Balassi Kiadó strana 3 z 3

Ablakot nyitunk a XX. századi Krakkóra, milyennek látták a magyarok, újságírók, katonák, építészek, papok, festők, diákok, tanárok vagy csak egyszerű turisták, akik felkeresték a várost, háborúban, békében, kongresszuson, futballmeccsen, lóversenyen, riportkörúton, nyári cseregyakorlaton, vagy csak úgy, autóstopposként integetve az út szélén. Ebből az ablakból egy élő város képe bontakozik ki, emberi történetek sokaságával. A szövegekben nem csupán az elsődleges látnivalókról, a Főtérről, a Wawelről, a műemlékekről esik szó, hanem arról is, hol lehetett a legjobban reggelizni, milyen érzés volt a lövészárok után Krakkóban színházba vagy legalább fürdőbe menni, miként lehetett a wieliczkai sóbányában a Himnusszal úgymond elégtételt venni az "oláh" erdész- és bányásznövendékeken, mi lógott Horthy Miklós waweli vendéghálószobájában, hogyan lehetett találkozni Nowa Huta építőállványain a majdani Márványember főhősével, hogyan rombolták a feketén forintot árusító honfitársaink az országimázst, milyen élet folyt a legnevesebb diákklubban, mi jellemezte a jó idegenvezetőt, mennyit kellett kilincselni egy emléktábla felállításához, és milyen volt, mikor Krakkóban még csak egyetlen internetkávézó működött.

Könyveket (eltekintve az eltekintendőktől) sosem véletlenül írunk. A tárgyválasztás és a megírás ideje nem csupán a szellemi személyünkről szól, sosem csupán az életút feltétlen megállója. Szándékkal vagy akaratlan, de mindig benne van a kor és a hely is, amelyben és ahol születtek. Kor-hely írás ez is, vírusszürkületben. Annak a mérhetetlen munkának kívántam emléket állítani benne, amellyel a borbély, a fodrász és a társszakmák űzői járultak és járulnak hozzá embertársaik sokaságának szépségéhez és önértékeléséhez, nárcizmusához és türelméhez a fenyegető világban, amely mára kifogyott az ígéretekből, s "amely az embert gyökerestül kiszakítja a megnyugvásból". (Zeke Gyula) A könyvet több mint 100 korabeli illusztráció gazdagítja, egyaránt érdekes olvasmány a társadalomtudomány, a történelem és az irodalom iránt érdeklődők számára.

A középkori Európát a kolostorok fehér köpenye borítja be. Ezekben a templomok és szent ereklyék köré épült szigorú szellemű központokban a szerzetesi közösségek Szent Benedek régi Regulája szerint imádkoznak és dolgoznak. A könyv részletesen bemutatja a megszentelt falak között zajló életet.

"Stachó László könyve egy, a közelmúltban kibontakozott muzikológiai irányzat, a zenei előadóművészet-történet komplex feltárásának vonulatába illeszkedő munka, amely mind a kutatás mélysége, mind interdiszciplinaritása okán a magyar zenetudományban úttörő jelentőségű. Meggyőző az a kritikai személetmód, ahogyan a szerző a kortársak korai és későbbi növendékek visszaemlékezéseit értékeli. Mintaszerű kottaszöveg-elemző módszere, amellyel Bartók instruktív kiadásait elődeinek, itthoni és külföldi kortársainak közreadásaival szembesíti, a notáció jelentésének árnyalatait érzékeny muzsikusként vallatja." Somfai László

A boszorkányok alakja évezredek óta kísérti az emberiség képzeletvilágát. Titkos, mágikus rontásuk árt az emberek, állatok, földek termékenységének, balszerencsét, betegséget, halált okoz, természeti katasztrófát idéz elő. A kereszténység történetében ők Isten és az emberiség legfőbb ellenségének, az ördögnek a szolgálói. Állatalakot tudnak ölteni, seprűn röpködnek éjszaka gyűléseikre, és a boszorkányszombat szörnyű orgiáiban minden morális szabályt megszegnek. Hogyan formálódott ez az elképesztő ellenségkép a középkori kereszténységben, hogy vezethetett a kora újkorban a boszorkányüldözés legalább ötven-hatvanezer szerencsétlen áldozatának élve megégetéséhez? Milyen indulatok, milyen emberi, közösségi, társadalmi, etnikai, vallásfelekezeti feszültségek vezettek a boszorkány bűnbakképzetének folyamatos újratermelődéséhez? Mi magyarázza, hogy az áldozatok nyolcvan-kilencven százaléka nő volt? Kik voltak azok, akik kihasználni próbálták a gyanakvás és a gyűlölködés légkörét saját hatalmuk megerősítésére és az ellenfeleikkel való leszámolásra? Ezek a kérdések foglalkoztattak, ezek körül forog e kötet tizenhat tanulmánya. A boszorkányhit magyarázatánál megpróbáltam kihasználni a pozitív ellenpélda, a csoda-hit, a szentkultusz összehasonlító kontextusát, valamint a "népi" gyógyítók - kuruzslók, javasasszonyok, bábák, nézők, táltosok - tevékenységéről szóló híradásokat. A dokumentumok azonban leginkább arra világítottak rá, hogy a kora újkori bűnüldözés előítéleteken alapuló, brutális mechanizmusai és az ezeket gátlástalanul kihasználó vádaskodók, bírák és ítéletvégrehajtók hogyan állandósították a boszorkányüldözést és a bűnbakkeresést évszázadokon keresztül. Tanulmányaim egyúttal képet adnak arról is, hogyan magyarázta mindezt az elmúlt évtizedekben a nemzetközi és a magyar történelmi, néprajzi, antropológiai kutatás.

"(...) A magyar Himnuszra - Kölcsey Ferenc versére és Erkel Ferenc muzsikájára - nagyon is illik a meghatározás első mondata, a második azonban semmiképp: e mű nem királyhimnusz, hanem néphimnusz. Kölcsey 1823. január 22-én írt versének szellemi gyökei mélyebbre hatolnak a XVIII-XIX. századi nemzeti himnuszok világánál. A latin egyházi himnusz tudománya azt tartja, hogy "a korai kereszténység korában, nemritkán még a középkorban is, egyes esetekben akár napjainkig, a himnusz általában emelkedett hangú, vallásos vagy egyházi éneket jelent. A hymnus-kifejezés a IV. században már Dávid zsoltárait is magában foglalta. Alkalmazták továbbá zsoltárszerű alkotásokra is: bibliai vagy apokrif énekekre". (...)" (részlet a könyvből)

A könyv szerzője diplomás ápoló, demenciaspecialista, demencia-szakápoló. Ilyen betegekkel 2007 óta foglalkozik. Tanulmányait Ausztráliában és az Egyesült Királyságban végezte, és a szakápolásra vonatkozó tapasztalatait is ott gyűjtötte. 2014 óta rendszeresen tart előadásokat Magyarországon. Főként Alzheimer Cafék és szakmai szervezetek, valamint demensellátással foglalkozó intézmények meghívására készül prezentációkkal a demencia-szakápolás specifikus területeinek témakörében. Nevéhez fűződik az országosan egyedülálló demenciaszimulációs érzékenyítő program gyakorlati alkalmazása, amelyet trénerként személyesen vezet. A workshop gyakorlati és elméleti elemek váltakozásával segít a résztvevőknek abban, hogy átélhessék, saját bőrükön megtapasztalva érezhessék azt, amit egy demenciával élő ember érez a nap 24 órájában. A gyakorlati tapasztalatok kielemzése, az anatómiai okok és az ideális szakápolói megközelítés azonosítása segíti a résztvevőket abban, hogy egy hosszú távú szemléletváltást sajátítsanak el a gondozási gyakorlatuk során, ha ilyen betegekkel találkoznak. Az ok és okozati összefüggések letisztulnak, és egyértelműsítik a szükséges ápolói technikákat a demencia-szakápolásban. A kérdőjelek helyét konkrét, a gyakorlatban hatékonyan alkalmazható, praktikus válaszok veszik át. Szakmai tanácsadóként több, jelenleg is folyamatban lévő, nagyszabású projektben dolgozik. Egyik ilyen "a geriátriai ellátásokat, és hospice-ellátást nyújtó gyógyintézmény kialakítása" tárgyú pályázat. A megvalósítására létrejött munkacsoportban érvényesülnek a terápiás környezet kialakításának szempontjai, lehetőség nyílik az ápolást végző személyzet demenciaspecifikus továbbképzésére, érzékenyítő tréningjének kidolgozására és a szakmai tanácsadó feladatok ellátására.

Az első magyar nyelvű, összefoglaló igényű skót irodalomtörténetet tartja kezében az olvasó. A tudományos alaposságot ismeretterjesztéssel ötvöző kötet 1880-tól napjainkig követi nyomon ennek a többnyire a romantikus képzeletünkben létező országnak a valóságos irodalmi termését és társadalmi változásait. A régebbi skót irodalomból a magyar olvasó számára többnyire csak Robert Burns és Walter Scott, esetleg Robert Louis Stevenson neve ismerős. Ez a könyv ezért most fényt vet számos közismert szereplő, történet és könyv skót eredetére. Felhívja a figyelmet a modern skót és a magyar irodalom közötti kapcsolódási pontokra (mint Edwin Morgan József Attila-fordításai, melyek nélkül talán sohasem talál önmagára a modern glasgow-i irodalom), s természetesen a saját jogán kezeli a skót irodalom kortárs remekeit: Ian Rankin krimijeit, Liz Lochhead történelmi drámáit vagy Alasdair Gray nagyvárosi regényeit. A kötet figyelmet szentel a 19. század végi, a 20. századi és a 21. század eleji skót irodalmi irányzatok és a legfontosabb alkotók bemutatásán túl a mai skót irodalom intézményi hátterének ismertetésére. A lényeges irodalom- és társadalomtörténeti folyamatok áttekintése mellett így szó esik a könyvpiac működéséről, a kritikai fórumokról és a színházi struktúrákról. Érzékenységgel tekint a nemek, rétegek és osztályok, illetve a Brit-szigeteken belül a Skóciára különösen jellemző nyelvi és identitásbeli különbségek között feszülő összetett viszonyokra, és a rendelkezésre álló keretek között igyekszik minél teljesebb képet adni az érdeklődő olvasó számára a mai skót irodalom rendkívüli, forma-, hangnem- és témabeli sokféleségéről.