Balassi Kiadó

A boszorkányok alakja évezredek óta kísérti az emberiség képzeletvilágát. Titkos, mágikus rontásuk árt az emberek, állatok, földek termékenységének, balszerencsét, betegséget, halált okoz, természeti katasztrófát idéz elő. A kereszténység történetében ők Isten és az emberiség legfőbb ellenségének, az ördögnek a szolgálói. Állatalakot tudnak ölteni, seprűn röpködnek éjszaka gyűléseikre, és a boszorkányszombat szörnyű orgiáiban minden morális szabályt megszegnek. Hogyan formálódott ez az elképesztő ellenségkép a középkori kereszténységben, hogy vezethetett a kora újkorban a boszorkányüldözés legalább ötven-hatvanezer szerencsétlen áldozatának élve megégetéséhez? Milyen indulatok, milyen emberi, közösségi, társadalmi, etnikai, vallásfelekezeti feszültségek vezettek a boszorkány bűnbakképzetének folyamatos újratermelődéséhez? Mi magyarázza, hogy az áldozatok nyolcvan-kilencven százaléka nő volt? Kik voltak azok, akik kihasználni próbálták a gyanakvás és a gyűlölködés légkörét saját hatalmuk megerősítésére és az ellenfeleikkel való leszámolásra? Ezek a kérdések foglalkoztattak, ezek körül forog e kötet tizenhat tanulmánya. A boszorkányhit magyarázatánál megpróbáltam kihasználni a pozitív ellenpélda, a csoda-hit, a szentkultusz összehasonlító kontextusát, valamint a "népi" gyógyítók - kuruzslók, javasasszonyok, bábák, nézők, táltosok - tevékenységéről szóló híradásokat. A dokumentumok azonban leginkább arra világítottak rá, hogy a kora újkori bűnüldözés előítéleteken alapuló, brutális mechanizmusai és az ezeket gátlástalanul kihasználó vádaskodók, bírák és ítéletvégrehajtók hogyan állandósították a boszorkányüldözést és a bűnbakkeresést évszázadokon keresztül. Tanulmányaim egyúttal képet adnak arról is, hogyan magyarázta mindezt az elmúlt évtizedekben a nemzetközi és a magyar történelmi, néprajzi, antropológiai kutatás.

"Stachó László könyve egy, a közelmúltban kibontakozott muzikológiai irányzat, a zenei előadóművészet-történet komplex feltárásának vonulatába illeszkedő munka, amely mind a kutatás mélysége, mind interdiszciplinaritása okán a magyar zenetudományban úttörő jelentőségű. Meggyőző az a kritikai személetmód, ahogyan a szerző a kortársak korai és későbbi növendékek visszaemlékezéseit értékeli. Mintaszerű kottaszöveg-elemző módszere, amellyel Bartók instruktív kiadásait elődeinek, itthoni és külföldi kortársainak közreadásaival szembesíti, a notáció jelentésének árnyalatait érzékeny muzsikusként vallatja." Somfai László

Könyveket (eltekintve az eltekintendőktől) sosem véletlenül írunk. A tárgyválasztás és a megírás ideje nem csupán a szellemi személyünkről szól, sosem csupán az életút feltétlen megállója. Szándékkal vagy akaratlan, de mindig benne van a kor és a hely is, amelyben és ahol születtek. Kor-hely írás ez is, vírusszürkületben. Annak a mérhetetlen munkának kívántam emléket állítani benne, amellyel a borbély, a fodrász és a társszakmák űzői járultak és járulnak hozzá embertársaik sokaságának szépségéhez és önértékeléséhez, nárcizmusához és türelméhez a fenyegető világban, amely mára kifogyott az ígéretekből, s "amely az embert gyökerestül kiszakítja a megnyugvásból". (Zeke Gyula) A könyvet több mint 100 korabeli illusztráció gazdagítja, egyaránt érdekes olvasmány a társadalomtudomány, a történelem és az irodalom iránt érdeklődők számára.

Báró, huszártiszt, fizikatanár, fogoly honvéd, teológus, kőműveslegény, állatorvostan-hallgató, a rabbiképző tanára, katolikus káplán, művészettörténész, ügyvéd - sorolhatnánk a különféle foglalkozásokat, egy a közös bennük: XIX. századi magyarok, és valamennyien Krakkóba igyekeznek. Céljuk: "Krakkót látni - és megírni." Krakkó a XIX. század folyamán politikai helyzetét tekintve sokszor és gyorsan élt át kényszerű változásokat. A Ko¶ciuszko-felkelés bukása, Lengyelország harmadik felosztása után osztrák uralom alá került, majd a Varsói Hercegséghez tartozott, aztán - legalábbis látszatra - szabad városállam lett, mígnem egy sikertelen felkelés után végleg a Habsburg Birodalomhoz csatolták, s ott is maradt 1918-ig. Mit láttak mindebből a XIX. századi magyarok? Kétségtelenül ők is úgy tekintettek Krakkóra, mint élő történelemkönyvre, amely nemcsak a lengyelek, hanem a magyarok számára is tanulságul szolgál. Krakkóba igyekvő utazóink nemcsak magát a várost, hanem a távolabbi környéket, illetve az oda- és a továbbutazás alatt tapasztaltakat is leírták. A neves és névtelen magyarok - bármilyen kritikával éltek is a látottak vagy rossz tapasztalataik alapján, a megismerés vágya, majd a személyes megismerés révén mégiscsak egy hagyományos barátság alakítói és nem kevésszer haszonélvezői is voltak. A kötetünkben közreadott változatos műfajú írásokat a lengyel kultúra egyik legjobb hazai szakértője, Petneki Áron válogatta, látta el jegyzetekkel és előszóval.

A könyv szerzője diplomás ápoló, demenciaspecialista, demencia-szakápoló. Ilyen betegekkel 2007 óta foglalkozik. Tanulmányait Ausztráliában és az Egyesült Királyságban végezte, és a szakápolásra vonatkozó tapasztalatait is ott gyűjtötte. 2014 óta rendszeresen tart előadásokat Magyarországon. Főként Alzheimer Cafék és szakmai szervezetek, valamint demensellátással foglalkozó intézmények meghívására készül prezentációkkal a demencia-szakápolás specifikus területeinek témakörében. Nevéhez fűződik az országosan egyedülálló demenciaszimulációs érzékenyítő program gyakorlati alkalmazása, amelyet trénerként személyesen vezet. A workshop gyakorlati és elméleti elemek váltakozásával segít a résztvevőknek abban, hogy átélhessék, saját bőrükön megtapasztalva érezhessék azt, amit egy demenciával élő ember érez a nap 24 órájában. A gyakorlati tapasztalatok kielemzése, az anatómiai okok és az ideális szakápolói megközelítés azonosítása segíti a résztvevőket abban, hogy egy hosszú távú szemléletváltást sajátítsanak el a gondozási gyakorlatuk során, ha ilyen betegekkel találkoznak. Az ok és okozati összefüggések letisztulnak, és egyértelműsítik a szükséges ápolói technikákat a demencia-szakápolásban. A kérdőjelek helyét konkrét, a gyakorlatban hatékonyan alkalmazható, praktikus válaszok veszik át. Szakmai tanácsadóként több, jelenleg is folyamatban lévő, nagyszabású projektben dolgozik. Egyik ilyen "a geriátriai ellátásokat, és hospice-ellátást nyújtó gyógyintézmény kialakítása" tárgyú pályázat. A megvalósítására létrejött munkacsoportban érvényesülnek a terápiás környezet kialakításának szempontjai, lehetőség nyílik az ápolást végző személyzet demenciaspecifikus továbbképzésére, érzékenyítő tréningjének kidolgozására és a szakmai tanácsadó feladatok ellátására.

A könyv szerzője diplomás ápoló, demenciaspecialista, demencia-szakápoló. Ilyen betegekkel 2007 óta foglalkozik. Tanulmányait Ausztráliában és az Egyesült Királyságban végezte, és a szakápolásra vonatkozó tapasztalatait is ott gyűjtötte. 2014 óta rendszeresen tart előadásokat Magyarországon. Főként Alzheimer Cafék és szakmai szervezetek, valamint demensellátással foglalkozó intézmények meghívására készül prezentációkkal a demencia-szakápolás specifikus területeinek témakörében. Nevéhez fűződik az országosan egyedülálló demenciaszimulációs érzékenyítő program gyakorlati alkalmazása, amelyet trénerként személyesen vezet. A workshop gyakorlati és elméleti elemek váltakozásával segít a résztvevőknek abban, hogy átélhessék, saját bőrükön megtapasztalva érezhessék azt, amit egy demenciával élő ember érez a nap 24 órájában. A gyakorlati tapasztalatok kielemzése, az anatómiai okok és az ideális szakápolói megközelítés azonosítása segíti a résztvevőket abban, hogy egy hosszú távú szemléletváltást sajátítsanak el a gondozási gyakorlatuk során, ha ilyen betegekkel találkoznak. Az ok és okozati összefüggések letisztulnak, és egyértelműsítik a szükséges ápolói technikákat a demencia-szakápolásban. A kérdőjelek helyét konkrét, a gyakorlatban hatékonyan alkalmazható, praktikus válaszok veszik át. Szakmai tanácsadóként több, jelenleg is folyamatban lévő, nagyszabású projektben dolgozik. Egyik ilyen "a geriátriai ellátásokat, és hospice-ellátást nyújtó gyógyintézmény kialakítása" tárgyú pályázat. A megvalósítására létrejött munkacsoportban érvényesülnek a terápiás környezet kialakításának szempontjai, lehetőség nyílik az ápolást végző személyzet demenciaspecifikus továbbképzésére, érzékenyítő tréningjének kidolgozására és a szakmai tanácsadó feladatok ellátására.

A szerző minden tekintetben reális képet kínál olvasóinak Szálasi politikai életrajzának megírásakor, kitér életének ismert és rejtélyes mozzanataira, milyen volt (magán)emberként, miért hagyta ott a biztos karrierrel kecsegtető katonai pályát, miért lett politikus. A monográfia hatalmas mennyiségű, köztük számos új forráson alapul, annotált névmutató és illusztrációk egészítik ki.

A népszerű könyv negyedik, bővített, átdolgozott kiadása nyolcvannyolc visszaemlékezést tartalmaz, abban a sorrendben, ahogyan az emlékezők kapcsolatba kerültek Kodállyal. Tanítványai, kollégái, művésztársai, kortársai egyaránt sokszínű és tanulságos történetekben idézik fel a Mester alakját. A könyv a visszaemlékezések mellett több mint száz fényképet és dokumentumot tartalmaz. A Kodály Emlékév - születésének 135. és halálának 50. évfordulója - jó alkalom arra, hogy az újabb nemzedékek is megismerkedjenek a nagy zeneszerzővel és kortársaival.

A nomád népek harcmodora kapcsán az írott források többsége elsősorban a könnyűfegyverzetű lovasság jelentőségét emeli ki. a korabeli szerzők által sokszor használt toposzokat a modern kutatás is sokáig elfogadta. az írott és régészeti források, valamint képi ábrázolások tüzetesebb vizsgálata során megállapítható, hogy e népek hadi repertoárja sokkal változatosabb volt, a könnyűfegyverzetű lovasság mellett rendelkeztek nehézfegyverzetű lovassággal, gyalogsággal és ostromtechnikával is. a szerző célja a hun és az avar hadsereg fegyverzetére és harcmodorára vonatkozó írott források elemzése: egyrészt a vizsgált népek fegyverterminusainak összegyűjtése, értelmezése (esetenként régészeti anyaggal való összevetése), másrészt a harcmodoruk leírásának áttekintése.különösen az olyan területekre összpontosít (például nehézfegyverzetű lovasság, gyalogság, ostromtechnika), amely egységeket eddig kevésbé hangsúlyozták a nomád népek esetében. a könyv az írott források általános ismertetésén kívül két nagy fejezetből áll, amelyekben a hunok és az avarok fegyverzetével és harcmodorával foglalkozik.

A kötet tanulmányai a tágan értelmezett, a hivatalos vallástól a mágiáig terjedő vallás határain belül sokféle módszerrel, változatos témákat elemeznek. A modern vallási jelenségek gyökereinek feltárásával két tanulmány foglalkozik. Tóth Anna Judit a római Kalendae Ianuariae ünnepének kora császárkori forrásai alapján fejti fel az újév és a farsang modern kori ünnepléséhez vezető szálakat. Csepregi Ildikó a kegyhelyek álomban gyógyító szentjeit, az inkubáció latin és bizánci formáinak közös késő antik, kora keresztény gyökereit vizsgálja. Vidacs Bea kutatása szintén a kegyhelyek és a hozzájuk kapcsolódó kultuszok vizsgálatára irányul: egy magyarországi látóasszony tevékenységét egy libanoni látóasszonyéval összevetve mutatja be. Több tanulmány értelmezi a népi vallásosság jelenségeit a hivatalos, doktrinális vallásosság kontextusában. Szacsvay Éva a református felekezeten belüli tudásáramlás mikéntjét szemlélteti egy 19. század eleji somogyi református lelkész prédikációszövegének elemzésével. Iancu Laura a moldvai katolikusság 19. századi történetéről ad - újonnan feltárt levéltári forrásai alapján - körképet, a hivatalos és az egyéni vallásosság kapcsolatainak fényében. Takács György a gyimesi csángóknál végzett terepmunkája alapján a könyvírás és olvasás kérdéseit járja körül. Balatonyi Judit írása a gyimesi csángók szerelemkoncepciójának változásáról a rontás és boszorkányság kérdéskörét is érinti. A boszorkánysággal kapcsolatba hozható jelenségek történeti szempontú feldolgozása jelenik meg Pócs Éva tanulmányában, amelyben a 17-18. századi boszorkányperekben fellépő táltosok közösségi szerepét, hivatásukhoz való viszonyukat elemzi. Az alternatív vallásos mozgalmak kérdéskörével két cikk foglalkozik. Peti Lehel moldvai terepmunkán alapuló írása három eltérő etnikai hátterű (csángó, román és roma) pünkösdista csoport vallásgyakorlatára irányul; Kis-Halas Judité a modernizálódó-globalizálódó vallási élet egy sajátos szeletét mutatja be a New Age spiritualitás egy oroszoktól Magyarországra érkezett irányzatának vizsgálata alapján. A szövegfolklorisztikai kutatásokat Nagy Ilona tanulmánya képviseli; ő a magyar folklór parabiblikus szövegeire irányuló tanulmányai bevezetéseként az apokrif fogalom változásait tárgyalja. A kötet a Pécsi Tudományegyetem Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszékén 2013-ban alakult valláskutató munkacsoport sorozatának tagja. Szakembereknek és laikusoknak egyaránt ajánljuk; mindazoknak, akik a vallásosság különböző korokban és helyszíneken megnyilvánuló formái iránt érdeklődnek.

"A középkori szerzetesek vagy apácák életmódjáról többnyire közhelyeket ismerünk. Pedig érdemes utánanézni: valójában mennyire voltak elzárva a világtól, mit tudhattak a kolostorfalakon túl zajló eseményekről? Bár az apácák alig-alig érintkezhettek idegenekkel, a kódexekben mégis nyoma maradt annak, hogy a fontos események híre eljutott hozzájuk, kéziratos könyveiket cserélgették, egy-egy legendát azonos formában több kolostorban is ismertek, s a szövegekbe olykor a népi vallásosság elemei is beszivárogtak. Kötetünk azt vizsgálja, milyen szellemi határsok érték a magyar domonkos, ferences és premontrei nővéreket, akik életüket a kolostorokban Krisztus követésének szentelték. A XV. század utolsó harmadáig kevés anyanyelvű fordítást készítettek a számukra, csak a kibontakozó szerzetesi reformok nyomán jutottak megfelelő mennyiségű magyar nyelvű irodalomhoz. A közfelfogás ezekről a textusokról eddig az volt, hogy teljes egészében fordítások, és kifejezetten a nővéreknek készültek. A könyv részletesen bemutatja, hogy az anyanyelvű szövegek különféle típusait hol, mikor és hogyan használták a nővérek. A kötet azt is igyekszik bizonyítani, hogy kolostori anyanyelvű kódexeink több prédikációja és passiója egyaránt szolgálta a világiakat és az apácákat. Hasonló átfogó elemzés magyar nyelvű kódexeinkről és anyanyelvű irodalmunk keletkezéséről utoljára nyolcvan évvel ezelőtt készült." (a Kiadó)

Az 1956-os forradalom leverése után az újabb kutatások szerint közel húszezer magyar kamasz ment felnőtt kísérő nélkül Nyugatra, köztük vagy ötszáz tizenéves fiú, akiknek többsége lelkesen részt vett a harcokban, majd pár évi hányódás után légiósnak állt és csakhamar a háborgó Algériában találta magát. Sorsuk sokféleképpen alakult. Volt, aki eltűnt, megsebesült, elesett vagy dezertált, majd nem kevés viszontagság árán hazatért, hol sokukra a kommunista rendőrállam zaklatása és börtöne várt, vagy a besúgók pária-léte egy fél életen át. Mások húsz, harminc évig szolgáltak a francia trikolór és a Légió zöld-vörös zászlaja alatt Algériában, Korzikán, Csádban, Tahitin és sok más állomáshelyen. Ma, jóval túl a hetvenen, veteránotthonokban, magányosan vagy családjuk körében élnek szerte a nagyvilágon. A szerző az ő sorsukat követi nyomon megannyi bizarr és torokszorító epizódon át. Azokét, akiket kiterjedt itthoni és franciaországi kutatás nyomán sikerült azonosítania. (Az ötszázból 269-et!) Közülük is főként azon tucatnyi veterán életútját tárja fel személyes közelségből, akik leszerelve Provence-ban és Korzikán telepedtek le, és hatvan év múltán ma is összetartanak. Nóvé Béla kutatásainak eredetiségét az adja, hogy az általa felfedezett veteránkör tagjait öt éven át sikerrel rábírta kollektív emlékezetmunkára, amelynek célja nem csupán a múltbeli események feltárása volt, hanem közös újraértékelése is. Mindebből a könyv mellett egész estés sorskövető dokumentumfilm is született szintén Patria nostra címmel. (Dunatáj, 2016) Mint a szerző kiemeli: az általa megismert maroknyi veterán csupán szerencsés túlélője e sok nehéz próbát kiállt nemzedéknek. Ám még e tisztes kort megért férfiak majd egész élete is a hazavesztés és hazakeresés, az otthontalanság és otthonteremtés erőn felüli küzdelmeivel telt el. Nyugtalan hely- és társkeresésük, úgy tűnik, ma sem ért véget: közülük többen is tervezik, hogy hosszabb időre vagy végleg hazatérnek.