőben. Egy nap az óceán hatalmas konténert sodor a partra, melyben tizenkét holttest hever. A roncsok közt kutatva John egy fiatal lányra bukkan, aki csodával határos módon túlélte a tragédiát. A sziget Gyógyítói és Tudósai hamarosan felfedezik, hogy a lány genetikai adottságai nem mindennapiak: teste minden egyes sejtjében ott hordozza az egész emberiséget… Lilly felépülése lázálmokkal és hallucinációkkal terhes, látomásai során Éva, Minden Élők Anyja látogat el hozzá, hogy felfedje előtte az elfeledett igazságot a teremtésről és a bűnbeesésről. Álom és ébrenlét, mitológia és valóság fonódik szorosan egymásba, Lilly pedig ráeszmél, hogy neki is óriási szerepe van az események alakulásában, a tét pedig nem más, mint Ádám és Éva leszármazottainak múltja és jövője. Az Éva a mindenki által jól ismert teremtéstörténet példátlanul merész újraértelmezése, különleges munka, ami vélhetőleg egész generációkat fog inspirálni. Wm. Paul Young Kanadában született, gyerekkorát viszont Új-Guinea bennszülött törzsei között töltötte misszionárius szüleivel. Kezdetben csupán közeli barátainak és családtagjainak írta történeteit, míg A Viskó (melynek megírásában saját, fiatalkori útkeresése inspirálta) el nem hozta számára az ismertséget. Mindkét eddigi regénye felkerült a New York Times sikerlistájának első helyére. Jelenleg Oregonban él a családjával.
Na stiahnutie
6,99 €
dostupné aj ako:
Chalion átka
Egy testben és lélekben egyaránt megtört ember, Cazaril visszatér abba a nemesi házba, ahol valaha apródként szolgált. Tanító-titkárnak nevezik ki a szépséges, erős akaratú hercegnő mellé, aki a léha hercegi örökös nővére. Cazaril megrémül a megbízatástól, mely arra a helyre juttatja el, amitől a legjobban retteg: a cardegossi királyi udvarba, ahol legvérmesebb ellenségei, akik valaha rabszolgasorba juttatták, most magas pozíciókat foglalnak el. Ám nemcsak az ellenfelek áruló intrikái fenyegetik Cazarilt és Iselle hercegnőt, hanem egy baljós átok is, amely gyilkos pallosként lebeg az egész kárhozott Chalion-ház fölött. Cazaril csak a legsötétebb, legtilalmasabb mágia alkalmazásával remélheti megóvni hercegi pártfogoltját - mely által váratlanul sosem látott csodák eszközévé, és egyben démoni erők porhüvelyévé válik. "Üdítő, fordulatos és - mint Lois McMaster Bujold mindig - felemelő". (Robert Jordan) "Cazaril nagyszerű története az első oldaltól kezdve magával ragadott, az izgalmas kalandokon és váratlan fordulatokon keresztül egészen a végéig fogva tartott. Olvassák el!" (Jean M. Auel)
Na stiahnutie
5,70 €
dostupné aj ako:
Függőség
"Néha csak egy erős ember hiányzik valakinek az életéből, aki bátorítja és utat mutat neki... Ezért vagyok én itt - mondta Ava." A függőség veszélyes - akár az alkoholtól, akár mástól függ az életünk. Jól tudja ezt Helen is, aki ittas vezetés miatt elveszíti a jogosítványát és nyolcéves fiának, Olivernek a felügyeleti jogát is. A magába roskadt Helen azonban életének mélypontján megismerkedik Ava és Swift Havillanddel, akik gazdagok, nagyvilági életet élnek és szívesen segítenek másokon. Helent is felkarolják: nem pusztán munkát adnak neki, de a barátjukká fogadják, sőt megígérik, hogy segítenek, hogy Helen visszakaphassa Ollie-t. Mindezért az álomvilágért Helen szívesen lemond a régi barátokról. Alkoholfüggősége már a múlté, ám észrevétlenül egy másik függőség rabjává válik, és ahogy az alkohol nyújtotta bódulatból, úgy ebből is keserű az ébredés. "Történet a felemésztő barátság erejéről, arról, hogy a saját életünk elől mások életébe menekülünk; a birtoklási vágyról és a látszat hatalmáról. Egészen magával ragadó." (Megan Abbott)
Na stiahnutie
7,73 €
dostupné aj ako:
A Zsolnay-kód
Egy legendás gyáralapító…Egy eltökélt fazekas világraszóló felfedezései…Júlia, Miklós és Teréz - a Zsolnay-testvérek mindent elsöprő tehetsége…Vay, egy műgyűjtő, akit csillapíthatatlan szenvedély fűz a Zsolnayakhoz. A pécsi Zsolnay család titka csaknem százötven éve foglalkoztatja a közvéleményt, nem véletlenül. A Zsolnay azon kevés, 19. századi vidéki polgári családok egyike, amelyek ma is közismertek Magyarországon. Kivételes személyiségek sora alkotta a családot, így tudtak dacolni azzal a számtalan kihívással, amelyet a 19. és 20. századi történelem tartogatott számukra.Tolvaly Ferenc történelmi dokumentumokon alapuló, lenyűgöző regénye a titok nyomába ered: mivel magyarázható a Zsolnayak sikere, hogyan tudtak világszínvonalú értéket létrehozni úgy, hogy a szükséges feltételek közel sem voltak adottak? A titok megfejtése a családtagok személyiségében rejlik, e személyiségeket pedig a könyvben a gyáralapító lánya, Mattyasovszkyné Zsolnay Teréz személyes hangú, részben fiktív naplóin keresztül ismerhetjük meg. A regény így egyszerre család- és gyártörténet, továbbá belső utazás, Teréz belső lélekútjának magával ragadó története.„Nem lesz könnyű feladat hűen ábrázolni a kezdeteket és önarcképet festenem magamról. Túl nagy a kontraszt a között, ami voltam, és amivé lettem: két lélek, mely alig mutat rokonságot egymással. Nem tudom felidézni magamban fiatal éveim ártatlan, romantikával átszőtt naivitását. Megpróbálok leánykori naplómra támaszkodni. Hitelt kell, hogy adjon mindannak, amit magamról el fogok mesélni, még akkor is, ha a ma leírt szavaim nem ugyanazt a Terézt mutatják be, akit maga ismer. A gyárral kapcsolatban egyszerűbb lesz a dolgom, hiszen a hivatalos papírok, a könyvelés és az üzleti levelek sokat elárulnak...Nem is tudom, mi mindent mondjak el. Azon kell törnöm a fejem, hogyan halásszam ki emlékezetem tengermélyéből mindazt, ami ott nyugszik a fenéken, még ha nem is gyöngyszemek - vagy ki tudja, talán mégis: tán beteg, korcs gyümölcsei egy egészséges kagylónak? Netán beteg lennék? Vajon tudom-e egyáltalán, milyen vagyok, ki vagyok? Talán, ha majd leírom az összes emlékemet, talán ha majd elolvassa hőn szeretett barátom, majd fogja tudni, és elmondja nekem is, ki vagyok. De ehhez le kell írnom családom történetét. Abban körvonalazódik lényem alapja, a családom által és miatt lettem azzá, aki vagyok…Egy huzamban, egy lélegzettel akarom leírni az életemet. Mindjárt az elején kezdem.”
Na stiahnutie
8,45 €
dostupné aj ako:
Lelkek lovagja
Lois McMaster Bujold, korunk egyik legkiemelkedőbb fantasy- és sci-fi írója egy háborútól fenyegetett, démonoktól sanyargatott világba kalauzol bennünket. Ista királyné megözvegyül, s bár az őrületet hozó átoktól megmenekül, egy megbízhatatlan, kitaszított isten mesterkedéseinek következtében belecsöppen abba az elkeseredett küzdelembe, amely a birodalom lelkeinek megmentéséért folyik... "Igazi diadal... Nagy öröm ilyen remek írót olvasni, aki mintha most érkezett volna képességei csúcsára. Alig akadt könyv, amit ennyire élveztem volna." (Diana Wynne Jones) A fantasyirodalom legrangosabb elismerésével kitüntetett, Hugo-díjas regény.
Na stiahnutie
7,81 €



















