Athenaeum Kiadó strana 61 z 85
vydavateľstvo
Lacná kniha El Camino de Balkan (-90%)
Kakuk György újságíró, politikus tavaly egy görögországi családi nyaralás során elhatározta, hogy csatlakozik a menekültekhez, velük tart egészen a magyar határig, és tapasztalatait El Camino de Balkan nevű blogján dokumentálta is. Saját bevallása szerint ez az 5 nap megváltoztatta az életét. Útja azonban ezzel nem ért véget, hamarosan továbbindult a Közel-Keletre, hogy bejárja az Európán túli menekültútvonalat is.
Tudósításai a 2015/2016-os év legfontosabb, legaktuálisabb riportjai, könyvében részletekbe menően, testközelből mutatja be korunk legégetőbb válságát, miközben személyes sorsokon keresztül tart tükröt a társadalomnak. Arcunkba kiáltja az üzenetet: minden embernek joga van az élethez.
"Az év (2015) riportja. Naiv rácsodálkozás avagy menekültfóbiás jajveszékelés helyett megírta, milyen is a menekültáradat nagybetűs, kőkemény valósága." (Mandiner)
"Kakuk György beszámolójának legnagyobb értéke, hogy egy olyan valósággal szembesít bennünket, melyet nem lehet ésszel felfogni, mert nincs értelme, s olyan távol esik a 21. századi európai tapasztalatoktól, hogy realitásérzékünk sem tud mit kezdeni vele." (Magyar Narancs)
Vypredané
0,97 €
9,65€
dostupné aj ako:
A bejrúti járat
Meddig mondhatjuk, hogy semmi közünk a merényletekhez, a terrortámadásokhoz, meddig mondhatjuk, hogy csak áldozatok vagyunk? Meddig vagyunk urai sorsunknak?
A tipikusnak nem mondható, mégis hamisítatlan magyar családtörténet középpontjában a nagyapa Don-kanyarban született naplója áll. Az ebben lejegyzett és azóta elhallgatott és elfojtott borzalmak egyik következménye, hogy fia, a jeles biológus egykor felszállt arra a bizonyos 240-es bejrúti járatra. Az eltitkolt történetnek köszönhető az is, hogy az unoka, aki a feljegyzések nyomába ered, maga is veszélybe kerül: valakik az életére törnek.
Nyugat-Európában pedig hirtelen egy eddig ismeretlen, veszélyes vírus szedi áldozatait...
A sci-fi politológiája
Vajon a valóságban is működhetne a Star Trek pénz nélküli világa? Miért nem akart Katniss Everdeen a lázadás arca lenni? Aligha van olyan sci-fi-rajongó, aki ne akarna még többet olvasni Luke Skywalkerről vagy a Dűne sorozat fűszeréről. Ez a tudományos ismeretterjesztő könyv visszarepít minket kedvenc science fiction univerzumainkba, s elemzéseit olvasva, újraélhetjük kedvenc hőseink kalandjait. A politikai rendszerek kapcsán érdekes gondolatkísérletekre hív minket a szerző, s elemzi többek között a Mellékes igazságban és Az éhezők viadalában rejtőző politikai dimenziókat, az egyes szereplők motivációit és a választás alternatíváit.
Vypredané
8,18 €
Sárkánycsalogató
Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királynő kezét.
Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.
Vypredané
10,68 €
Anyacsavar és Kockafej
A szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől tinédzserkoráig, napjainkig. Zsombi Asperger-szindrómás, és nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla.
Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. "Autista? Na és mit tud?" hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Kartali Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az értetlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért "más" gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig.
Az Anyacsavar és Kockafej a megismerésről szól; arról, mennyire érthetsz meg egy másik embert, az anyaságról és a gyermeklétről, olyan életekről, melyek a külvilág számára különösnek, akár furcsának is tűnnek, de van, akinek ez a valóság.
Fontos könyv, irodalmi igényességgel megírt, humorral és empátiával átszőtt kis kötet egy nőről, aki szeretné, hogy gyermeke a "normális" társadalom részéve válhasson, és a fiúról, aki megtalálja a saját útját, legyen az mégoly kacskaringós. És nem utolsósorban: az elfogadásról.
Vypredané
10,68 €
Lacná kniha Anyacsavar és Kockafej (-90%)
A szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől tinédzserkoráig, napjainkig. Zsombi Asperger-szindrómás, és nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla.
Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. "Autista? Na és mit tud?" hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Kartali Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az értetlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért "más" gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig.
Az Anyacsavar és Kockafej a megismerésről szól; arról, mennyire érthetsz meg egy másik embert, az anyaságról és a gyermeklétről, olyan életekről, melyek a külvilág számára különösnek, akár furcsának is tűnnek, de van, akinek ez a valóság.
Fontos könyv, irodalmi igényességgel megírt, humorral és empátiával átszőtt kis kötet egy nőről, aki szeretné, hogy gyermeke a "normális" társadalom részéve válhasson, és a fiúról, aki megtalálja a saját útját, legyen az mégoly kacskaringós. És nem utolsósorban: az elfogadásról.
Vypredané
1,07 €
10,68€
dostupné aj ako:
Drága Nagymamám
Nagymamák: melegszívű asszonykák, akik mérhetetlen türelemmel és bölcsességgel terelgetik unokáikat, gondoskodnak rólunk, vigyáznak ránk, szeretnek. Látjuk bennük édesanyánkat és édesapánkat, leendő önmagunkat, a múltat és a jövőt. De vajon kik is a mi nagymamáink? Sokfélék ők, de hogy mennyire, azt hadd meséljék el a magyar irodalom neves képviselői: Örkény István, Mikszáth Kálmán, Ambrus Zoltán, Csáth Géza, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Benedek Elek, Karinthy Frigyes, Kaffka Margit, Móra Ferenc, Bródy Sándor, és a legmodernebb író-nagymama, Pataki Éva.
Vypredané
7,11 €
Sorok között
Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?
Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki - különösen a népszerű lányok közül - megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék... örökre.
Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát... egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet...
A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét - egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.
Vypredané
16,04 €
A nő meg a férfi
Lackfi János és Szabó T. Anna virtuozitása a versfogyasztók egyre szűkülő csoportjánál sokkal szélesebb körben volt ismert már eddig is. Azonban most, a legnépszerűbb közösségi portálon, olyan dologba fogtak (ösztönösen és játékosan), ami lavinaként söpört végig a neten, és rántott magával ismert és még kevésbé ismert alkotókat. Ez a #verslavina. Egy ajándékversből kiinduló, majd azt kinövő improvizációs asszociációfolyam, ami nagyon szépen mutatja meg, hogyan is működik az alkotás, kiben milyen válasz születik egy-egy szövegre.
Tizenhat szerző - Lackfi János, Szabó T. Anna, Acsai Roland, Botos Máté, Demény Péter, Györe Gabriella, Hartay Csaba, Jónás Tamás, László Noémi, Lázár Júlia, Kiss Judit Ágnes, Kun Árpád, Mesterházi Mónika, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita, Tóth Krisztina - nők és férfiak, férfiakról és nőkről. A nő meg a férfi negyven verse nem csak azoknak igazi csemege (hol önfeledt nevetés, hol könyörtelenül őszinte tükör), akik a negyvenes éveikben járnak, de nekik mindenképp.
Vypredané
8,89 €
Breaking News
Tom Hagen, a harctéri tudósítók ünnepelt csillaga nem finnyáskodik, ha egy jó sztoriról van szó. Specialitása a Közel-Kelet országai, riportjai tudósítások a pokolból. De Afganisztánban elhagyja a szerencséje. Hírneve romokban, ő maga pedig kétségbeesetten küzd a visszatérésért. Három évvel később új esély kínálkozik Tel-Avivban, amikor az izraeli titkosszolgálat adatokat játszik át neki. Hagen megragadja a lehetőséget, ám ezzel akaratlanul is halálos láncreakciót indít el...
A Breaking News bravúros politikai thriller, hátterében egy epikus mondával. A húszas évek végén két család vándorol Palesztinába, egy legendákkal, harcokkal és reményekkel teli új világba, ahol a zsidók, az arabok és a brit gyarmatosító urak elkeseredetten küzdenek egymással az egyeduralomért. A famíliák története generációkon átívelve tükrözi és jellemzi Izrael szédületes fejlődését, egészen napjainkig.
Amikor Hagen váratlanul szövetségesre talál Yael Kahn, a fiatal orvosnő személyében, ráébred, hogy sorsa szorosan összefonódott az ország történelmével. De Yaellel az oldalán kezdődnek csak el igazán a bonyodalmak...
Lacná kniha Szerelmi katasztrófák (-90%)
ELSŐ KATASZTRÓFA: FÉRFIAK
Faith Duffy nehéz kamaszkor és nagy pofára esések árán tanulta meg, hogy a szerelemben nem szabad hinni, mégis egy nagyon gazdag és nagyon öreg férfi tökéletes társa lett. A férfi halála után azonban nem maradt neki más, csak a társtalanság és a magányos éjjelek. No meg egy nagy halom pénz és egy profi jégkorongcsapat. Pedig Faith nem is szereti a hokit!
MÁSODIK KATASZTRÓFA: SZENVEDÉLY
Ty Savage-ot a halálos vonzereje és még halálosabb jobb horga méltán teszi az amerikai és kanadai a hokirajongók kedvencévé. A játékos szeme előtt azonban csak egyetlen cél lebeg: megnyerni a Stanley-kupát. Nagyon nem vágyik rá, hogy egy buta liba keresztülhúzza a számításait.
HARMADIK KATASZTRÓFA: SZERELEM
Faith és Ty első látásra megutálják egymást, mégsem tudnak szabadulni a másiktól. Egy gyenge pillanatban engednek a kíváncsiságnak, és kiderül, hogy Ty több mint amennyit az izmos test és a profizmus látni enged, és Faith sem az a buta ex-playmate. Viszonyról azonban szó sem lehet, ha pedig még egymásba is szeretnének, az kész katasztrófa lenne!
Vypredané
1,25 €
12,46€
dostupné aj ako:
Balkáni árnyak
A nem kontrollált piaci szereplők hatalomvágya erősebb volt a morális megfontolásoknál.
Az ezredforduló Budapestjén járunk. A harmincéves, kisiklott életű újságírónő a kávéját szürcsölgeti a szerkesztőségben. Főszerkesztője új üggyel bízza meg, hogy bizonyítson: egy hazai korrupciógyanús ügyletet kéne felgöngyölíteni, melynek szálai a Balkánra vezetnek. Miközben a lány egyre mélyebbre ás, egy balkáni gyilkossági ügybe is beleszalad, és saját múltjában is szörnyű titokra lel.
Minden jó krimi társadalomkritika egyben - így a Balkáni árnyak is.
Vypredané
10,68 €
Lacná kniha Hogyan mondjam el neked (-70%)
Ez a könyv a tiétek. Nem helyettetek oldja meg a problémáitokat, hanem veletek. Csak ti látjátok, hát legyetek őszinték benne!
Hisszük, hogy ki lehet mondani azt, ami a szívünket nyomja, és így máris egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz. Segít, hogy ne legyenek elharapott félmondatok, félve elhallgatott és a szőnyeg alá söpört, ott tornyosodó sérelmek. Hogy vissza lehet találni oda, ami miatt egymásba szerettetek, csak annyi minden nehezíti meg azt a legnehezebb társasjátékot, amit úgy hívnak: kapcsolat.
Segít, hogy megfogalmazhassátok a gondolataitokat, és el is tudjátok mondani a társatoknak. Hiszen szeretitek egymást, csak olyan sokszor szembesültök azzal, hogy a legnagyobb gond az: "Hogyan mondjam el neked??!"
Vypredané
2,13 €
7,11€
dostupné aj ako:
Hogyan mondjam el neked
Ez a könyv a tiétek. Nem helyettetek oldja meg a problémáitokat, hanem veletek. Csak ti látjátok, hát legyetek őszinték benne!
Hisszük, hogy ki lehet mondani azt, ami a szívünket nyomja, és így máris egy lépéssel közelebb kerülünk a megoldáshoz. Segít, hogy ne legyenek elharapott félmondatok, félve elhallgatott és a szőnyeg alá söpört, ott tornyosodó sérelmek. Hogy vissza lehet találni oda, ami miatt egymásba szerettetek, csak annyi minden nehezíti meg azt a legnehezebb társasjátékot, amit úgy hívnak: kapcsolat.
Segít, hogy megfogalmazhassátok a gondolataitokat, és el is tudjátok mondani a társatoknak. Hiszen szeretitek egymást, csak olyan sokszor szembesültök azzal, hogy a legnagyobb gond az: "Hogyan mondjam el neked??!"
Vypredané
7,11 €
Párizs fehér fényei
Az 1920-as évekre Európa felszabadult a pusztító háború alól. Xénia Osszolinának, a fiatal orosz nemes hölgynek sikerül megszöknie a bolsevik forradalom sújtotta Szentpétervárról Párizsba, ahol kitartásának köszönhetően hamar híres modellé válik. Szerelem bontakozik ki közte és a német fotós, Max von Passau között, útjaik azonban elválnak. Csak évekkel később találkoznak újra a Berlinben, amikor Xénia már egy másik férfi felesége, Max pedig ellenállóként zsidókat próbál kijuttatni az egyre vészterhesebb náci Németországból.
Vypredané
14,25 €
Sasok a viharban
Vérzivataros, trónviszályos esztendőkben kalandozunk, a XIII. század végi Magyarországon. IV. Béla király nemrég verte ki a tatárokat a pusztasággá vált, földig rombolt, felégetett honból - de alig lát neki az újjáépítésnek, máris fellángol a családi háborúskodás a csak imént kihunyt parázs fölött. A középkorban a harc a hatalomért nem pusztán udvari intrikákban merült ki: fegyverrel folyt a küzdelem a trón elbitorlásáért, a meggyengült ország területének szétdarabolásáért. Az agg, ám még mindig erős királyt nővére és saját fia, majd sógora is megtámadja. Az utolsó Árpád-házi királyok végnapjainak idejében játszódó történelmi regény a réges-régi hatalmi játszmák izgalmas felelevenítése. A történetet az egyik királyhű nemesifjú kalandjain keresztül tárja elénk a szerző. Szirtek csúcsán, nemesi sasfészkekben dőlhet el a királyság sorsa...
Predaj skončil
6,73 €



















