Athenaeum Kiadó strana 54 z 85

vydavateľstvo

Half a War - Az ütközet


Skara hercegnő országa és benne minden, amit szeretett, a szeme láttára lett vérré és hamuvá. A trónörökös nem menekített onnan mást, csak a szavait, amelyekből azonban - megfelelően használva - a kardnál is veszélyesebb fegyver válhat. Ügyesen kell forgatnia őket, legyőznie félelmeit és élesre köszörülni elméjét, ha vissza akarja szerezni örökségét. Az agyafúrt Yarvi atya hosszú utat járt be, míg nyomorék rabszolgából a király minisztere lett. Sok szövetségest szerzett, de sok ellenséget is. Majd szemben találta magát a legnagyobb hadsereggel, amit a hátán hordott a föld, mióta az elfek háborúba indultak az istenek ellen. Az ellenséges erőket vezető ember pedig nem imád istent, csak magát a Halált. Van, aki harcra és hősi halálra született, mint Tüske, a harcos és Raith, a fegyverhordozó, másoknak viszont a fényben lenne a helyük, mint a kovács Brandnek és a fafaragó Kollnak. De amikor Háború Anya kitárja acél szárnyait, az egész Szilánkos-tenger éjbe borul, és a sötét ellen néha csak sötétséggel lehet felvenni a harcot. "Mint a Trónok harca egy adrenalinlöket után. Ez a regény egyetlen eszeveszett csatakiáltás." - Daily Mai
Vypredané
12,90 €

Örökzöld zuhatag


Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik. 1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora Honeychurch-Black, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett bea szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki. Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Miközben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének...
Predaj skončil
7,30 €

Akkor is


Salamon Sára tanárnő nemsokára negyvenéves lesz. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez. Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni? Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki főszereplőjéhez hasonlóan szintén nemsokára betölti a negyvenet.
Predaj skončil
7,30 €

Mások álma


"A legnagyobb veszedelemben is mindig lesznek fák, amelyeket nem lehet átültetni. Én ilyen fáktól származom." Donáth Mirjamot felvették New York legjobb egyetemére, azután évekig a legnagyobb nemzetközi hírügynökségnél dolgozott a Times Square-en, egy felhőkarcoló 19. emeletén. De nem volt boldog. Hét év után hazajött, és megírta félmillió kivándorló honfitársunk lélekölő vívódásait. Önmagával is kegyetlenül őszinte könyvében találkozunk borsodi illegális bevándorlóval és zalai gazdasági migránssal, álmaink városában jönnek-mennek az oroszok, a brazilok és a magyarok. Csak azt nem tudjuk eldönteni, kinek tanulságosabb ez a könyörtelen szembenézés az amerikai álommal, az emigrációs léttel és a hazaszeretettel: azoknak, akik már elmentek, vagy nekünk, akik még itt vagyunk. Cseke Eszter és S. Takács András az On The Spot alkotói (A Mások álma a Magyarok külföldön sorozat harmadik része.)
Vypredané
11,29 €

A pokoli könyvtár


Keservesen szórakoztató utazás a huszadik század diktátorirodalmába, melyből kiderül, hogy a könyvek néha ártani is tudnak az emberiségnek. A diktátorok már a Római Birodalom idején is írogattak, a huszadik században azonban soha nem látott mennyiségben és példányszámban robbant ki belőlük az üres szóáradat a (néha szó szerint) rabul ejtett közönségre. A műfaj titánjai - többek között Hitler, Sztálin, Mussolini, Homeini és Mao - elméleti munkákat, eszmei kiáltványokat, verseket, emlékiratokat, sőt, esetenként romantikus regényeket írtak, megalkotva ezzel a diktátorirodalom agyzsibbasztó hagyományát. Hogyan vált az irodalomtermelés a rezsimek működtetésének fontos részévé? Mit árulnak el ezen alkotások a diktátorok lelkivilágáról? És hogyan okozhat az írás és az olvasás maradandó károkat? Ha van könyvtár a pokolban, annak tömött polcai az elmúlt évszázad leghírhedtebb alakjainak műveitől roskadoznak. A szerzők több millió ember halálát okozták szavaikkal, saját gondolataik fontosságába vetett hitük mégsem ingott meg egy pillanatra sem. Talán nem csoda, hogy - mint azt Kalder bemutatja - több diktátor is íróként kezdte pályafutását.
Predaj skončil
7,86 €

Aminek álmodom


Az Aminek álmodom teljesen egyedi könyv, amely betekintést nyújt David Lynch életébe és alkotásaiba a szerző saját szavain, vallomásain, filmes nyelvén, valamint a legközelebbi munkatársai, barátai és családtagjai nyilatkozatain keresztül. Ez a könyv egyszerre életrajz és memoár: David Lynch először nyílik meg, hogy elbeszélje életét, amelynek során mindig az volt a legfontosabb számára, hogy kifejezésre juttassa látomásait; és amelynek során szívfájdalmak és vívódások közepette vitte sikerre váratlan és beskatulyázhatatlan művészeti projektjeit. Lynch lírai, közvetlenül és kötetlenül megfogalmazott bekezdésekben tárja fel élményeit, amelyek életrajzi szakaszokkal váltakoznak - ez utóbbiakat a filmrendező közeli munkatársa, Kristine McKenna írta, miután száznál is több új interjút készített: alanyai a megdöbbentően nyílt exfeleségek, rokonok, színészek, ügynökök, zenészek és más munkatársak voltak, akik saját nézőpontjukból mesélték el, hogyan látták az eseményeket. Az Aminek álmodom mérföldkő, egy kötet, amely bemutatja korunk legrejtélyesebb, meghökkentően eredeti művészének életét és gondolkodásmódját, miközben sorra ismerjük meg a Radírfej, Az elefántember, a Dűne, a Kék bársony, a Veszett a világ, a Twin Peaks, a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! a Lost Highway - Útvesztőben, a Straight Story, a Mulholland Drive - A sötétség útja, az INLAND EMPIRE, és a Twin Peaks: A visszatérés, titkait, és a művek hátterében rejlő történeteket.
Predaj skončil
9,83 €

Ripityom


Jávor Pál a huszadik század legismertebb és legnépszerűbb magyar férfi színésze, nyolcvan film főhőse. Ahány film, annyi Jávor Pál! Volt egy korszak, amikor Jávor Pál, a színész testesítette meg az összes magyar társadalmi toposzt a szerepein keresztül. Nincstelen, jóképű törtető, lángoló hazafi, reformer mérnök, nyalka huszártiszt, eladósodott földesúr, reménytelen, öngyilkosságra hajlamos bússzerelmes, városi polgár, krakéler párbajhős, kedélyes úri huncut, zsidó és keresztény, de mindenekelőtt mindig mosolygós férfiideál, aki képes meghódítani a közönséget, nemre és korra való tekintet nélkül. Az idő tájt mindenki a szíve mélyén egy kicsit Jávor szeretett volna lenni. De ki is volt valójában Jávor, amikor nem a filmvászonról vagy a színpadról küldte csábos mosolyát? Trianon áldozata, a torz vágyakban élő magyar virtus megtestesítője, irigyelt filmsztár, női szívek elrablója, csélcsap nőcsábász, példás férj, nemzeti hős, aki helytállásával a vészkorszakban kiemelkedett az átlagos magyar sorstörténetből? Aki csak itt, ezen a tájon, a magyar nyelvbe zárt zsigeri tehetségével volt képes életben maradni, kiteljesíteni színészi képességeit. Nincsen számára más hely, legyen az éppen roncsolt demokrácia, tomboló fasizmus vagy kommunista önkényuralom, csakis itt. Magyarországon, magyarok között.
Predaj skončil
7,86 €

A Mars Klub


Romy Hall, egy kaliforniai női börtön lakója huszonkilenc éves. Harminchét év múlva, ha engedélyezik, megkezdheti a második életfogytiglant. Merthogy ennyire ítélték: ,,Két, egymást követő életfogytra. Meg még hat évre."" A gyerekét soha nem láthatja, nem is tudhat róla. Ez a törvényes közöny válasza San Francisco kábszeres, szexmunkás életeire. A Mars Klub lapjain egy ismeretlen világ tárul elénk, börtönfalakon innen és túl. Rachel Kushner 1968-ban született, jelenleg Los Angelesben él. A kétezres évek nagy felfedezettje, három regényét, amely díjak és elismerések sorát kapta, eddig tizenhat nyelvre fordították le. Fordítók: Müller Péter Sziámi, Müller Máté, Müller Brúnó Noé
Predaj skončil
7,86 €

Kisbohémek


Egy tizennyolc éves ír lány, aki nemrégiben érkezett Londonba színinövendéknek, megismerkedik egy nála jóval idősebb férfival, az ismert színésszel. A lány naiv, elbűvöli a nagyvárosi élet, a férfit azonban nem is egy démon kísérti, s félő, hogy ez mindkettejüket a vesztébe sodorja. A Kisbohémek egyetlen évbe sűrített, megragadó beszámoló szenvedélyről és ártatlanságról, a felnőtté válás örvényeiről és szorongásairól, az érzékek felfedezéséről az 1990-es évtized Londonjának zűrzavarában. A szerző tabukat nem, csak a szerelem hatalmát ismeri. A többnyire margón kallódó művészek, kiútkereső bohémek világában játszódó regény Eimear McBride második kötete, amelyben az írónő egy viharos kapcsolat krónikásaként kamatoztatja fergeteges mesélőkedvét és magával ragadó beszédmódját. Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Predaj skončil
7,86 €

Nyolc fehér éjszaka


A Nyolc fehér éjszaka felejthetetlen utazás azon az elvarázsolt vidéken, ahol a szenvedély, a félelem, a vágy és a szerelem képes örökre megváltoztatni az életünket. Egy huszonéves férfi elmegy egy manhattani karácsonyi partira, ahol egy nő csupán annyit mond: „Clara vagyok." Az elkövetkező hét napon minden este találkoznak, ugyanabban a moziban. A férfi le van nyűgözve, de azért óvatos, lassan halad előre. Fokozatosan alakul közöttük a feszültség, a remény, a bizalmatlanság. André Aciman kérlelhetetlen pontossággal kutatja érzelmeiket, érzéki nyelvezettel írja le útjukat, ahogy egyre közelebb és egyre távolabb kerülnek, míg a varázslatos záró jelenet, a szilveszter éjszaka elhozza a megújulás ígéretét. Aciman korábbi regénye, a Szólíts a neveden méltán emelte a szerzőt korunk legkiválóbb írói közé. A Washington Post könyvmellékletében így fogalmaztak a könyvről: „Aciman írásmódjának szépsége, szenvedélyének tisztasága ezt a különleges első regényt a nagy romantikus szerelmi történetek kánonjába illeszti." A szerző metszően éles és romantikus új regénye a próza mesterének újabb ragyogó teljesítménye.
Predaj skončil
7,86 €

Végítéletgép


A 2018-as Andrew Carnegie Kiváló Tényirodalom Díj jelöltje. A legendás leleplezőtől, aki annak idején nyilvánosságra hozta a Pentagon-iratokat... Amerika szigorúan titkos, embertelen nukleáris politikája ma is érvényben van. Ám egy magas rangú szemtanú élete kockáztatásával felfedi a titkokat. Eszement terv, amely halálos veszéllyel fenyeget mindannyiunkat, vagy csupán rémkép? Paranoia vagy valós félelem? A korábbi magas rangú nemzetvédelmi elemző, Daniel Ellsberg elsőként ír az 1960-as évek amerikai atomprogramjáról. Ha valaha megvalósulnak az Eisenhower elnök ideje alatt készült totális atomháborús tervek, az az emberiség csaknem teljes kihalásához vezethet. Ellsberg figyelmeztet, hogy a történelem legveszélyesebb fegyverkezése folyik, és a Trump-adminisztráció csak folytatása a teljes megsemmisüléshez vezető útnak. Bizonyítékokhoz hozzáférő magas rangú tisztviselő még soha nem írt ilyen nyíltan a Kennedy-korszakban elfogadott nukleáris stratégiáról. Ellsberg könyve az őrület krónikája, amelyben a szerző a saját részvételét is elismeri. Ez a vészjósló írás ugyanakkor megmutatja azokat a lehetséges lépéseket, amelyekkel leszerelhetjük a készenlétben tartott Végítéletgépet, és elkerülhetjük az atomkatasztrófát. A Dr. Strangelove-sztori valóságos verzióját olvashatjuk. A könyv nem másról szól, mint a világ jövőjéről. A kulcs a mi kezünkben van.
Predaj skončil
7,86 €

Tűz és düh


A könyv, amiből egymillió példány is kevés! Michael Wolff, a Fehér Házba bejáratos oknyomozó újságíró a közelmúlt legvitatottabb amerikai elnökének történetét meséli el bennfentes értesülései alapján. Donald Trump elnökségének első kilenc hónapja viharos, vérlázító és - nem utolsósorban - filmszerűen fordulatos volt. Wolff nem mindennapi jogosítványának hála rendkívüli bepillantást kaphatunk a Trump-adminisztráció fondorlatos belső játszmáiba és megérthetjük, hogyan kerülhetett pozícióba és törhet egyre magasabbra ez a rapszodikus és zabolátlan természetű ember. A Tűz és düh a megjelenés napján bombaként robbant az Egyesült Államokban, hisz a sikerkönyves szerző legújabb bestsellerében megannyi új tényt és összefüggést tár fel, amelyek más megvilágításba helyezik az Ovális Irodában kialakult káoszt. De vajon mit gondol igazából a saját stábja Trumpról? Miért állította Trump, hogy Obama elnök lehallgattatta? Miért rúgta ki valójában James Comey FBI igazgatót? Miért nem lehetett Steve Bannont, az egykori fő elnöki stratégát és Jared Kushnert, Trump vejét egyedül hagyni egy szobában? Bannon menesztése után ki lett az adminisztráció szürke eminenciása? Mi a trükkje a Trumppal való kommunikációnak? Mi a közös a Trump-elnökségben és a Producerek című filmben? Soha nem volt még az Egyesült Államoknak ilyen végletesen megosztó elnöke. Wolff lebilincselő olvasmányából megtudhatjuk, hogy a Trump keltette viszály és széthúzás egy újfajta rend kezdete-e, vagy az első lépés az apokalipszishez vezető úton.
Predaj skončil
7,86 €

Ez a város egy távoli bolygó


Minden utazás egyben időutazás is. A világjáró táthatja a száját a jövő üvegtornyai között vagy fintoroghat az elmaradottság sikátoraiban, végül azonban az olcsó sci-fik hőseihez hasonlóan saját magával kell szembenéznie: Honnan jövök? Hová megyek? Ki vagyok? Mit keresek? Ezek a kérdések zakatoltak az immár húsz éve külföldön élő diplomata-tanácsadó szerző fejében egy fülledt péntek délután, a sanghaji kommunikációs tanácsadó cég irodájában, ahol részállású coachként dolgozott. „A főnökök és befektetők eltűntek, a projektek megszakadtak, az ügyfelek pedig a pénzüket követelik", mondta sokadik cigarettájára gyújtva Wang, az értékesítési igazgató. „Arra gondoltam, hogy mi ketten átvehetnénk a céget." Holch Gábor önéletrajzi vallomása távoli városok hétköznapjaiba, ünnepeibe és konfliktusaiba enged bepillantást. Kalandozó Ázsia-kutatók, egykori kínai vörösgárdisták, ötcsillagos hajszában élő üzletemberek, hindu vallásos ünnepre és hongkongi utcai tüntetésre készülődő városlakók testközeli történetein keresztül érezteti az egyszerre mindenhová és sehová sem tartozás különös súlytalanságát. Azt, hogy mit jelent magyar világpolgárként hazánkra az ázsiai metropoliszok fényévnyi távolából visszatekinteni. Talán annak is segít ezt megérteni, akinek nincs kedve két bőrönddel nekivágni a nagyvilágnak. A kötet a Magyarok külföldön sorozat ötödik darabja.
Predaj skončil
7,30 €

Az én pasim


Ami Vegasban történik, az nem mindig marad ott, ahogy azt Rachel Gibson, a New York Times bestsellerszerzője csodaszépen demonstrálja ebben a szellemes, szexi románcban. Az én pasim... egy sikeres esküvőszervezőről szól, akinek élete a feje tetejére áll, miután a férfi, akihez egykor, egy gyorsan lezavart Las Vegas-i szertartás keretében, meggondolatlanul hozzáment, váratlanul újra berobban az életébe. A regény tömör gyönyör: a szellem, a szív és az érzékiség bámulatos harmóniája jellemzi, amely az írónő védjegyének tekinthető.
Predaj skončil
7,01 €

Anna, édes


Anna csak élni szeretné az életét. Arról nem tehet, hogy beleszeret egy nála harminc évvel idősebb férfiba. Legalább lenne gazdag! A mama persze tudja, mitől döglik a légy. Lánya már rég magazinok címlapján viríthatna, jómódú pasikkal flörtölhetne, és ehhez természetesen az ő tanácsait kérhetné ki. A fitt ötvenes hölgy saját kispolgári miliőjében a legnagyobb úriasszony. Különlegeseket főz, és érdekes módon egyengeti lánya karrierjét. Így aztán a család kapcsolatba kerül felsőbb körökkel, majd belekeveredik egy kis hamisítási ügyletbe. Mindezt végigkíséri Márta néni, aki egy érintés alapján tudja, kinek mennyi az adótartozása, és ki ül majd kinek a bűnéért. Anna egy igen jól sikerült kalandja után titokban világsztár lesz, a papája egy másik véletlen folytán magas pozícióba kerül. Aztán hirtelen mindenkinek fenekestül felfordul az élete. Patik László nagyon is aktuális őrült meséje pillanatról pillanatra más és más szituációba sodorja az olvasót. Mintha egy szürreális, tragikomikus magyar rémálom kellős közepébe csöppentünk volna: szorongunk, miközben folyamatosan röhögünk magunkon, a kisszerűségünkön, és azon, hogy nálunk ez az egész nem is annyira abszurd.
Predaj skončil
6,73 €

A lelked bennem


A Madison Spring-i rejtély. „Ne félj, Matty! Veled maradok, megígérem!" A kegyetlen gyilkosság áldozatává vált Amy utolsó gondolata ez volt. Matt, aki gyerekfejjel tehetetlenül szemlélte kis barátnője megerőszakolását és meggyilkolását, huszonegy év múltán is képtelen feldolgozni a traumát. Bár sikeres masszőrként dolgozik - gyógyító mentalistaként különleges képességekkel rendelkezik -, végtelenül magányos. Ám egy napon találkozik egyik betegének autista lányával, Julie-val, s a kettejük között kialakuló, megmagyarázhatatlan vonzalom nemcsak különös élményeket ad, de közös emlékeket is feltár. Emlékeket abból az időből, amikor még nem is ismerhették egymást. Matt lassan rádöbben: rég meghalt gyermekkori szerelme egy másik testben él tovább. S miközben együtt próbálnak megküzdeni családjukkal, környezetükkel, hogy elfogadtassák a lehetetlent, a múlt árnya kísért a metszőn kék szemű gyilkos személyében...
Predaj skončil
7,30 €