Alexandra Könyvesház strana 67 z 202

vydavateľstvo

Bábel


A terrorizmust a drótkerítés sem képes megállítani. A modernkori népvándorlás bábeli zűrzavarában minden lehetséges! André Calvi, Frei Tamás eddigi négy sikerkönyvének a főszereplője mindig azt mondta: a végén a rosszak győznek. Marco Boretti, az új főhős szerint viszont a gátlástalan okosak! A Bábel a korábbi regényekhez hasonlóan fordulatos, izgalmas, akciódús történet, és szokás szerint lényeglátó és égetően aktuális. A mai valóságot mutatja be. Rávilágít arra, hogy mi rejlik az óriásplakátokra írt párszavas üzenetek hátterében. Marco Boretti, az édesanyja révén magyar származású firenzei régész aligha hitte, hogy szakmája az európai migránsválság kellős közepén kulcsszerephez juttatja egy olyan szövevényes ügyben, amiben semmi sem az, aminek látszik. A tudósból kincsvadász lesz. A segélyszervezetek munkatársaiból műkincscsempész. A fegyverkereskedőből miniszterelnöki tanácsadó. Üldözőből üldözött. Frei Tamás a színfalak mögé viszi az olvasót, megmutatja, hogy milyen hatalmi manőverek révén ragadhatja magához egy kellően gátlástalan politikus egy ország irányítását, és miféle cinizmus kell ahhoz, hogy a nyugati világ legbefolyásosabb emberei véres műkincsekkel teli luxusvilláikból finanszírozzák az iszlám terrorizmust. A háttérben pedig Magyarországon futnak össze a szálak, ahol mindenre találni megoldást...
Vypredané
15,16 €

dostupné aj ako:

Minimalizálj! - Zséda 2020


Mindannyian felelősek vagyunk bolygónk jövőjéért. Nem muszáj feltétlenül nagy dolgokra gondolni, már a kisebb, egészen hétköznapi döntéseinkkel is sokat tehetünk azért, hogy egy élhetőbb és tisztább Földet hagyjunk gyermekeinkre. Elég csak figyelmesen végiggondolni a napi rutinunkat, hogy rádöbbenjünk, néhány apró változtatás is milyen sokat számít nem csupán környezetünk megóvása, hanem testi és lelki egészségünk szempontjából is. Zséda idei, kilencedik naptára a minimalizmus témáját járja körül. A hónapok során megismerkedhetünk az irányzat legfontosabb célkitűzéseivel, hazai képviselőivel, és hasznos tippeket olvashatunk arról, hogyan válhatunk tudatosabbá, mértéktartóbbá, ugyanakkor kiegyensúlyozottabbá és elégedettebbé. Talán elsőre nehéznek tűnhet - de az év előrehaladtával garantáltan érezni fogjuk a minimalizmus jótékony hatásait! "Kezdd a lelkeddel! Ha valami nem belülről fakad, nem érzed a magadénak, akkor úgysem fog menni. De ha kipakolod a felesleget, megdöbbentően könnyűvé, tisztává és egyszerűvé válnak körülötted a dolgok." Zséda
Vypredané
9,67 €

2015 - A káosz éve és a magyar elit háborúja


Frei Tamás közönségkedvenc hőse, André története a parlamenti választás napjaiban indul ismét útjára, feszült, konfliktusokkal teli időszakban. A képzeletbeli Magyarország arra ébred, hogy a kisebbség került többségbe. De hogyan? Miként és miért esik egymásnak a magyar politikai és gazdasági elit egy része, és mi köze mindehhez Andrénak, Adriennek és egy Kaliforniában élő sikeres magyar feltaláló­nőnek? Mi történik a sarokba szorított miniszterelnökkel, a magyar poligarchákkal, és persze Andréval meg az ő fekete szemű, hároméves kislányával, Fruzsikával?
Vypredané
15,16 €

dostupné aj ako:

Az év természetfotói - Magyarország 2019 - The Nature Photographs of the Year - Hungary 2019


A természet napnyugtától napkeltéig, a madarak és emlősök viselkedése, tájak, zabolátlan erők, növények és gombák, élet a vízfelszín alatt - néhány Magyarország és az egész közép-európai régió legnagyobb természetfotós versenye, a naturArt által megrendezett Lenergy - Az Év Természetfotósa pályázat kategóriái közül. Nem volt könnyű dolga a szakértőkből, elismert fotóművészekből álló zsűrinek, hiszen ezúttal alighanem a versengés történetének legerősebb anyagából kellett kiválogatniuk a legjobbakat. A nemzetközi porondon méltán elismert hazai és határon túli természetfotósok díjnyertes képeiből, valamint az ítészek által legkiemelkedőbbnek talált fotográfiákból állítottuk össze ezt a lebilincselő albumot, melyet kézbe véve olvasóink is meggyőződhetnek arról, milyen csodás kincseket rejt a természet.
Vypredané
20,97 €

Elégtétel


Az alig 17 éves Sharon Conwayre csodálatos élet vár, hiszen kedvese és nemsokára megszülető gyermekének apja, Lenny Scott a londoni alvilág egyik legígéretesebb ifjú pénzbehajtója: eszes, hűséges és könyörtelen. Ám Sharonnak rá kell döbbennie, hogy semmi sincs ingyen, és előbb-utóbb valakinek meg kell fizetnie. A tökéletes családi élet illúzióját Lenny brutális halála darabokra zúzza, és miután 20 évvel később kiderül az igazság, a mindenét elveszített Sharonnak csak egyvalami marad: az elégtétel. A krimi brit királynője, Martina Cole szédületes tempót diktáló új regényében kíméletlen világba visz el minket, ahol egy pillanatnyi gyengeségért is könnyűszerrel halállal lakolhat az, aki nem tartja be a szabályokat. „Martina Cole, a hihetetlenül olvasmányos gengszterregények legnagyobb mestere újabb letehetetlen történetet írt nekünk az erőszak rabságában élő férfiakról és az őket szerető nőkről… Az Elégtétel brutálisan lebilincselő.” (The Sunday Mirror)
Vypredané
12,90 €

dostupné aj ako:

Ugorj!


Ben, aki a holtszezon kellős közepén, januárban érkezik Máltára, talán maga sem tudja, kicsoda: holland újságíró, geológus egy Afrika melletti szigetországból, vagy egy hozzánk hasonló, kiégett közép-európai? A harmincas évei végén járó titokzatos férfi máltai bárokban tölti napjait, múltjáról semmit sem tudunk, tervei nincsenek. Ám az élettől és a következményektől nehéz szabadulni, és miközben Ben válogatás nélkül hódítja meg a nőket és a férfiakat az igaz szerelemre vágyva, és végeláthatatlan sorban issza a mojitókat, Málta lakóit természeti katasztrófák és titokzatos halálesetek tartják izgalomban. Hogyan illik az új jövevény a képbe, és mi rejtőzik a Máltához közeli kietlen szigeten? Sandor Papp első regénye egy páratlanul izgalmas nyomozás története, egyben utazás a mindannyiunk lelke mélyén ott rejlő lakatlan szigetre.
Vypredané
11,93 €

dostupné aj ako:

A Vörös Vadász


Claudia Bishop egykor tökéletes élete darabjaira hullik, amikor egy brutális támadást követően házassága megromlik, neki pedig egyedül kell gondoskodnia újszülött kislányáról, és legyőznie az újra és újra rátörő szorongást. Amikor elvállalja egy elhanyagolt birtok felújítását, még nem is sejti, milyen szörnyű története van a háznak, és hogy milyen régóta szolgál eltemetett titkok rejtekéül. Zoey Drake gyerekkorára örökre rányomta bélyegét szülei kegyetlen lemészárlásának emléke. Évekkel később szabadon ereszti a dühét, hagyja, hogy ez határozza meg a cselekedeteit. A harcművészetek terén szerzett jártassága erőssé tette, és felkészítette, hogy szembenézzen a múlttal és a saját belső démonaival. Bár nem ismerik egymást, és nagyon különböző utakon járva próbálják feldolgozni a traumájukat, mégis e két nő sorsa összefonódik, mivel Zoey múltjának lidércnyomása és Claudia jövőre vonatkozó álmai ugyanahhoz a házhoz vezetik őket. Amíg Zoey igazságra vágyik, addig Claudia békére. De mindkettőjüknek szembe kell nézniük az ajtajuk előtt ólálkodó rémisztő szörnyetegekkel.
Vypredané
12,90 €

dostupné aj ako:

  • 5 /5

Képes Biblia - Örök történeket az év 365 napjára


A Képes Biblia a Szentírás legfontosabb történeteinek válogatását tartalmazza, egy-egy történetet az év minden napjára. A leghíresebb és legfontosabb bibliai történeteket a gyermekek és fiatalok számára írt módon ismerhetjük meg, újra felfedezhetjük örök igazságukat, és felidézhetjük az ősi időket, a világ és az ember születésétől kezdve Isten Fiának eljöveteléig. A Vatikán által is ajánlott, egyedülálló és értékes mű a szerzők sokéves munkájának gyümölcse. A Biblia 365 történetét lenyűgözően részletes, történelmileg hiteles festmények varázsolják elénk, hogy a gyermekek számára is érthető kézikönyv szülessen a földi élet értelmének megértéséhez. Egy könyv, amely minden kérdést megválaszol, és mindig időszerű.
Vypredané
32,25 €

A szimpatizáns


Viet Thanh Nguyen Pulitzer-díjas regénye nem véletlenül aratott világszerte elsöprő sikert. Graham Greene-t idéző lenyűgöző prózája mély együttérzéssel beszél a háború embertelenségéről és a hazájuktól elszakadt bevándorlók identitásválságáról, ugyanakkor megsemmisítő humorral tárja fel Kelet és Nyugat ambivalens kapcsolatát. A szimpatizáns erőteljes, gondolatébresztő alkotás, amely kíméletlenül szembesíti az olvasót korunk talán legfontosabb társadalmi problémáival.
Vypredané
12,90 €

dostupné aj ako:

Ölelj meg, kicsi kutyus!


Nincs is jobb annál, mint amikor egy önfeledt játékkal töltött nap után hozzábújunk valakihez, akit szeretnünk. Tegyünk még vidámabbá a gyermekünkkel töltött meseolvasást ezzel az ötletes, kedves ujjbábbal.
Vypredané
9,67 €

Ölelj meg, pici maci!


Nincs is jobb annál, mint amikor egy önfeledt játékkal töltött nap után hozzábújunk valakihez, akit szeretnünk. Tegyünk még vidámabbá a gyermekünkkel töltött meseolvasást ezzel az ötletes, kedves ujjbábbal.
Vypredané
9,67 €

Európa madarai


Az Európa madarainak a fajok osztályozásában tett legfrissebb módosításokat és gondosan válogatott, gyönyörű fénykép-felvételeket tartalmazó kiadása az egyetlen olyan határozó, amely révén a madarakat gyorsan és pontosan azonosíthatjuk a természetben. A látványos és könnyen használható kézikönyv nélkülözhetetlen társ minden madárrajongó és kezdő vagy akár tapasztalt madár-megfigyelő számára. Az Európában leggyakrabban fellelhető 330 madárfajt teljes oldalas leírások segítségével azonosíthatjuk. A fényképeket csodálatos illusztrációk egészítik ki a madarak megjelenéséről röptükben, míg az eredeti felvételek viselkedésük jellemzőit és élőhelyeiket tárják fel. A leírásokat a hasonló küllemű fajok ábrázolása teszi teljessé, szintén képekben. A legalapvetőbb sajátosságokat a képekhez tartozó szöveg-magyarázatok ismertetik a madarak hangjára, fészkelésére, táplálkozására, viselkedésére, vonulására, élőhelyére, rendszertani besorolására, fizikai jellemzőire, társas viselkedésére, élettartamára és védettségi helyzetére vonatkozó közérthető információk mellett. A bevezető szövegek és az azokhoz tartozó illusztrációk minden egyes rendről gyors áttekintést nyújtanak. A könyv a fő fajok mellett több mint 190 kevésbé ismert és közönséges madár képét és leírását, valamint további 275 nagyon ritka, betelepített faj rövid, tömör ismertetését tartalmazza.
Vypredané
25,16 €

A név nélküli lány


A 13 éves Lisa élete összeomlik, miután zsidó származású apját elhurcolja a Gestapo, őt pedig anyjával és testvérével együtt elűzik az otthonukból. A lány az utolsó pillanatban menekül el a halálcsapdává vált Németországból Angliába, ám a hamarosan kitörő háborúban súlyos sérüléseket szenved egy légitámadás során. Lisa emlékek nélkül ébred fel egy kórházban a szétbombázott Londonban; mihez kezdhet név és múlt nélkül, miközben körülötte lángokban áll a világ?
Vypredané
12,90 €

dostupné aj ako:

Családi rejtvénykönyv


Közel 300 rejtvény, receptek, érdekességek, novellák, mesék, viccek.
Vypredané
6,45 €

A lány a levélből


Egy szívszaggató levél. Egy külvilágtól elzárt lányanya. Egy megoldandó rejtély. 1956. Amikor Ivy Jenkins terhes lesz, családja a megesett lányok számára fenntartott rideg és kegyetlen St. Margaret anyaotthonba küldi, hogy elrejtse a világ szeme elől szégyenét. Kislányát akarata ellenére örökbe adják, és ezt Ivy soha nem fogja tudni kiheverni. Napjainkban. Samantha Harper újságíró úgy érzi, a végkimerülés határára került. Amikor azonban rábukkan egy levélre a múltból, annak tartalma mélységesen megérinti. Egy fiatal lányanya sorait olvassa, aki azért könyörög szerelmének, hogy mentse meg, mielőtt túl késő lenne. Sam kutatni kezd a tragikus történet után, és felfedezi, hogy számtalan megmagyarázhatatlan haláleset kapcsolódik a fiatal lányhoz és gyermekéhez. Miután a St. Margaret anyaotthon épületét lebontásra ítélik, Samnek néhány órája marad, hogy összeillessze a hatvan évvel azelőtti kirakós darabkáit, mielőtt az igazság végleg feledésbe merülne. Az igazság kifürkészhetetlen útjai ráadásul a saját családja felé vezetnek...
Vypredané
12,58 €

dostupné aj ako:

Titkos virágok kertje


A londoni Chelsea Flower Show a világ egyik legnagyobb virágkiállítása. A rózsákkal díszített boltívek alatt és a növények között Iris Donati otthon érzi magát. Ám miközben közelebbről szemügyre vesz egy virágkompozíciót, Iris egyszer csak egy szempárral találja szembe magát, amely teljesen olyan, mint az övé; ugyanaz a gesztenyebarna haj, ugyanaz az arc. A lány, Viola, a kiköpött mása. Ő is imádja a virágokat, és az ő csokrai a legkeresettebbek egész Londonban. Iris biztosnak hitt világa egy pillanat alatt meginog. Van egy ikertestvére, akinek a létezéséről húsz éven keresztül még csak nem is tudott. Vajon miért? Most, hogy újra egymásra találtak, Iris és Viola a dolog végére akarnak járni. A titok nyitja szülőföldjükön, a Donatik ősrégi villájában és annak hatalmas toszkán kertjében rejlik. Ahogy az egymásra talált testvérek egyre közelebb jutnak az igazsághoz, úgy kerülnek napvilágra a család évszázadokra visszanyúló rejtélyes hagyományai, és úgy kapnak egyre nagyobb szerepet az őket körülvevő virágok. A lányoknak sok mindenen kell keresztülmenniük ahhoz, hogy megértsék: akár a tüskék között megbúvó rózsa, a megpróbáltatások mögött is ott rejlik a megtisztulás. „Semmi sem ér véget a kertben, húgocskám! Esetleg megváltozik, átalakul, de nem ér véget. Ez az élet, emlékszel...?”
Vypredané
12,90 €

dostupné aj ako: