Álomgyár Kiadó strana 116 z 117

vydavateľstvo

Kelet madara. nyugat virága II.


A titkokban megbújik az igazságAlig telt el pár hónap, hogy Theodore Bloom csatlakozott a Déli Kirendeltséghez, már elvesztette egy társát, kis híján meghal, és még elzárást is kapott! Ha ez önmagában nem lenne elég rossz, a várost máslények hada készül megtámadni, miközben a háttérben Theo ellenségei szépen lassan mozgásba lendülnek, hogy az eseményeket a saját ízlésük szerint alakítsák. És mindennek tetejében a Japán Kirendeltség vezetői is feltűnnek, akik igényt tartanának a Mindenség Szemének képességére. Míg Theo egyik nap még máslényekkel hadakozik, másnap már Japánban nyomoz egy olyan ügyben, aminek az égvilágon semmi köze a küldetéséhez. Vagy mégis?Eközben Hibiya és Catherine kisasszony esküvője egyre elkerülhetetlenebbnek látszik, Rokumo nagy bánatára. Vajon miért ragaszkodik még mindig Hibiyához, mikor a férfi látszólag ki nem állhatja őt? És hogyan fog hármójuk kapcsolata gyökereiben megváltozni, miután Rokumo kis híján életét veszti a várost érő máslénytámadás után? Mi köti össze valójában hármójukat? Mit titkolnak a múltjukból?B. J. Alexandra Kelet madara, nyugat virága trilógia 2. kötete ott veszi fel a fonalat, ahol szereplőinktől legutóbb búcsút vettünk. A Déli Kirendeltségen belüli intrikák tovább folytatódnak. A szerelmi drámák bonyolódnak. Theo pedig végre számos kérdésére választ kap a küldetésével kapcsolatban. Ezek a válaszok azonban még több kérdést szülnek. És nem is sejti, hogy az igazi veszély talán sokkal közelebb van, mint eddig gondolta volna...
Na stiahnutie
14,08 €

Dr. Kísértés


Szeretőkből ellenségek?Minden simán ment, amíg be nem toppant az életembe Vincent Cove, az idegesítően szexi amerikai milliárdos. Azt hittem, hogy a szenvedélyes éjszakánk után soha többé nem találkozunk. Azonban most nagyon is itt van, és szállodává akarja alakítani azt az angol vidéki kastélyt, ahol élek és dolgozom.Nos, csak a holttestemen át!Igaz, csak egy kisvárosi pincérnő vagyok, tehetetlen Vincent hatalmas vagyonával szemben, de akkor sem adom fel harc nélkül. Szembeszállok vele!Ha tudtam volna, mire készül, biztosan (talán) nem feküdtem volna le vele. Mindenesetre elhatároztam, hogy nem veszek tudomást a köztünk kialakult szexuális feszültségről. Csakhogy bosszantóan sármos és dühítően kitartó. Markáns álla és ördögi mosolya pedig egyenesen vérlázító.De legalább nem kell aggódnom, hogy itt marad. Ugyanis ő egy pillanattal sem tölt több időt egy helyen a kelleténél. Így kizárt, hogy elég sokáig maradjon ahhoz, hogy belehabarodjak…A USA Today bestsellerszerző Louise Bay regényében egy olyan románcról olvashatunk, amelyben a szív és az ész folyamatosan hadban áll egymással. De vajon ki nyeri a döntő ütközetet a szerelemért vívott harcban?„Fantasztikus olvasmány.” – A Midlife Wife„Magával ragadott a történet.” – Bookcase and Coffee
Na stiahnutie
14,08 €

Mindent felemésztő vágy


Mindig megszerzi, amit akar.Holt Sebastian a mi világunkban szinte királynak számít. A Sebastian News Corp vezérigazgatójaként hihetetlen befolyással rendelkezik. Ő dönti el, hogy csak egy átlagos helyi tévébemondó leszek, vagy a saját műsorom feltörekvő sztárja. Ezért mindent megteszek azért, hogy észrevegyen. Látnia kell, mi van bennem!El is érem a célom. Sőt, talán még túl is teljesítem, hiszen egész brutális módon birtokolni akar.Bármit meglát, az már az övé. Érzem magamon a tekintetét, amikor a szobában vagyok. Forróság önt el, ahogy tetőtől talpig végigmér, magába szippant, megjelöl, hogy az övé vagyok. Nem csak a képernyőn akar látni – az ágyában is.És Holtnak senki sem állhat az útjába. Senki nem védhet meg a vágyától. Még az a férfi sem, aki megígérte, hogy semmi nem áll közénk és ambíciója közé – a férjem sem.A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző Laurelin Paige milliárdosok világában játszódó sorozatának első részében egy olyan férfival ismerkedhetünk meg, akinek nem lehet, de nem is tudunk nemet mondani.  „Színtiszta lángolás.” – Mel Reader Reviews
Na stiahnutie
14,08 €

Az auschwitzi nővér


A rettenetes valóságAuschwitz, 1942A közeli erdő felől gomolygó sűrű ködben Orli botladozva támolyog le a marhavagon lépcsőjéről Auschwitz fagyos földjére. Mától ez lesz az otthona, miután a német ellenállásban betöltött szerepe miatt a Gestapo kezére adta a saját férje.Az asszony megkönnyebbülve lélegzik fel, amikor megtudja, hogy ápolónői képzettsége miatt a gyengélkedőbe osztják be. Tehát még ebben a földi pokolban is lesz alkalma életeket menteni. Csakhogy dr. Josef Mengele mellé kerül asszisztensnek, és hamarosan rájön, főnöke a hírhedt és mindenki által rettegett Halál angyala, aki ördögi kísérleteivel deportáltak ezreinek kegyetlen meggyilkolásáért felelős. Orli azonban csakis úgy menekülhet meg, ha segíti ezt a velejéig romlott embert a munkájában. De miképpen fog elszámolni a lelkiismeretével, ha a közreműködésével a saját társai halálos ítéletét pecsételi meg? Amikor ennek a gonosztevőnek a szemébe néz, megérti, hogy az ellenállói küldetése korántsem ért véget. Valahogy meg kell találnia a módját, hogy megállítsa ezt a szörnyeteget – még a saját élete árán is. Ez a feledhetetlen második világháborús regény, aminek Orli Reichert valóságos története szolgált az alapjául, egy elszánt fiatal nő életéről mesél, aki mindent feltett a gonosz elleni harcra. Ellie Midwood USA Today bestsellerszerző megrendítő műve letehetetlen olvasmány. „Ellie Midwood megörökítette Auschwitz borzalmait és brutalitását, miközben megragadta a jóságot és a bátorságot is.” – Christian Bookaholic„Ő az egyik kedvenc írónőm, és még soha nem csalódtam az írásaiban. Kötelező olvasmány a történelmi regények kedvelőinek.” – Page Turners
Na stiahnutie
14,08 €

Csodálatos tévedés


Szenvedéllyel játszik a szívem dallamánCain Westtel egy bárban futok össze. Azt hiszi, fel akarom szedni, de hamar felvilágosítom, hogy rosszul értelmezi a jeleimet. Megmondom neki, hogy egy hazug, csaló és önimádó idiótának tartom.Ez az elbűvölő külsejű szemétláda ugyanis meghívta vacsorázni a legjobb barátnőmet egy luxusétterembe, és a mézes-mázos szövegével az ágyába csalta – csak azt felejtette el közölni, hogy nős.Tehát megérdemli, hogy lehordjam. Sőt még ennél is több járna neki. Azonban úgy látszik, nem igazán érdekli, amit mondok, hiszen elviselhetetlen, önelégült mosoly terül szét a tökéletes metszésű arcán.Viszont rá kell jönnöm, nem a megfelelő fickót támadtam le a sértéseimmel... Hoppá!Megszégyenülten távozom a bárból, bocsánatkérés nélkül. De tudom, soha többé nem látjuk egymást. Viszont ennél nagyobbat nem is tévedhetnék. Másnap reggel szembetalálom vele magam az egyetemen. Ugyanis ő nem más, mint West professzor, akinek én leszek az új oktatási asszisztense. Tehát alatta fogok dolgozni…Így szédítően izgalmasnak ígérkezik a közös munkánk.Vi Keeland New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző régebben Órákon át kívánlak címmel megjelent regénye most újra meghódítja az olvasókat.  „Szenzációsan szexi, lélegzetállítóan romantikus.” – All About Romance„Imádtam Cain és Rachel szerelmi történetét.” – Alba and Her Secrets
Na stiahnutie
14,08 €

Fresia


Az ?utolsó szívdobbanás……valakinek a vég, valakinek viszont a kezdet…Ló és lovasa között különleges kapcsolat van. De mi történik, ha ez egyszer csak megszakad?Fresia minden álma egy napon darabokra hullik, és már nem egy díj a tét, hanem maga az élet. A balesetben valamit elveszített önmagából, és most sehogy sem találja. Úgy érzi, a szívével együtt ő is meghalt…Vajon ki lehet gyógyulni a félelemből? Lehet újra szeretni azt, amiért valamikor úgyrajongtál?Válaszok után kutatva, a gyógyulás reményében Fresia egy csodás helyre utazik. Itt mindig süt a nap, a fű friss és zöld. Ám az út nehéz, tiltott, ugyanakkor szenvedélyes…Nem számít arra, hogy talál egy titokzatos férfit is, aki már az első pillanatban megdobogtatja a szívét. Azt a szívet, amely egyszer már meghalt, de most újra él. Még akkor is, ha mástól kapta, és ami arra született, hogy szeresse Hudson Reedet. Mert vannak szerelmek, amik soha nem halnak meg… csak újjászületnek…Marilyn Miller ezúttal mélyen belenyúl az olvasói lelkébe. Előhívja az embert, az akaratot; megmutatja, hogy a szeretet és a kitartás képes beragyogni még a legsötétebb napokat is.„Összetör lelkileg, de a végére újra összerak és keserédes mosolyt csal az arcodra.” – Egy könyvmanó élményei
Na stiahnutie
14,93 €

Az Arab utazásai


Egy könnyed, szenvedéllyel fűtött történet a titokzatos keleti világról, ahol a csillogás és a pompa mögött ott lapul a valóság nyers íze is.Gamal ibn Husszein al-Szudairi – fiatal, sármos, dúsgazdag, ráadásul a királyi család sarja. A világ az övé: unokatestvérével, Emírrel bejárják Európát és Brazíliát, és ahol megjelennek, ott garantált a felfordulás. A kalandok, kicsapongások és élvezetek szinte sporttá válnak számukra – nem ismernek határokat.Csakhogy a hercegi cím felelősséggel jár, a család elvárja, hogy Gamal megnősüljön, és végre apává váljon. A gazdag kereskedő lánya, Yasmin tökéletes választásnak tűnik – a herceg azonban hamar megtapasztalja, hogy a lány nem hajlandó meghunyászkodni.VágyHumorFényűzésIszlámVajon Gamal enged a család nyomásának? Vagy Yasmin leckéje végül felülírja büszkeségét és önteltségét – elindítva őt egy másik úton?Borsa Brown Az Arab utazásai című regénye egy önállóan is olvasható történet – szókimondó, érzelmes és pikáns, ahogyan azt az olvasók már jól ismerik és imádják.  18 év feletti olvasóknak ajánlott!
Na stiahnutie
15,77 €

Tóparti kaland


Egy örökké tartó nyár?Amikor az életem váratlan fordulatot vesz, úgy döntök, egy időre otthagyom New Yorkot. Egy kisvárosba megyek, amelyről gyerekkoromban apám oly sokat mesélt. Laurel Lake tizenhét éve büszke tulajdonosa az Amerika Legbarátságosabb Városa címnek, és nekem most pontosan ilyen környezetre van szükségem.Sajnos a megérkezésem egyáltalán nem ilyenre sikerül. Ugyanis „megnyertem” magamnak Fox Cassidyt. A magas és szexi szomszédot, aki köszönés helyett csak odamorog valamit. Igaz, van rá egy kis alapja… Egy összezúzott postaláda, egy betörés… De akkor is... nem kellene olyan morcosnak lennie.Azonban ahogy telik az idő, látom, élénken figyel, amikor azt hiszi, nem veszem észre. Szemében tűz lobban fel minden egyes szócsatánk alkalmával. Csakhogy én azért vagyok Laurel Lake-ben, hogy elmeneküljek a gondjaim elől, nem pedig azért, hogy új gondokat hozzak létre. De úgy fest, idén vonzom a bajt. Akkor miért ne érezzem jól magam egy kicsit, ha már itt töltöm a nyarat? Jó tervnek tűnik. De egyszer csak haza kell indulni.Azt mondják, hogy ami a tónál történik, az a tónál is marad. De nem olyan könnyű mindezt hátrahagyni, amikor az, amit magad mögött hagysz... a szíved.A New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző Vi Keeland regénye a hűsítő vízpartra csábít minket, ahol egy szenvedélytől izzó kaland vár ránk. „Fantasztikus utazás a kitartás és a személyes fejlődés világába.” – Once Upon a Twilight„Szikrázó szócsaták, huncut karakterek, forró, bensőséges pillanatokat.” – Simply Love Books
Na stiahnutie
14,08 €

Újrajátszás (bővített újrakiadás)


Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?A feltörekvő jégkorongos, Zack és a visszahúzódó Melanie, tökéletes álompár lehetne. Ám a lány élete egy nap fenekestül felfordul. Hirtelen elveszít maga körül mindenkit, aki fontos számára. Beleértve Zacket is, ezzel darabokra törve Mel lelkét…A fiút egy külföldi csapat szerződteti le, ezért maga mögött hagyja Kanadát. Melanie úgy dönt, hogy ő sem marad otthon a fájó emlékeivel, és egészen New Yorkig menekül.A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak. Csakhogy az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Hiszen egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak.De vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a nehézségeket?P. C. Harris megújult, átdolgozott tartalmú, csodálatos éldekorált külsejű, izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek. „Érzelmekkel és eseményekkel teli.” – Lillsz in Bookland„Az elejétől a végéig magához láncolt.” – Könyvmánia
Na stiahnutie
15,49 €

Veszélyes vágyak


Itt nincs romantika, csak üzlet.A tested árucikk, de a hallgatásod még többet ér. És amikor elég vastag boríték kerül eléd, már nem számít, mit veszítesz. Itt csak kétféle nő marad talpon: aki már beadta a derekát, és aki még abba a hazugságba ringatja magát, hogy van más választása…Francesca csak pénzt akar keresni. Egy bárpult mögött, gyorsan, feltűnés nélkül. De a Fekete Rózsa nem az a hely, ahol észrevétlen maradhatsz. Itt minden mozdulatnak ára van. És néha az is elég, ha rossz ember néz rád. A vörös függöny mögött pedig nincs kegyelem. Ott nyelni kell, színlelni és tűrni.Vittorio Tavorelli a tulajdonos. A római maffia örököse. És most Francescát figyeli. Nem mutatkozik be, nem kérdez, nem ígér semmit. Mert nincs szüksége rá. Ő az a férfi, akihez nem lehet közel kerülni, mégis minden lépésed hozzá vezet. Akit szeretni bűn, de gyűlölni vétek. Ellenállni neki pedig képtelenség. Két ember. Két világ. És egy történet, ahol a határok nem elmosódnak, hanem egyszerűen megszűnnek létezni.Lenora Sandell erotikus-romantikus regénye egy sötét szenvedéllyel teli történet, amely egy olyan rejtett világba csábítja az olvasókat, ahol a vágy és az érzékiség mindent felülír. „Veszélyes játék, éjsötét vágyak.” – Péntek Tünde
Na stiahnutie
14,08 €

Hamarosan esni kezd


Egy falatnyi boldogságAz étteremkritikus Orsi egy cikksorozat miatt érkezik Balatonfaluba, és reméli, hogy ez a megbízás felpezsdíti újságírói karrierjét. És úgy általában az életét. Valamint régóta dédelgetett vágya, hogy írjon egy regényt. És ne csak a porosodó fióknak.Előbb csak a kisvárosi hangulat és a nyár végi Balaton ragadja magával, néhány nap elteltével azonban feltűnően sok időt szán az olasz ételek kóstolására a helyi pizzériában. Gergő, az étterem tulajdonosa mintha sokkal jobban megértené a lányt, mint az a férfi, aki Budapesten várja őt.Ahogy egyre több időt töltenek egymás társaságában, mindkettőjük számára egyértelművé válik, hogy nem csak az étel és a tópart szeretete köti össze őket…Hidasi Judit sikerszerző ismét elvisz bennünket a balatoni sétányra, ahol az élet sohasem unalmas, de mindig szeretettel és szerelemmel teli. Engedjünk a csábításnak, és adjuk át magunkat az érzelmeinknek, mint ahogy az őszi levelek engedik, hogy a hűvös szél a tóba fújja őket. „Ahogy olvastam, a szívem mosolygott.” – Tamás könyv blogger„Egy újabb csodás történet Hidasi Judit tollából.” – Lizzyke olvasó kuckója„Lágyságával ejti rabul a szíveket.” – Don’tForgetToSmileAndRead
Na stiahnutie
13,24 €

Az üveg mögött


Kívülről nézve ők az ideális család, a makulátlan élet megtestesítői. Azonban csupán csak a tökéletes hazugságot építgetik.Rose Barclay kilencéves, és ő az egyetlen szemtanúja dadusa halálának. Csakhogy az eset óta egy szót sem szól. Stella Hudson gyermekjogi ügyvéd. Soha nem vállal tizenhárom év alatti klienseket, de mentora úgy véli, ebben az ügyben csak ő tud segíteni.Amint Stella belép a Barclay család otthonába, ráébred: ez az eset sokkal bonyolultabb, mint gondolta. Ráadásul maga a ház is nyugtalanító: az egész csupa műanyag, egyetlen üvegfelület sincs.Ahogy az ügyvéd egyre közelebb kerül ahhoz, hogy feltárja a család által kétségbeesetten elrejteni kívánt titkokat, a veszély egyre szorosabban fonja körbe. Ráadásul a múltja újra helyet követel a jelenében, olyan feszültséget eredményezve, amelyre egyáltalán nem is számított… Mindenki gyanúsított a dadus halálában. Még Rose is. De hogyan lehet kideríteni az igazságot, ha mindenki hazudik?Sarah Pekkanen New York Times bestsellerszerző thrillerében egy olyan otthon ajtaja tárul fel előttünk, ahova nem szívesen látogatnánk el, de a kíváncsiság mégis arra késztet bennünket, hogy lépjünk be az ismeretlenbe. „Hátborzongató, nyugtalanító és elképesztően jó.” – Megan Miranda, New York Times bestsellerszerző„Tele elhallgatott titkokkal és megdöbbentő csavarokkal.” – Harlan Coben, New York Times bestsellerszerző„Egy szuszra végigolvastam.” – Hoda Kotb, újságíró„Lélegzetelállító. Összetett. Katartikus.” – Clémence Michallon, USA Today bestsellerszerző„Meglepő és fordulatos.” – Bookreporter„Sokkoló, lélegzetelállító.” – Reader's Digest„Készülj fel, hogy hajnalig fent maradsz.” – Real Simple„Az első oldaltól az utolsóig lebilincsel.” – Samantha Downing, nemzetközi bestsellerszerző„A legjobbak között is kiemelkedik.” – Glamour magazin
Na stiahnutie
14,08 €

Szerelem és minden, ami elmúlt


Két elveszett lélek, akiket újból egymás mellé sodor a sorsA középiskolában Jane és Nik elválaszthatatlan barátok. Minden reményük és álmuk közös – mígnem egy nap az első lopott csókjukon is osztoznak. Ám ugyanez a nap csakhamar a legjobból a legrosszabba fordul.Ugyanis egyvalamit Jane soha nem volt képes megosztani Nikkel: a pusztító családi titkát. Hogy megvédje a fiút, Jane kénytelen egy olyan döntést meghozni, amely darabokra szaggatja mindkettőjük szívét…Tíz év elteltével, miután Jane értesül apja halálhíréről, hazatér szülővárosába, ahol minden utcasarkon a Nikhez fűződő keserédes emlékei várják. És amikor véletlenül belebotlik a férfiba, az eltelt évek egyetlen pillanat alatt olvadnak semmivé.Nik igazi férfivá érett, azonban mélybarna tekintete mit sem változott. A nő csodálattal veszi szemügyre a férfi kék műtősruháját, és örömet érez, amiért legalább egyiküknek sikerült valóra váltania az álmát. Amikor Nik végigsimít a friss zúzódáson Jane arcán, a lány szíve hevesebben kezd verni, mint azon a bizonyos napon, amikor minden megváltozott kettejük között.De Nik még mindig nem tudja az igazi okát, hogy Jane valójában miért is távozott a városból annak idején. Mint ahogy arról sincs sejtése, hogy kinek köszönhető az a zúzódás a nő arcán…Jane tudja, hogy az igazság romba döntené a férfit. De akkor miért nem képes távol maradni tőle? És vajon a múlt kísértetei örökre szétszakítják őket?Az Amazon bestsellerszerző Melissa Wiesner első magyarul megjelenő könnyfakasztó és felejthetetlen romantikus regénye felidézi bennünk az elveszett szerelem felett érzett fájdalom szépségét. Ajánlók„Gyönyörű, elbűvölő, szívszorító… Ki se lehetett rángatni a kezemből.” – Open Book Posts„A legmélyebb érzéseidet kavarja fel, és elmélyíti a nevetőráncaidat!” –Nessa’s Book Reviews„Összetört, és aztán darabjaimból újra összerakott … Csodálatos.” – ashlees.reads
Na stiahnutie
14,08 €

Kötődés


Mindenem megvolt.Álommunka, menő lakás, egy szuper család. Valami azonban még mindig hiányzik. Valami, amit sosem kaptam meg.Ekkor belép az életembe Nathaniel Harrington. Gazdag, arrogáns, lekezelő. Ultimátumot ad nekem, és nem tehetek mást, kénytelen vagyok elfogadni. Meg kell győznöm a világot, hogy Nathaniel barátnője vagyok, hogy sértetlen maradjon az öröksége.Tudom, nem lesz könnyű vele az élet. És a legnehezebb? El kell hitetnem a szívemmel, hogy semmit sem jelentenek a csókjai és csak képzelem a gyengéd érintéseket.Azonban menthetetlenül beleszeretek.Ekkor azonban a sors közbeszól. Nekünk csak ennyi idő jutott. Hiszen tudom az igazságot. Azt az igazságot, amely örökre elszakíthat minket egymástól.Ava Harrison USA Today és Amazon bestsellerszerző regényében vajon a titkok az igaz szerelem útjába állhatnak? Vagy a szerelem ereje mindent legyőz? „Imádtam Nathaniel és Madeline között a kémiát.” – Booked All Night
Na stiahnutie
14,08 €

A titkok mögött


Mindent a szemnek, semmit a kéznek.Ettől csak még jobban akarom őt.Rix vagyok, a helyi banda vezére. És mindenki jobban jár, ha csak ennyit tud rólam.Ezt a semmiből felbukkanó nőnek, Valentinának is be kellene látnia, mégsem tágít mellőlem. A kolléganőjét, Trinityt szeretné megtalálni, akit legutoljára az én egyik emberemmel látták.Valentina minden tekintetben fölöttem áll, mégis azt akarom, hogy alattam feküdjön. Egy ujjal sem lenne szabad hozzáérnem ehhez a gazdag lányhoz, ennek ellenére belekóstolok a tiltott gyümölcsbe. Mert a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket – különösen, ha ilyen finom jutalom jár érte.Azonban ebben a világban semmi sem az, aminek látszik. Vajon mi rejtőzhet a hazugságok mögött?Meghan March a New York Times, a USA Today és a Wall Street Journal bestsellerszerző regényében New Orleans fülledt utcáin a tiltott szerelem lángjai mindent felperzselnek.„Azt hittem, semmi sem múlhatja felül az előző kötetet. Mekkorát tévedtem! A történet lebilincselő, le sem tudtam tenni ezt a könyvet.” – Beneath The Covers Book Blog„Nem akartam, hogy véget érjen. Egyszerűen imádtam minden részletét.” – The Sisterhood of the Traveling Book Boyfriends Book Blog
Na stiahnutie
14,08 €

Tűzzel játszol


A tűzzel játszol novella a Heather vonzásában megismert Valerie története. Valerie, az ambiciózus ügyvédnő múltjának titkait tárja fel a történet. Megismerhetjük a kemény, rideg külső mögött az embert. Sok kérdésre választ nyújt a novella, és előrevetíti a jövőt.
Na stiahnutie
1,94 €