Athenaeum Kiadó strana 51 z 85
vydavateľstvo
Nyuszika
Samantha egy elit egyetem írásművészeti mesterképzésének ösztöndíjas hallgatója, akit felettébb taszít a prózaíró klub tündibündi, dúsgazdag lánykáinak négyfős klikkje. Akik Nyuszikának szólítják egymást. Akik rendszeresen úgy ölelkeznek össze, mintha eggyé akarnának válni. Egy nap Samantha meghívót kap a Nyuszikák legendás Szutyok Szalonjába és azonnal magába szippantja a klub varázs(gombá)s világa. Olyannyira, hogy hanyagolni kezdi Avát, a legjobb barátnőjét és a tanulmányait is. Egyre mélyebbre merül a Nyuszika-kultusz sötét, baljós, cukormázas világában, és bekapcsolódik a lányok Műhelynek nevezett rituáléiba. Valóság és képzelet határvonala immár teljesen elmosódik; az őt Avához, illetve a Nyuszikákhoz fűző baráti szálak pedig életre-halálra összegabalyodnak. A kanadai születésű Mona Awad első regénye, az Antilányregény - Felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban 2016-ban elnyerte az Amazon debütálóinak díját és a Colorado Book díjat, de további neves díjak várományosa is volt. Awad dolgozott asszisztensként a Denveri és a Brown Egyetemen, valamint független könyvesboltokban, de volt szabadúszó újságíró és gasztroszerző. Nemrégiben szerezte meg doktori fokozatát kreatív írásból a Denveri Egyetemen. Jelenleg az Egyesült Államokban, Bostonban él.
Predaj skončil
7,32 €
Őzike
Karácsony estéjén egy idős férfi vezet a hegyek között. Egyszer csak feltűnik valami az úton a sötétben, a férfinak épphogy sikerül lefékeznie. A kocsi előtt a hófúvásban egy kisfiú áll elkékült szájjal. Őzagancsot visel a fején.
Tizennégy évvel később fiatal lány holttestére bukkannak az egyik hegyi tóban. A lány balettruhát visel. A parton egy fényképezőgépet találnak felállítva. A helyszínen előkerül az Oroszlánszívű testvérek című meseregény egyik kitépett lapja.
Mia Krügert továbbra is kínozza ikertestvére halála. Holger Munch fizetés nélküli szabadságot vesz ki, hogy gondját viselje balesetet szenvedett lányának. Egy nyomozónak azonban nem lehet magánélete. Egy különös ügy egyiküket sem hagyja nyugodni. Arról azonban sejtelmük sincs, hogy hamarosan mivel találják magukat szemben.
Samuel Bjorköt első krimije, a Magányos utazó tette népszerűvé világszerte. A regényt mintegy harminc országban kiadták. A folytatás, A bagoly röpte szintén sikerkönyv lett.
Vypredané
11,93 €
Lacná kniha A pillangó zsarnoksága (-50%)
Emlékszünk még Frank Schätzing RAJ című regényére? A német mester egyetlen képből bontja ki az egész világra kiterjedő ökokatasztrófa és a megvadult természettel szemben vívott emberi küzdelem történetét: egy halász nyomtalanul eltűnik Peru partjainál. Ez a zárt, pici jelenetsodorja bele az olvasót az ember ellen forduló természeti környezet ezer oldalas eposzába. Eltelt tizenöt év, és Frank Schätzing most visszatért legsikeresebb regényszerkesztési módszeréhez. Agok, a dél-szudáni milicista hazája zavaros háborújában vezet gerillatámadást a mészárosként ismert John Olony állásai ellen, a regény nyitánya könyörtelen mikrorealizmussal mutatja megaz afrikai polgárháborúk iszonyatát és értelmetlenségét. Az olvasó az élő történelemben találja magát. Ám egyszer csak ismeretlen lények támadják meg és falják fel a gerillákat (magát Agokot is) a tejszerűen átlátszatlan trópusi párában. Mindenki meghal. Így kezdődik Frank Schätzing legfrissebb technoeposza, az új RAJ, amelyben egy amerikai közúti baleseti helyszíneléstől és egy Szilícium-völgyi világcégnél tartott házkutatástól ezúttal is az emberiség végső szabadságharcáig jutunk el: a virtuális realitás és a párhuzamosvalóságok mint manipulációs eszközök ellen vívott totális háborúig. A pillangó zsarnoksága a XXI. század technológiai forradalmának katasztrofista forgatókönyvén vezeti végig az olvasót.
Vypredané
8,87 €
17,74€
dostupné aj ako:
Orosz napló
Anna Politkovszkaját, az egyik legbátrabb orosz újságírót 2006 őszén bérgyilkos lőtte le Moszkvában. Közvetlenül a halála előtt fejezte be mellbevágó, "testközeli" feljegyzéseit a putyini Oroszország erőszakos, korrupt valóságáról. A szerző szenvedélyes, mégis tárgyilagos krónikáját nyújtja a szabadság elvesztésének, a 2003. decemberi parlamenti választásoktól 2005 zord nyaráig, amikor az ország még nem ocsúdott föl egészen a beszláni iskolai túszdráma sokkjából. Lépésről lépésre követi nyomon az új önkényuralom kiépülésének folyamatát, amelynek működtetésében a meggyilkolt újságírók, összevert és bebörtönzött ellenzékiek mellett legalább ekkora szerep jut a demokratikus díszleteknek, a Kreml által finanszírozott álellenzéknek és az elvtelen, profitéhes oligarcháknak. A politikán kívül és alatt pedig fel-felhangzik a kiábrándult és megnyomorított átlagemberek tömegeinek hangja, akik a szabadság ígéretének futó felvillanása után ismét hosszú időre elvesztették a reményt, hogy hazájuk egyszer végre az ő érdekeiket szolgálhatja. Az Orosz napló ugyanakkor több a közelmúlt történelmének egyszerű elbeszélésénél. Figyelmeztetésül és intésül is szolgál a populizmus és az álhírek világában, amelyben a szabadság új ellenségei szorgalmasan tanulnak egymástól. A putyini hatalmi eszközök vírusként terjednek a világban, és ha nem ismerjük fel őket időben, sikerre is vannak ítélve. Politkovszkaja könyve nem orosz történet, hanem egyetemes lecke a szabadság törékenységéről - igazságát pedig saját tragikus halála nyomatékosítja.
Vypredané
14,51 €
A nővérem húga
Ha nincs másod, csak egy kalapács, akkor mindent szögnek nézel Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér, Jesse már a "sötét oldalon" jár; a középső lány, Kate súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pediga tudomány jóvoltából eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen a nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna bepereli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul. A lelki örvények egyre mélyebbre húzzák a jogászból lett főfoglalkozású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyerekeket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elvesztettnek hitt kedvesét is. A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyorsléptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.
Vypredané
12,90 €
Rajongók voltunk
Hartay Csaba regényes novellafüzére nem abban segít, hogy megtaláld önmagad, hanem abban, hogy sose felejtsd el, honnan jöttél.
A '80-as évek ébredező Magyarországán különleges, addig ismeretlen termékek, divatok, gondolatok jelennek meg: hamburger, gofri; Dolly Roll szól a lemezjátszókból, a kamionosok Turbo rágót dobálnak az integető gyerekeknek, miközben egy csapat vadóc kamasz a szabadságát keresi az alföldi tájban. Első barátnő, első csók, első szexfilm - minden új, minden izgalmas. És egy kamasz még semmit sem csinál félszívvel.
Az őszinte derűért, ami ebből a könyvből árad, minden olvasó hálás lesz Hartay Csabának, aki így fogalmazta meg ennek a gyűjteményes kötetnek az ars poeticáját: "Csak a rajongás ne vesszen ki belőlünk. A lelkesedés lángját életben tartani egy teljes életen át, talán nem lehetetlen. Ha kihűlni látszik bennünk a szenvedély, akkor gondolatban visszatérünk a hőskorszakba, az első találkozások szapora pulzusa lüktet bennünk ismét. Mintha az idő ott megragadt volna. Mert örökké kamaszok maradunk."
Vypredané
12,90 €
Beutaló - Iránytű a magyar egészségügy labirintusához
Kovácsy Zsombor ismeri az egészségügyet orvosként, jogászként és menedzsment-szakemberként - sőt néha vele is előfordul, hogy beteg lesz. Ebben a könyvben leginkább ez utóbbi nézőpontból igyekszik szemlélni a rendszert, hogy segítséget nyújtson mindenkinek, aki tájékozódni szeretne saját vagy hozzátartozója betegségéről, vagy csak általában érdekli a gyógyítás világa.
Az egészségügyet rejtélyes útvesztőként feltérképezve a könyv olyan kérdéseket érint, mint a hálapénz, a magánegészségügy, a betegjogok, a külföldi orvosi ellátás, a gyógyszerek és más gyógytermékek, a várólisták, a műhibaperek, a sajtóban közölt egészségügyi hírek értéke vagy az orvoslás jövője.
A kézikönyvként is használható kötetet (amely szórakoztató, helyenként provokatív stílusban ad hasznos ismereteket az olvasónak) Grafitember karikatúrái és a médiából is jól ismert szerző mobilalkalmazással azonnal elindítható rövid videókommentárjai (LivePrint) teszik még színesebbé.
Vypredané
14,51 €
Drónharcos
Egy elitkatona beszámolója a 21. század legmodernebb terrorelhárító gépéről.
Vajon veszélyes gyilkosok vagy szelíd madarak? Brett Velicovich csaknem egy évtizeden át központi szerepet játszott az új típusú hadviselésben: pilóta nélküli légi járműveket, drónokat használt arra, hogy levadássza a világ legveszélyesebb terroristáit. Elit harcosként célpontokat választhatott, halálos ítéleteket hozhatott, miközben összehangolt együttműködést folytatott a teljes amerikai hírszerzéssel - kémekkel, elemzőkkel, informátorokkal -, hogy a segítségükkel kivonhassa a forgalomból az al-Káida és az ISIS magas rangú tagjait. Ebben a kivételes könyvben, melynek megírásában az elismert újságíró, Christopher S. Stewart is segítette, Velicovich plasztikus részletességgel eleveníti fel akciófilmbe illő bevetéseit és szigorúan titkos küldetéseit, amelyeknek köszönhetően számtalan ártatlan civil életét mentette meg - a legveszélyesebb háborús gócpontokban éppúgy, mint Amerika biztonságosnak hitt nagyvárosaiban. De vajon milyen jövőt hoznak a drónok? Talán lesz olyan korszak, amikor folyamatosan a fejünk fölé kell néznünk, ha életben akarunk maradni?
Vypredané
11,29 €
Feleséged története
A Feleséged története egy olyan monológ, amit soha nem akarnál végighallgatni a másiktól, és ha benned indulna el, akkor mindent megtennél, hogy elcsendesítsd magadban. Pedig érdemes lenne már az első nagy levegővételnél odafigyelni. Hogy elmondhassa, hogy elmondhasd. És akkor elindulhat egy párbeszéd. Kettőtökön múlik.
Dédé beleszeret egyetemi tanárába, Mátéba. Az érzés kölcsönös. Hamarosan össze is költöznek, gyermekeik lesznek, és boldogan élhetnének, amíg... De vajon ennyi elég? Pfliegel Dóra története egy mindent elsöprő szerelem beteljesülése, kálváriája és bukása. Ha egyszer elveszítjük a bizalmat, újraépíthetjük még a régi kapcsolatunkat, visszakaphatjuk az egykori szerelmet? Vagy van az a pillanat, amikor más irányt vesz az életünk? És mi történik akkor, ha megjelenik a harmadik? A regény elemi erővel mutatja be egy fiatal nő belső vívódásait. Vajon pontosan megláthatjuk, hogy hol hibáztuk el? Történet egy öröknek hitt házasság szétbombázásáról, megcsalásról, szégyenről, bűnről és bűntudatról.
Vypredané
11,29 €
Az Athenaeum nagy képes kalendáriuma a 2019. évre
Az Athenaeum vállalatcsoport alapítója, a könyvesboltosból lett nyomdász és könyvkiadó 1859-ben "Emich Gusztáv Nagy Képes Naptára" címmel életre hívott egy olyan kalendáriumot, amely, azon túl, hogy tényleges határidonaplóként is használható volt, a kor írástudói számára legfontosabb információkat gyujtötte össze. Például benne volt a teljes tiszti kar névvel-címmel, minden közhivatal elérhetosége, meg sok olyan dolog, amit ma már nem is értünk. Késobb ez az évkönyv Az Athenaeum Nagy Képes Naptára címet kapta, és az olvasó polgárság egyik leggyakrabban használt kiadványává vált évtizedekre. Hamisítatlan XIX. századi koncepcióról van szó, ez a kalendárium-forma egy lassabb, élhetobb, emberibb világ tárgyi bizonyítéka.
Mi pedig, az Athenaeumnál úgy döntöttünk, hogy 2019-re felélesztjük a magyar írott kultúra legnagyobb hagyományú kalendárium-termékét. Ez a kiadványsorozat 160. évfolyama, egy különleges anyagokból készült, egészen egyedi nyomdatechnológiai eljárásokkal létrehozott ,,vadonatúj régiség".
A színes nyomású kiadvány steampunk arculatát Földi Andi tervezte, az olvasnivalókat olyan kiválóságok jegyzik, mint Bíró Szabolcs, Matthew Daintrey-Hall, Görög Ibolya, Háy János, Horváth Gergely, Jászberényi Sándor, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Nyáry Krisztián és Szurovecz Kitti. A bevezeto olvasmányt Vámos Miklós írta.
Vypredané
19,35 €
Kisbohémek
Egy tizennyolc éves ír lány, aki nemrégiben érkezett Londonba színinövendéknek, megismerkedik egy nála jóval idősebb férfival, az ismert színésszel. A lány naiv, elbűvöli a nagyvárosi élet, a férfit azonban nem is egy démon kísérti, s félő, hogy ez mindkettejüket a vesztébe sodorja.
A Kisbohémek egyetlen évbe sűrített, megragadó beszámoló szenvedélyről és ártatlanságról, a felnőtté válás örvényeiről és szorongásairól, az érzékek felfedezéséről az 1990-es évtized Londonjának zűrzavarában. A szerző tabukat nem, csak a szerelem hatalmát ismeri.
A többnyire margón kallódó művészek, kiútkereső bohémek világában játszódó regény Eimear McBride második kötete, amelyben az írónő egy viharos kapcsolat krónikásaként kamatoztatja fergeteges mesélőkedvét és magával ragadó beszédmódját.
Vypredané
12,00 €
Jézus iskolái
Jézus gyermekkora címmel 2014-ben jelent meg magyarul a Nobel-díjas dél-afrikai író, J. M. Coetzee új regényfolyamának első kötete, amelynek folytatása a Jézus iskolái, de önmagában is teljes történet egy még mindig aprócska, éppen csak iskoláskorú kisfiúról és nevelőszüleiről. Davíd, Simón és Inés egyaránt, mintha a semmiből hajóznának át az óceánon, egy emléktelen múltból érkeznek a befogadóállomás-szerűen működő utópisztikus valóságba. Coetzee - műve címének erős utalásán túl - rendkívül visszafogottan ,,játszik rá" a bibliai párhuzamokra, aprólékos vizsgálódása egy autisztikus akaratú és kategorizálhatatlan képességű fiú hétköznapjaiban újra és újra, váratlanul szolgál kínzó felismerésekkel. Davíd oly kibírhatatlan, hogy nyomasztó jelenléte elől a menekülés vágya nevelőapjában már-már legyűri a szeretet és gondoskodás ösztöneit - mégis ennek az ellenkezője történik: a férfi kénytelen önmagában fölfedezni eddig nem ismert készségeket, föltenni eddig elhárított kérdéseket.
Az olvasó szinte észre sem veszi, hogy Coetzee, mint korábbi remekeiben mindig, az önkifejezés határairól, a művészet mibenlétéről, az erkölcs fogalmáról, az emberi kapcsolatok esélyeiről beszél.
Vypredané
12,90 €
Egyik a másikban
Mi a szerelem? Miért jöhet és mehet csak úgy? És hová megy, ha elmegy?
Monique Schwitter regényének főhősnője ezt igyekszik kideríteni, amikor feleleveníti régi ismerőseihez, rokonaihoz és barátaihoz fűződő élményeit, és papírra veti korábbi szerelmei történeteit. Kapcsolatok kerülnek a középpontba, emberi és szerelmi kapcsolatok. Schwitter finom érzékenységgel mutatja be, hogy az egyik ember milyen lenyomatot, emlékeket, és persze érzéseket hagyott a másikban. A szerelmi életrajznak induló könyv azonban sokkal több, mint aminek elsőre látszik: a kis mozaikokból összeáll fiktív írónőnk múltja, és kirajzolódik jelene.
Az Egyik a másikban rendkívüli regény: merész kísérlet, fortélyos játék az élettel és a fikcióval. A magával ragadó, eleven nyelvezet - minden intenzitása ellenére is - szinte már derűs könnyedséget kölcsönöz a kötetnek.
Aminek ámodom
Az Aminek álmodom teljesen egyedi könyv, amely betekintést nyújt David Lynch életébe és alkotásaiba a szerző saját szavain, vallomásain, filmes nyelvén, valamint a legközelebbi munkatársai, barátai és családtagjai nyilatkozatain keresztül.
Ez a könyv egyszerre életrajz és memoár: David Lynch először nyílik meg, hogy elbeszélje életét, amelynek során mindig az volt a legfontosabb számára, hogy kifejezésre juttassa látomásait; és amelynek során szívfájdalmak és vívódások közepette vitte sikerre váratlan és beskatulyázhatatlan művészeti projektjeit. Lynch lírai, közvetlenül és kötetlenül megfogalmazott bekezdésekben tárja fel élményeit, amelyek életrajzi szakaszokkal váltakoznak - ez utóbbiakat a filmrendező közeli munkatársa, Kristine McKenna írta, miután száznál is több új interjút készített: alanyai a megdöbbentően nyílt exfeleségek, rokonok, színészek, ügynökök, zenészek és más munkatársak voltak, akik saját nézőpontjukból mesélték el, hogyan látták az eseményeket.
Az Aminek álmodom mérföldkő, egy kötet, amely bemutatja korunk legrejtélyesebb, meghökkentően eredeti művészének életét és gondolkodásmódját, miközben sorra ismerjük meg a
Radírfej,
Az elefántember,
a Dűne,
a Kék bársony,
a Veszett a világ,
a Twin Peaks,
a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem!
a Lost Highway - Útvesztőben,
a Straight Story,
a Mulholland Drive - A sötétség útja,
az INLAND EMPIRE,
és a Twin Peaks: A visszatérés,
titkait, és a művek hátterében rejlő történeteket.
Vypredané
16,13 €
Lacná kniha A kisemmizett angyal (-70%)
A tizenhat éves Mia, a Nyírségből származó szegény lány prostitúcióra kényszerül. Panka, a jómódú budai vállalkozók hasonló korú lánya emberkereskedők karmai közé kerül. A két lány közös kálváriája egy nyolcadik kerületi garzonban kezdődik. A rabságban mély barátság szövődik közöttük, Mia el is határozza, hogy megszökteti Pankát, még mielőtt elvinnék őt külföldre. Az események azonban nem várt fordulatot vesznek, így Mia hamarosan az üldözöttek listájára kerül.
Szurovecz Kitti izgalmas, megdöbbentő története bár fikció, megtörtént eseményeken alapul. Vajon milyen a hazai emberkereskedelem és a szervezett prostitúció? Honnan szerzik be a lányokat? Milyen esélye van egy nagyon szegény és egy tehetős fiatalkorúnak ugyanolyan körülmények között? Mi történik, ha megromlik az egészségük, vagy felmerül egy váratlan probléma? Van bármiféle kiút? Ki lehet szállni? Ki segíthet?
Vypredané
3,58 €
11,93€
dostupné aj ako:
A kisemmizett angyal
A tizenhat éves Mia, a Nyírségből származó szegény lány prostitúcióra kényszerül. Panka, a jómódú budai vállalkozók hasonló korú lánya emberkereskedők karmai közé kerül. A két lány közös kálváriája egy nyolcadik kerületi garzonban kezdődik. A rabságban mély barátság szövődik közöttük, Mia el is határozza, hogy megszökteti Pankát, még mielőtt elvinnék őt külföldre. Az események azonban nem várt fordulatot vesznek, így Mia hamarosan az üldözöttek listájára kerül.
Szurovecz Kitti izgalmas, megdöbbentő története bár fikció, megtörtént eseményeken alapul. Vajon milyen a hazai emberkereskedelem és a szervezett prostitúció? Honnan szerzik be a lányokat? Milyen esélye van egy nagyon szegény és egy tehetős fiatalkorúnak ugyanolyan körülmények között? Mi történik, ha megromlik az egészségük, vagy felmerül egy váratlan probléma? Van bármiféle kiút? Ki lehet szállni? Ki segíthet?
Vypredané
11,93 €

















